Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-08 / 230. (4079.) szám
1936 október 8, csütórttk. ^R\GMJV\AGtAR-HlRLAE? Prága, október 7. Gömböc Gyula magyar miniszterelnök halálával az olimpiai sikerek évében legnagyobb pártfogóját, leglelkesebb barátját és egyik legkiválóbb szervezőjét vesztette el a magyar sportélet. Az elhunyt miniszterelnök nemcsak barátja és pártfogója volt a sportnak, hanem aktív művelője is s ezzel magyarázható az a páratlan buzgalom, amellyel kormányzása idején a magyar sport fellendítésén fáradozott. Az a rengeteg siker, amelyet éppen az utóbbi években aratott minden fronton a magyar sport, Gömbös Gyula sportszeretekének egyik fényes bizonyítéka, Kormánya tette lehetővé az alapos felkészülést és a méltó számban való megjelenést a berlini olimpián és a nyáron már nagybeteg miniszterelnök egyike volt az elsőknek, aki a diadalmas magyar olimpikonokat táviratban üdvözölte. Már mint fiatal főhadnagy kitűnő tornász és biztoskezű vivő volt. 1909-ben a Pozsony város bajnokságáért rendezett vivóversenv- ben imár Posta Sándorral, a későbbi világbajnokkal került szembe és holtversenyben végzett Postával. Ugyanebben az időiben jelenik meg az első újságcikke és jellemző, hogy a későbbi államférfi első nyilvánosságnak szánt írása is sportról szól. A bécsi „Die Zeit" című lapban jelent meg ekkor a hadsereg atlétikai kérdéseivel foglalkozó érdekes tanulmánya. Később, mint vezérkari tiszit, a lovassportok lelkes barátja lett. Maga is kitűnő lovas, később mint honvédelmi miniszter megalapozza a magyar hadsereg lovassportját és a berlini olimpián ezüstérmet nyerő Platthy főhadnagy a miniszterelnök Sellő nevű paripáján aratja nagy sikerét a vadászugratásban. Tragikus tény, hogy a sportbarát miniszterelnök halálos betegségét éppen kedvenc sportjával, a lovaglással szerezte. Gömbös Gyula magas színvonalra emelte a magyar hadsereg- sportját, ő szervezte meg a katonai lovaspoláversenyeket és az ő ötlete volt a ..hadsereg sporthét", amelyre értékes vándordijakat és serleget adományozott. Fiait is sportra nevelte, legidősebb gyermeke, Gömbös Ernő főhadnagy kitűnő siver- senyző, második fia jeles versenyuszó. Az OTT-nek tevékeny tagja volt. A legfelső magyar siporttestület gyászülésen fog az elhunyt miniszterelnök emlékével foglalkozni. A romániai túrán lévő magyar válogatott futballcsapat vezetője, dr. Usetty Béla Kolozsvárról táviratban jelentette a magyar futballcsapat őszinte részvétét és mély megrendülését. A magyar sportot pótolhatatlan veszteség críe Gömbös Gyula halálával. Középen a Törekvés már őszi bajnoknak tekinthető Losonc, október 7. A középkerületi bajnokság '4-ik fordulójának legfontosabb mérkőzésére Tornaiján került sor a rimaszombati Törekvés és a TSC között. A derbyt meggyőző módon a Törekvés nyerte és így máris őszi bajnoknak tekinthető, mivel az ASC, PSC és TMSC ellen Rimaszombatban játszik és így va’óez in illeg pontveszteség nélkül végzi az őszi fordulót. A TMSC aránylag nagy gólkülönbséggel verte a szeszélyesen játszó ASC-t, mig a kisfalusi Vasas saját otthonában verte a PSC-t és igy a PSC maradt az utolsó helyen és ha csak tavasszal nem javít, akkor könnyen a kiesés sorsára juthat. A forduló negyedik mérkőzése, az FTC XI.—RTC mérkőzés elmaradt, igy erre későbbi terminuson kerül sor. A tabella állása a 4-ik forduló után: 1. Törekvés 4 4 — — 13:2 8 2. TSC 4 2 11 7:4 5 3. TMSC 4 2 2 1 9:7 4 4. ASC • 4 2 — 2 5:8 4 5. Vasas 4 2 — 2 6:11 4 6. FTC XI. 3 111 12:8 3 7. RTC 3 1—2 3:5 2 8. PSC 4 — — 4 4:16 — Az Ötödik fordulóban a Törekvésnek nehéz ellenfél lesz Tamásfaján a helyi TMSC. de a Törekvés győzelme nem kétséges. Tornalján a PSC-nek nincs esélye a TSC ellen, az RTC favorit a Vasas ellen Ragyolcon, míg az ASC-nek nagyot kell javulnia, ha Apátfalán pontokat akar szerezni az FTC Xl.-től. A Gutái SE vezet a déli kerület második osztályú bajnokságában Komárom, október 7. A déli kerület második osztályában vasárnap játszották le az ötödik fordulót, de még mindég nagyon bizonytalan az őszi elsőség kérdése. Az elsőt az ötödik helyezettől csupán csak két pont választja el, ami azt bizonyítja, hogy az erők teljesen kiegyensúlyozottak. A mai állapot szerint a legnagyobb esélyt a KFC 11-nek és az ÉSE 11-nek kell adnunk, mert az előző mindkét mérkőzését odahaza játsza (Gutái SE és Köböl- kuti AC ellen), mig az ÉSE 11-nek odahaza van meccse a KMTE ellen és idegenben a NOSKE el’.en. A bajnokság állaga a következő: 1. Gutái SE 5 4 — 1 26:9 8 2. KMTE 5 4_1 10:12 8 3. ÉSE ,.11" 5 3 11 16:11 7 4. KFC „14“ 5 3 11 13:11 7 5. KAC 5 3 — 2 25:14 6 6. NSC 5 1—4 6:16 2 7. Dunaváros 5 1 — 4 5.16 2 8. NOSKE 5 — — 5 3:27 A most vasárnapi fordulóban a következő mérkőzésekre kerül sor; KFC 11 -Gutái SE, Köbölkuti AC Dunaváros, ÉSE „14"—-KMTE és NSC - NOSKE. Magyarország 2:l-re vezet Olaszország ellen Merán, október 7.' A magyar-olasz tenisz- mérkőzés első napján a magyarok 2:1 arányú pontvezetésre tettek szert. A szenzációt Szigeti Ottó győzelme képezte de Stefajű fölött 6:2, 6:3, 6:4 arányban. Palmieri győzött Pető ellen háromszor 6:3 arányban. A Szigeíi-Dallos magyar kettős a Taroni-Cesura párt 6:8, 6:1, 8:6, 6:2 arányban verte meg. A Lévai Torna Egylet junior és ifjúsági atlétikai versenye Október 4-én vasárnap tartotta a LTE idény-záTÓ atlét kai versenyét. A verseny a következő eredményekkel zárult. Ifjúsági számok: 100 ra. síkfutás: Stukovezky LTE 12. 2. Brunner (szlovák gimn.) 12.3. 3. Politzer (szlov. gimn.) — 1200 m. síkfutás: Laufer (LTE) 3.55. — 3Iagasugras: Szumrák (LTE) 168 cm. CsMASz ifj. rekord. 2.—3. Brunner, Politzer (szlov. gimn.). — Diszkoszvetés: Andrusica (LTE) 25.01. 2. Szumrák (LTE) 23.75. 3. Tvarozek (szlov. gimn.). — Távolugrás: Svaral (szlov. gimn.) 5.75. 2. Szumrák (LTE: 5.60. 3. Politzer (szlov. gimn.) 5 33. Stukovszky (LTE) versenyen kivül 5.90. — Cercly- debás: Brunner (szlov. gimn.) 40.05. — Sulylükés: Szumrák (LTE) 11.28. 2. Tvarozek (szlov. gimn.) 10.70. "3. Stukovszky (LTE) 10.48. — Rúdugrás: Politzer (szlov. gimn.) 2.30. Junior számok: 100 m. síkfutás: Béres (LTE, 12. 2. Bényi (LTE) 12.5 — Sulylükés: Runna (LTE) 11.08. 2. Budaváry 10.70. 3. Bényi 10.48. — 800 ni. síkfutás: Hornok (LTE) 2.22.7. 2. Glattstein (LTE) 2.28.4. 3. Mráz (LTE) 2.29. — Magasugrás: Bénvi 1.40. 2. Hornok (LTE) 1.40. — 400 m, síkfutás: Béres 58.4. 2. Bényi 58.7. — Diszkoszvetés: Rnnna (LTE) 36.95. 2. Budaváry 27.80. 3. Bényi 26.10. — Távolugrás: Béres (LTE) 5.62. 2. Bényi 5.50. — 1500 ni. síkfutás: Hornok (LTE) 4.51. 2, Mráz (LTE) 4.55. — 200 m. síkfutás: Béres (LTE) 25.3. 2. Svaral (szlov. gimn.) 25.5. 3. Politzer (szlov. gimn.) 26. — Gerelydobás: Bényi (LTE) 51.08, Hornok (LTE) 37.10. Az eredményeket nagyban befolyásolta a hideg időjárás és erős ellenszél. E hó 11-én az LTE atléta gárdája a pozsonyi PTE ellen áll ki Pozsonyban. VSZÁS )( 400 dolláros havi fizetést és 5 százalékos részesedést ajánlott fel Csik Ferencnek egy amerikai profi-menedzser. )( A budapesti BBTE tegnapi uszóversenyén a 109 méteres ifjúsági gyorsuszá&ban Zólyomi 1:01.6 peroes kitűnő eredménnyel győzött. )( A csehszlovák uszósziivetség a következő uj országos rekordokat hitelesítette: Kovarik (TPK, Nagyszombat). 200 m. gyors: 2:22,8 p., 300 m. gyors: 3.51 p., 500 m. gyors: 3:51 perc. — Bar Hódiba, Pozsony, 4 X 100 m. staféta: 4:26 4 perc. )( A Farkasd—Ncgyedi SC Tardoskedden 1:3 (0:0) arányban vereséget szenvedett bajnoki mérkőzésen. A negyedi csapat Farkas Ko rínád kapué nélkül állott ki. SzinHÁzKön^-KaiiTtiRA. A Kárpátaljai Magyar KuUur-Egyesütet vasárnap tartja évi iőközgyiilését Beregszászon Ungvár, október 7. A kárpátaljai magyarság egyetemes kiulturszervezete, a PrMKE vasárnap Beregszászon tarlja ezévi rendes főköngyültésé'L A közgyűlésre az egyesület országos elnöksége a "következő meghívást bocsátotta ki: A Podkanpatszká Ruszi Magyar Kult'ur Egyesület 1986 október 11-én, vasárnap a beregszászi Úri Kaszinó nagyiennélben délután 5 órai kezdettel taríja évi rendes főközgyülé- sét, amelyre a Podk. Ruszi Magyar Kultur Egyesület Központi Vezetősége az Egyesület igen tisztelt tagjait és a helyicsoportok közi- gyülése által megválasztott kiküldötteket szeretettel hívja meg. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. A miu’.tévi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Titkári jelentés. 4. Beszámold a szervezés (mimikájáról. 5. Pénztári jelentés. 6. A költségvetés összeállítása. 7. Ellenőri jelentés és felmentés megadása. 8. Uj központi vezetőség és feliügyelőtanács választása. 9. Alapszabályimódositás. 10. Indítványok. Indítványok legkésőbb a íőközgyüLés előtt 24 órával az ügyvezető alelnök kezeihez (WeFmann Mihály, Ungvár, Domibalja-ncca 27. sz.) nyújtandó be. Ungvár, 1836. szeptember hó. Székely József s. k. elnök, We Ilmáim Mihály s. k. ügyvezető átélnék, Érőn József s. k. titkár. Jegyzet: Tekintettel arra, hogy a főközigyü- lésen Kárpátalja magyarságának legfontosabb kulturális ügyeit tárgyaljuk meg, kérjük a helyicsoportokat, hogy a delegátusaikat föltétlenül küldjék ki a főközgyülésre. Ugyancsak kérjük a helyicsoportok vezetőségeit, hogy közgyűlésük jegyzőkönyvéinek másolatát és a titkári jelentést juttassák el az ügyvezető alelniökhöz. (*) Díszelőadás a pozsonyi színház 50 éves fennállásának emlékére. A pozsonyi Műkedvelő Színpad október 18-án délelőtt 10 órakor a városi színházban színre hozza Csiky Gergely drámáját, „A sötét pont"-ot, amellyel 50 évvel ezelőtt nyitották meg a pozsonyi színházat. A szegénysorán magyar tanuló ifjúság javára rendezett előadás védnökségét a városi tanács vállalta el és dr. Förster Viktor alpolgármester az előadás előtt ez alkalommal ünnepi beszédet mond. Az előadás sikerét garantálja K. Niobus Harry rendezői tehetsége. A főszerepekben a pozsonyi közönség kedvenc műkedvelői működnek közre és pedig: Slras'serné, Dütschné, R. Bencze Sári. Lcmezky Margit, Szalayné és Wowy Manci. Tóth Jenő, Lukács Jenő, Messe a Rocihe, Harsai Hugó, Kende Pál, Baróthy Miklós, Szent- gróthy Kálmán, Habán J. Jegyek elővételben a jegyelárusitó irodáiban, Goeühe-u. 5. és Lő- rinckapu-u. (3. szám alatt kaphatók. (*) Bolváry Géza uj budapesii filmje, Budapestről jelentik: Bolváry Géza a nyáron Budapesten dolgozott. Németnyelvű filmet forgatott, amely Hunnia-Styria produkció. Ezek a filmek egyenként egymillió pengő befektetéssel készülnek. Köztük az első a ,.Leányintézet" cimü bájos vígjáték, amelyben Angéla Salloker és Hör- biger Attila játszák a főszerepeket. A külső felvételek külföldön készülnek. (*) Gaál Franciska elutazott Hollywoodba. Budapestről jelentik: Gaál Franciskát, a népszerű magyar filmsztárt, mint jelentettük, a Para- mount-filmgyár szerződtette, egyelőre két filmre. Az első filmjéért aránylag kis összeget kap, azonban később, hollywoodi szokás szerint filmenként 40.000 pengőre emelkedik a fizetése. Gaál Franciska az első heteket angol nyelvtanulással tölti és szerződése értelmében hat hónapig nem szabad magyarul beszélnie. (*) Bulla Elma első magyar filmje. Budapestről jelentik: Bulla Elma, akit most egy amerikai filmgyár kínált meg szerződéssel, néhány nap múlva mutatkozik be első filmjével. A film, amely ,,Én voltam!" cimmel kerül a közönség elé, a „Vallomás" cimü drámából készült. A filmmel nemcsak Bulla Elma debütál mint magyar filmszinésznő, hanem Bárdos Artúr is, akinek ez az első filmrendezése. A film férfifőszerepeit Csortos Gyula, Törzs Jenő, Kiss Ferenc és Uray Tivadar játszák. (*) Ismeretlen Hugó Wolf-dalokat fedeztek fel. Becsből jelentik: Egy bécsi patrícius család levéltárában nagy csomó előadatlan, Hugó Wolf-dal- Kéziratot találtak. Wolfnak az 1678-tól 1899-ig terjedő időben kifejtett munkássága sokáig ismeretlen fejezete volt a zenetörténetnek. Ezt a- kérdést világítják meg a mo6t. felfedezett kéziratos dalok, amelyeket a. mester túlnyomórészt Léhnau, Möricke és Eichendorff verseire szerzett. ATLÉTIKA )( Szabó Miklós Budapesten a MAC tegnapi versenyén az 5000 méteren 14:39.6 perccel uj magyar rekordot állított fel. A régi rekordot Simon tartotta 14:40.6 perccel. — Várszeghy a gerellyel 68.45 méteres kitűnő eredményt ért el. — Hírek szerint Szabó Miklós a jövő évet, külföldön tölti el. Kilenc hónapot Kölnben, ihárora hónapot pedig Finnországban, álról lelkiismeretes edzést folytatna, a versenyeken azonban továbbra is, mint a Magyar AC tagja indulna. Szabó Miklóís, az uj magyar világrekorder egyébként detektív. )( A Balkáni Olimpián Athénben Görögország 102 ponttal vezet Jugoszlávia 49, Románia 47 és Törökország 22 pontja előtt. A görög atléták kittinő eredményeket értek el. Mantikas a 400 méteres gátfutásban 55.4 nap. alatt győzött. Papageorgiu a gerellyel 64.46 m.-el, Dimitropo- lus a kalapácsvetésben 50.22 méterrel uj görög rekordot ért el. )( Virágh-Ebner Ede magyar Európa-bir- ko zóbaj nők, aki a berlini olimpiáin gyömgéb- ben szerepeli, prolii szerződést irt alá és a közeli napokban Párásba utazik. (*) Fehér Artúr estje Komáromban. Tudósítónk jelenti: Fehér Artúr, az ismert kitűnő sza- valómüvész, szlovenszkói bucsukörutján Komáromba is eljön s a jövő hét szerdáján tart szavalóestet a kultúrpalotában nagyszabású műsorral. 4 jsmsekéi Kicsmisaea: REDOUT: Kronstadti tengerészek. ÁTLÓN: Ut az ifjúság felé. URÁNIA: A fehér ló, TÁTRA: Mária Valevska. METROPOL: Mária Valevska. ALFA: Mi lesz veled, emberkel LUX: Házassági sztrájk, A NYUGATSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA ÉRSEKUJVÁROTTt Csütörtök: Emberek a jégtáblán. Péntek: Nászutazás Budapest—Wien, Szombat délután: Emberek a jégtáblán. Szombat este: Nászutazás Budapest—Wien, Vasárnap délután: Pármai ibolya. Vasárnap este: Nászutazás Budapest—Wien. Hétfő: Nászutazás Budapest—Wien. Kedd: Az Ur katonái. Szerda: Mindennek ára van. A MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA KASSÁN: Csütörtök délután: Csodahajó. Operett. Csütörtök este: Heidelbergi diákélet. Színmű. Péntek este: Urilány. Zilahy vigjátéka, mérsékelt helyárakkal. Szombat délután: Emberek a jégtáblán. Színmű. Olcsó helyárak. Szombat este: Gül Baba. Operettrepríz. Vasárnap délután: Csárdás, A szezon nagy operettje. Vasárnap este: Gül Baba, Hétfő este: Harangvirág. Vígjáték-bemutató. Kedd délután: Urilány. Kedd este: Bob herceg. Operettrepríz. Szerda délután: Heidelbergi diákélet. Színmű. Szerda eset: Bob herceg. Operett. Csütörtök délután: Harangvirág. Csütörtök este: Csárdás. Bucsuelőadás. A KASSAI MOZIK MŰSORA: CAPITOL: Lázadók (Clark Gabié). TIVOLI: Vöröslmju asszony (Jean Harlov). AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA VÁROSI: 7— 8/X. A mi kislányunk. 9—10—11/X. Bécsi randevú. 12—13—14/X. Szeretek egv asszonyt. BIO RADÍO: 8— 9—10—11/X. A kémszolgálat főnöke. 12—13—14/X. A tengerfenék rabjai. LABDARÚGÁS )( A bécsi Austria, a Közópourópal Serleg ez* idei győztese Pozsonyban vendégszerepel októ« bér lfKán az SIv Braiislava ligacsapata ellen. )( Huszonegy játékost próbál ki a csehszlovák szövetségi kapitány a Magyarország ellen felállítandó válogatottba ma délután Prágában a Cecliie Ivarlin elleni rostám érkezésen. A keretből, hiányzik Plánic’ka. a szlovenszkói játékosok közül egyedül a pozsonyi Jurcsák. )( Ausztria és Svájc Európa Serleg-niérkőzését november 6 án Zürichben a német- Weingártner biró vezeti. )( November 24-én állítják össze ai angol válogatott csapatot Magyarország ellen. TENISZ )( A merán! nemzetközi \ersenyen a Mussolini- scrleget az olasz Steiani—Taroni kettős nyerte, amely a franc a Légény—Leseuer párt 6:4,. 6:4, 2:<\ 6:4 arányban legyőzte. Gömbös Gyula, a magyar sporí nagy halottja 8