Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-20 / 139. (4285.) szám
10 TO^<ffl-MAGÍ!AR-HTELaP: 1937 junius 20, vasárnap. fkityeu. ida tmkoiá Á változékony, meglehetősen felhős idő tovább tart, záporesőkkel, nyugaton némi felmelegedéssel. Nyugati széL — ELÍTÉLT VADORZÓK. Nyitráról jelentik: Négy vadorzó felett ítélkezett a nyitrai bíróság. .Janega Márton és Zabák József újlaki legények ellen az volt a vád, hogy a falu határában lelőttek egy őzbakot. Bédi Mihály erdőkerülő tanúvallomásában elmondta, hogy két lövést hallott, kutatni kezdett és Janegá- nál meg is találta az elejtett állat húsát. A bíróság megállapította, hogy Janegát többször büntették már vadorzásért s ezért hat havi, társát pedig két havi fogházzal büntették. Ugyancsak vadorzás miatt került bíróság elé Kevély Baltazár és Németh András, akik hurok segítségével fogtak őzet, de Král József erdőkerülő tettenérte őket és igy bíróság elé kerültek. A bíróság fejenkint három havi fogházzal sújtotta őket. — MUNKÁSSZERENCSÉTLENSÉG. Nagyszombatból jelentik: A nagyszombati Sessler- féle malátagyárban súlyos munkásszerencsétlenség történt. Blahovics Mihály 38 esztendős nagyszombati kőműves lezuhant egy négy méter magas állványról és súlyos belső sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Felépüléséhez kevés remény van. Az iglói állomáson halálra gázolt a vonat egy pincért Matzonné női divatszalonja olcsó és ízléses ruhákat készít Bratíslava-Pozsony, f°1!Tidská KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonjelenté- se.) Az iglói vasúti állomáson tragikus szerencsétlenség történt. Az egyik vonat befutása után Pachan Lajos 21 éves vasúti pincér sört és élelmiszert árusított az utasok részére. Amikor a vonat elindult, még akkor is felnyujtott egyetmást az ablakon keresztül az utasoknak. Közben valahogy a pincér a mozdony elé került. Át akart szaladni a túlsó oldalra, de a modzony elkapta. A kerekek keresztülgázoltak a fiatelemberen és darabokra szaggatták. A szerencsétlen fiatalember a helyszinen meghalt. Megindították a vizsgálatot annak megállapítására, hogy a pincér haláláért nem terhel-e valakit felelősség, Titokzatos gyújtogató garázdálkodik Felsőnyitrán PRIVIGYE. — Nagylehotán kigyulladt Or- sula József háza, ahonnan a t'üz a nagy szél I miatt percek alatt szétterjedt a környéki házak- I ra, úgyhogy a lakosság között pánik tört ki, ami az oltási munkákat megnehezítette. A tűzvész két házat és számos gazdasági épületet pusztított el. A csendőri vizsgálat megállapitotHurutos sárgaság fellépésénél az igen enyhe hatású természetes „Ferenc Józse£“ keserüviz lehetőleg mindennap reggel felkeléskor és este lefekvés előtt fél-fél pohárnyi mennyiségben használandó. Az orvosok ajánlják. n ta, hogy a tűzvész gyújtogatásból keletkezett. Hasonló körülmények között keletkezett tűz Privigye mellett Podhrad községben, ahol Stan- ga István háza gyulladt ki és rövidesen lángokban álltak a szomszédos épületek is. Itt három lakóház esett a tűzvész martalékául. Csendőri megállapítás szerint ezt a tüzet is gyújtogatás okozta. —■ AGYONÜTÖTTE A VILLÁM. Privigyéről jelentik: Tegnap délután heves vihar tombolt Nag.y- bosány közelében. A mezőkről a munkások haza felé siettek, amikor a villám közéjük csapott és agyonütötte Kolc Anna 16 éves leányt. A munkások közül négyen megsérültek, úgyhogy a tapolcsányi kórházba kellett őket szállítani. A villám több helyen becsapott a villanyvezetékbe is. XX A PÁRISI VILÁGKIÁLLÍTÁSRA REMEK AUTOCARUTAZÁS július 19- 29-ig. Komplett: 1690 korona. — Nagy alpesi Grossglockner—Salzkammergut ut augusztus 9—14-ig. Komplett 850 korona. Prospektusok: SOÓS autocarutazási iroda, Bratislava, Hviezdosláv-tér 6. Tel. 24-03.- RÁTÁMADTAK A RENDŐRÖKRE. Rimaszombatból jelentik: A nagyrőc-ei községi bíró beidézte a községházára Bódi Béla és Tamás Béla. cigányokat, akik azonban nem engedelmeskedtek az idézésnek és ezért a biró karhatalmat rendelt ki a két cigány előállítására. A cigányok azonban megtámadták a. községi ^rendőröket, 'Úgyhogy csendőrséget kellett kivezényelni. A rimaszombati kerületi bíróság most vonta felelősségre a harcias cigányokat és Bódit négy hónapra, Tamást pedig, aki tizenkétszer volt már büntetve,, hathónapi fogházra Ítélte. — Babecska József bottófalai szlovák telepesnél nemrégiben megjelent a feledi adóhivatal végrehajtója, hogy a gazda több éves adóhátralékára foglalást foganatosítson. A telepes felesége azonban vasvillát fogott a végrehajtóra, aki kénytelen volt elmenekülni a házból. Áz asszonyt a vasvillás fogadtatásért bíróság elé állították, amely hatóság elleni erőszak miatt hétnapi elzárásra Ítélte. Pálmai Ilka, a idők nagy primadonnája csak zári tárgyaláson volt hajlandó megmondani életkorát Per a „Kék Nefelejcsu körül xx Érelmeszesedésnél tiltva van a sok folyadék, csak Saivator Forrás vizet ihat bármilyen mennyiségben, mert az diuretikns hatású.- JÁRVÁNYSZÜNET A LÉVAI ELEMI ISKOLÁKBAN. Léváról jelentik: A lévai elemi iskolákat kanyarójárvány és szórványosan fellépő vörhenymegbete. gedések miatt junius 26-ig bezárták. xx Gyomorrenyheség és gyomorhurutok — legtöbbször ideges alapon — ma igen gyakori jelenségek! Ilyenkor első szabály az étrend szigorú megszorítása. Enyhébb esetekben a diétás előírások között az orvos az enyhe Krondorfi savanyuvizet is szokta rendelni, mert ásványtartalma segítségével csak a fölös gyomorsavat köti le, mig természetes szénsavtartalma az emésztést újból felélénkíti.- SZTRÁJK KOMÁROMBAN. Komáromból jelentik: A komáromi Lowinger- fatelep munkásai pénteken reggel sztrájkba léptek, mert nem voltak megelégedve az 1.90 koronás órabérrel. A munkások elkeseredését fokozta, hogy hire járt, hogy ezt az órabért is leszállítják, pedig a 'kollektív szerződés szerint 2.80 korona járna nekik. Megindultak az egyeztető tárgyalások. xx Az irg. nőv. Nemecké Pravno-Németpróna, felvesznek internátusba gyermekeket, akik a német nyelvet elsajátítani óhajtják. A gyermekek járhatnak az írg. nőv. vezetése alatt álló német tannyelvű elemi iskolába. Egy éven belül jól megtanulják a nyelvet. Havi fizetés 250.—1 Kő. Behatás junius 27-től szeptember 1-íg. BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk teleíőnjelen- tése.) Érdekes per folyik a magyar bíróságok előtt. Az ismert Rózsavölgyi zeneműkiadó cég szerzői jog-bitorlás címén pert indlitott a Színházi Élet ellen, mert. egyik kottamellékletében a „Kék nefelejts1” cimü dal fölé azt irta, hogy Serly Lajos szerezte. A Rózsavölgyi cég szerint azonban a dalt néhai báró Bánffy György irta és a dalkiadási joga a Rózsavölgyi céget illeti meg. Első- fokon elutasították a cég keresetét, de fellebbezés révén törvényszék elé került az ügy. A bíróság elrendelte Pálma? Ilka és Serly Lajos kihallgatását. A nyolcvanéves Serly Lajos jelenleg Newyorkban él s igy őt diplomáciai utón fogják kihallgatni. Pálmai Ilka, az egykori híres magyar primadonna tegnap jelent meg a biróság előtt. A biró azon kérdésére, hogy hány éves. kérte, Ihogy megsúghassa, neki, mert nem hajlandó ezt fennhangon bevallani. A biró azt felelte, hogy nyugodtan megmondhatja életkorát, mert, hiszen a teremben nem tartózkodik senki. És figyelmez- HALÁLOS SZERENCSÉTLENSÉG. Idomáromból jelentik: Halálos szerencsétlenség érte Tóth Júlia 60 éves komáromi asszonyt, aki az uccai kanálist tisztogatta. Munka közben megcsúszott, beleesett a kanálisba, ahol egy kiálló vasrúd annyira összesebezte, hogy két nap múlva, annak ellenére, hogy műtétet hajtottak rajta végre, meghalt. xx A mai nő legnagyobb vonzóereje a fiatalos, leányos arcbőr. Elérhető a Leton-szappan krém- szeriien képződő habjával, utasitás szerint használva. Kapható minden illatszertárban, gyógyszertárban és drogériában. Fályázafok, öszíöndijak A közegészségügyi minisztériumban két orvosi képesítéshez kötött hivatalnoki állás. Határidő: 1987 junius 30. — ' Nagymi-, hály község fogalmazói állásra. Határidő: junius 30. — A szepesófaliusi körjegyzőségnél irodai segéderőre és altiszti állásra. Határidő: junius 26. — Az érsekujvári köz- kórlháznáf segédorvosi állásra. Határidő: junius 25. — A Kaesa-vidéki körorvosi állásra. Határidő: július 1. — Komárom város községi kézbesítői állásra. Határidő: június 24. — A munkácsi állami kórháznál vezetői állásra. Határidő: junius 30. A szlovenszkói országos választmány az erdészeti főiskolák hallgatói részére ösztöndíjat, nyújt. Határidő: 1037 október 31. — Szlovenszkó országrész a. brumm állatorvosi főiskola hallgatói részére ösztöndíjat nyújt. Határidő: julius 3. — Szlovénszltó országrész a, Selmecbányái erdészeti főiskola és a, liplóujvári állami erdésziskola hallgatóinak ösztöndíjat nyújt. Határidő: szeptember 30. — Szlovenszkó országrész szlovenszkói főiskolások részére belföldi egyetemek látogatására ösztöndíjat nyújt. Határidő: juliius 3. — Az újbányái járás a járás szülöttei, vagy odavaló illetőségűek részére, úgy a főiskoláikra, mint a középiskolákra és mezőgazdasági iskolákra ösztöndíjat nyújt. Határidő: október 31. Közelebbi felvilágosítást az egyesült országos kereszté nyszoda lista és magyar nemzeti pánt, pozsonyi központja (Ventur-u. 15.) és a pozsonyi (Köztársaság-tér 12/IT.) és a rimaszombati Magyar Jogvédő Iroda nyújt. tette Pálmai Ilkát, hogy zárt, tárgyalást is kérhet arar az időre, amig fennhangon bevallja életkorát. Erre Pálmai Ilka ügyvédje kérte a zárt tárgyalás elrendelését az életkorvallomás idejére és a biró helyt is adott a kérelemnek. » A válasz elhangzása után újra elrendelték a nyílt tárgyalását. Pálmai Ilka elmondotta, hogy 1880-ban Kolozsváron játszott, báró Bánffy György „Gulyás” cimü színmüvében. Szükségük volt egy dalbetétre, ezért Serly Lajoshoz, a színház karmesteréhez fordultak. A karmester a „Kék ne-felejts”-et nyújtotta át, de egy szóval sem említette, hogy a dalt ő szerezte. Elmondotta továbbá, hogy a dal szövegében előfordult ez a sor: „Öreg vagyok, nem sokáig élek én”, ő akkor kijelentette, hogy ezt a sort. nem hajlandó elénekelni, mert nem akad olyan primadonna a világon, .aki olyan szöveget énekeljen, amelyben bevallja, hogy öreg. Kérésére Serly .Lajos megváltoztatta a dal kifogásolt sorát. A tárgyalást a biróság Serly kihallgatásáig elnapolta. — EGÉSZ SOR HÁZ LEÉGETT SO- PQRNYÁN. Nyitráról jelentik: A közeli So- pornya községben tűz keletkezett Ferenc József gazdaságában. A tűz elhamvasztotta a gazdasági épületeket, sőt a gazdasági gépek is elpusztultak. A lángok átcsaptak Varga István, Lipovszky Rezső és két másik gazda épületeire és a tűzoltóság csak több órai munka után tudta a tüzet lokalizálói. A csendőrségnek az a gyanúja, hogy a tüzet gyújtogatás okozta.- HALÁLRA FORRÁZOTT A FORRÓ LEVES EGY KISLÁNYT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Badzsó János hunfalvi munkás és felesége Késmárkra ment bevásárolni és hatéves leánygyermekét tizenegyhónapos fiútestvérével egyedül hagyták a lakásban. Délben Badzsó Rózsa, a gyermekek nagyanyja, ebédet vitt részükre. Az ablakon keresztül nyújtotta be az ételt tartalmazó fazekakat a hatéves kisleánynak, aki karján tartotta a csecsemőt. A kisgyerek közben a levesesfazék után kapott és a forró leves a kisleányra zudult. A szerencsétlen leányka súlyos égési sebeket szenvedett és rövidesen meghalt. A biróság most tárgyalta az ügyet. A szülőket és a nagyanyát gondatlanság cimén fejenkint egyhónapi börtönre ítélték. — MEGVERTEK EGY RÉSZEG EMBERT — FOGHÁZ. Rimaszombatból jelentik: Kovalovszky János csetneki lakos a vásárról beborozott állapotban igyekezett hazafelé, amikor összeakadt Járosi András és Éliás János rimaszombati legényekkel. A részeg ember belekötött a két fiatalemberbe, akik azonban olyan csattanós választ adtak neki, hogy csonttöréssel kellett kórházba szállítani. Kovalovszky biróság elé vitte az ügyet, amely Járosit és Éliást négy-négy hónapi fogházra és a kórházi költség megtérítésére ítélte. xx A rozsnyói irgalmas nővérek zárdájában levő internátusba jelentkezhetnek olyan növendékek, akik a zárdái magyar és szlovák tanítási nyelvű elemi iskolában és a kurzussal egybekötött magyar tanítási nyelvű polgári iskolában óhajtják tanulmányaikat folytatni. De felveszünk olyan növendékeket is bennlakóknak, akik más helybeli iskolát látogatnak. Bővebb értesítést az igazgatóság ad. POZSONYI SEfKOFFER NÖVÉNYBALZSAM Vigyázat a „Vörös-rák“ védjegyre. Sok orvos által ajánlva, mint kitünően bevált háziszer, rossz emésztés, ebből eredő fejfájás, eldugulás, májbaj, kólika, aranyér, vérszegénység, gyomorbaj, étvágytalanság, bélrenyheség és sárgaság ellen. Készíti „WűRűS RÁK" gyógyszertár Alapítva 1312. BRATISLAVA, Mihálykapu 24. Egy üveg ára Ke 5*— Halálra gázolt a vonat eyg mozdonyvezetőt Poprádon LŐCSE. — Borzalmas munkásszerencsétlenség történt a poprádi vasúti állomáson. Tegnap délután a poprádi állomásra befutott egy tehervonat, amely Csorbáról Margitfalvára és Kassa- hámorra szállította vissza az üres vagonokat. Mielőtt a vonat megállt volna, a mozdony mö-- gött levő első kocsiból leugrott Szírniskó Károly iglói vonatvezető. A szerencsétlen embert a még mozgásban lévő vonat elkapta és a kerekek valósággal kettészelték. A helyszínen meghalt. A tragikus szerencsétlenség kivizsgálása végett bírói bizottság szállt ki a helyszínre, A szerencsétlenüljárt vonatvezető 42 éves volt és özvegyen kívül három kiskorú gyermeket hagyott hátra. Még ma is a iral Kel SrnM Ma a pesti S«líO¥ák- LETARTÓZTATTAK EGY ERŐSZAKOS POTYAUTAST. Érsekújvárról jelentik: Az Érsekújvárról Pozsony felé induló személyvonaton a kalauz igazolásra szólította föl Jávorka Mihály tornóci lakost, aki jegy nélkül utazott. Miután Jávorka sem a jegyét megváltani, sem a 20 koronás büntetést megfizetni nem volt hajlandó, Tőtmegyeren botrányos jelenetek között leszállították a vonatról. A kalauz kénytelen volt valósággal levonszoini a csökönyös utast a vonatról és ott átadta a szolgálatot teljesítő forgalmi tisztnek. Jávorka abban a pillanatban, amikor a forgalmi tiszt jelt adott a vonat indulására, kiragadta magát annak kezei közül és fölugrott a már mozgásban lévő vonatra. Mielőtt azonban eltűnt volna, még hatalmasan arculvágta a forgalmi tisztet ,aki kénytelen volt orvosi segítséget igénybe venni, olyan ütést kapott. Értesítette azután a csendőrséget és a csendőrök Jávorkát a tornóci állomáson letartóztatták. xx A szőrszálak a női szépség ellenségei. A mai fürdőruhák nagyon szépek, kényelmesek és célszerűek, de a testet csak nagyon kis felületen fedik. Hygienikus szempontból ez nagyon jó. mert a test ki van téve á napsugarak közvetlen hatásának, de —- ha csak ezek a szőrszálak ne volnának. Ott látjuk ezeket a lábom karon, a hónalj alatt, sőt a mellen is és sok kellemetlenséget, bosszúságot és gondot okoznak. Hogyan távolijuk el ezeket gyorsan, fájdalom nélkül, alaposan és főleg a bőr megsértése nélkül? Ez a kérdés nem uj,' sem a jó szerek keresése nem uj ezeknek a szőrszálaknak az eltávolítására, amelyek különösen a napozásnál és fürdésnél nagyon kellemetlenek. Egy módszer sem vált be, mert a borotválás csak elősegíti a szőrszálak növését, a kihúzások pedig fájdalmasak, a különböző kezeléseknek pedig, az a hátrányuk, hogy bőrgyulladásokat idéznek elő. Most tűnt föl egy uj szer egy finom arckrém formájában, amely kénes tartalmával fertőtlenít és tökéletesen eltávolítja a szőröket és a pihéket a lábról, karról és a hónalj alól és amellett a bőr finom marad. Most, a fürdés és napozás szakában legjobb időben jött a Liora Gold Depilátor, mert a bőr megpuhitása mellett korlátozza a szőrszálak növését. Most, mikor a nap és a levegő erősen hat a szőrszálak növésére, csak a Liora Gold Depi- látor krém az, amely eredményesen távolítja el a szőrszálakat. minden utóhatás nélkül. Ez a krém a' női szépségnek egyedüli jótevője és ezért minden modem nő beszerzi ezt az uj ápolási szert. — Liora Gold Depilátor krémet minden jobb drogériában és parfümériában kaphat. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye A 25. számú rejtvényeket megfejtette: (olvasható név és pontoscim:)