Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-05 / 203. (4349.) szám
SZURTOS Régóta rettegték a pince egerei Szurtost, a fekete, nagybajuszai cicát. Ha csak a pinceajtó felé sétált, rémülten szaladtak e-zer- íelé. Rejtekük mélyén aztán irigykedve sóhajtották: — Milyen boldog lehet Szurtos! Nem kell rettegnie örökösen! Pedig mégsem volt boldog Szurtoe. Ha lustán elnyiujtózott a ház előtt, hatalmas Rokonairól, a büszke párducról, a félelmes leopárdról s az állatok királyáról, az oroszlánról álmodozott. Ilyenkor szeretett volna azokhoz hasonlóan nagy és hatalmas lenni s igy sóhajtozott: — Ha én is király lehetnék! Hogy, hogy nem, meghallotta ezt. egy kis egér. Szaladt is a többiekhez a nagy hírrel: — Szurtos király szeretne lenni! Amint az egerek ezt meghallották, elgondolkoztak. Régóta sínylették már Szurtos fogát, karmát s életük minden pillanatban veszélyben forgott. — Válasszuk meg őt királyainknak — mondta egy bölcs, öreg egér —, akkor talán békében hagy bennünket. Nagy sürgés-forgás kerekedett erre az egerek közt. Nem tudták, hogyan hajtsák végre tervüket. Senki sem akart arra vállalkozni, hogy a rettegett Szúrt ossal közölje királlyá választását. Végül a legöregebb egér igy szólt: — Bízzátok rám az ügyet, én elintézem, ha engedelmeskedtek nekem! — Engedelmeskedünk! — znigták az egerek. Ekor a bölcs egér kiválasztott tizenkét kis egeret. — Ti fogjátok vinni Sziurtos lakására, a padlásra a tejet... Másik tizenkettőhöz igy szólt: — Ti kilesitek, mikor nincs SzuTtos a padláson s mikor kalandozik el legmesz- szebbre. A harmadik tizenkettőt megbizta, kerítsenek egy zászlót — s a többit bízzák rá. Mikor a tizenkét egér azt jelentette, hogy Szurtosnak se hire, se hamva, a másik tizenkét egér kihozta a kamrából a tejeslábast s felvitte a padlásra. Az üreg, bölcs egér pedig, mikor a harmadik tizenkét egér meghozta a zászlót, ezt irta rá: — Az egerek királyának mindennap egy lábas tejet adnak hűséges alattvalói! No, el Í6 bámult Szurtos, mikor este a padlásra ment. Ennyi tejet még tán nem is látott! Hát még mikor elolvasta, ami a zászlóra volt írva! Mikor az egész lábas tejet megitta, úgy érezte, csakugyan király s elégedetten nyújtózott végig az egyik sarokban. Szurtos büszke volt királyságára s akkora dölyffel járt-kelt, ami egy oroszlánnak is sok lett volna. Ki tudja, meddig tartott volna ez a királyság, ha egy alkalommal Szurtos ott nincs a padláson, mikor hűséges alattvalói a tejadót. hozták. Ez volt az egerek veszte és a békés állapot vége. Mert amint meglátta. Szurtos a tizenkét, lábast cipelő kis egeret, menten elfelejtette büszkeségét, királyságát, egv vágya volt csak: egérpecsenyét enni! Végük is lett volna, a kis egereknek, ha ijedtükben el nem ejtik a tejeslábast. De elejtették bizony abban a szempillanatban, mikor Szurtost meglátták. S ez volt a sze-i rencséjük. Kiömlött a sok tej, elgurult a lábas, neki egyenesen Szurtosnak. Koppant is akkorát az orrán, hogy elszédült tőle. Ezalatt meg az egérnépség uccu vesd el magad, eltűnt, mint a kámfor. Mire Sziurtos magához tért,*1 csak a szétfolyt piszkos tejet s a tejbeázott zászlót látta maga körük. A zászlóról eltűnt, az irás is, ami az ő királyságát hirdette: bizony, nem maradt egyéb az egészből, mint fájós orra, amit a guruló lábasba ütött. Átkozta is az egereket. Ettől kezdve nem gondolt többé sem a leopárdra, sem a párducra, sem az oroszlánra. Nem irigyelt© őket. Nem is volt nála híresebb egérfogó kilenc határban sem. Tisztelettel néztek rá az összes macskák s a kölyök-cicák&t igy biztatgatták az ősi mesterségre: >— Igyekezz, hogy egyszer te is olyan híres egérfogó lehess, mint a nagytekintélyű Szurtos! ......................................................... A BÖLCS BÍRÓ. Az országúton egy ludat gázolt a kerékpáros és tiz koronát kínál a károsult gazdának, aki huszonöt koronát követel, ezzel szemben hajlandó az elhalálozott libát is átadni. A kerékpáros sokalja a kért ösz- ezeget, a gazda nem enged. Elmennek tehát a bíróihoz, aki kevés gondolkozás után igy dönt: — Rendiben van, a kerékpáros kifizeti a felajánlott tiz koronát és mehet. Én megadom a kívánt tizenöt korona többletet éa enyém a liba. Így mindhárman jóljártak.
