Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)
1938-03-09 / 56. (4499.) szám
1938 március 9, szerda* ‘VJkétxiAii v tAizkAR H 1 RJjAP toetország nem tud politikájánalk szövetségesévé ■tenni, ami az első lépcső lenne a vazallus sorsunk felé, úgy legalább semlegesíteni akar. Csehszlovákia felbontása nemcsak Közép-Euró- pa, hanem az egész kontinens uralmát Németország kezébe adná. Ezt megértette Anglia s a magyarok is mintegy két év óta kezdik megérteni. Nemcsak a béke oszthatatlan, hanem a EMÉSZTÉSI ZAVAROK, mint étvágy* talanság, gyomornyomás, gyomorégés, felfúvódás, görcsök, derékfájás s ezek kísérőjelenségei, fáradtság és levertség, hamarosan megszűnnek a Saratlca- gyógyvíz használata után. (2—3 evőkanállal 3-szor naponta, fél órával étkezés előtt.) háboiru is: vagyis világháború. Tévednek azok, akik a rajtaütésben és a háború rövidségében bíznak. A szónok beszéde végén a szudétanémet párt felié fordul s kijelenti, hogy javaslataik járhatatlanok. Kopecky kommunista egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy ma valóban a köztársaság létéről van szó. Szükséges volna, hogy a népszövetség foglalkozzék Csehszlovákia függetlenségének kérdésével. Nem tud egyetérteni a kor- mányeLnök expozéjának azzal a részével, ahol a miniszterelnök a fasiszta Olaszországnak hize- leg. Csehszlovákia főerőssége az, hogy a szovjetszövetség oldalán áll. A vita tart. A képviselőház szerdai munkája Holnap, szerdán a parlamenti bizottságok tartanak ülést. A földművelésügyi bizottság Zadina miniszter multheti expozéját vitatja meg. A kép-j viselőház szerdán délután két órai kezdettel a mi- j niszterelnöki expozé vitáját folytatja. Miniszteri válaszok msssrar interpellációkra A mai ülésen kiosztott parlamenti nyomtatványok között szerepel a kormányelnök válasza Esterházy János képviselő interpellációjára a Prágai Magyar Hírlap 1937 október 3-i számának elkobzása tárgyában és az igazságügyminiszter válasza dr, Korláth Endre képviselő interpellációjára az ungvári kerületi bíróság nyelvgyakorlata tárgyában, A közérdekű miniszteri válaszok ismertetésére még visszatérünk. Kormányjavaslatok Ezenkívül nyomtatásban kiosztották az 1936. évi 76. számú, a gazdakiegyezési eljárásokról szóló kormányrendelet hatályának meghosszabbítására kiadandó törvény kormányjavaslatát s a gazdatartozások fizetésénél nyújtott kedvezményekről szóló kormányrendelet hatályának meghosszabbítása tárgyában kiadandó törvény javaslatát is. A csehszlovák-magyar viszony a szenátusban PRAGA. — A szenátus külügyi bizottsága ma! délben tartott ülésén foglalkozott a csehszlovák- magyar határérintkezésről szóló egyezménnyel, valamint a csehszlovák-magyar egyezménnyel, amely a Duna közös határszakaszának fenntartásáról szól. A vitában felszólalt Winter szociáldemokrata szenátor is és felhívta a kormány figyelmét arra, hogy Csehszlovákia mérhetetlen gazdasági és politikai károkat szenvedett az 1926. évi rendes csehszlovák-magyar kereskedelmi szerződés fölmondása következtében. A szenátus expozévitája A szenátus plénuma ma délután öt óra tájban látott hozzá a miniszterelnöki expozé megvitatásához. Mederly szlovák néppárti szenátor azt sürgette, hogy a kormány kezdje meg a tárgyalásokat a Henlein-párttal. Hangsúlyozta, hogy a szlovák néppárt a köztársaság alapján áll, de a párt követeli a pittsburghi egyezmény alkotmányba való foglalását. Matousek cseh nemzeti egyesülés párti szenátor örömmel üdvözölte a kormányexpozét és elégtétellel állapította meg, hogy az expozé igazolta a párt külpolitikai irányelvét. Az ülés lapzártakor még tart. Holnap folytatni fogják és befejezik az expozé vitáját. — UJJAALAKULT A CSEHSZLOVÁK NEMZETI TANÁCS. A csehszlovák nemzeti tanács, mint ismeretes, a köztársasági elnökválasztás alkalmával válságba jutott, mert akkori elnöke, Némec egyetemi tanár jelöltséget vállalt Bencései szemben, úgyhogy a szocialista pártok emiatt tüntetőén kivonultak a nemzeti tanácsból. A nemzeti tanács hónapokon át tartó egyezkedési tárgyalások után tegnap tartotta újjáalakuló ülését. A Némec lemondása következtéiben megüresedett elnöki széket Kapras egyetemi tanárral töltötték be. A tanácsban a ihat vezető cseh párt van képviselve egyenlő arányban, azonkívül a különféle kulturális és testnevelési szövetségek delegáltjaiból áll. Ismeretes, hogy 1918-ban a nemzeti taná/CS kiáltotta ki a csehszlovák állam függetlenségét és kezébe vette a forradalmi kormányzatot, Az uj angol politika Az alsóház bizalmat szavazott Chamberlainnek A miniszterelnök nagy győzelme - A fegyverkezési vita - Churchill a francia segítség értékéről LONDON. — Chamberlain miniszterelnök az alsóház hétfő esti ülésén nagy beszédével megnyitotta az alsóház fegyverkezési vitáját. A miniszterelnök kifejtette, hogy a fegyverkezés megkezdése kikerülhetetlen volt és a müvet most be kell fejezni. Egymásután fölsorolta azokat az előföltételeket, amelyek a fegyverkezéshez kellenek, megállapította, hogy pénzügyi tartalékok és a gazdasági ellenállás megnövesztése nélkül lehetetlen a célt elérni* Annakidején másfél- milliárd fontra becsülték azt az összeget, amely a fegyverkezéshez kell, de ma már látni, hogfy a másfélmilliárd is elégtelen. A jövőben a maiaknál nagyobb összegeket kell fordítani a fegyverkezésre, sőt a fölszerelés menetét is meg kell gyorsítani, ha nem sikerül a nemzetközi feszültséget enyhíteni. Chamberlain reméli, hogy az európai helyzet enyhülni fog és akkor megkezdődhetik a leszerelés is. A miniszterelnök azután tiltakozott a vád ellen, hogy nem a népszövetség barátja. Ellenkezőleg, mindent elkövet a genfi institúció megmentésére, de nem ringatózhatik illúziókban. Ma egyetlen kis európai állam sem bizhat a népszövetségben, mert egyedül Genf nem tudná megmenteni. Beszéde további folyamán Chamberlain foglalkozott az ellenzék vádjaival is, amelyek szerint közeledik a diktatúrákhoz. Chamberlain ténynek tekinti a diktatúrák létezését és ilyen alapon, a valóság figyelembevételével kívánja a békét megszervezni. Az angol demokráciát senki sem fenyegeti s ha arról volna szó, hogy az angol demokráciát és szabadságot meg kell védeni, Chamberlain volna az első, aki a zászlók alatt fölsorakozna. A vita folyamán különösen Churchill nagy beszéde keltett föltünést* A konzervaBÉCS. — Zehner tábornok, államtitkár, az osztrák hadsereg egyik vezetője a közeljövőben Berlinbe utazik, ahol megbeszéléseket folytat katonai és politikai körökkel. A közeljövőben az osztrák kulturtanácsba behivják Menghin bécsi egyetemi tanárt, aki közel áll a nemzeti szocialistákhoz. A tiv képviselő megállapította, hogy a német légi haderő ma sokkal nagyobb, mint az angol és a német légi haderő fegyverkezési irama is gyorsabb az angolnál. Ha a német légi haderő erejét 3000 egységre tesszük — mondotta Churchill —, akkor a brit ereje 1500, az olaszé 1200 és a franciáé 1000. Churchill szerint Angliát a légi támadások elől semmi más nem mentheti meg, csak a francia hadsereg. A szavazás A vitát Inskip nemzetvédelmi miniszter fejezte be, aki főleg azzal az állítással polemizált, hogy a fegyverkezés Angliában tökéletlenül folyik. Részletesen ecsetelte London légi védelmét és megállapította, hogy a fegyverkezés problémájának elintézésére valóságos „közös agyvelő” keletkezett, amelyben az ország legjobb koponyái intézik a fölszerelés nagy munkáját. Ezután szavazásra került a sor. Az alsóház 347 szavazattal 133-mal szemben bizalmat szavazott a kormánynak, mig a munkáspárti bizalmatlansági indítványt egy másik szavazásnál 351 szavazattal 134-gyeli szemben elutasította. Az angol sajtó ünnepli Chamberlaint A kedd reggeli sajtó rendkívül kedvezői Chamberlainre nézve. Valamennyi lap meg | állapítja, hogy az alsóházi szavazás a mi-| niszterelnök személyes győzelmének tekint-1 hető s az angol nép rendületlenül bízik a ki-1 váló államférfiban, aki többizben megmentette már Angliát a veszedelmektől, igy legutóbb zseniális pénzügyi politikájával a gazdasági krízisben is. Az angol nép elvileg hestújer tartományi kormányba behivják dr. Kaspart, a stájer nemzeti szocialisták bizalmi emberét. A német tornászegyesület működését újra megengedik. Ezt a tornász- egyesületet nemzeti szocialista tendenciája miatt két évvel ezelőtt feloszlatták. ÖN EGÉSZSÉGES LESZ ha megfogadja tanácsunkat: érelmeszesedés, vérbaj, golyva, skro- fulózis, gyulladásos természetű női bajok, légcső-hurut eseteiben a C10ELKA-LUQ0VIGUS lód-brómos gyógyviz használatai ajánljuk. „CIGELKA" forrásvállalat, Bardejöv I lyesli Chamberlain alapelveit és módszereit. A Times jellemzőnek tartja, hogy a fegyverkezésre szánt összegek me?nagyobbitá- sának bejelentése sehol nem ütközött eilent- mondásba s mindenki természetesnek vette, hogy Anglia a jövőben nagyobb összegeket fog fordítani fölszerelésére. A Daily Tele- graph Chamberlain politikáját „nem annyira drámai, de eredményesebb” politikának nevezi, mint az eddigi volt. Egyedül a munkáspárti Daily Héráid nem ért egyet a miniszterelnökkel, de a kormány fölszerelési programját ez a lap is helyesli. Louáöi&an BERLIN. — Ribbentrop birodalmi külügyminiszter kedden a menetrendszerű vonattal rövid tartózkodásra Londonba utazott. Ribbentrop csütörtökön meglátogatja lord Halifax angol külügyminisztert. A német minisztert magántitkára és adjutánsa kiséri. A londoni német nagykövetség Ribbentrop tiszteletére két nagy fogadtatást rendez, az egyiket a politikai, a másikat a diplomáciai köröknek. Ribbentropot valószínűleg a király is fogadni fogja. Az alsóházban az ellenzék Interpellált Ribbentrop utazásával kapcsolatban. Chamberlain válaszában kifejtette, hogy a jelen pillanatban nincs abban a helyzetben, hogy részletesen tájékoztassa az ellenzéket Ribbentrop utazásáról. Arra a kérdésre, vájjon az ut folytatása-e Halifax berlini látogatásának, Chamberlain azt felelte, hogy ennek a kérdésnek megítélése „fölfogás dolga”. A német kormánnyal való tárgyalások ideiglenes és tájékoztató célt szolgálnak. Egyelőre a miniszterelnök sem tudja megmondani, vájjon részletes tárgyalások követik-e a jelenlegi előzetes megbeszéléseket. Londonban föltünést keltett, hogy Edén volt külügyminiszter elhagyta Londont és hosszabb időre Délfranciaországba utazott,: üemzatvéáalnsi külcsSn Franciaországban PARIS. — Chaiitenrps miniszterelnök elnöklete | alatt kedden Parisban kabinettanácsot tartottak, 1A miniszterek a küszöbönálló nemzetvédelmi köl- ] csönröl tanácskoztak három óra hosszat. Az uj í kölcsönt állítólag felszabadítják a vagyon- és az l örökösödési adó alól. Ezepkivül a kormány elhatározta, hogy csütörtökön felhatalmazási törvény- javaslatot nyújt be a kamarába. Kérni fogja a képviselőktől, hogy hatalmazzák föl pénzügyi éS szociális akcióprogramjának keresztülvitelére. Sok szál áldozata van a „Baleares" elsüllyesztésének GIBRALTÁR. — Egyes jelentések szerint a „Baleares” nemzeti hadihajó elsüllyedésénél több mint hatszáz tengerész a tengerbe fűlt, közöttük egy tengernagy, a hajó parancsnoka és több ma- gasrangu tiszt. A „Kempenfeld" és a „Boreas<( angol torpedóüldözők megmenthették volna a „Baleares“ legénységét, ha a tengerészek a vízbe ugranak. Többszöri felszólításra azonban a matrózok nem voltak hajlandók eleget tenni az angol hajó kívánságának és inkább a hadihajóval együtt elsüllyedtek. így az angol torpedóüldözők mindössze csak kétszáz embert menthettek meg. Amikor a „Baleares” elsüllyedt, legmagasabb árbocán még ott lengett az ellenien- gernagyi lobogó. Franco kormánya hétfőn este hivatalosan beismerte a „Baleares" elvesztését, Díjtalan tanácsokat ad a szépségápolás minden terén Szlovenszkői előadókörűtján a következő városokban tartózkodik: NAGYTAPOLCSÁNYBAN: HABERMANN DROGÉRIÁBAN március 9-én, 10-én és 11-én, szerda, csütörtök és péntek KOMÁROMBAN: A »KUBÁNYI« DROGÉRIÁBAN március 14-én és 15-én, hétfő és kedd VÁGÜJHELYEN: ZlTTNIK JÓZSEF PARFÜMÉRIÁJÁBAN március 16-án, 17-én és 18-án, szerda, csütörtök és péntek ............................................................................................................. ■1T—— !■■■ Ilii Ilii......... Az osztrák hadügyi államtitkár Berlinbe utazik Ausztria lassú átépítése MEGHÍVÓ * szakképzett as**ivzlt*is*iofc SzfouutszkÓH !