Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)

1937-01-21 / 16. (4162.) szám

1937 január 21, csütörtök. ^mgaiMacAarhirlap 9 AfKŰZGAIBASÁBjL Benes köztársasági elnök az európai gazdasági együttműködésről Prága, január 2Ó. Benes köztársasági elnök ma fogadta az európai gazdasági és vámegyesület csehszlovákiai csoportjának megbízottjait. Az elnöknél! az egyesület megbízásából Schuster volt miniszter, Stand kereskedelmi tanácsos, Kacírek igazgató és Janota főszerkesztő jelentek meg. Schuster volt miniszter beszédében utalt az egyesület nemzetközi megszervezésének kiépítésére, az egyesület céljaira, amelyek között első helyen a gazdasági lefegyverzés áll, mert nézete szerint ez képezi az első lé­pést a katonai lefegyverzés, az európai béke és Európa gazdasági egyesítése felé. Emlí­tést tett arról, hogy a csehszlovákiai cso­port elsősorban gazdasági és kulturális kö­zeledést keres a kisantant keretein belül. Benes köztársasági elnök válaszában ki­fejtette, hogy figyelemmel kiséri nemcsak Prága, január 20. A Csehszlovák Sajtóiroda jelenti: Badulescu Viktor vezetése alatt a román bizottság Prágában letárgyalta a romániai beru­házási munkálatok és a román hadsereg fölfegy- verzésének lehetővé tételét célzó hitelügylet föl­tételeit. A tárgyalások úgy a fedezet, mint az egyes szállításoknál nyújtandó hitelek tekinte­Prága, január 20. A Rimamurányi-müvek, mint ismeretes, a vasércet és a mészkőt ed­dig a Gömörszepesi Érchegységben lévő bá­nyaüzemeiből szállították magyarországi ko- hótizemü'kbe. A vasutiigyi igazgatás az érc- száilitásra eddig a békeszerződés kikötései értelmében jelentős kedvezményeket engedé­lyezett. Január 1-én azonban a vasutügvi mi­nisztérium a kedvezményes szállítási díjsza­bást kévék 100 százalékkal fölemelte. Ennek az lett a következménye, hogy a társaság egy­szerűen beszüntette a szlovenszkói bánya­üzemeiből az ércszállitást és azzal fenyegető­zik, hogy amennyiben nem kapja meg az ed­digi szállítási kedvezményeket, úgy kényte­len a bányák üzemét teljesen beszüntetni és néhány száz munkást elbocsátani. A társaság Prága, január 20. Tudósítónk híradása nyo­mán vasárnap beszámoltunk arról, hogy a nagy- bocskói Klotíld-gyár igazgatósága február 1-én 25 százalékos munkás- és 2 százalékos hivatal- nokleépitést számit foganatosítani. Ezzel kap­csolatban arról is beszámoltunk, hogy a Klotild és a Szolyva bankérdekeltsége a két üzemet ösz- szeházasitja és a vezetésben bizonyos személyi változások máris megtörténtek. Illetékes köz- gazdasági és pénzügyi körökből származó érte­sülésünk szerint a Nagybocskón elterjedt hírek alaptalanok, ‘mert a két üzem bankérdekeltsége a csehszlovákiai csoport, hanem a nemzet­közi központ erőfeszítéseit, amely csoport élén Le Trocquer volt miniszter áll. Az el­nök hangsúlyozta, hogy amint a múltban al­kalma volt ezeket a törekvéseket támogatni, ugyanúgy ma is megmarad ezen a vonalon, mert ezek a törekvések a helyi eredményte­lenségeken túl, mégis csak Európa, de fő­képpen Középeurópa gazdasági megértésén fáradoznak. Bene§ elnök emellett nem tit­kolta el ama véleményét, hogy minden ilyen eszme valóraváltása, különösen az autar- kiára való törekvések idején nagy nehézsé­gekbe ütközik, ami azonban nézete szerint nem jelenti azt, hogy a törekvés végcélja hibás. A köztársasági elnök ezután hossza­san elbeszélgetett az egyesület megbizottai- val s a beszéd során több bel1- és külföldi aktuális gazdasági kérdést érintett. lében teljes eredménnyel jártak. Ma aláírták a keretszerződést. Ennek alapján a román kormány konkrét szállítási szerződéseket fog kötni az egyes üzemekkel. A hivatalos jelentés megálla­pítja, hogy az egyezmény nagyban hozzá fog járulni a kölcsönös gazdasági viszonyok megja­vításához és politikai téren a tárgyalások ered­ménye jelentős haladást jelent. ezenkívül azzal is érvel, hogy a trianoni bé­keszerződés az üzem részére szolgáló nyers- anyagszállitásnál külön vasúti szállítási ked­vezményt biztosított, tekintettel arra, hogy a kohóüzem Magyarországon, a bányák pedig Szlovenszkótn vannak, de utal arra is, hogy a társaság saját vasúti kocsik fölött rendelke­zik s ezért már ezen az alapon is megilleti a szállítási kedvezmény. A cseh nemzeti szo­cialista „Ceské Slovo“ ma hosszabb cikkben foglalkozik a kérdéssel s megállapítja, hogy igen kellemetlen, hogy erre a konfliktusra sor került, mert énnek folytán nemcsak a társa­ság bányáiban dolgozó néhány száz munkás válik kenyértelenné, de munkanélkülivé válik az állami bányaüzemek néhány száz munkása is, tekintettel arra, hogy a társaság az állami hányákból is szállított ércet. egyáltalában nem is gondolt sem munkás-, sem pedig tisztviselőelbocsátásra s a Klotild-, vala­mint a Szolyva-üzem összeházasitása és az ezzel kapcsolatban elterjedt személyi hírek túlzottak és nem felelnek meg a valóságnak. Értesülésün­ket lapunkban annál is szívesebben regisztrál­juk, mivel a helyszínen szerzett értesüléseink mindenben fedik az illetékes közgazdasági és pénzügyi körökből származó információinkat, miszerint a nagybocskói Klotild-müveknél sem munkás-, sem hivatalnokelbocsátásra nem fog sor kerülni. Az év végéig elintézik az 1935. évi adófellebbezéseket is Prága, január 20. A pénzügyminisztériumban tegnap 'belső tanácskozásokat tartottak az adó­fellebbezések sürgős elintézése technikai keresz­tülvitelének kérdésében. Elhatározták, Ihogy a ré­gi adófeHebbezéseket, beleszámítva az 1035. évi fellebbezéseket is, az 1937. óv folyamán úgy első, mint második fokon el fogják intézni. Tervek a palacküvegipar helyzetének megjavításéra Prága, január 20. A palacküvegipar belföldi és külföldi elhelyezési viszonyai már évek óta nem a legrózsásabbak. A palackiivegipar képviselői a helyzetnek törvényes utón történő enyhítését kö­vetelik. így többek között azzal a követeléssel álla­nak elő, hogy a jövőben minden palackot lássanak el az előállító cégével, s hogy cégjelzés nélküli üvegek ne kerülhessenek forgalomba. A pahuk- üvegipar az ilyen cégjelzés nélküli üvegek becseré­lését kéri. Ezenkívül követelik az üvegek norma­lizálását, amint az Németországban is megtörtént és hogy a régi üvegekkel való kereskedelmet az Ausztriában bevezetett módon szabályozzák és­pedig úgy, hogv a régi üvegekket csak meghatá­rozott kereskedők vásárolhassák meg, akik azután kötelesek az üvegeket az üveggyáraknak eladni, így akarják megakadályozni a régi üvegek hasz­nálatát. Kivételt csupán a sörös- és az ásványvizes üvegek képeznének. A palacküvegipar képviselői végül azt kérik, hogy bizonyos folyadékok csak üvegben legyenek forgalombahozhatók. Fahiány a csehszlovák iparban Prága, január 20. Néhány ipari ágban a túl­zott fakivitcl miatt fahiány mutatkozik. A „Óeské Slovo“ jelentése szerint a helyzet any- nyira előrehaladt, hogy a csehszlovák ipar nyersanyagalapja veszélyeztetve van. A lap a fa kivitelének további korlátozását követeli és azt hangoztatja, hogy a Németországgal lefoly­tatandó kereskedelmi tárgyalások során csök­kenteni kell a papír és a vegyiszerek előállítá­sára szükséges fakontingens kivitelét. A hassa) villamosvasút ezévi költségvetése Kassa, január 20. (Kassai szierkesztőségünlk teleli onjelentése.) A városi 't/amiács legutóbbi üléséin heiteirjie&zit,ették a városi villamosvasút 1937. évi költségvetésiét. Ez az efeő költségvetés azióta-, hogy a város saját kezelésiéibe vette a viiLlamosvasutait. A költségveitié'si eilaboráituan 2,895.000 korona szükségletet mutat fel. Ezt az ö'sszeget a bevételeikkel fedezik, úgyhogy a költségvetés a tervezet szerint aktív lenne. A személyforgalomból több minit 1 millió koronát s az áruforgalomból majdnem 800.000 koronát szándékszik bevenni a villamosvasút. A szemé­lyi kiadásokra 1,293.000 koronát s a villany­számláira 320.000 koronát irányoztak elő. A költségvetés-terve zeitben sajnos beruházásra egyetlen fillér 6Ínos felvéve. Pedig ha a város tényleg jövedelmezővé akarja tenni a vililaimos- vaisutat, azt okvetlenül fejlesztenie kell, mert a mai állapotok mellett az optimista költség­vetés ellenére is csak ráfizethet a város. (—) Az elveszett postai küldemények kárté­rítésének kérdése. A postaügyi minisztérium azt javasolta, hogy az ajánlott küldemények el­vesztése esetén 250. az 1 kilóig terjedő érték nélküli csomagok elvesztése esetén pedig 50 ko­rona kártérítést fizessenek, minden megkezdett fél Kiló után pedig legföljebb még 25 koronát. A kamarai központ ezzel kapcsolatban azt kérte, hogy az ajánlott küldemények elvesztése esetén nyújtandó kártérítést a volt monarchia idején nyújtott kártérítés viszonyában valorizálják és­pedig úgy, hogy az akkor nyújtott 50 aranyko- korona kártérítés helyett legalább 500 koronát adjanak. Ami az elveszett csomagoknál nyúj­tandó kártérítést illeti, a kamarai központ kérte, hogy a postai csomagokért éppen olyan kártérí­tést fizessenek, mint a vasúton szállított csoma­gokért. (—) Kommentárt adnak ki az egyenesadótörvény novellájához. A pénzügyminisztérium hivatalnokai, akik résztvetitek az egyenesadótörvény novellájá­nak elkészítésében kommentárt készítenek a no­vellához. A kommentár tartalmazni fogja a törvény és a végrehajtási rendelet teljes szövegét és az egyes törvényes előírásokra vonatkozó magyaráza­tokat, végül a normatív döntéseket és a hivatalos gyakorlatot. A kommentár körülbelül április ele­jén fog megjelenni s az ára 130—140 korona lesz. (—) Burgonyakeményitő-fölszabaditás februárra. Az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium mellett működő keményítő ügyeket intéző testület a teg­napi ülésén februárra a burgonyakeményitő kon­tingens 2 százalékát szabadította föl. Október 1- től kezdve eddig összesen 111 vagont szabadítottak; föl. Ha a fölszabadított mennyiség nem lesz ele­gendő, úgy a testület elnöksége pótflölszabaditást fog eszközölni. (—•) A nyersvas és nyersacéltermelés adatai. Az állami statisztikai hivatal előzetes jelentése szerint a nyersvastermelés 1936 december havában 110.682 tonnát tett ki a novemberi 111.477 tonná­val szemben. 1935 decemberében a nyersvaster­melés 91.566 tonna volt, Decemberben a köztár­saságban 161.4r27 tonna nyersacélt termeltek a novemberi 152.229 és az 1935. évi decemberi 114.266 tonnával szemben. Az acéltermelés elérte a krízis előtti színvonalat, míg a nyersvasterme­lés még körülbelül egyötödével alacsonyabb, mint 1929-ben. Az egész évben 1.1398 ezer tonna nyersvasat és 1.559-6 ezer tonna nyersacélt ter­meltek. A vastermelé6 emelkedése az 1935. évvel szemben 40 százalék, az acéltermelés emelkedése 30 százalék. (—) Csak jövő héten tárgyalnak érdemlegesen a gazdasági miniszterek. A „Národní Listy“ értesü­lése szerint a gazdasági miniszterek tanácskozásá­nak határidejét elhalasztották a jövő Inét elejére. E hét végén csak a szokásos minisztertanácsot tart­ják meg. (—) Elutazik a csehszlovák kereskedelmi delegá­ció Parisba. Lapjelenté6ek szerint dr. Osusky pári­si csehszlovák követnek az illetékes francia ténye­zőkkel folytatott tárgyalása előrehaladt, úgyhogy ma már elutazik Fámba a csehszlovák kereskedel­mi delegáció a megszakadt csehszlovák—franc.a kereskedelmi tárgyalások folytatására. (—) Tisztán nikkelből fogják verni az ötkoroná­sokat. A pénzügyminisztérium sajtóosztályának je­lentése szerint az 1932. évi 94. szánni törvény meg­változtatására, illetve kiegészítésére vonatkozóan kidolgoizott kormányjavaslat azt indítványozza, hogy az ötkoronós érméket a jövőben tisztán nik­kelből verjék. Az uj ötkoronások 6ulya 8 gram lesz. Ezekkel áz uj 'érmékkel fogják fokozatosan pótolni az eddigi ezüst érméket, úgyhogy a kiadás­tól kezdve két éven belül az ezüst érme megszűnik törvényes fizetőeszköz lenni. A harmadik évben a Nemzeti Bank és a postahivatalok fogják becserél­ni a régi ötkoronásokat. Az uj ötkoronások alakja azonos lesz az eddigivel. (—) Külön vonatok a prágai tavaszi vásárra. Az államvasuti igazgatás a prágai tavaszi vásárra a köztársaság különböző részeiből, így többek között Pozsonyból és Kassáról is külön vonato­kat indít a március 5—14-ig tartó prágai tava­szi vásárra. A különvonatok menetrendjét an­nak idején közölni fogják. (—) Az idén is megrendezik a szállodai és a vendéglős-vásárt. A tavaszi vásár keretében Prágában az idén ismét megrendezik a szállodai és a vendéglős-vásárt. A vásár keretében a sör fogyasztásának emelését fogják propagálni. (—) A csehszlovák—olasz ldiring állása. Milá­nóból jelentik: Csehszlovákia kliringadóösága. a conto nuovon január 16-án 26 millió lírát tett ki az előző heti 27 millió lírával szemben. (—) Válságos a szlovenszkói bőripar helyzete. A szlovenszkói bőripar már néhány éve súlyos vál­sággal küzd, amely e jelentős iparágat a meg­semmisüléssel fenyegeti. Illetékes tényezők azt hiszik, hogy a szlovenszkói bőripar helyzetében lényeges javulás állana be, ha kiküszöbölnék a- bőr kikészítésére szolgáló anyagok külföldi behoza­talát. A behozatal évente körülbelül 50 millió ko­ronát emészt föl. Értesülésünk szerint a bőripari szövetség és a bőripari vegyészek január 30-án Liptószentimiklóson közös ankétet tartanak, ame­lyen (megtárgyalják a bőrkikészítésre szolgáló vegyszerek kérdését. (—) Uj szeszgyár alakul Szlovenszkón, Már egy évvel ezelőtt elhatározták, hogy a puhói járásban lévő Tohány községben mezőgazdasá­gi szeszgyárat létesítenek. Az előkészítő mun­kálatokat már a múlt év végén befejezték. Az uj szeszgyár hatszáz hektoliter szeszt fog elő­állítani. (—) Kárpátaljai kény9zeregyesség. A beregszászi kerületi bíróság Berglas Hugó és Izsák beregszászi vegyeskereskedő cég kérésére Kv. S62/36. szám alatt kényszeregyeesógi eljárást indított. Vagyon­felügyelő Fekéshdzy Zoltán. A követelések február 20-ig jelentendők be. Tárgyalás március 2-án. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. A hiva­talos lap jelentése szerint Szlovenszkón és Kárpát­alján 13 uj mezőgazdasági kényszeregyességi el­járás indult, ésped.g 2 a pozsonyi, 4 a besztercebá­nyai, 7 pedig a beregszászi kerületi bíróság kör­zetében. (—) Folynak a magyar—francia kereskedelmi tárgyalások. Párisból jelentik: Hétfőn kezdődtek meg Parisban a magyar—francia kereskedelmi szerződést előkészítő tárgyalások. Nickl Alfréd, Ferenczi Izsó és Fabinyi István képviselik e tár­gyalásokon a magyar kormányt, Ambró István pe­dig, mint a Nemzeti Bank megbízottja vesz részt a tanácskozásokon. Az 1937. évi egész kivitel és behozatal kontingenseinek megállapítása, továbbá a fizetési forgalom uj szabályozása van a tárgyalá­sok napirendjén. (—) A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank mér­lege. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefo­non: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank most tette közzé az elmúlt üzleti év mérlegét. A mér­leg igen kedvező. A vállalat az 1936. üzletévet 4,354.312-90 pengő tiszta nyereséggel zárta, ami közel 1 millió pengővel nagyobb az előző évi nye­reségnél. (—) 363 millió pengő 3Iagyarország bankjegyfor­galma. Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi kimutatása szerint az érckészlet, a valuták, devizáik és a váltópénz összege 2,736.914.92 pengővel 136,828.618.09 pengőre, a® egyéb követelések összege 3,171.372.50 pengővel 161,■423.982.48 pengőre emelkedett. A leszámítolt váltók, közraktári jegyek és értékpapírok összege 24,810.525.01 pengővel 450.288.536.81 pengőre, a kézizálogra adott kölcsönök összege 3700 pengővel 12,356.100 pengőre csökkent. A bankjegyforgalom 23,072.630 pengővel 363.596.360 pengőre fogyott. A zsirókövetelések, letétek és azonnal lejáró más követelések összege 5,087.112.91 pengővel 219,365.529.84 pengőre emelkedett. Az egyéb tarto­zások összege 920.420.50 pengővel 144,496.448 50 pengőre csökkent. (—) Lényegesen emelkedett 1936-ban .Magyar- ország szőlőkivitele. Budapestről jelentik: Magyar- orezág szölökivitele 10 évvel ezelőtt 6CÖ0 mázta volt. Azóta állandóan emelkedett, a ezőlökivitel s az 1036. évi 142.000 mázsás kivitellel Magyarorsz.’g tízévi kivitele 963.000 mázsát tesz ki. Az 1936. évi kivitel értéke 3.3 millió pengő volt, míg a tíz évi kivitel értéke meghaladja a 31 millió pengőt. A magyar szőlő legjobb piaca Németország és Ausz­tria volt, de nagy mennyiséget vásárolt Csebszlo- válkia, Svájc, Belgium, Anglia és Lengyelország is. (—) Belgium megadóztatja a szénbehozatalt* A belga kormány elhatározta, hogy március 31- ig a házi szükségletre szolgáló szén behozatalát tonnánként 7.50, az ipari szénbehozatalt pe ’ j .tonnánként 5 frankkal fogja megadóztatni. Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüjtemény, amit a NAGYASSZONY . havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál Megkötötték a román hadsereg fölfegyverzé- sének támogatását szolgáló hitelegyezményt A munkanélküliség újabb emelkedésére van kiláíás Szlovenszkón A Rimamurányi a vasúti tarifa emelése miatt beszüntette Szlovenszkóról az ércszállitást Többszáz munkás kenyértelenné válik - Felesleges konfliktus Nem lesz munkáselbocsátás és munkabeszüntetés a nagybocskói Klotild-müveknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom