Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-21 / 141. (3990.) szám
6 1936 junius 21, vasárnap. Hogy íeti belőlem nyomdász ? Ma: Szilárd János Két nap, két éjszaka lötyögtünk már a Tiszám növekvő 'bosszúsággal és a harcsafogás mindinkább halványuló reményével. Mert van ez igy néha. Egyszer csak a halak minden különösebb ok nélkül megbolondulnak és eltűnnek és ilyenkor még a légvéneiblb és legtapasztaltabb halászok is tanácstalanul lilnek a csónak farálban és vakarhatják a fülüket. | Amikor elindultunk hazulról, megraktuk a csónak ládáját eleséggel, de csak éppen annyival, hogy ne maradjunk éhen, amig rángatni kezdi a madzagot az első harcsa. Hanem hát emuit fölöttünk nagy csendességben s a madzagok vigasztalan lomhasága közepette két nap és két éjszaka s amidőn a harmadik nap estéjén odasodródtunk az árral a csanyi halászok zátonyára, elfogyott már a kenyerünk is. — Éhös vagy? — kérdezte a Vadember. Mondok: — Nagyon! — Mingyár lösz minden! — intett s aztán szája elé tette a két tenyerét s nagyot kiáltott: — Ca-kó bá-csi!... A kiáltás elhangzott, végig zúgott a párás! vizen s valahol messze, ahol már feketén ólálkodott, az éjszaka, visszaverték a partok. Csönd ... Néhány bakcsó húzott el fölöttünk rekedt vartyogással s a pókhálós égen kigyulladtak a csillagok. — Gyü-vök má!... — zúgott vissza a válasz a vizen. És néhány perc múlva már hallottuk a közelgő evezőcsapásokat és a félhomályból egyszer csak elénk siklott egy csónak és benne — állva evezve — Cakó bácsi viharvert alakja. — Agyisten! — mondta. Mellénk farolt, paro lázott a Vademberrel, aztán az én kezemet is amúgy magyarosan megrázta. — Cakó vagyok!... Itt aztán álljunk meg néhány pillanatra. Cakó bácsi a csanyteleki vizek leghíresebb halásza, a Vadember pedig — úgy tíz-tizenöt kilométerrel feljebb, Szentes városában — arról nevezetes, hogy tanítói oklevéllel a zsebében, télen és nyárom, fagyban és perzselő napsütés-ben a Tiszát lakja, még csónakban is alszik és hóesésben csak úgy, mint felhőszakadások és ménküjárások idején a halakat vallatja. Két rokonlélek, akik már az evező- csapásokról is megismerik egymást és ahhoz, hogy a gondolataikat kicseréljék, nincsen szükségük locsogásra. Mint minden tiszai halász, ők is' hallgatag emberek és csak akkor szólnak, amikor a dolgok természete okvetlenül megkívánja. Hogy aztán az egyik „Ő“-vel beszél, a másik meg „E"-vel, az ■onnat van, hogy ahol a Vadember nevelkedett, ott azt mondják, hogy „löszök", Csany- telekeu meg azt mondják, hogy „leszek", én pedig most löszök olyan bátor, hogy még azt is elárulom, hogy emiatt a „löszök", meg a „leszek" miatt egyszer csúnya fejmosásban volt részem. Mert azt mondta nekem tavaly nyáron Nagynótás kedves szentesi komám: — Te tökéletesen irsz a szentesiekről, mintha életedben nemi jártál volna Szentesen. Mindig „Ő“-vel irsz. Pedig itt az emberek nem beszélnek „Ő"-vel. Értöd?... Mondok• — Értöm ... De hol is hagytam abba? Ja. A bemutatkozásnál. Amidőn jól megrázta a kezemet az öreg halász és azt mondta: — Cakó vágyók!... Hát aztán néztünk egymásra és vártunk. Migien megszólalt a Vadember: — Üres a láda!... — Appedig baj! — biccentett rá Cakó bácsi. — Mer az enyimbe is jár-kél a szél. Aztán hozzátette: — Hanem itten túl, a gáton lakik a Szaladná hugoimasszony, annak sok csirkéje van! — Van? — Van. — No, akkor mögyök, — mondta a Vadember és indult. Kihúzta a csónakot a homokra és indult. A subából még visszaszólt: — Addig szú öcsön kend tüzet!... — Szitok, szitok!... -— hagyta rá Cakó bácsi és ő is eltűnt a subában és ott. a térdén tördelni kezdte, a száraz gallyakat. — Van papirosa? — kérdezte, amikor hóna alatt a rőzsével visszatért. — Van, — mondtam. És nyújtottam. Magyar folyóiratok júniusa Budapest, junius közepe. (Budapesti szerkesztőségünktől.) Olvasóink köréből, különösen ifjúságunk részéről gyakran megnyilvánult az az óhaj, hogy beható magyarországi folyóiratszemlét adjunk, amelyben mintegy seregszemlét tartsunk a magas színvonalon álló, gazdag és előkelő tartalmú magyar folyóiratok fölött. A magyar folyókáitok legnagyobb része igazán nyugatéuró-pai színvonalat képvisel és teljesen hü képet nyújt mindazokról a szellemi áramlatokról, amelyek a módié r-n magyar lelkiséget meghatározzák. Ismeretük, tanulmányozásuk éppen ezért nélkülözhetetlen minden magyar kulturember szempontjából. A folyóirat-műveltség ugya-n egymagában nem elegendő, nem pótolhatja az önálló kutatáson, tanulmányozáson és a szaksajtó, szakmunkák beható ismeretén alapuló műveltséget, mindenesetre azonban hasznos tájékozódással szolgál a szellemi élet egész területén. Amikor az egységes magyar kultúra és magyar lélek elve az egyetemes magyarságban ismert és általánosan elfogadott vezérelv, a szlovenszkói magyar értelmiség részvétele ebben az egyetemes magyar kulturélet- ben nem képzelhető el máskép, mintha megismeri és bele is kapcsolódik azokba a szellemi áramlatokba, amelyek a magyar népközösségen belül keringenek. Folyóirat-szemlét, napilapok általában nem szoktak közölni, megelégszenek a jelentősebbek tartalmi anyagának rövid ismertetésével. Ez azonban a szloyenszkói magyarság nézőpontjából nem elegendő, mert részben nincsen olyan orgánuma, amely rendszeres folyóirat-szemlében tájékoztatná közönségét, részben pedig a magyar folyóiratok nagy többsége ni’m kerül könyvespolcára és jgy csak egv bőséges, kimerítő szemle ut'án terelődhetik a figyelme olyan közleményekre, amelyeknek ismeretére műveltségének nézőpontjából feltétlenül szüksége van. Ezek az egzigenciák szabják meg mostani kezdeményezésünk jelentőségét és kereteit is. Nem elégedhetünk meg a folyóiratok tartalmának egyszerű felsorolásával, hanem a szlovenszkói müveit olvasó igényeihez alkalmazkodva részletes ismertetést közlünk mindazokról a tanulmányokról, amelyék a mi olvasóközönségünket különösképpen érdekelhetik. Különböző világnézetű lapok kerülnek ebben a szemlében megvitatásra; mi azonban minden elfogultságon felülemelkedve a közlemények ismertetésében és bírálatában csupán azokat az irányelveket vesszük figyelembe, amelyek a Prágai Maoyár Hírlap egész szellemében megnyilvánulnak. Havonként folytatásos cikkekben adiuk szemlénket, rendszerint a hónap derekán, amikorra a legtöbb folyóirat már megjelenik és igy anyaga feldolgozható. Szemlék A Budapesti Szemle, a Magyar Tudományos Akadémiának előkelő folyóirata vezető helyen József királyi hercegnek, az Akadémia uj elnökének rövid székfoglaló beszédét közli, amelyet május 17-én mondott el a tudós testület beiktató diszgyülésén. Akadémiai működésének irányelveit a királyi herceg abban foglalja ösz- sze, hogy az Akadémia munkájának a nemzet egyéniségét kell biztosítania és fejlesztenie. — Anonymus meleghangú visszaemlékezést közöl Justh Zsigmondról, a.ldlváló iró és társadalmi férfiú halálának 40. évfordulója alkalmából. Jusith ugyanazt jelenti a magyar irodalomban és társadalmi életben, amit a francia életben Marcell Proust képvisel: a Fin de Sieclé-nek legjellegzetesebb Írója, emellett az a típus, amit az angol a ,,soeial-leader“ fogalmával jelöl meg. A tanulmány hü rajza Justh életének, irói és társadalmi alkotásainak. — Mályus Elemér, a fiatal magyar történetírói nemzedéknek egyik legkiválóbb képviselője, befejezi nagyon értékes, két részből áldó tanulmányát a magyar reneszánszról és magyar barokkról. A tanulmány polemikus éllel Íródott és Szekfü Gyula felfogásával száll szembe. Szekfü reneszánsz-koncepciója szerint: a reneszánsz-szellem az egyéniséget megkötöttségeiből feloldotta. Mályusz főleg Huizingára támaszkodva rámutat arra, hogy „helytelenül számit az individualizmus a reneszánsz mindenen uralkodó alapvonásának." Legfeljebb egy jellemző vonása ez, amelyet teljesen ellentétes vonások is kereszteznek. Szekfü a reneszánsz kormeghatározásban elfogadja azt a helyes elvet, hogy elegendő, ha a műveltség elemei a legfelsőbb társadalmi kört (Mátyás udvarát) megragadják, viszont a magyar barokk meghatározásában egész más nézőpontot érvényesít, amikor azt mondja, hogy a kor jellege a széles társadalmi körökkel kapcsolatban állapítandó meg és csak a 18. századot mondja a magyar barokk koráinak. Mályusz ezzel szemben beható érvekkel támasztja alá felfogását, amely szerint a 17. .század, Zrínyi, Pázmány és Gyöngyössy kora tipikusan magyar barokk. Szemere Samu a bölcseleti gondolkodás alkatát kísérli meghatározni a tudományos gondolkodás logikai alkatával szemben. — Farkas Zoltán Paál László művészetét elemzi. Tájképeiben különleges, gyönyörű világra bukkanunk. Az erdő és világa az egyedüli hely, ahol az élet értelmét megtalálja. Paál a romantikus és kissé tragikus optimisták fajtájából való. Farkas mé- lyenszántó tanulmánya nagymértékben hozzájárul, hogy az elfeledett művészt közelebbről megismerjük. Munkácsy a legnagyobb tehetségnek tartotta és valóban megérdemelné emléke, hogy részletes monográfia foglalkozzék vele. — Csathó Kálmán „János és a bicikli" cimü jóizü paraszt-novellája, Falu Tamásnak a Dalmadv- centennáriumra irt szép verse és Szász Béla műfordításai — a költőkirály Stuertok két versét adja — teszik a lap szépirodalmi részét. — A szemle az országos magyar felsőiskolai tanács megalakulásával és föladataival foglalkozik. Irodalmi rovatában Török Pál jellemzi értékes elemzésben Apponyi Albert nagy egyéniségét emlékiratai alapján. — Tanulságos ismertetés foglalkozik Seaton Watson Gladstone and the Eastern question cimü müvével! A keleti kérdést két államférfi: Gladstone és Disraeli személyes ellentétéből, vezeti le. A törökbarát Disraelivel szemben Gladstone mellé állott és qzért küzdött Törökország, majd a monarchia földarabolásáért. * A Katolikus Szemlé-ben Nizsalovszky Endre a biztosítottak érdekeinek megvédéséről ir tanulmányt, amit a Phönix-botrány tesz aktuálissá. A felügyeleti szabályok megszigorításában látja az óvszert és megfontolandónak tartja az életbiztosítás állami monopóliummá tételét, ami Olaszországban már megtörtént. Az adott gazdasági helyzet azonban erre nem alkalmas. Elsősorban az a feladat, hogy a biztosítás erkölcsi alapjaiba vetett bizalmat megszilárdítsák. — £zőnyi Ottó a székesfehérvári Szent István-bazilika építészeti problémáiról ir. Megállapítja, hogy pilléres építkezés volt és Henszlmannai szemben azt bizonyítja, hogy nem négytornyu, hanem kéttornyú építkezés. — Csorna Kálmán, Budapest, árvaszéki elnöke, a házasságon kívül született gyermekek helyzetéről értekezik és ismerteti azokat a reformterveket, ' amelyeket a katolikus jogászok dolgoztak ki és az Actio Ca- tholica a múlt évben terjesztett a magyar kormány elé. —- Kontor Lajos tanulmánya az uj német vallás tanait és hirdetőit ismerteti. Legrészletesebben Bergmann Ernő rendszerét ismerteti, amely szerint az ember teremt magának Istent a saját képére. A jutalmazó és büntető Istent az uj német vallás nem ismeri. Szent a természet, az élet, népünk, nyelvünk, nemzetünk. Krisztus helyébe a Jahreslichtgottot ülteti, mellette az Ewigmütterliche az élet forrása. Ismerteti a német katolicizmus derekas küzdelmét az újfajta pogánysággal szemben. (Ugyanezzel a problémával foglalkozik a Protestáns Szemle egyik ismertetendő közleménye is.) — Noszlopi László Huizingá szenzációs müvét, „A holnap árnyéka" cimüt ismerteti. A tudós holland szellemtörté- néstz korunk válságát és problémáját az anti- intellektualizmusban, a megismerés eszményéről való lemondásban jelöli meg. A kivezető ut az igazság szolgálata. A logikához való visszatérés nem elegendő, a vallásig, a metafizikáig kell lemerülni. — A Figyelő-rovat Glattfelder Gyula 25 éves püspöki jubileumával foglalkozik. Zibe- len Endre pedig a középiskolákban leleplezett kommunista szervezkedésről cikkezik és fölsorolja az óvszereket. A Szemlében tanulságos bírálatot ir Alszeghy Zsolt a Surányi-regényről. Széchenyit hiába sorozzuk tipuskategóriába. Két tulajdonsága van, amik nélkül igaz mivoltát meg nem ismerhetjük: romanticizmusa és katolikus lelke. Surányi az elsőt tökéletesen ismeri, a katolikus lélek sajátosságait nem. Regénye nem történeti életrajz, hanem a szó szoros értelmében vett regény, belső fölépítése valóban művészi. —- Gazdag könyv-, képzőművészeti, zenei, film- és színház-rovat egészíti ki a lap gazdag anyagát. Külföldi rovata a Nuova Antológia világszenzációt keltett közlése alapján az 1922. évi konklá- vé körülményeivel foglalkozik, másik tanulmánya a belga Rex-mozgalmat ismerteti részletesen. (Folytatjuk.) 3PECTATOR. — Hát masinája? — Az is van. És azt is nyújtottam. Egy perc múlva lobogott a tűz. Fekete lett körülöttünk minden, még az ég is, ahol pedig éppen az Imént kukucskált ki félszemmel a telihold a meredek partok fölött. Hát aztán hallgat kunk és néztük a tüzet. Meg egymást. Füllentenék, ha letagadnám, hogy némileg gyanakodva. És szorongva. Mert nekem — ahogy a kalapom karimája alól suttyomban a Cakó bácsi zord és kérges alakját figyeltem — ebben az elátkozott nagy alföldi magánosságban s a fülledt nyári éjszakában mindenféle Bogár Imrék és karcon csárdák (itt roimladozik a szomszédiban) és különféle betyárhistóriák jártak az eszemben, ámde az én térdbugyogóban végződő sportruhám és csont keretes okuláréin következtében alkalmasint valami hasonló aggodalmak foroghattak az öreg halász elméjében is, mert egyszer csak megmozdult s azt kérdezte: — Ki maga, hájjá? Mondtam neki: — Szerkesztő. — Szer-kesz-tő? — Szerkesztő. Cakó bácsi nyilván egészen más feleletet várt, mert kicsit megcsóválta a fejét, majd huzamosabb töprengés után igy folytatta: — Osztán mit szerkeszt, hajija? — Újságot Pesten, — mondtam. — Uj-sá-got? — Újságot. 9 — Hm ... — mondta Cakó bácsi. S miközben felnyalábolta a rozsét, és rádobta a tűzre, aztán lehasalt és fújni kezdte, minden mozdulatán látszott, hogy csak azért cselek- szi ezeket az egyszerű dolgokat olyan körülményesen és szertartásosan, hogy az izgalmát és a zavarát leplezze. — Hm ... — mondta megint és visszaült a csónakjába. Később megszólalt: — Ugyan, kedves nyomdász ur, mougya meg mán nekem: hogy megy az azzal az újsággal? Magamba: — No „nyomdász ur", ezt jól megkaptad!... De azért nyugodt maradtam és elmondtam. Így kezdtem: —< Hát legel sebben is, ugy-e, kérünk az altiszttől kéziratpapirt, aztán elővesszük a plajbászt és elkezdünk Írni. Egyik híreket, másik a ... — Nem azt értem, — szólt közbe Cakó bácsi s legyintett. — No 'bizony, újságot megírni nem olyan nagy dolog az! Egy hosszai gallyal belepiszkált a tűzbe. — Ez megölte amazt, amaz meg megölte emezt, neim olyan nagy dolog az! Elővette a pipáját s tömni kezdte. — Az egyik nederes fehérnép lugkiivet ivott, a másik masinát, nemi olyan nagy dolog az! Rágyújtott. — Betörtek egy bankba, nem olyan nagy dolog az! Szeleit már a pipa, hát fújta a füstöt. — Akár én is megírnám, neim olyan nagy dolog az!... — De tuggya, — folytatta és átült a csónakomba, — azok a bötük, azok a bötük... Tuggya, azok a bötük ... Közelebb hu zódo f I: — Tuggya, azok a bötiük... Csuda egy dolog azok a bötük olyan szép sorjába!... Rátétté kezét a váJlaimra: — Mongya kedves: hogy megy az? ... Kicsit megfájdult a szivem és nagyot sóhajtván, felnéztem a csillagos égre. — Hát nem mongya, hájjá?!... — sürgetett Cakó bácsi. Erre aztán én is rágyújtottam s elmondtam. Hogy van egy masina, úgy hívják, hogy szedőgép. Az ember csak billegtet rajta, mint az oingorán, aztán az egyik oldalán beleönti az olvasztott ólmot s a másik oldalán megfagyva kijön a gyilkosság ... — Haj, haj!... — mondta Cakó bácsi és percről-percre nagyobb tisztelettel nézett rám. Amidőn pedig már a rotációs gép működésénél tartottam s éppen azt magyaráztam, hogy ez a gép az egyik oldalán nyeli a papirt, mint a vásáron a csepürágók a szalagot, s a másik oldalán kötegekben öklendezi ki magából az összehajtogatott újságokat, már a pipája is kialudt, akkora csodálattal s megrendüléssel feszengett a csónak farában az öreg halász. — Haj, haj!... — fohászkodott fel sűrű időközökben és a tarkóját kapargatta. Eközben a parton megzörrent a suba és Szálaimé asszony kíséretében jött vissza a Vadember. Az egyik a megkoppasztott csirkét, meg a zsírt s a másik a kenyeret, meg a bort hozta. — Vögye csak ki a csónyikból a bográcsoi, mög a hajmát! — kiáltott oda Cakó bácsinak a Vadember. Ezalatt már Szalainé asszonyom is a vízhez érkezett, odalépett hozzám és megszorította a kezemet. — Isten hozta rainálumk, iró ur! — I-ró?!... — horkant, fel mögöttem Cakó bácsi a csónakban. Felállt. — Ne sértegesd!... És intett: — Nyomdász ur! Fene a baita fejedet!.., így lett belőlem nyomdász a csanyi zátonyon .. s %
