Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-15 / 262. (4111.) szám

6 ^mgm-Mag^ar-hirlaö 1936 november 15, vasárnap* Szlovák elbeszélők magyaru Irta: Borsody István Üde. zöMiborltásu könyvet hozott a mai poéta. Messziről jött, a távoli otthoniból... Egyszerű, Ízléses, modem címlap díszíti a fedelét: Szlovenszkó hegyeit és völgyeit vetette papírra néhány vonallal a rajzoló. Odahaza föl se tűnne ez a kép. De itt, Rómában, idegien föl­dön sokáig nézem s mielőtt forgatni kezdeném a könyv lapjait, — ugv érzem, mintha átsnham- nék a képzelt mezőkön és lejtőkön s haza ér­nék ... Evvel a gondolattal merülök el a kötet tartalmába, Üde-zöld színbe kötötték a szlovák elbeszé­lők magyar nyelven megjelenő könyvét. Virá­gos léten jutunk el a címlap betűihez. Pedig a rideg valóságban kietlen tájakon, göröngyös utakon találjuk magunkat... A mellettem fek­vő könyv az úgynevezett kultuirközeledés re­szortjába tartozik. Ezek az irodalmi fordítások azon cél érdekéiben, születnek, hogy a szellem nemes eszközeivel hozzák közelebb egymáshoz a különféle nyelveiken érzőket és beszélőket. De m'lyem óriási akadályokkal küzd ma a lelkek kölcsönös megértésiéért, vágyakozó, milyen ne­héz területre lép az, aki fegyvertelenül a kul­túra igazságával harcol! És ezen a fronton örömmel, szeretettel üdvözöljük ezt a kis har­cost — a szlovák elbeszélők magyarul megje­lent kötetét — avval a kívánsággal, bárha mii­nél többen követnék és minél nagyabb sikert aratna a baráti kapcsolatoknak. Mindkét oldalon igen nagy ismeretbővítésre van szükség, hogy a két nép, amely szoros egy (ittlétben töltött évszázadokat, a jelenben is megértőén közeledhessen egymáshoz. S itt talán a magyaroknak különösen sok pótolni va­lójuk van. Mert a Ikiseiblb szlovák nép az erősebb és nagyobb természetes fölénye alatt többet ismerhetett meg a magyarok kultúrájából. Elég lesz utalnunk itt Aranyra, Petőfire, Madáchira, akik nagy hatással voltak a legnagyobb szlovák poétára: Hvsezdoszláv-Oirszágh Pálra. Ady Endre hatása a modern szlovák Urára többek közt szintén ismeretes. A magyar olvasó ne várjon excentrikus ínyencségeket a szlovák elbeszélők müveitől. A kemény föld és zord éghajlat alatt szellemi létére eszmélő nép nem adhat szenzációs furcsa­ságokat. A szlovák irodalom mai tükrében a fejlődő erőt figyelhetjük, amint mélyről, legmé­lyebbről, népéből feltörve, izmos akarattal, ta- nulnivágyássai, sőt „mohósággal*4 megy előre —• Európa felé. Ne az eredmények biráígatásá- ba.n merüljön iki figyelmünk. Bár ez is csak el­ismerés és dicséret tehet. Hanem elsősorban a munkát nézzük, amivel a maroknyi szlovák nép élniakarását érvényre juttatja. Itt a magyarok uj vonásokat fedezhetnek föl a régi testvér ar­cán. A vonások nem lehetnek idegenek. A „Szlovák elbeszélők** című kötet 16 iró egy- egy alkotását mutatja be. Gogolák Lajos, a szlovenszkói élet kitűnő ismerője nagyon érté­kes bevezetéssel nyitja meg a könyvet. A gyűj­teményben szereplőikről megjegyzi, hogy „nem klasszikus, befejezett alkotások sorakoznak föl itt, hanem inkább oly szerzek olyan írásai, ame­lyek az 1918 után uj irányok felé tért szlovák élet és sors izeitől teltek.“ Jobb szempont nem vezethette ezen könyv összeállítását. Éppen er­re van szükség, hogy a magyar közönség meg­ismerhesse a szlovák irodalom uj hangjait. Fon­tos dolog, hogy a szomszédok ismerjék egymást, tisztáiban legyenek egymással. S a magyar kö­zönség sok tekintetben még járatlan a mai szlo­vák élet meglátásában. Ha ezen helyzetjelentés nyomán a magyar figyelő reálisan megítéli, hogy ■hol is tart ma tulajdonképpen a szlovák iroda­lom, — a „Szlovák elbeszélők** könyve máris meghozta gyümölcseit. Gogolák Lajosnak a „Szlovák elbeszélők**- höz írott bevezetése reálisan, tisztán világítja meg a szlovák-magyar szellemi, kapcsolatok múltját és jelenét. — Évszázadokkal előbb a XVIII. század végéig igen szoros volt a szel­lemi kapcsolat magyarok és szlovákok közt. Ez főleg a magyar nemesség többnyelvűségében nyerhet magyarázatot. A magyar nemesség „■osztályt** jelentett és nem nemzetséget. Na­gyon sok nemes irt szlovákul, gondozta a szlo­vák irodalmat és ugyanakkor magyar nemes volt. Ezek a kapcsolatok akkor bomlottak föl, midőn a XIX. század nacionalizmusa a „uem- zetet“ mindenek fölé helyezte. — A kis népek irodalmát, írja Gogoláik Lajos, szüntelenül át­hatja a politika. így van ez a szlovák iroda­lomnál is. De a politikai él ne vezessen senkit se félre, mert „van Szlovenszkó földjének valami sajátos irodalmi hangulata, mely otthagyja nyo­mait a magyar és a szlovák lélekben egyaránt.** Ez valóban a legbiztosabb záloga annak, hogy a magyar olvasó közelinek, ismerősnek érezhes­se a szlovák írók müveit. De ha már megemlítettük a szlovák-magyar közös hangulatot és utaltunk előnyeire, hadd figyelmeztessünk veszedelmeire is. A szlovák irodalom mérlegelésénél ne álljunk meg csupán a ki csendülő s a magyar lélekhez rokon hangu­latoknál. Az ilyen szemlélet könnyen elvezet­het a mikszáíibi kedélyesség idillikus nyomai­hoz: ez mosolyt fakaszt,, vagy meghatódott könnyes el,lágyulást okoz. Rendben van: ez az érz/'Iiinek világa, amibe nem szabad és nem. kell bebvzólirii. De ugyan akikor a hűvösebb értelem­nek is észre kell vennie a ezk/vák étet és iro­dalom komolyságát, a mindennapok reális pro­blémáit. Az irodalmi, kulturális érdeklődés csak a szociológiával karöltve válhat teljessé. Az „irodalmi, mint szociológiai** szempontot emeli ki Gogolák Lajos is, mikor a magyar olvasó számára hasznosnak és érdekesnek jelenti ki a szlovák kullturávail való megismerkedést. Rády Elemér irt még rövid előszót a „Szlo­vák elbeszélők** könyvéhez. Szlovenszkói szár­mazására valló igaz hozzáértéssel világit ja meg az uj szlovák irodalom lényegét, kiemeli demo­kratikus, szociális jellegét és a népi étet mély­ségeiből táplálkozó erejét, zamatját. A kötet, összeállítását Gogolák Lajos és Rády Elemér végezték. Rajtuk kivül a fordítás példás munkájában Straka Antal volt budapesti cseih­Vannak fiatalemberek, akik telve vannak éle­tet lendítő friss energiával, figyelmüket állandó felvevő készenlétben tartják és várják az uj ta­pasztalatokat. Szükségük van uj találkozások­ra, uj benyomásokra, amitől megujhodnak, erőt kapnak, mert félnek, hogy megunják egymást, elrenyhülnek és elszürkülnek a folytonos egy- I másthallgatásban, eredménytelen tervezgeté- sekben, ismételt újrakezdésekben. Gúnnyal vegyes rádöbbenéssel kell észreven- niök nem egyszer, hogy a társadalomban a szürkeség és átlagosság egyhangú megértést biz­tosit, a megalkuvó csendben kevés biztosabb kenyeret juttat, mint a kereteken áttörő, jogai­hoz ragaszkodó, egyéni szint és hangulatot te­remteni akaró ember. Alkalmunk nyílik hallani gyakran, hogy a különb alkotásokra hivatottak bensejében vészt A vetés gyönyörű volt. Aranyba szökkent a ka lászok selyme s mint végtelen lénytenger himbálta a pirosló pipacsfejeket s a kéken csodálkozó búza­virágot. A mécsvirág Is örömtüzeket gyújtott a mesgyék szélén. * Aratásra készültek a gálóri kúrián. A liptói aratók már meg is érkeztek. Ott tanyáz­tak a szérüs udvar árnyékos falánál. A kasz&k viliódzó pengéjén vidáman sikongott a feniíkö. Viháncolás, jóizü nevetés mindenfelé. ízlett az al­földi foszlós kenvér s a paprikás szalonna. Ringó csipejü menyecske jó szívvel töltögette a pál nkát, pettyes kendője csücske, mint megszédült piros pille incselkedett a nyakán. Mindenki áhitaíosan leste kezejárását s mohón hajtotta föl az odakirá'.t italt. Aztán csámcsogva végig húzta öklét a száján s vidult kedvvel folytatta a munkát s a mókát. Az udvarház a® ünnepélyes öröm várakozásával volt tele. Másnap már hajnalban talpon volt mindenki. Bathó nemzetes ur harsányan dirigálta az udvaron kászálódó embereket: — Sietni! Sietni! Kíváncsisága türelmetlenül toporzékolt. Máris tudni szerette volna, hány keresztet ad holdank'nt a termés?! Hogy fizet a föld ez idén, amikor tava szí fölserkenése óta minden lélekzetvételét leste, amikor minden gondolatát, feszülő energiáját csak neki szentelte. Szinte a szemével simogatta meleg­re, aranyra a vetés zöld bársonyát, s a keze becézte acélosra a hajlongó kalásztengert. Most hát örömüs izgalom dörömbölt mellkasában. A veje is ott állt az ámbitus lépcsőjén. Kicsit ál­mos volt ugyan, meg is borzongott a hűvös hajnali áramlásban, de őt is elfogta az öreg ur izgalma. A sarkcsillag még bágyadtan pislogott egyet- kettőt, aztán eltűnt a párás kékségben. Dénes most ezt nézte s csak aztán neszeit föl az ablak felé, ahonnan felesége integetett. A kelő nap vörhenyes szikrákat szórt hajára, rózsásra festette kilendülő karját. — Tízre villásreggelit viszek ki nektek! — ki­áltotta, de hangja elveszett a zsivajban. A két férfi jókedvűen lengette kalapját feléje. Indultak. Kaszák villantak a magasba, sarlók, ge- reblyék fonódtak össze kattogva 8 az aratók vidám nótára gyújtottak. „Zalo cTevca, zalo trávu, Ne d'aleko TemcSváru ...“ Eszter még soká állt az ablakban, nézte a tarkán kígyózó csapatot, a férjét, az apját. A munka folyik. Taktusra hasit bele az aranyló életbe negyven kasza. Dűl a gabona sorokba, rend­be. A marokszedő lányok kezében fürgén villan a sarló. Szoknyájuk tarka gomol) gásából egymás után nőnek magasra a keresztek. Bathó kedvtclve számolja: nyolc ... kilenc... tizenkettő... Mozdulatlanul figyel, szeme se reb­ben... tizennyolc... húsz!!! ujjong föl diadalma san. Hinni se akarja. Hadonászva integet Déncs- nek. Messziről magyaráz, szinte kurjongat, még akkor is kiabál, amikor már egymás mellett állnak. Magánkiviil van az örömtől. A nap izzón tűz. Pedig még csak kilencre Jár az szlovák sajtó attasé avatott tollal osztozik. Mi szlovénézkói magyarok közeliről ismerjük a szlovák szellemi élet erjedéseit, eredményeit. Föiitéttem hívei vagyunk a kölcsönös megisme­rés és megértés elveinek. Szívesein megértünk és szívesem megismerünk, mert joggal várhat­juk, hogy cserébe m.imket is megismernek, meg­értenek. Szeret nők, ha. mindem lépés, armi ennek a kölcsönösségnek jegyéiben történik, a mi szlo- vemszkói magyar javunkat is szolgálhatná. Ezért örülünk különösképpen a budapesti Franklir.-Társulat „Szlovák elbeszélők** című ikiadvámyámaik, amely a külföldi regényírók so­rozatában jelent mieg és hivatást betöltő sze­repe mellett komoly nyeresége a magyar fordí­tási irodalomnak is. Távolból nézve, eltűnnek a választó vonalak ■és éles kontúrok — minden összeolvad egyet­len tömör képben. Most, messze az otthontól, kiemelkedve a fülledt közelségből, .a távlat üd­vös, józanitó helyéről úgy látom, hogy egy­másba omolnak a sejtett hazai táj ismerős né­pei — mint egy távoli képen.., (Róma.) jelez a szív félre vert harangütése; vannak, akik felriadnak erre és nekilátnak, hogy lerázzák ma­gukról a közönyt, a csendet, a halódás néma­ságát és agyaikban állandó tervekkel, elképze­lésekkel járnak a többiek között, sokak útját hordozva magukban. Felállnak és elindulnak. Nem jutnak messzire. Ennek oka az, hogy nincsenek szellemisé­geink, akiknek szava döntő volna, akiknek fel­lépése magához vonzana mindannyiunkat. Jel­lemző tünet nálunk a nagy kezdősebességgel in­duló fiatal tehetségek tulkorai letörése. Ami a magasabb szellemi kultúra követelmé­nyeit illeti, különös helyzettel találjuk magunkat szemben. Nincsenek tudományos megoldásaink, egyöntetű feleleteink még a mindennapi éle­tünk legegyszerűbb kérdéseire sem. Csak jel­szavakat gyártunk, hallunk, vagy a magyarság­idő, 8 máris gyöngyüket sajtol homlokukból. — Füh, de meleg van a kutyafáját! — törülgeti tarkóját az öreg. — Tizenegynél tovább nem igen bírják! — dohog lohadó kedvvel. Lehangolja a késedelem lehetősége. — Menjünk most haza, később megint kijövünk, — indítványozta Dénes. — Azt már nem, fiam! Hat lóval sem tudsz most innen elvinni! És öles léptekkel megindult az ara­tók után. Tovább számolt és tovább ujjongott a lelke, a szeme, a földjébe szerelmes ősparaszt szive. Dénes haza ment, álmos és bágyadt volt. A nap, mint irdatlan izzó golyóbis gördült égi utján, gigászi övéből lángoló küllők lövelnek szerte. A felhők ijedten menekülnek utjából. Kápráztató az ég kéksége. Szellő se rezzen. A levegő szinte mozdulatlan, csak a tarló felett remeg a vágott gabona fojtó párája. Megzavart fiirjek fáradt csap­kodással menekülnek tovább. Erőtlen a méhek döngése is, madár alig neszei. Kókadt virágíejek mézszagu lehellete harmat után sóhajt. Az aratók buzgalma is alább hagy. Mindgyakrab- ban törölgetik veritékező arcukat. íMeg-megalInak. A csöcsös korsó kézről-kézre jár. Egy ványadt legény lihegve dől kaszájára. Fakó arcában elkékült ajka torzra fintorul. — Az anyád! De kohes vagy! — harsan föl Bathó. — Ide nézz!! Lerántja magáról kabátját, marokra kapja a ka­szát s beáll a sorba. Dűl az izzadtság arcán. Halán­tékán kidagadnak az erek. Tarkója vörösen fény­lik, de karja hibátlan lendiiléssel tartja az iramot. Megrészegiilt a föld gyönyörétől. Meg se látja a tarló szélén ügető kis kocsit. Eszter kiált, hangját elfojtja a kaszák suhogása. Bathó liheg, fújtat, izzad. 3Iellkasában, mint megvadult gözkalapács dübörög a szív. — Csak a sor végéig! — gondolja keményen. — Csak addig, d© addig muszáj! — feneked k összo- szoritott foggal. S a sor oly véghetetlen hosszúnak tetszik. Oly messze van még. Mikor lesz vége?! — Rajta, rajta emberek! — kiált, biztatja ön­magát — no ki a legény a gáton?! A gabona fogy a viliódzó pengék alatt. Sápadt töve kifordul. Zizegve hullanak a rendek. Végre! Végre incg lehet állni! Egyszerre dobban le pihenőre az aratók lába. Egyszerre nyúlnak a korsók felé s törülgetik csorgó arcukat. S e percben mint 6ulyos zsák zuhan a földre Bathó. A kezek a levegőbe merevülnek. Első pillanat­ban senki sem tudja mi történt. Bambán bámulják az elnyúlt embert. Eszter lihegve ér oda. Fólrctaszigálja az útjában állókat s tágraijedt szemmel nézi a. szürkülő arcot... — Vizet, hamar vizet! — sikolt. Karjára fekteti apja szép ősz fejét, de az er­nyedten csuklik hátra s a kéz, melynek szorításá­tól még most is forró a kaszanyél, izomtalan béna­sággal hanyatlik le. Intett az Ur! S az Ember s a Halál egyként araija az Életet, ha ütött az óra... nak mint jelszónak hangoztatását. Nehezen ta­láljuk a kivezető utakat Az egészséges jövő alakulását úgy biztosít­juk, ha az uj nemzedék akadémikus tagjai ki­termelik magukból az intelligens, mindenképpen, felkészült vezető réteget, mely versenyképes műveltséggel és kultúrával bir, amely intelligen­ciájánál, az adottságok, helyzetek, körülmények reális meglátásánál fogva irányt szabna az uj szlovenszkói magyar léleknek, egységbe fog­lalná a széttaposott kezdeményezéseket, egybe­fogná a szétágazó utakat és az európai szellem- történetnek minden tekintetben megfelelő ki­sebbségi kulturalapzatot tudna teremteni. Szélesebb látókört az ifjúságnak! Átfogó, országhatáron túl érő politikai, gaz­dasági és kulturális ismeretszerzéshez, világ- szemlélet kialakításához kevés a könyv, a betű, az itthon. Meg kell találnunk a lehetőséget arra, hogy a kisebbségi magyar ifjak egy pár kiválasztottja ellátogathasson a külföld kulturcentrumaiba, 'hogy onnét tudománnyal s az illető államban és társadalmakban kialakult szellemi áramlatok eszméivel megrakottan térjen vissza és idehaza kamatoztassa azt. A párisi példák Egészen rövid külföldi tartózkodás is renge­teg tapasztalathoz, meglátáshoz juttatja az em­bert, — gondolok itt négyhetes franciaországi utamra. Emlékképek törnek felszínre bennem . .. Nemzetközi diákgyülésen figyelek. Van is mire. Éppen az ötödik balkáni szónok beszél. Az el­nök — jól megtermett nyárspolgárias fiatal­ember — éppen nem látszik diplomatának. Mi­kor azonban beszélni kezd, minden előítéletet lefegyverez. Helyesel, dicsér, magasztal, vagy finoman enyhíti a balkáni kilengéseket, két-há- rom mondatban klasszikusan jellemez egy fel­szólalást, közvéleményt formál észrevétlenül. Csodáltam ezt a fiút és szerettem volna sokat 'hallani, hogy tanuljak tőle. A gyűlés valóságos kis Genf volt — a nagy Géninél talán eredmé­nyesebb munkával... A L'Hopital de la Salpetrierben elmekórtani előadáson vagyok. A szépirodalmi 'hivatkozások csak úgy röpködnek a levegőben. Csodálatos dolog: Franciaországban nem rontja orvosi hír­nevét, aki szépirodalmi jártasságot árul el... Első pillanatra igénytelen apróságoknak lát­szanak az efféle élmények, azonban tudjuk, hogy ezek hosszú gondolatérlelődési folyamat megindítói tehetnek, amik életformáló energiává változhatnak át. Amerikai példa Talán nem felesleges felemlítenem egy ameri­kai példát is, jóllehet nem tanácsos az Újvilág­gal példálózni az európai kulturélettel kapcso­latban. A mi szellemiségünk mindig bizonyos előítélettel fogadta az amerikai módszereket. De nem egyszer szétporzott az előítéletünk s akarva-nem akarva, kénytelenek voltunk elis­merni: világosfejü emberek és mernek ezek az amerikaiak. A minap lelkesülten hallgattam egy cseh barátom elbeszélését, ki a közelmúltban Ohioban volt. Közben beutazta az USA keleti államait s betekintést nyert az amerikai egyete­mek életébe. Sokat beszélt az amerikai főisko­lások számos, különféle jóléti alapjairól s vala­mi egészen különös ötletességgel beszervezett egyéb intézményeikről, melyek gondoskodnak arról, hogy zökkenés nélkül váltsák fel egymást a nemzedékek s a fejlődés vonala mégis felfelé íveljen. S talán csak annyit említenék meg, mint meg­fontolandó s talán követendő példát: Ameri­kában minden egyetemi város ifjúságának kü­lön lapja van, melyet nemcsak az ifjúság, ha­nem az egész társadalom olvas. Nem kell en­nek bővebben kifejteni jelentőségét, — állandó kapcsolatban vannak a fink az apákkal és for­dítva. S nem utolsó sorban: ezek a lapok talán mindennél hatásosabb kulturpropagátorai a szellemileg mindig többre és többre hivatott újabb és újabb nemzedékeknek. Igen. Vannak nálunk is ifjúsági lapok,* van saj­tója az ifjúságnak, de ez — nem kevés — talán inkább: nem olyan, mint amilyennek keltene tennie. Másra van itt szükségünk. Amiben több élet, több realitás, több lendület van. Az amerikai ifjúság kineveli magát egyedeb ben és tömegeiben a holnap számára. S így kel­lene lenni nálunk is. Talán még határozottabb tervszerűséggel, még szigorúbb logikával. A holnap társadalmának vezetőit ne a véletlen, az összeköttetés, protekció dobja az élre, hanem az alapos felkészültséggel rendelkező és minden követelménynek megfelelő arravalóság. A CsMASz — mint átfogó szerv Elsődleges fontosságú, hogy a főiskolás ifjú­ság vezetőemberein keresztül összeösmerkedjék, egymás szellemi értékeit és képességeit megis­merje, lássa az egyesek mennyitéréset. Nem kutatjuk, kinek a mulasztása folytán nem találkozott a három egyetemi város ifjúsága immár negyedik éve, holott megvan erre a tör­vényes lehetősége a CsMASz keretén belül. Tény az, hogy a CsMASz közgyűlésének az összehívása további halasztást nem tűr; évenként legalább egyszer összejövő, ténylegesen létező, az adott tehetőségeket maradék nélkül kihaszná­ló, élő és dolgozó szervezetté akarjuk azt űjjá- teremteni. Az útkeresők szeretnének végre egy közös utón egységesen, határozott cél felé haladni. AZ UJ NEMZEDÉK ÚTJA , Útkeresők írta: Óno dy Zoltán, a prágai MÁK elnöke ARATÁS Irta: Zobor Eszter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom