Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-29 / 197. (4343.) szám
Ő 1937 augusztus 29, vasárnap» Szerveibefles a maflgar iskola érdekében Irta: Fizély Imre, a pozsonyi magyar iskolák szülői társulatai szövetségének elnöke n. A Prágai Magyar Hírlap augusztus 154 számában fenti cimmel megjelent első cikkem már útban volt a lap szerkesztőségéhez, amidőn az augusztus 74 számban megjelent dr. Sziklay Ferencnek „Az iskolaszövetség kérdéséhez“ cimü cikke. Ez volt az cica, hogy első cikkemben az ő hozzászólásáról nem emlékeztem meg, Dr. Sziklay Ferenc cikkében alaposan rávilágít mindazon nehézségekre, akadályokra, le egészen a ..gyökeréig“, amelyek lehetetlenné teszik egy iskclaegyesület keretén belül az alapos, hathatós, de leginkább gyors szervezkedést a magyar iskola érdekében. Kimondhatatlan örömömre szolgált Sziklay doktor határozott és hitvallásnak is nevezhető állásfoglalása a „szülői társulatok“ intézménye s az ezekből alakítható helyi szövetségek és országos szövetség vagy országos ,,mnukaiközösség“ mellett. Kelet és nyugat őszinte összeölelkezését érzem ki ezen fontos kérdést megvilágitani, sokak álital észre vétetni akarásában s ha tényleg Pozsony és Kassa Szlovén szkot átfogó hid két főpillérének szerepét van hivatva betölteni, úgy ne csak a két pillér között tátongó ür kitöltése legyen főgondunk, de legfőbb igyekezetünk legyen ezeket a főpikéreket olyan erősekké, ellenállókká, megbízhatókká tenni, hogy azok tényleg ösz- szetartói legyenek annak az építménynek, amelyet az egyes vidéki szülői társulatokból, mint építő téglákból hordottunk össze és építettünk fel. » Az építés körül azonban ott állanak'a nagy akadályok. Az ismeret-, a tudás-, az érdeklődés hiánya, a bátortalanság,, a közöny s nem egy esetben a munkatöbblet vállalásának nemakarása. Kiegészülik ezt nagyon sok esetben a hiúság, a féltékenység s különösen a tanítói karban ,,a tanítói hatáskörbe való illetéktelen beavatkozásától való félelem. Mind ezen „fogyatékosságoknak“ szülőanyja az ismeretek, a tudás hiánya a szülői társulatok célját és feladatát illetőleg. Intézmény, — legyen az az egyesülésnek bármely formája, szociális, kulturális, esetileg még politikai is — akkor fejti ki látszólag a legnagyobb eredményt, akkor működik „sikeresen“, ha anya.gi segítséget nyújt, ha pénzbeli támogatást biztosit az arra re ászon, utóknak, esetleg egyes társadalmi osztályoknak. Ma ott kezdődik és ott .végződik minden, hogy egy intézmény, egyesület mennyi anyagi támogatást nyújtott. Még a különféle egyházak is nagyon sok esetben erre helyezik a fősulyt. Tagadhatatlan, sok, nagyon sok nyugszik azon, tud-e az illető intézmény a jótékonyság terén valami nagyot, szomáttevőt alkotni. Viszont ott, ahol csak az a cél, az a feladat, hogy csak pénzzel, anyagi támogatással hallgattassanak el éhező, fázó munkanélküli, nem egy esetben a munkától elszokott, munkakerülő embereket, ott az egész intézmény léte nagyon gyönge alapokon épült fel s alapítóinak, tagjainak hamarosan nagy csalódás, keserűség lesz jutalma az ő jószivüségükért, fáradozásukért, áldozatkészségükért. A „szülői társulatok“ intézményének legalább is az én szememben — s hála Istennek, napról-napra többek szemében, — azért van olyan kimondhatatlanul nagy értékeimért a szociális, az anyagi segítségen kívül olyan valamit is nyújthat a nép legszélesebb rétegének, amire ma semminemű intézmény nem képes. Nem képes egyszerűen azért, mert nem tud minden egyes helyen fiókot létesíteni, nincs aiki azt megszervezze, vezesse, tartalommal, éllettel töltse meg. A szülői társulat munkája az iskola és a szülői ház együttes munkája, a gyermek érdekében, gyermekem érdekében. Olyan valami munka, ami engem, mint szülőt mindig érdekel, érdekelhet vagy kellene, hogy érdekeljen. Hiszen legdrágább kincsemről van szó, életem céljáról, feladatom, rendeltetésem méltó betöltéséről. Ha ezt kepes vagyok tudatosítani szülőtársaim egy részében, úgy nagy kinccsel gazdagítottam őket. Kapva-kap a lehetőségen, örömmel kapcsolódik a munkába, mert érzi, tudja, hogy haszna, előnye lesz belőle gyermekeinek, önmagán keresztül. ■ Miben merül ki most már a szülői társulatok feladata, illetve azoké a szükebb körű bizottságoké, a választmányoké, amelyek hivatva vannak arra, hogy tartalmat, életet öntsenek a társulat kereteibe? Segítségére sietni legelsősorban az iskolának abban, hogy a szülő, a tanító és a tanítvány között egészséges, megértő, meleg, szeretettől áthatott kapcsolat jöjjön létre. Ez a kezdete, kiinduló pontja mindennek. Ha ez nem jöhet létre, ha nincs meg a lehetőség erre. úgy az iskola csak névleg marad iskola. Valójában fegyház lesz, ahová kényszerűség hajtja a gyermeket ismeretszerzésre s amelynek falait elhagyva, mást nem visz ki magával az életbe, mint silány, vásári tudást. Ha ezt a tudást nem szentelte meg a szülői ház nevelő munkája, ha a szülői ház igyekezete gyermekét minden tekintetben ellenállóvá tern' az élet küzdelmében, tudással, jegemmel, lelki szilárdsággal, ellenállóképcsséggel ellátni, — nem kapcsolódik bele az iskola jó szán - déku, becsületes építeni akarásába, úgy kétfelé való húzás ál elő. S 'kilátja a kárát, csak a gyermek s a gyermeken keresztül az egész társadalom. Az egészséges, megértő, meleg szeretettől áthatott kapcsolatot kell megteremteni a szülői ház és az iskola között s ha ez megvan, úgy szinte magától jön mind az a megnyilvánulás, ami akár pedagógiai feladatok sikeres megvalósításához, akár szociális kötelezettségek áldást jelentő sikeréhez vezet. Ki, hol, hogyan, mikor kezdje meg azonban ennek a ‘kapcsolatnak a megteremtését?! Senki más, mint az egyes iskolák vezetői, osztálytanítói, ott az iskolában, saját osztályukban, a szülői társulat nevének a gyermek tudatába való belepréselésével, az iskolaév legelső napjától kezdve, majd az egyes szülőkkel való személyes érintkezéskor, mindig, mindenütt, alhol akár két-három ember egybejött. Az ilyen alkalmakkor keresse ki magának a tanító azt a két- három embert, akiben felismerve a minden szép és jó iránti hajlamot, .meg tud nyerni a szülőd társulat gondolatának, amit azután ki tud majd fejleszteni 'bennük tenni-, dclgozni-akarássá. Az 1 iskolák vezetőiből, tanárokból, tanítókból kell I gondolatokkal, tervekkel jönniök, nékik kelíl § munkaprogramot kidolgozniok, nekik kell meg- 9 neveiniök a szülők ama részét, amely majd szé- | pen, lassan maga veszi át az egész intézmény E vezetését, munkáját s a tanító majd csak mint | UNGVÁR. — Horny Oszkár római katolikus áldozópapot, ungvári reálgimnáziumi tanárt, a kiváló hitszónokot két hónapi szabadsága idejére missziós körútra hívták meg Amerikába. Több mint félszáz hitbuzgalmi szónoklat megtartására vállakozott Horny Oszkár, aki elindulása előtt ígéretet tett, hogy utjának különösebb benyomásairól és tapasztalatairól feljegyzéseket készít a Prágai Magyar Hírlap számára. Feljegyzéseinek első sorozata a napokban érkezett meg Ungvárra, amely tipikusan tükrözi vissza, hogy miként szemlélődik Amerikában egy kulturember, európai szemmel. Az irás Bridgeportból érkezett, julius 12-iki keltezéssel és már jelzi azt a rettenetes amerikai hőhullámot, amely az újvilágot ismételten oly katasztrofálisan perzselte végig. * Ma éppen pihenőnapom van — írja — és az amerikai hőhullám elől (107 fok F), amelynek csupán Connecticut államban a tegnapi nap folyamán 35 halálos áldozata volt, a bridgeporti tengerpartra menekülve eleget tehetek ígéretemnek. * Azt a sóik uj tapasztalatot, amelyet már eddig is szereztem, elfogadható módon most még el se tudnám mondani s ezért írásmódom gyarlóságát tudja be mindenki annak’ az agyonhajszolt iramnak, mely kizökkenti, magával ragadja és bizonyos tekintetben megzavarja a kisvárosi életmódhoz szokott embert. Valahogy úgy érzem magam itt, mint az átültetett, erős napfényre került és elbágyadt növény s még hozzá nem is tudom magam feLfris- siteni, nem tudom magam fellocsolni, mert bizony itt a közelben sehol sincsen egy pohár po- lenai vizes „prikopcsáfc" (az ungi Prikopai hegy híres bora. Szerk.) vagy „szarkahegyi" (a munkácsi híres „Szarkahegy“ savanyuvizes bora. Szerk.), sem egy pohár jó sör — legalább is nekünk jó — hanem olyan mindenféle amerikai keverésű „Highball“, „Gin“, „Tom Collina“, „Line Rickey“, „Coctail" és még a nevüket is megjegyezni nehéz sokféle más nemtelen ital, amiket nem magyaT gyomornak talált ki a derék amerikai. * Prágából junius 25-én indultam. A csehszlovák, német, és francia vámhatóságoknál a legnagyobb előzékenységgel találkoztam. Meg se nézték böröndeímet- egyszerűen elhitték, hogy nincs semmi elvámolni valóm . . . Változtak az idők! Ezelőtt még egy pár esztendővel úgy a németek, mint a bvánok, észtek, franciák, spanyolok, vagy olaszok felturkáltak mindent csomagjaimban, de a fogpasztás tubus tartalmát is megnézték. Nem hittek senkinek. Ilyen utazás után, mire célhoz ért az utas, bármilyen gondosan csomagolta is el holmiját, minden ruhája olyan volt, mintha a kutyák szájából hozták volna ki. boldog szemlélő marad a társulatban, hogy fi' gyelje az ott-történeteket és jó tanácsaival a kezdeményezéseknél segítségére legyen a választmánynak. A kezdet nehézsége minden iskola tantestületének a váliaira kívánkozik, nem, már régen rajta nyugszik, nem szabadulhat meg tőle másként, minthogy tényleg a szülők okos megnevelésével és megszervezésével a munkát, a vezetést a szülőkre s az azok soraiból kikerült vezetőségre rakja át. Munkatöbbletet jelent az egyes isoklák méHefct megalakítható szülői társulatok megszervezése, irányítása az amúgy is alaposan igényibe vett tanítói karnak. Jutalom sem mutatkozik érte holmi anyagi ellenszolgáltatásban. Sőt, még keserű csalódásokra is számítani kell. De erőt fog adni minden magyar tanítónak az a tudat, Hogy az ő vállán nyugszik itteni magyarságunk jövő léte, boldogulása. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy napról-napra több és több vezetésre hivatott egyén, egyesület, társadalmi alakulatok figyelnek fel a szülői társulatok intézményére s ismernek fel benne olyan erőt, olyan lehetőségeket, amelyek egyeben más egyesületben sem fedezhetők fel s nem termíelihetők ki belőlük. A múlt iskolaév végével országszerte megtartott ankétek és iskolanapok kivétel nélkül mind a szülői társulatok intézményében látják lerakva az itteni magyar iskclakérdés helyes megoldásainak alapfeltételeit. Megállapítást nyert, hogy csakis az egyes nagyobb városokban megalakult és megalakítható szülői társulatok szövetségei lehetnek azok a tényezők, amelyek éppen összefogásukkal adhatnak tekintélyf az egész egész intézm3nynek és fejthetnek 'ki célitudatok, eredményekben gazdag, munkát. Ezeknek az egyes szövetségeknek le end legelsőrendü kötelessége az a selvillágositó, az a megszervező és irányító munka, ami a tanítóság munkáját még a legelhagyottabb helyen is támogatja és lehetővé, sőt redményessé is teszi. Itt kell legelsősorban is Pozsonyinak és Kassának kivennie álapos részét ebből a munkából, tervszerűen, szakértelemmel és többé már nem dilettáns módra. Hogy azonban ez a két szövetPárislban a rendelkezésemre álló félnapot arra használtam fel, hogy legalább úgy „kutyafuttában“ megtekintettem a világkiállítást. Az impozáns méretek, művészi elgondolások, az uj és hatalmas irammal előretörő technika, az építészet merész vonalvezetése szinte cementbe önti a szemlélőt is. Már a külső hatásokat is megcsonkítja azonban, sőt egyenesen megsemmisíti a sok befejezetlen pavilion, mely minid az alkotók, a munkások elégedetlenségét kiáltja felém. A gazdag Franciaországban sem folyik patakban a tej, a méz. Sztrájkolnak a munkások. Vajat is kémeik a mindennapi! kenyerükhöz. És igazuk van. A vajaskenyérhez elsősorban annak van joga, aki dolgozik . . . • Két hónap múlva isméit meg fogom nézni a párisi világkiállítást s lehet, hogy akkorára már befejezik a félbemhagyott pavilonokat és a népfront plakátjainak fenyegető öklei alatt nem a bosszúálló gyűlöletet fogom érezni, hanem dolgozó embertársaim megelédett, megbékélt, szívesen mosolygó tekintével fogok találkozni . . . Ezt ugyan csák remélem és hinni szeretném, de meg vagyok győződve, hogy nem lesz igy, mert az ember már természeténél fogva sincsen sóba megelégedve a boldogságának azzal a fokával — amelyet már elért . . . Páriából megállás nélkül öt és fél órahosszat robogott expressz vonatunk Cherbourg ikikötője felé. Csupán Lisieuxban lassítja meg vonatvezetőnk hatalmas mozdonyunkat, hogy láthassuk Európának legszebb uj templomát, lisieuxi kis szent Teréznek befejezés előtt álló gyönyörű bazilikáját. Amilyen volt kis Teréznek a lelkülete, olyan hófehér — de egyben hatalmas — szobrokkal ékesített reneszánsz temploma is. A bazilika az állomással szemben fekvő hegy tetején épült, mely alig pár száz lépésnyire van innen. Szorgalmas munkáskezek dolgoznák a középső és legnagyobb kupola befejezésén. (Azóta már fel is szentelték. Szerk.) A bazilika impozáns méreteivel messze kilométerekre uralja Normandáának aranykalászokkal teli rónáit és gyümölcsfákkal diszitett dombjait. Ámenre csak elrobog vonatunk, minden város, minden falu, vagy tanya kertjeiben, kerítésein éppen a szinpompájukban most a legjobban diszlő rózsabokrokban gyönyörködöm. Ennyi virágot még Hollandiában sem láttam. A kis szent Teréz hazája valóságos rózsakert . . . Parisban a „népfront“ plakátjainak felemelt öklei egységre, egyesülésre és a nép boldogitá- sára szólítják hangos jelszavakkal a munkástö- megeket. A fenyegető hencegést éreztem ki belőlük s jólesett látnom a Montpamassen felépített Jézus Szive uj templomának hatalmas Krisztus-szobrát, amelyen feleinek kézzel, a munkás■ ség az országos szervezés óriási munkáját elvé* gezbesse, magyar társadalmunk megtérítő támogat* tására van szükség. Az országos szervezés nem szoritkozhatik többé már csak egynéhány hírlapi cikkre, rádióelőadásokra, felhivásokra, „alkalmi úttal“ egybekapcsolt előadásokra a vidéken. Itt rendszeres szervező munkára van szükség, Körleveleknek kibocsátására, utasításoknak, individuális munkaprogramoknak' az elkészítésiére, azoknak a kellő helyekre való eljuttatására. Rendszeres folyóirat megindítására (Magyar Szülő), amelyben nemcsak az időről-időre elvégzendő munkaprogram volna feltüntetve a szülői társulatok részére, de amelyben utasítás is lenne arra nézve, hol, hogyan szerezhet meg az iskola neki kijáró szociális segélyeket, támogatásokat. Népszerű előadások látnának e lapban napvilágot a társulatok kebelén belül megalakult „szütök iskolája“ részére. Beszámoló az egyes szülői társulatok munkájáról, állandó kapcsolat létesítése az egyes társulatok között, lehe- tőségnyujtás újabb ideák, gondolatok, tervek kitermelésére. A szép sikerrel kecsegtető nya- raltatási akciókat is csakis a szülői társulatok, illetve az egyes szövetségek munkája lesz képes eredményekben gazdaggá tenni. A rajtuk keresztül vezető ut fog csak a helyes megoldáshoz vezetni. • Pozsonynak és Kassának nem szabad elejtenie a szülői társulatok országos szövetsége megszervezésének gondolatát. Nekik kell ikiépiteniök annak keretét, nekik kell tartalmat, életet vinni majd belé s ebben a keretben tényleg vezetőnek, irányítónak, jó példával elöljárónak kell lenniök. Igen, ezt meg kell tenmiökü S merem állítani, hogy ha a mindjobban megnyilvánuló érdeklődést és lelkesedést a szülői társulatok iránt kísérni fogja a köztársaság egyetemes magyarságának bizalomról tanúskodó áldozatkészsége, úgy ez az országos szövetség meg is születik majd s nemcsak a magyar iskolaügy fogja látni hasznát, de egyetemes magyarságunk minden tagja, összes szociális és kultorintézmiémyüink 3 nemcsak kulturális, de gazdasági téren is. tömegeket ö is egyesülésre, egységre és a boldogulás utjának keresésére iszólitja föl, de jelszavak nélkül, hangtalanul, egyszerűen a szivére mutatva * ♦ . Az Egyház eme kőbeifaragott óriási plakátjánál nem a fenyegető önteltséget, nem a gyűlöletes harcraszólitást, hanem az embertársaim iránti szeretetet és (áldást osztó kezének a boldogulás égbevezető útja felé mutatásából) a megbékü- lést hirdető jóságát éreztem. Ugyanez az ellentét -lett úrrá lelkemben a szocialisták és bolsevikiek franciaországi uralkodása idejében épülő kis szent Teréz bazilikájának szemléliése közben is , . , * Gherbourgba étkeztem. A Cunard White Star hatalmas utasszállitó hajója, a „Berengaria“, mely a versaillesi szerződésig a németek tulajdona volt és az „Imparátox“ nevet viselte — Cherbourgból Newyorkig öt és fél napon keresztül méltóságteljesen szeli az Atlanti óceán hullámait. » A tengeri utazás kellemes napjai és kellemetlen epizódjai után hajónk valamennyi utasa a fedélzeten van és a déli órákban feszült figyelemmel lesi Amerika partjainak a messze-távol ködéből való kibontakozását. A tenger vize fölött már cirkálnak a fecskék és sirályok, a közelgő szárazföld e kedves hírnökei. Később megjelennek a látóhatáron a halászbárkák, feltűnnek a zöldbeborult partok, látjuk már a Hudson folyó Washington-hídjának óriási iveit; a háttérből előbujnak a felhőkarcoló épülettömbök; a parti rendőrség hivatalos személyei már kapaszkodnak is a hajónkra, majd hajónk a Szabadság szobrának kis szigetre emelt monumentális alkotása előtt nesztelenül úszik el és a hajónkra várakozó ezres tömeg örvözlő rivalgása, amerikai zászlócskák lengetése, örömkönnyes viszontlátások közben délután fél báromkor Newyork- ban kikötöttünk. * A kihajózás hivatalos formalitásai után szinte bizonytalanul teszem meg az első lépéseket Amerika földjén. Leírni nem tudom, mit éreztem akkor, amikor először léptem Columbus kontinensének földjére . . . Az első pillanatokban — és ez szinte megmagyarázhatatlan — fenkölt gondolatok helyett Lőrincz István kárpátaljai őrdarmai plébános barátomra gondoltam, hogy vájjon mit szólna ő mindehhez? . . (Ö is velem akart jöpni, de lemaradt.) A hirtelen elémtáruló mozgókép szemlélése közben nem akartam hinni, hogy mindez igaz. Mintha megszédültem volna a méretektől és az amerikai tempótól . . . Newyorknak ez a szédületes forgalma, a ml füleinknek szokatlan zsivaja, a Hudson folyó mellett a milliomosok és milliárdosok palotái előtt tizenkettes oszlopsorokban óriási kígyóként húzódó autósorai, ennek a száznyelvü városnak nyolcvan -százemeletesj épületiskatulyái a babiloni tornyot juttatják eszembe. Az asszociációm azonban helytelen! Mindenki szalad, mindenki rohan. . , . Amerikai tartózkodásom első heteit az ismerkedésre szántam. Naponkint átlag, 400—500 kilométer utat teszek meg autón. (Nagy hasznát veszem sofőrtudományomnak.) Az itteni országutakon automobilt vezetni öröm és élvezet. Mindenütt nagyon jók hozzám az emberek X amint bennünket érdekel az amerikai élét, őket még jobban érdekli, hogy miképpen élünk mi az „old country“-ban . . . {Folytatjuk.}] finite európai szemmel A nyugateurópai határsorompók most és régen... A párisi világkiáilitás, amely van és mégsincsen... A lisieuxi bazilika... Columbus kontinensének földjén... Horny Oszkár föl] egy zései
