Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)

1936-08-02 / 175. (4024.) szám

12 TOXGSlMAfitaRHlRIiAR 1936 auguaztaa 2, vasárnap. Társadalmi Élet A somorjai protestáns nőegylet jáleikerillt nyári mulatságot rendezett a szegénysoreu isko- lásgyermekek feLsegélyezésére. Az éreekujvári Vadászegyesület augusztus vé­gén tartja meg szokásos vizslaversenyét a város határában elterülő Cergátnál. A versenyen minden évben részt vesz Délszlovenszk-Ó egész vadásztársa- dalma. A versenyt ez évben ie nagy érdeklődés elő­zi meg. # A somorjai Dalkör a járáéi közművelődési egyesület rendezésében táncinnlatsággal egybekö­tött dalestét rendezett. Az estélyen az egész járás közönsége nagy számban vett részi. Fölmentéssel végződött a volt zsámbokréti jegyző bünpöre A visszaélésekkel vádolt Írnokot kétévi börtönre ítélték — KIGYULLADT A BERLINI ÁLLAMI SZÍNHÁZ DÍSZLETRAKTÁRA. Bénimből jelenítik: A német fővárosiban tegnap este nagy riadalmat keltett az állami színház dísz­letraktárában kitört tűzvész. A diiszletraktár az állami színház egyik melléképületében volt elhelyezve és amikor a tüzet észrevették, már az egész épület lángokban állott. Az óriási füstlfejlődtésből arra következtettek, hogy maga a szint]áz is lángokban áll, a fő­város iminden részéből hatalmas tömegek in­dultak el a főváros központja felé. A birodal­mi főiváros csaknem valamennyi tüzőrsége ki­vonult, többórás megfeszített munka után sikerült a tüzet eloltom. Göring porosz mi­niszterelnök szintén megjelent a tűz színhe­lyén. A tűzvésznek emberélet nem esett ál­dozatul, az anyagi kár azonban digen nagy. — SZÁZEZRES LOPÁSOK A PRÁGAI MICHE-! LIN-GYÁRBAN. A Michelin gumigyár Prága- strasnícei üzem éhen nagyarányú lopásokat lep­leztek le. A gyárígazgatéság már hoeszaibb ide­je figyelte, hogy a raktárakból nagyértékü áru tűnik el nyomtalanul. Végül is tegnap a rendőr­ségen feljelentést tettek ismeretlen tettesek el­len. A nyomban kiszálló detektívek a gyárüzem három alkalmazottját letartóztatták és pedig két gépkocsivezetőt e egy raktárnokot. A letartózta­tottak neveit a további nyomozás sikere érdeké­ben nem hozták nyilvánosságra. A lopott autógu­mikat a kocsivezetők a reájuk bizott autókon szállították el s orgazdáknál helyezték el. Az el­lopott áru értéke messze meghaladja a százezer koronát. A rendőrség az ellopott ám egyrészét megtalálta. Letartóztattak több orgazdát Is. A vizsgálat tovább folyik. xx A nyár korai elmúlásáról szóló jelentések helytelennek bizonyultak. Sőt ellen’ Meg, még sok szép, derűs napra számíthatunk. Tehát elég alkalma lesz még, hogy viselje a szép, szellős és könnyű nyári cipőket, amelyeknek éppen most hozza nagy választékát a Bata-cég. Kár volna elmulasztania ezt a jó alkalmat, amikor ’ jól vehet egy pár szép nyári cipőt. — BETÖRÉSEK ÉS LOPÁSOK KRÓNIKÁJA. Lőcsei tudósítónk jelenti: A csendőirség letartóz-1 tatta Gura András szepe&bélai lakost, mert betört! Mayerné ezepeebélai asszony lakásába és onnan ezer korona értékű fehérneműt lopott el. — Kne- ze,k János asztalo.saegéd, egy poprádi aszta te sm rá­tér alkalmazottja, ellopta egyik munkatársa bő­röndjét, nagyobb pénzösszeggel együtt s megszö­kött. A esendő még keresi. — Sohwartz Móric Bernét beregszászi lakos Alzsbetkina Zsófia poprádi lakos­nál kért éjjeli szállást. Reggel Sehwarlz feltöri© szállásadónője aaztalfiókját és onnan ellopott egy 500 korona értékű fényképezőgépet, majd eltávo­zott. A csendőre ég hamarosan letartóztatta a hálát­lan vendéget és beszállította a lőcsei kerületi bíró­ság fogházába. — Zsolnai tudóéi tónk jelenti: Csaea községben a csendöraég letartóztatta Sülne Márton moraveci koldust, mert kolduló kőrútján mindent ellopott, ami a kezed gyébe került. Az egyik házban sikerült a koldust rajtacsipni éa a háztulajdonos át­adta őt a csendőrségnek. — Vágváralja községben ismeretien tettesek kifosztották Tiehyné földmű­ves nő házát, mialatt az asszony a szántóföldön dol­gozott. A földmű vés nő kára több mint 3000 korona, A csendőrség keresi a tettest. Magyar! Richárd körmöcbányai lakos feljelentést tett a rózsahegyi csendőrségen egy ismeretlen férfi ellep, aki a vo­natban ellopta kéz podigyászát. Az ismeretlen férfi elmesélte Magyarinak, hogy varázslással foglalko­zik s különböző mutatványokéi szórakoztatta őt, Közben a varázsló a podgyásszal együtt eltűnt a vonatról, — az öngyilkos halála. Nyjtraj imimka­táraimk jelenti: Jelentettük, tiogy Bartolen Mar­git. nyitrai asszony öngyilkosfiági szándékkal nagymennyiségű gyufáddá tót és radiont Ivott, A szerenceátleri asszonyt beszállították a kórházba, de már nőm lelhetett rajta segíteni, tegnap bele­halt tvlyot belső öérlllétwüx). Nyitra, augusztus 1. (Saját munkatár­sunktól.) Egy község ügyvitele bontako­zott ki különös képben pénteken a nyitrai kerületi bíróság büntető tanácsa előtt. Lackovios Ferenc nyugalmazott zsámbok- réti községi jegyzőt, Zsák. Lajos volt pénz­tárnokot, Kincsők József írnokot és Tuka Ferenc községi szolgát kisebb-nagyobb visszaélésekkel vádolta az ügyészség. Ezek szerint a volt jegyző Zsák pénztáros nevét ráhamisitotta több utalványra és az össze­geket felvette, Kincsek József a községi pénzekkel manipulált anyagi haszon végett, Zsák pénztárnok pedig a valóságosnál jó­val nagyobb kárösszeget jelentett be, ami­kor a községi pénztárt betörők kifosztották. A tárgyaláson Lackovics jegyző mindent tagadott és azzal védekezett, hogy 48 éves működése alatt soha semmiféle szabálytalanságot nem követett el. 75 éves korára fel sem lehet tételezni róla, [j hogy csalásokat követett volna el, mikor egész életét tisztességben élte le. Lehet, hogy feledékeny volt, de szándéko­san nem csalt. Kincsék kijelentette, hogy elkövetett 'bizonyos szabálytalanságot, me­lyekért a bíróság már annakidején elitéke, de újabb bűnök nem nyomják lelkiismere­tét. A községi szolga csak annyit ismert be, hogy időnként 10—15 koronát kapott Kincsektől. Zsák pénztáros is mindent ta­gadott. A tanuk közül Stekly Vince, a biztosító intézet képviselője terhelő vallomást tett és a bíróság az esti órákban hozta meg Ítéle­tét, amely szerint Kincseket hétévi börtönre ítélték, a többi vádlottat azonban felmentették a vád alóL Kincsek büntetésének feltétélességéről a bíróság hétfőn fog Ítélkezni. .................KM ................. inii inti iiHuaBHMtaasflaaatBBk — A FÜRDÉS ÁLDOZATA. Mátyásföldi tudó­sítónk jeleníti: R-ózea Pál 14 éves nemeskajlal diák a Vágban fürdött egy barátjával. Fürdés közben Rózsa örvénybe került, és elmerült. Társa segít­ségére sietett, de a ezerenesátlem fiait nem tudta partravonszolni. A partonjárók közül többen szintén a vízbe vetették magukat, de addigra a kisdiák megfulladt, és csak holttestét tudták ki­menteni, — GYERMEKSZERENCSÉTLENSÉG. Mátyás­földi tudósítónk jelenti: Zsillé Dániel nemeskajlai gazda hétéves kisfia több társával szecskát vá­gott. A kisgyermek vágás közben bedugta jobb- kezét a gép kaszái közé, s az pillanatok alatt le­nyisszantotta az ujjait. A gyermeket beszállítot­ták a kórházba, a szülei ellen pedig megindítot­ták az eljárást, — TŰZ MAKKOSJÁNOSIBAN. Beregszá­szi tudósítónk jelenti: A közeli Makkosjánosi- ban tegnap este kigyulladt Orosz Ferenc volt községi biró csűre és a benne lévő terméssel együtt porig leégett. A kár 25 ezer korona, mely biztosítás utján nem térül meg, mert' a károsult gazdának nem volt tűzbiztosítása. A tüzet egy cséplőmunkás eldobott cigarettája okozta. A gondatlan munkást a csendőrség letartóztatta. — FÉLÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK A „KI­JÁRÓ" FRANICH TIBORT. Pozsonyi szer­kesztőségünk jelenti: Franich Tibor 24 éves asz­talossegéd, egy állítólagos akadémiai festő el- züllött fia és a büntető hatóságok jó ismerőse, tegnap csalás miatt került a bíróság elé. Franich megígérte Szántó Zoltán pozsonyi lakosnak, hogy állampolgárságot szerez neki és előlegké­pen 500, majd 250 koronát vett föl. Egy Micsko nevű embernek viszont kölcsön szerzését ígérte és ezen az alapon egy zálogcédulát csalt ki tőle, amelyet azután 350 koronáért eladott. Franichot junius 23-án tartóztatták le, ekkor öngyilkossá­got kísérelt meg, de fölgyógyult. A bíróság hat- hónapi börtönre ítélte jogerősen a szélhámost. Egvelőre szabadlábra helyezték, hogy fontos családi ügyeit elintézhesse. — LÓKÖTŐK A HARASZTPUSZTAI GAZDA­SÁGBAN. Nyitrai munkatársunk jelenti: Sehles in­ger Jenő iharasztpueztaj gazdaságában éjinek idején is meretten tettes eh behatoltak az egyik istállóba és onnan el kötötték az egyik nagyértékü lovat, A lupáét a jelek szerint vámíordgányok követték el. A csend őrség megindította « nyomozásit. — BETÖRTEK A KOVAROI SZESZFŐZDÉBE. Nyitrai munkatársunk jelenti; Péntekre virradó éj­jel ismeretlen tettesek álkulcs segllségével behatol­tak a kőváréi tzpsafözrie gépházába «« ott leszerel ték a gépek Ihajtószijait, A belöröknek ©ikerült az értékes dijakkal minden áruló ovom hátrahagyja nélkül elmenekülniük. — KÖZÉPSZLOVENSZKÓN ERŐSEN SZAPO­RODIK A VIPERA. A Vecerni Ceské SLovo jelen­tése szerint K 5 z éps z In ve: is z k ó n a közigazgatási hivatalok elrendelték a vipera kötelező irtását s minden beszolgáltatott viperáié járt 50 fillért fi­zetnek. A lap szerint eddig is számos embert kel­lett viperamarással kórházba szállítani. Különö­sen a lőcsei és az iglói kórházban kezelnek szá­mos viperamarta személyt. xx jó ellátás, kényelem, gondosság Buda­pesten a Park-nagyszállodában a keleti pálya- uc .rral szemben. Leszállított árak E lap elő­fizetőinek 20 százalék engedmény. — EGY FRANCIA MÉRNÖK HÚSZ ÉV MÚLTÁN KERES! SZOLNOKON EGY­KORI ÁPOLÓNŐJÉT. Szolnokról jelentik: Pierre Chambrun Honi vezérigazgató-mérnök a múlt napokban Szolnokra érkezett, hogy fölke­resse ápolónőjét, áld a világháborúban ápolta. Chambrun mérnök mint nagybeteg francia hadi­fogoly került a szolnoki Vöröskereszt-kórházba 1916 nyarán s itt egy Mariska nevű, nagyon szép, kedves és jóságos vöröskeresztes nővér ápolta. A mérnök azóta sem felejtette el jóságos ápolónőjét. Mivel csak annyit tudott róla, hogy Mariskának hivták, a hivatalok minden igyek- vése és készsége ellenére sem sikerült megtalál­ni eddig a jóságos ápolónővért. — ISMÉT ELZÁRTAK A NELSON-TÁRNÁT. A Briix közeliében fdlcvő s a iimiilit év jammáiriá- •ba.il bányafiégimbbanáiB következtében etltemiateibt Nelson-tómmá áldozatait a mai napig sémi ei'foe- műit felszínné hozni. A ifelitárásii munkák folya­mán tegnap újabb áldozatot .hoztok napvilágra, :a holttesit szem íély azonosságát .azonban nőm si- kiemüllt megállapítani. Ezenkivüll a tárna mélyén eigy kié tóiban még egy holttestet pillantottak meg, ezt azonban nem sikemüilit fellíbozni. Mivel a bányáiban isimét rohamosan emeillkedflc a ihő- méinséklliet, tartani kellett újabb öngyulladástól, ezért a. Ndson-itá.rniát egyelőire isiméit elzárták. xx Élvezze a napot! A naip erőit és energiát sugároz. Elbbőil netm is tud hiteget magába szívni. De óvakodjon a leégéstől! Ha napozás ellőtt ala­posan bekeni, testét Nivea-kirómiioel, akkor ki­élvezheti a napot, — ELVESZTETTE A DISZNÓ ARAT — FEL­AKASZTOTTA MAGÁT. Mátyásföldi tiudósltónk jelenti: Biurjanovics Gáza koszi gazda eladta disz­nóit 1100 koronáért és a jó vásár örömére alapo­san berúgott. Másnap odahaza, amikor kijózano­dott, megdöbbenve vette észre, hogy a disznók árát elveszítette. Efelett annyira elkeseredett a gazda, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, a. ház padlásán fölakasztotta magát, de houátaitozói még idejében levágták a kötélről. Elsőrendű faredő­nyöket jutányosán szállít Bindernits redőnytlzeme, Komárno. A gabonával megrakott padlás leszakadt — két halott Makó, augusztus 1. Engel Hugómé Szogedi-uc­cai házának padlására a helybeli hitelszövetkezet S gabonáját raktározták el. Ugyanebben a házban a földszintem van Bernát András kovácsmester műhelye. Ma délelőtt is folytatták a gabona el- raktárolását, amikor a kovácemühelyben a meste­ren kivül tartózkodott annak 32 éves Béla nevű fia ée a segéd. A padláson mintegy két vagon bú­za lehetett már s akkor a kovácsműíhely menye- zete a gabona enlya alatt beszakadt s mind a há­rom embert maga alá temette. Amikor a három embert a romok alól kihúzták, a kovácsmester már halott volt, a segédet súlyos sérüléseivel kór­házba szállították, útközben azonban szintén ki- szenvedett. A .kovácsmester fia a leszakadás pil­lanatában a fajtatét húzta, a fal mellett állott s csak kisebb sérüléseket szenvedett. Megindítot­ták a vizsgálatot, hogy kit terhel a felelősség. Az üzdögi plébános bántalmazó! a bíróság előtt Nyitra, augusztus 1. (Saját munkatársunktól.) Az Érsekújvár melletti Özdög községnek szo­morú szenzációja volt a múlt év decemberében. Fesse Antal plébános iskolaszéki elnök felettes egyházi hatóságának megbízásából ki akarta békitenl a régóta háborúskodó tanítót és kán­tort. A plébános evégből fegyelmi bizottsági ülést hivott össze, de megjelentek ekkor az ud­varon a két ellenfél hivei is, úgyhogy nagyará­nyú verekedés robbant ki. Az összegyűltek egy része be akart hatolni az ülésterembe, hogy erő­szakkal befolyásolják a plébánost, sőt néhány forróvérű legény nekitámadt és oly alaposan helybenhagyta, hogy a plébános he­teken keresztül nyomta az ágyat. Az egyik merénylő boxerrd ütötte le a plébánost. A csendőrségi nyomozás után az ügyészség vá­dat emelt Laura Lajos, Kajanovics István és Vasek János, továbbá a főbünös Vasek Viktor ellen, aki utóbbi a boxerrel mellbevágta a plé­bánost. A legények a tárgyaláson tagadták a tettlegességet, ezért a bíróság elrendelte a ke­zelőorvos kihallgatását és evégből a tárgyalást eln ápolt a. — LÉGVÉDELMI GYAKORLATOK ÉRSEK- UJVÁROTT ÉS NYITRÁN. Érsekújvárt tudó­si tónk jeleníti: Juliue 28-hói 30-éiig tortották meg Érsettcug'vároitt a kötelező légvédelmi gyakohlia- ‘fcokait. A gyakorlaton resztvettek a uefpüliőtoma- d,;is elitem polgári védelemi összes atokuíla/taá. A ■tűzoltóik és meinitőik teljes ikésizűltségbem álteit- toik. A gyakorlat műiden imcideine nélküli, telje­sen simám folyt le. — Nyiitim amimkaitáirsm-nk jelenti: Nyitnám kétmaipos légvédelmi gyakor­latot itaiTtotoalk, A rendelet szerint az esti órák­jibaiu mindem fényt kioltottak, és a riadó ideje alatt a koesisfomgalmat teálbtottáik. A gyakorlat 'kezdetét szirénák és harangzúgás jelezték. A gyakorlat alatt főbb jelképes 'bombát felrobban- tQittak. Az egyik bomba robbanás árnál Profces József f'öilidbiirtollcois eilcsusiziott és jelentékeny sé­rülése két szenvedett. — MEGDRÁGULNAK A FRANCIA NAPI­LAPOK. Párisiből jelentik: Augusztus 1-én a francia lapok 20 —25 százalékkal tnegdi'águl­tak. Eddig 25—50 centimesbe kerültek a lap­példányok, mától kezdve az áruk 30—60 cen­tim es. — IZGALMAS ÉLETMENTÉS ÉRSEKÚJVÁ­RON. Tudósítón k,jelenti: Trombitás Józsetf szö- gyénii liicntessogéd egyik Ibajrátjával füiriödni imént a Szigetne. Fürdés iközbon a beinitessegéd görcsö­ket. kapott és fnldolkolmi kezdett. Bairáfja segít­ségére sietett, de a ifnldoikilió belelka.paszkodott, úgyhogy miiindlkettem víz alá keirüllteik. A pánton | állóik a. két flatoteimbetr segítségéire siettek és sikeiniIliit, is mindkettőjükéit megmemiteni. — LESZÚRTA ÉDESAPJÁT. Jászberényből jelentik: Sudarik Emánuel vendéglős valami né­zeteltérés miatt képenütötte legényfiát. A legény visszaadta az atyai pofot, mire az apa és fiú egymásnak esett és szabályosan verekedett. Ve­rekedés közben a fiú úgy rúgta hasba édesaty­ját, hogy eszméletét vesztette. A fiú közbep be­ugrott a konyhába, hatalmas konyhakést raga­dott, azzal kisietett az udvarra s atyját sziven- szurta. Az apa nyomban elvérzett. Az apagyil­kos ezután önként jelentkezett a csendőrségen. Letartóztatták. Három és féí millió fontba kerül egy évben London tisztántartása hmeg, a második a Trafalgar-dér .735 kocsi- ■val és a haTimiadik a Hyde-park ketetd olda­llá n lévő Márvány Diadalív (Maridé Arch) ahol 52.197 kocsii halad! el reggel nyolc éí esíe nyolc óra köaöl'L A forgalom minit évi jáldozatai: 1283 haloitt, 54.469 sebesüljt. A leg- ! több baleset ssoiinibaboin történáik, imjent a hélt- | végii szünetre való tekintettel szombaton a5 I üzleteket és irodákat délben zárják és 8 j szédítő forgalom egy-kiét órára süiritődiik ősz- síze. Nagy-Lon,dón kilencmillió lakosa közül |csak 10.377 lakik a Citynek nevezet négyzet- mérföidnyi területen, ahol a világ pénzügyei! irányítják és hol az üzleti órák alatt az embe­rek százezrei ftord'ulnak meg, de az állandd [lakosság kizárólag házfelügyelőkből álL A Loindorumegyei sialisiztikai évkönyvének nemrég nnegjelienit 30. száma érdekes adato­kat közöl a ‘világ legnagyobb városáról. Nagy- London wcáinaik hosszúsága 3667 kilométer, imelyek karbantartása és tisztántartása a muilt éviben 3,601.000 fontba került. Ezen az óriási uccabálózaton 3890 millió utast szálli- ottak, imég pedig a földalatti vasutak 947 millió, a közúti villamos 1035 millió, auto- ruszok 1005 rnilMó személyt. Ebben nincs oenne a fővasutaik városd hálózatának szédítő orgaima, amely messze meghaladja az em- itett adatokat. A legforgalmasabb pontok voltak: a „Hyde- )ark Szöglet^ nevű Dér, ahol reggel nyolc és jste nyolc óra között 81.857 kocsit számláltak

Next

/
Oldalképek
Tartalom