Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-05 / 3. (4149.) szám
4 1937 január 5, kedd. Asszony, aki meghódítja az ausztráliai őserdőt, várost alapit és Anglia számára uj aranymezőket tár fel Doris Booth csodálatos élete az emberevők birodalmában A „jó angyal", mint a gyarmatügyi bizottság rendes tagja London, január 4. (A FMH inmmkatársá- tól.) Uj Guinea szigetét fiatal korunkban jobban ismertük, mint ma, mert az onnan jövő levélbélyegek nagy kelendőségnek örvendtek és Erópában igen ritkák voltak. Pedig Uj Guinea a világ legnagyobb szigete, Ausztráliától északra fekszik és e földrésztől a Torres-esatorna választja el. A szigetet ma részben Anglia, részben Hollandia birtokolja. Már évszázadok előtt akadtak vakmerő férfiak, akik dacoltak minden veszéllyel és nekivágtak az ujgiuineai rengetegnek, de az őserdő minden kísérletnek ellenállt és nem sikerült ezt a területet meghódítani. Tudósok hatalmas expedíciókkal indultak útnak, hogy felkutassák és a tudomány számára hozzáférhetővé tegyék a rejtett kincseket és természeti csodákat, de őket is nagyrészt elnyelte a rengeteg és csak kevesen menekülhettek meg. Az őserdő vadállatai végeztek velük, de ha sikeresen átvágták magukat emberlakta területekre, akkor a sziget félelmes törzse, a pápuák leselkedtek rájuk, tőrbe csalták őket és a vademberek karmaiból senki sem került ki élve. A sziget viszonyai a mai napig sem változtak lényegesen és a pápuák még ma is hódolnak a kannibalizmusnak és előnyben részesítik az emberhúst. Egy „jó angyal" és törékeny nő legyőzi az akadályokat Ami jól felszerelt expedíciónknak és fegyvereseknek nem sikerült, azt megtette egy törékeny nő, akit az ausztráliai kormány hivatalos okirata szerint „jó angyalnak és szellemnek" bizonyult. így nevezi őt különben az angol király egyik iratában is. Doris Boáiknak hivják ezt az asszonyt, aki férjével esztendők előtt telepedett meg Ausztráliában. Ez akkor volt, amikor az egész földrészt egyetlen üvöltés reszketette meg: aranyat fedeztek fel, mérhetetlen mennyiségű aranyat! Csak éppen az volt a baj, hogy hozzáférhetetlen volt a tengernyi kincs: Uj Guinea őserdejének kellős közepén terült el az újonnan felfedezett aranymező, ott aihová ember még be nem hatolt, ahonnan élve senki sem került ki. Ezrivel indultak útnak az aranyásók, de mind odavesztek, még mielőtt az aranyterületet elérhették volna. James Booth, maga is aranyásó, hallott a dologról. Azonnal megindul feleségével és nem törődik az őserdő veszélyeivel, vadállatokkal és emberevő pápuákkal, mert bizton reméli, hogy behatol Eldorádóba. Arany vagy halál vár rá és ő felveszi a halálos küzdelmet. Doris Booth kis, törékeny asszony és a bibliai Ruth mondásával felel urának: „Ott akarok élni, ahol te élsz és oda akarok menni, ahová te mész". Férje hiába próbálja lebeszélni, nem tagit, mert szereti és nem engedi, hogy egyedüli elvesszen az elátkozott birodalomban. így a (férfi nem tehet mást, minthogy feleségével nekivág a rengetegnek és a halálos veszedelemnek. Egyedül az emberevők birodalmában A kis expedíció eleinte megküzd az akadályokkal. Két bennszülött segíti őket és leírhatatlan nehézségek leküzdése után megtették az ut felét. A törékeny asszony birja az iramot, ha elfárad, minden erejét összeszedi, nem szól férjének, nem panaszkodik és cipe li magát tovább, a cél felé, az aranymezői felé. Egy nap azonban összeesik és nem bír ja tovább. Férje vissza akar fordulni, d( nem engedi. James Booth további hatheti vándorlás után rátalál az aranymezőre és felesége alig egy héttel később 'ugyancsak 'befut. Nem beszél sokat, nem magyarázza meg, hogyan sikerült a félelmetes ut, fő, hogy célnál vannak. Nincstelenek, martalóook közt élnek, akiknek szintén sikerült az őserdő meghódítása és mindenünnen felhangzik a kísérteties kórus: Arany! Arany! Ezt a területet a földrajz Edie Creec néven ismeri. Itt születik meg az uj gazdagság. És ebben a szörnyű és életveszélyes társaságban válik Doris Booth azzá, amivé az angol király hivatalos irata később kinevezi: az ujj Eldorádó jó angyalává és védőszentjévé. Kórház és őserdő közepén — orvos nélkül Doris Booth az őserdő közepén, minden kultúrától elhagyatva és minden segítség nélkül kórházat rendez be, ahol rendületlenül ápolja azokat, akiken sebet ejtettek a ragadozók, akiket mérges kígyók martak meg vagy akik az égigérő sziklákról lezuhantak. Már százharminc ilyen betege van ennek a kórháznak, amelynek egyetlen orvosa Doris Booth. A gyenge asszony ezenfelül veteményeskertet varázsol elő a pusztából, élelmicikkeket teremt elő és száz meg száz ember életét igy menti meg. Eemberfeletti munkát végez, mert most anár háromszázra rúg azok száma, akik mind itt akarnak meggazdagodni és akikről az asszonynak kell gondoskodni, mert rajta kívül nincs asszony ebben a vadonban. Lassanként eléri, hogy a szerencselovagok és gyilkosok civilizá- lódnak, meghajolnak az asszony hatalma előtt és rendes emberekké válnak. Itt történik egy csodával határos dolog: a vadonból civilizált telep nö ki, rendes kis társadalom, amelynek koronázatlan királynője ez az egyetlen asszony. Szelíd erőszakkal kényszeríti, hagyja magára az őserdő közepén és folytassa útját a két bensziilöttel. A férj erről hallani sem akar, de most is az asszony győz és néhány napi veszteglés után Booth magára hagyja az asszonyt és folytatja az utat. Az asszony egyedül marad, körülötte az őserdő. Ha nem lesz a vadállatok martaléka, akkor a pápuák kezére jut, de ezzel nem törődik. Egyetlen gondolata van csak: férjének győznie kell, el kell nyernie az aranyat. Európai erniber ezt alig tudja elképzelni: egy angol kultúrájú asszony gyilkosok, betörők és gangszterek közt, akiknek mindegyike bör- ,tömben ült. Nem egyszer történt, hogy megkörnyékezték és már-már úgy volt, hogy merészségéért életével kell lakolnia, ha ellenáll a brutális férfiaknak, de a gyenge nő mindig vissza tudta verni ezeket a támadásokat és mindig győzött. Aztán, mikor túl voltak a kezdet nehézségein, a telep legjöbbjaiból valóságos gárdát alakított. A gárda tagjai revolverrel jártak, linch-biróságot alakítottak és halállal lakolt, aki meg merte közelíteni Doris Booth személyét, a telep „jó angyalát". É's az első esztendő múltán nem volt ember, aki nem tekintette volna fel hozzá: mindenki szerette és tisztelte. Haszonötezer font birtokosa és az angol gyarmatügyi bizottság tagja így telik el miég két hosszú és küzdelmes esztendő. De ennek az időnek a leteltével Booth huszonötezer font boldog birtokosa és visszamehet Angliába. Közben rendes kis várossá fejlődött a telep az őserdő közepén, már van néhány ezer lakosa és az angol kormány birtokába veszi az uj területet. Mikor a Booth-házaspár visszaérkezik Angliába, nagyszerű egzisztenciát biztosítanak nekik és a kormány az asszonyt kinevezi a gyarmatügyi bizottság rendes tagjává. Ezenkívül számos tudományos és jótékonysági intézmény büszkeség© az asszony, aki éveket töltött martalócok és emberevők közt és aki ebben a környezetben is az marad, aki volt: angol lady. Az angol király most kihallgatáson fogadta, rendjellel tüntette ki és egy átiratában megtette hivatalosan is azzá, amivé az őserdő lakosai kinevezték: Edie Creec tartomány „jó angyalává". Borzalmas családirtás D élesekor szagban Prága, január 4. A Strakonic-e mellett levő Hoslovie-a községben megdöbbentő családirtást követett el Kojzár Adalbert házaló. Kojzár megölte feleségét, két gyermekét, azután pedig magával végzett. Búcsúlevelet hagyott hátra, amelyet felesége is aláirt s a levélből kiderül, hogy a házaló az egvre növekvő nyomor miatt vitte magával a halálba egész családját. Legelőször — előzetes megállapodás szerint — feleségét lőtte agyon, nehogy az asszonynak végig kelljen néznie két gyermeke haláltusáját. Mikor az ötéves Mária látta, hogy édesanyja véresen hanyatlik az ágyra, sikoltozva menekült az egyik sarokba, de az apa csak annyi időt engedett neki, amíg a revolvert újra megtöltötte, majd utána ment és közvetlen közelből agyonlőtte. A másik gyermeket, a hathónapos, bölcsőben fekvő leánykát szintén közvetlen közelből lőtte agyon és ekkor a lövés lángjától lángralobbant az ágynemű. Az apa eloltotta a tüzet, majd a szoba közepén megállt és főbelőtte magát. A család négy tagját röviddel a szörnyű tett elkövetése után (holtan találták meg a lakásban. — Alboin. ♦ ♦ Alboln! —vetette magát a férfi mellére* Alboin elkapta és szomjasan, kitüzesedve csókolta* Karjai közt megszűnt gyötrelmes benső remegése* Érzi testét, tapadásának főn-óságát Hogy szeretné a pihentető békességet életükben! — Itália! — hallotta a férfi suttogását Megdermedt és el akarta lökni Alboint Iszonyodott s irtózott tőle e pillanatban. Még most sem tud osztatlanul az övé lenni. A karjában tartja, érzi a szive dobbanását, de ez a hév másért van* Gyűlölnie kellett a terveit* Nem akart beletörődni, hogy csak darabja legyen a férfi életének! Ekkor valami váratlan történt a testével* A szive verése kihagyott e majd elalélt. Elragadtatott kis sikolyban tört ki. Ökle puhán kinyílt és a keze fölfutott Alboin nyakára. Szép, erős fejét odavonta ölére. — Hallgasd!. *. Mozdul... él! — tört ki ujjongva. Alboin odaszoritotta fejét, hallotta szivének boldog dobbanásait és mosolygott. — Az övé lesz Itália! A mi fiunké! ♦ ♦ ♦ Olyan királyságot hóditok neki, mint Isten ostoráé volt! Rozamunda fölszabadultan lélegzett* A férfi minden gondolata ősz- szenőtt álmával, földfoglalő tervével. Ebben az álomban ott vannak ők ketten, ő és a gyermeke, aki a télen életet kap tőle. Először örült béke- bontó tervének, az uj hadjáratnak, ami Alboin vérét égette. Telhetetlen hódítók. Kitépik innen, ahol otthon kezdett lenni. De igy jó. Nem is fog fájni, ha el kell hagynia Pannóniát Messzebbre kerül elpusztult hazájától, Gepidiától. Messzebbre a múlttól, talán örökre elfelejtheti. Az uj otthont már együtt építi föl Alboinnal. Részt kér a foglalás munkájából. Az ő ereiben is fejedelmek, hóditó királyok, a szteppék nagy khánjainak vére csörgedez, akiknek eszméje, éltetője volt a foglalás! 6. I II EGO FÖLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR HARMADIK KÖNYV A szüreti vigasságok napjait Camumtumban töltötték. Autrich görög birkózókkal, latin táncosnők csöngettyü- és füzértáncával szórakoztatta királyi vendégeit Gondos és bőkezű vendéglátó volt, kőházé kényelmet adott és minden napra valami uj mulatságot tartogatott. Sokat vadásztak a Carnumtumot övező lapos erdőkben. De Alboin- nak nem volt nyugsága. Alig egy hét múltán követet menesztett Gépi- diába és búcsút vett Autrichtól. Rozamundát Brigetióba kisérte és folytatta útját Herculián és So- pianaen át Lugió felé, ahol találkozni akart Bajánnál. A khán nyár óta a Tisza torkolatánál verte föl táborát. Onnan rövid volt az útja* Alboin sietett, hogy soká ne várassa Bajánt. Szép őszi időben jött Lugióba. Hajnalban egy keveset esett éa a nedvesség csillámos ragyogást adott a tájnak. Valami selymes finom kékséggel tündökölt az ég és a napnak olyan halk melege volt, mint egy bucsusimogatásnak. A Duna ezüstszürkén fénylő árral kanyargott a sárgahaju füzek közt és habjai fölött halra portyázó vércsék cikáztak. Alboin Klef herceg kíséretében volt. Tervbe vette, hogy Sopianaeba hívja a khánt, ahol Klef birtokán fejedelmien megvendégelheti. Baján húzódozott. 47 (FOLYTATJUK) — Uj nászomat csak a minap kezdém, testvér. Ne kívánd, hogy soká elmaradjak sátoraimtól. A megkezdett mézet fenékig kell enni, különben megkeseredik. Kicsit megvastagodott Baján és kigömbölyödött arcában frissen és vidáman fénylettek a szemei. Kevesebb sandaság és szurőság volt bennük. Könnyebb napja is lesz talán Bajánnal, gondolta Alboin. — Uj ágyasod egészségére! — köszöntötte az üdvözlő itallal. A földre öntött néhány cseppet, hogy hun szokásnak hódoljon. Csak aztán emelte szájához a kupát. — Hallom, gyönyörűséges kvád herceglány osztja meg veled ágyad örömét. — Jól tudod, testvéri — Uj asszony, uj iz — nevetett Alboin. Csiklandó derűvel volt teli. Jó napja volt. A beszéd jól indult. Csupa hajlandóságot látott a khánban. — Almaizü. Keményhusu őszi alma. — Nem vásik belé a fogad? Hányadik, testvér? — A sámán gondja, hogy számon tartsa. Nem az enyim. önelégült vigyort fojtott el Baján. De látta Alboin és Klef arcán a kéjclgés izgalmát és arra elhallgatott. Nem illő idegenek előtt asszonyi ölnek édességét fitogtatni, férfierővel kérkedni. A beszéd csak elpiszkitja a hamvas örömöt. Más testi szükségét sem hánytorgatja fel a férfi. A Duna partján már felvonva állt sárga nagy sátra és a földbe szúrt kopjákon apró zászlókat lengetett a szél. Szőnyegeket rakatott a sátor elé és azokra kuporodtak ők hárman. Alboin testőrsége lenyer gélt a közelben. Baján kísérete a sátor mögött tanyázott. Amint leültek, Baján hunyorgatva elnézte Alboint. — Jó utatok volt? — Kellemes. Idén szép az ősz. Gazdag szüretünk volt — Az jó ♦.. Magot is bőven arattál. Kapóra jön, hogy telt csűrökkel várod a tavaszt Alboin füle kivereslett. Miért emlegeti Baján a tavaszt? Furcsa kis vigyor van a szája szélén és a szeméből hamis kis fények sütnek. Forró lett a feje a gondolatra, hogy Baján megtévesztette a kedvével és megint kemény harca lesz vele. — Szűk lett néked Pannónia, hallom testvér — szólt váratlanul a khán. Alboin dhiilve meredt rá. — ördögöd van!... Honnan tudod? Követem fecsegett? Baján legyintett. — Ne bántsd az emberedet. ♦, Tüzes fogó nem tépne ki belőle fölös szót. —- Akkor hát? — Az ilyen gondolat madárszárnyon repül. De nálam megpihen. Megnyesem a szárnyát, nem engedem további... Narses bizonnyal nem udvarlásra küldte hozzád kedves emberét, Dagisteust... Ládd, ma én mondom, ne huzzuk soká ezt a szép időnket. Testvéred vagyok, szerződtünk már vérrel. Beszélj hát, mire kellek? Lovast akarsz? Fegyvert, segélyt, hadat, szekereket? A khán odatartotta tenyerét Alboin elé. Kacsintott közben és ug? nézett Alboinra kedveskedve, mint a szerelmesére. — Párol azok előre! *», Lássad, jó szívvel akarlak Megsegíteni.
