Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-20 / 42. (4485.) szám

- n *r Tiffi nrtwffiimnHH«Ma^^

«

4 TIWJM-MAfifeARHlMW®

1938 február 20, vasárnap*

Ifjúsági ügyekl

i*

„A fiatalok szava4', a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetségének első röpirata nem találkozott osztatlan tetszéssel* Ebben semmi kü-Eperjes és Sáros magyar mulíja

Irta: Gömöry János

lön ős nem található, mert a nyilvános szereplésnek nem is célja, hogy osztatlan tapsviharodat srarson. Az ellenvélemény, a kritika mindenkinek kijárhat, aki fellép a pódiumra. Különös azonban, hogy a CsMASz röpiraíát egyesek úgy fogadták, mint a csehszlovákiai magyar fiatalságban jelentkező és terjedő „hitlerista" szellem hírnökét. Akik a röpiraíoí kiadták, azok — álli.ólag — a „totalitás", a „fasizmus", az „aníidemokrácia" hívei és ezek az eszmék járják át a ropirat sorait is ♦ . . Hiába vettük újra kezünkbe a megvádolt nyomtatványt, nem tudtuk felfedezni benne Hitler szellemét —, de annál jobban meggyőzött bennünket az elhangzott ellenvélemény arról, hogy egyes törekvők mindenáron két táborra akarják osztani ifjúságunkat: demokratákra és fasisztákra * . . E felfogás szerint pedig demokraták azok, aki az életet a világfcrradakni osztályharc szemüvegén nézik és csehszlovákiai magyar viszonylatban is küzdenek a Középeurópát fenyegető, népelnyomó fasizmus ellen: ami gyakorlatilag annyit jelent, hegy csehszlováktól spanyolig szövetségeit kötnek minden mácnexnzeüségü és áüiiólag hasonló eszmék alatt, hasonló célokért harcoló clvíársaikkal —, mert számukra a „demokrácia" köíőkapocs a másnemzeíirégiiek felé, de ugyanaz az eszme skrupulus nélkül készteti őket harcra saját nemzetük ellen: a „fasiszta" magyarok ellen, akár Csehszlovákiában, akár Magyaréiszagon. És ha kijelentik magukról, hogy mindennek ellenére „magyar ügyért" harcolnak, akkor logikusnak látszik a köveJkeztetés, hogy ezek a „demokrata magyarok" más nemzetiségű e:zinctársaikkal ferdítve akarnak a magyarok „segítségére" sietni . . . Nem akarjuk tovább követni ezt a „logikát", mert fáj, hogy vannak még naiv hitüek közöttünk, akik hisznek abban, hogy ne:nzetközi zászlók alatt lehet küzdeni a nemzet ügyeiért és nem látják, hogy szövetséges másuenizeíiségü enzmetársaik jórészt soviniszták a javából és minden más közelebb fekszik szivükhöz, mint éppen a csehszlovákiai magyarság jogaiért folytatott létküzdelem. Jó lenne már revízió alá venni a terminológiát: az internacionalisták ne bújjanak a „demokrácia" eszményi leple alá és a nadonairVjáSőat ne bujtassák a „fasizmus" megvetett kényreerzubbonyába. Erre a revízióra főleg azért lenne szükség, hegy lehulljon a lepel azokról a demokrata eszmetársakról, akik a magyar fiatalságot a nacionalizmustól az internacionalizmushoz szeretnek vezetni, Mert ismerünk „demokratákat", akik a magyar fiatalság internadcnalizálásáfcan látják a csehszlovákiai magyar nemzeti problémák legelőnyösebb — szerintük legdemokratikusabb — megoldását,

2. E! - •

A főiskolások kassai értekezlete kitűnő irányiján jelölte kj a magyar akadémikusok jövendő munkáját —, ugyanakkor bizonyos nézeteltérések két csopora’a bontották az akadémikusok társaságát, ami bizony nem szolgálhatja az egyöntetű helyeznek vélt munkaterv végrehajtását. Annak idején az értekezlet határozatiadban ismertük el az összejövetel sikerét és a tárgyalás szelleméből arra következtettünk, hegy a nézeteltérések csak a fiatalok kongresszusának temperamentumát fejezi ki és nem hatnak majd gá lólag a munka menetére, Sajnos, az ellentétek azóta sem tudnak elsimulni a kassai értekezlet két tábora közt. Erre vall az a visszhang, amit a kassai kongresszus ismertetése még a közelmúltban is a prágai MAK-ban keltett. A prágaiak tovább elégedetlenkednek az aránylagos képviseleti elv megsértése miatt, nem tetszik ne.KiK, hogy a CsIVíASz Pozsonyban székel, bár a prágai magyar diákok számbeli fölénye a prágai székhelyt tenné indokolttá, általában azt vallják, hogy a CrMASz mellőzi a prágai diákságot Nem akarunk beleszólni a főiskolások legbelsőbb ügyeibe, hiszen éppen az „önrendelkező jog" körül keletkeztek az eddigi viták is, a mi beavatkozásunk nem akarja hát kéteégbevonni az önrendelkezés szent jogát —, csak a kivüről figyelő szavával kívánunk hozzászólni néhány kérdéshez. így helyesnek tartanánk, ha a főiskolások megtalálnák a módját annak, hegy a vitá3 kérdéseket a szélesebb nyilvánosság kizárásával, önrendelkező jogukhoz híven egymás közt elintézzék. Nem tartjuk hasznosnak, ha a főiskolás körökben lefolyó kisebb-nagyobb nézeteltérések visszhangja bevonul a sajtóba. Ezzel fölöslegesen nagy jelentőségűvé válnak ezek a többnyire kisebb lejáratú fontosságra hivatott ügyek. Hisszük továbbá, hegy főiskolásaink belátják, hogy a társadalomban reájuk váró munkát csak teljes egyetértéssel tudják elvégezni, ha háttérbe kerül minden személyi szempont, sértett hiúság, egészségtelen rivalizálás, ami nem a jó kiválasztását eredményezi, hanem a zavart és békétlenséget keltő rossz elhatalmasodását. Nem tartjuk például fontosnak, hogy hol székel a C:MASz. Mert nem hisszük, hogy ezen múlna a £CZ£yar főiskolás-munka sikerének titka. A siker titkát inkább abban látjuk, ha előrenyomulnak a közösségi érdekek, amelyek elhomályosítják a hatalmi harcot a székhelyért, vagy az elnökségért. Ennek érdekében, azt hisszük, több önfegyelemre is lenne szükség — az önrendelkezési jogokért folyó küzdelem mellett. Mert sajnálunk, minden időt és erőt, ami a pozícióharcok bán íecsér födik eh Pedig ez a melegágya az üres egyertileteadinek, A magyar diákokat pedig többizbeni

GSmory János, az eperjesi kollégium volt igazgatója, a kiváló történettudós, feltiinéstkeltő tanulmányt irt Eperjes múltjáról a „Tátra” kiadásában megjelent „Szlovenszkói városképek” cimü almanachba. Gömöry János tanulmánya bizonyltja, hogy Eperjes alapitói és Sáros öslakói magyarok voltak —, de egyben rámutat arra is, hogy Sárosban magyarok, szlovákok, ruszinok, németek, lengyelek ezer éve békességben éltek egymás mellett. Közöljük a közérdekű, mély történelmi tudással megirt tanulmány bevezető részét.

Fölhangzik gyakran az a vélemény, hogy a magyarság Sárosban gyökértelen nép. Hiszen maga Eperjes is —- mondják e vélemény hangoztatói .— alig egy pár évtizede magyarosodott el. Ám ha véleményt akarunk mondani az ilyen kérdésről, úgy nem egy-két évtized, sőt nem is egy évszázad, de lehet mondani, ezer év perspektívájából kell a sárosi magyarság kérdésében ítélkezni. Már pedig bebizonyítható tény, hogy e régmúlt időkben a magyar falvaknak egész sora virágzott Sárosban és az itt élő magyarságnak része van annak a kultúrának a megteremtésében, amelyet sárosi kultúrának szeretünk nevezni. És hogy mindaz, ami magyar volt, népszerűségnek is örvendett éppen abban az időben, amikor a bécsi politika irtott mindent, ami magyar, bizonyítja, hogy e kultúra és a magasabb emberiesség nem állott egymással ellentétben. Oly kultúra volt ez, amelyet épp azért becsültek és szerettek a többi itt élő népek fiai is, mert nem az erőszak hozta létre, de a kor szellemi szükséglete.

Sáros századokon át sajátságos kis világ volt, amelyről ma Mikszáth Kálmán ^vihákjai után torzképet alkot az, aki sohasem élt Sárosban. Valójában azonban ez az ősi föld kulturterület és pedig olyan egyéni vonásokkal, amelyhez foghatót Szlovákiában keveset találunk.

Szlovák, lengyel, ruszin, német és magyarlakta föld volt ez. Békességben, egymás megbecsülésében élt együtt ez a sokféle nép a letűnt századokban. E népek közül mindegyik fönnmaradt* csak a magyar tűnt el a falvakból, sőt csaknem egészen a városokból is. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Eperjesen 21.775 lakos közül 937 magyar. Nem csoda tehát, ha a múltat nem ismerő idegen, de még az átlagmüveltségü bennszülött is hajlandó elfogadni, hogy Eperjesen a magyar nyelv mesterségesen táplált üvegházi növény, amelyet kímélni nem érdemes, mert ez az idegen kulturtalajon úgy is mihamar magától el fog pusztulni.

E kulturtaiaj azonban nem idegen. A magyarnak van ehez legalább is annyi jussa, mint más itt élő népnek. Hiszen a várost kimutathatóan magyarok alapították és annak életében mai napig tevékeny részt vettek.

E tanulmánynak nincs is más célja, mint ezt igazolni és Eperjes múltját a maga igaz mivoltában rekonstruálni.

*

Újabb kutatások megállapítják, hogy a honfoglalás idejében a Tisza kanyarulatában és a Mátra vidékén a török fajú kabartörzs telepedett le. Ennek egyik ága, az Aba-nemzetség a Hernád széles völgyében először Kassa vidékéig, majd Sárosban a Tarca mentén a két Strázs-hegy aljáig terjesztette ki szállásbirtokát. Ezen a szállásbirtokon épült föl Abaujvár. Érthető tehát, ha az alsó Tarca folyása mentén Sárosban az Árpádház-beli királyok oklevelei csupa magyarnyelvű községeket említenek. Majd valószínűleg királyi adományok révén ez a törzs följebb húzódik és újonnan szerzett szállásbirtokának sárosi középpontját is Újvárnak nevezi el. A tizenharmadik század végén azután ebből a szállásbirtokból uj várispánság keletkezik. Ez volt Sárosvármegye.

Sáros maga magyar szó. A szlovák Sári§, az ómagyar Sáris (Sáros) átvétele.

hitvallásuk és helyzetük máéra kötelezi: arra,

hogy önműveléssel pótolják a művelődés intézményes hiányait, amit magyar kultúránk szenved és ápolják a nemzeti összetartás szellemét, amellyel társadalmunkat erősebbé tehetik.

BORSODY ISTVÁN.

Anonymus szerint a magyar honfoglalás e tájon „usque ad castrum salis”, tehát a sárosmegyei Sóvárig történt. Sóvámak sem szlovák, sem német neve nem volt. Csaknem a legújabb időkig a szlovákok is Sóvár, Somvar név alatt ismerték. Csak a Bach-korszakban keletkezett a Slana és Salzburg, az államfordulat után Solnohrad, majd Solivar elnevezés.

A Tarca és Tapoly völgyében van több olyan község, mint Sóvár, amelyet csaknem máig a szlovák és német lakosság is, ha eltorzítva is, magyar névvel nevez: Orkuta (Urkutja), Tölcsemes (Tótselymes), Budzimir (Budamér), Sebes (Kellemes) stb. Vannak viszont itt olyan tősgyökeres elnevezésű falvak, amelyeket az Árpádházi királyok idejéből csak magyar nevükön ismerünk. Ilyenek: Nyárs (Nyás), Ardó, Kende, Hosszumező, Kükemező, Szedikert, Kochmaque nunc Újfalu vocatur (1209), Somos, Som, Böki, Kisszilva, Nagyszilva, Ölyvespataka, Sitópataka, Balpataka, Lapospataka, Meggyes, Komlós és ezek mellett említjük meg városunk nevét is, Eperjest.

A honfoglalás után a magyarság tovább terjeszkedik észak felé és mihamar eljut a mai országhatárig, ahol embertől nem lakott helyet talál és maga tanyát üt: a szállását, a folyót, vizet, hegyet a maga nyelvén nevezi el. Ha embertől lakott vidékre kerül, ott átveszi a már használatos elnevezéseket. Eperjes és környéke ilyen embertől nem lakott hely lehetett. Rengeteg erdőség mélyén, a Tarca folyó partján, napsütéses domboldalon a jövevény magyarok epret bőven termő tisztásra (epres) bukkantak, ahol nyájaiknak, barmaiknak eleséget bőven találtak. A környéket is fölkutatják, ásványvízforrást fedeznek föl, amelyet Borkutnak, — folyót, amelyet Szekcsőnek, — bükkerdővel borított hegyet, amelyet Bükkösnek neveznek el. Megszeretik ezt a vidéket, itt állandó tanyát ütnek és a szállást elnevezik Eperjesnek. A Szekcső (Sekcov), a Bükkös (Bykos), a Borkút (Borkutka) és az Eperjes elnevezéseket átveszik tőlük más népek L«, amelyek náluk mai napig sem vesztek ki a használatból.

Eperjes keletkezéséről egy igen kedves és mindnyájunktól jól ismert monda maradt fönn. II., vagy Vak Béla epret talált a mi városunk helyén elterülő erdőségben és ő nevezi azt el Eperjesnek.

Minél behatóbb és minél objektivebb tárgya lesz a tudománynak Sáros települési történelme, annál inkább beigazolást nyer az a ma még sokaktól támadott fölfogás, hogy Sáros rengeteg erdőktől borított föld volt a magyar honfoglalás idejében. Vagyis akkor, amikor a magyarok Sóvártól kissé feljebb, Finta község határában fölállítják gyepűiket. Finía neve 1272-ben EUR: Őr. Határőrök ekkor még lakatlannak jelentik ezt a földet

A magyarok terjeszkedése észak felé a Tarca és Tapoly völgyében itt éri el legkorábban a később állandóvá vált országhatárt. Magyar szállásoktól népes vidéken, magyarok voltak azok, akik Eperjes földjét is megszállták. Ennek a magyar telepnek keletkezése azonban jóval a honfoglalás után mehetett végbe és a magyarok alighogy otthont teremtettek maguknak, máris égy újabb nép jelenik itt meg, amely a lakott területekből kiindulva lepi el e vidéket. A flandriai eredetű németek ezek, akiket legelőször II. Géza magyar király kormánya, majd a tatárjárás után II. Béla telepitett le a mai Szlovákia területére. Már 1150 körül sűrűn jönnek a Szepességre és Sárosba. Melich János kiváló nyelvtudósunk megállapításai szerint a Hernád, Poprád folyónevek, Szepes, Sóvár helynevek magyar eredetűek. Ezek az elnevezések igazolják, hogy

a német telepesek a magyarokat már itt találták, mert tőlük vették át ezeket az elnevezéseket.

így történt ez Eperjessel is, amelyet a németek okmányaikban és közhasználatban is Eperjesnek neveznek. Csak egy tizenhetedik srázadbeli iró említi, hogy e várost először Langdorfnak nevezték el; de azután megismervén a község nevét, ők is e néven nevezték.

írott okmányok városunkat kezdettől fegva mindig és csak Eperjes néven említik. Legelőször 1233-ban, amikor II. Endre király a város plébánosának 3000 kősódarabot adományoz, 1247-ben IV. Béla király

említi a Teutonici in Eperiest, 1248-ban ugyanő a várost tizedfizetése alól e néven mentesíti. Még Jiskra is 1450 október hó 5- én Kassáról keltezett levelében Eperiesnek nevezi. LIgyanigy régi Íróink is. Bonfini Antal Aperiasium, Bél Mátyás Eperiessum, Sromer Aperiassum, Günther J. Universal Lexikonja Aperiessinum, Aperiessum,, Eperiessium és Eperiae, Rezik F. Fragopolis, másut Komaropolis néven nevezi, ami az Eperjes szónak latin-görög, illetve görög fordítása. A városnak már 1450 előtti címerében benne van az eper. Ugyancsak a zászlókon (1443), középületeken, a templomon és városházán.

A város szlovák elnevezése, Presov, a város régi jegyzőkönyveiben nem fordul elő és ez az Árpádok idejében, sőt még sokáig ismeretlen volt. Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy szláv lakossága e régi korban Eperjesnek nem leit volna, habár ezt csak közvetve lehet bizonyítani.

A bolgárok mint elszlávosodott turáni nép a Felső-Tisza mellékfolyóinak völgyeit a magyarok bejövetele előtt birtokolták. Zemplén, Laborc, Tapoly stb. ilyen bolgárszláv nevek, amelyeket a magyarok is átvettek. Nem lehetetlen, hogy e bolgár szlávok Sárosban is otthon voltak. Északról a lengyelek, ruszinok, délkelet felől a bolgárszlávok és nyugatról a szlovákok szivárognak be Sárosba. A mai sárosi szlovák nyelve keveréknyelv, amely ezeknek a szláv népeknek nyelvéből állott elő. Ebbe olvadt bele a tizennyolcadik század folyamán a sárosi törzsökös magyarság is.

A lévai járási magyar közművelődési testület közgazdasági előadássorozata

LÉVA. — (Saját tudósitónktól.) A lévai járási magyar közművelődési testület közgazdasági kérdésekkel foglalkozó előadásai élénk érdeklődést keltettek Lcván és a legutóbbi előadáson már meg is indult a vita. A testület közgazdasága ciklusa keretében a szövetkezeti kérdés ismertetésére felkérte Nagy Ferencet, az ismert szlovákiai szövetkezeti szakembert, aki a szövetkezeti kérdést ideális szempontból ismertette, mint a népi önsegély egyik alkalmas eszközét. Minthogy az előadó csupán a fogyasztási szövetkezet kérdésével foglalkozott és figyelmen 'kívül hagyta például a termelőszövetkezeteket s azok nagy jelentőségének ismertetését, amelyek szervezésével legújabban a szlovákiai kisiparosság igyekszik védekezni a gyáripar óriási nyomásával szemben, a vita során felszólalók félremagyarázták az előadó intenciót és minden szövetkezetét egy kalap alá vonták. Holott köztudomású, hogy különféle szövetkezetek működnek Szlovákiában. A vitában túlnyomó részben kereskedők vettek részt, mint ilyenek szövetkezetellenes beállítottsággal foglaltak állást az előadáshoz. A járási közművelődési testület legközelebbi előadása március 2-án lesz, amikorls Fodor Jenő különböző mezőgazdasági kérdéseket fog ismertetni