Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-08 / 256. (4105.) szám

1936 november 8, vasárnap* KíU&títélBMiéMQ. Az amerikai győzelem A Nobel-dijas Sinclair Lewis egyik legújabb könyve, a „Sólyom útja" élénken emlékeztet Lindbexg'hre, ha nem is róla szól. A regény hő­se egyike Amerika legelső repülőinek, a felle­gekben száll, magasan városok és vidékek felett és ez a magas valóság szimbólummá válik ak­kor, ha a hős lent jár, a látszólag biztos földön. A regény maga az amerikai élet találó, gyilko­sán őszinte, szellemes-szatirikusan megirt ke- resztmetsztét adja a hős életének hátterében és a hős lélekben is úgy lebeg a kicsinyesen elfer­dült amerikai élet felett, mint repülőgépen az egészségtelen felhőkarcolók felett. A Lindbergh-karakter az amerikai tömeg ideálja lett, méltóbban és emelkedetebben, mint ahogy a sofőrtpius vált az európai sznobok és parketten táncoló tömegek ideáljává. És éppen Sinclair Lewis könyve emlékeztet arra — fel­villanó revelációképpen, — hogy a valóságos Lindbergh nemcsak Amerika légi hőse, nem­csak a sport világrekordere, hanem végzetsze­rűen nemzeti az a hős is, aki véráldozattal segí­tette elő azt a gyökeres változást és tisztulást az amerikai közéletben, A Lindbergh-bébi gyilkosát régen kivégezték, de a Lind'bergh-ügy miég korántsem aludt el. Rolf Nürnberg könyve — „Lindbergh, Ha lipt­ai ann és Amerika" — most tárja újra a világ elé a még elintézetlen aktákat. Ezek az akták arról szólnak, hogy az ítélet megtörtént, de an­nak végrehajtása csak most folyik. Hauptmann valamelyik „kivégzése" ■— úgy emlékszem, az utolsóelőtti — alkalmával igye­keztem felderíteni, hogy mi volt az oka annak a nagy hűhónak, amelyet a gangszter megmen­tése érdekében csaptak. Nem egy ember életé­ről volt szó, hanem a közvélemény megmenté­séről. A gangszterek a közvélemény türelméből és jóvoltából uralkodtak az Egyesült Államok fölött, bántatlamságuk nem vakmerőségükön és nem fegyvereiken múlott, hanem a népszerűsé­gen, amelyet hallgatólag, de köztudomás sze­rint sikerült megszerezniök. A gangszter az amerikai proletár barátja volt, pénzkölcsönzője és védelmezője és az ember rablóknak a külö­nös amerikai vetületiben majdnem olyan hatal­muk volt a nyomorgó néptömegek által, mint a római patríciusoknak klienseik hada által. Odáig mentek a merészségben, hogy nem vol­tak hajlandók osztozkodni a népszerűségben, az igazi, szivszerinti népszerűségben, senkivel, még Lindbergh-gel sem. Megtörtént a nagy ki­hívás: a meakótyagosodott álvilág meg akarta mutatni hatalmát a másirányu, ideális, etikus népszerűség -birtokosa fölött, a levegő hőse fö­lött. Az összecsapás embertelenül aljas és ke­gyetlen volt és évekig tartó harc után az igaz hős győzelmével végződött. A győztes súlyo­san vérzett. Lindbergh gyermekét áldozta a győzelemért és az ítélet végrehajtása előtt me­nekülnie kellett hazájából. A hősi ideális igaz­ság mégis győzött a földön tapadó, nyomor- szagu valóság fölött, a rajta épülő gangszter- uralom fölött. Hauptmannt kivégezték, az ellenállás meg­tört, a többi már ment szabályosan. A gang­szterek elvesztették a csatát, amit a népszerű­ségért folytattak. Sorsuk akkor pecsételődött meg, mikor Hauptmann „ártatlanságát" sem si­került többé bebizonyitaniok. Ez korántsem azt jelentette, hogy az igazság derült ki, hanem azt, hogy a közvélemény teljes eréllyes szembeszáldt a gyilkosokkal. Hauptmannt kivégezték, a töb­bi bekövetkezett zavartalanul: a gangsztereket, a különböző kidnapper társaságok fejeit, az al­koholfogyasztás és a különböző tömegcikkgyár­tás „ellenőrzőit" egymásután fogták le, ítélték el és .szállították be a fegyházakba. Egy amerikai riport számol be arról, hogy az alvilág egykori nagyságai miként élnek Al- catraz Isdandon, az Egyesült Államok „ördög­szigetén". Az amerikai polgárt bizonyára fé­lénk kéj remegteti, ha olvassa, hogy A1 Capone a sziget fegyházában a kgalacsonyafobrendü munkát végzi, vizes vödörrel járkál és a ház fa­lait és padlóját sikálja. Harwey Bailey, aki a leghirhedtebb emberrabló társaság feje volt, krumplit és répát hámoz az intézet konyhájá­ban, George Kelly, a másik rettegett ember­rabló a mosodában dolgozik, a többi „híresek" pedig szorgalmasan dolgoznak a műhelyekben, ha nem akarnak a „sötét lyukba", a magánzár­kába kerülni. Az embernek önkéntelenül André Gide egyik legszellemesebb könyve, a „Le Prométhée En- chainé" jut eszébe, amely úgy kezdődik, hogy az olimposzi istenek Parisban élnek emigrációban és ugyanazt a szűkös kispolgári életet élik, mint a különböző országokból odakerült politikai me­nekültek. A gangszterek is ilyen intézményesen kerültek Alcatraz szigetére, — természetesen nem élnek úgy, mint az istenek Párisíban, nem járnak ebédelni finom, csöndes vendéglőbe, mint Prométheusz teszi, miután a rakoncátlan Zeusz­tól megkapta a végzetes pofont a boulevardon. A gangszterek csak az alvilág urai volták és valamilyen hádesi módra élnek, dantei elképze­lés szerint. A riporter maga mondja, hogy Al­catraz szigetének bejáratára nyugodtan fel le­het írni Dante poklának jelmondatát: „Lasdate ogni speranza". A gangszterek átköltöztetése Alcatraz szi­getére zavartalanul folyik és nem kétséges töb­bé, hogy a győzelem teljes az amerikai alvilág fölött. A diadal szenvedő hőse Lindbergh, aki­nek ezt a második hősiességét az Unió soha­sem fogja tudni meghálálni, talán azért, mert úgy látszott, hogy Lindbergh felcsen menekült a tett színhelyéről. Pedig e második hőstettében Lindbergh többet áldozott, mint amennyit az elsőnél, az óceán átrepülésénél kockáztatott. Ott csak az életét kockáztatta, itt az életörö­mét, embertársaiban való bizalmát áldozta fel kisfiával együtt. A hősi áldozatokkal kivívott győzelem pedig voltaképpen most teljesedett be, látszólag más síkon: Roosevelt hatalmas választási győzel­mével. A régi elnök ujramegválasztása gön­gyölíti fel végleg a gangszter kérdést és teszi aktuálissá az egész ügyet, mert azt jelenti ez a győzelem, hogy a küzködő, inségeskedő nép­|-------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., KoSlce ♦ 9 Üveg — porcellán — villany csillárok! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiniiiiiiiiHitin Modern képkeretezés, üvegezés niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiuiw^ I Telefon 2423 Alapítva 1833 tömeg újra megtalálta bizalmát a politikai ve­zetésben. A tömeg elfordult alvilági bűnös fél­isteneitől, mi/kor fokozott mértékben fordult Roosevelt felé. Az ellenpárt óriási anyagi betét­je nem hozta meg a maga kamatait, ez is azt bi­zonyítja, hogy a nép isimét az ideális utón ke­resi a maga végleges és biztos boldogulását. Egy bűnös-kalandos korszak végét jelenti a gangszterek végleges bukása és Roosevelt nagy győzelme. A harc majdnem egyidőben indult meg a hősi-romantikus és a politikai sókon. Nem sok idő választotta el Roosevelt első meg­választását a Lindbergh-bébi elrablásától és a nemzeti hős véráldozata nélkül bizonyára nem ! győzte volna meg a tömegeket Roosevelt népi politikája. A nép a gazdasági válság kezdete­kor nagyon ki volt ábrándulva mindenfajta po­litikai vezéreiből, a gangszterek hatalma és népszerűsége pedig elekor volt a legnagyobb. Ekkor ülte végső orgiáit — az alkoholtila­lom! Mert végeredményben a narkotikum nélkül élni nem tudó ember élleni ab^ztinens támadás váltotta ki ezt az ' egész szörnyű korszakot, amelytől két olyan nagy embernek kellett meg­váltania az amerikai világot, mint Lindbergh és Roosevelt SÁNDOR IMRE. i |tÉi§lfé ÉfeíiÉ A Pa*MZZO di Venez'a Rómában Irta: Borsody István Ott, ahol a modern Róma az antik Fórummal találkozik, nagy térbe futnak össze az uccák: itt van a hatalmas Piazza Venezia. Ezt a teret mindenki ismeri. Annyiszor láttuk már képes­lapjainkban. Hiszen itt gyűl össze akármikor a római nép, ha Mussolininek valami mondani­valója van hozzá. A Palazzo di Venezia ormán számos hangszóró van beépítve, hogy bármely pillanatban közvetíthesse a duce hangját.., A tér mögött — az antik Róma felé — bor­zasztó épülethegy emelkedik: ez a Viktor Emá- nuel-emlékmü, amit a nemzeti egyesülés lelke­sedésében kicsit túlméreteztek, sok van benne a múlt század végének Ízléstelenségéből is. Bi­zony, nincs vele mit kérkednie a mai kornak, mikor mögötte — úgyszólván eltakarva — a Capdtólium emlékei hirdetik a ma már szeré­nyebb, de izzóbb szépet. Rengeteg lépcső vezet fel az emlékmű első emeletéhez, az Ismeterlen Katona sírjához, ahol állandóan két fegyveres katona áll diszőrséget a virágokkal eihalmozott márványfal előtt. Itt majd mindennap történik valami ünnepi jelenet: előkelő vendégek koszoruzzák meg a sirt és társasutazási irodák — mint a budapesti „8 Órai Újság" filléres gyorsának utasai —, vagy a né­met Hitler-ifjak küldöttsége, a francia front­harcosok és még sokan, akikről az aranyfelira­tos koszorúk beszámolnak. A Piazza di Venezián van a Palazzo di Ve­nezia is — Mussolini rezidenciája. Szembe vele a tér másik oldalán az Assicurazioni Generáli — Venezia épülete áll. A két palota némileg hasonlít egymáshoz. De csak külsőleg... Az egyik tövében kávéház van: zene, ének, szóra­kozó emberek. A Palazzo di Venezia előtt vi­szont két fegyveres őr sejteti velünk, hogy itt valamivel komolyabb dologról van szó. Mussolini keze a környéken Rómában rengeteget bontanak, ásnak, építe­nek. Egész városrészeket tüntetnek el és ott, ahol nemrég proletár-bérházak, piszkos falak meredeztek, most üde parkok, ragyogó utak dí­szelegnek. Vagy nem egyszer antik emlékek bújtak ki a romok alól. A Piazza di Venezia tájéka is sokat válto­zott az utóbbi időben. 1930-ban két széles utat hasítottak a Viktor Ernánuel-emlékmü két olda­lára. Az egyik közülük a sokat emlegetett Via del‘ Impero, ahol a modem római impérium ka­tonai díszszemléit tartják. Itt vonulnak el Mus­solini előtt az újkori római légiók ... Gyönyörű széles ut a Via del‘ Impero. 1932- ben avatták fel a Marcia su Roma — a fasiz­mus uralomrajutásának 10-ik évfordulóján. 30 méter széles, 800 méter hosszú s a dicső római múltról tanúskodó kövek közt vezet végig. Rögtön elején van az újonnan rendezett Tra- ján-fórum a közismert Traján-diadaloszloppal. Ez a csodálatos mü itt áll kétezer év viharában, alig megviselve, csak éppen Traján szobra ke­rült le csúcsáról, hogy az újkor kezdetén Péter apostolnak adja át helyét. De az oszlopot kö­röskörül övező relief-koszorú ma is hirdeti Tra­ján császár dáciai hadjáratának győzelmeit: ez a 200 méter hosszú relief-szalag nem kevesebb, mint 2500 embert abrázol... És odébb a Fórum Julium, amit 1932-ben tár­tak fel teljes egészében, aztán Augustus fóru­ma és hátérben a Colosseum: minden a nagy időket dicséri s mindebben nem nehéz felfedez­ni az aktuális értelmet sem, hogy tudniillik a múlt nagysága a nagy jelenre is jogosít — sőt kötelezi Nem véletlen, hogy a Via dél4 Imperión van felállítva az a négy márványtérkép is, amin a római birodalom történetét vésette meg Musso­lini. Fehér márvány fekete alapon a római bi­rodalom fejlődését mutatja be négy képben. A XX-ik század angoljai azonban csöppet sem voltak elragadtatva, mikor az ókori Róma di­csőségére a brit szigetországot is fehér már­vánnyal díszítették... Veszedelmes szó az im- perium. Végeredményben az angoloknak is meg­van a maguk imperializmusuk és nem szeretik, ha Mussolini is impériumot emleget... Őrzik a duce hivatalát Jól választott Mussolini, mikor a Palazzo Veneziát tette meg hivatala székhelyéül. Róma öröknek látszó emlékei terülnek el ablaka alatt, a szomszéd Capitóliumról a hatalom átszállt a Palazzo Venezia modern dolgozószobájába: va­lóban érezni itt a kétszeres történelmi folyto­nosságot, ami mégsem utolsó dolog. A palota maga is hatalomra termett: pápák hajléka volt hajdanában, később Velence követei laktak benne (innen a neve is) és a közelmúltban az osztrák-magyar monarchia utolsó nagykövetsé­ge székelt ebben a várszerü épületben. Erő, méltóság, szilárdság, kitartás rí le a falakról és antik kövek tőszomszédságában érezni, hogy itt valaminek a közepén állunk. Az olasz ki­rály és etiopiaá császár kvirináli palotája körül polgári kedélyesség uralkodik. A Palazzo di Venezia tömzsi-tornyos épülete hatalmas, ko­moly, katonás és komor. Állítólag az egész, Piazza di Venezián szá­mos titkoisrendőr van elszórva, — mert min­den elővigyázatosságot megtesznek, ami a Duce-féle embereket megilleti. De különben normálisan folyik az élet a téren. Autók, au­tóbuszok tömege száguld az úttesten. ÁÍlité- lag Mussolini is szívesen el-elnézegeti néha ablakaiból az ucca tarka hullámzását. Az ide­gen persze meg nem állhat ja, hogy ne pil­lantson némi elfogódottsággal az ablakok fe­lé s ne ácsorogjon kicsit — Mussolinire gon­dolva. De ezen a nagy téren elkallódik szinte a forgalom is. És talán azért látszik, mintha valami távoltartaná az embereket, hogy a Palazzo di Veneziához közelebb men­jenek. Pedig minden további nélkül akárki elmehet mellette. Csak éppen be nem me­het . . „ Két kis örház van a kapu mellett s előttük két bersaglieri pihenj-állásban. Beljebb még egy egyenruhás portást látni állandóan s né­hány civil ruhást, ha jobban benézel. Külön­ben üresen, sötéten tátong a hatalmas kapu torka, amin keresztül jár a duce . , . Szabad a bemenet... Ha csak egye‘len kincse lepne a Palazzo di Veneziánaik — azaz Mussolini, akkor kizá­rólag azok léphetnék át a féltve őrzött kii szöböt, akiknek a duóéval van dolguk. Van azonban egy másik kincse is a Palotának. Ez az olasz királyi régészeti és mütörténeti könyvtár — röviden a Biblioteca Ricci, ahogy alapítójáról 1922-ben elnevezték. Aid pedig I ide megszerzi a belépési engedélyt, az min­dennap reggel féltiztől félegyig és délután négytől nyolcig szabadon járhat-kelhet ki-be a Palazzo di Venezia kapuján. A könyvtár-látogatási engedély minden­esetre kis formalitáshoz van kötve. Mindeneu- e'őtt jó ajánlás kell az olasz régészeti és mütörténeti intézet igazgatójához. Ha ez megvan, kéményedet néhány napon belül el­intézik és arcképes igazolványoddal minden jogod megvan a szabad bejáráshoz. A könyv­tár látogatása azonban igy is elég szenzáció­val szolgál. Biztosan lépkedsz keresztül a téren a Pa­lazzo di Venezia felé. Mégis csak né­mi öntudattal tölt el, hogy oda mégy dolgozni, ahol Mussolini is dolgozik ... A kapu előtt fasiszta köszöntésre emeled jobb- karodat, mire az őrök olyan robajjal csap­ják össze bokáikat és olyan baptákot vágnak ki, mintha legalábbis egy idegen nagyhata­lom uralkodójának adnák meg a tiszteletet... Hiába, ez az előírás! Pedig köszöntésed tu­lajdonképpen egy elédsiető portásnak s egy­két detektiivnek szólt. Megnézik igazolványo­dat és barátságosan továbbengednek. Miköz­ben fölmégy a félemeleti könyvtárba, foly­ton arra gondolsz: merre is járhat Musso­lini? A könyvtár előszobájában beírod nevedet a látogatókat nyilvántartó könyvbe. Eleinte, amíg nem ismernek, élénk érdeklődéssel fo­gadnak, esetleg még azt is megkérdezik a lebzselő hivatalnokok, hogy mit parancsolsz... De egy-két nap és senki se kérdez, senki se zavar, otthonosan mozogsz a termekben. Mert valóban termekben vagy, melyeket a menye- zetig csupa könyv tölt meg. És micsoda könyvek?! A világ leggazdagabb régészeti, mütörténeti szakkönyvtárában vagy, ahol mindent megtalálhatsz, mindent elolvashatsz, amit csak kívánsz, amire csak szükséged van. Nem is maradsz sokáig az ókeresztény bazili­kák áttanulmányozásánál, amiért első nap be­jöttél. Szertekalandozol a világban: mexikói kultúráról olvasol, de máris egy Goya-, vagy Greoo-album csiklandoz és alig vetted ezeket kezedbe, máris azt a csodálatos angol képes- publikációt kívánod a japán művészetről, amiben egy rokonszenves, fiatalon őszliaju, tudóskinézésü ur gyönyörködik. Közben pedig elmélkedhetsz afölött, hogy csak egy plafon választ el Mussolini dolgozó- szobájától. A fejed fölött van a duce — mi­közben előkelő kényelemben ülsz, hatalmas fekete Íróasztaloknál, akárcsak vágyálmaid dolgozószobájában. A nyitott ablakon a szemközti kávéházból áthat latszik a szaxo.f ón és egy o lasz nő éneke — s eszedbe jut, hátha a duce is hallgatja, talán éppúgy elmereng fölötte, mint te magad a nyitott könyvek mellett. Hiszen elég gondot okozhat neki az impérium . . . De szép he­lyen dolgozik a duce, gondolod és dicséred íz­lését — mialatt, jól elnyujtóztál a nagy ka­rosszéken s elképzeled magad fölött az eme­letet, benne az újkori római birodalom igazi urát: a nagy Benito Mussolinit. (Róma.) — A HÚSZ LEGSZEBB VAROS. Londonból jelentik: Sir Miohael Sadler, az oxfordi Univer- sity College „Master“-e összeállította turisták •használatára a világ húsz legszebb városának névsorát: Az érdekes névsor a következő: Olasz­országban Róma, Velence. Firenze; Franciaor­szágban: Páris, Áruigon’érne, Díjon; Svédország bán: Gothenburg, Stockholm; Nagybritanniában: Borth, Oxford1, Edinburgh; Németországban: Nürnberg; Hollandiában: Hága; Ausztriában: Bécs; Magyarországon: Budapest; Görögország­ban: Athén; Törökországban: Isztambul; Indiá­ban: Benáresz, Ágra; Amerikában: Québec. Sir Miclhael véleménye szerint, ezek a világ legfi­gyelemreméltóbb ée legkellemesebb városai.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom