Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-16 / 89. (4532.) szám
1938 április 16, szombat. A fiatalság u^ja Irtai Borsody István A magyarság legújabb kori története során aligha ért egy nemzedéket nagyobb változás, több fordulat és újdonság, mint bennünket, hálboruutáni magyar fiatalságot. A Sárospatakról Mária Terézia testőr gárdájába vetődött s a korabeli franciás Becstől megigézett Bessenyei Györgyöt sem érhette annyi uj eszme és élmény, mint a Kárpátok tájairól Prágába került huszas évek magyar fiatalemberét, «— a francia forradalom keletre ért első visszhangjaira felfigyelő ifjúság sem reagálhatott élénkeib- ben az uj idők szellemére, mint a tradícióiból kicsöppent, uj feltételek mellett növekedő csehszlovákiai magyar értelmiség, — vagy negyvennyolc és egy évre rá negyvenkilenc élménye sem okozhatott nagyobb megrázkódtatást, mint amilyen mély nyomokat hagyott mirajtunk a tizennyolcas államfordulatot követő időszak. Korai lenne e kor szellemtörténetét megírni. Ma még ■többnyire tájékozatlanul állunk a rendetlen eszmék és hatások közt. Az uj nemzedék útja viharző volt és sajátos probléma ez rminálunk, hogy a fiatalság nem tudta megtalálni a társadalmi élet sima módjait' és amint egyik politikusunk egyszer kifejtette, ez a probléma a fiatal értelmiségé, mert a magyar nép soraiban nem szakadt meg az évszázados folytonosság. A ,,nemzedékváltás" az intelligencia problémája — ami érthető, — mert „a régi és az uj harcát" mindig az értelmiség vívja meg egymással. Ezzel ugyan a nagy kérdés csöppet sem veszít jelentőségéből. A régi és uj eszmék kiegyezése egyszer már küszöbön állt: ez a Sarló korában volt, amikor fiatal értelmiségünk élcsapata’ az uj feladatok elvégzésére felkészülve feszülten várta, hogy eszméit beolthassa a nemzet testébe. Ezek az eszmék ma is élnek és hatnak, de tetté belőlük vajmi kevés válhatott — hogy miért, ezt könnyen megmagyarázhatjuk, vagy akár titokban is tarthatjuk, —> viszont csak egyféle tapasztalatot vonhatunk le belőle: az okulást. Az akkori fiatalság volt első fiatalságunk: túl uj, szokatlan, sőt „forradalmi" ahhoz, hogy eszméit a régit nem felejtő konzervatív társadalom befogadhatta volna. A háborút viselt nemzedék meg sem érthette ezt az első „pacifista" fiatalságot, amely egyetlen ellenséget ismert: a magyar társadalom hibáit... És a könyörtelen társadalmi kritika és jószándéku javítás lázában odáig ment, hogy mindenkivel köny- nyebben tudott békét kötni, mint éppen saját társadalmával... Maga a társadalom sem volt elég rugalmas, hogy alkalmazkodjon a fiatalsághoz: túl gyors volt ez a fejlődés s ezért vált anakronisztikussá, pedig a lényeg benne az volt, ami azóta naggyá és erőssé tett több európai nemzetet: el akarta tüntetni a meddő első vitákat, hogy a nemzet egy emberként. fiatal erejének teljében álljon az uj feladatok elé. A Sarló más irányban haladt tagjai talán zokon veszik a róluk történelmet írótól, ha mozgalmukat a német vagy olasz fasizmus kezdeteivel és inditóokaival hasonlítja össze: pedig normális fejlődés mellett magyar „fasizmus" válhatott volna a Sarló-mozgalomból is: csehszlovákiai magyar nemzeti egységmozgalom, szociális, népi alapon, mert a mozgalomra ható erők szinte ugyanazok voltak: a háború utáni káosz leküzdésére irányuló igyekezet, tetézve a speciális magyar és kisebbségi feladatok felismerésével... Ettől az iránytól a Sarló akkor mondott búcsút, amikor „ifjúsági mozgalom" korában múlt ki és az a kísérlete, hogy széles társadalmi alapokra helyezkedjék, nem sikerült, illetve balul sikerült. Ezzel meg is szűnt létjogosultsága, mert a háboruutáni társadalmi fejlődések mindenütt azt bizonyítják. hogy az ifjúság nem képezhet külön generációs klikket, nem lehet fenegyerekek ellenzéki frontja, mert helye a társadalomban van, hogy fiatal erejével át- és átjárja a nemzet sejtjeit és egyetlen fiatal részecske se kallódjon el a nemzedéki harcok erőtvevő küzdelmében. A Sarló letűnése után évek hosszú során vicinális vágányokon tolódott az ifjúság. A „bukás" valami kiábrándító emléket hagyott maga után. A fiatalság többé nem jutott túl az obiigát egyesületi életen, régi recept szerint megmaradt fiatal nemzedéknek, amely előtt nyitva van az élet; és amely é a jövő... Nem voltak uj eszmék és nem is lehettek, mert a sarlósok tulajdonképpen minden lehető célt kitűztek már. Az újdonságnak a kivitelben kellett jelentkezni, gyakorlati téren, mert akármilyen értelmesnek ismerjük is el a Sarló eredeti programját, eggyel kénytelenek vagyunk „megsérteni" a mozgalom vezéreit, hogy nem voltak jó politikusok és jó diplomaták. Inkább voltak szenvedélyes, egzaltált Kos- suthok, mint józan és bölcs Deákok ... Legendás hirnévretettek szert, üstökösöknek számítottak s már a kis időtávlat után is oly nagy mondakör keletkezett köröttük, hogy a közhit szerint szinte „szabadságharcot" vívtak a magyar társadalommal, de végre is a szabály szerint emigrációba vonultak. A magyar történelem tanulsága szerint azonban Kossuth után Deák következik .... Ma mindenki érzi — nemzedékre való tekintet nélkül, —■ hogy a fiatalság nem kerülhet még egyszer forradalmi ellenzékbe. Ez nem jelenti azt, hogy a fiatalság mondjon le ifjú hevéről és erejéről. De azt jelenti, hogy az ifjúság teljes erejével és minden tehetségével a társadalom szolgálatába álljon. S az ifjúság útja itt nem vezethet másfelé, minthogy folytassa azt, amit a sarlósok abbahagytak: vonuljon be a társadalomba, annak politikai, kulturális és gazdasági szerveibe és belülről vigye keresztül azt, ami a Sarlónak —• kivülmaradva — nem sikerülhetett. A Sarló esetén okulni kell, fiataloknak és idősebbnek egyformán. Az idősebbeknél meg kell szűnni a még helyenként jelentkező bizalmatlanságnak, amivel a fiatalság gondolkodását bírálják. A fiataloknak pedig minden irányban több politikai érzékre lesz szükségük s — mondjuk — diplomatikusabb módszerekre, hogy fölöslegesen meg ne sértsék az idősebbek érzékenységét. Időszerűnek találjuk ezt most elmondani, mert úgy érezzük, mintha egy uj nagy alkalom készülne, amikor az ifjúság a társadalom közelébe ér és a magyar köz érdekében munkát kér. A tünetek régen jelentkeznek: az ifjúság együttműködése a társadalommal egyre hármoniikusabbá vált. —■ Vagy a társadalom alkalmazkodott, vagy a fiatalok változtak meg, ne firtassuk. — Örüljünk annak, hogy agilis fiatal SzMKE-titkárok, gazdasági szakemberek, tanítók és tanárok és az értelmiségi pályán működő sok-sok húsz- és harmincéves csöndes munkája simán készíti elő az, egy időben oly nagy port fölvert nemzedékváltást... Szinte már ijesz- tésnek, szándékos zavarkeltésnek és rosszindulatú propagandának tűnik föl, ha valaki még mindig s erre hivatkozva bizalmatlanságot szavaz az ifjúságnak.. Aránylag kimondottan politikai működés területére lépett a leglassabban a húsz év óta nevelkedett fiatal magyar értelmiség. Ennek legfőbb oka bizonyára abban rejlik, hogy az egyesült párt nem is törekedett a főiskolán tanulók beszervezésére, mert úgy látszott, hogy ezzel fölöslegesen nehezítené az amugyis nehezen álláshoz jutó fiatal Zágon István: E$tyéuLséú> Az Egyéniség Budáról jött, a negyvenkilencefl számú villamoson és a Margifchid pesti hídfőjénél lelépett a villamosról. Lelépett, két másodperccel korábban, mintsem a villamos nyugalmi helyzetbe került volna. Megjegyzem: korántsem azért lépett le ilyen sürgős igyekezetted, mintha valami sietős, életbevágóan fontos dolga lett volna neki — ó nem! Épp csak egy kis hivatalos elintéznivalója akadt ideát Pesten, a Rézsárgitó Hivatalban, azt tető alá lehetett hozni gyorsan, akár öt perc alatt is, kényelmesen, igazán nem számított az a kis idő, az a két másodperc — na de hiszen, mint azt már az előbb megjegyezni bátorkodtam: az Egyéniség nem is azért igyekezett le a perron- ról menet közben, hogy egy árnyalattal korábban érjen oda a Rézsárgitóba. Hanem miért? Tisztán és kizárólag csak azért, mert az Egyéniség korlátlan szabadságra született és határtalan függetlenségre szomjazó lelkének ez így volt könnyebb. Nem leszállni a villamosról, hanem leugrani. Túl tenni magát azon a minden szabad nekifeszülést és egyéni elgondolást béklyóba köménél tő tilalmon, amely szerint a villamosról közben leszállni veszélyes és tilos. így és ehhez hasonlóképpen undorodott az Egyéniség az összes többi ilyen általános, lealá- zóan szolgai, mindenkire kötelező társadalmi szabályoktól, szokásoktól és konvencióktól is. Sőt. Nemcsak undorodott, hanem legtöbb esetben tudomásul se vette őket. Élt talán például valahol, a lelke legmélyén valami halvány képzet arról, hogy a kávéházi sütemények sorba-ropogtatósa lehetőleg mellőzendő, azonban mégis, ennek ellenére is, szinte kéjjel tapogatta végig naponta a kávéházban az összes kezeügyébe akadó kifliket, zsemlyéket és pasztránákat, de egyet se fogyasztott el közülük, hanem miután valamennyit szorgalmasan végigmarkolászta, odahívott egy cukrászlányt és vett tőle egy turósbélest. Azt meg is ette. A cukrászlány adott ugyan neki a béléshez egy kis kést, meg villát is, de ő ezeken a nevetségesen konvenciózus szerszámokon egyszerűen túltette magát és a belest szabad akarattal, szabad elhatározással és szabadkézzel ette meg. SZEPLŐ májfolt, arcti&ztátlanság elcsúfítja a legszebb arcot is. Gyorsan megszabadul ezektől, ha a tudomány legújabb vívmányai szerint készült CORAUL-CRÉMET használja. Száraz arcra zsírosat, zsíros arcra száraz krémet. Egy tégely ára 11«— Ki Nagyon szeplős arcra az erősebb Korall créme extrát használja. Ára 12 — Kő. Fekete tégelyben. (Zsiros vagy száraz.) Készíti: VÖItüSRÁK-patika, Bratislava, Mihály-kapu 24. magyar értelmiség elhelyezkedését. De kérdés, hogy a főiskolás ifjúsággal politikailag még erősebbé szervezett társadalom nem tudná-e eltüntetni a mai tűrhetetlen helyzeteket, hogy például diplomás magyar fiatalemberek letagadják magyar anyanyelvűket és nemzetiségüket, vagy nemmagyar párt igazolványával kilincseljenek a jobb megélhetés reményében. Az pedig egyenesen kívánatos lenne, hogy a fiatalság számoljon a pártban való elhelyezkedés lehe-t tőségével. — Társadalmunk nagy megszervezése még igen sok szakképzett fiatal munkáját várja: a fiatalok képzettsége és tudása az egyik oldalon, az idősebbek bizalma és megértése a másik oldalon — ez legyen munkánk kísérője s akkor a fiatal erők lendítése viszi majd előre nemzetünk ügyét. Ugyanezzel a szabad szellemű és minden önkényes társadalmi megkötöttség ellen ösztönösen berzenkedő nelkeseredéssel vágott ki a kávéházi újságokból rövid hirdetéseket és hossza cikkeket, ezért vásárolt a trafikokban levélpapírt kizárólag vasárnap, amikor ilyen árucikkeket venni és eladni szabályrendektileg tilos éö ezért járt a borbélyához nyiratkozni előszeretettel hat óra után öt perccel, záróra után, a roll<5 alatt, négykézláb. i • Ezért ette, mint vacsoravendég, a halat késsel, a parfét feketekávés-kan állal és a feketekávés csészéjébe ■— akárhány hamutartót is tettek a közelébe —■ ezért szórta bele a szivarhamut. Ezért szállt a vonaton — ha csak tehette —• női szakaszba, vagy nemdohányzóba, ahol azonnal, habozás nélkül rágyújtott, majd, mikor a cigarettáját elszívta, kiment nézelődni a folyosóra, ahonnan csak akkor tért vissza a nemdohányzó szakaszba, amikor újból rá akart gyújtani. Nahát egyszóval ez az Egyéniség, akinek rövid és összefoglaló természetrajzát az előbbiekben voltam bátor ismertetni — e pillanatban ott állt a Margithidfőnél, a járdaszigeten és át akart szállni a kettes villamosra. E célból le kellett volna neki menni az aluljáróba és újra felmenni a lépcsőn a Személynök-uccai megállóhoz. De természetesen nem ezt tette, hanem átvágott az úttesten, egy csikorgó fékfl autóbusz és egy rémülten oldaltlendülő tehertaxi között és felszállt a villamosra. Kisszakasszal, amely helyett mindenáron egy kétfillérest óhajtott volna a perselybe erőszakolni, de ez, sajnos, nem sikerült neki. Aztán leült. Utazott három állomást, majd felállt, dől, a kisszakaszban, kiakasztotta a kis- szakasz-hurkát és leszállt, hátul, a nagyszakaszban. És belépett a Rézsárgitó Hivatalba, Negyed- kettőkor. Hivatalos fogadóóra tizenkettőtől egyig volt ugyan, de ő negyedkettőkor lépett be. Azon az ajtón, amire ki volt irva, hogy Idegeneknek tilos a bemenet. A dolgait elintézte, öt perc alatt, aztán autóbuszra ült és azon ment haza. Szakaszjegyet váltott, de két állomással tovább ment, mint a szakaszhatár. Ott leszállt az autóbuszról és gyalog vágott át a Statisztika-kerten, a füvön. Egyrészt azért, mert a fűre lépni tilos. Másrészt azonban azért is* mert egy kicsit sietett. Kettőkor volt ugyanis odahaza az ebéd, már öt perc múlva kettő lett volna és az Egyéniség az igazat megvallva nemigen merte volna megkísérelni, hogy csak egy másodperccel is kettő után térjen haza. Mert az ilyen rendkívüli izéket a felesége nem nagyon szerette. És mert az Egyéniség, sajnos, csak házon kívül volt olyan szabad, független és korlátot nem ismerő lélek, mint amilyen volt. De odahaza..• Sőt. Talán épp azért volt mindenütt máshol, a városban, uccán, hivatalokban, villamoson éa más ilyen ve&élytelen helyeken Egyéniség, , 4 Mécs László: VETKŐZZ LE! A Földkörüli Társaság Klubjának Ebéd után a parkba vitt a lábam, vendége voltam, hogy Párisba jöttem, pillangók szálltak, rigók fütvörésztek nehézkesen, begombolkozva állig, a négy égtájról ideplántált fák közt, mackós bánat-bundába öltözötten, földön, fán, bokron csupa fénytől részeg bár március volt, ám én onnan jöttem, virág volt már: kinyílt japán cseresznyék, a dermedésbe döbbent Duna-völgy bői, olasz magnóliák, spanyol barackfák hol jég-bilincs van szivén és virágon, s virult a híres francia virág: a és testvér-átok orkán-torka bömböl. legtöbb országból kipusztult Szabadság! Én onnan jöttem, hol karok meg ágak A virágok mind ujjal mutogattak emberek, erdők bokrain és fáin felém: „Szegyeid magad s vetkezz le mindjárt!*4 bunkóvá válnak és vihar-ziláltan S volt nagy mulatság, míg lelkem lelökte minden fa üt, vág: testvérgyilkos Káin! vén koldusként sok dunavölgyi kínját Alaktalanná korcsositott lelkek S mikor megálltam, mind kórusban zengték telítve vannak sebbel, kínnal, görccsel, „Vetkőzz tovább csak meztelenre tüstént!" nem mernek mosolyogni, ki virulni És ledobtam az éveken keresztül s megtelni édes szép jóság-gyümölccsel. belémszurt és ruhává forrott tüskét, A Földkörüli Társaság Klubjának kertjében a virágok csak nevettek s mig vetkeztettek víg kacaj-kezekkel és mosolyukkal testvérré szerettek: szivem kidugta tulipán-fejét és hajlongni kezdett könnyű-játszin, állván, öröm csurgóit az ég kék hordájából, mig abroncsozta a tündér szivárvány, (Páris, 1938. március 21.)
