Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-05 / 203. (4349.) szám
1937 szeptember 5, vasárnap. 'prägaiA^acAarhirlai» Tovább Javul Maiaryk állapota Károly román király távirata •• Senes elnök folytatja félbeszakított programját PRÁGA. — Masaryk elnök egészségi álla- potában a javulás tovább tart A péntekről szombatra virradó éjszakát a beteg nyugodtan töltötte és szombaton délelőtt sem volt visszaesés. A beteg magas kora miatt kezdetben kevés remény volt megmentésére, de most a reménység egyre nő. Ma délután dr, Maixner a következő orvosi jelentést adta ki: „A betegség kedvező lefolyását ma sem zavarta semmi. A beteg ma már némi táplálékot is vehetett magához. A hőmérséklet délután 36.9, az érverés 80.^ , Masaryk az öröm észrevehető jeleivel fogadta leányát, Revilliod asszonyt. Károly román király pénteken este táviratban érdeklődött dr. Masaryk Alicenál a beteg állapotáról és javulást kívánt. Benes köztársasági elnök és felesége az éjszakát ismét a lánai kastélyban töltötte. Szombaton reggel meglátogatta a beteget, majd 9 óra 20 perckor visszautazott Prágába. Ha Masaryk egészségi álalpota tovább javul, akkor nem lehetetlen, hogy Benes köztársasági elnök folytatja a betegség miatt megszakított programját és a közeli napokban Kistapolcsányba utazik. Mini a boxeríázadás eloííi Kina A szovjet elzárkózik a külföldiek elől Egyre fokozédé idegenUldezés • nem érintkezik a külföldiekkel A megfétemSiteft nép • • Újabb fáz kivégzés MOSZKVA. — Az United Press munkatársa szerint a szovjet húszéves történelmében még soha annyi ellenségeskedéssel ■és bizalmatlansággal nem fogadták a külföldieket, mint most a legújabb tisztogatási akciónál. A szovjetpolgárok jóformán hermetikusan elzárkóznak az idegenek elől s a hatóságok mindent elkövetnek, hogy a kül földiektől megszabaduljanak. A boxerláza dás előtti Kínában volt ilyen arányú a vé dekezés a külföldiek ellen, de akkor inkább gyűlölet, most pedig félelem veszi körül az idegeneket. A hivatalok nyomása alatt tér mészetesen elsősorban azoknak az államoknak polgárai szenvednek, amelyekkel a szovjet nem él jóviszonyban, de fokozatosan a többi állampolgárok is sorra kerülnek. A szovjet szemmelláthatóan meg akar szabadulni minden külfölditől s már a turistáktól, az újságíróktól, a diplomatáktól és a technikusoktól is fél. Minden külföldi gyanús és a megfélemlített polgárság nem mer vele érintkezni. Az United Press munkatársa számos jelét látta e félelemnek és rettegésnek. Az orosz orvos például nem mer külföldi beteget gyógyítani, Web Miller, az United Press munkatársa egy kiadóval akart tárgyalni, de a kiadó aláirat- lan levelet küldött neki, melyben közli, hogy csak titokban találkozhat vele. Orosz nyelvtanárok nem vesznek föl külföldi tanulókat, akik meg akarnák tanulni az orosz nyelvet. A rendes vízummal rendelkező turistákat is gyakran kihallgatják vagy egyáltalán nem engedik az ország területére, mint legújabban Mrs. Dorothy Thomsont, akit összetévesztettek Sinclair Lewis ugyanilyen nevű feleségével. A turisták nem nézhetik meg többé a nagy szovjetgyárakat, mint évekkel ezelőtt. Az újságírók többször kérték, hogy meg akarják látogatni a gor- kiji automobilgyárat, ahol 37.000 munkás dolgozik, de kérésüket nem teljesítették. Egy angol állampolgár letartóztatása LONDON. — A Daily Telegraph moszkvai jelentése szerint a leningrádi titkos rendKároly román király $ Csehszlovákiában PRÁGA, — Károly román király hir szerint október végén vagy november elején vadászatira jön Csehszlovákiába apró vadra, duvadakra, fácánra és nyulra. Zsidlodhovicében Benes köz- társasági elnök nyári tartózkodási helyén fog Vadászni, szarvas-, zerge- és kőszáli kecske- yadászatra pedig a Javorinára utazik. őrség letartóztatta a buszonnyolcéves Robert Bell angol állampolgárt, akit kémkedéssel vádolnak. A mindennapos tiz kivégzés MOSZKVA. — A Leningradszkája Pravda jelentése szerint az egyik fegyvergyárban trockista csoportot fedeztek föl, amely szabotálta a munkát. Tiz vádlottat halálra ítéltek és azonnal kivégeztek. XúW, .. •«Határozzon helyesen! Itt az alkalom, hogy őszi szükségletét előnyösen és anyagi megerőltetés nélkül beszerezze. Ki 185-- 259-M NŐI KABÁT fekete jó gyapjúszövetből, hátul övvel, fél- perzsa prémgallérral és férfifazónnal, mongolbéléssel és 275'34'icr NŐI KALAP jó fűzből, félszéles és hátul felhajtott karimával, Ízléses szalaggal diszitve, különböző divatszinekben ................. i RUHAANYAG „Meló Karo“ nem gyürődő gyapjuutánzat, célszerű ruhák részére divatszinekben, 66/68 cin széles ....................... j ,,CREPE DE SABLE“ fénylő, szépesésü la müselyem, kitünően mosható és vasalható. Minden divatszinben, 70 cm széles. . . MAKOGARNITUR A (ingek és nadrágokra) mintás szövésű, kellemes viselet, minden pasztell- ! színben és nagyságban .............. ELEGÁNS NŐI MELLÉNY, egyszínű, Ízléses gallérral, minden A ^. ; divatszinben ...........................» NŐI ÓRA, chromozott, díva. tos hosszúkás forma, zsinórral, „Favorit Watch“ la svájci márka, 15 rubinos, pontos horgonyszerkezet, Írásbeli jótállás. ....... FÉRFI-RAGLÁN kétsoros, kissé testhezálló, fekete-szürke, la Fischgrat-szövetből, finom béléssel. ................. '50 GYAPJÚ-KAMM GARN elegáns férfiöltönyök részére, divatos színes csikókkal fekete és sötétkék alapon. 14-5 cm széles. . la MINŐSÉGŰ VELOUR férfiraglánok részére, sötétkék és sötétszürke színben, 140 cm széles ............ FÉRFI-PULLOVER hosszú ujjal, egyszinü, divatos szövésű, kerek vagy hegyes kivágás, sötétkék, bordó, sötétzöld, barna és szürke színben ........... 65'59.39 50 17'FÉRFIING dupla kézelővel, as popelin, « “J l gallérral, la félsötét minta NŐI BŐRKESZTYŰK, melegbé- lésü, divatos mintájú, fekete barna és szürke színben FÉRFIKALAP la minőség selyembéléssel, előnyös forma, minden szinben ........................ FÉRFI BŐRKESZTYŰ meleg bé38'J APART-KÉZITASKA tartós bőrből, áthajtós, selyembéléssel, pénztárcával, tükörrel, fekete-, barna- és kék szinben , • • • . NŐI ERNYŐ nikkelezett és rézvázzal, modern fogantyúval, fekete, kék és barna színben, 16 részes, Ke 49.—, 12 részes ...... B «r, n FÉRFI buhiusmtyu meleg De- A a , kék, Í^O'50 léssel, patentgombbal, barna £ szürke szinben ........................Mm U m FÉRFI ERNYŐ tartós anyagból, m n 42'- 75-selyemtokban, Ízléses fogany- tyuval............ FÉRFI FÉLCIPŐ jó, fekete box- bőrből, kellemes és keresett fazón, duplarámás ...... 45’NŐI CIPŐ elegáus, fekete zer- gebőrből, diszes modem fazón, RF || B félmagas sarokkal VU FÉRFI ÓRA chromozott, legdivatosabb forma, „Favorit Watch“ la svájci márka, 15 rubinos, pontos horgony- szerkezettel, modern számlappal, világitó számokkal és mutatóval, írásbeli garanciával .......... 145'Szükség esetén vegye igénybe B B hitelrendszerünket, Szloveszkó legnagyobb áruháza BROUK Bohuslav Bratislava, Köztársaságtér 34 A iávoíheteii hábom Kínai elötörés Sanghajban, japán előnyomulás Csaharban Megnyitották a japán parlamentet - Uj autonóm kormány alakult Kalgánban SANGHAJ. — A japán hadihajók szombaton reggel bombázták a kínai csapatokat A kínaiak pénteken és szombaton rendkívül eredményesen támadtak Sanghajnál és több helyen áttörték a japánok vonalait akik kénytelenek volták visszavonulni. Reggel hét órakor a japán repülők bombázták az északi pályaudvart és nagy károkat okoztak az ott összpontosított kínai csapatokban. Időközben Sanghajban uj japán csapatok szálltak partra. Hétszáz ember tankkal és tizenkét tábori ágyúval azonnal a belső harctérre indult. Ennek az osztagnak feladata az, hogy a kínaiakat elűzze a Sanghajból Vuszungba vezető főutról. Az amerikai konzulátuson az angol és a francia tengernagyok a sanghaji konzulokkal többórás konferenciát tartottak. A „független“ Délcsahar LONDON. — A japánok az elmúlt napokban gyorsított menetben folytatják előnyomulásukat Csahar tartományban. A Daily Herald munkatársa szerint ennek az előnyomulásnak óriási stratégiai jelentősége van, mert a japánok igy elvágják Kínát Szovjetoroszországtól. Délcsaharban két japán hadsereg küzd és már félig megszállta a Pékingből Szuijuanba vezető vasútvonalat, azaz Belső-Mongólia egyetlen öszekötő útvonalát. Mig a világ érdeklődése a sanghaji harcokra összpontosul, a japánok Csaharban sokkal fontosabb és nagyobb jelentőségű hadi tettéket végeznek, Kalgánban ma megalakult a déksahari autonóm kormánya, amely a nankingi kormánytól teljesen független. A kormányban több japán tanácsadó foglal helyet, Délcsahar teljesen az uj kormány fennhatósága alá tartozik, mig a mongoloktól lakott Északcsahar sorsa még bizonytalan. A japán lapok szerint az uj kormány szövetségbe lépett Mandzsúriával és vele együtt küzdeni fog a sanzi vörös csapatok ellen, TOKIO. — Szombaton délelőtt a japán parlamentet rendkívül ünnepélyes keretek között megnyitották, A császár teljes katonai díszben vett részt a megnyitáson. Kijelentette, hogy Japán Távolkelet nyugalmát állandóan Kina és Japán békés együttműködésével akarta biztosítani. Japán sajnálja, hogy Kina nem értette meg Japán valódi céljait és provokatív magatartásával előidézte azt az állapotot, amely a mai konfliktushoz vezetett. Jó gyomor: fél boldogsági Gyomorégés, savtúltengés, gyomorfekély, étvágytalanság, emésztési zavaroknál a CICSiLKA-STEPHANUS sóskarbonátos gyógyvíz biztos gyógyulást eredményez „CI@E1.KA“ forrásvállalat, Bardejov Darányi fontos bejelentéseket tesz hajdúböszörményi beszédében Bethlen visszatér a kormánypártba! BUDAPEST, (Budapesti szerkesztőségünk itelefonjelentése.) Darányi Kalman miniszterelnök szombaton délben indult tiszántúli kőrútjára, A miniszterelnököt több államtitkár és képviselő is kiséri utján. Hajdúböszörményen a gazdasági hetet nyitja meg a miniszterelnök, s megnyitó beszédében több fontos bejelentést íesz, BUDAPEST. _ (Budapesti szerkesztőségünk telefonj elöntése.) A Magyar Hírlap szerint politikai körökben az a hír terjedt el, hogy gróf Bethlen István belép a nemzeti egység pártjába A Bethlenhez közzelálló körökben nem tudnak még arról, hogy a belépés megtörténik-e, de nem cáfolják a hirt. A NÉP mérsékelt csoportja régóta fáradozik azon, hogy Bethlen visz- szatérjen a párt kebelébe, ú