Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-14 / 235. (4381.) szám

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* évre 76, havonta 26 Kő., külföldre, évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kfc. • fl ké^es melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. ES]?@s szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- KI. , A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja Szerkesztőség; Prága 11., Panská u 1 i c e 12, II. emelet. • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON: 303-11. Ö © SÜRGŐNYC1M HÍRLAP, PRflHfl. ü fckoftG kedd {*) Attól eltekintve, hogy a tőzsde ho­vatovább játékkaszinóvá süllyed s a gaz­dasági életnek egyre kevésbbé, legfeljébb, ha a spekulációs kedv hullámzásának lesz barométere, mégis csak érdekes figyelem­mel kisérni eseményeit. Már csak azért is, mert megmutatja, hogy a nagykapitalista érdekek mérlegén egyik-másik politikai kezdeményezés mit nyom. A prágai tőzsde „fekete keddje" — fél éven belül immár a második — minden jel szerint világpolitikai események rezonanciája. Az egész dologban az a legérdekesebb, hogyan reagálnak az eseményre a nagyka- pitalista érdekszférához tartozó lapok. Min­denekelőtt azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a newyorki és londoni tőzsdék ideges­ségének egyetlen magyarázata a Wall Street és a City javíthatatlan békeszeretete s hogy a tőzsde azért ideges, a vállalkozói tőke azért bizalmatlan, mert a világpolitikai helyzet lappangó háborús veszélyt rejt ma­gában. Két permanens háborús veszéllyel küzd a világ, mondják, s a nagyhatalmak minden erőlködése ellenére egyetlen lépés­sel nem sikerült előbbre vinni a kibontako­zás ügyét. Tagadhatatlan, hogy a világpo­litikai helyzet bonyolult s nem vitás, hogy úgy a spanyol, mint a japán-kinai háború akut veszedelme a világbékének. De a ne­hézipari- és nagybank-tőke nemcsak hogy nem igyekezett soha útját állni az esemé­nyek ilyen irányban való fejlődésének, de ■köztudomású, hogy egyengette az útját s fennen hirdette, hogy az általános ipari konjunktúrának, amelynek tagadhatatlanul élvezték áldásait a nagy tömegek, a fegy­verkezés, tehát a háborúra való készülődés volt kutforrása. Elhisszük, hogy e téren előbb-utóbb be kell következnie bizonyos- fokú telítettségnek s akkor a nehézipar ér­deke szívesen terelné a vállalkozói kedvet más, talán békésebb iparágak felé, de is­merjük az eredendő bűn törvényét s tudjuk, hogy a fegyverek elsülnek, sőt nagyon gyakran visszafelé. Ha a nagykapitalista érdek tudott kompromisszumot kötni azzal a politikával, melynek fegyverekre van szüksége, hogy célját elérje, akkor most nyelje le a következményeket s ne hirdesse, hogy nincs kedve a vállalkozáshoz, mert túlságosan bizonytalan a nemzetközi hely­zet. Hogy a nemzetközi helyzet bizonyta­lan, elsősorban annak a hatalmi faktornak köszönhető, amely a Wall Street és a City kedélyhullámzásait kormányozza. El lehet képzelni, hogy Roosevelt beavatkozási po­litikája kiváltotta a Wall Street ellenszen­vét, már csak azért is, mert Roosevelttől indult ki s mert megint egy alkalom, ami­kor borsot lehet törni az elnök orra alá vagy esetleg fenékbe lehet fúrni a demo­krata párt külpolitikáját. Szóval lehet, hogy nem világpolitikai, csak amerikai helyi ér­dekű okai vannak a newyorki tőzsdeláznak, de nem lehetetlen persze az sem, hogy az amerikai nagytőke nyomatékosan figyel­meztetni akarja a politikusokat, hogy nem hajlandó tcwább finanszírozni az egyre me­részebb vállalkozásokat. Hogy nem hajlan­dó kockázatot vállalni egy második wilsoni gesztusért. Valószínűleg ugyanez a helyzet Londonban is. A spanyol kérdést túlságo­san élére állította a Roosevelt beszédének hatása alatt kilőtt francia-angol jegyzék, s mert Mussolini nem ijedt meg, sőt még eré­lyesebb húrokat kezdett pengetni, az angöi nagytőkének elment a kedve tovább menni Békemunka Brüsszel és Berlin között Belgium „hálás k6sz5nete“ - Az aláírás - A szerződés Jelentősége BERLIN. — A német külügyi hivatalban szer­dán délben Neurath birodalmi külügyminiszter és Viconte Jacques Davignon belga követ kicse­rélték azokat az okiratokat, amelyekben Német­ország biztosítja Belgium függetlenségét és sért­hetetlenségét. A német jegyzék a következőképpen hangzik: A német kormány nevében szerencsém van Excellenciáddal a következőket közölni: A né­met kormány nagy érdeklődéssel vette tudomásul azt a nyilatkozatot, amelyet a belga kormány Belgium nemzetközi helyzetének tisztázására tett. A német kormány többször kifejezte, igy különösen a német kancellár 1937 január 30-i nyilatkozatában erre vonatkozó nézeteit. Ugyan­akkor a német kormány tudomásul vette az an­gol és francia kormányok 1937 április 24-i nyi­latkozatait is. Mivel a locarnoi szerződést helyettesitő szer­ződés elfogadása még hosszabb ideig fog tartani és Németország addig is garantálni akarja a két szomszédos nemzet békéjét, a birodalmi kormány elhatározta, hogy pontosan körülírja Belgiumhoz való viszonyát. Ebből a célból a következő nyilatkozatot teszi: 1. A német kormány tudomást szerzett a belga kormány felfogásáról, amely kifejezi, hogy a) Belgium teljes szuverenitással semlegességi politikát akar folytatni, b) Belgium minden rendelkezésére álló erővel védeni fogja határait az inváziók ellen és meg­akadályozza, hogy az országot bármely támadó fél átvonulási területnek használja föl. 2. A német kormány megállapítja, hogy Bel­gium integritása és sérthetetlensége a nyugati hatalmak közös érdeke. Közli elhatározását, hogy ezen a veszélyes utón, amely 'könnyen ve­zethet nyílt konfliktusra Olaszország és a másik két nyugati nagyhatalom között, amennyiben a franciák tényleg megnyitnák a pireneusi határokat s erre Mussolini tö­meges csapatszállitásokkal válaszolna. Az angol nagytőkének komoly érdekeltségei vannak Spanyolországban s azután számot kell vetnie azzal a veszteséggel is, amit az angol tengerentúli kereskedelem szenvedne egy nyílt földközi-tengeri konfliktus esetén, nem is beszélve arról, hogy Anglia gazda­ságpolitikai érdekei ellentmondanak minden nyílt háborúskodásnak. Anglia tanulságok­ban gazdag történelme arra figyelmeztet, hogy az angoloknak semmi kifogásuk az el­len, ha mások háborúskodnak s ők keres­nek. Ök csak az olyan háborúkat nem sze­retik, amikben Anglia közvetlenül is érde­kelve van. Az ilyen háborúra mondta Nor­man Angell, hogy rossz üzlet. A City most szemmelláthatóan attól tart, hogy az angol kormány, Franciaország nyomására, olyan messzemenő kötelezettségekbe bonyolódik, hogy aztán nem lehet majd visszakozt csi­nálni. • A legérdekesebb megint csak a sajtócso­magolás, amiben a nagyközönségnek bead­ják a nagytőke bizalmatlanságát. Az utóbbi ezt az integritást és függetlenséget semmi esetre sem fogja megsérteni és mindig tekintettel lesz Belgium területi épségére, természetesen, kivéve azt az esetet, ha Belgium egy fegyveres konflik­tushoz csatlakozik a Németország ellen, irányuló hadműveletekhez. 3. A német kormány ugyanúgy, mint a királyi brit és a francia kormány hajlandó Belgiumot tá­mogatni, ha az ország támadás vagy invázió ál­dozata lesz. A hálás Belgium A belga jegyzék a következőképpen hangzik: — A belgi királyi kormány nagy megelége­déssel vette tudomásul azt a nyilatkozatot, ame­lyet ma a német birodalmi kormány közölt. A belga kormány kifejezi meleg köszönetét. Illetékes helyek a jegyzékcseréről még a kö­vetkezőket közlik: Amióta Németország kivált a locarnoi államok közül és megkezdődött az uj szerződés diplomáciai előkészítése, Belgium azt az álláspontot képviselte, hogy az ország külön­leges helyzete nem engedi meg többé, hogy Bel­gium integritását egy általános európai garancia- szerződéstől tegye függővé. A belga kormány el­érte, hogy Franciaország és Angüa külön garan­tálják Belgium semlegességét, függetlenül a ter­vezett uj nyugati paktumtól és a régi locarnoi paktumtól. Most Németország hasonlóértékü nyilatkozatot tett. Egyelőre lehetetlen megmon­dani, hogy az uj nyugati paktum tárgyalásai mi­kor kezdődnek meg, mert a nemzetközi helyzet bonyolult. Németország spontán és függetlenül a tárgyalásoktól garantálta Belgium épségét. Nagyfokú belga elismerés BRÜSSZEL. — Richthofen báró német követet szerdán délelőtt fogadta Spaa bel­ga külügyminiszter. A német-bélga semle­gességi szerződés okmányainak kicserélése után a külügyminiszter fogadta az újság­írókat és kifejezte rendkívül nagy megelé­gedését a barátságos német nyüatkozattal kapcsolatban. A szerződést az európai béke konszolidálása egyik fontos pillérének ne­vezte. Belgium közvéleménye remélhetőleg el fogja ismerni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány a belga semlegesség és függetlenség érdekében tett, A belga időben egyre sűrűbben olvasható, hogy vé­ge felé közeledünk a konjunktúrának, vagy hogy egyáltalában nem lehet konjunktúrá­ról beszélni. Legutóbb például azt a „tudo­mányosan alátámasztott" diagnózist hallot­tuk, hogy legkésőbb 1943-ban újabb súlyos gazdasági krízis következik. Ugyanakkor, amikor a hivatalos statisztikák azt igyekez­nek bizonygatni, hogy a gazdasági kon­junktúra hulláma most már lassan a leg­szegényebb országrészekbe s a legalacso­nyabb néprétegekbe is betör vagy legalább is beszivárog, s minduntalan hivatkozás tör­ténik az általános jóléti index emelkedésé­re, a munkanélküliek számának csökkené­sére, vajóban megélénkült a munkapiacon a kereslet szakavatott munkáskezek után stb. stb., «— ugyanakkor a nagytőke lapjai most már nem is óvatosan pesszimizmust injek­cióznak a nagytömegekbe. Ne bízzuk el magunkat és gondoljunk a közelgő krízisre — figyelmeztet ez a sajtó. A világ nagy közgazdasági lapjai és tudósitó irodái váll­vetve dolgoznak újabban azon, hogy meg­fékezzék a nagyközönség és főleg a politi­kai körök túlzott gazdasági optimizmusát. Hogy eloszlassák a „konjunktúra-pszichó­zist." Mint ahogy néhány évvel ezelőtt a-zon dolgoztak, hogy a -krizis-pszichózissa 1, függetlenségi nyilatkozat nem hasonlítható össze a háború előtti állapotokkal. Politikai körökben ugyancsak rendkívül fontos eseménynek tartják a német-belga szerződést, amely nagy mértékben hozzá­járul a nyugateurópai béke megszilárdítá­sához. A belga lapok kijelentik, hogy a szerződés tipikus példája a német békepo­litika erőfeszítéseinek, amelyek tényleg azt óhajtják, hogy az idegenkedés és bizalmat­lanság mindenütt, egész Európában eltűn­jék. megbirkózzanak. Éveken át egyebet sem hallottunk, csak azt, hogy minden gazda­sági javulásnak a nagyközönség beteges krizis-közérzése állja az útját s hogy Roo­sevelt legnagyobb érdeme az volt, hogy bi­zalmat, vállalkozói kedvet s optimizmust injekciózott a letargikus amerikai tömegek­be. Most, ugylátszik, már elege van a nagy­tőkének ebből az optimizmusból. A politika egyre nagyobb követelésekkel lép fel s min­den terhet már megint a magánvállalkozás­ra akar rakni, hivatkozással az általános konjunktúrára. Kibírják, mondja a politika, elvégre konjunktúra van. Nem bírjuk ki, szabadkozik a tőke, hiszen konjunktúráról nem lehet még beszélni s ha ilyen mérték­ben fokozódnak a magánvállalkozás terhei s ennyire egyenlőtlenné válik a verseny magántőke és közvállalkozás között, akkor előbb zuhanunk megint a gazdasági válság hullámvölgyébe, mielőtt még a régi krizis sebei begyógyultak volna. A gazdasági eta- tizmus az egyik oldalon, a fokozott közter­hek a másikon — valóban olyan teher, hogy a magánvállalkozás, — mely végre mégis csak egyetlen forrása a közjólétnek —« összeroppan s igaza lesz a jóslatnak, amely 1943-ra megint krízist jövendöl. Ez ■a nagytőke intelme.

Next

/
Oldalképek
Tartalom