Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-08 / 230. (4376.) szám
1937 október 8, péntek. Népek országutja Fehér uszályhordozó gőzös keveri a lomha, sárga vizet. Vaskötélen két fekete uszály követi, az uszályon a kormányosné fehérnemüeket szárit s egy fehér lepedő hosszan lebeg a szélben. Sárgás lé a Duna vize: költők s megszállottak szőkének nevezik, alighanem eső volt az osztrák hegyekben, vagy a morva síkságon. A költők ilyen pillanatokban lefestik az eget s a messzi fákat is, — az ég világoskék s a hegyek oipálszinben ragyognak s általában maga a levegő is opálos, reszket a fény s a jegenye teteje meghajlik e fényben. Hosszú vashídon futunk át, országokat elválasztó vashid ez. — Hatvannyolc fillér, — tép le egv jegyet a vámőr s ezzel beváltakoztunk a Dunántúlra. Elvámolni való nincsen. Valutánk kevés. Most jól nézz szót, az ut, amelyen kezdetben menni fogunk, népek országutja, „ut a. dunai térben", de olvasod igy is: „középeurópai tengely", vagy: „dunai kérdés . . Az ut, amely római katonát, pannon zsoldost, kvádot s avar harcost, hun vitézt s magyar lovast, németet s flamandot, svájcit és szavójait, osztrákot s törököt, napóleoni lovast és szegény ácsi parasztot látott, amely Aquincum és Vindobona, Pest és Bécs között vésődött a földbe, amelyen békés bajor kereskedők! és bosszús insurgensek utaztak, amely Salm-Salm gróf postáslegényeit próbálta s amelyen Mátyás j fekete serege Bécs felé vonult, amelyen Jókai sze- j lid szeme csüngött s amelyet fürge közös delegációk figyeltek a millenáris időkben a büszke Burg- ból jövet: az ut békésen kígyózik s ma nemzeti büszkeség, mert e nemben a legjobb. „Méla, enyhe táj", — szavalná a költő maga- feledten, „kérdéses Duma-medence" — mondja a közgazdász, „népek országutja" — igy a történelemtanár. Déli verőfény, — mondd velem, kedves olvasó, — Dunának partja, fürtös akáclevél, finom utszéli por s kilométerjelző. Dinnyecsárda Három vagy négy esztendeje lehet annak, hogy egy dinnyés ember kiült az országút szélére Győr és Komárom között augusztus meleg havában s gerezdekre szeletelt finom vörösbélti és sárga dinnyéket árult tikkadt autósoknak. A Bécs felől rohanó autók vezetőinek tetszett az egyszerű dinnyés ember, megálltak s vigan szürcsölték a dinnye vékony levét. A dinnyés ember eladta gyümölcseit s újakat kért kölcsön, majd szerzett öt liter bort s azzal kinálgatta a továbbra is tikkadt vezetőket s utasokat, akik hol belgák, hol osztrákok, angolok, vagy svájciak voltak. Az öt liter borhoz újabb ötöt szerzett, majd szódát s egy harapás zöldpaprikát is adott. Közben, hogy leesett egy délelőtt az eső, megigazította a csőszkunyhó tetejét, padokat szerelt alája. Ez volt, mondom, vagy négy esztendeje. Esztendőre rá deszkahódét emelt s bort, sört kezdett árulni. A dinnye átalakult idegenforgalommá. A nádfödeles kunyhóból formás utszéli csárda lett, magyaros bútorokkal, tető-kilátóval, tánc-betonnal, gramofonnal, báráckkal s tányémagyságu rostélyossal. Mén már alig lehet ráismerni. Vélnéd: kiállításon vagy valamely idegen országban s magyaros korcsmába tévedtél. Ott, a bécsi országúton, kikönyökölve az utszéli gyepre, mosolyog rád a pavillon, a Dinnyecsárda, az idegenforgalmi nevezetesség, amelyet szabad vasárnaponként Pestről s Győrből, Komáromból s Mosonból keresnek föl. Díszes, szalagos, kulacsos, cifra utszéli csárda lett. Fehérkötényes pincér s fürge csaposlegény lengeti kendőjét, a cigány örökös készenlétben van reggel s este, sül a süllő és serceg a rostélyos, de van foszlóbélü kenyér, fatányéros, emlékkönyv, zene, finom sétaút a Dunapart felé, virágos mező, rádió, minden, s jókedvedben kiállhatsz az ut közepére, megállíthatsz idegen autósokat, kezet rázhatsz velük s nem szabad megharagud- niok. Az élelmesség a puszta dinnyeföldön híres országúti özemet emelt. Persze, dinnye nincs már: elenyészett az időben. A név megmaradt, a jelleg s a szerep változott. De őt kilométernyire innen is, túl is a Dinnye- csárdán a puszta földön ismét ül egy-egy újabb dinnyecsősz s földreguritott dinnyét, később kukoricát n szilvát, körtét s őszi barackot árul, mellette ízes szőlő kosárban: uj dinnyecsárda születik megint . . , Kőszeg Jurisics Miklós jár eszünkben s némely törökök, akik itt jutottak be Allah paradicsomába, a kőszegi falaknál. Ezek a falak még ma is állanak, a város közepén, a kegyelet még nem bonthatta le őket 8 a repkénnyel befuttatott, hatalmas szürke kőfalak, a puskaporos torony egy pillanatra^ régmúltba ringat. Kardos végbely volt ez a, vár, valamikor Bécset védte az ozmán ellen, ma viszont a magyar műveltség egyik végvára <•/<•» a. vidéken, Sopron, és Szombathely között, a/, Ahmk idáig repkedő ’sáWicl Jankáinak tövében. Iskolái hiresek s a bencések templomában, most bontogat, fejt nagy vigyázattal egy gyönyörti középkori freskót Dex Ferenc, a festőművész. ügy történt a dolog, hogy a bencések ősi templomukat s a rendházat renováltatják e nyáron s templomrenoválás közben egyszerre csak előtűnt a vakolat alól egy régi-régi falfestmény. Nosza, írtak azonnal a Műemlékek Bizottságához s kérték a szakember Dex Ferencet, aki ezidőben éppen a nagyon híres esztergomi ásatásoknál munkálkodott. Dex Ferenc eljött s megállapította, hogy érdekes, ritka leletről van szó, az úgynevezett „Köpönyeges Mária" egyik változatát szabadíthatja föl az évszázados vakolat alól. Hetekig ott munkálkodott a templomban, munkásait irányítva e a magyarországi templomok igy lesznek ismét gazdagabbak egy ősi freskóval. Dex Ferenc is örül, hogy szlovenszkói ismerősökre talál, — néhány évvel ezelőtt Pozsonyligettfalun ékesített templomot, — s mi is örülünk a kalauznak. így találunk rá a templomban a gömöri származású Széchy Mária, a Murányi Vénusz síremlékére, igy a többi műemlékekre s öreg házakra, amely oly igen disziti s széppé varázsolja Kőszeget, ezt a „csipke-várost". A világ nagy forgatagából Kőszeg kiesett, helyette Szombatihely vállalta ezt a szerepet, — s Kőszeg csak iskoláinak s emlékeinek, valamint bő idegenforgalmának él. Szép a város, megmaradt öreg házaival s festői uccáival, szépek a hegyei, turisták s álmodozók járnak erre sűrűén. Szombathely Még sötét lőrések között bolyongunk a „tábornok-házban", a múzeumban néhai való Mecséry generális összevagdalt koponyájának mását csodáljuk, mondván, hogy kemény koponya a magyar, — aztán alkony borul a festői kisvárosra s mi zajosabb élet után szomjazunk. S igy talál rá okvetlen az idegen a szombathelyi Sabariára s annak is a kertjében egy roppant fára, amely valahol az erdők mélyén szolgált Sobri Jóskának menedékül. Mikor aztán a fa korhadni kezdett, kivágatták s törzsének egy szeletét felállították a Saibaria-szálló kertjében. Akkora ez a törzs, hogy asztal van benne s a. Sobri Jóska hajdani búvóhelyén ma elegáns szombatihelyi hölgyek •szürcsölik a limonádét. Sic transit glória Sobrii... * * * Friss, uj város Szombathely, a feltörekvő uj városnemzedékből való, de a Dunántúl egyik legélénkebb, legélelmesebb városainak egyike, kuí- turváros, — még csak a villamosait kellene rendbehozni s méltó európai kisvárosnak számíthat. Hatalmas múzeumában gazdag római gyűjtemények vannak, néprajzi gyűjteménye is oly gazdag, hogy három muzeumnyi kitelne belőle. A „vázsmegyeiek" szépen dolgoztak . , . A templom Jakon büszkén s tömören foglal helyet dombján. Évek óta készülünk erre a találkozóra, a jáki templommal, fényképekkel s könyvekben kerülgettük ezt a pillanatot, többször nekiindultunk már s utunk félbemaradt: most végre szémtől-szembe állunk a legszebb románkori magyar templommal. El- fogódott a sziv s fejet hajt a kegyelet. Két vaskos tornya újabb századok harcát vállalja, díszes kapuja magyar áldozatkészségről beszél, oroszlánjai bátorságot hirdetnek s a templom hüs belseje keresztény magyar szerzetesek soha nem szűnő igehirdetési kedvéről beszél. Kicsiny mása körül hányszor ténferegtünk a pesti Városligetben, Vajdahimyad udvarán, gazdag oromzatát hányszor megbámultuk képen s most mégis minden milyen más . . . Már itt a dél s Zalaszentgróton várnak, de mi áhitatosan és nem fáradva járjuk a templom udvarát, pillért s kőcsipkét, szobrot s ablak- diszt nézegetve s nem titkolt büszkeséggel mondván: lám, teremteni is tudott a magyar, örök időkig szólót s értékeset, időfállót. ha munkálkodni engedték ... Vasárnap Esterházy, Szilassy és Giller betzél az ipolyvarbói és zsélyi gyűléseken POZSONY, — Esterházy János nemzet- gyűlési képviselő, az egyesült párt országa ügyvezető elnöke szombaton, október 9-én Losoncra utazik és délután négy órától kezdve a pártirodáiban hivatalos napot tart a párthivek részére. Este résztvesz a pártvezetőség tanácskozásain. A képviselő vasárnap délelőtt egynegyed tizenkét órakor Ipolyvarbón, délután három órakor pedig Zsélyen résztvesz az egyesült párt népgyii- lésén, E népgyülések szónokai: Esterházy János nemzetgyűlési képviselő, dr. Szilassy iwijiiih1*—i u minim 11 iqgjwaMuma Béla szenátor, dr. Giller János tartomány- gyűlési képviselő, dr. Nagy Iván pártfőtitkár és Ágoston Gusztáv földműves. Október 11-én, hétfőn, Esterházy pártelnök Rimaszombatba utazik s ott délelőtt 10 órától kezdve a párthelyiségben áll a párthivek rendelkezésére s hivatalos napot tart, Ugyanaznap délután három órától kezdve Tornaiján tart hivatalos napot. Kedden, október 12-én Rozsnyóra utazik, ahol délelőtt 10 órától kezdve tart a pártirodában hivatalos napot, majd megbeszélést folytat az ottani párt vezetőség tagjaival. Vihar, árviz és földrengés Eszakolaszországban Nyo$& halálos áldozata van az északolaszországi ítéletidőnek MILÁNÓ. — Egész Felsőolaszországban borii zfílmas ítéletidő pusztít. Az ítéletidőnek tegnap nyolc halálos áldozata volt. Molino dél Tallone közelében a vasútvonalat az árviz súlyosan megrongálta, úgyhogy a forgalmat ezen a vidéken három napra be kellett szüntetni. Négy személy a megáradt folyó hullámaiban lelte a halálát San Pellegrinonál az árviz beomlasztott egy házat, amelynek romjai alatt egy házaspár két gyermekével halálát lelte. A Reno folyó kilépett medréből és súlyos károkat okozott az egész környéken. BÉCS. — Viharokkal, árvízzel és földrengéssel kisért ítéletidő pusztított Északolaszország- ban, úgyhogy Róma és több fontos olasz város között teljesen megszűnt egy időre a távbeszélő forgalom. A földalatti kábelvezetéket a földrengés annyira megrongálta, hogy hasznavehetetlenné vált. A megrongált távbeszélő-összeköttetést valószínűleg csak ma délre sikerül helyreállítani. m Filmsztárok a kórházi ágyon Az újságolvasó közönség legtöbbször csak a kikiáltott fiisztárok szeszélyeiről értesül, életkörülményeiket pedig, rendesen a reklám torzítja él. általában az a filmsztárokról a hiedelem tehát, hogy ingerlékenyek és szeszélyeseik. Egyik pillanatban nem tudják, hova legyenek az örömtől, a másik pillanatban levertek, igy azután embertársaik számára legtöbbször kibixhatatlainok. Egy ápolónő, aki Hollywoodban tizennégy évig ápolta a kórházban a beteg filmszínészeket, most jobb bizonyítványt állít ki róluk. Miss Barbara Doc- ker hollywoodi kórházi ápolónő, aki sokszor haldokló és súlyosan beteg filimszinészek mellett virrasztotta át éjszakáit, azt állítja, hogy másfél évtizedes prakszisa alatt a legnagyobb szívélyességet és a legjobb kedélyt tapasztalta pácienseinél. ,,ök a legjobb betegek — mondotta —, nincsenek teljesíthetetlen vágyaik és valóságos mintaképei a türelemnek." Talán a hosszú cs sokszor kimos filmfelvételek alatt tanulták meg a türelmet, vagy ha egyszer ágyban fekhetnek, még ha betegen is, ki akarják pihenni kényszerű nyugalmukat, de tény az, hogy soha nyugodtabb beteget Barbara Docker nem látott, mint a filmszínészek között. így többek között Charlie Chaplin, Joan Crawford, Norma Shearer, Cay Fram- ds, Shirley Temple, Blü Robinson, John Barry- more és Dolores Costello voltak Barbara Docker ápoltjai. Különösen Joan Crawfordról beszélt el sok szépet a nyugalomba vonult ápolónő. Természetes, megnyerő egyéniség, aki betegsége alatt a legszerényebb keretek közt vonult meg a kórházban. Amikor Bili Robinsont ápoltam — mondja Miss Docker —, a kis Shirley Temple naponta vörös rózsákat hozott neki, azonban soha sem szólalt meg. Csek később tudtam meg, hogy a kisleány nem akarta a beteget zavarni, hanem csak virágaival örvendeztette őt meg. | NAP-KÖD ALPESI LEVÉL Irta: Hegedűs Lóránt Hirtelen le kellett hunyni a szememet, mintha villám dkkázott volna váratlan sebességgel a látásom előtt. Mire újra felrebbent két szemem héja, hőfödte hegyek fenyves völgye fölött egyetlen nagy legyező terült szét. A legyező átlátszó volt, mintha levegőből font vízesés lenne s minden gerezdje — mert a fénysáv szabályos fénygerezdekre oszlott — külön világított. Fönt, egy sziklahorpadásnál jól ki lehetett venni az óriási fénylegyező forgóját, mert a lebegő arany- sávok, mint valamely felszabadalt tündén csipke - bodrozat, mind oda futottak össze. Ott tűnt el a nap. Mi most nap-ködbe jutottunk. Fölséges látomány. Feledhetetlen, mint minden Kinyilatkoztatás., A szemgolyő nem bírta soká. Önkéntelenül magára rántotta redőnyeit s mesterséggel lezárta a látást. Miért tette? Mindjárását megtudtam. Egész testem egyszerre úgy elmerült a fényköd fürdőjében, mintha éterbe mártották volna bele mélyen. Összes szerveim teleitták magukat a nap ködével s az beáradt minden pórusomon. Azt éreztem, hogy lebegek valahol. Távol mindenkitől. Semmi közeli benyomás nem ért el hozzám. Már valahol igen messze lehetek. Beburkolt és magához ölelt a nap-köd. Ezt nem lehet elfelejt zni, valameddig élünk. A naplegyező káprázata csak néhány percig tarthatott, pedig úgy látszott, mintha századok surrantak volna el bennem s fölöttem. Századok? Nem, rosszul mondtam, mert a nyelv csak rövidlejáratu tünemények kimondására van berendezve. Mikor a tünemény végétért, a nap elment s a havas megint heggyé változott, a völgyben megint sudaras fenyők mohos törzse állott a patak-ásta kivájt köveken, akkor első gondolatom, mely belémvillant s megint összekötött a külvilággal, egy óriási csillagászati fénykép volt, amelyet a párisi kiállításon a „Fölfedezések csarnokában" bámultam meg a velem tolongó tömeg áradatában. Egy sugár képét mutatják be, amely oly távoli égitestből rezdült ide, hogy egymililohatszázezer földi év kellett hozzá, míg ideért hozzánk s az ember- csillagász felfogta lencséjével. Ez a sugár cikkor indult e la végtelenbe, amikor ember még nem lakott a földön. Ha most indul arról a planétáról felénk uj sugár, akkor fog majd ideérni, mikor a föld már any- nyira kihűlt, hogy minden emberi hírességből csak megfagyot csontvázak maradnak meg s beköszöntött az örök béke. Ehhez a végtelen sugárlátományhoz jutottam közelebb, mikor a gleccser alján belekerültem a nap-ködbe s mellettem kemény köveken álíal- harsogva mormolt szaggatott melódiát a kristályvizü alpesi patak. Hogy a Nap összecsukta sugárlegyezőjét, a völgy, a patak, a mézgás fenyők a a csobogó vizzuhatag fellélegzett. Párás leheletüket belefujták az üresen maradt égbe. Egyszerre csak ádátszó felhőkön üsző gomolyokkal telt meg a levegő s azok oly rezgő vonulással szakadtak fel a földről, mintha láthatatlan selyemszálon húzná föl őket a mélyből — saját mélységükből — a tündér! színjáték zsinórpadlásának Nagymestere. Lassan az egész világ tele lett felhő- foszlányokkal, amelyek méltóságos menetté sorakoztak, mintha valamely előre megírt szertartáskönyv nagy ceremóniája szerint hódoló menetté alakulnának. A különös az volt, hogy a fehér vattafodrok, bár átlátszottak rajtuk a hegyek kúpjai s a tobozos fenyőfák csúcshajtásai, mégis az egész mögöttük levő kézzelfogható, megmarkolható sziklavilágot oly valószi- nütlenné tették s oly álomszerűvé varázsolták, mintha azok volnának páraképletek, ők pedig az eddigi valóság, a világ maga. A tündérjáték azzal végződött, hogy az uj patyolat- fehér, lebegő felhőkárpit oly kísérteties látományt tárt elénk, mintha minden, mit eddig átéltünk a földön, mindenki, kivel messzi országból találkozónk, minden szó, gondolat, tett. gond, amely valaha lelkűnkön átment, mintha mindez még egyszer megjelennék és átvonulna rajtunk. Mikor igy megtelt az alpesi völgy s mikor lelkünk nem birta tovább saját kisérteteinek ránkkövetkezését, akkor megértettük, hogy elértük a határt, amelyen túl az ember nem bírja el a világ titkait. MEGHÍVÓ A Szlovenszkói Magyar Evangélikus Szövetség 1937. október 12—13-án Losoncon tartja meg bizottsági, választmányi gyűléseit és ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT a következő sorrendben: Október 12-én: Délelőtt bizottsági ülések. Délután 143—^7 órakor választmányi ülés. Este %7 órakor istentisztelet, 8 órakor közös vacsora. Október 13-án: Reggel órakor: Templomi áhitat irásmagyarázattal. Utána a szövetség közgyűlése. A közgyűlés tárgysorozatán: elnöki megnyitó, titkári jelentés, bizottságok jelentése, a választmány határozati javaslatai különös tekintettel az ev. kisebbségi szabályrendeletre, a vikariátus ügyére, pénztári jelentés, folyó ügyek és indítványok szerepelnek. Déli 1-kor közebéd. Utána a közgyűlés^ esetleges folytatása. A losonci nemes gyülekezet szeretetteljes meghívása éa nobilisán felajánlott vendégszeretete arra kötelez, hogy egyházaink mindegyike lehetőleg több taggal képviseltesse magát a közgyűlésen, amelyen életbevágóan fontos ügyeket is fogunk tárgyalni. Amikor arra kérjük tehát nemes egyházközségeinket, hogy minél több résztvevővel (de feltétlenül legalább is a lelkész és a felügyelő urak kiküldésével) képviseltessék magukat közgyűlésünkön, vagyunk atyafiságos tisztelettel és szeretettel Szcnf-Ivány József s. k. Fábry Viktor s. k. világi elnoly egyházi elnök, 4 Dunántúli útikönyv Az avarok uíjáíól a „vazsmegyei44 tájig Irta: SZOMBATIM VIKTOR
