Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)
1937-02-14 / 37. (4183.) szám
T^GMÁW^AR-HIRLAP nrwnwnwiiwirffrrwiw^^ .... n i 19 37 február H, vasárnap. fcj CSIBE A papa, elkeseredésében, hogy az élet ennyire komisz. hogy a fehérfejüeket leállítják a gyárban s eleresztik a fenébe s a helyükre vöröspofáju fiatalokat dugnak be, szombat este nem ette meg a hideg krumplit vacsorára, hanem azt mondta, hogy mennek a Vak Macskába. A mama sem tiltakozott ellene. Ha már úgyis itt a végveszedelem, minden mindegy. Magukkal vitték a kis leüt, mert addig ordított, mig el nem vitték s elvitték a lakókislányt is, a Csibét, de előre megmondta neki a mama, hogy mindenki a maga terhére esik. Ez azt jelentette, hogy mivel Csibének, már csak igy hívták, pedig Rózsika volt az igazi neve, három hónapja semmi keresete nincs, fel fogják írni a noteszba a fogyasztását busásan. Csibe nem bánta, neki már mindegy. Abban a noteszban már annyi van felírva, hogy akár több, akár kevesebb. Meg is vacsoráztak szépen. Négyen ettek két adag gulyást és megittak hozzá két liter bort. de ezt a papa csak egyedül. Éjfélre be is rúgott alaposan. Keserűségében sokat szónokolt a fehérfejüek tragédiájáról. Hogy ö fiatal, mert tizenkétéves kislánya van. A vendéglő közönsége igen jól mulatott a szónoklásán s igazat adott neki. Éjfélkor Csibének gavallérja akadt, egyj kocsisféle ur, aki cukrot és virágot küldött I az asztalra. A mama a cukrot zsebre vette,! részben megetette Icuval, a virágot pedig Csi- I be lesöpörte az asztalról. Hogy a molesztáló I kocsistól szabaduljon, a kis leüt hazavitte, j de a mama visszaparancsolta, hogy csak! jöjjön vissza s gondoskodjék a számláról, i A mama sose volt ilyen elkeseredett Csibe 8 ellen, akivel hiába hivatta magát mamának! s az urát papának, most semmi anyai érzés nem volt benne s kézzelfoghatóan követelte, hogy szerezzen már valakit, aki a számlát letöriészti. Hogy hogy szerezze és kit, azt rábízta, de nagyon vésztjósló volt azt utasítása. Már záróra közeledett, mikor a papa úgy elerőtlenedett, hogy haza kellett vinni. A mama ekkor is tiltakozott, hogy Csibe segítsen. Egyrészt azért, hogy a papa a részegség ürügye alatt az utón ne ölelgesse meg a kislányt, másrészt, hogyha egyedül van, könnyebben tud a számláról gondoskodni. 1 Csibe tehát ottmaradt és egyedül bána- toskodott. Úgy gondolta, egy kicsit marad, aztán szépen hazamegy. Ül az asztalnál, odajött a hosszú pincér, az Adolf s beszélgetés ürügye alatt összetöltögette a poharakban maradt bort, mert a nők nem ittak s titokban, loppal felhajtotta. Vigyáznia kellett, mert a gazda nem szereti, ha a pincér iszik. Csibe fázós volt, fáradt és álmos. Hideg volt az étteremben s ö kivágott ruhában volt, az egyetlen ruhájában, amit maga varrt és nyolc pengő hetven fillérbe került összesen. A régi lódenkabátot nem akarta felvenni, mert azt a mama már nagyon el- nyütte s igy adta el neki jó áron s felirta a jó árat a noteszba. A szegénység glóriája lebegett a kis Csibe feje fölött, magános fiatal lány, aki egyedül virraszt, mint valami temetésen. A kocsist, szerencséjére, mire visszajött, már kidobták, mert részeg volt és garázda, így senki sem érdeklődött iránta. Ebben a pillanatban belépett a vendéglőbe egy idegen fiatalember. A fiatalember egészen idegen volt, első pillantásra látszott, hogy nem tartozik ebbe a világba. Még volt vendég minden asztalnál, éppen most folyt a fizetés, a fiatalember körülnézett s szó nélkül leült a Csibe asztalához, mert itt volt a legtöbb hely. Mindenki megbámulta s a nők irigyelték a lányt., hogy ilyen helyes fiatalember ül mellé. Csibe azonban fel akart állami s elmenni, mert úgy gondolta., hogyha tisztességesen akarja ma,gét viselni, jő lesz ellógni, de olyan fáradt volt a késő éjszakában, hogy csak gondolta s tovább ott maradt ülve. —- Három deci forralt bort, — mondta a fiatalember s odanézett a lányra, aki az asztal túlsó oldalán ült s oly távol volt, hogy a szokatlanság miatt bocsánatot se kért tőle, mikor leült. Nem akart ismerkedni. Nem azért jött. hogy kalandot keressen. A Gellértből szökött meg. mert éppen torkig volt a társasággal. Zülleni akart, egye meg a fene a világot. Úgy gondolta, gorombának kell lennie, ha itt meg akar álla- ni a maga lábán. De most odanézett a lányra s a szemük találkozott. Nagyon meg volt lepve. A lány szemében azt látta, hogy ez a külvárosi kocsmatündér attól fél, hogy megszólitja. Egyszerűen félelem volt szemében s a magatartásában, erre megszólitotta: <— Megengedi, hogy lerámoltassam az asztalt? Csibe felduzzasztottá a száját s nézett rá. Nem volt sértő a nézése, inkább félő volt és önérzetes. Mi közöm hozzád, mondta a szeme s hogy mersz engem észrevenni. — Hát az anyja szemit! ha maga jobban szereti! — mondta. A fiú elkezdett nevetni, de csak a szemével. És csak nézte, nézte a lányt. „Az anyja szemit" ez mi? Ez ki? Intett a pincérnek, aki sietve odakaszált imbolygó lábain. Megszagolta a pénzt s oly előzékeny lett, mint egy diplomata, aki az államot képviseli. A fiatalember titokban egy ötpengős érmet nyújtott át neki, amitől az Adolf szinte megrémült. Gyorsan lerámolta az asztalt. A poharakba beledugta az ujját és tisztult, de megsúgta: — Már forralják. A fiatalember intett, hogy menjen már, aztán mogorva arccal leste a lányt. Szívesen adott volna bármilyen pénzt, ha valaki felvilágosítja, ki lehet ez a kis dur- cás. Mért ül itt meztelenül ebben a késő éjjeli órában? Mit vár? ... Akárkit? ... Valahonnan vidékről szakadt ide? hogy olyan közvetlen és édes a hangja: „az anyja sze- A falu kirepitett egy kis madarat s ez most a tél kezdetén fészket keres? —- Maga vidéki? A lány fölényesen: —• Hogy gondolja? Pesti vagyok. Úgy. Pesti lány. Annál rosszabb. Már érezte a végzetet Megkavarodott vele a vendéglő. Izzadtság ütött ki a homlokán. Nem szabad az embernek kilépni a bűvös körből, ahova a sors beleültette. Mint a fát. Ml lenne, ha a platán kihúzná a gyökereit a talajból és elindulna szerencsét próbálni: csak szerencsétlenség érheti... Kivette az óráját és megnézte. A lány lapos pillantással odanézeft a mozdulatra: Fuehs? — kérdezte. TINÓDI SEBESTYÉN Sötéten söpört török orkán ii&zköt, Mély lángsirjtikba dőltek büszke várak, A lélek mély letargiába fáradt S a puszta emlékezés könnyel küszköd. Ő igric módján bús éneket mondott S mig várkastélyok során elkalandoz. Nemes áhitat vonzotta a lanthoz És nagy halomba gyűjtötte a gondot. Bár szava érdes és verssora sánta, Az énekét a vére megkívánta S már ékesszólás, ahogy szól, dadogva. A hangja és a rangja régimódi, Mohács ködében pisla fény: Tinódi, De neve eltűnt zugó, friss habokba. BALASSA BÁLINT A vágy vérében hetykén nyargald®# Hisz gáláns, nőszöktető, bősz borissza! S ha mámor kelyhét fenékig is issza, — öt Istenéhez férdelteti a Láz* Vad végleteknek foglya, jŐ zsivány, Kalandok, bűnök vajákos fölkentje, Nyakára pallos kéjjel fogát fente, De lantja joggal irgalmat kíván* Torz didsőségét cafattá szaggassák: Gyilok, erőszak, latorképű gazság, — Szennyesén mégis csillog szűzi hely. A nők oltárán dala: szép kecsesség, Míg Istenének: áhítat, hogy tessék —: S a hírhedt Múlt vérszagát fizi d. A fiú megütődve: — Mi? A lány felemelte mezítelen karját, milyen szép karja van, átnyúlt s megérintette kis manikürözefclen ujjaival az órát. Fuehs. —- mondta meggyőződéssel. — Mi az, hogy fuehs? — Arany. Nem tud magyarul? A fiatalember meglepetve nézett az órára, aztán a lányra: tolvajnyelv. Szóval ez ! egy jasszlány. A szeretői betörők, falbontók, börtöntöltelék. Ezt kifogta. Jó lesz vigyázni. A lány el fogja lopni az óráját, a pénztárcáját. Hát, tudod mit, lopja el. De milyen fiatal, talán még húszéves sincs. Valami olcsó párfőm jön felőle, mintha a szél hozná az ibolya, vagy az orgona illatát. A szaga is a falura emlékeztet. Eny- nyi jön be a távoli erdőkből a nagyvárosi perifériákra. Az agrár világból. Az olcsó párfőrök ártatlanabbak, mint a belváros nagyszerű s egzotikus keverékei. A hosszú pincér hozza a forraltbort, kicsi, virágos cserépkorsóval s lógó karjával csak úgy belopja az asztalra egy kis pohárral. ■— Még egy poharat. — Genis. A fiatalember szeme most már egész szemtelenül ottmaradt a leányon. Töltött a pohárba s feléje tette. — Szabad? ... iszik egy pohár meleg bort? — Nem szoktam én olyat... Csip, az anyja szemitA fiatalember elkezd nyíltan nevetni. Izgalmakkal töltőzik. Hogy lehet, hogy egy pesti leány ennyire otthoni, falusi izü? Vagy az ártatlanság ize ez?... És hogy lehet, hogy egy jasszleány nem iszik bort? Gondolkodott. Nem tudta, megállapítani, mit keres akkor itt ez a csudáleány. Mint egy apácanövendék. Mit nem termei a pesti éjszaka. Elővette a cigarettadobozt, Kis kék doboz, kék, mint a nefelejcs. Ezt sem vette észre eddig, hogy a jövedéki csomagolás « nefelejcsre emlékeztet: extra, A szoba lassan kiürül. A belső szobában a pincér már leoltja a villanyt, A fény tompább s hűvösebb. ZRÍNYI MIKLÓS Hü szablyáján nem unatkozott rozsda, Friss török vérrel mosta. Nem ült veszteg, S az Éposz, mellyel ősét elénk hozta, Könyvből kilépve újból élni kezdett. A lelkén zajgó áfitutu az ozmán. Hisz méltó és szent örökséget vett át. Vérében élő tüzcsóvát hordozván, Mint vétket torló tálján a vendettát. A harci láz szivében soká ég még, De elgáncsolja couf, cselszövő népség És büszke Zerinvára hevert romba. Csak tengett-lengett aztán. S kit a hadban Nem ölt meg a pestis, buzogány és bomba —t Vadászat közben végzett vele vadkan. MIKES KELEMEN — Édes néném, bár nóvum nem adódott Pegazusom kantárat megeresztném, Gyónás ez nékem, legyek jó keresztyén. Ki tudja: ldek-é rá esmét módot A honvágy szívunk ajtaján dóromhoz, Ámbátor szives (rántunk a Porta, Aperte mondom: Fátum eltiporta, Ingéni umunk szivbéh örömhöz. Ml bujdosók még állunk a világon. Bár világ nékem: csak az a kis Zágom, — De Isten kezében vagyunk mindnyájan, A parton nyári szellők incselkednek, Száz sóhajt küldök vél ük Ki gy elmednek — S deiukve engedje: javát kívánjam. —■ Nem dohányoz? — De nem ám. Még az kellene. Minden szóra jobban fel kell figyelni. Váratlan a hang. a szó, a modor, ősi, egyéni, saját. A lány egy picit enged. Kötelességének tartja, hogy kicsit szóljon. Nem lehet oly udvariatlan, hogy elutasítsa a közeledést: — Egyszer megszijtam a cigarettát, fuj. Úgy köhögtem tőle. Nevet, de megborzong. Két kis tenyerét ráteszi a két meztelen karjára. Valahonnan huzat jön. Lassan végigtapogatja ludbőrös karjait. — Fázik? A lány elmosolyodik, de elhalkul. —Egy kicsit, — mondja csendesen. — Nem hoztam magammal felöltőt. S odanéz a fogasra, ahol már semmi más kabát nem lóg, csak az övé, az elázott, elvásott rongy lódén. Rögtön el is kapja a szemét, rájött, hogy elárulta magát. De a fiatalember nem gyanakszik. — Mért nem hozott? — kérdi részvéttel s hogy szóljon. — Nem szép, kopott. A fiatalember mosolyog. A lány hangja oly gyöngéd és üde, mint a gyöngyvirág csengése. Egyre jobban tetszik neki. A naivsága is, hogy kibeszéli a kopott kabát titkát. Hirtelen elszánja magát. A Vak Macskában. Itt más az illemkódex, mint a Gellért- ben. Átül a középszékre s jobbtenyerét ráteszi a leány mezítelen karjára. Pillanatok múlva szó: — Maga meg van fagyva. A leány egyáltalán nem mozdul meg, a hangja sem. Egyszerűen mondja: — Jó meleg ... A keze. A fiú otthagyja a tenyerét a leány karján. így ülnek pillanatokig. Akkor a leány azt mondja: — Úgy ülünk, mint az iskolában. — Maga járt iskolába? — Hogyne. Mit képzel?, — Mennyit? — Négy polgári és három tanítóképző. A fiatalember megdöbben. Elámul s elveszi a kezét a leány karjáról. — Maga ilyen müveit leány?.** Bór zasztó. — Mi? — Hogy egy ilyen iskolázott lánynak ,.. egy órakor, éjfél után — itt kell ülni,,. — Maga is itt ül. Pedig magának nem muszáj. — És magának muszáj? — Azt hiszi, mulatságból vagyok itt? A fiatalember kicsit visszahúzódik. Igen. az ember elfogadja, hogy ez is van, az is van, minden van s ami van, az természetes, annak úgy kell lenni... És mégis ... Ha az élet elront valamit, amit szépnek tervezett, de nagyúri közömbösséggel kiejtett a tenyeréből, a sárba, — azt az ember fél, restell, átall úgy venni kézbe, mintha a vitrinben csodálná ... Gyanús is. Hazudik. Hazug dög. Dögöcske. Nem tehet róla, ez az élete, ez a fegyvere. — És ... melyik képezdébe járt? ... A csalogányuccaiba? A leány felnevet. — Csalogány... — újra nevet. — A csalogány az pacsirta, nem? A fiú már tudja, hogy nem járt képezdébe. Pedig milyen édes intelligens arcocskája van. — Mi a maga papája? — Meghalt.' Ötéves voltam, mikor meghalt. — Mi volt? A leány mond valamit. Nem érteni. Ugv hangzik, mint az, hogy erdőfelügyelő. — Hol van Pesten erdő? — Miféle erdő? — Ahol felügyelő volt. — Az anyja szemit. Rendőr felügyelő, — És a mamája? — Az is meghalt. Tizenkétéves voltam mikor meghalt. Tanítónő volt. A vendéglő már teljesen üres. Egyetlen vendég sincs. A pincér rakja fel a székeket az asztalra. A fiú elszánja magát: — Hova lehet magával menni? — Minek? — Azt maga jobban tudja, mint én. Ezzel a köpeny felét ráborítja a lányra. akit egészen betakar a bő lebernyeggel. A lány bebuvik. Melegbe vágyik. Semmi másra nem gondol, de megmelegedni jó. Meg látja, hogy a fiatalember frakkban van. — Maga pincér? — Nem. Látja, hogy fehér nyakkendőm van. — Én az embereknek nem a nyakára vagyak kiváncsi. •— Erx«... i megkocogtatja a kemény ^Folytatjuk.)] Sesesi Ernő: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN 4 1 • . ■. • NOVELLA_______________________ | _________ IRTft: MÓRICZ ZSIGMOND
