Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)

1937-08-14 / 184. (4330.) szám

1937 augusztus 14, szombat. ^rxgaiA\a<Aarhirlae 3 Magyarországon lesz az első leányvilágjamboree BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk tele­fonjelentése.) A leánycserkészek világszö' vitségének elnöki tanácsa Londonban tar* tóit ülésén elhatározta, hogy ezentúl a leá­nyok számára is rendeznek jamboreet. Az első leánycserkész jamboree megrendezésé­vel Magyarországot bizták meg s 1939 nyarán tartják meg. A jamboree helyéül a magyar leánycserkészszövetség Szárszó mel­letti táborát jelölték ki. Slovensky Danik contra Venkov PRÁGA. — A múlt napokban sorozato­san beszámoltunk azokról a sajtócsatározá­sokról. amelyeket az agrár és a szocialista pártok lapjai egymás ellen vivtak a cseh­szlovák-német tárgyalásokról szóló „Ven- kov“-féle hir miatt. Az állítások és cáfolatok pergőtüzében a kapkodásnak és határozatlanságnak is­kolapéldáját látjuk az agrárpárt szloven- szkói lapjnak a „Slovensky Deník“-nek cikkéből. A miniszterelnök szlovák lapja ugyanis ve­zércikkben igen élesen elítéli a „Venková­nak, tehát az agrárpárt főlapjának a külpoli­tikai viták során tanúsított magatartását és megmagyarázza a Venkovnak, hogy a külpo­litikai kérdések elbírálásának komolynak és lojálisnak kell lennie, elítéli, hogy a Venkov külpolitikai vitáit régi politikai és személyi számláinak elintézésére használja fel. Végül a „Slovensky Denik" azt Írja, hogy ki nem fejlődött felelősségérzettel bíró egyének, akiknek a fő elemük az intrika és a vizek zava­rása, a csehszlovák-német tárgyalásokról szóló hírre zsákmányként csaptak le, hogy kül- és belföldön zavart keltsenek. A lap azt inja, hogy semmi olyasmi sem tör­tént, ami nem lenne összhangban a nemzet és a parlament nagy többségének meggyőződésével és a szövetségesekkel, valamint az állam bevált külpolitikai) irányvonalával. A Slovensky De­rüknek a Venkov címére küldött kitanitása kissé komikus színben tűnik föl s a közvélemény most már igazán nem tudja, hogy hol keresse a dolog rugóit . . . Katonai lázadás Paraguayion ASSUNCION, — A paraguayi tengerészcsa­patok föllázadtak és pénteken megszállották a fővárost. A felkelők a kormány azonnali lemon­dását követelik. Oroszországban börtönbe vetettek 140 magyar kommunista-emigránst MOSZKVA. — A német hírszolgálati iroda jelentése szerint az elmúlt napokban Oroszor­szágban több mint kétszáz német szakmunkást és mérnököt tartóztattak le, A többi külföldiek sem kerülik ki sorsukat. Az elmúlt napokban 140 magyar került a börtönökbe, többnyire olyan emigráns, aki a magyar tanácsköztársaság ösz- szeomlása után vándorolt ki Szovjetoroszor- szágba. A harmadik, hétre is elnyúlik a prágai építő- munkások sztrájkja PRÁGA. — A PMH többizben beszámolt a prágai épitőmunkássztrájk fejleményeiről. A hely­zet a napokban úgy állott, hogy a munkaadók és a munkásszakszervezetek megbízottai között folytatott egyezkedési tárgyalások csütörtökön befejeződnek s pénteken likvidálják a sztrájkot. A tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel, mert a felek ragaszkodtak eredeti álláspontjuk­hoz s a tárgyalásokat ezért eredménytelenül meg­szakították. A munkaadók hétfőre plenáris ülés­re hívják össze az építészeti cégeket s az ülésen ismét előterjesztik a munkások követeléseit. Ez annyit jelent, hogy a sztrájk folytatódik tovább és hétfőn már a harmadik hétbe nyúlik, tekintet­tel arra, hogy addig már nem is tárgyalnak. A sztrájkot vezető szakszervezetek szerdára nagy­gyűlést hívnak össze a Szláv-szigetre. A tanítók főiskolai tanulmánya. Középiskolai érettségivel biró tanítók foglalkozásuk mellett is folytathatnak főiskolai tanulmányt. Ehhez azon­ban az iskolaügyi minisztérium engedélyére van szükségük, amely minden évben meghosszabbí­tandó. Az engedély iránti kérvényekhez csato­landó a következő iskolai év tanrendje. Az ál­lamvizsgák letételekor az említett engedélyt meg­követelik. Az engedély megadását a minisztérium ahhoz a föltételhez köti, hogy a főiskolai tanul­mány a tanító működését nem befolyásolja hát­rányosan. A spanyol nemzetiek aktivitása a Földközi tengeren Elsüllyesztettek egy 9500 tonna benzint szállító kormányhajót ■ Olasz torpedóüldözők követték a hajót! • Egy kormányhadihajó pusztulása TUNISZ. — A „Campeador“ spanyol kormánygőzös kapitánya közölte, hogy ha­jóját a tuniszi partok mellett torpedólövé­sekkel elsüllyesztették. A hajó 9500 tonna benzint szállított Konstanzából Valenciá­ba. Szerdán reggel Killissziától 60 mérföld- nyire a „Szeatta“ nevű olasz torpedóüldöző üldözőbe vette a hajót s csakhamar két má­sik olasz hadihajó is föltűnt a láthatáron. Este az olasz hajók megtámadták a „Cam- peador“-t. Az első bombák a kereskedelmi gőzös gépházába hullottak és öt embert megöltek. Hét perccel később újabb sortüz érte a hajót, amely meggyulladt és elsüly- lyedt. A hajó legénységéből mindössze négy ember menekült meg, közöttük a kapitány. A valenciai nemzetvédelmi minisztérium jelentése szerint csütörtökön reggel egy is­meretlen tengeralattjáró Carthagena köze­lében megtámadta az „Almirante Ante- querra“ nevű kormány-torpedóüldözőt és a „Churuga“ hadihajót. A „Churugá“-t tor- pedólövés érte és súlyosan megsérült. A legénység három embere meghalt, kilenc megsebesült. Előkészületek Terűéinél BARCELONA. — A kormányrepülőgé- pek néhány nap óta nagyarányú csapat­összevonást figyeltek meg a nemzetiek tá­borában a terueli fronton, különösen Dar- rota vidékén, az Albarracinba vezető utón, amiből azt a következtetést vonták le, hogy a nemzetiek uj támadást készítenek elő dél felé. A spanyol cortez szeptember elején Va­lenciában ülést tart. Az előkészületek az együk valenciai történelmi értékű palotában már megkezdődtek a képviselők fogadta­tására. A közeljövőben a katalán parlament is összeül. A valenciai minisztertanács megerősítette a gijoni, leridai és posoblancai néptörvény­székek halálos ítéletét több hazaárulási bünp őrben. Áz edzett bőr gyorsabban és szebben Bar'nu trm Csalta V: tadalmcvz Cuuciiet, cundy edzi és táplália a Md. Miért nem bizták a „befőzési“ cukor szétosztását a népjóléti minisztériumra? Nem tisztázódott a koalíciós pártok szerepe - Ingyen kapták vagy fizetnek valamit a „fői©11 cukorért? > ■ Hazugsággal vádolják a szocialisták Rcsenkrantz főtanácsost ■ ■ ■ A tájékozatlan miniszterelnökhelyettes PRÁGA. — Tegnapi számunkban beszámol-J tunk a „koalíciós befőzési“ cukor körül kelet­kezett kavarodásról. Mint ismeretes, a lapok­ban olyan hírek jelentek meg, hogy az idén 700 vagon cukort fognak szétosztani a munka- nélküliek és félmunkanélküliek között állítólag kétikoronás áron. Jelentettük, hogy az ügyben a szudétanémet párt hapja is tiltakozott s hogy a népjóléti minisztériumban dr, Rosenkrantz főtanácsos fogadta a kommunisták küldöttsé­gét s kijelentette, hogy felvilágosítást nem adhat, mert a minisztérium ez ügyben senkivel sem tárgyalt, csupán annyit mondott, hogy tudomása szerint a koalíciós pártok a 700 vagon cukrot a cukorkartelltől ajándékba kapták. Arra is rámutattunk, hogy ezzel szemben sántít a szocialista sajtó ama állítása, hogy a koalíciós pártok a cukrot megfizetik a kartellnek. Az ügy hullámai egyre nagyobb méreteket öltenek. A „Deutsche Landpost" jelentése szerint az idei cukorkiosztás során nincs egyébről szó, mint a minden évben szokásos befőzési cukor­akciónak szélesebb keretekben való lebonyolítá­sáról. Az ügy azonban korántsem látszik ilyen egy­szerűnek, amint azt az agrárokhoz közelálló lap beállítani igyekszik. Az egész befőzési cu- korügynek igen keserű koalíciós, agitációs mellékize van. A „Právo Lidu“ ma reagál a kommunisták tá­madására s azt írja, hogy ha dr. Rosenkrantz népjólétügyi miniszteri főtanácsos valóban azt mondta, hogy a cukrot a koalíciós pártok a kar- telitől ajándéikba k< vták, akkor nem mondott igazat s kijelentéséért viselnie kell a felelősséget, A lap leszögezi, hogy a kommunisták azirányu kilátásai, hogy a „Vcela“ is kapjon olcsó cuk­rot, a nagy kiabálás és demonstráció ellenére is a nullával egyenlők. Aránylag igen mérsékelt hangon foglalkozik az üggyel a „Národní Osvobození“. Azt Írja, hogy — mint ismeretes — a kormány a cukorár leszállításának kérdését őszre halasztotta, a köz­vélemény pedig olyan bizonytalan ígéretet ka­pott, hogy a piacra bizonyos mennyiségű olcsó cukor kerül befőzési célokra. A cukorkart ell a napokban erre a célra 700 vagon cukrot bocsátott a koalíciós pártok ren­delkezésére 1.50 koronás áron s a cukrot a pártok szövetkezetei fogják kiosztani, A lap hangsúlyozza, hogy ha valóban úgy áll a helyzet, hogy a cukrot elsősorban a munka- nélkülieknek és félmunkanélküliéknek kell ki­osztani, úgy nem lebet megérteni, hogy a cukor kiosztását miért nem bizták a népjólétügyi minisztérium­ra vagy más szociális intézményre, mert ha arra gondol az ember, hogy a cukorkartell ezzel a koalíciós pártokat akar­ta megkömyékezni, úgy ez a cukorárak le­szállítása iránti küzdelem eredménytelensége folytán igen kedvezőtlen benyomást kelt, főképpen, ha ezt a cukrot bizonyos nyereséggel adják el, amelyre az egyes szövetkezetek vagy pártok tesznek szert. Ha a cukorkartell úgy7 találta, hogy7 szétoszt­hat 700 vagon cukrot, úgy nem volt szüksége a koalíciós pártok közvetítésére, mert sokkal közvetlenebb utat választhatott volna. A kommunista „Rudé Právo“ azt kérdi, hogy miért nem adták a cukorkiosztást a községi kép­viselőtestületek kezébe. — Valószínűen azért, — írja a lap, — mert ebből a koalíciós pártok­nak nem lett volna agitációs haszna. fi helyettes miniszterelnök nem tud felvilágosítást adni A szudétanémet párt megbízásából Maixner szenátor, dr. Kliebr és Illing képviselők küldött- ségileg jelentek meg Bechyné vasutügyi minisz­ternél, aki jelenleg a miniszterelnököt helyette­síti. A szudétanémet törvényhozók küldöttsége föl- világositást kért a koalíciós befőzési cukorra vonatkozóan és élesen tiltakozott a cukornak pártállás szerint való kiosztása ellen. A „Die Zeit“ jelentése szerint Bechyné miniszter az egész beszélgetés alatt igen izgatott volt. Klieber képviselő ama kérdésére, hogy ebben az akcióban hogyan vesz részt az állam, a miniszterelnök helyettese kijelentette, hogy7 az állam a cukorakcióban egyáltalában nem vesz részt s hogy mindenkinek szabadságában áll annyi cukrot vásárolni a cukorkartelltől, amennyit akar. Maixner szenátornak a kérdéses cukor adóked­vezményére irányuló kérdésére a miniszterelnökhelyettes kijelentette, hogy az állam ebben az akcióban csupán ez irányban vesz részt. Majd dr. Kliebr képviselő azt kérdezte Bechyné miniszterelnökhelyettestől, hogy igazak-e azok a hirek, hogy az egész akciót a népjóléti minisztérium bonyolítja le, amire azonban a miniszterelnökhelyettes kijelentette, hogy nem adhat felvilágosítást tekintettel arra, hogy röviddel ezelőtt tért vissza szabadságáról. Kétes a koalíciós pártok szerepe A „befűző” cukorral különben a „L idővé Noviny” is hosszabb cikkben foglalkozik. A lap azt Írja, hogy a német kormánypártok a rendel­kezésükre bocsátott 40 vagon cukrot _ átadták a népjóléti minisztériumnak azzal a kéréssel, hogy a járási szociális bizottságok vagy a járási hiva­talok utján osztassa ki a német lakosságnak. A „Lidové Noviny” megállapítja-, hogy a koalíciós pártoknak az ilyen akciókban való részvétele kételkedésekre ad okot, főképpen, amikor azt állítják, hogy a cukrot 1.10 koro­náért kapják és 2.20 koronáért osztják ki. Ezért a lap kívánatosnak tartja, hogv^ a_ politikai pártok a cukorkiosztást bízzák a népjóléti mi­niszterre marosak azért is, hogy ne adjanak agi­tációs fegyvert az ellenzék kezébe. Hí az igazság! Az egymásnak ellentmondó híradásokból a „befőzési cukor” ügye egyáltalában nincsen tisz­tázva. Rosenkrantz miniszteri főtanácsos szerint a koalíciós pártok a cukrot ajándékba kapták. A szocialisták szerint a cukrot megfizetik A szo­cialisták Rosenkrantz főtanácsost — amennyi­ben kijelentését valóban megtette — nyíltan hazugsággal vádolják és felelősségre vonják. Ami az árakra vonatkozó adatokat illeti, e te­kintetben is csupa ellentmondással állunk szem­ben. A lapok 1.50, 1.10, 2, és 2.20 koronás árakról beszélnek, amiből az is kitűnik, hogy pontos információt a kérdésben kapni nem le­het s a koalíciós pártok lapjai bölcsen hall­gatnak. Ténv, hogy máig sem tisztázódott, hogy hogyan kapták a pártok a cukrot. Vették vagy valóban ajándékba kapták a cukorkartelltől megkörnyé­kezésképpen. Különös a dologban az is, hogy a miniszter- elnök helyettese szabadságára való hivatkozás­sal nem tud közvetlen választ adni arra, hogy tulajdonképpen van-e köze az államnak az egész ügyhöz vagy sem, s hogy a népjóléti minisztérium vezeti-e az akciót, vagy sem. Annyi tény, hogy mindaddig, inig a kérdésben a felelős tényezők nem derítenek világosságot és kétséget kizáró módon nem nyilatkoznak a cukor eredetéről és rendeltetéséről, addig az ellenzék jogosan gyanakszik, hogy a cu­korkartell megkörnyékezésre szánta a 700 va­gon cukrot, mert ha nem ez lett volna a célja, úgy a kiosztást nem kellett volna éppen • koalíciós pártokra bíznia. Bennünket a kérdésnek leginkább az a része ér­dekel, hogy mire a befőzési cukor Szloveuszkora és Kárpátaljára leér, nem olvad-e el teljesen es nem fog-e csak az agrár és szocialista partigazol­ványokkal rendelkező párttagok kamraiba van- dorolni. . . Akár kapták a koaciliós pártok a cukrot, akar fizetnek érte egy bizonyos minimális arat, az alól a látszat alól, hogy a befőzési cukorral szavazókat akarnak főzni, aligha szabadulhat­nak. .... . . , . A szlovenszkói és kárpátaljai magyarság^ mar ki- állott néhánv ilven választási manipulációt, ezt is ki foo-ja állanf és ki fogja.t birui, ha keserű is lesz a kávéja a- „koalíciós” cukor elmaradása miatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom