Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-22 / 242. (4388.) szám
fftífyeH ié& Az Időjárás továbbra is szép és nappal meleg. A hőmérséklet maximuma 17 fok. — Időjóslat: Kevesebb ködképződés, általában derült, később keleti széL 1937 október 22, péntek. — VÍZRE BOCSÁTOTTAK a „TISZÁT”. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar D un a-tenger járó hajópark ujalbb egységgel gyarapodott. A MFTR számára épült „Tisza” nevű tengeri kereskedelmi hajót ma délelőtt bocsátották vízre a Ganz és Társa hajógyár váciüti telepén. A vizreboeeátási szertartásnál a keresztanyái tisztséget W'ulff Ólainak, a vállalat elnökének felesége látta el. A hajé, amely eddig a legnagyobb a Magyarországon épült hajóegységek között, 1200 tonna bor dk épess égü és mind a hajótest, mind pedig a gépberendezés magyar anyagból, magyar iparosok munkájából készült el. A -hajót a társaság a már üzemben levő „Budapest”, „Duna” és „Szeged” nevű hajóival együtt Budapest, és a levantei kikötők között fogja járatni. A „Tisza” első útjára a jövő hónap közepén indul. — FEGYHÁZRA ÍTÉLT GYERMEKRONTÓ. Pozsonyból jelentük: Kollár Ambrus 53 éves szenyioei munkás egy 14 éves gyengeelméjű leány elfen eilköítastelein merénylieftet követett el'. A pozsonyi kerületi bíróság Bat'a-tamácsa Kőiért ma zárt tárgyalás után kétévi {egyházra Ítélte jogerősen. Enyhül tő körülménynek vették, Hogy a vádlott is térbelit. — A CSEHSZLOVÁK OSZTÁLYSORSJÁTÉK mai húzásán nyertek: 20.000 koronát: 12.854, 25.421, 46.508. — 10.000 koronát: 42.434, 66.939, 67.157, 115.685. — 5.000 -koronát: 43.115, 63.216, 100.959, 112.493. — 2.0C0 koronát: 9874, 11.800, 19.123, 19.400, 22.097. 24.240, 2-6.337, 26.455, 28.089, 29.113, 29.574, 30.152; 30.538, 32.941, 33.379, 40.802, 49.858, 50.521, 53.777, 65.016. 67.135, 68,674, 70.843, 72.344, 76.221, 84.244, 85.285, 86.655, 87.335, 89.345, 91.694, 96.172, 106.545, 109.399, 116.954, st-b. (Felelősség nélkül.) — GÁZOLT A CSALLÓKÖZI MOTOROSVONAT, Komáromból jelentik: Albár közeliiében a béliepujcztai uradalom tizenkét kocsija cukorrépát hordott az albári állomásra. A kocsik oly szorosan mentek egymás után, hogy a közeledő moitorosvonat e'lőibt a sorompónélküli átjárónál nem tudtak megállni s a motoros vonat egy szekérbe rohant. A sz-ekér teljeoen összetörött s a motoros vonat is megrongálódott. Hasonló szerencsétlenis-égdk sokszor előfordultak, tekintettel arra, hogy a veszedelmes átjárók előlit semmiféle sorompó nincsen- s ha jelzőtábla van is, az sem magyar s a csalóközi kocsisok a hivatalos figyelmeztető -táblákat nem értik. Meggyilkolta részeg férjét A földhöz vágóit vacsora robbantotta ki a véres tragédiát KIRÁLYHELMEC. — (Saját tudósitónktól..) Csarnahó községben Kazsimir An- drásné N. Borbála több fejszecsapással megölte urát, aki második férje volt. Kazsimir András hírhedt ivó hírében állt s minden keresetét a korcsmában hagyta, Felesége kilenc évi ilyen együttélés után nagyon elkeseredett férje ellen. Szerda este férje részegen tért haza s mikor az asszony a vacsorát elébe tette, Kazsimir a tálat földhöz vágta. Veszekedés tört ki a házastársak közt s ennek hevében a férj kést rántott feleségére. Ekkor Kazsimir Borbála a kezeügyébe került szerszámmal férje fejére sújtott, úgy hogy az eszméletlenül esett össze. Ezután bevonszolta férjét az ágyba s hogy kiabálását ne lehessen hallani, fejére húzta a párnákat. A sebesüléstől1 elájult ember a párnák közt valószínűleg megfulladt. A gyilkos asszony ezután, hogy palástolja tettét, kihurcolta megölt férje holttestét az útra, hogy azt a látszatot keltse, mintha kint ölték volna meg. A meggyilkolt embert hamarosan megtalálták s a hatóság azonnal kiszállt a tett helyére. A megindított nyomozás rövidesen kiderítette, hogy a gyilkos nem lehet más, csak Kazsimir András felesége. Az asszonyt őrizetbe vették s kihallgatása után beismerte tettét . Kazsimir 57 éves volt, felesége 35, az asz- szonynak első férjétől egy tizennégy éves fia van. ISSszitaetnyilvánttás. Mindazoknak, akik Istenben boldogult Gesan Jánosné szül. Bajzik Vilma temetésén resztvettek, vagy fájdalmunkat koszorúk, virágok küldésével enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Nyitra, 1937 október 20. Gegan és Bajzik család. Leégett a kelébiai szeszgyár A tűzoltóparancsnok csaknem életével fizetett bátorságáért Felrobbant egy szesszel telt hatalmas tartály BAJA, — Veszedelmes tűz pusztított tegnap a bácsmegyei Kelébia községben. Karvázi János szeszgyárában felrobbant egy üst s a bennelevő száz hektoliternyi szesz hatalmas lángra lobbant. Pillanatok alatt az egész gyárépület lángokban állott. A kivonult tűzoltóság tehetetlenül állott a lángtengerrel szemben. Teleki József tűzoltóparancsnok és két tüzoltótiszt a padláson keresztül igyekezett megközeletini a tűzfészket A menye- zet azonban annyira átégett, hogy súlyúk alatt beszakadt és a három bátor tűzoltó a parázstengerbe esett. Teleky tűzoltóparancsnokot súlyos sérülésekkel mentették ki a lángok közül, a két tüzoltótiszt szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A gyárépület porrá égett — MEGJELENT AZ 1938. ÉVI MAGYAR NAPTÁR. (Szerkesztették: dr. Ba- ranyay József és Tamási Lajos.) Díszes külsőben és gazdag szellemi tartalommal jelent meg a Magyar Naptár az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt kiadásában. A gazdag tartalmat szebb- nél-szebb képek díszítik és teszik értékessé. Egyetlen magyar család asztaláról sem szabad hiányoznia ennek a naptárnak. A vaskos kötet ára mindössze 3 korona; portó külön 1 korona. A 4 korona bélyegben is beküldhető az egyezőit párt országos központja (Pozsony, Ventur-ucca 15. I. ) címére, amely minden megrendelést soron kívül intéz el. — MEGHALT EGY HÍRES AMERIKAI BANKÁR. Newyorkból jelentik: Warburg M. Félix ismert amerikai bankár 66 éves korában Newyorkban meghalt. Warburg Hamburgban született és 1894-ben vándorolt ki Amerikába, ahol egyike lett a legnagyobb befolyású és leggazdagabb közgazdasági tényezőknek. Mint a Kuhn, Loeb és társai bankház tulajdonosa vezető helyet vívott ki az amerikai pénzvilágban. A világháború végével Wilson elnök gazdasági tanácsadójaként résztvett a béketárgyalásokon. — KÉT MUNKÁST MEGÖLT AZ ÁRAM. Lőcséről jelenítik: Dolezal Ferenc és Bezchlieiba munikiásoík a miagiaisltláftrai Felsőháziban az épülő szanatóriumnál voltaik alkalmazásban. Szerdán délután vasko-rlá-toszlopokat hordtak, ezeknek Első v-égie véülettliemül hozzáért a tátrai villamosvasút villanyvezetékéhez. A villamo-sáram mindkét munkást az,ónnal halfáira sújtotta. A vizsgálat megindult. — A KIRÁLYHELMECI VÁROSBIRÓ BALESETE. Királyhelmecről jelentik: Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség érte Leskó János királyhelmeci városbirót. Kocsiján éppen a templom elé fordult, amikor az egyik mellék- uccából teherautó tolatott hátra s nekiütközött a városbiró kocsijának. Leskó János és Mihalik pénzügyi ellenőr, a kocsi utasai, az úttestre estek. Könnyebb zúzott sérüléseiket orvos kötötte be. A felelősség megállapítása végett eljárás indult. — A RÓMAI SZENT PÉTER-BAZILIKA veszélyes állapotáról téves túrek kerültek a sajtóba, A hírek alapjául szolgált,, hogy egyik este- a Na- vi'cella-oltár közelében 30 méter magasságiból egyes márványdaralbok a földre hullottak. A márványdarabok az egyik magas pillérből váltak le, amiből arra következtettek, hogy a monumentális építmény pillérei omladozni kezdenek és magát a templomot is veszélyeztetik. A szakértői vizsgálat folyamán azután kiderült, hogy a pillérek szilárdan állanak és ihordképességük nem csökkent. A haj onnan keletkezett, hogy kisebb márványdarabok, amelyek csak díszítésül szolgálnak és semmi terhet nem viselnek, leváltak. Hogy hasonló esetek ne ismétlődjenek, az összes pilléreket felülvizsgálják s a netán sérült márványlapokat újakkal fogják kicserélni. — HALÁLOZÁSOK POZSONYBAN. Pozsonyból jelenők: Kozios Edéné szül. Förstsr EUza, az egykor nagyhírű pozsonyi fényképész özvegye hosszas betegség után 62 éves korában Pozsonyban meghalt. Temetésié szombaton délután féániégy órákor lesz a Szent András-teme- itőben. Az elhunytban d,r. Förster Viktor alpolgármester nővérét, Szemere János ismert festőművész pedig anyósát gyászolja. — A pozsonyi evangélikus kórházban hosszas szenvedés után ma elhunyt Rajtén Elvira 27 éves korában. Az elhunyt Rajter Lajos nyugalmazott igazgiató-ita- nitóraak, az ismert kiváló karmesternek leánya és ifj. Rajter Lajos, a kiváló zeneművész s a budapesti rádió karmestere húgát gyászolja benne. — ZAJMENTES NAPOT RENDEZNEK PRÁGÁBAN. A prágai városi tanácsot már hosszabb ideje foglalkoztatja a fővárosban csaknem elviselhetetlen lárma és zaj megszüntetésének problémája. Elhatározták, hogy kísérletképpen november 19-én • zajmentes, úgynevezett- „csendes nap”-ot rendeznek, amikor is az uccai gyalogjáróik, a gépkocsik és villamosok kötelesek minden fölösleges zajkeltést kerülni. Igv a gépkocsivezetőknek tilos tülkölni, a villamosvezetőknek pedig csilingelni. De gumiabroncsokkal kell ellátni az összes lóvonatu jármüvet is. Az érdekeltek tiltakoztak ezek ellen az intézkedések ellen. így a villamosvezetők hivatkoztak arra, hogy a vasutügyi minisztérium rendelete szerint kötelesek minden indítás és uocakeresztezés alkalmával a csengőt használni. A gépkocsivezetők pedig felvetették a kérdést, hogy mi történik, ha az elmaradt tülkölés miatt elgázolnak valakit és mit szólnak az intézkedésekhez a biztositóvállalatok? A városi tanácsban a felszólalók megállapították, hogy a prágai uccai forgalom szabályozása tekintetében meglehetősen elkéstek és példaként hozták föl Budapestet, Milánót és Rómát, amely nagyvárosokban már évekkel ezelőtt megszervezték az uccai csendet, noha ott nagyobb a forgalom, mint Prágában. A november 19-iki „csend napját” azonban szigorúan megrendezik, 3000 rendőr és a szokoíszervezet tagjai fognak ügyelni az előírások betartására. A tülkölő autóst azonnal 1000 korona pénzbírsággal sújtják. Az uccán talált csekkszelvény* nyel „fizette" meg adóját BEREGSZÁSZ. — Wdsz Ignác itteni cipés® ellen adóhátralékainak behajtása végett árveré* volt kitűzve. A cipészmester megpróbált kiegyezni az adóhivatallal, amely száz korona lefizetés® ellenében hajlandó is volt az árverés elhalasztásába beleegyezni. A szegény iparosnak azonban nem volt száz koronája és azért elszállították bu- torait. Kétségbeesetten szaladgált a vagyonkáját féltő cipészmester a városban, hogy kölcsön ut* ján teremtse elő a szükséges összeget. Amint at uccán járt, egyszer csak elébe toppant a „szerencséje". A járda porában az adó befizetését igazoló jól ismert csekkszelvényt talált. A csekk- szelvény véletlenül éppen száz koronáról volt kiállítva és Sórközy Jenő beregszászi lakos rendezte vele adóját. A szorult helyzetben lévő iparos felvette a csekkszelvényt, hazavitte és a di- kiccsel kivakarta róla a befizető nevét és helyett®' a magáét irta rá. A „kijavított" csekkszelvénnyel sietve az adóhivatalba ment, hogy ott bemutassa és igazolja vele a kívánt összeg befizetését. At adóhivatalban azonban felismerték a hamisítást és feljelentették a más befizetésével dicsekvő iparost. Az írásszakértő megállapította, hogy Weist Ignác maga irta a más csekkjére a maga nevét, Sárközy is megismerte csekkjét, amelyet az uccán vesztett el és azért a beregszászi kerületi bíróság kéthavi fogházra Ítélte el a cipészmestert okirat- hamisításért, de az ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Kóbor kutyák védőegyesülete alakult Budapesten BUDAPEST. — Budapesten különös egyesületi alakuló gyűlés volt a napokban. Néhány pesti lelkeá állatbarát megalapította az ellopott és elkóborolt kutyákat védő egyesületet Az alakuló közgyűlésen a legkülönfélébb társadalmi rétegekhez tartozó állatbarátok vettek részt mint ala- * pitók. Van közöttük alezredes felesége, boxbajnok* háztartási alkalmazott, tisztviselő, Írónő, detektív* kereskedő, vendéglős és iparos. Benjámin István ismertnevü magyar artista nyi« tóttá meg az ülést, majd Kraudy Lajos ügetőtréneí tartott beszédet Elmondotta, hogy Budapesten szer* vezett tolvajbandák lopkodják a kutyákat. A lopái után másnap megnézik az újsághirdetéseket, nem keresi-e a gazda az elveszett ebet. Ilyenkor „becsületes megtaláló" álarcában jelentkeznek, hogy jutalmat kapjanak. Ez még a jobbik eset —■ mondotta Kraudy* — mert ha az ellopott kutya gazdája nem tesz közza jutalmat ígérő hirdetést, akkor a szerencsétlen ebet kísérletezési célokra adják el, vagy egyszerűen szélnek eresztik és gadátlanul kóborolhat, amíg végül elgyöngülve, elcsigázva sintérkézre kerül és kiirtják. A többi felszólalók sorra szigorú intézkedéseket követeltek a kutyatolvajok és állatkínzók ellen. A% egyik szónok azt javasolta, hogy a köztereken helyezzenek el mindennap kis edényben ennivalót és vizet a gazdátlanul maradt, elkóborolt kutyák számára. Nagy Pál előadta, hogy az alakulófélben lévő egyesület a Városmajor-uccában kibérelt már egy; kis házat, amelyben otthont rendez be a kóborkutyáknak. Amig a városmajori (ház építését befejezik, ideiglenesen az ő boltjába, az Andrássy-ut 82. számú házba kell hozni a talált kutyákat Igyekszik majd kikutatni a kutyatulajdonosokat és szívesen gondozza az ebeket amig a gazdájuk nem kerül meg. Érdekes különben, hogy az alakulóban lévő egyesület megbízottai máris figyelik az uccákat és ha állatkínzást tapasztalnak, vagy készülőiéiben lévő kutyalopást vesznek észre, figyelmeztetik a rendőrt. A felszólalások után a jelenlévők kimondották a Kóborkutya Egyesület megalakulását és Benjámin Istvánt választották elnökké. | — BÍCSKÁZÓ CIGÁNY. Rimaszombatból jelentik: Karai Lajos 38 éves nagyszlaboci cigány szeptember közepén a szflabosi Raj ner-féle korcsmát an mulatott és/ jókedvében egy életbiztosítási szerződért irt alá az ott 'kártyázó Szépy Sándor biztosítási ügynöknek s nyomban ki is fizette neki az első havi 30 korona részletet. Közben a mulatozás felemésztette Karai zsebpénzét s italos állapotban visszakövetelte Szépy- töl a 30 koronát, amiből éles vita és szóváltás keletkezett, úgyhogy a vitatkozókat a korcsai á- ros eltávolította üzletéből. A kártyázok egyike Sándor János békitőlieg avatkozott a vitába s annak hevében arcon ütötte Karait. Karai dühében bicskát rántott Sándorra. Sándor futásnak eredt, szerencsétlenségére azonban megbotlott és elvágódott a földön, mire Karai háromszor beledöfte kését a védekezésre képtelen emberbe. Két szúrás a hátán és egy combján érte a szerencsétlen embert s az egyik szúrás a tüdőt is megsebezte. Súlyos állapotban száv iitotlták a rozsnyói kórházba. A bicskázó cigány ellen meg- índufJt az eljárás. xx A pozsonyi villamosvasút trambuszutjai. Október 24-én Becsbe a Prága—Bécs labdarugó- mérkőzésre. 30 korona, október 30-án Budapestre 90 korona, október 31-én Becsbe 30 korona, november 1-én Becsbe 30 korona. Jelentkezéseket elfogad: a pozsonyi villamosvasút igazgatósága (Rasiin ut 1„ tel. 218.), Cedok (Savov-szálló. tel. 454), 'Uramis (Maearyk-tér 5., tel. 3166) és Via (Savov-szálló.) — BONYODALMAK A VÁLTÓ KÖRÜL. Rimaszombatból jelentik: Kelemen Pál breznics- kai gazdálkodó gazdasági gépeket adott el ez év elején Gál Istvánnak, aki váltókkal egyenlítette ki a 4000 korona vételárat. Az utolsó váltó rendezése idején azonban megtagadta a fizetést. mert annak összegét szerinte az eladó a megállapodástól eltérően 1000 koronával magasabb összegre állította ki. A feledi járásbíróság előtt megindult per folyamán Kelemen megesküdött, hogy a váltót megegyezés szerint állította ki, Gál és tanúi azonban az ellenkezőjét bizonyították, mire Kelemen ellen váltóhamisi- tás és hamis eskü címén megindították a büntető eljárást. % Ha gyomrát elrontotta, azonnal igyék egy pohár természetes „Ferenc József" ke- ser^vizet, mert ez az emésztőcsatorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeti, a bélmüködést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. 7 — EGY FÉL SZARVAST TALÁLTAK, Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A Malacka melletti Lozornó határában az erdőkerülők tegnap egy levágott szarvas húsát találták. A szarvas ketté volt vágva, egyik felét elvitték a vadorzók, a másik felét egy verembe dugták. A csendőrség most keresi a vadorzókat és a szarvas másik felét.- HUSZONEGY HALOTT EGY AUTÓBUSZ - SZERENCSÉTLENSÉGNÉL. Teheránból jelentik: Irán legmagasabb hegyi útjáról, a Siah Pisehről egy utasokkal telt autóbusz a mélységbe zuhant. A benn- ülők közül huszonegy halálát lelte, tizenhat súlyosan megsebesült, — MEGDRÁGULT A BECSÜLET < REND. Párisból jelentik: Franciaországban! az általános drágulás a rendjelekre és ki-i tüntetésekre is átterjedt. A hivatalos lapj közli a francia becsületrend uj tarifáját* amely a lovagkereszt 150 frankos díjszabás sánál kezdődik és a nagykereszt 1000 fran-i kos díjszabásánál végződik. A gyarmati rendjelek olcsóbbak, díjszabásuk 400—500 frankig terjed. A külföldi rendjelek illeték® attól függ, hogy viselőjük hol hordja* Gomblyukért 200, nyakban hordott rend, jelért 250, csillagért 300 és nagyszalagértj 500 frankot kell fizetni* — HOL A TOLVAJ? ♦ ♦. Fancsikáról Jelentik* Füleki Mihályné fancsikai asszony megtakarított pénzét a kalendáriumban őrizte. Valaki megne, szelte, hogy hová rejti a kalendáriumot s egyj óvatlan pillanatban beosont a házba. Megtalálta! a „kincses" kalendáriumot, de „becsületes" tolvaj volt, mert csak 2000 koronát vitt el magával* Füleki Mihályné hamarosan észrevette a lopást s jelentést tett a csendőrségen. A tolvaj, aki vagy megijedt a csendőrségtől, vagy az asszony keserv vés panaszkodása hatott rá, egy ezrest Báláz® István háza előtti kőrakásba dugott el, Füleki Mihálynénak pedig egy ismerős asszony azt tanácsolta, hogy menjen el a kőrakáshoz, mert art hallotta a „királyházai jóstól", hogy ott van a3 ellopott pénz ... Füleki Mihályné elrohant a kő«i rakáshoz és tényleg ott volt a pénz. Nagy volt az öröm, csak az a baj, hogy a „királyházai jós'1 nem mondta meg, hol van a másik eltűnt ezres* Füleki Mihályné tudniillik nem jött rá, de 4. csendőrség hamarosan kisüti ezt is*,. ( 6