Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)

1937-05-09 / 105. (4251.) szám

m 1937 május 9, vasárnap. " 4 Magyar bíbliakódex anno Domini 1937 KASSA. — A táblabiró ur nyugalomba vonult, a táblabiró ur mit tehetett egyebet: rátért a művészetre. Mi sem természete­sebb, ugyebár: minden köztisztviselő, aki kiszolgálta idejét és megkapja a fillérre ki­számított aggkori nyugdiját, fogja a tollat, az ecsetet, a vésőt, a zeneszerszámot és el­kezd alkotni. Az ember néha valóban elhi­heti ezt a szép mesét, ha körültekint az öreg nyugdíjas magyarok berkeiben. Tudunk egy nyugdíjas öreg magyarról, aki elkezdett fes- tegetni, aztán részt vett egy budapesti or­szágos kiállításon és ott elnyerte az első aranyérmet. Nem volt más dolga, aktákat nem intézhetett tovább. Hallottunk olyan nyugdíjasról is, aki be­ment régi hivatalába, kölcsönkérte a már elintézett aktákat, hazavitte és újra földol­gozta őket. Ez német nyugdíjas volt, a Fiié- gende Blátter örökítette meg, a magyar nyugdíjas azonban más. A nyugdíjas tábla­biró ur, akiről ezúttal szó van, először iro­gatni kezdett. Összegyűjtötte régi sárosi em­lékeit. közöttük a kedves szlovák sárosi rig­musokat és az egészet kiadta egy könyvben. Minden magyar ismeri a határon innen, de sokan a határon túl is. A könyv cime: Dobry luft. Irta: Szmrecsányi Géza. A könyvnek megérdemelt nagy sikere volt, sokan keresik még ma is, de már elfogyott. A táblabiró ur azóta uj könyvre való anyagot irt össze, további érdekes emléke­ket dolgozott föl, hatalmas kultúrtörténeti adalékokat Sáros múltjáról. Az iró továbbra is lelkesen működik, de az öregedő ember vállalkozási szelleme hanyatlott. A második könyvet már nem meri kiadni saját szakál­lára, noha az első nagyon is kifizetődött. Attól tart, hogy megcsappant az érdeklődők száma, mert növekedett a szegénység, azok a régiek, akiket érdekelne a sárosi múlt za­matja, már nem tudnák megvásárolni a könyvet. Lehet, hogy így van, lehet, hogy csak az öregség bátortalansága száműzi a teleirt lapokat a lezárt iróasztalfiókba. Szmrecsányi Géza ur nem bízik már a technikai könyvsokszorositás lehetőségei­ben. Néhány nappal ezelőtt össze is pakkolt, lezárta kassai lakását és elvonult családi otthonába, a sárosdaróci kúriába. A máso­dik könyve régen kész van, de a művész természetes exhibicionizmusa nem elégülhet ki, mert hiányzik a gépi segítség. Szmrecsá­nyi ur nem mert tárgyalásokba bocsátkozni a nyomdásszal, hogy szabályos betűkben örökittesse meg a nehezen olvasható kör­mök írást, ezért a művész belső ösztöne úgy reagált a hiányérzetre, hogy kinyomatás helyett enkezével festett meg szabályos be­tűkkel egy egész könyvet. Először csak egy példányban, de úgy festette meg, hogy cso­dájára járhat mindenki, aki a szépet szereti. A maga írását, a maga gondolatait nem becsülte méltónak erre a megörökítésre, a legértékesebb könyvet, az Evangéliumot vette szövegül. Az Evangélium a szöveg ab­ban a kézírásos kódexben, amelyet Szmre­csányi Géza ur alkotott anno Domini 1936. Kartonlapokra másolta a Biblia szövegét minden előre megfontolt terv nélkül. Min­den oldalt külön diszitett föl, fantáziával, rajzokkal, színekkel, az ájtatos gondosság kápráztató készségével. Csak a fedőlap fényképmásolatát láthatjuk e műből, mert az egész könyvet nagybátyjának, Szmre­csányi egri érseknek ajándékozta a tábla­biró ur. Mikor aztán hazatért Egerből, megint csak nem volt nyughatása. A nyugdíjas köz- tisztviselő, mint valami megszállott közép­kori barát, nekifogott másodszor is a biblia- másolásnak. Most már lázasan dolgozott, mert — amint maga mondja — sürgette az idő, minden művész aggodalma, hogy meg­hal, mielőtt müve elkészül. Tiz hónap alatt készítette a második bibliakódexet és ezt a könyvet volt alkalmunk látni, éppen az utol­só napon, amelyet a táblabiró ur még Kas­sán tóitőtt. Az iró, aki megszokta, a fehér alapon fe­kete gondolatjelekkel való ábrázolást, csak dadogni tud, ha benyomásait akarja közöl­ni, amelyek a kartonlapok tömkelegének át- Jnpozásakor elborították, összehasonlitani kellene a modern kódexirót a középkori másolóbarátokkal? A gondolat megejtő, mert hosszú, faragott, antik tölgyfaasztal mellett ülünk a táblabiró úrral, rászédülve a csodálatos rajzokra és hallgatva az öreg ur meleg, megmagyarázhatatlan édességü beszédét, néha rátekintve a markáns arcra, átengedve magunkat a mű és művész föl- oldhatatlan múltat illatozó közelségénél Minden oldal díszítése más, csak a szö­veg betűi egyformák, olyannyira precízen egyformák, hogy az ember nyomtatásnak vélné. Itt látszik meg, hogy a művész való­ban a gépi sokszorosítás hiányát reagálta le ebben a csodálatos munkában. Az iniciá­lék, keretrajzok azonban káprázatos szin- pompában és a rajzok legváltozatosabb vo­nalaiban mutatják a mély müvészlélek lelki arabeszkjeit és becsületes, aggodalmas lelki­ismeretességét. Akvarellel készült az egész mü, oly precízen, amilyenre talán a közép­kori kódexekben is alig van példa. Az em­ber emlékezetében káprázatos képben fo­lyik össze mindaz, amit a gyors átlapozás- kor látott. Francia aprótühimzésre emlékez­tető, majd virágos mező stilizált motívumait mutató rajzok között heraldikus figurák, családi címerek, keleti szimbolikus rajzok váltakoznak. Hangsúlyozottan ismétlődnek meg a családi elmerek, különösen két ér­seki címer, mert az öreg művész családjá­ban két érsek is szerepel. Az ő nagybátyja, a jelenlegi egri érsek s felesége nagybátyja, néhai Bartekovich Adalbert egri érsek. Az öregur mézédes hangon magyarázza a motivumok és a címerek jelentőségét, sze­rény önkritikával minősiti gyöngének egyik­másik keretrajzot, amellyel más büszkén el­dicsekedne. Ahogy a címereket ismerteti, önkénytelenül rajzanak elő ajkáról a régi családi történetek, híres Szmrecsányaik, Berzeviczyek történetei és minduntalan ki­derül a család évszázados vonatkozása a költészettel és művészettel. Elmondja, hogy az első bibliakódexet még látta nagybátyja, Szmrecsányi Miklós, akit tavaly temettek el a Munkácsi-lepellel s aki a Magyar Kép­zőművészeti Társulat főtitkára, majd a ma­gyar kultuszminisztérium művészeti osztá­lyának vezetője volt. Az elismerés, a csodálat csak igy jut ki a művésznek egyesével, kisebb-nagyobb je­lentőségű emberek részéről, a tömegsiker azonban ezúttal elmarad, mert a tömegsi­kernek ma szigorú technikai és gazdasági föltételei vannak. Pedig a művész munkája nem volt kicsi. — Volt idő, hogy reggel héttől este ki­lencig dolgoztam egyfolytában. Sokszor már azt hittem, hogy elvesztem a szemem vilá­gát, annyira ki voltam merülve. S persze, a családdal is hadakozni kellett, nem akarták, Kisebbségi munkamegosztás Irta: Farkas István Kissé furcsának látszik, hogy munkamegosz­tásról Írunk, kisebbségi viszonylatban, holott a csehszlovákiai magyar kisebbség munkaköre vaj­mi egyoldalú. Lehetünk földművesek, iparosok, kereskedők, tanítók, papok és szabad foglalko­zásúak, amely foglalkozások eleve munkameg­osztást jelentenek, mert hiszen kiki a saját mun­káját végzi s mást munkájában meg nem akadá­lyoz. Mégis hiányzik a munkamegosztás közös magyar programunkból, olyan vállalkozások­ból, amelyek nem végzettséghez, sem pedig szár­mazási vagy hivatali előnyökhöz nincsenek köt­ve, hanem amelyeknél legfontosabb szerepe a rátermettségnek van. A magyar az egyesületi élet szempontjából sok­ban hasonlít a némethez. Azt szokták mondani, ahol két német él együtt, már egyesületet alapit. A magyarok egyesülési kedve kisebbségi éle­tünkben is tovább él s valljuk be, hogy sokszor a közösség kárára, mert ahelyett, hogy egyesitő, országosan átfogó egyesületekbe tömöritenénk az erőket, a helyi viszonyok sokféleségében szétszóródunk s gyengülünk. Egy nemzet műveltségének mértéke termé­Mécs László: I szetszerüleg a könyvek, könyvtárak, újságok, folyóiratok stb. számától és színvonalától függ s nyugodtan idesorolhatjuk a különböző céllal alakult egyesületeket is. Minden magyar öröm­mel hallja vagy olvassa, hogy mennyi egyesüle­tünk van s milyen jelentős kulturmunkásságot fejtünk ki bennük. S mégis, az egyesületek kere­tein belül hiányzik a munkamegosztás. Néha két-három egyesület is ugyanazt a munkát fejti ki faluhelyen, kisvárosban s ha még egymással nemes versenyre kelnek, az ember szive örül, de sokszor megtörténik, hogy az egyesületesdiből személyi kultuszt űznek s ilyenkor a három egyesület tulajdonképpen három irányú széthú­zást is jelent. Sok vidéki városkában, nagyobb községben megint azt látjuk, hogy a tiz-husz magyar egye­sület tisztikarában ugyanazok a vezető személyi­ségek ülnek s nem ritka eset, hogy valaki nem­csak a szellemi, hanem az anyagi kultúrát szol­gáló egyesületekben is csak vezérszerephez jut, mig talán jobban ráérő vagy rátermettebb embe­rek mindenütt szerény tagokként vagy alacsony tisztségü, nesze semmi, fogd meg jól-ként ülnek £1 cs&Aamirmú afudtvi mint A fciz-éveske csodagyermek magába szivta magyar rónák báját, hegyek, fák, délibábok leikéből a titkos aromát, ő benne minden zene lett. Csoda-nap, csoda-hold sütött felette, mert szive s két keze csoda volt. S hogy megtöltötte fénnyel Erdély, a Tiszántúl meg a Dunántúl, mérföldes csizma vitte, vitte egész az Óperencián túl: a küzdő emberek között mindég Mesében élt, kezében hordta a szivét s földrészeknek zenélt. Járt a szerelem országában s a gyermek-arcra férfi-maszkot vett föl az álmok vőlegénye, bajuszt és kis szakállt ragasztott és szeretett és apa lett a férfi-maszk alatt, de mindég játékos művész, vagyis gyerek maradt. Hubay 3enö emlékének Dicsőség, szerelem, barátság üveghegyein járt a lába és hegedült a csodagyermek, a hangok szálltak a világba, élet, halál, múlt és jövő, vágy, boldogság-mese hullt hangszeréből, szórta a szépség szerelmese. De minden hegynek csúcsa Is van, a mesebeli üveghegynek is orma van: nagyon kifárad, aki felér. A csodagyermek aggastyán-álarcot, fehér hajat, fehér szakállt vett föl s a nagyvilág felé igy szólt: Jó éjszakát! És lefeküdt aludni mélyen és költögette élettársa, két nagy fia és költögette a tavasz minden zugó hárSa, rigója, zivatarja, csöpp nyiló virág-nesze, de halál-maszk alatt aludt gyerek-szive, esze. Most alszik mélyen a Valóság hegyláncai, imák, emlékek alatt az örökkévalóság ölében. Immár oly zenéket hallgat, hogy minden földi hang őnéki szürke és fonók s nem költi fel más a világ végéig, mint a százmérföldes zord angyal-trombiták, hogy annyit dolgozzam. Én meg siettem et munkával, mert féltem, hogy meghalok, ml-* előtt elkészül. Az utolsó oldalakhoz érünk: itt már na- gyobb nyugalma volt a művésznek, vagy még mindig nem tudott kielégülni? Az ini* ciálék megnövekedtek ezeken az oldalakon, egy-egy gondos remekmű mindegyik, gaz* dag színek ezek, bíborvörös alapon arany* betűk zöld és fehér cirádákkal. Magyarázza a művész, milyen nehéz fehér vonalakat fes* teni a vörös alapra, hogyan kell egymás*, után többször végighuzni a cirádás vonala* kon a vékony ecsetet. Vannak oldalak, me* lyeken már nincs keretrajz, de három ini­ciálé egymás alatt tölti be a lap balszegé­lyét. A művész elmondja, hogy csak a vé­gén jött rá, hogy igy kell voltaképen iniciá­lékat festeni és utólag tudta meg, hogy a legszebb kódexekben is igy van. Igen, ma­gyar művész ő: egyedül fedezi föl az egész világot, a művészet világát, amelynek atom­jai a vérében keringenek és öntudatra hoz­zák az Istent kereső és utánzó ember örök játékait. Idővel Szmrecsányi Géza táblabiró ur is kitanulja a kódexfestés mesterségét és technikáját, addigra azonban már elkészül­tek a remekművek. Mielőtt könyvből tanul­ta volna, maga próbálgatta, igy történt az­után. hogy a művész tiszta lelke ömlött bele salaktalanul és maradéktalanul az ember évezredes betűibe* SÁNDOR IMRE. olyan egyesületekben, ahol nemcsak munkájuk­kal tűnnek ki, hanem ahol a vezetésben is sok­kal biztosabbak, sokkal fürgébbek lennének. A munkamegosztás egyoldalulag a hivatalok­kal van összekötve. Alacsonyabb társadalmi ál­lású ember elnök, alelnök stb. nem lehet, maga­sabb társadalmi állású egyének nem szoktak tit­kári, jegyzői, pénztárosi vagy rendezői stb, szé­kekben ülni. Ebből az egyoldalú és semmikép­pen sem indokolt munkamegosztásból az egye­sületek mint testületek húzzák a rövidebbet. Hiá­ba beszélünk a lelkek demokráciájáról s kisebb­ségi viszonylatainkban annyira szükséges egy­ségről. összetartásról akkor, ha még otthon, sa­ját szükebb környezetünkben is elsőbbségi kér­désnek tartunk elnökségeket vagy egyesületi ve­zetéseket Az egyesületi életben, mint általában a ma­gyarság társadalmi életében csak rátermettség lehet a döntő tényező. Ha egy elfoglalt s talán még egészen hozzá sem értő ember kezében tor­nyosul és fut össze minden tisztség, mert szüle­tésénél vagy hivatali, társadalmi állásánál fogva igy volt ez mintegy szokásfolytonosságban, me­gint csak a magyarság látja a kárát. Ne is csodálkozzunk azon, ha találunk helye­ket, ahol a magyar egyesületi élet alig hogy pang, lézeng s ne is bűnbakot keressünk ilyen­kor, hanem nézzük meg, hogy kinek vagy kik­nek a kezében volt a vajúdó vagy alig mozgó egyesület. Frissítsük fel társadalmi életünk vér­keringését és meglátjuk, hogy uj és rátermet­tebb, ügyszeretőbb vezetők bevonásával sokszor uj reneszánszot érhetünk el. Nem hisszük, hogy lenne kisebbségi magyar ember, aki egy kulturális egyesületben rábízott tisztségét arra használná fel, hogy az egyesület ártalmára lenne. Éppen az ellenkezőjét hisszük, hogy ha egy megfelelő képességű embert képes­ségeinek megfelelő helyre ültetnek s munkássá­gát elismerik, az ilyen vezető egyén egyéniségé­nek minden erejét latba fogja vetni a köz érde­kében. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a maga­sabb iskola sokszor magasabb tisztségekre pre­desztinálja az embert, nem. Sokszor láttuk már, különösen gazdasá^' ' '''qü egyesüléseknél, szö­vetkezeteknél, hoc bb iskoláju, de az élet­re jobban és reál) lkészült emberek ara­nyat értek vezető jn. Ugyanezt mondhatjuk el a kulturális életről is. Lehetetlen el nem ismernünk, hogy ahol pél­dául a tanítók kaptak vezetőszerepet, ott a kul- turmunlca mindig és minden zökkenő nélkül ha­ladt. Ismerünk községet, ahol az egyszerű föld- müves-fiuk saját magukat vezetik s mondhatjuk, hogy sok város megirigyelhetné hasonló jó mun­kásságukat: Vagy nézzünk körül az iparoskörök tájékán, milyen jó munkát tud kifejteni egy-egy ilyen egyesület iparosvezetőkkel! A munkamegosztásnak a kulturális és általá­ban magyar társadalmi életben száz százaléko­san érvényesülnie ‘kell. Tisztelet és becsület azok­nak a nagyon elfoglalt s éppen ezért mindenütt és mindenben csak félmunkát végezhető vezető egyéneknek, akik meg akartak birkózni a lehe­tetlennel, de a jobb és egészségesebb jövő érde­kében ott kell hagyniok azokat a tisztségeket* amelyek ellátására képtelenek, mert a magyar­ságnak ártanak kerékkötésükkel. Ha uj és egészségesebb jövőt akarunk kiépí­teni. reálisabb, népesebb és közvetlenebb pillé­rekre akarjuk építeni uj kisebbségi nemzedékün­ket, a munkamegosztást okvetlenül végre ke'l hajtani. E nélkül nincs egészséges nemzeti vér­keringés, e nélkül nagy dolgok és nagy célkitű­zések is kárbaveszhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom