Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-25 / 193. (4339.) szám

133f augusztus 25, szerda. trägaiAVag^as.-hiriiAt* A háború uj fejezete Anglia aggodalommal várja az uj sangbaji japán offenzivát Orosz-lapén bonyodalmaktól fél - A Japánok Kai- gannál -» Tokio hosszú háborúra rendezkedik be 0íven japán csapatszállító hajó érkezeti Tiencsinbe Saratica — a legkedveltebb keserüviz! J31 Felszentelték a bajánházai reformátusok uj templomát BAJÁNHÁZA, — A .bajánházai reformátu; egyházközség múlt vasárnap szentelte fel a 17Í lelket számláló gyülekezet példás áldozatkészsé géből HO.OOO korona költséggel épített uj temp­lomát. A nagyszabású és bensőséges ünnepségrt a környékről és messze vidékről sok ezer főny hivő sereglett egybe. A templomszentelést dr Magda Sándor református püspök végezte, ak: lovasbandérium kíséretében vonult be a község, be. A püspököt a község elején felállított dísz­kapunál Orbán Gyula mátyóci körjegyző fo­gadta a községi tanács élén, majd a temploir előtt Ujlaky Sándor helybeli lelkész és egy fe­hérruhás kislány üdvözölte. A templom kulcsál ifj. Szalai György gondnok adta át a püspök­nek, aki bibliaolvasás után a templom kapuját kinyitotta, majd buzgó imádságával az uj temp­lomot szent rendeltetésének átadta reá Istennek áldását kérvén. A mélyhatásu ünnepi beszédet Gencsy Béla szürtei lelkész, egyházmegyei jegy­ző tartotta. A templomból kiszorult híveknek Nagy József palágyi és Haraszy Károly polyáni lelkész tartott istentiszteleteket magyar, illetve szlovák nyelven, mig az úrvacsorát Varga Jó­zsef mokcsai, Gaál István csicseri és Egyed Bé­la jenkei lelkészek osztották ki. Délután Kecs- keméthy Lajos nyárádi lelkész látta el az isten­tiszteletet. Az ünnepség után az egyház 80 terí­tékes bankettet adott, ahol sok szép pohár­köszöntő hangzott el. Az egyiptomi király eljegyezte megát ALEXANDRIA. — Faruk, Egyiptom tizen­nyolcéves királyi, aki, mint ismeretes, nemrégi­ben lett nagykorú és így elfoglalta a trónt, el­jegyezte magát. A király menyasszonya egy tá- zenhatéves rendkívül szépségű leány, akinek apja bíró a vegyes fellebbezési bíróságnál. A leány nagyapja Mohamed pasa egyiptomi minisz­terelnök volt. Óriási részvét meüett temették el a tragikustorsu magyar sportrepülőt KASSA. — (Kassai szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) A részvét impozáns megnyilvánu­lása mellett temették el ma délelőtt Kiss árosban Hódossy Imrét, dr. Hódossy Sándor budapesti ügyvéd és földbirtokos tragikusvégü Hát. A te­metésre egész Sáros területéről rengetegen gyűl­tek össze, mert az életvidám fiatalembert min­denki kedvelte és szerette. A temetési szertar­tás tiz órakor kezdődött meg. A koporsót a csa­lád sírboltjában helyezték eh Hódossy Imre ha­lálával kihalóban van a Hódossy földbirtokos- család. A családnak már csak két férfitagja él, az elhunyt nagybátyja és édesapja. SANGHAJ. — A japánok partraszállása befejeződött. A kínai főhadiszállás ugyan azt jelenti, hogy a kikötésnél az egyik japán dandár teljesen fölmorzsolódott, de tény, hogy 50.000 japán katona partraszállhaíott. A Vuszung folyó mentén súlyos harcok dü- höngenek. A japán tengerészeti jelentés szerint a ja­pán repülőgépek hetedszer is bombázták Nankingot. A heves elhárító tüzelés ellenére a gépek kivétel nélkül sértetlenül visszaér­keztek kiindulópontjukra. A japán hadiha­jók kedden délelőtt 10 órakor újra bombáz­ták a putungi japán állásokat. Különösen az „Idzumo“ cirkáló lőtte hatásosan a parti erődítményeket. A nanlfau! harcok TIENCSIN. — A japán csapatok óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy a kínaiak el­lenállását Nankaunál megtörjék. A pakui kikötőbe 50 japán csapatszállító hajó érke­zett. A partraszállt japán haderő gyalogság­eső fronton döntően megverte a kínai osztago­kat, A kínaiak irtózatos veszteségeket szenved­tek és pánikszerűen menekülnek dél felé. Ugyanakkor a japánok elismerik, hogy a Hán­csán—hankaui vasútvonal mentén Pekingtől délre a kínaiak csökönyösen védekeznek. Angol minisztertanács LONDON. — Az uj japán csapatok partra­szállása Sanghajban nagy mértékben meg- nagyitotta Anglia aggodalmait a távolkeleti helyzettel kapcsolatban. A tegnapi bombá­zások fofyamán ugyan angol alattvaló nem vesztette életét, de a veszély mégis nő. Jól­értesült körök szerint Japán hosszú háború­ra készül és biztosra veszi, hogy idővel a szovjet is meg fogja segíteni a nankingi kor­mányt. Ezt a helyzetet Angliában aggasztó­nak tartják és a minisztertanács máris rész­letesen foglalkozott a következményekkel. Eden külügyminiszter kedden Londonba ér­kezik és Chamberlain szerdán tér vissza skóciai pihenéséből, hogy elnököljön azon a miniszterkonferencián, amely szerdán első­sorban a távolkeleti helyzettel fog foglal­kozni. A köztársasági elnök az északcsehországi hadgyakorlatokon BÖHMISCH TRÜBAU. - A köztársa­sági elnök morva—sziléziai utjának polgári része befejeződött. Kedden reggel Benes elnök Machnik nemzetvédelmi miniszter tár­saságában Olmützből a morva—sziléziai hadgyakorlatok terepére utazott. Olmützből Losticébe ment, majd pedig a kornitzi meg- figyeló'állásra érkezett. Közben itt gyülekez­tek már az előkelőségek is. Az elnök hosz­szasan elbeszélgetett a jelenlévő újságírók-; kai, majd két óráig nézte a különféle kato- j nai gyakorlatokat. Az északmorvaországi hadgyakorlatokat! a második manővercsoport bonyolítja le. A terep rendkívül kiterjedt és katonai szem­pontból számos nehéz föladatot mutat. A záróhadgyakorlat ezen a vidéken kedden hajnalban kezdődött meg. Terjed a lengyelországi parasztsztrájk VARSÓ. — A déllengyelországi parasztok sztrájkja a krakói, jaroszlavi és kielcei kerüle­tekre is kiterjedt. Az ellenzéki parasztok nem szállítanak többé élelmiszert a városokba. Az utakra őröket állítottak, akik minden kocsit át­kutatnak, A sztrájkolok a csehszlovákiai szám­kivetésben élő Vitos parasztvezér hívei. A sztrájk augusztus 26-ig fog tartani, de lehet, hogy ké­sőbb folytatódni fog. Mexikó nadonallzálni kívánja az olajmeiőket LONDON. — Az angol kormány tiltakozott a mexikói kormánynál ama tervek ellen, ame­lyek a külföldi tulajdonban lévő mexikói olaj­mezők nadonalizálására vonatkoznak. A mexi­kói kormány százmillió fontot (14 milliárd Kc-t) volna kénytelen fizetni a külföldi tulajdonosok­nak, ha az olajmezőket ki akarja sajátítani. Ille­tékes körök biztosra veszik, hogyha a naciona- lizálás nem is történik meg, de a koncessziók lejárta után a külföldieknek adott engedélyeket Mexikóban többé nem újítják meg. BUDAPEST. — A magyarországi refor­mátus egyházban eddig hivatalosan nem ünnepelték István király emlékezetét. A legfőbb református egyházigazgatási testü­let, az Egyetemes Konvent tavaszi ülésén úgy rendelkezett, hogy ezidén az augusz­tus 22-i vasárnapon minden református igehirdető a honalapító király alkotásai­ról szóljon. A budapesti kálvintéri templomban a kon- vent lelkészi elnöke, dr. Ravasz László püs­pök végezte az istentiszteletet, amelyre óriási közönség gyűlt össze, élén a refor­mátus Egyetemes Konvent hivatalos képvi­selőjével, dr. Balogh Jenő ny. miniszterrel. Dr. Ravasz László püspök beszédében mindenekelőtt kijelentette, hogy bár a re­formátus egyház nem vesz részt a szentek ünneplésében, de mindnyájan magyarok va­gyunk, azért az egyetemes református egy­ház legmagasabb testületének rendeletére megemlékeznek a református templomokban is az első magyar királyról. Ezután mél­tatta István király történelmi jelentőségét. — István királynak <— ’mondotta többek között — úgy kellett kereszténnyé tenni a magyarokat, hogy meg ne szűnjenek ma­gyarnak lenni és úgy kellett magyarnak maradnia, hogy mégis kereszténnyé vál­hasson. Ez a nagy feszültség István király óta végighúzódik történelmünkön. — A legnagyobb király volt, a leghivőbb magyar — folytatta Ravasz László. — A A SzMKE s a PrMKE célja: müveit magyar ember Szlovenszkó és Ruszinszkó minden városá­ban, falujában. Ä tiszta magyar kultúra vára minden kulturház, épí­tője minden kulturmunkás. On még nem tagja a kulturegyesületnek ? | ból, tüzérségből és lovasságból áll. A csapa- j l tok nagyrésze útban van Tiencsin felé. A Csaharban operáló japán hadsereg megszállotta Vancsuan városát, amely 15 kilométerre van Kaígantól északra. Ugyan­akkor a peking —szujuani vasútvonalat is megszállták a japánok ezen a vidéken. Ez­zel a Hankaunál küzdő kínaiakat csaknem bekerítették és a hátbatámadott kínai had­erők legföljebb a hegyi utakon menekülhet­nek dél felé. Kalgan elestét e napokban várják. A san^hsji japánok uj parancsnoka SANGHAJ. — A tokiói kormány Ivane Matsui tábornokot, Formoza volt parancs­nokát nevezte ki a Sanghajnál álló japán haderők főparancsnokává. Ez a kinevezés azt jelenti, hogy a döntő japán támadás csakhamar megkezdődik Sanghajban. A kafgani győzelem PEKING. — A hivatalos japán jelentés sze­rint a Kvantung-hadsereg a Kaígantól keletre leghivőbb magyar volt, a legszomorubb és legszenvedőbb magyar. Kortársai között a legárvább és legelhagyatottabb .. . — Szent lesz a magyar akkor, ha elfor­dul minden pogányságtól, cédaságtól, sze­mérmetlenségtől, a családot Isten templomá­nak nézi és e múlandó világban Isten di­csőségét szolgálja. Evangéliumi élet, tiszta család, megszentelődött közélet teszi szent­té a nemzetet, ha szent lesz ezen a ! földön a csók, a virág, a kalász, a csil- i lag, mert mindez Istennek szolgál és \ Krisztus királyságát építi, ha ezen a földön i mindenki magyar érzéssel, magyar erkölcs­ösei és magyar élettel, magyar lélekkel, ma­gyar életminőséggel él ... fiz átvételi elismervény hamisí­tásával javította fe! a búza árát egy nyugatszlovenszNói gazda POZSONY. — (Pozsonyi szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) Krátky János bikszádi gazda 140 kiló búzát szállított az Agrasol társaságnak, a Gabona­társaság megbízottjának. A búza átvételekor Duho- szláv Ferenc alkalmazott kiállította az átvételi elis­mervényt s beküldte a gazdát a pénztárterembe. A gazdának néhány percig várnia kellett. Ezt az időt arra használta fel, hogy meghamisítsa az átvételi el­ismervényt. A 140 kg elé egy egyest irt. úgyhogy amikor a hivatalnok megérkezett, 1140 kg búza után adott részére csekket. A gazda az 1687 koronáról kiállított csekket be is váltotta a bankban. Augusztus 17.-én a gazda újabb szállítmányt vitt az Agrasol részére. Ezúttal 130 kg búzát szállított, de most már egy kettest irt a szám elé. így 2.130 kg búza után 3.195 koroná­ról kiállított csekket kapott. A revízió alkalmával leleplezték a csalást és megin­dították az eljárást Krátky ellen. Kihallgatása során beismerte a csalást és elmondotta, hogy a második buzaszállitmányért felvett 3195 koronát ismeretlen tettes ellopta tőle, amig az egyik- korcsmában mula­tott. Letartóztatták és beszállították a nagy'szombati járásbíróság fogházába. „Széni lesz a magyar, ha elfordul minden pogányságtól“ Ravasz László prédikációja az első református István király ünnepen

Next

/
Oldalképek
Tartalom