Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-10 / 232. (4378.) szám
A VÁSÁRHELYI TALÁLKOZÓ írta: Szvatkó Pál Száznyolcvan magyar fiatalember, az erdélyi értelmiség szine-java vett részt a romániai kisebbségi fiatalság október 2-án kezdődött és három napig tartó „marosvásárhelyi találkozóján'1 s az eredmény, amivel a mindenképpen jelentős összejövetel végződött, okvetlenül szükségessé teszi, hogy foglalkozzunk a testvérkisebbség társadalmi fejlődésének ezzel az érdekes állomásával. Az összejövetel arányai túlnőttek a megszokott méreteken. Először mutatkozott be Erdélyben az a társadalom, amely már uj körülmények között nevelkedett és a változás élményéből merítette tapasztalatait és célkitűzéseit. Nem diákok jöttek ösz- sze, hanem harminc-negyven éves férfiak, akik erősen az életben állnak már és megvívták a kenyérkereset első, legnehezebb küzdelmeit. Nem ismernek .más problémát, csak Erdélyt és a kisebbségi magyarság közvetlen életharcát. De az európai körülmények rideg s szinte bizalmatlan megfigyeléséből levonták a reális következtetéseket s ma biztosan tudják már, mik azok az általános emberi alapelvek, amelyeket hirdetni, követni,, és követelni kell. hogy mint magyarok és kisebbségiek megélhessenek és legyőzhessék a néptestet kívülről és bévülről veszélyeztető támadásokat. ,,A mágnástól a munkásig eljött mindenki" — mondják a beszámolók s ez az első meglepő eredmény, amelyre a vásárhelyi találkozóval kapcsolatban rámutathatunk. Uj „kisebbségi népközösség" alakul ki Erdélyben. Ugylátszik, nem frázis többé, hogy a megváltozott körülmények között megerősödhetik a magyarság szolidaritása. Eddig mindenfelé mást tapasztaltunk: a külső széthullást gyakran belső széthullás tetézte és soha nem torzította a magyar életet annyi félreértés, féltékenység, vitatkozás. annyi „magyar átok", mint a kon- troltalan és beteg kisebbségi társadalomban. A fordulat utáni első etapp kétségtelenül a belső szétesés növekedése volt. A második etapp, az első idő ad absurdumig vezetett bomlása után s mintegy ennek egészséges reakciójaképpen, a közösségérzés megnövekedése lehet, legalább igy tanítja a történelem a hozzánk hasonló helyzetbe került, de életerősnek maradt nemzeteknél. A közösségérzésről a bontó erők pusztításai után egyre jobban belátja mindenki, hogy az egyetlen orvosság és az egyetlen célravezető eszköz. A vásárhelyi találkozón először jelent meg a szolidaritás jegyében összeforrt fiatal erdélyi népközösség. A száznyolcvan résztvevő jelentős tömegeket képvisel, amennyiben az erdélyi magyarság legkülönbözőbb osztályaiból kerültek ki. Ott volt épp úgy Balogh Edgár (ki ne ismerné nevét Szlovenszkóról?) és Méliusz József, mint Teleki Ádám gróf, az önérzetes magyar zsidótól, Arató Andrástól kezdve a református és katolikus klérus legjobb képviselőiig mindenki, a szocialistáktól a Magyar Párt embereiig minden aktív fiatalember. A fiatalok mégis csodálatos összhangban tudtak megegyezni: heves viták* után csupa egyhangú határozatokat hoztak. Nem egy párt és egy világnézet exponensei szövetkeztek, hanem különböző vélemények és világnézetek élcsapatai. Illúzió volna azt gondolni, hogy a kisebbségi társadalomban nincs annyi szin és árnyalat, mint bármily nagy társadalomban. De a kisebbségi társadalom, éppen kicsinysége miatt, nem engedheti meg a fényűzést, hogy az árnyalatok életre-halálra gyűlöljék egymást s a megmaradás érdekében valami felsőbb szempontot kell találni, amely elsimítja és feloldja az ellentéteket. Örvendetes eredmény: a vásárhelyi találkozás azt demonstrálta, hogy az uj belátásokat gyűjtött fiatal kisebbségi társadalom tud ilyen felsőbb szempontot találni. Nem tudjuk, tartós és épitő lehet-e az eredmény, de demonstrációnak mindenesetre demonstráció volt és szimbóluma annak, hogy az egység elképzelhető. Tamási Áron, az összejövetel elnöke, nemcsak most, hanem régóta keresi és hirdeti e „felsőbb szempontot". Ő erdélyiességnek nevezi. Körülbelül azt jelenti, hogy a kisebbség életharcából kapcsolja ki a nemzeten kívül álló célokat, bármily nemes is az, óvakodjék a „világmértéktől" és erejét a saját közvetlen igényeinek kielégítésére és igy a saját formájának kifejlesztésére. Az alapelv legyen az, ami a jó csaMussoüm és a spanyol önkénlesek Átadták az olasz fálaszlcgyzthe A spanyol kérdés elintézésére a londoni benemavatkorási bizottság illetékes —- Hárombatalmi konferencia helyett négyhatalmi összejövetel — RÓMA. — Az olasz külügyminisztériumban szombaton átnyújtották Anglia és Franciaország képviselőinek az olasz válaszjegyzéket arra a közös angol—francia jegyzékre, amely a spanyolországi önkéntesek visszahívásának módjairól értekezik. Jólértesült körök szerint a délben átadott jegyzék lényege az, hogy Olaszország nem hajlandó olyan konferencián részt venni, amelyre Németországot nem hívják meg. Ugyanakkor a jegyzék arra is utal, hogy a Spanyolországot érintő kérdéseket a legmegfelelőbben a londoni benemavatkozási bizottságon belül lehet letárgyalni. Az angol kormányhoz közelálló körök szerint a jegyzék' szorosan ahoz az eszmemenethez csatlakozik, amelyet az elmúlt napokban a Po- polo cTItaliában megjelent vezércikk követett. Ezt a cikket bizonyára Mussolini irta. A hármaskonferencia visszautasítása ellenére a jegyzék rendkívül békülékeny hangon van megfogalmazva s kitűnik belőle, ha a hármaskonferenciát négyeskonferenciára változtatják, akkor kilátás van a teljes megegyezésre. Római angol körök szerint Olaszország magatartását a küszöbönálló tárgyalások folyamán sikerülni fog módosítani. Mig az angolok optimisták, a franciák pesszimisztikusan ítélik meg az olasz válaszjegyzék után keletkezett helyzetet. Francia vélemény szerint a jegyzék hangja engedékeny, de lényegében intran- zigens. Az olasz kormány szombaton este közölte a jegyzék tartalmának kivonatát. Az angol és francia nagykövet, amint a Chiggi-palotában megkapták a jegyzéket, nyomban a nagykövetségükre hajtattak, ahonnét a szöveget letáviratozták Londonba. A távolkeleti helyzet Japán nem fél a megtorlástól Hlrota nyilatkozata - Tanácskozások VI. Györgynél - Chamberlain beszédének visszhangfa TOKIO. — A Nisi-Nisi cimii lap jelentése szerint Hirota külügyminiszter a japán kormány pénteki ülésén vázolta Japán felfogását a nemzetközi közvélemény legújabb japán-ellenes magatartásáról. Hirota szerint Japán szívesen elfogadná a meghívást a kilenchatalmi konferenciára, ha az összejövetelt legálisan és a szerződés szellemével összhangban hívnák össze. Semmiesetre sem fogadhatja el a meghívást, ha Japánt a konferencia eleve „támadó félnek" nevezi el. Az is kétséges, vájjon az aláíró hatalmak egyedül eldönthetik-e, vájjon Japán megsértet- te-e a szerződést és magatartása nem törvényes védekezés-e a kínai provokációk ellen. A külügyminiszter szerint a kilenchatalmi szerződés aláírói valószínűleg határozatot fogadnak, el, amely a nemzetközi jog alapelveire hivatkozik és Kínának erkölcsi elégtételt ad, A hatalmak nem foganatosíthatnak pénzügyi vagy gazdasági szankciókat Japán ellen. A mandzsuriai és az abesszíniái ügy kedvezőtlen tapasztalatai után a népszövetség kénytelen óvatosabb álláspontot elfoglalni és a kapitalista országok, igy Anglia, Franciaország és az Unió érdekeit jobban védeni, mert a háborús állapot a világ egyes részein ezen országok közgazdasága és pénzügyei szempontjából csak hasznot jelenthet. Edén a királynál LONDON. ■»— Edén külügyminiszter pénteken hosszantartó megbeszélést folytatott Corbin londoni francia nagykövettel, majd este Bal- moralba utazott, ahol a hét végén a király vendége lesz. Ugyanakkor Sir Rónáid Lindsay washingtoni angol követ is Balmoralban lesz. A hivatalos körök szerint a nagykövet balmorai látogatásának nincs politikai jelentősége, de azért mégis valószínű, hogy Edén, a nagykövet és a király foglalkozni fog Roosevelt legújabb bejelentéseivel is és állást foglal az Unió uj magatartásához. Olaszország rokonszenvéről biztosítja Japánt TOKIO. — Az olasz nagykövet szombaton meglátogatta a japán külügyminisztert és arra kérte, hogy értesítse a japán nemzetet, hogy az olasz nemzet Mussolinivel együtt egységesen és fenntartás nélkül támogatja a japánok kinai akcióját, mert ez az akció semmi egyéb, mint. az önvédelem legitim jogának gyakorlása. „Óvakodni a kalandoktól** LONDON. — Sir Thomas Inskip, a fegyverkezések egymás mellé rendelésének minisztere pénteken egy stubingtoni beszédében kijelentette, hogy minisztériuma - naponta sok levelet kap, amelyek irói mind erélyes rendszabályokat követelnek Japán ellen. A miniszter óva intette az angol népet a kalandoktól, mert Nagy- británnia nagy felelősséget vállalt magára. A legtöbb európai nép az angol politika szerint rendezkedik be s éppen ezért Angliának vigyáznia kell minden lépésénél. Nem szabad olyan politikát követni, amely keresztülviheíet- len. A főfeladat, hogy Anglia katonai felszerelését tökélétesitse és ezzel átvehesse a vezető szerepet a kontinensen. A miniszter utalt az angol-francia sikerre a kalózkodás elleni harcban. Az angolok kötelessége, hogy megőrizzék hidegvérüket. A nyugalom erénye ősidők óta az, amely az angolokat a többi nép fölé helyezi. FOLYTATÁS A 2. OLDAL KÖZEPÉN Mai számunk a Képes Héttel 24 oldal — Ara 2'- Ke Ma: Kis Magyarok Lapja Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* • Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76. havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, A gzloVenSzkÓi és rUSZÍTlSzkÓi TTiaQlJarsáQ «licel2, II. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114. havonta 38 Ké. • , _ ^ Prága II., Panská ulice 12, III. emelet fl képes melléklettel havonként 2.50 Kc-vaí több. politikai napilapja • • TELEFON: 303-11. » © Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki. r SÜRGÖHYCIM HÍRLAP, PRflHR.