Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-23 / 116. (4262.) szám
t>ragaiA\acAaiihirlxp 15 1937 május 23, vasárnap. Párís junius 5. S 135"> 6 napos társasutazás Bécs-Svájc-Páris és vissza. Szálló, ellátás, vezetés. Csatlakozó utazás LONDON 5 nap S t1S*« Utazásvezető: TEWELE, Wien I, Herrengasse 2. Junius 7-én lesznek a Caisie Commune tárgyalások BUDAPEST. — Pénzügyi -körökben érdeklődéssel várják, hogy mi fog történni a Caisse Commune által junius 7-re Becsbe összehívott értekezleten, melyre az összes utódállamok elküldik a képviselőiket. Magyarországot Baranyai Lipót, a Nemzeti Bank vezérigazgatója és Vásárhelyi István pénzügyminiszteri tanácsos fogja e tanácskozáson képviselni. A konferenciának az vök a célja, hogy megállapodást hozzon létre az utódállamok közt a háború előtti államadósságok 1931 óta nagyrészt szünetelő, törlesztésének újból való megkezdésére és a hátralékok rendezésére. Mint ismeretes, a gazdasági válság kitörése óta Magyarország, Románia és Jugoszlávia nem utalja át a szelvények beváltására szükséges pénzeket. Ezen a helyzeten szeretnének most a párisi közös pénztár vezetői változtatni és különféle javaslatokat terjesztenek a bécsi konferencia elé. Hogy a magyar kormánynak mi az álláspontja e javaslatokkal szemben, arról a gazdasági világban nincsenek tájékozva, de általában azt a vélemény, hogy Magyarországnak olyan súlyos gondokat okoz a háború után keletkezett adósságainak rendezetlen volta, hogy amig az ezzel kapcsolatos kérdéseket nem . sikerül tisztázni, a háború előtti adósságok rendezésének problémája háttérbe kell, hogy szoruljon. (—) Nem sikerült megegyezést létrehozni a papír forgalmiadójának átalányosüása kérdésében. A pénzügyminisztériumban az érdekeltek bevonásával tanácskozásokat tartottak a papír forgalmiadójának átalányositása kérdésében. A pénzügyminisztérium a papír és a papíráruk forgalmi- adóját 6.5 százalékban kívánja átalányositani. A tanácskozásokon megállapodást nem sikerült létrehozni s igy kétséges, hogy az átalányositott forgalmiadé bevezetésére sor kerülhet-e jatlius 1-én, amint azt eredetileg tervezték. Árlejtések, árverések .Dohán ytőzsde bérletére. Pozsonyban, Áláguteoron. Határidő: 1937 junius 15. — — Dohánytőzsde bérletére'' 'Ungvárott, Masaryk-tér 23. Határidő: ranius 3. — Országutak javítására és átépítésére Eperjesen, Késmárkon. Kispalugyán, Okolicsn-ó— Pottornya között, ' Felka—Nagyszalók között, Korponán. Határidő: május 28. — A dobói állami naftafinomitó különböző fel- szerelési tárgyakra. Határidő: junius 1. — Acél hidváz szállítására Faluszlatina—Nyerésiháza között. Határidő: junius 14. — Országút átépítésére Zsarnóca—Dó'czyifürésze között. Határidő junius 5. — A kassai tanonciskolánál világítási eszközök szállítására. Határidő: junius 14. — A szőllősi országos kórház, sebészeti pavillonjánál különböző iparosmunkákra. Határidő: junius 17. — Országút javítására Oszlány—Ófel- falu között Határidő: május 29. — Nyitra- teszér község r. kát. iskola építésére. Határidő: május 31. — Vasúti átjárók építésére az Aranyosmarót—Üzbég vonalon Szele- zsény, Gihymes, Menybe "és Zsére állomásoknál. Határidő: junius 10. — A feledi járási 'hivatalnál kőműves és egyéb iparosmunkákra. Határidő: május 29. — A turócszentmártoni járási hivatal átépítésével összefüggő iparosmunkákra. Határidő: junius 15. — A nyitrai dohánybeváltó hivatalnál munkásétkezde építésénél szükséges kőműves és egyéb munkákra. Határidő: junius 3. — A nyitrai dohányjövedéki hivatalnál feltöltési anyag szállítására. Határidő: junius 15, — A kassai állami kórháznál kőszén és koksz szállításra. Határidő: május 28. — A pozsonyi nyomorékok intézeténél építési munkákra. Határidő: junius 16. — A homonnai országos közkórháznál építési és iparosmunkákra. Határidő: junius 15. — Zsolna városi bérháznál építési és iparosmunkákra. Határidő: junius 12. — A kassai vasutigazgatóság Csorbát,ón vízvezeték szerelésére, ház és garázs építésre. Határidő: május 28. — Vágszabályozási munkára Guta és Kamocsa között. Határidő: junius 1. — Zayugróc község polgári iskola belső berendezésére. Határidő: május 30. — Tisza-hid alépítményére Faluszlati- nánál. Határidő: május 31. — A párkányi járási utaknál kőszállitásra Muzslán, Ké- ménden, Bényben, Szégyenben,. Köbölku- ton, Bátorkeezin és Garamkövesden. Határidő: május 27.— A dohányjövedéki .igazgatóság Memfis-cigarettadobozok szállítására. Határidő: junius 2. — Trencsén város a járási hivatal építési tervére. Határidő: junius 12. — Németpróna község községi vendéglő és az öreg sörfőzde 'bérbeadására. Határnap: junius 12. — A Malacka— Székelyfalva országút átépítésére. Határidő: 1937 május 29. Közelebbi felvilágosítást az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt pozsonyi központja (Ventur-u. 15), továbbá a pozsonyi (Köztársaság-tér 12, n.) és a rimaszombati magyar Jogvédő iroda nyújt. (—) Ccská Zbrojovka (Cseh Fegyver) részvény- társaság közgyűlése. A Ceská Zbrojovka (Cseh Fegyver) részvénytársaság ma tartotta meg XVI. rendes közgyűlését Prágában Simek Jafóslav- igazgató elnöklete alatt. Ezen jóváhagyták a vállalat 1936. évi zárszámadásait. Az üzemnek úgy a fegyver, mint a kerékpáralkatrész- és gépkocsi osztálya teljes foglalkoztatottság mellett dolgozott. Á vállalat az Í937. évre jelentős kül- és belföldi megrendeléseket hozott át és a vállalat foglalkoztatottsága az egész évre be van biztosítva. A részvénytársaság tiszta nyeresége a törvény által engedélyezett leirások után 449.197.15 koronát tesz ki s a multévről áthozott nyereséggel a közgyűlésnek 625.976.90 korona nyereség állott rendelkezésére. A közgyűlés elhatározta, hogy a vállalat részvényenkint a szclvényadó levonása után 14.40 koronás osztalékot fizet, amely május 24-től kezdve fölvehető a Cseh Iparbank pénztáránál a 12. számú szelvényre. A társaság lelépő funkcionárusait újból megválasztották. (—) xx Szlovák biztosító r.-t. Bratislava folyó év május 20-án tartotta meg Makovicky Vladimír elnöklete alatt XV. évr rendes közgyűlését. Az igazgatóság beterjesztette az 1936. évi zárszámadásokat, melyek Kő 798.221.86 tiszta nyereséggel zárulnak. Az elmúlt esztendőben elért díjbevétel az elemi osztályban Kő 28,086.008.50, az életosztálybán. Ke 10,586.697.79 fillért tesz ki. Károk címén az elemi osztályban Ke 8;053.154;23, az életosztályban Kő 5,295.395.87 fillért fizetett ki. Az intézet fennállása óta pedig a kifizetett károk az elemi osztályban Ke 168.927.318.82; az életosztályban Kg 69,977.281.55 fillért tettek ki. A tartalék és biztosítéki alapok Kg 77,049.790.18-ra rúgnak. Az intézet az 1936. üzletévre 414 százalék osztalékot fog kifizetni. (—) Beszüntették az osztrák utazási csekkek árusítását. A Cedok a postatakarékpénztár értesítése alapján az osztrák utazási csekkek árusítását junius 1-ig kénytelen volt beszüntetni, mert a 750.000 silling május havi kvótát már régen kimerítették, (—) A tátraaljai nemzetgazdasági testület május hónapban összehívja a végrehajtó bizottság ülését, amelyre meghívják a parlamenti, a hatósági és a- nemzetgazdasági 'tényezőket. Az ülést valószínűleg Késmárkon fogják megtartani. Ezen foglalkozni fognak a nemzetgazdasági keret- és beruházási programmal. (—) A Dynamit-Nobel Rt. közgyűlése. A Dy- namit-Nobel pozsonyi rt. junius 8-án tartja meg közgyűlését. Ezen beterjesztik a vállalat 1936. évi mérlegét. A mérleg. 1,500.000 korona leírás után 5,428.834 korona tiszta nyereséget mutat ki a tavalyi 4,919,979 koronával szemben. Az 1936. évi nyereség az 1,489,094 korona nyereségáthozat- tal 6,917,429 koronára emelkedik. (—) Románia korlátozza a gyáralapitást. A román kormány elrendelte, hogy a jövőben a kormán engedélyé nélkül gyárüzem nem létesíthető. A gyárüzem megkezdése iránti kérvényben föl kell tüntetni a gyár nyersanyag-ellátását, finanszírozását és az alkalmazni szándékozott munkások számát. A kormány viszont köteles az elutasítást megindokolni. : (—) Német nyersanyagpótíók kiállítása Düsseldorfban. • A német négyéves tervvel kapcsolatban kiállítás nyílik meg Düsseldorfban, alhol bemutatják a nyersanyagok pótlására szolgáló uj produktumokat. Ezek túlnyomó többsége nem uj találmány, hanem évek óta folytatott laboratóriumi . munkálatok már régebb ideje használatba vett eredménye.. Külföldön is használják a kiállított szintétikus és műanyagokat, elsősorban Olaszországban, de Angliában, sőt Japánban is. Legtöbb pótanyag szénből, fából, érc- és földfajtákból készül. A mesterséges benzin például barna- és fekete-szénből. Egy újabb műanyag fémek pótlására, ólom, sárga- és vörösréz helyettesítésére való. Bemutatják a mesterséges kaucsuikot, melyet szénből és mészből állítottak elő. aztán uj fonóanyagokat, melyek legtöbbje fenyőfából készül. Ez utóbbi nyersanyagpótlót a német intézőkörök a természetes gyapottal és gyapjúval egyenértékűnek tartják. Van a kiállításon üvegből készült fonál is, melyet szigetelési célokra lehet igen jól fölhasználni. ( —) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon Amszterdam, Kopenhága, Oslo és Rio de Janeiro 0.25, Brüsszel 0.375, Tallin 1, Riga 1.75 koronával javult, Danzig 0.5Q koronával gyöngült. . ( —) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a silling 2.50, a zloty 1, a Belga 0.50 koronával javult, a francia frank 0.25 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága gyönge PRÁGA. — (Pragoradio.) Az értéktőzsde mai forgalmát szűk keretek között bonyolította le. Sem a közönség, sem pedig a spekuláció nem vásárolt. Nyitáskor a tőzsde lanyha volt és az átmeneti javulás ellenére zárlatkor ismét lanyha irányzatú volt. A legtöbb érték árfolyamveszteséggel hagyta el a tőzsdét. Vesztették: Alpine, Kfifík, Sellier 10, Bánya és Kohó, Ko- burg, Schöller, Rindskopf, Schönprieseni, Aussigi Vegyi, Nyugatcseh Kaolin, Skoda 15, Poldi, Rothau 12, Prága-Duxi elsőbbségi 13, Nyugatcseh Szén, Kosma- nos 3, Hellmann, Sphinx 4, Rézmüvek, Egyesült Gyapjú 7, Hernych, Inwald 1, Brünni Gépek 8, Északi Vasút 50, Nestomitzi, Északcseh Szén 35, Cseh Cukor 23, Aussigi Finomító, Königshofi Cement 20, Brüxi Szén, Cseh-Morva 25, Kovarik, Rakó, Csehszlovák Solo, ólom, Ringhoffer, Melichar, Karbo- rundum, Horvát Cukor 5 koronát. Ezzel szemben Brünni Sör, Sedletzi Kaolin 5, Dux-Bodenbachi, Hengerművek 3, Prága Duxi törzs 2, Cseh Kereskedelmi 20 és régi bonnok 30 koronával javult. A beruházási étékek piacán a helyzet változatlan. Exotakuliszban Bolgár Cukor, Trbovlje 5, Jagodina, Stölzle 2 koronával gyöngült, Epiag 2 koronával javult. A magyar C. C. járadék párisi helyzetének megszilárdulása folytán 4 koronával javult. A frankraszóló Skoda-kötelez- vény 2.50 koronával megszilárdult. A bankrészvények piacán Nemzeti Bank 30 koronával javult, Sporo- és Industriebank 5, Zivno 2.50, Union- és Eskomptebank 2 koronával gyöngült. A magánlombard kötvények piacán a tételek változatlanok. ..MECHANIKA" Winíer Ervin BRATISLAVA, Raciátorfská 140. Telefon 31-68. Gyárt és javit: feszmérő- ket (manómétér), hőmérőket, reduktoros szelepeket oxigénre, gázra, szénsavra. Tachométerek javitása. — Ne felejtse el idejében beküldeni nb. rendeléseit. BUDAPEST ÜZLETTELEN BUDAPEST. — A mai értéktőzsdén az üzletkezdés igen vontatott volt, mert a spekuláció az üzlettől tartózkodott és a közönség sem vásárolt. A stagnálásra jellemző, hagy még a spekulációs' értékekben sem eszközöltek kötéseket. Zárlatkor a tőzsde mérsékelten gyönge volt. A beruházási értékek piacán csak jelentéktelenebb eltolódásokra került sor. BÉCS LANYHA BÉCS. — Az értéktőzsde a hetet nyugodt üzletmenettel fejezte be, az irányzat nagyobbára lanyha volt. Kuliszban néhány érték mérsékelten gyöngült. Kotláiban is a legtöbb érték alacsonyabb árfolyamon végzett. Bécsi Szesz megszilárdult. A beruházási értékeik piaca nyugodt volt, de az árfolyamalakulás nem volt egyenletes. Az ártfolyameltoló'dások lényegtelenek. BERLIN BARÁTSÁGOS BERLIN. —■ Nyitáskor a tőzsde barátságos volt, az üzleti forgalmat azonban meglehetősen szűk keretek között bonyolították le. A járadékok piaca nyugodt volt. A pénzpiac továbbra is változatlanul folyamatos.. A kuliszértékek szilárdak, voltak. A tözsdeidő későbbi folyamán a helyzet csak lényegtelenül változott s a tőzsde barátságos hangulatban zárt. Mit kapunk a valutákért? f00 pengőért 100 Bchülineért 100 leney. zíoívért 100 román leiért 100 német márkáért 100 ezüstmárkáért 100 dinárért 100 olasz Uráért 100 svájci frankért 100 franc, frankért 100 Beleiért 100 holl. forintért 1 antrol fontért 1 amer. doUárért Prága, 608.50 586.550.50 17.85 731.770.65.30 145.40 656.50 128.40 485.50 1576.— 141.50 28.65 Mit fizetőnk a valutákért? ■május 22. 100 oeneöért 611.50 100 schülineért 539.- 100 lenev. zlotvért 553.50 100 román leiért 18.15 100 német márkáért 734.— 100 ezüstmárkáért 780.— 100 dinárért 65.70 100 olasz Hráért 146.60 100 svájci frankért 659.50 100 franc, frankért 129.05 100 Beleáért 487.50 100 hol. forintért 1582.— 1 aneol fontért 142.50 1 amer. dollárért 28.85 A prágai értéktőzsdén előfordult kötések A tavaszi férfi- és női divatot áttanulmányoztam, . amelyből megállapítottam, hogy ebbén'az idénybán szigorúan az egyéni iz- ' lés fog érvényesülni. Épp ezért jobbizlésü hölgyeknél és uraiknál nem jöhet tekintetbe a konfekciós tömegáru, mivel ilyen ruhában jobb társaságban nem jelenhetünk meg. Elhatároztam tehát, hogy tavaezi szükségletemet a Férfi- és női szabók ssö vett leesettében. LOSONC, Vasut-ucca 8. széni alatt rendelem meg, ahol egyéni Ízlésemnek megfelelő, a legújabb divat szerint, gondos kisipari munkával, modern szabással, nagy- választékú raktárból szabadon választott szövetből készült ruhát pontos időre szállítanak. Kétszeri próbával iskolai, irodai vagy munkaruhát . 280 Ké-tól, jobb uccai kimenő ruhát , . . 320 „ estélyi ruhát.............................. 470 „ felöltőt . . ............................. 350 „ feljebb készítenek. Vidéki megrendeléseket soron kivül intéznek el kívánatra kiutaznak, a próbákat vidéken háznál eszközük! Egyben tudom azt is, hogy minden rendelésemmel fokozom a szövetkezet forgalmát és ezáltal elősegítem, hogy a következő ruhám még olcsóbb lehessen, mert a szövetkezet a „nagy forgalom, kevés haszon4* elve alapján áll. Haté a népbetegségek ellen A tüdöba! megelőzése és gyógyítása Irta dr. Müller Vilmos főorvos. Ára Ke 18*A nemibetegségek okáé, tünetei, kezelése és védekezés Irta dr.Vende János tanársegéd. Ára Ke 121A női betegségek Megelőzés, védekezés gyógyítás. Egészséges és betek nők számára egyformán fontos. Irta dr. Földes Lajos. Ára Ke 20‘A rákbetegségről írta dr. Verebély Tibor tanár. Ára K5 6*— Beszerezhető a PMH kiadóhivatala utján. Portó 3.—, utánvétnél 5.— Kő. május 21 május 22 4.5% A kibocsátású 97.40 —97.40 —.— 4.5% B kibocsátása 97.40 —97.40 — 8.75% nnif, köles. töri. 85 65 —85.65 —.— 8% anifikáU járadék 71.10 —7110 —.— 8% nem törleszt. , . 65.90 —65.90 — 8.5% IV. nemtör!, köl. 60.25 —60.25 —.— 8.5% nemtörl. pótjár. 62.— —62.— — 8% hadikölcsön kárt 1985-1994 . . . . 58.05 —58.05 — 3% hadik ölesön kárt. 1985-2024 . . . , 56.55 —56.55 — .— Építkezési sorsjegy */i 1922-1946 .... 787.50 —790.- — Építkezési sorsj. rész 1922-1940 ... 156.50 156.70 — 5%-os morva orsz. köl ——.— —.— — 6%-os cseh jelzáloeb. —.— —.— ——.— 4%-os KsOd 1889 . . 78 50 — Csebszl. Nemz Bank 4740.— —. — 4770.— —.— Nordbahn ...» 6700.- —6650 - — — Nordbahn Bonnok . « 2895. —2900.— 2930.— — .— Cseh Cukoripar , § . 968.— —925.— 945.— Schöller ...... 2900.- 2885 Horvát Cukor . , 211.— —206.— —.— Aussiger Finomító . , 1395.— —.— 1875.— — K«*ik . . .» 1720 —1730.— 1720.Prágai Malmok , « 1300.— —.— 1300.— — Kolini Műtrágya « » 415.— —.— —.— —.— Kolini Kávé .... —.— —.— —.— Kolini Szesz . . , —.— —.— — Aussigi Vegyi . . s 1265.— —.— 1255 —1250.— Budweisi Sör .... —.— —.— — Kömgshofer Cement . 1670.— —.— 1665 —1655.— Cseh-Morva Kolben-D, 3810 —3825.— 3800.— — .— Brünni Gépek . . » 154.- -.- 181.— 125.— Ringhoffer ..................... 1155.-1150.- 1140.-1145.— Ny ugatcseh Szén . • 610.— 617.— 605.— 614.— Alpine , 314.- 316.- 311.— 306.Berg és Hütten . ♦ . 3905.-3915 - 3900.Poldi .......................... 1268.- 1255.Pr ágai Vas . . . , 1920.-1900.- 1900.Skoda.......................... 1755.-1760.- 1750.-1745.Po zsonyi Kábel . . • 1180. —1200.— 1190,-1200.— inwald 172.— —.— 171.— —.— Olleschaui Papír . » 685.— —666.— — A prágai tőzsde davlxajagyzései: ma tegnap Hír. pón* ám pén* ára disk.% Alexandria . 145.575 146.175* 145.675 146.175* Amsterdam. 1579.75 1584.75 1579.50 1684.50 2 Athén . . . 25.81 26.11* 25.81 26.11* 6 Belgrad . , 65.525 65.775* 65.525 65.775* 6 Beriin . . . 1152.25 1155.75 1152.25 1155.76 4 BrüsBel . , 484.825 486.425 484.70 486.30 2 Budapest. . 841.70 844.70* 841.70 844.70* 4 Buen. Aires 877.50 882.50 877.50 882.50* Bukarest . . 20.90 21.10* 20.90 21.10* 4«4 Danzig . . . 544.— 547.— 544.50 547.53* 4 Helsingfors. 62.60 68.— 62.60 63.— 4 Istanbui . , 22.78 22.88* 22.78 22.88* Kopenhagen 683.75 636.75 633.50 636.50 4 Kowno . , . 485.50 487.50* 485.50 487.50 6% Lissabon . . 128.85 129.65 128 85 129.65 4^4 London , . 141.95 142.55 141.95 142.56 2 Madrid . . . —.— —.— —.— —.— 5 Maüand . . 150.70 151.30 150.70 151.30 4% Montreal . . 28.73 28.85* 28.73 28.85* New York . 28.72 28.82 28.72 28.82 1% Oslo .... 712.75 715.75 712.50 715.50 4 Paris . . . 128.30 128.70 128.30 128.70 4 Riga . . . 564.25 667.25* 562.50 565.50* 5 Rio de Jan. 185.75 187.75* 185.50 187.50 Soíia . . . 34.31 34.41* 34.31 84,41* 6 Stockholm . 782.— 735.— 732.— 735.— 2 fi Tallinn. . . 784.— 788.—* 783.— 787.—* 4% Warschau . 544.125 546.125 544.125 546.125 5 Wien . . . 528.75 531.25* 528.75 531 25 3y, Zürich . . . 657.25 659.25 657.25 659.25 1V, A budapesti értéktőzsde árfolyamai: május 21 . május 22 Magyar Nemzeti Bank . • 188.50 185.— Bausit . . 267.50 262.Magyar általános Kőszén • • 490.— 489.— 3algó ................................ » 51.80 50.90 Drikány . .,.*•*» 70.50 69.75 Magyar Fegyver • , * » . 108.25 105.25 Ganz Danubius «,§••» 30.90 30.50 Láng....................... 54.— —.— Vagóngyár .» ••••»> —47 40 Rima .......... 124.25 122 50 Ofa faipar »••«<•» —— .— Nova ..,*••»••! 24.— 24.25 állam ^vasút •«.•«•»> 26.75 26.30 Tröszt .tiiiiii > 100 90 100 50 Magyai Cukor •••••. 189.75 187.— Izzólámpa 230 — —.— Részvénysör 191 — 191.— Hungária műtrágya . * , , 65.50 64.25 Szikra Féltén ••«««»••* —, — —.— Gumiul 116.25 117.— Felelős szerkesztő: Fórgách Géza Kéziratokat nem firzünk meg és nem adunk vissza. — Képeket csak megállapodás sze* rint díjazunk. Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgató* Bág 56.660; VII—1934. sz. rend. engedélyezve.