Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)
1937-11-26 / 270. (4416.) szám
JÉ& | XVI. évf. 270. (4416) szám • Péntek ■ 1937 november 26 Előfizetési ári évente 300. félévre 150. negyed* évre 76, havonta 26 Ké, külföldre: évente 450t félévié 226, negyedévre 114. havonta 38 Ki. • A képes melléklettel havonként 2.50 K£*val több. Egyes szám ára 1.20 KE, vasárnap 2.— Ki. A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja Szerkesztőség: Prága !!„ Panská nlice 12, II. emelet • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ullce 12, III. emelet • • TELEFOM: 303-11. • © SÜRGÖNYÖM: HÍRLAP, PRAHA. izgalom London tervei miatt Megegyezés Berlinnel vagy visszatérés az 1914-es antanthoz Chamberlain szűkszavú nyilatkozata - - Fantasztikus hírek Berlin követeléseiről - Csehszlovákia és Ausztria biztonságának kérdése LONDON. — Chamberlain miniszterelnök tegnap este az alsóházban megtette várva-várt nyilatkozatát Halifax németországi utazásáról. A nyilatkozat rendkívül szűkszavú volt és mindössze azt emelte ki, hogy lord Halifax látogatása örvendetes módon hozzájárult a kölcsönös megértés elősegitéséhez. Beszédének elhangzása után több oldalról kérdést intéztek a miniszterelnökhöz, aki a hozzá intézett kérdésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy a lapokban megjelent különböző kombinációk nemcsak légből- kapottak és felelőtlenek, de legnagyobb mértékben tévesek is. A legnagyobb feltűnést keltette Mander liberális képviselőnek a felszólalása, aki a következő kérdést intézte a miniszter- elnökhöz: Szabad kéz Németországnak Csehszlovákiában? — Megnyugtathat-e a miniszterelnök bennünket afelől, hogy az a hir, amely szerint Németország Ausztriában és Csehszlovákiában szabad kezet kap gyarmati követeléseiről való lemondása fejében, nélkülöz minden alapot? Mander képviselő kérdése az angol akóházban élénk nyugtalanságot keltett Is a konzervatív párt soraiból a képviselők nagy többsége erélyesen állást foglalt Manderrel szemben, aki végrül megismételte a kérdést és azt hangoztatta, hogy feltétlenül feleletet kell kapnia a miniszterelnöktől, minthogy a kérdést rendkívül fontosnak tartja. Végül is Chamberlain felemel-1 telezettséget az angol kormány nem vállalt és kedett és kijelentette, hogy ilyen természetű kö-|a kérdés tárgyalásába nem hajlandó elmélyedni. Egy válasz nélkül maradt kérdés Miss Rathbone intézett ezután kérdést a kormányhoz. — Nem tartaná-e helyesnek a kormány, — mondta a képviselőnő, — hogyha Prágával és Moszkvával is kölcsönös külügyminiszterlátogatást készítene elő, ami a jelenlegi politikai helyzetben kívánatosnak látszik, Chamberlain a leghatározottabban kijelentette, hogy erre a kormány nem gondol. Nincs rá semmi szükség, mert Edén külügyminiszternek alkalma volt Genfbea Kroftával és Litvinowal tárgyalni. A képviselőnő ezután a következőket mondta: — A németekkel való tárgyalás folyamán minden valószínűség szerint fel fognak merülni olyan kérdések, amelyek ennek a két államnak a biztonságára és Anglia népszövetségi kötelezettségére vonatkoznak. Meg lehelünkbe nyugodva afelől, folytatta a képviselőnő, hogy olyan javaslatok tárgyalásába, amelyek a két állam biztonságát kérdésessé teszik, nem fog az angol kormány belemenni? Erre a kérdésre a képviselőnő nem kapott választ. Mander képviselő, aki Ausztriára és Csehszlovákiára vonatkozólag kérdést intézett Chamberlainhez, az esti órákban hosszas tanácskozást folytatott a miniszterelnökkel. Mander liberális képviselő ahhoz a körhöz tartozik, amely szoros barátságot tartott fenn a háború alatt, sőt a háború után is néhai Masaryk elnökkel és többizben megfordult Prágában, s a lánai kastélynak is vendége volt. Megrendült-e Edén pozíciója? A sajtóvihar Chamberlain beszédével és Halifax tanácskozásaival kapcsolatban tegnap óta változatlan hevességgel tombol. Az Edenhez közelálló lapok, mint a „Times" és a külügyminiszter tulajdonában lévő „Yorkshire Fost" hangoztatják, hogy noha Halifax utazása nem nevezhető teljesen eredménytelennek, mert a lordelnök igen értékes benyomásokat szerzett Németországban, mégsem lehet fordulatra számítani Anglia külpolitikájában. A „Manchester Guardian" mai száma részletesen foglalkozik az angol külpolitika kérdéseivel és megállapítja, hogy noha az utóbbi időben megrendült Edén pozíciója, most ismét szilárdabbnak mondható, mint valaha volt. Ezzel szemben beavatott angol körökben úgy tudják, hogy a francia miniszterlátogatás után, amely minden valószínűség szerint 29-én, vagy 30-án lesz, nagy jelentőségű események várhatók az angol külpolitikában. A Times és a Daily Telegraph rendkívül éles hangon foglalkozik azokkal az egyre fantaszti- kusabb találgatásokkal, amelyek két nap óta Francia balok (*) Kis fantáziával el lehet képzelni az összefüggéseket spanyol fegyverüzlet és francia királypuccs között s ahoz sem kell túlságosan nagy találékonyság, hogy kitaláljuk, milyen hatalmaknak állott volna érdekében egy kis fölfordulást rendezni Franciaországban, de azért lehetetlen elfojtani egy kérdést: lehetséges volna-e mindez például Angliában? Hogy az országot akármilyen hatalmas külső érdekek támogatásával titkos szervezetek aknázzák alá, hogy fegy- verraktárakkaj, rádióleadóállomásokkal, katonai szervezetekkel hálózzák be az ország nagy részét, hogy a főváros összes fontos katonai pontjait a föld alatt valósággal megszállják, hogy olyan tömegű gépfegyvert, fegyvert, lőszert, tankot halmozzanak föl, amivel kisebbszerü háborút lehet megvívni? Mondjuk, hogy a spanyol fegyverüzlet jó ürügy volt hozzá s azon a címen, hogy Franciaországon keresztül viszik a fegyvereket a spanyoloknak, fölfegyvereztek egy elszánt francia terrorszervezetet is;' — ki tudja ellenőrizni, hogy a fegyver, ami bejön az or- s ágba az egyik határon, a másikon valóban el is távozik s nem reked-e meg valahol titkos földalatti raktárakban? Az úgynevezett illegális üzletnek megvan ez a kockázata s Franciaországban minden gyerek tudta, hegy a spanyol háború fegyverszállitási boltját Franciaországon keresztül bonyolítják le. Nemcsak a pireneusi városkákban, hanem párisi kávéházakban is nyílt fegyver- börze volt. A baloldal éppen úgy tudott róla s élt vele, mint a jobboldal. A francia lapok oldalas* riportokat közöltek a fegyvercsempészek munkájáról, a fegyverbörzékről, üzleti fogásokról, szállítási trükkökrök Csak a francia hatóságok nem olvasták volna ezeket a riportokat? S aztán valószínűleg az sem egészen igaz, hogy véletlenül az országúton elhullott töltények vezették nyomra a rendőrséget. Vagy ha igen, hát elég hiba, mert hiszen már hónapok óta írnak a lapok a svájci és a belga határon folyó fegyver- csempészésről. Dehát persze ezekre a hírekre a francia ember vállat von: üzlet. Franciaországban senki nem vette komolyan a semlegességet, a spanyol vörössegélynek három-négy irodája is működik Párisban, nyíltan gyűjtenek pénzt, fegyvert, kötszert. Nem csinálják titokban, sőt olyan hangosan csinálják, amilyen hangosan csak lehet, hiszen a francia kommunista párt a spanyol polgárháborúval agitál a munkásság soraiban. El lehet képzelni, hogy a túloldal sem alszik s ahol az egyiknek lehet, ott lehet a másiknak js. Biztosan voltak s vannak hatósági személyek, akik meg a másik tábor fegyverüzletét tolerálják, sőt segítik. A francia kormány jól tudta, mit csinál, amikor a benemavatkozás elve mellett kötötte le magát, de azért természetesen nem tudta elszigetelni országát légmentesen a spanyol eseményektől s tudjuk, hogy az üzlet a legnagyobb bacillust:lep. Minden üzlet, hát még a fegyverüzlet. A fegyverüzlet a háború bacillusainak termőtelepe. Amikor Franciaország tág teret nyitott a spanyol fegyverüzletnek, amikor tűrte, hogy akár az egyik, akár a másik fél — s ennek következtében természetesen mind a kettő —- francia területen bonyolítsa le fegyverszállításait, valósággal rászabadította magára a polgárháborús miazmákat. Mindezt persze meg lehet érteni, elvégre minden miniszteri nyilatkozat ellenére a közvélemény nagy többsége annyira fogékony a világnézeti szélsőségek iránt, lelkileg annyira részt vesz a dologban, annyira nem semleges valójában, hogy kikerülhetetlenül beleavatkozik, ahol teheti. Pláne, ha még keresni is lehet mellette valamit. Franciaországban a köztársaság hetvenedik évében királypuccsokat lehet szervezni, hogy a múlt század ponyva- regényirodalmának csatornarejtelmei még mindig kaphatnak politikai aktualitást, hogy Eugen Sue világa nem halt ki egészen s minduntalan fölkisért, hogy a legbékésebb pillanatban is közel van Páris uccáin a forradalom, — a franciák világnézeti izgága- sága az oka. A franciák a nagy forradalmat még mindig nem tudták egészen megemészteni s jobb- és baloldal egyaránt puccsok- ban gondolkozik. Úgy látszik, az angol hidegvér és világnézeti egykedvűség föltétien kelléke az igazi demokráciának. És még valami. Az angol közéleti tisztaság. Tardieu sem angyal valószínűleg, sőt ő tudja, miért beszél annyit a francia parlamenti korrupcióról, — de az események félelmesen igazolják minden alkalommal elméleteit. Tardieu szerint ugyanis a francia népszuverenitást a parlamenti pártkorrupció béklyóban tartja. Hogy aztán maga Tardieu mire használná ezt a „népszuverénitást“, ha történetesen ő lenne az, aki kiszabadítja a pártkorrupció béklyóiból, — erről jobb nem beszélni. Az azonban bizonyos, hogy kevés olyan agyonkorrumpált politikai közélet van Európában, mint a francia. Franciaország a Sztaviszkyk és a Robespierrek hazája. Legalább is, ami a politikát illeti. Franciaországban minden gyanús üzletre akad nemcsak vállalkozó, hanem politikus is, aki nevét adja hozzá s ezer és ezer kispolgár, aki, mennél gyanusabb az üzlet, annál kitartóbban rakja belé megtakarított pénzét. A francia kispolgárnak igazán nem kell országúton elveszített patronokat találni, hogy rájöjjön a fegyvercsempészésre, — a szemesarkából meglátja az autóponyva alatt a tiltott árut. Csakhogy a francia amilyen jó, olyan könnyelmű hazafi — s mindig csak akkor gondol hazájára, ha már bajban van; egészen odáig az üzleten töri a fejét s nincs az a földalatti üzleti vállalkozás, ami ne számithatna még azoknak a pártfogására is, akik egy sout sem keresnek rajta. S hogy nemcsak a közönség, hanem a hatóságok is benne vannak az ilyen üzletekben, ezer eset tanúsítja. Hanau asz-- szony, Sztaviszky, Oustric és a többiek, akiknek az esetében mindig kiderült, hogy a hatóságok tudtak viselt dolgaikról. S aztán az is tipikus francia dolog, hogy a legnagyobb ügyben is mindig marad a háttérben egy-két főszereplő, akiről mindenki tud, nem is suttogják, hanem egyenesen harsogják nevüket s mégsem kerülnek soha bíróság elé. Most is kiderül, hogy az egész ország alá volt aknázva fegyverraktárakkal,, bombákkal, gépfegyverekkel, tankok álltak készen, hogy a köztársaság ellen vonuljanak s mindeddig néhány mellékfigurán kívül senki nem került rendőrkézre. Pedig hát elképzelhet tö-e, hogy ilyen mérvű összeesküvést lehet szervezni, ilyen tömegű fegyvert lehet fölhalmozni, folyosókkal aláásni Páris fontos középületeit, katonailag tökéletesen kiépített szervezetet létesíteni, — föltünés nélkül? Anélkül, hogy valahol valaki, a legfontosabb s legbefolyásosabb hivatalok egyikében ne támogatná a tervet? Hogy a hatóságok ne tudnának a készülődésről s csak véletlenül elszórt patronok nyomán derítsék föl? Elképzelhető ez az egész kalandorvállalkozás mélyjáratu korrupció nélkül?
