Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-10 / 232. (4378.) szám

^rxgmA^ag^arhirlai? 1937 október 10, vasárnap Iád alapelve: az apák és a fiuk, a testvén rek és a szülök alá tudják rendelni néze­teiket, sőt gyakran egyéni érdekeiket egy felsőbb szempontnak, a családnak s gyak­ran áldozatokat hoznak a család érdeké­ben, Ez legyen a kisebbségi népközösség elve is: a nemzet mint felsőbbrendü szem­pont, a nehéz helyzetbe került nemzet, amely koncentrációt követel, „unión sac- ré“~t (a franciák nagy képessége ez: a né­zetek feltétlen egymásmellércndelése szük­ség esetén, s a csehek is sokat tanultak e téren a franciáktól), a szükséges nemzeti szolidaritás elve, amely olyankor, ha baj van és a nemzet léte forog kockán (s ki ne tudná, hogy ma tényleg ez forog kockán?), hátérbe szőrit más szempontokat. Mégis, e felsőbb szempont bizonyos gya­korlati, politikai és világnézeti módszerek ki- 1 választását követeli. A vásárhelyi találkozó tanulsága az, hogy vannak ilyen politikai és társadalmi alapelvek is, amelyekben minden­ki megegyezhet Balogh Edgártól a Magyar ] Párt képviselőiig. A kivitel e segédeszközei A kormánytöbbség őszi pénzügyi és személyi gondjai Ötéves terv a partement épületének átépítésére •• •• Hodza nyári utazásai Morvaorsxágbau • a nagy javaslatokban rejlő tSrvényegyesités a valóságban a kővetkezők: a keresztény erkölcs, a szó- í cializmus, a nemzeti eszme és a demokrácia, jj vagy mint a vásárhelyi találkozó ,,hitvallá-| sa“ mondja: a keresztény erkölcs és a nem-f zeti demokrácia. Akadhat valaki, aki elle-l nézhetné, hogy a kisebbség társadalma es négy elv jegyében és e négy eszköz becsű-1 letes alkalmazásával forrjon egységbe? —- A | vásárhelyi találkozó határozatai részleteseb-1 ben is kidolgozzák az uj fiatalság program-I tát és világosan megjelölik az utat, amin azt életképessé váló társadalomnak haladnia * kell. Az első közös szempont például: a be- í csületes kivitel elve. A második: a gyakor-1 lati nevelés, gazdaságpolitika, a szakértelem;, bekapcsolása, gazdasági önsegély, a szövet- jj kezeti társadalomstruktura. A harmadik: a | surlódásnélküli együttműködés a többségi jj néppel, de a harc a jogokért,, s nem a jogok | föladása árán megvásárolt kooperáció. Aj negyedik: a magyar kultúra intenzív ápolá- jj sa, mert a magasrangu magyar műveltség szuggesztiója a legbiztosabb eszköz a kétel­kedők megtartására. Az ötödik: mindazok kivetése a népközösségből, akik megvásá­rolható lelkiségükkel a magyar nemzet ten­denciájával szembenálló törekvéseket támo­gatnak és igyekeznek megbontani a magya­rok egységét. Ezzel kapcsolatban a tisztes­séges sajtó, a becsületes népnevelés s a ki­sebbségi életönállóság problémák Számos más gyakorlati elvben is megál­lapodtak a vásárhelyiek, s ismétlem: meg­egyezésük jelentősége az, hogy a világné­zeti csoportok túlnyomó többsége elfogadta az elveket. Nem újak az elvek. Kisebbségi folyóiratokban, az ifjúság néha fellengzős kiáltványaiban, erő- és gyakorlatnélküli lel­kes célkitűzésekben gyakran találkoztunk velük, s megmosolyogtuk őket, s legyintet­tünk, mert azt mondtuk: mindez szócséplés. Igaz. De ha évekig, évtizedekig mindenütt egyformán halljuk az elveket, bármily ste- reotip és élettelen is a fórum, ahonnét kiin-1 dúlnak, bármily messze van is az ut a nagy­hangtól a valóságig, a szavak a történelem­ben mégis csak tettekké hirdetik őket, ha általános meggyőződéssé merevülnek és a televény, amelybe a szavak estek, életképes, így volt a világtörténelem valamennyi uj- \ donságával: kezdetben frázisok voltak, 1 gyönge lények bombasztjai, s végül mégis! Nem | szocialista pártokban észlelhető nagy zűrzavar és ^összetűzés — nézetünk szerint azonban ez még a jövő zenéje. Hódéi nem vállal péniüsyi (arcát Bár a koalíciós lapok szerint az állami költ­ségvetés gondja mniden egyebet háttérbe szőrit, itt is ellenkező értesülésekről kell beszámolnunk. A pénzügyminiszter újabb kinevezése előtt igen sok nevet emlegetett a sajtó, csak egyet hallga­tott el, aki pedig Kalfus mellett a legkomolyabb jelöltként szerepelt. Dr. Hodác, a cseh nemzeti egyesülés (nemzeti demokrata párt) egyik ve­zére meghívást kapott a minisztériumba. Nem fogadta el azzal az indokolással, hogy előbb a saját pártjában kell rendet teremtenie s ha ezt a munkát elvégezte, akkor majd szó lehet a dologról. (Tehát mégis jobbfelé kanyarodás?) Hogy mi­kor? Arról is határozottan beszélnek. Nyom­ban a költsgévetési gondok valamelyes meg­oldása után. És akkor Najman kereskedelmi minisztert, Zadina földművelésügyi minisztert s esetleg Machnik nemzetvédelmi minisztert is fel­váltanák. Najman utódjaként Mlcochot emle­getik, mert a szlovák Liska betegsége miatt a politikától tartózkodni kénytelen. Űszi kertészkedés Figyelemreméltó események játszódnak le a cseh nemzeti egyesülés-cseh nemzeti demokrata pártban. „Megverem a pásztort és szétfutnak a nyáj juhai". Meghalt dr. Kramár, az ősz párt­vezér és szétzüllik a párt. A cseh nemzeti liga, a Stribrny-frakció már tavasszal külön utakra té­vedt, Stfibrny összekülönbözött Hodác pártve­zérrel, aki az orosz emgiránsok által julius elején dr. Kra­már emlékének megszentelésére rendezett gyászünnepségen még csak kiküldött utján sem tartotta szükségesnek magát és pártját képvi­seltetni. -1 i, « V. I Sic transit glória mundi... A Stfibmy-frakriö további története egyszerű. Az egykori minisz- terelenökhelyettes környezetében alig maradt egy-két régi hive: mindenkivel összevesz: Stfi­brny jelenleg káranyi villája kertjében őszirózsát és krizantémumot termeszt s lapjaiban csak időnként, hónaponként átlag egyszer tartja szük­ségesnek megállapítani, hogy az ő lapjai nem eladók. Nem is nagyon törtet utánuk senki. Az agrár­párt érdeklődése is megszűnt, hogy a lapokat ügyes szerkesztőik elhagyták és hanyatlásuk szinte szembeötlő. A nemzeti egyesülés másik frakciójában, mély tovább is ezt az elnevezést viseli, egy nagy gyár­ipari érdekeltség — tízmillióról beszélnek — dr* Hodác volt képviselő igyekszik vezérségre jutni. A dolog azonban nehezen, sőt sehogyan se megy. Közben a tízmillió is fogytán s a nemzeti egye­sülés egykori Kramár-frakciója is teljesen szét­esőben van. A párt legöregebb hívei szerint a helyzetet csak a kormánybalépés menthetné meg. Hodác ezt is visszautasította. A községi válasz'ások kérdésének „frappáns" megoldása számunkra nem újdonság. Már május végén megírtuk e he­lyen, hogy a nagy garral beharangozott, 8—10 ezer községre kiterjedő választásból semmi sem lesz. A Henlein-párt miatt. Most e tényt — a J nagy választás elhalasztását — nemzeti gyásszal és egyebekkel indokolják. Mindegy, hogy mivel ; igyekszenek mentegetni az ígéret be nem tartá- j sát. Hiszen nemcsak a községi választások voltak esedékesek. A biztosítási intézményekben s a ke­reskedelmi kamarákban, mezőgazdasági kama- * rákban is készültek s egyre készülnek a válasz- | íásokra. Ugyanígy, ahogyan Prága főváros máig I is epedve várja a februári rádiómegnyilatkozás- ban kifejtett nagyvonalú beruházási program, földalatti villamos, Moldva-part kiépítése stb. megkezdését. Illetve a fővárosban vannak, akik még komolyan várnak erre, de az itt uralmon ‘levő cseh nemzeti szocialisták lapjai inkább már csak a vidám rovatokban foglalkoznak e ter­vekkel. A parlamenti épület kormánytermében serényen ülésezik a képviselő- ház-szenátus közös alkotmányjogi bizottsága, de itt is nagyon csökken az érdeklődés azóta, hogy e bizottság elnöksége szükségesnek tartotta a sajtóban megállapítani, hogy a most folyamatban levő tárgyalások tulajdonképpen egészen általá­nos jellegűek (csakhogy azt nem Írták, hogy nemkötelezők), melyek során nem nyújtanak be sem módosító javaslatokat, sem határozati ja­vaslatokat és nem is szavaznak semmiről. így azután nem csodálható, hogy a „naponként" tar­tott ülésekről — a jelenléti lista aláírása után — már reggel féltíz tájban széledeznek el a bizott­ság legjobb jogászai. így aztán könnyen „intézi el" a bizottság a ha­talmas polgári törvénykönyv és perrendi javas­latok paragrafusait százszámra. Az érdeklődés a közös bizottságban a cseh- és morvaországi tör­vényhozók részéről is azért csökken, mert a nagy egységesítő műnek beígért javaslat á valóságban nem egységesít. Hogy csák a legkirívóbb esetet említsük.: Chamberlain és a világheisrzet TUDÓSÍTÁS ELEJE AZ 1. OLDALON kórokat hordozó világnézetté duzzadtak. A a kisebbség fiataljainak kitalált elvei, már duzzadnak és hódítanak. Az uj szavak hívői már erősen bent állnak az életben és — száznyolcvanán — önként, minden segítség nélkül, szervezkedni tudnak és csoportjaik­kal megegyezni az uj útban, amire lépni akarnak s amelytől sorsuk javulását várják. A magyar kisebbségek életében sok min­den párhuzamosan szokott bekövetkezni, ezt gyakran megfigyelhettük. A nemzeti maga­tartás fejlődésének belső egysége határozza meg az egyformaságot, s remélni merészel­jük, hogy a vásárhelyi találkozót nálunk is hasonló megegyezések fogják követni, s az életbe került uj nemzedék összeforr az Er­délyben is elfogadott alapelvek jegyében. Erdélyben a „Hitel" folyóirat mozgalma ér­lelte meg az állapotokat Vásárhely számára: az ellentéteket elsimítani akaró, a kultúra tiszta eszközeivel kristályosító, az apró mun­kát és a „világmérce" kikapcsolását kivánó, a közvetlen föladatokat hirdető, demokrá­ciát, realizmust propagáló értelmiség szélső­ségektől irtózó nyugodt és határozott fóru­ma. Nálunk is a „Hitel" célkitűzéseivel meg­egyező és a hasonló szerepet betöltő fóru­mok föladata, hogy az előkészítő és kiegyen­súlyozó munkát elvégezzék, mert csak igy lehet remény, hogy a ldsérlet sikerülni fog. LONDON. — Az angol konzervatív párt searboroughi konferenciáján Chamberlain mi­niszterelnök pénteken nagy beszédet mondott és állást foglalt a világeseményekhez. Mindenek­előtt Edent dicsérte, majd az emberiség ellen elkövetett merényletnek nevezte a kínai és a spanyolországi hadiállapotokat. Ezekben az országokban ártatlan emberek pusztulnak el a különböző légi támadásokban és Anglia rokon- szenve teljes mértékben a tehetetlen áldozatok mellett van. Roosevelt csikágói nyilatkozatát Chamberlain jelentős eseménynek nevezte, mert kivezeti az Uniót eddigi elszigeteltségéből. A tervezett kilenchatalmi konferencián a hatalmaik meg fognak egyezni abban, hogy miként lehet gyorsan befejezni a kínai konfliktust. A földközi- tengeri helyzet a minisz tereinök szerint egyre növekvő aggodalomra ad okot. Mindazonáltal a nyoni egyezmény megmutatta, hogy lehet ered­ményt elérni. Anglia és Franciaország most még az olasz válaszra vár a spanyolországi konfe­rencia megkezdése előtt és reméli, hogy a há­rom hatalom ugyanúgy meg fog egyezni, mint Nynban. Chamberlain végül az angol haderő kiépitésének szükségességéről nyilatkozott és ki­jelentette, hogy az angol hadsereg a közeljövő­ben olyan tökéletes hatalommá válik, amely nyomatéket tud adni az angol politikának. Chamberlain beszédét a brit sajtó kedvezően fogadta. A Times a beszédet a konzervatív párt konferenciája kiemelkedő eseményének nevezi. A beszéd azt bizonyítja, hogy a békét és a sza­badságot szerető erők összpontosítása befejező­dött. A Daily Héráid különösen azt emeli ki, hogy Chamberlain bejelentette az angol hadiipar tökéletesítését. A Daily Expres szerint Cham­berlain rendkívül tartózkodóan nyilatkozott Olaszországról és a földközitengeri helyzetről, ami annak következménye volt, hogy a római angol nagykövet a beszéd előtt tájékoztatta a miniszterelnököt a készülő olasz válaszjegyzék kedvező hangneméről. Valamennyi lap megelé­gedéssel veszd tudomásul, hogy Anglia a legszo­rosabban hajlandó együttműködni az amerikai Unióval. Védjegy. Sokszor életmentő — egy gyors hashajtó! IGMÁNDI KESERUVIZ ................ a tisztán természetes EXPRESS-hashajtó Mindenütt kapható, nemcsak nagy, de kis üvegekben is. az örökösödési rendet nem oldja meg egysége­sen, hanem Szlovenszkón és Kárpátalján meg­hagyja az ági örökösödés és közszerzemény intézményeit, a történelmi országokban pedig a mai rendet. Figyelemreméltó egy kiváló jogász hírében álló képviselő, volt miniszter ama megállapítása, hogy nem tekinthető unifikálásnak, törvenyegysége- sitésnek a két-, esetleg háromfajta jogrendnek egy törvénykönyvben való kodifikálása, mert ehhez elég volna felhatalmazni a kormányt, hogy az érvényes törvényeket szakmák szerint gyűjtse össze s adja ki, hogy a gyakorlati jo­gász könnyen megtalálhassa a történelmi or­szágokban, illetve a Szlovenszkón érvényes régi törvényeket; ez azonban nagyon távol álló dolog a tényleges egységesítéstől. A nemzetgyűlés összehívása nem várathat soká magára, hiszen az alkotmánytörvény szerint ok­tóber vége előtt meg kell nyitni az őszi üléssza­kot. Azt mondják, hogy október 20-a táján ül össze a parlament. Addig a miniszterelnök a pénzügyminiszterrel megtárgyalja a pénzügyi ex­pozét, a politikai és gazdasági miniszterek szám­szerű egyensúlyba hozzák a jövő évi költségve­tést, hogy a parlament különösen sürgősen tár­gyalja le azt, mert csak november és december hónap fele áll a nemzetgyűlés rendelkezésére. És január elsejéig a fedezeti javaslatokat is-le kell tárgyalni. Jövő hétre maradt a minisztertanács PRÁGA. — A kormány bizottságai pénteken délelőtt és délután szakadatlanul üléseztek s a k ölte ég vetés bevételi tételeit vizsgálták felül. A bizottságok teljes megegyezésre .jutottak a be­vételi forrásokra vonatkozólag. Mivel tegnap a takarékossági bizottság is befejezte munkáját, számítani lehet arra, hogy a kormány már a leg­sürgősebben elkészül a költségvetés végleges szö­vegével. A péntekre hirdetett minisztertanács el­maradt s a jövő héten tartják meg, amikor a kor­mányelnök visszaérkezik Szlovenszkórók 2 (tj.) PRÁGA. — Bár igyekszünk hitelt adni a hivatalos megállapításoknak, hogy a gazdasá­gi válság visszavonulóban van s uj gazdasági konjunktúra küszöbén állunk, ! a közéletben s különösen az államháztartás­ban az anyagi gondok nem enyhülnék, sőt — amint az 193$. évi állami költségvetési elő­irányzat sorsa mutatja, — még szaporodnak* A szakminisztériumok által összeállított s a pénzügyminisztériumban egybefoglalt költség- vetési tervezetet alkotmányos tényező, a par­lamenti takarékosságj albizottság dolgozta át, | igen jelentős törlésieket eszközölt különösen a f népjóléti tárca és a kereskedelemügyi minisz- 8 tórium előirányzatán. | Az előbbiben azért, mert a munkanélküliség je­li lentősen csökkent, a kereskedelmi tárcában | azért, mert e tárca minisztere nem tudta kellően 1 megvédeni előirányzatai. A takarékossági bi- | zottság ezen kívül határozottan elítélte a nem- | zetgyülés épületeiben folyó újabb átalakítási I munkálatokat, amelyek egyrészt a költségvetés | megkerülésével, másrészt oly módon folynak, jhogy évről-évre akadályai a parlament idejében s való megnyitásának. A takarékossági bizottság- ; bán felvetődött a gondolat, hogy j a parlamenti épületek karbahozására készít­senek ötéves tervet, hogy az örökös javítga­tásoknak és tcldozó-foltozó munkáknak vé- 1 gük szakadjon. A belpolitikai helyzet alapos megértéséhez fi szükséges ismernünk egyes nyári eseményeket, \ melyekről a lapok mgfeledkeztek beszámolni. A jj kormány ugyanis- nemcsak pénzügyi, hanem jj személyi gondokkal is küzd. A „népfront" pártjaira s az úgynevezett de-1 cemberi szlovák blokkra támaszkodó minisz- f terelnök emez erősségei ugyanis egyre gyen-1 giilnck s ugyanakkor saját pártjában nem ta­lál -megerősitést, . . , Hiába utazgatott a nyár folyamán.,*. Morvaor­szágban s folytatott tárgyalásokat Stqupal Vik­torral s más morvaországi agrár- és iparospárti nagyságokkal, a morvaországiak nem hajlandók helyettesíteni a szlovák agrárifjuságot, mely \ egyre jobban távolodik HodzátóL Különösen jj rossznéven vették Hodzától,hegy szlovenszkói magyarnyelvű hetilapja követ-: kezetesen „vezér"-ként ünnepli őt. A nagy nemzeti gyász napjainak elmúltával be- avatottak között ugyan sok szó esik arról, hogy a közeljövőben a kormányrezsim jobbfelé való i eltolódása várható — s erre vezethető vissza a

Next

/
Oldalképek
Tartalom