Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)

1937-01-28 / 22. (4168.) szám

1937 Január 28, csütörtök. T^<ai-7VWAAR-HlnLAB> 3 Egy francia újságíró a moszkvai^perről Radek szerint 1933-ban kikeriilhetetlennek látszott a háború Oroszország és Németország között Fantasztikus alakok és fantasztikus önvádak a trockista perben Egyre sűrűbb homály a párisi gyilkosság körűi ■■ Feléled a Kutjepov-ügy is ■■ Moszkva, január 27, A trockista per* ben a tegnapi tárgyaláson egy Alex Síéin nevű német mérnököt hallgattak ki. Síéin, aki különböző szabotázs-akciókról tett val­lomást, tanúként jelent meg a bíróság előtt, de háta mögött két szuronyos fegyőr állt. A perben egyébként a legfantasztikusabb ala­kok vonulnak fel, akárcsak a Zinovjev-per- ben. Például a tegnapi tárgyaláson egy Ar- nold nevű vádlottat hallgattak ki, akiről vallomása során kiderült, hogy életében négyszer változtatta a nevét, számos kül­földi útlevél fölött rendelkezik, kétszer de­zertált az orosz hadseregből. Amerikában is megfordult, ahol kétes üzleti tevékenyke­dést fejtett ki, majd pedig megszerezte az amerikai honpolgárságot és belépett az amerikai hadseregbe. Gyorsan felfelé ivel'ő pályáját természetesen az egyik amerikai fogházban fejezte be. Vallomásában elő­adja, hogy belépett az egyik szabadkőmü­vespáholyba is, még pedig azzal a céllal, hogy beférkőzhessen — mint ő mondotta — „magasabb társadalmi körökbe/' Ugyan­ekkor tagja volt a szövjetszövetség barátai körének és 1923-ban vissza is tért Szovjet - oroszországba. Először egy amerikai cso­porttal, a kuzneci bányavidéken fejtett ki tevékenységet és állítólag itt került kapcso­latba a trockista összeesküvőkkel. Mint a vallomásból kiderül, a trockisták fontos megbízatásokat adtak neki, 1934-ben pedig különböző terrorcselekmények végrehajtá­sával bízták meg. Az első ilyen terrorcse­lekmény volt a nehézipari népbiztos elleni merénylet, amelyet Kemerovba való meg­érkezése alkalmával1 kellett volna végrehaj­tania. A második megbízatás szerint pedig Molotov, a népbiztosok tanácsának elnöke ellen kellett volna merényletet elkövetni. Mind a két alkalommal! meg is kísérelte a merényletet, de az utolsó pillanatban meg­rémült és visszakozt csinált. ságiró szerint a legszélső jobboldalon álló bolse- viki, aki élesen ellenezte Sztálin radikális iparo­sitó gazdaságpolitikáját. Az ő vallomásából is kiderül, hogy nem olyan természetű összeeskü­vésről van szó, mint ahogy ezt a vádirat föltün­teti, hanem politikai küzdelemről. Szokolnikov szembefordult a szélsőséges iparosítási prog­rammal és mindenáron meg akarta menteni Szovjetoroszország agrár jellegét. Nem vonja kétségbe, hogy az iparosítási terv bizonyos ered­ményeket mutatott föl, viszont hangoztatja, hogy az orosz iparban elért eredményeket rendkívül drágán szerezték meg s az iparnak Oroszország­ban különben sincs jövője. Külpolitikai téren is helytelenítette a kormány politikáját, mert az volt a meggyőződése, hogy amennyiben bizo­nyos koncessziókat tesznek a kapitalizmus javá­ra, úgy Szovjetoroszország előbb-utóbb elbukik, ö elsősorban az úgynevezett parasztburzsoáziát akarta támogatni. Az összeesküvők között — állapítja meg a Temps — Szokolnikov a jobb­oldalt képviselte. A következő áldozatok: lüakovszkij és Mdivani A hátfájdalmak elmúltak Egy katona azt állítja, hogy a Kruschen-só megóvja őt a hátfáj­dalmaktól. Az illető öreg katona évekkel ezelőtt hát­fájdalmakat kapott. A Kruschen-só ismét helyreállította és megóvja őt a további bán- talmaktól. „Négy évvel ezelőtt — írja — hátfájdal­mak kezdtek kínozni és nem tudtam tőlük szabadulni. Azután elkezdtem Kruschen-sót szedni és szigorúan betartottam a haszná­lati utasítást. Biztosíthatom Önöket, hogy már néhány hét múlva éreztem jótékony ha­tását. Négy év pta pedig egyáltalán nincse­nek fájdalmaim. A Kruschen-só hatása nem csökkent, noha azt állandóan használom. A Kruschen-só használatát akkor sem hagy­nám abba, ha dupla árat kérnének érte. 60 éves vagyok és a fenti fájdalmakon kívül sohasem voltam beteg. E. D.“ A Kruschen-só olyan ásványsók keve­réke, amely a szervezetet és beleket egész­séges és állandó munkában tartja, tisztítja és ezáltal az izületi- és fejfájdalmak, vala­mint az emésztési zavarok is megszűnnek. 1890 összeesküvés szibériai feje volt. Azonkívül le­tartóztatták még Tuchacsevszki egyik adjután­sát. Nagy konsternációt vált ki a moszkvai pör a csehszlová­kiai kommunisták közt Prága, január 27. Az agrárpárti Vecer jelenti, hogy a moszkvai pör óriási megrökönyödést vált ki a csehszlovákiai kommunisták körében. Mialatt a kommunista párt hivatalos lapjai olyan szenzációkat tálalnak fel olvasóiknak, hogy „Trockij szöveséget kötött Hitlerrel a szovjet­unió ellen", azalatt a csehszlovákiai trockisták hadat üzentek a pártközpontnak és Moszkvá­nak. Már kiadtak egy röpiratot, amely segítsé­get követel valamennyi moszkvai vádlott részé­re és felszólítja a Csehszlovákiában élő összes kommunistát, hogy erélyesen szálljanak szembe a moszkvai igazságszolgáltatással. A röpirat szerzője azt kívánja, hogy tömeges tiltakozáso­kat küldjenek Moszkvába a kihallgatások módja és az ítélet ellen, amely előreláthatólag vala­mennyi vádlott kivégzését fogja tartalmazni. Schmidt Imre utolsó útja Pozsony, január 27. (Pozsonyi szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Szerdán délután négy órakor temették el a Kecskekapu melletti evan­gélikus sirkertben Schmidt Imre Lajost, a volt szlovenszkói pénzintézeti központ ügyvezető ál- elnökét s a református egyház kerületi tanács- biráját. A temetésen óriási részvét nyilvánult meg. A család tagjain kívül jelen volt a refor­mátus egyház egész presbitériuma dr. Salamon X. Ferenc közjegyző és László Zsigmond pres­biter vezetésével s a magyar társadalom szine- java. Az egyesült párt képviseletében dr. Neu­mann Tibor és dr. Gothe Árpád voltak jelen. Megjelentek a temetésen a szlovák bankok kép­viselői is élükön a szlovenszkói pénzügyi élet szeniorjával, Makoviczky Ivánnal, a Slovenská Banka elnökével. A temetési szertartást Vágó 'Pál nemeshódosi református lelkész végezte, aki magasszárnyalásu gyászbeszédet mondott a ko­porsó előtt. Utána az evangélikus tanítók ének­kara egyházi énekeket énekelt. A sírnál Kova- rik Mihály nyugalmazott igazgató-tanitó mon­dott megható búcsúbeszédet. Marokkóban lezuhant egy belga repülőgép — tizenkét halolt O r a n, január 27, A város közelében tegnap lezuhant egy belga utasszállító re­pülőgép és tizenkét utasa szörnyethalt. A gép Elisabethville repülőteréről indult út­nak, Colombecharban pihenőt tartott, majd tegnap délben folytatta útját. A hatalmas készülék a Nagy Sóstavak közelében, Sebkhl határában zuhant le. A szerencsét­lenség pontos okát eddig nem tudják, de valószínű, hogy a rádióantenna drótja csa­varodott rá a kormánykerékre és igy tör­tént a katasztrófa. A halottak között nyolc utas és a személyzet négy tagja van. — AZ OSZTRÁK KERESKEDELMI MINISZ­TER BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Pénteken délben Budapestre érkezik Taucher -osztrák kereskedelmi miniszter. Az osztrák miniszter a. Magyar-Osztrák Társaság meghívására a képviselőház delegáció- termében előadást fog tartani a két országot közösem ér­deklő gazdasági problémákról. A közlekedésügyi népbiztos a vádlottak padján A mai tárgyaláson Livsic volt helyettes népbiztost hallgatták ki. Livsic beismerte, hogy 1933 óta rendszeresen vasúti szabo­tázs-akciókat hajtott végre és ezzel a tevé­kenységgel akkor sem hagyott föl, amikor 1935-ben a déli vasút, később pedig az északkaukázusi vasút igazgatója lett. Az ő hatáskörébe tartozott az egyik legfonto­sabb oroszországi vasútvonal, a Moszkva- Kurszk közötti, amelyen az utóbbi évek fo­lyamán számtalan vasúti katasztrófa tör­tént. 1935-ben a forgalomügyi népbiztos helyettesévé nevezték ki és erről1 a magas posztról is számos szabotázs-akciót hajtott végre. Amikor Kaganovicsot közlekedés- ügyi népbiztossá nevezték ki, Pjatakovtól azt a megbízást kapta, hogy mindenáron akadályozza meg a vasút fejlődését és az egész szabotázshálózatot uj alapokon kel­lett fölépíteni. Livsic és Szerebriakov főleg Kaganovics rendelkezéseit szabotálják. A hivatalos jelentés szerint Livsic a vizsgálat folyamán tagadta, hogy kapcsolatban állott volna a trockisták kémszervezetével, most azonban beismeri, hogy Knjazev és Túrok nevű vádlottakkal együtt álkandó kapcsola­tot tartott fenn a japán kémszervezettel. Hogyan látja a port a „Temps" munkatársa? A Temps munkatársa részt vesz a moszkvai pör tárgyalásán és megpróbált bevilágítani en­nek a rejtélyes ügynek a kulisszái mögé, A fran­cia újságíró szerint egészen más légkörben folyik a mostani pörnek a tárgyalása, mint amilyen az augusztusi, úgynevezett Zinovjev-pör volt. Zi- novjevék megtörtén és magukbaomlottan tettek vallomást, mig Radek rendkívül élénken viselke­dik a bíróság előtt, állandóan debattál az ügyész­szel és hangoztatja, hogy az adott körülmények között nem látott más lehetőséget arra, hogy politikai programját megvalósítsa. Állítólag Ra­dek a pör végén hatalmas politikai beszédre ké­szül, amelyben föl fogja tárni magatartásának okait. Ebben a pillanatban csak az 1932—33-as általános szovjetorosz helyzetről igyekszik képet adni és hangoztatja, hogy abban az időben ki- kerülhetetlennek látszott a háború Szovjetorosz­ország, Németország és Japán között. Azért vett részt az összeesküvésben, mert azt hitte, hogy ezen az utón sikerül a párt és a kormány poli­tikájának irányát megváltoztatni. Ebben az idő­ben beszélt az egyik idegen állam követével Lit- vinov egyik estélyén. A diplomata minden bi­zonnyal kormányának megbízásából az iránt ér­deklődött, hogy valóban állanak-e tömegek Szovjeíoroszországban Trockij mögött. Radek erre a kérdésre határozott igennel válaszolt és később az is szóba került, hogy egy trockista rezeim esetén megvolna a lehetősége a német— orosz közeledésnek. Csak 1935-ben — mondotta Radek a Temps szerint — változott meg az ál­talános helyzet, minden téren érezhető javulás volt tapasztalható, úgyhogy ő vonakodott to­vább résztvenni az ellenforradalmi összeesküvés- bún. Sőt a kommunista párt központi bizottsá­gának jelentést is akart tenni, de elállt tervétől, mert tekintettel kellett lennie többi társaira. Csak a többiekre való tekintettel tagadott min­dent most is letartóztatása alkalmával és csak három hónap múlva, miután a vizsgálóbíró meg­cáfolhatatlan bizonyítékokat tárt elébe, tett be­ismerő vallomást. Egy „jobboldali" bolseviki Érdekes részleteket közöl Szokolnikov kihall­gatásáról is a Temps, Szokolnikov a francia uj­Mexiko City, január 27. Az United Press sze rint Trockij Leó kijelentette, hogy az állítóla­gos Sztalin-ellenes mozgalom letörésére indított terror-akció a Radek-pörrel még nem ért véget. Az úgynevezett hazaárulási pereknek egész so­rát készítette elő a GPU. A Zinovjev—Kame- nyev-per idején utalás történt Radek nevére és ez adta meg az alapját az uj pernek. A legkö­zelebbi per előkészületei már folynak és előre­láthatólag Rakovszkij és Mdivani lesznek az uj per fővádlottai. Egyre rejtélyesebb lesz a Navasin-ügy Páris, jainuáir 27. Navasin meggyilkolása kö­rül még mindig átláthatatlan homály terjeng. A nyomozást vezető Guilleaume rendőrbiztos újabb helyszíni vizsgálatot tartotta Bois de Boulogne- ban, majd pedig személyesen résztvett az áldo­zat holttestének fölboncolásánál. Megállapítot­ták, hogy Navasint nem a revolvergolyók ölték meg, hanem bottőrrel szivenszurták. A tegnapi nap folyamán az ügyben tizenkét személyt hall­gattak ki. A kihallgatások a késő éjszakai órákig tartottak, utána Guilleaume mindössze annyit mondott az újságíróiknak, hogy azt hi­szi, helyes nyomon van. Részletesebb felvilágo­sítást azonban nem volt hajlandó adni a titok­zatos ügyről. Ma kihallgatták Trockij Párisban élő fiát, Sedovot, aki kijelentette, hogy nem is merte személyesen Navasint és vele semmiféle összeköttetésben nem állott. Trockij fiát egyéb­[Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zárva, folyton fájjon .a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természe­tes „Ferenc József" keserüvizet. Közkórházakban végzett orvosi meg­figyelések szerint a Ferenc József viz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat, ezért kiváltkép a gyomor-, bél-, vese-, máj-és epehólyagbetegek hasz­nálják szívesen. Az orvosok ajánlják. ként a Navasin-gyilkosság óta detektívek őr­zik, mert Trocikij Mexikóból figyelmeztető táv­iratot küldött a párisi rendőrségnek, amelyben bejelenti, hogy a következő áldozat az ő fia lesz. A fiatal Trockij lakása előtt azóta éjjel- nappal két rendőr posztok A meggyilkolt személyéről a legfantasztiku­sabb részleteket deríti ki a nyomozás. A kelet- és középeurópai zsidóságot védő liga titkára, Boriit Gerovics, aki hosszabb idő óta barátság­ban volt Navasinnal, kijelentette, hogy a meg­gyilkolt az utóbbi időben az Oroszországba való visszatérés gondolatával foglalkozott és saját bevallása szerint otít egy magas közigazgatási hivatal betöltésére volt kiszemelve. Más tanuk állítása szerint is Navasin teljes mértékben él­vezte a szovjetkörök bizalmát és politikai tá­mogatását. Ezek a körülmények természetesen még titokzatosabbá teszik az ügyet. Egyes la­pok állítása szerint Navasin hadianyagszállitás- sal is foglalkozott és legutóbb Spanyolország­ba adott el nagyobb mennyiségű löszért és hadi­anyagot. Ennek az üzletnek a lebonyolításánál volt egy spanyol nemzetiségű társa is, aki azon­ban titokzatos módon az utóbbi időben eltűnt. Attól tartanak, hogy őt is éltették láb alól. A szociálisa lapok viszont azt állítják, hogy Nava­sin a titkos nemzeti szocialista propaganda oroszországi, lengyelországi és ausztriai össze­köttetéseire vonatkozóan ismert leleplező ada­tokat és a nemzeti szocializmus ellenségeként ismerték. Ezek a cikkeik és kombinációk termé­szetesen még homályosabbá teszik a különben is titokzatos és homályos ügyet. Feléled a Kutjepov-ügy Páris, január 27. Egyes lapok a Navasin-gyil- kossággal kapcsolatban azt hangoztatják, hogy ez egy második Kutjepov-ügy és csakis a GPU müvének tulajdonítható. Fokozza az ügy titok­zatosságát az a körülmény, hogy sajátságos mó­don a Navasin-gyilkosság napján feléledt a hat évvel ezelőtt történt Kutjepov-ügy. Évekig tartó hallgatás után jelentkezett a Kutjepov-ügy vizs­gálóbírója „és az elhurcol tábornok ügyvédjét magához hivatta. Az ügyvéd és a vizsgálóbíró között két óra hosszat tartó tárgyalás volt, ami után az ügyvéd az újságírók kérdésére csak annyit mondott, hogy a francia hatóságok uj és váratlan nyomra bukkantak. Néhány hónappal ezelőtt egy Szuszlov nevű orosz emigráns tudo­mására adta a rendőrségnek, hogy Kutjepov még mindig életben van, de az egyik szomszédos államban fogvatartják. Ebben a pillanatban lehe­tetlen ennek a verziónak valószínűségéről meg­győződni. Letartóztatták a cárgyilkost is London, január 27. A Reuter-iroda moszkvai jelentése szerint letartóztatták Beloborodov szovjetbiztost, aki annak idején a cári családot kivégeztette. A cárgyilkos állítólag a trockista,

Next

/
Oldalképek
Tartalom