Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)

1938-01-08 / 5. (4448.) szám

t938 január 8, szombat 7 rPIWiaU-MACítARHlRLAR ÍMHym ida vád&tá Az utolsó 24 órában csaknem az egész ország­ban havazott. Keleten a hőmérséklet még min­dig Igen alacsony. Rimaszombat —26, Kőrös­mező —29 fokos minimumot jelentett. Prágá­ban a minimum —8 fok volt. — Időjóslat: Vál­tozó felhőzet, a Kárpátokban a fagy enyhülése, nyugaton enyhe széllel olvadásos. — A KÁRPÁT ALJAI ÜGYVÉDI KAMA­RAÉRT. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: A kárpátaljai ügyvédsz övét ség memorandummal fordult a kormányhoz. Ebben kéri, hogy az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslat 26. paragrafusának 3. bekezdésébe iktassa be azt a mondatot, hogy Kárpátalja részére önálló ügy­védi kamara létesitessék. A kormányzói jog­körről szóló törvény megszavazása után a nem­zetgyűlés rnidkét háza ugyanis határozatot ho­zott. inelv szerint e kamarát a kormány köte­tes feióditamá, ennek azonban, az ügyvédi rend­tartásról szóló javaslatban nincs semmi nyoma. Az ügyvéd szövetség memorandumában ezt sé­relmezi és kéri a törvényhozókat, hogy a kére­lem orvoslását tegyék magukévá. xx A szezon legjobb rádióját csak ott ta­lálhatja meg, ahol valamennyi között válo­gathat. Ezen az alapon vezetik a pozsonyi Quastler-cég rádióüzletét, amelyben a leg­különbözőbb tipusu készülékek kaphatók és a rádió-áruházhoz egy legmodernebben be­rendezett rádiómühely csatlakozik. — A TÖRVÉNYTÁR HIVATALOS MAGYAR FORDÍTÁSÁNAK 1937. évi 35. füzete most jelent meg a következő tartalommal: 118. Rendelet a felszá­molás alatt álló prágai „Bohemla" csehszlovák kül­földi bank részvénytársaság felszámolásának befeje­zéséről. — 119. Rendelet a zöldség- és kerti magvak­kal való kereskedés szabályozásáról. — 120. Rende­let némely belföldi olajtartalmú magvaknak feldolgo­zásáról a müételzslrok gyártásánál az 1937. cvben. «— A csehszlovák állam törvényei és rendeletéi gyűjte­ményének évi előfizetési dija 120 Ké, az egyes füze­teké pedig levelenkint 20 fillér. A régebbi 1922—1936. évfolyamok terjedelmük szerint 120—180 Ke árban kaphatók. Az összes megrendelések egyszerű levelező­lapon az „Államnyomda, Ko§ice“ címre küldendők. A pénz előzetes beküldése mellőzendő. xx Jön a náthaláz — ezéit még az utolsó Órában ajánljuk a „Waldextraikí“ gyógybonbon rendszeres használatát, hogy a náthalázat el­kerülje. De vigyázzon a zöld zacskóra a — fü­ves asszony — védjeggyel. Egészsége érdekében utánzatokat utasítson vissza és csak a valódi ij.Waldextrakt" gyógybonbont fogadja el. — LELOPTA A PÉNZTÁRCÁT A MOZGÓ KOCSIRÓL. Nyitráról jelentik: Tegnap délután vakmerő lopás történt Nyitra mellett. Haibka Margit bédi tanítónő és Ploig Ágoston szala- kuszi plébános kocsin igyekeztek a városba. Mö­göttük ment kerékpáron egy ismeretlen fiatal­ember, aki egy ügyes mozdulattal leemelte a ko­csiról a tanítónő aktatáskáját, melyben 450 ko­rona készpénz és mintegy 2000 koronát érő bril- liánsgyürü és egyéb értéktárgyak voltak. A ko­csin ülőknek nem tűnt fel a kocsiba kapaszkodó kerékpáros, mert azt hitték, hogy belefáradt a kerekezésbe és igy akar segíteni magán. Á csend- őrség megindította a nyomozást a nyomtalanul eltűnt tolvaj után. xx A korai öregedésnek igen gyakran a figye­lembe nem vett bélrenyheség az oka. Szabá­lyozza emésztését Darmollal, mely tetszés sze­rint adagolható és testét megkönnyíti és meg­fiatalítja anélkül, hogy drasztikusan hatna vagy a megszokás következményét vonná maga után. — TOLVAJNAK NÉZTE — AGYON­VERTE. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Kára János nagygejőci gazda hajnalban kutya­ugatásra lett figyelmes és (kiment az udvarra. A kutya a gazdát a szomszédban lakó Kára Sán­dor istállója felé vezette. Kára János bár harag­ban van szomszédjával, erre benézett az istálló­ba. Ebben a pillanatban fejszecsapás érte s a szerencsétlen gazda szörnyethalt. Kára Sándor a csendőrök előtt azt vallotta, hogy a sötétben szomszédját tolvajnak nézte s ezért ütötte le. A nyomozás folyik. xx Autósok! Minden autó- és motorjármü tu­lajdonosa figyelmébe ajánljuk, hogy személy- és teherjárművel a takarékos „BENZOL-keverék" üzemanyagra ingyen átálliittathatja. A Rütger Gyula betéti társaság vizsgáló állomása január 7-től 10-ig Pieüt’anyban, január 12-től 14-ig Nővé Mestoban és január 17-től 19-ig Trencsén- bem fog működni. — BÖRTÖNRE ÍTÉLT „SZERENCSÉS" NYERŐ. Nyitráról jelentik: Múlt év augusztu­sában Jabroczky Fülöp néhány rovottmultu kas­sai fiaiéi emberrel kártyázott. A szerencse Jab- roczkynak kedvezett, amelynek során tizenhat gyűrűt ás elnyert partnereitől. Ezek miatt bűnvá­di eljárás indult ellene orgazdaság címén. A nyit- rai kerületi biróság szerdán Ítélkezett Jabroczky felett, megállapította bűnösségét és tizhtavi bör­tönbüntetéssel sújtotta. Az elitéit fellebbezést jelentett be. A börtönben meghalt Barmat Gyula, a háboruutáni idők hírhedt pénzügyi kalandora, aki megbuktatta a Van Zeeland-kormányt Az orosz-lengyel geítótól a brüsszeli kormánybuktatásig Egy tipikus háboruutáni karrier ■ ■ ■ Barmat üzletei ■ • ■ BRÜSSZEL. — Barmat Gyula, a háboruuiáni idők egyik legnagyobb fezőrje és szélhámosa teg­nap éjszaka az egyik brüsszeli fogházban, ahol vizsgálati fogságban volt, meghalt. Az utolsó ügy, amire most váratlanul pontot tett a halál, a ka­landor mozgalmas életének egyik legsötétebb epi­zódja, erősen kompromittálta a belga Nemzeti Bankot és megbuktatta Belgium legnépszerűbb miniszterelnökét, Van Zeelandot. Barmat hát­gerincsorvadásban pusztult el. A németek hadsereg- szállítója Barmat a háború előtt Ukrajna egyik gettójá­ból került elő. Hollandiában telepedett le s elő­ször kisebb alkalmi üzletekkel, sőt nyelvtanítás­sal tartotta fönn magát. A nagy konjunktúra számára akkor érkezett el, amikor kitört a világháború. Németországnak olyan nyersanyagokra volt szüksége, amiket a birodalom nem tudott kiter­melni. Nem volt könnyű feladat s valóban csak az olyan mindenre elszánt kereskedői szellem vállalkozott a feladatra, mint Barmaié. Hollan­diában ezekben az években úgynevezett export- szabadalmakat vezettek be, mégpedig azért, ne­hogy az angol és német zugüzlet teljesen hatal­mába kerítse a szolid alapokon nyugvó holland kereskedelmet s hogy a világ minden tájából be­özönlő zugkereskedők tönkretegyék Hollandia évszázados cégeit. Barmat azonban értette a módját, hogy meg­szerezze a szükséges exportengedélyeket, nem volt olyan évszázados holland kereskedő cég, amely olyan korlátlan számban rendelkezett volna kiviteli engedélyek fölött, mint ő. Ez az ukrajnai gettóból előkerült zugkereskedő lett a világháború legkritikusabb éveiben Német­ország főnyersanyagszállitója. Egyre többet és többet szállított a birodalomnak s természetesen egyre magasabb és magasabb áron. A háború vé­ge felé már hatalmas vagyon ura volt s elnöke a jóhangzásu „Amsterdam Export Import Maat- chappi" cégnek. Az első miniszterbuktatás A békekötés után vállalatai nehézségekkel küz­döttek. Ekkor azonban Barmatnak eredeti ötlete támadt. Megvásárolta valahol Ebért német köz- társasági elnök képét, leutánozta az elnök alá­írását és aláhamisitotta a következő dedikádót: „Barmat barátomnak Friedrich Ebért." Ezt a képet feltűnő helyen kiakasztotta vezérigazgatói szobájába. S amikor már elég sokan megcsodál­ták a képet, a hóna alá vette és elutazott vele Berlinbe, egyenesen Severing porosz belügymi­niszterhez. A szociáldemokrata belügyminiszter első be­szélgetésre felült a szélhámosnak s bedőlve Ebért hamis aláírásának, adott egy valódi alá­írást Barmatnak, ami a kalandor előtt megnyi­totta a Porosz Állambank kapuit. A Porosz Állambank éveken keresztül súlyos mil­liókat hitelezett a szélhámosnak, mig egyszer csak kiderült a turpiság. De ekkor már túlságosan érdekelve volt Barmat üzleteiben nemcsak a Po­rosz Állambank, hanem a Postatakarékpénztár is. Höfle a centrumpárti postaügyi miniszter kény­telen volt visszalépni. Ez volt az első miniszterbukás, amit Barmat előidézett. Ez 1925-ben történt. Éppen meghalt Ebért s Németország elnökválasztási harcok küszöbén volt Egészen természetes, hogy az ellenzék ala­posan kihasználta a szodáldemokrata és centrum- párti kormány ellen a Barmat-botrányt. Kétségtelen, hogy a Barmat-ügynek döntő be­folyása volt az események alakulására Német­országban, ebből a szempontból tehát némileg a történelem lapjaira is bekerült Barmat rossz- hangzású neve. Kevés ilyen botránya volt a weimari köztársaság­nak, mégis érdekes, hogy az ítélet feltűnően eny­he volt. Barmatot és fivérét, aki ugyancsak ré­szes volt az üzletben, felmentették a csalás vádja alól s csak vesztegetésben mondták ki őket bű­nösnek s Barmat Gyulát tizenegy, fivérét Henri­ket pedig hathónapi börtönre Ítélték. A büntetési a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek tekintették. A brüsszeli szereplés A két Barmat-fivér ezután elköltözött a biro­dalomból és Becsben telepedtek le, ahol teljes visrzavonultságban éltek. Hosszabb ideig semmit sem lehetett hallani róluk. Csak tíz évvel a pör után merült föl ismét az isir''"ellenség homályából a Barmat név. A lapok megírták, hogy Brüsszelben letartóztat­ták Barmat Gyulát, aki ellen képcsempészés és képhamisitás miatt emeltek vádat. Később azonban a vádat elejtették, mert nem sikerült a bizonyitás. Ez 1935-ben történt s Barmat úgy érezte, hogy Brüsszel nem talaj az ő üzleti szelleme részére a visszatért Amszterdamba, ahol annak idején pénz­ügyi hatalmassággá küzdötte fel magát. Közben azonban sikerült neki Brüsszelben nagyszabású vállalkozásba fogni s ehhez nagyobb kölcsönt szerezni a Belga Nemzeti Banktól. Már két éve távol élt Brüsszeltől úgynevezett amszter­dami magányában, amikor vállalata váratlanul összeomlott. Ez 1937-ben történt s csak ekkor derült ki, hogy Barmat nagyon jóit udta már elő­re, hogy miért nem akar belga területen élni. A belga hatóságok azonban kérték Hollandiától ki­adatását Hosszas huzavona után sikerült kiesz­közölni a kiadást, annak ellenére, hogy csak csa­lás miatt kérték a kiadatást. Közben Brüsszelben teljes erővel folyt a vizsgálat, megállapították, hogy Barmat hamis könyvek alapján szerezte a kölcsönt a Nemzeti Banktól, de azért a vizsgálat a Nemzeti Bank igazgatóira nézve több terhelő adatot szolgáltatott s a Nemzeti Bank-botrány maga alá temette a Van Zeeland-kormányt is, olyan időben, amikor politikailag egy győzelmes választás után meg­ingathatatlannak látszott Van Zeeland pozí­ciója. Barmatnak megmaradt az az elégtétel, hogy kar­rierjének csúcspontján csak egy postaügyi mi­nisztert tudott megbuktatni, igaz, ügyével akkor alaposan aláaknázta az egész weimari rendszer tekintélyét, — most utolsó szereplésével meg­buktatott egy miniszterelnököt, még hozzá olyan európai név viselőjét, akire az egész világ gazda­sági átszervezése körül nagy szerep várt és re­mélhetőleg: még vár. 74k$u#tkm „Uyfrmts" a nagy-Super az összes előnyökkel. A zenebarát­nak egy nemesvonalu igazi készüléket adni, ez volt a konstruktőrök vezérgondolata. Hallgassa meg ezen készüléknek a hangfal! Rádió Quastler, POZSONY, L6rlnckapu-ucca 17. Telefon 2505. Modern műhelyek Régi készülékek kicserélése Két halálos áldozata van már a nyitrazobori családi tragédiának Horn Ferenc kisgyermeke is meghalt ■ ■ ■ A tanárt elmegyógyintézeti megfigyelés alá vették NYITRA- — Telefonjelentés alapján már hirt ad­tunk arról a borzalmas hitvesgyílkosságról, amely a nyitrai Zobor hegyen történt ahol marton völgyi la­kásában megfojta holtan találtak rá Horn Ferenc kereskedelmi akadémiai tanár fiatal feleségére. A tragédia részleteit és előzményeit a nyomozás még nem derítette fel. Horn Ferenc tanár még nem tett vallomást és a nyomozőközegek kérdéseire egy­általán nem ad választ A tanárt, akin az elmebaj jelel mutatkoznak, be­szállították a nyitrai elmegyógyintézetbe, ahol megfigyelés alá helyezték. A kórházban a személyi adatokat elmondotta és a hozzáintézett kérdésekre összefüggő válaszokat adott a tragédiát illetőleg azonban természetesen a kórházi irodában nem kapott kérdéseket A tanár kilenc hónapos kisgyermekét, mint jelen­tettük, beszállították a vöröskeresztotthonba, ahol ápolás alá vették. A teljesen legyengült gyermeket azonban nem le­hetett megmenteni és ma hajnalban meghalt A tanár feleségét fel fogják boncolni, hogy a halál okát kétségtelenül megállapíthassák. Minden jel arra vall ugyanis, hogy megfojtották, mivel a nyakán gyanús foltokat találtak, később azonban a foltok testének más helyein is előtűntek, úgyhogy az sincs kizárva, hogy nem fojtogatás, hanem méreg okozta halálát Ugyancsak nincs megállapítva a kisgyermek halálá­nak oka sem és valószínű, hogy azt is csak a bonco­lás során állapíthatják meg. A gyermek vagy a tel­jes kimerülés és éhség következtében halt meg, vagy pedig szintén méreg áldozata lett, A nyomozást na­gyon megnehezíti az a körülmény, hogy Horn Ferenc, akinek elméje minden jel szerint elborult, mélyen hallgat A nyomozás folyik. A tragédia részletei Horn Ferenc tanár tavaly került Nyltrára a keres­kedelmi akadémiához. A fiatal, alig 27 éves tanár igen tehetséges ember volt és mérnöki diplomával 3s rendelkezett Mintegy két éve volt nős és házasságá­ból egy gyermek született aki most kilenc hónapos. A fiatal tanár és felesége a zobori Mártonvölgyben béreltek lakást Kedvelt tagjai voltak a nyitrai társa­ságnak és mindenki abban a hitben volt, hogy igen boldog, zavartalan házaséletet élnek. A fiatal házastársak között azonban valami súlyos félreértés robbanhatott ki, ami előrevetette árnyé­kát a bekövetkezett tragédiának. Szerdán délután a szomszédok arra lettek figyel­mesek, hogy a lakás már több mint huszonnégy órá­ja zárva van és sem a tanár, sem pedig felesége nem mutatkozik. A dolgot jelentették a csendőrségnek, mely azonnal kiszállt és behatolt a lakásba. A lakás­ban nagy rendetlenség uralkodott, ami arra enged következtetni, hogy a házaspár között nagy dulako­dás volt. Az ágyon megfojtva holtan találták a fiatal asz- szonyt, az ágy mellett ült a férj, mig a kisgyermek teljesen kiéhezett, kimerült állapotban sirt ágyá­ban. A tanárhoz több kérdést intéztek a történtek­ről felvilágosítást kérve, azonban a csendőrök egyetlen kérdésére sem válaszolt. A meghibbant ember benyomását keltette- A csend- őrség dr. Komár orvost hívta a helyszíni szemléhez, aki megállapította, hogy a • szerencsétlen asszonyt legalább egy nappal ezelőtt fojtották meg. Kétség­telenül megállapítást nyert, hogy erőszakos ha’állal halt meg és nyakán ott voltak a fojtogatás nyomai. Eredménytelen boncolás NYITRA. — (Tudósi tónk távirati jelentéé eV Horn Ferenciét, a nyitra—zobori tragédia egyik áldozatát péntek délelőtt felkoncolták. A bonco­lás eredménye nem tudta megállapítani, hogy mi okozta Hornná halálát, ezért a. belső részeket Prágába küldik vegyvizsgá’.at céljából. A homá­lyos hátterű tragikus ügyben tovább folyik a nyomozás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom