Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-27 / 246. (4095.) szám
4 ^i^<m-7Aag£ar-hi RiiAB 1936 október 27, kedd* Beck vitázik Kroftával Prága, október 26. A Lidové Noviny hétfői száma jelenti Varsóból: A lengyel sajtóiroda szombaton a lengyel politikai köröktől Krofta csehszlovák külügyminiszter fejtegetéseiről a következő felvilágosítást kapta: „Nem ismerjük azokat az okokat, amelyek Krofta külügyminisztert arra bírták, hogy a lengyel-csehszlovák viszony javulását konstatálja. Ezt a megnyilatkozást újból egyoldalú nézetnek kell, hogy nyilvánítsuk, amely a lengyel oldalon nem találkozik hasonló nézettel. Júniusban megállapítottuk, hogy addig nem lehet javulás a lengyel-csehszlovák viszonyban, amíg a csehszlovák hivatalok az Olza-folyón túli lengyel lakossággal szemben nem változtatják meg hivataloskodásuk módját, amely ma összeegyeztethetetlen az 1925- ös lengyel-csehszlovák szerződéssel. Krofta miniszter beszédében egyetlen egy tényt sem hozott fel, amely azt a nézetet erősíthetné meg bennünk, hogy a csehek megváltoztatták taktikájukat a lengyelek irányában. Csehszlovákia ignorálta a kérdések rendezését célzé lengyel kezdeményezést, amilyen például a kiutasítások problémája. Krofta miniszter, úgy látszik, arra utal beszédében, hogy egy harmadik fél befolyással lehetne a lengyel1—csehszlovák viszonyra. Csehszlovákiának tudomásul kell vennie, hogy e viszony normalizálása egyedül a varsió—-prágai vonalon intézhető el. Hogy ez a normalizálás ténnyé váljon, ehhez szükséges, hogy a csehek jóakaratot mutassanak, éspedig nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. A lengyel oldalon tovább is fennáll ez a jóakarat. Árdrágításért egy hónapra ítéltek egy kassai üzletvezetőt Kassa, október 26. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) A kassai rendőrbiróság egy újabb árdrágitási üggyel foglalkozót. A Dobyt- karské Druzstvo kassai igazgatója, Nősek Rudolf ellen az a vád merült föl, hogy a zsirsza- lonna árát indokolatlanul fölemelte. A vizsgálat során kiderült, hogy az igazgató a szabályszerűen megállapított 12 koronás ár betartására adott utasítást a szövetkezet fiókvezetői számára. A kassai fiók vezetője, Seemann János nem tartotta be ezt az intézkedést és a zsirszalonna kilóját egy koronával drágábban árusította. A rendőrbiróság az igazgatót fölmentette a vád alól, ellenben Seemann Jánost egyhónapi elzárásra ítélte. Pozsony város képviselőtestülete a csehszlovák pártok szavazataival elhatározta Katona, Vörösmarty és Liszt szobrainak eltávolítását Pozsony, október 26. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Pozsony város képviselőtestülete a polgármester elnöklésével hétfőn délután három órakor rendes ülést tartott. A közgyűlés egyebek között foglalkozott a városi színház homlokzatán egykor helyetfoglalt Liszt-, Vörösmarty- és Katona-szobrok eltávolításának a kérdésével. Dr. Fodor, a városi kulturális bizottság előadója terjesztette be a városi tanács döntését, amely szerint a városi színház homlokzatán meghagyják Goethe és Shakespeare szobrait, ellenben nem helyezik vissza Katona, Liszt és Vörösmarty szobrát, hanem helyükbe Palánk, Smefjana és Madách Imre szobra kerül. A három eltávolított szobrot meg- javittatják és a városi múzeumban helyezik el. Az egyesült párt városatyái nagyobb akciót terveztek a szobrok megmentése érdekében s fölszólalásra készült dr. Neumann Tibor és Arkauer István is. A polgármester azonban Neumann Tibor beszéde után váratlanul berekesztette a vitát és Arkauer Istvánnak már nem adta meg a szót. Neumann TiboT temperamentumos beszédben védte a magyarság álláspontját a szobor-afférban. — Consummatum est, — mondotta. — Mária Terézia szobrának lerombolása, majd Petőfi szobrának eltávolítása után most hasonló sors éri Liszt, Katona és Vörösmarty szobrát. A köztársasági elnöknek valóban magasabb fölfogásra valló kijelentéseit egyes soviniszta körök máskép magyarázzák és máskép hajtják végre. Eltávolítanak kultureunlékeket, amelyek a magyarság kultúrájának történetével szoros összefüggésben vannak. Liszt, Katona és Vörösmarty nemcsak a magyarságnak, hanem az egész világ kuliturtársadalmának értékei. Beszéde további részében kuPjkurbotirámyin'aik nevead az esetet, m’me az elnöklő poigármiesheir erélyesem rácsömgeit és imdmeoiifcaeitjia. — Elvárjuk, hogy győzedelmeskedni fog ebben a testületben a józan ész, — fejezi be beszédét dr. Neumann Tibor, — ezt a kultursérel- nret reparálják és a szobrokat visszahelyezik régi helyükre. Énre vomatkozéliag imdiitviányit is terjeszt be ée ómdiiitványá/t ezóovTáiknl ás megismétli. Már Neumann Tibor beszéde alatt megiáeiheitő- sein ziajongbalk a cseh pánitok e különösein a cseh nemzeti evocialásta városatyáik padsoraiban hangzott több zavaró közbeszó’ájs. Nieiumiamm Tibor beszéde után a polgármester bejelentette, hogy a vitát befejezők, mert az egész ügy tulajdonképpen a városi tanács belső ügye viodit és az már jogerősein döntött az ügyben. Jóllehet ugyanezt a nézetet vádlottá dr. ■m”6™58™ iN IIIIIII ...... Bé nító városi főjegyző is, a polgármester mégis szavazás alá bocsátotta a kérdésit. A városatyák közül huszonkilencen szavaztak a szobrok eltávolítása mellett s ezzel a közgyűlés ezt határozattá is emelte. Az eltávolítás mellett szavaztak a Hlinka-pártiak, a két disszidens kommunista, a cseh pártok, köztük a magyar osztállyal bíró szociáldemokrata párt és a zsidó- párt részéről Knöpfelmacher, míg másik társa ülve maradt. Az eltávolítás ellen szavaztak a német pártok, az egyesült párt és a kommunisták. A közgyűlés ezután több kfeebbjelentőségű ügyiéit itárgyalit. Közei félmillió koronás kárt okozott a pozsonyi házheomlás Pozsony, október 26. (Pozsonyi sze r készt ceégiin’k. telefon jelentése.) A Széplak-uccai beomlott ház omladékáinak eltakarítása még folyik. Hétfőn dr. Pallós vezetésével bizottság jelent meg a katasztrófa színhelyén. A bizottságban a városi mérnökök, a városi tiszti orvos, a tüzoltótőparanosnok és a rendőrség képviselői vettek részt. Alapos terepszemlét tartottak a szerencsétlenség színhelyén. A vizsgálat eredménye alapján elrendelték, hogy Hermann Lipót kereskedő lakását és Rosiuger Salamon vaskereskedö üzletét ki kell üríteni. A tűzoltók azonnal meg is kezdték a lakás es az üzlet berendezéseinek és az árukészletnek eltávolítását. Hermáján kereskedő bútorait a városi raktárban helyezték el, az üzletben levő árucikkeket pedig Rosinger Ligetfalusi fióküzletébe száll,lótták. Mialatt az üzlet és a lakás kiürítése folyt, megjelentek azok a lakók, akiket a szerencsétlenség után a házból kitelepítettek. Minthogy kilakoltatásuk szinte menekülésszerüen történt, még a legszükségesebb holmikat sem vihették magukkal. Ezt akarták most lakásaikból elvinni. A bizottság megengedte, hogy a lakók egyenként mehetnek be- lakásukba és vihetik el a szükséges holmikat. A ház közelében az úttest el van zárva. Rceinger kereskedő üzlete is csukva maradt, a másik két kereskedő azonban, már ma kinyitotta üzletét. A szerencsétlenség által okozott kárt még ugyan nem becsülték fel, de Rosinger kereskedőnek állítólag közel 300.0Í10 koronás kára van. A vaskereskedés áruraktára úgyszólván teljesen elpusztult. — ■ ■pmmmMwi- FRANCIAORSZÁGI ZSIDÓK A VAL- LÁSÜLDÜZÉS KATOLIKUS ÁLDOZATAIÉRT. Francia ct szí ág és Algír összes zsinagógáiban imákat rendeltek el a papokért és szerzetesekért, akik anélkül, hogy jámbor és amberszerető hivatásaik kereteit túllépték volna, tegnap Mexikóban és ma a szerencsétlen Spanyolországban a polgárháború ártatlan áldozataivá lettek. Az imádság megemlékezik arról, hogy hasonló és ismételt esetekben előkelő keresztény vezérek a zsidókért is imádkoztak. — A HÓVIHAR HALÁLOS ÁLDOZATA. Lőcsei tudósítónk jelenti: Lubotény község határában szombaton egy megfagyott férfi holttestére akadtak. A hatósági vizsgálat során megállapították, hogy Kopirga János 55 éves sztrojáni illetőségű gazdasági munkás a megfagyott férfi, aki tűz nappal ezelőtt, nagy hóviharban távozott hazadról. — Lemaradtak az embereim* Atvágtatfam velők az éjszakát, hogy idejében találjalak. — Miért, testvér? Mi van az apámmal? Helmechis elnémult és Alboin iszonyodva nézte. — Meghalt?... Beszélj! — örökre lehunyta szemét a nagy király! Alboin arcát elfutotta a pir, mintha vére meggyulladna és kivetné lángját. Nem ejtett könnyet, úgy állt ott kimagasodva, túlnőve a szálas legények alakján, már királyin, ahogy éjszaka a visszhangnak elkiáltotta álmát. Csak egy kérdése volt: — Mikor halt meg az apám? — Este holdfelkelte után. — Holdkelte után, — mormolta utána Ágó. Odalépett Alboin elé és térdet hajtott: — Üdv néked, királyom! — Alboin király! — kiáltották a legények és tisztelegve emelték pallosukat. A hegyek is tömören visszabugták: — Alboin király! A haldokló Pemmó jött vánszorogva a sátorból és lerogyott Alboin előtt. — Egyetlen uram! Alboin fölszegte fejét, friss izgalom lángot dobott arcára, élesvá- gásu orrának cimpái remegtek. — Még nem vagyok király! Ti tudjátok, a választás a nép joga. Keményen és súlyosan csengtek a szavai. — Brigetióba megyek! — A halálba méssz! Helmechis véznán elébe állott. Ketten szembe, testvérek, egy anyatej neveltjei, — s Alboin, mintha az édes anyatej minden melegét elvette volna tőle, olyan törpe volt mellette sovány testével és okos, finom fejével Helmechis. — A koronámért megyek! — lobbant föl Alboin. Ez volt a búcsúja. Lóra kapott és elvágtatott. Egyedül, kísérő nélkül, És vissza se nézett többé. ELSŐ KÖNYV 7. Rövid volt a gyász ünnepe. A pusztító ragály hamar hazaflzte a temetésre összesereglett főembereket. Az őszi köd fojtóan nehezedett a lapályra. Marasztaló sár lepte el az utakat és a lápok és ingoványok felől vastagon ömlött valami nyúlós és fertelmes, betegitő hideg. Alboin is elhagyta Brigetiót Aquincumba ment Lethuhoz. Lethutól megtudta, hogy a félszemü Klef herceg betegen fekszik. Klef feje volt a Beleos-nemzetségnek, csaknem tíz esztendővel idősebb Alboinnól és egyetlen számbavehető vetélytórsa királyválasztó thingnél. Klef tapasztalt harcos volt, a hercegek tanácsában szóvá tehette Alboin fiatalságát. Alboin gyorsan búcsúzott Lethutól és Klef birtoka, Sopianae felé tartott. Utján a negyven legény kisérte) föltétien hűségre fölesküdött híve mind. Elszánt, vakmerő sereg, testőrség, amely eleven falként védte urát. Klef elrémült, amikor a rárohanó kis sereg hírét vette. Lábbadozott már, de bágyadt volt még a lázaktól és a csontjait szaggató fájdalmaktóL — Bocsásd meg, herceg, hogy nem hagylak pihenni, —■ köszöntötte Alboin Klefet. — Mit kívánsz, királyfi? Tanácsom kell, emberem? — kerülgette a félszemü óvatosan a szót. — Jól mondod: a tanácsod! Azt akarom, hogy te légy mellettem a legfőbb bíró, ha a nagy tanács méltónak talál a langobard koronára, Klef valami csapdától tartott; ez a váratlan ajánlat lefegyverezte: — Szívvel és lélekkel szolgáltam felséges apádat, Audoin királyt. Vezetőm volt, hivséget fogadtam neki. így követlek téged is, herceg! Csókkal és kézfogással pecsételték meg a hüségesküt. Klef ott tartotta birtokán Alboint, de amint az első fagy jelentkezett, maga sürgette az utat. Hóhullás előtt össze kellett hívni a királykoronázó thinget. Fiatal volt Alboin, alig huszonegyesztendős, amikor Grimuáld püspök a fejére tette a langobard koronát. A tél eltelt követfogadásokkal és követküldésekkel. Amint kitavaszodott, Alboin elhatározta, hogy Bizáncba indul Jusztiniánhoz. Turi- send törhetetlen fegyverbarátságáról biztosította, mégis jónak látta, hogy megnyerje a nagy császár kegyét. Ha megtudják, hogy a birodalom atyja kitünteti kegyével, senki nem mer többé pártot szítani ellene. Bizánc fölött ekkor harmincadik esztendeje uralkodott Jusztinián, s két hadvezérétől: Belizártól és Narsestől reszketett a fél világ. Alboin fényes kísérettel indult Konstantinápolyba. Egy tavaszi reggelen csodálatos látvány tárult szeme elé. A dombokról meglátta a Várost, az Aranyszarv öblét! Igézet vett rajta erőt és támolyogva járta Konstantinápoly uccáit. Napokba telt, mig a valóságot meglátta. Addig csak bámulta a kőpaloták ékes sorát, a márványtól és cifra vert vasaktól tündöklő házakat, a pompás kerteket és az oszlopsoraival, terasszai- val kábító összevisszaságban emelt nagy palotát, melynek vendége volt. Látta a kikötőben horgonyzó vitorlásokat, az áruval megrakott iromba hajókat, az életnek lázas sürgését, a hajszát a pénz után. A márványpaloták árnyékában bűzös vityillók és sikátorok. A bazilika és a császári palota márványlépcsőjén bélpoklosok, elevenen rothadó testek! A húsnak dögletes vására, — ez volt Bizánc másik arca. Honnan ez a rengeteg meztelenség és éhség! Alboin elszömyedve nézte a hulladékot kotró szerencsétleneket, a kikötőt ellepő emberroncsokat, a koldusok seregét. Rettegni kezdett a milliós várostól, amely cirkuszi játékkal szórakozott, szórta az aranyakat, szeretkezett, gyilokkal és méreggel, ármánykodással pusztította egymást és aszott testtel éhen dögölt az uccá- kon. Értelmetlen zavar volt a Város és csak idők múltán hatolt titkaiba. A nagy császárt kétszer látta ottléte alatt, a fogadásánál és egy ünnepi mise alatt. Ténfergő udvaroncok kisérték a nagy palotába, simaszáju, fecsegős férfiak, akik a fogadás bonyolult ceremóniáját magyaráztak. Aztán mégis minden olyan egyszerűen történt. Ott állt a császár előtt és mig a többiek kétrét görnyedtek és szemüket a félelemtől és hódolattól megemelni sem merték, ő könnyen térdet hajtott és átadta ajándékait. Kedves öregember a császár, bíborban és aranyban ült trónusán és a szava nyájas, mint egy régi ismerősé. Alig értette, mit szól hozzá Jusztinián, de finom mosolyán léttif, hogy kegyébe fogadta, amikor megölelte a búcsúnál. ÉgÖföL£ REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR 12 (FOLYTATJUK)
