Prágai Magyar Hirlap, 1938. január (17. évfolyam, 1-24 / 4444-4467. szám)
1938-01-15 / 11. (4454.) szám
4 ^RSfflgMAGÍATí-mRLaS 1938 január 15, szombat „Romániában minden csendes" Irta: R. Vozáry Aladár, tartománygyiilési képviseld A hazáját (vesztett 8 kétezer év óta otthont kereső bolygó zsidó nem pihenhet meg. A tragédiának most uj felvonása kezdődik, színtere: Románia. Uj formában hangzik fel az örök hallal!: „Üsd a zsidót!" Az antiszemitizmusnak legtöbbször igen átlátszó a célja: a tömegosalódás és tömeg-elkeseredés levezető csöve, a biztosítószelep szerepe a forrongó, szétrobbanás előtt álló társadalmak testén. Ez a magyarázata, hogy a világháború, a nagy változások utáni, nagy csalódásokkal és elkeseredésekkel felitett időkben az antiszemitizmus sok helyen újra ki virágzott A szegényt csak a hasonló sorsú szegény tudja őszintén megsajnálni és vele lelke mélyéig egyiittérezni. Ez a százszor igazolt iagzság már magában elég ahhoz, hogy az ismét üldözött zsidóság felé fordul figyelmünk és részvétünk. De nekünk más okunk is van rá. Az összeomlás előtti Magyarország törzsökös zsidósága, amelybe a mai romániai zsidóság nagy része is tartozik, hozzánk, magyarsághoz évtizedeken, sőt egy-két évszázadon keresztül annyira közel állott, hogy a most rászakadt balsors, az eléje meredő újabb ahasvérusi ut minket is közelről érint A magyar történelem eléggé illusztrálta, mit jelent az, ha Erdélyben valakit a felelőtlen tömegek gyűlölnek s a gyűlölet kitöltésére lehetőség van. Amikor a romániai zsidóellenes irányzatnak meg kell Indokolnia a zsidók elleni kíméletlen magatartását, sok leleményességre nincs szüksége, ezt a megokolást máskor és másutt már százszor megfogalmazták, C9ak le kell másolni: a háború alatti nagy és gyors meggazdagodás, a kereskedelem, a bankok és a sajtó kisajátítása, a tudományos pályák elözönlése, a nagy nyomor mellett a jólét tobzódásig való £i- togtatása. Tagadhatatlan, hogy a zsidóság egy része, de csak jóval a kisebb része, valóban előljárt a vagyon és hatalom utáni féktelen törekvésben és a munkanélküli tőkés pénzszerzésben s ezzel sokszor irigységet és ellenszenvet keltett maga ellen. Viszont azt sem szabad elfelejteni — és ezt mi kárpátalajiak tudjuk a legjobban — hogy a zsidó tömegek szegények, sőt koldus-szegények és ugyancsak arcuk verejtékével keresik nagyon sovány kenyerüket, Románia, amely a demokrácia jegyében született meg, a világháború után hozzácsatolt országrészek átvétele fejében kötelezvényt irt alá, amelyben ünnepélyesen biztosította a neki juttatott nemzetkisebbségek emberi, állampolgári, kulturális és gazdasági jogainak tiszteletben tartását. Tehát a magyar és zsidó kisebbségekét is. Románia hatalmas megnagyobbodását a volt nagyantantnaik, még pedig elsősorban Francia- országnak köszönheti, amelyet most Románia annak a mórnak kezd tekinteni, akinek tudvalévőén az a sorsa, hogy kötelességének teljesítése után elmehet. A Franciaország által nagy- gyá tett Románia most egyszerre Hitler kommandójára kezd hallgatni és lépkedni. Hogy Franciaország meg Anglia a jótett visszafizetésének ezt a módját elfogadhatónak tartják-e, vagy sem, ez az ő dolguk. Számunkra a magunk kis körében ezzel kapcsolatban egyelőre egy dolog feltűnő: az itteni magyarnyelvű kormánylapoknak a romániai zsidóvonatkozásu eseményekkel szembeni magatartása, amelyből feltűnően, sőt bántóan kilóg a lóláb, amikor például az egyik ilyen orgánum első oldalon közölt cikksorozatának ez a címe: „Romániában minden csendes!" Ezetknek a lapoknak a szerkesztői verejtékeznek és kínlódva kínlódnak, hogy a fellobbant romániai antiszemitizmust, amelyet maguk a legilletékesebb román tényezők sem nagyon tagadnék le, s amelyet maga az államvezetés irányit, szinte számításba sem jöhető „csekélység“-nek, a zsidóságra nézve ártatlan „kisérlet‘‘-nek, afféle bérűn yhimlőneik tüntessenek fel, amely miatt fölösleges nyugtalankodni, mert a zsidókra nézve minden komolyabb következmény nélkül fog elmúlni. „Romániában minden csendes", „Romániában nem min dér ki antiszemita" — Írják ezek a lapok és arra kérik a közönséget, hogy „óvatosan fogadja” a romániai antiszemita vészthire- ket. Mi emlékezünk arra, hogy ugyanezek a lapok lázas igyekezettel állandóan félreverbék a harangokat és Európa lelkiismerete után kiabáltak, az Emberi Jogok Ligájához memorandumoztak, amikor Magyarországon egy-egy megkótyagoso- dott diákcsoport zsidót szidott, vagy egy-két cstdót megvert Ezekhez a komolytalan él a magyarságra oly kóros kilengéseikhez a hivatalos Magyarországnak, a magyar államélet vezetésének és kormányzatának a legkisebb köze sem volt, sőt a kormányzat gátat vetett a mozgalmak terjedésének. Ugyanezek a kormány„Megjöttek az egerszegíek" — futott szét a hír Berencsen, amikor a hosszú kocsisor élén húsz év múltán visszajött a módos Lőrincz Mihály gazda családjával. Az „egerszegi" melléknevet azért kapta, mert ..benősült" Egerszegre. Becsületességével, józan észjárásával rövidesen kivívta uj otthona megbecsülését. Azonban amint lassan jöttek a gyerekek, felcseperedett legidősebb fia, Lajos, leánya, Vilma, addig regélt a be- rencsi „Kopasz" szépségeiről, az „Árkusz- dülő" rejtelmeiről, mig mindnyájukon elhatalmasodott a vágy. így költözött vissza Berencsre. Valamelyik szekér ingóságaira a szép, fiatalos „mányika" ügyelt, az egerszegi nagymama. Szívesen jött az ismeretlenbe, mert ő mindenütt boldog volt, ahol szeretett unokáit gondozhatta. Nyitra mentén a déli magyarság „hegyaljaiakénak nevezi az északi hegyek közé szorult testvéreit. Ezek közé sorolták a be- rencsiek az egerszegieket is. Jellegzetes, festői öltözetükben jártak a templomba. Meg is csodálták a berencsiek! A leány varko- csa végén „bokorba" kötött szal’agcsokor díszlett. Az asszonyok fején ott tündö'klött a gyöngyös vendégfüzős konty. Mily üde, milyen szép volt ebben még a mányika is. Nem is hiszem, hogy akadna olyan leány, akinek szépségét, báját százszázalékosan ne emelné á hegyaljai menyecskedisz. A háziszőttes ingujjak hímzése tarka, változatos színekben pompázott A színek olyan ízléssel voltak összeválogatva, hogy az szivet, szemet gyönyörködtetett. Néha rózsás vállkendő rojtja koszoruzta alakjukat, máskor a kendő anyaga megegyezett a kötény anyagával, olyankor a patyolaton aprómintás írott himzés változataiban gyönyörködhetett a szemlélő. Szoknyájuk élénk színét finom, egyenletes, apró ráncok tompították. A szoknya anyaga azonban csak igen ritkán egyezett meg a szép, részekbe szabott, testhezálló, ezüst- és aranysikos ubbonnyal, pruszlikkal. Tündéri öltözetükhöz kiegészítőül, oldalvarrott, rámás, tarka hímzéssel díszített fekete kordován csizmát viseltek. Rövidesen hire Járt tulipános ládáik egyéb kincseinek is. Egy alkalommal én is meglátogattam őket. Amit akkor elém teregettek, az túlhaladta a népi munkákról alkotott képzeletemet. Gyönyörű szép régi és újabb hímzések remekeit csodálhattam, különösen a háziszövésü ingeknél, az ingujjon. Volt vagy ötven fajta. Mindeniknél más-más „metélés", így nevezték a csuk- lódisz széles hímzésének csipkehatásu közepét. A fehéres áttörés a szürkés-sárga kendervásznon és a pamutos fehéren művészi hatású volt. Hát a metélés szélén alkalmazott számtalan minta, a sugár, madárszem, kamuka, barackmag, kigyóhát, filléreske, bejes, írásos, lakatos, aprógesztei, bo- do'ki kankó s még vagy száz másnevü, amely egy kis változatta], rendszerint a „vállhegy" tömörrajzu hímzését is szegélyezte. A vállhegy közepének hímzését is több név különböztette meg egymástól. Itt találtam várhegyet, halfarkasat, szárnyaskát, csillagosat, rendkívüli csillagot, malomkereket, rózsásat, hereleveleset, szíveset, medve- és macskanyomot, létrásat, ollócs- kát, metszőt, sűrűt, csipkét, kereszteset és még igen sok más mintát, ami e téren is pazar gazdagságról tanúskodik. Alul mesterke, majd hajtás szegte be az ingujjat. A szegeshez a himzés uralkodó színében, virító szőrszálból* kát ujjnyi széles „egerszegi támogató kárpátaljai magyarnyelvű lapok a romániai zsidósággal kapcsolatos eseményekben ■és kormánytörekvésekben csak múló incidenst látnak s a magyarságai kapcsolatiban éveken át egyebet sem tettek, mint lesték a Magyarországról való híreket s boldogok voltak, ha azokban sikerült antiszemitáskodást felfedezniük. Ezeknek a lapoknak nem a zsidók sorsa a fontos, bár legtöbbnyire zsidókezek Írják őket, ezeknek csak egyetlen céljuk van: Magyarországot és a magyarságot befeketíteni a zsidó közvélemény előtt, a magyarságtól elidegeníteni a vele együttélő magyar anyanyelvű, magyar kultúrájú zsidóságot. A zsidó jajszótól hangos mostani napok teljesen megvilágítják ezt az ujkötés"-sel dolgozták a „pudcon" vert Ja- pickás kacsafejü vagy más mintájú csipkét. Az egyik ládában voltak a ráncbaszedett, gondosan összehajtogatott, kötőkkel bábalakra göngyölt szoknyák. Ilyen gondos kezelés mellett egyáltalán nem csodálkoztam, amikor a mányika az egyik virágos atlaszszoknyáról azt mondta, hogy abban még ő esküdött. Most unokája, Vilma viselte; olyan volt, mintha csak akkor varrták volna. Ki tudná leírni a csodás ubbo- nyo'kat, pruszlikokat, a magyarkákat, kacó- kat, a különféle szabású és diszü szőr, szövet, posztó és bársony kabátkákat. Igen eredetiek voltak a házivászonból készült ervák (kötény) is. Ezeknél a két szélt az említett kötéssel dolgozták össze, de az ingujjakkal ellentétben erős fehér szállal. Az ervák alját, valamint a kötés széleit színes himzés diszitette. Az ágynemüek ládájából emelték ki a piros- meg a feketesávos párnákat, dunnákat és abroszokat. A legtöbb még alig volt mosva. A család büszkesége mégis a fehér-pirossal hímzett hatalmas ágytakaró volt. Háromszék pamutvászonból készült. A szélek összevarrását, miként már az erváknál is láttam, nem rejtegették, ellenkezőleg, még kihangsúlyozta a széles kötéssel bedolgozott gyönyörű vertcsipke betét. Ennek két szélén egy-egy metéléssor, majd különféle fogas és bársonyos himzés futott végig. A díszítés zöme a terítő alján pompázott, ahol az áttörés eredeti elhelyezésű csoportjai, gyönyörű mintákat képeztek. A lepedő szélét széles, kacsafejü csipke diszitette. Nem kételkedtem, amikor említették, hogy egy évig is eltart, amíg ilyen lepedő elkészül. A hosszú, fehér, keskeny, kétszélü halottas- lepedőn még a gyertyacseppek nyomát is felfedeztem. A férfiak ruhadarabjaival gyorsan végeztem. Ezekből már keveset őrzött meg a mányika. Megvolt még a betyárgatya, a bőujju, metéléssel díszített ing, az ezüst- pitykés mellény, meg egy molyette ködmön- szür. A rózsásarcu asszony kegyelettel simogatta végig minden egyes darabját. Nem is csoda, elhalt ura ifjúkori ünneplő ruhadarabjai voltak azok. * Felkerestem a szépségek birodalmát, elmegyek Egerszegre, — fogadtam meg ünnepélyesen akkor. Mivel magam is ghyme- si, tehát „hegyaljai" vagyok, a testvériség előjogán. Nálunk, sajnos, nem virít úgy a színskála. Csupán a gyászos „maróthi kék", a „lila" és a „feketeszőr" az uralkodó. A minták változata azonban annál nagyobb. Tervemet csak az ősz folyamán válthattam valóra. Vasárnap volt, midőn megérkeztem Egerszegre. Az ünnepi csendet, úgy éreztem, az ég derűje árasztja a falura. A rendezett uccák, csinos tiszta házak, helyenként faragott kapuk, tágas udvarok, illatozó virágos kertek varázsa alatt alig vettem észre, mily üres az ucca, vasárnapi ebéd idején. A csendet a vecsernyére hivó harang csengő hangja zavarta meg. Két gyermek szaladt át az utón és a távolból egy csoport leány közeledett. Mi az? Búcsú van a faluban? Figyeltem a közeledő leányokra, mert szélesfodru, kacabajkás, fura öltözetük azonnal elárulta az idegent. Ta- polcsány-vidékiek lesznek, gondoltam és kirándultak kicsit magyar falut látni. De a leányok közeledtek és — magyarul beszéltek,! Tévedtem? De hisz az leheteden! Bizton a városba szakadt lánykák, kiket a nyitraí nagyságok viseleté meg szédített és ságirói szerepet. A romániai zsidóság most tragikussá fordult helyzetét, mi magyarok teljes részvéttel figyel jóik. Annál is inkább együttérzéssel állunk- mellettük, mert ezt két egyformán nyomós ok váltj? ki belőlünk: egyrészt a ikis magyar nemzet tagjai vagyunk s igy a gyengék és üldözöttek irárr minidig rokonszenvet érzünk, másrészt az erdélyi zsidóság legjobbjai nagy számiban egyek « magyarsággal és ismerjük az élet iskoláját, ? történelmet s annak alapján az odaátiak lelkivilágát, aminek folytán minden okunk megvár attól is remegni, hogy a zsidók után majd ar ottani magyar kisebbségre is hasonló megpróbáltatások várnak. ilyen ünneplőt tukmált a fiatal, tapasztalai* lan teremtésekre. Közben a templom elé értem. Itt láttam csak, hogy minden leány, minden, asszony igy volt öltözve! Csak hosszas szemlélődés után fedeztem fel a menyecskék fején a Berencsről ismert szép kontyot, majd a patyolatfehér, likacsos hím-! zésü bécsi, négytojásos, lóherés és taligás mintájú kötényeket. Azonban a himes ingujj, a síkos aranycsipkés pruszlik meg a szép vállkendők helyén már ott éktelenkedett a szélesfodru, kacabajka-szerü ruhái darab. A férfiak büszke, gyöngyösbokrétás, lévai öltözetét sem láttam egyen sem. Pedigi hogy feltűnt az ottan! A legszebb a legün-í nepeltebb volt, annak akadt a legtöbb bá- mulója! Gyári holmit, hosszú pantalót és vásári inget viselt már az egerszegi legény. Pedig hajdan épp az volt az érdeme, hogy nem szívesen viselte a „boltit". Kedveszegetten, csalódottan tértem be egy házba. Még találtam ugyan több múzeumba való darabot, de családonként nem oly nagy számmal, mint pár évvel ezelőtPa berencsi „egerszegiéknél". Megmutatták a régi bársony gyöngyöspártát, a szalagos újabbat, a lapát alakra összehajtotta^ a bokrozót, amelyre 60 röf szalag is kellett. Hogy sokba került? De hisz egy ily pártát vagy bokrozót mindig odakölcsönözték a tehetősebbek. Mi késztette tehát a község: lakóit, hogy elvessék, apránként elhagyo- gassák kincseiket? Ki tántorította el a népet az igaz útról, amely pedig a legalkalmasabb a nemzeti értékek megőrzésére?, Kit terhel a felelősség a jobb sorsra érdé-* mes nép eltévelyedéséért? Önkéntelenül is Kalotaszeggel állítottam arányba, talán nem is véletlenül. A szövés, több iz, öltés, szin és megegyező minta van a két „szög" magyar népének művészetében. Hogy lehet az, hogy eddig csak a kalotaszegi ébredt kincsei tudatára? Nézzük csak meg Kalotaszeget. Több község együtt talán zártabb, védettebb szögben, az lehetséges. Népe mégis megfordul mindenfelé. Ha valamely okból visszatér, akkor sem boldogtalan, mert tudja, hogy a tülekedő élet ott künn nagyobb lehetőségei mellett is sivárabb, színtelenebb. A tapasztalat, a szerzett ismeret csak óvatosabb és körültekintőbb embereket edzett, de semmiképp sem olyanokat, akik bármily divatos holmiért megvessék régi viseletűket. Amint hazatérnek, előveszik jól bevált, tartós nép-, viseletűket, művelik földjeiket és díszítik a portát, épp úgy, mint azelőtt. Beolvadni, utánozni sohasem iparkodnak, mert érzik, hogy öntudatos életük különb, hogy felette állanak mindennek, ami sablonos. Okosságuk s talán magyaros büszkeségük is megóvja őket az ily eltévelyedéstől. Igen jól tudják, mit jelent helyi és magyar vi-. szonylatban is népviseletük, amely szerves része népművészetüknek. Ez az észszerű tudatosság az oka, hogy náluk nem is gond a népviselet megőrzése, vagy a népművészet fenntartása. Apraja-nagyja szívósan ragaszkodik hozzá, A múltban, de ma is többször szorgalmas női kezek munkája, keresete segíti ki a kalotaszegi gazdát napi gondjaiból. Nem fejtegetem tovább, a példa világos. Eszembe jutott még néhai Kuna Pál zsérei plébános fenkölt. beszéde, amelyet híveihez intézett: „Az a nép, amely elhagyja viseletét. elhagyja Istenét, hitét, erkölcsét". Kuna Pál vicsápapáti születésű volt, ott Is tcmeN ték d. Nyitraegerszeg szomszédságában... tfyUmgmMp és Hdúéme# A pusztuló nyitraegerszegi népviselet nyomában Irta: Féja Tiborné
