Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-27 / 48. (4491.) szám

12 t>i^ga!-7V\a<Aar-hi rl ai> 1938 február 27, vasárnap. A beregszászi közkönyvtár forgalmának kilencvenhat százalékát teszi ki a magyar osztály forgalma Fiatal magyar tudósok pozsonyi előadása POZSONY. — A pozsonyi magyar főis­kolások dicséretreméltó buzgalommal tették lehetővé, hogy ez esetben elsőizben fiatal magyarországi tudósok mutatkozzanak be a pozsonyi magyar közönségnek. Csütörtökön tartották meg előadásaikat a pozsonyi vá­rosháza előadótermében nagyszámú és kivé­tel nélkül a komoly érdeklődés jegyében egybegyült közönség előtt. A magyar főiskolások nevében Erő Má­tyás, a pozsonyi MAKK elnöke üdvözölte a károm előadót, akiket az egyetemes magyar Kultúra szellemében köszöntött. Bejelentette, hogy a negyedik előadó, Sárkány Oszkár hirtelen akadályoztatása miatt nem tarthatja meg előadását. A szlovákiai magyar szellemi életben is jólismert Gál István, az Apolló szerkesztője nagyvonalú és gazdag tárgyismeretre valló előadásában a magyar tudományosság húsz­éves fejlődését vázolta. A nemzeti klasszi­cizmusból kiindulva, Gyulai Pál és a poziti­vizmus szellemében munkálkodó századvégi! nemzedéken keresztül jutott el az 1900 kö-j rül föllépő uj szellemi irányhoz, A „Húsza- ( dik Század" cimü folyóirat uj témákat tűzött I maga, elé, de merev, lezárt különállásban j maradt. Ekkor léptek föl először a későbbi nagy fejlődés tudósai is: Szekfii, Horváth és mások. 1911-ben alakult meg a „Szel­lem” cimü folyóirat, mely az első konkrét lépést jelentette a szellemtörténeti fölfogás későbbi diadalmas kibontakozásához. 1921- ben tűnt föl Tinemann, majd a „Minerva" folyóirat körül Gombócz, Hóman, Szekfü és Gerevich, akik aránylag rövid időn belül a magyar ezeréves eszmetörténelem számtalan kérdését tisztázták és egészen uj irányt ad­tak a magyar tudományos fejlődésnek. Az előadó különösen részletesen ismertette Szekfü Gyula korszakalkotó munkásságát. Az utolsó években a magyar tudományos­ság hatalmas fejlődésnek indult, amelyet az objektív eszközök elterjedése is elősegített. Klebelsberg a külföldi tanulmányokat tette fokozott mértékben lehetővé, fölvirágzott a gyűjteményes, lexikális és hézagpótló mü­vek kiadása, a középiskolások példaadó ál­dozatkészsége eddig kiadatlan magyar mü­vek kinyomatását segítette elő (megtakarí­tott tízórai pénzekből!). Intenzív működést fejtenek ki a különböző tudományos társa­ságok, a modern értelemben reorganizált egyetemek, különösen-' proszeminárjaik ut­ján, a múzeumok és a rádió. A legmagasabb cél az irodalom és tudomány szintézise, amelynek teljesítését éppen az Apolló is maga elé tűzte. Kosa János a nemzet és a nacionalizmus fogalmának a kialakulásáról beszélt. Szocio­lógiai alapon mutatta ki, hogyan fejlődött ki a nemzet a legkisebb egységtől mai fogal­máig. Szerinte az a nemzet célja, hogy a szükségletek kielégítésére szolgáló legki­sebb közösséget alkossa. Vannak olyan ala­kulatok, melyek látszólag ilyen közösséget képeznek, de nemzetalkotásra képtelenek, ez virtuális nemzet, mig a potenciális nem­zet, a nemzetiség, olyan közösség, amely egyéb okoknál fogva nemzetet nem alkot­hat. Előadását a kérdés alapos ismerete jel­lemezte. Lengyel Tarnál a Kossuth- és Teleki-féle ’dunamedencei terveket taglalta és az alapos adatokra támaszkodó előadás úgy mutatta be a terveket, mint a magyar nemzet iránti szeréttől fütött, de a külső akadályok előtt megtorpant kísérletet. Kossuth mindig a ma­gyar hegemóniát tartotta szem előtt, viszont a nemzetiségek igényeit territoriális rend­szerrel akarta kielégíteni. Mind a három előadást, a magyar tudo­mányosság nálunk ritka szavait a közönség lelkes érdeklődéssel és a magyar kulturkö­­zösségnek kijáró meleg együttérzéssel jutal­mazta. i (*) A pozsonyi magyar evangélikus egyházi énekkar február 27-én este 7 órakor zeneestiéit rendez (Toístoj-u. 1.). A kar egyházi és világi pzeírzemén.yeket ad el. Az esten közreműködik G. Magyar Ilona és Lauko Etelka (zongora), Sírnék Vilmos (hegedű). A belépés ingyenes. A (tOZSGtetfi htatik HtÜSGtG AT,FA: KöiÜKfimark. fKalawlorfilm.) ÁTLÓN: A hindu síremlék. (La Jana.j LUX: A szerelem országa. METRÓ OL: A sárga ördög. (V. Inkisiriow.) TÁTRA Marietta. CEggerth M.) TThÁMTA: Hajnalhasadás. (Annabella.) VIGADÓ: Ha a szerelem divatot csinál. AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA: PASSAGE MOZI Fefe. •»*>—-2(5—27: Marietta. rádió mozi Febr. 21—25—20—27; A zendai fogoly. BEREGSZÁSZ. — A tevékeny maink át kifejtő városi közkönyvtár az elmúlt évben is kitűnő ered­ménnyel működött. A 2500 kötettel alapított könyvtár könyvállománya nyolc év alatt 10,000 kötetre szaporodott, az olvasók száma pedig más­félezer körül jár. A legnagyobb forgalmat a könyvtár magyar osztálya bonyolította le. A magyar olvasók száma 1142, a cseh olvasóké 153 és az oroszoké 46 volt. A magyar olyasók ez ám a a tavalyihoz képest 224-gyel csökkent, míg a szláv olvasóké változat­­len maradt. A megkevesbedett, ezámu magyar ol­vasók azonban több könyvet forgattak és össze­sen 8389 volt a kikölcsönzések száma a magyar osztályon, mig a cseh és orosz tagozatban csak 832. Vagyis, amíg a magyar olvasók száma ceak hat­szorosan múlta felül a szláv olvasókét, a magyar olvasók kölcsönzéseinek száma buszon ötszörösen baladja meg a szláv olvasókét. A magyar osztály forgalma tehát aa egész könyvtár forgalmának 96 százalékát teszi. Ez az arány a beregszászi magyarság népszámlá­­| lása szerint kimutatott 52 százalékos arányszá­mát messze túlhaladja és igazolja az Itteni ma­­| gyarság kulturaszeretetét. | A magyar osztályban a kikölcsönzött könyvek f száma' 25.403 volt, mig ugyanakkor a cseh osz­­í tályban 1008 és az oroszban pedig csupán 857 [könyvet vettek ki olvasásra. A magyar könyvek közül a legolvasottabb Szabó Dezső „Elsodort falu”-,ja volt Főleg az uj nemze­dék lelkesedik Szabó Dezsőért akinek más müveit is szívesen olvassák. A nők továbbra is Zilahy La­jos „Két fogoly” cimü regényének nyújtották az elsőség pálmáját A két modern iró mellett igen PRÁGA. — A nemzetközi fronton ROTTERDAM­BAN Hollandia fa Belgium válogatott mérkőz&e van soron. A csehszlovák államligában PRÁGÁBAN kettős mérkőzés lesz a Sparta-pályán. A Sparta a pozsonyi SK Bratislavával, a Viktória Zlikov pedig az SK Pardubice-vel mérkőzik. A Slavia NACHODON ven­dégszerepei. PII.SENBEN a helyi derby folyik le a Viktória és az SK között KLADNÓN az SK a mShrisch-ostrau! Slezská Ostravával, PROSSNITZ­­BÁN pedig az SK a brünni Éidenicével mérkőzik. Megkezdődik már a tavaszi évad a nyugatszlovákiai divízióban is. POZSONYBAN az egyesült Vas- Rapid a Komáromi FC csapatát látja vendégül. ZSOLNÁN az SK az Érsekújvárt SE ellen áll ki. LOSONCON a LAFC a Tapolcsányl SK-ot fogadja. ZÓLYOMBAN a Trencséni TS és NAGYSZOM­BATBAN a Ruttkal FC lesz a helyi csapatok ellen­fele. A déli kerületben ZSELIZEN M ottani SK és a Tárdo?keddi SE bajnoki mérkőzést játszik. A nyugatszlovákiai zsúpéban POZSONYBAN a Makabea és a Városi Müvek, NYITRAN pedig az AC és a Galgóci SK játszanak bajnoki mérkőzést LONDON. — Az angol kupa hatodik fordulója előtt áll. Anglia most kezd izgulni, miután már csak nyolc csapat maradt a küzdelemben. BAJNOK- ÉS KUPAJELÖLTEK TALALKOZASA A Toftenham ellenfele a Sunderland lesz. Az Aston Villa a Manchester Cityvel játszik. A forduló legér­dekesebb meccse a kupa-favorit Preston North End és az első ligában vezető Brentford találkozása lesz. A legizgalmasabb meccset kétségkívül az autszájder harmadosztálya York Cily fogja vivnl a Hudders­field-del. A York City természetesen sztár lett azóta. Elő­ször Is kiderült, hogy amíg a nagy első osztályú ellen­felei. akiket játszva vert ki a kupából, 10.000 fontos játékosokat küldtek csatába, addig a York City me­nedzserének 50 fontba került az egész csapat, úgy ahogy van, a kapustól a balszélsőig. Az 50 fontot a centercsatárért, Spooncr-ért kérték. Spooncf azonban hamarosan revanzsálta magát: lőtt egy gólt az elmúlt szombaton a Middlesbrouglmalc. Több gól nem is esett a meccsen. Megérte az ötven fontot. Szóval 50 fontba került a center, a többi tizet In­gyen szedte össze a menedzser. Érdekes, hogy a csa­pat játékosai nem hivatásos futballisták. Az egyik csatár villanyszerelő, a másik mozdonyvezető, a har­madik szabó és igy tovább. Nem is érnek rá máskor játszani, csak a hétvégen, szombaton. Hétköznap csak olyankor játszhatnak, amikor már hosszúak a napok — késő tavasztól kora őszig — és látni lehet a labdát. olvasottak Jókai regényei és „Az aranyember” a legolvasottabb könyvek között a harmadik he­lyet foglalta el. Nagyon kedveltek a* erdélyi Írók. Nyír 5 Jó­zsef három könyve („Isten igájában", „U» Ben­ce' és „Én népem”) álmndóan kéjben van. Ta­mási Áron „Ábel”-Je Is nagyon népszerű. A szlo­vákiai Írók müvei iránt 1> kezd némi érdeklődés mutatkozni. Darkó István, NeubaueT Pál és Ta­más Mihály munkáit sűrűn olvassák. Szom­­bathy Viktornak is van tábora. Mécs László versel szintén keresettek. A külföldi Írók sorában Stef&n Zwetg áll a* élen. Az „Ámok” és az „Első élmény” cimtl munkái nagyon felkapottak. Keresettek Dosztojevszkij re­gényei le. „A bűn és bünhődés”, meg a „Félke­gyelmű” kézről-kézre járt. Tolsztoj regényeinek ie sok a rajongója. Hja Bhrenburg tábora* azonban megcsappant. V icki Baum Ihivei is ke vesédnek. Zolát is ritkán keresték. A cseh olvasók legkedveltebb Írója Blasko Iba­­nez volt. Népszerűségben második helvre pedig Jókai Mór került, akinek „Kiskirályok’’ cimü re­gényét olvasták tavaly a legtöbbet. Az orosz könyvek közül Olga Kobiljamszká, Gnat Chotkevics és Julián Optlyezkij munkái vol­tak a legolvasottabbak. A könyvtár olvasószobáját ai elmúlt évben 23.948 olva-só kereste fel, akiknek 12 magyar, 4 cseh, 1 orosz és 1 zsidó folyóirat; 14 magyar, 5 cseh, S orosz és 2 zsidó újság állott rendelkezé­sükre. A könyvtár ügyelt, a nyolctagú könyvtártan ács intézi, melynek elnöke dr. Kovách Béla, ügyveze­tője Kroko’vay Károly, pénztárosa dr. Hubay Kál­mán. A magyar NB-ban BUDAPESTEN a Hungária a Nemzetivel, a Ferencváros a SzilrketaxlvaJ, az Újpest a Budai Xl-egyel, a Phőbus a Kispesttel, a Törekvés a Budafokkal mérkőzik. GYŐRÖTT az ETO az Elektromost, DEBRECENBEN a Bocskai • Szeged FC-ot látja vendégül. BÉCSBEN az osztrák válogatott edzőmárkőzfat Ját­szik a jugoszláv serleggyőztes GradjanskI ellen. OLASZORSZÁGBAN a vezető Ambroslana Ná­polyban, a Lazio Bariban, a Bologna pedig Rómá­ban mérkőzik. FRANCIAORSZAGBAN a vezető Sochaux Mar­seille-ban játszik az ottani Olymplque-kel. SVÁJCBAN a Grasshoppers Bázelben vendégsze­repei. NÉMETORSZÁGBAN is bajnoki mérkőzések lesznek. Az egyéb sportokban Lalidban fa Tátrában álver­seny, a kanadai, amerikai és a magyar jégkorong­­válogatott, valamint az LTC, Prága jégkorongcsapa­tának vendégszereplése, Budapesten nemzetközi mü­­korcsolyázóverseny emelkedik ki a téli sport esemé­nyei közül. — A teniszben a bcaulleul fa a brémai versenyek döntői folynak le. SHERRY-KURA Három nagy győzelmet arattak idén a kupában. Megvertték a Coventry City-t, West Bromwich Al­­biont fa Mlddlesbrough-t. Mindhárom meccs előtt to­jást és sherryt kaptak „ebédre”. Azt mondják, hogy a tojás csak „szemfényvesztés” volt A menedzsernek az volt az elgondolása, hogy az alkohol fel fogja lel­kesíteni a csapatát Meg Is nyerték a meccset Angol pályán most először történt meg, hogy meccs után a közönség berohant a gyepre fa önfeledt diadal­menetben hurcolta a játékosokat az öltözőkbe. Ezen a meccsen 2200 fontot keresett a York City. ESIK AZ ODDSZ A York City bravúrja valóban páratlan az angol futball történelmében. Azt bizonyltja a futball totali­­zatőr odssza is. Három héttel meg 200:1 adták a York City kupa­­győzelmét. Két hét előtt leszálltak 150:1-hez. Közvet­lenül a legutóbbi meccs előtt már csak 100:1-hez adták a végső kupagyőzelmet fa ma 30:1 a York City odssza. A futballtotallzatőr szerint különben a következő fogadásokat lehet pillanatnyilag kötni: Favorit a Preston North End, az ö kupagyőzelmét 7:2-höz adják. Manchester City fa Brentford 5:1, Charlton, Aston Villa és Sunderland 8:1. Chestcrfleld és Tottenham 100:8. No és a York City 30:1. A futballtotalizatőr különben is megkereste már a hasznát A nagy favorit, akire legtöbben tették a pénzüket, az Arsenal, kiesett SPORTHÍREK X Japán a végsőkig kitart. Uja.bb híradások szerint Japán a kairói olimpiai kongresszuson a leghatározottabban kifejezésre akarja juttatni azt az elhatározását, hogy feltétlenül megrendezi To­kióiban az 1940. évi olimpiai játékokat. A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság tárgyalásain Japánt héttagú bizottság képviseli. Ott lesz többek közt Jigoro Kanos, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság japán delegátusa és Matsuzo Nagai. a tizenkette­dik olimpiai játékok rendezőbizottsá^ának főtit­kára. De a japán küldöttséggel utazik Kairóba Wernrr Klingeberg is, akit még a berlini olimp^e, idején **zerződteti-k Tokióba szaktanácsadóként. Rlinge'berg mimikájának értékelésére jellemző, hogy kerek kétezer márka havi illetményben ré­szesül a tokiói rendezőség részéről. TÉLISFORT )( A világbajnok Kanada Bécsben Ausztriát csak 4:3 (1:1, 2:2, 1:0) arányban tudta legyőzni. A mérkőzés 5000 néző előtt folyt le. Szünetben Coo­­ledge, a míikorcsolyázás Európa-bajnoknője muta­tott be nagy tetszéssel fogadott gyakorlatokat )( A magyar Jégkorong-válogatott Garmisch- Partenkirchenben a német bajnok Riesserseet 5:2 (1:0, 3:0, 1:1) arányban győzte le Róna (3) és Mik­lós góljaival. )( Harmadik vereségét szenvedte Prága óta Ameri­ka válogatott jégkorongcsapata. Tegnap Zürichben az ottani Schlittschuh Club ellen vesztett. Az ameri­kaiak Qulrk révén jutottak vezetéshez, de Kessler ki­egyenlített és Torrlani a győztes gólt ütötte. ) ( A prágai LTC Stockholmban a városi együttest 3:2 (0:0, 2:2, 1:0) arányban legyőzte. A prágai fő­iskolásokkal megerősített LTC vasárnap a svéd válo­gatott ellen áll ki. )( A csehszlovákiai középiskolás jégkorongbajnpk­­ság győztese a trebitschi reálgimnázium lett, amely a döntőben egy prágai gimnáziumot 3:2 arányban győ­zött le. A döntőmérkőzésnek 10.000 főnyi nézője volt. A kassai reálgimnázium a negyedik helyen végzett a máhrisch-ostraul kereskedelmi akadémia mögött )( PöstyénI sporthírek. Tudósítónk jelenti: A cseh­szlovákiai vlvószövetség égisze alatt a Spadafora Vivóklub rendezésében március 5-én és 6-án folynak le Pöstyénben Szlovákia csapatvivóbajnokságai mind­három fegyvernemben. A nagyszabású vivóverseny­­re, mely a Grand Hotel Royal nagytermében két planson lesz lebonyolítva, vivőkörökben nagy az ér­deklődés. A csapatversenyekből kikerült győztes csa­pat a bhopáll maharadzsa által adományozott serle­get nyeri 1938 évre. A hölgyek részére „Pöstyénfürdő bajnoksága" kerül lebonyolításra. Részletes program­­mot a rendező Spadafora a napokban fogja közzé tenni. — A Csehszlovák Turista Egyesület több évi szünet után ismét megrendezi az Idén Trencsén- Pöstyén 35 km-es kajakversenyeit és azzal a kéréssel fordult a fürdőigazgatósághoz, hogy a versenyek anyagi támogatásán kívül dijakat is helyezzen kilátás­ba. A fürdőigazgatóság erre vonatkozólag már érint­kezésbe lépett a Szövetséggel és több mint valószínű, hogy az Idei kajakversenyek Jullus havában kerülnek lebonyolításra. SA *t.-morltzl óriási müleslkló-versenyen a {számban az osztrák Gestrein győzött 3:45 alatt. A nőknél az angol Pinching lett első 4:31.8 alatt. )( Szepes Gyula százados lett Magyarország hon­védségi si-bajnoka. Az egyes csoportok győztesei: I. csoport: Tassonyi Edőmér hadnagy, II. cso­port: Szépé* Gyula százados, III. csoport: Pólya László őrnagy és az akadémikusok közül Kovács II. éves növendék Gömbös Ernő előtt. )( A lake-placidl síugróversenyen Birger Rund győzött 66 méteres ugrással Sigurd Ulland és Sigmund R-mid előtt. Mindhárom norvég külön­álló klasszist miutatott a honi versenyzők födött. Kárpátaljai sporthírek Ungvárott kerül eldöntésre a csehszlovákiai ma­gyar birkózók bajnoki versenye. A szövetség a multóvi bajnoki viadal megrendezésével bízta meg az UAC-ot, aki a Kassai SC-nak engedte át a ren­dezést, azzal, hogy fenntartja igényét az 1938. évi versenyre. A szövetség jóváhagyásával március 6-án kerül kiírásra az összes súlycsoportok baj­noksága. (Légsuly, pehelysúly, könnyüsuly, kis-és nagyközépsuly, kis- és nagynehézsuly.) Csak a Csehszlovákiai Magyar Birkózó-Szövetség igazolt birkózói indiulbatnak. — Most negyedszer kerül kiírásra a „Nagyiványi Fekete Béla-vándordij”, amelynek megnyerése öt egymásutáni, vagy bét sorrendnólküli győzelemhez van kötve. Az értékes díj háromszoros védője a Kassai AC. E csapat­versenyben sulyc-soportonkint két-két birkózó in­dulhat* egyesitletenkint. Nevezési dij a csapatver­senyben 35 korona, az egyéniben 5 korona. Óvási dij *20 korona. Nevezések Dobrovolszky Béla fő­titkárhoz 'küldendők (Christiana-szövetkezet). —■ Az egyes súlycsoportok győztesei a CsMTSz ara­nyozott veretét és Csehszlovákia magyar birkózó­­bajnoka címet nyerik, a másodikok ezüst-, a har­madikok bronzveretet kapnak. A csapatverseny győztese a Fekete-vándordíj védelmén kívül ezüst­­ve retet kap és „Csehszlovákia magyar csapatbaj­noka” címet viseli. A verseny színhelye a várme­gyeház nagyterme. Mérlegelte 8—9 óra között. Kezdete 10 órakor. Jólsikwfllt a Beregszászi FTC nsztaH-tcnlsz-ver­­senye, amelyen Beregszász bajnokságaiért 46 versenyző küzdött. Részletes eredmények: Egyes hajítok: Skrec&ek Ungvári CsSK, 2. Brunmer BFTC, 3. Nouwelt BFTC, 4. Kain Brünni Makk a boa, 5. Abrahámovies LTK Ungvá.r, 6. Nedeezev-Ruzsák MSE. — Baitiokpár: Brunner—Neuwelt BFTC, 2. Skrecsek—Ánrahámovics Ungvar, 3. Nedeozev- Ruzeá.k—Fdefánt MSE, 4. Kain—Jakubovics BrÜnn óa UTKSC. Fejér Hermann lett a Mrókűldő a CsAF-Ml.Sr­­kerflletben. Igv döntött a kerületi egyeztető­bizottság, amelyben a kerület képviselői leszavaz­nák a játéku'y.,tő testűid által indítványozott je- I tőiteket. JPIUHTF ÜT vUr jll%. JL Idénynyitás a nyugatszlovákiai divízióban, bajnoki mérkőzések Középeurópában, Hollandia—Belgium válogatott mérkőzés- a vasárnap fuíhaümüsorán ©tvenlontos áílcsapat az angol kupa titkos favoritba

Next

/
Oldalképek
Tartalom