Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-20 / 140. (3989.) szám
10 í-MA.etoDttSB^S' 1936 junius 20, Szombat. ^ Csak szeptemberben indul meg az adöhátrálékok tömeges likvidálása Prága, junius 10. Az adófizetők egyre több beadvánnyal ostromolják a pénzügyi hivatalokat az adöhátrálékok likvidálásának kérdésében. Főképpen azt sérelmezik, hogy az adóigazgatóságok a feleket eddig még nem idézték 'be a likvidálásra vonatkozó tárgyalások megkezdésére. A hátralékos adófizetőket jelenleg az érdekli főképpen, hogy az adóigazgatóságok mikor fogják megkezdeni a tárgyalásokat. Erre vonatkozólag a Metropress beavatott helyről nyert értesülése alapján jelenti, hogy a pénzügyi hatóságok már serényen dolgoznak az adóhátrálékok likvidálásának előkészítő munkálatain. Bár az előkészületek a leggyorsabb ütemben folynak, a tárgyalásokat mégsem lehet addig megkezdeni, amig az adószámla-kiírásokat nem állirtották össze úgy, hogy azokból az eljáró referens és az adófizető tiszta képet nyerhessen. A tárgyalások megkezdése egyrészt azért is késik, mert a pénzügyi hatóságoknál már megkezdődtek a nyári szabadságok és a szolgálatot teljesítő tisztviselők más, sürgősebb munkával vannak elfoglalva, amely munka ugyan kapcsolatban van a tervezett adó- hátrálék-Mkvidálásokkal. Néhány adóigazgatóság már egyéni tárgyalásokat kezdett a felekkel; Az eredmény a jelentések szerint megfelelő. A pénzügyi hatóságok nézete szerint kívánatos lenne, ha a fél már előre elfogadható ajánlatot dolgozna ki, és főképpen idejében bebiztosítaná az adóhátralékára fizetendő megfelelő hányadát. A Metropress értesülése szerint az adóhátrálékok likvidálása, illetve a felekkel való közvetlen tárgyalások szeptember hónapban fognak intenzivebben megindulni. Kilátás van arra, hogy az év végéig jelentős eredmények érhetők el. A pénzügyigazgatás a likvidálás lefolytatásával az adómorál javulását várja s a hatóságok bíznak abban, hogy az eljárás hozzá fog járulni a pénzügyi közegek és az adófizetők kölcsönös viszonyának megjavu- lásához. (500 millió koronával finanszírozzák az aratást.) Az idei aratást a Nemzeti Ban,k az elmúlt évekhez hasonlóan újra 500 millió koronával finanszírozza. A gabonazálogleveleket a törvény értelmében jövő évi május végéig váltják be. (A májusi külkereskedelem a vasúti forgalomban.) Csehszlovákiába májusban 30-362 áruval megrakott vagon futott be és 39.730 vagon hagyta el az országot. A közös tranzitoforgalom leszállítása után (10.203 vagon) a tiszta behozatal 20.139 vagon, azaz 2052 vagonnal kevesebb, mint 1935 májusában. A teljes kivitel 29.507 vagon és 502 vagonnal kevesebb, mint tavaly. (A budapesti bankok összesített mérlege.) Egy legújabb statisztika szerint a húsz, a TÉBE kötelékébe tartozó budapesti pénzintézet alaptőkéje 1935-ben 372,432.000 pengőre emelkedett az 1934. évi 369,375.000 pengőről. A betétállomány 1.292.1 millióról 1.336.9 millió pengőre emelkedett. Az adósok tétele némi visszaesést mutat. Az államadósságok, közkökeönök ée egyéb értékpapírok tétele 4 millió pengővel emelkedett. A záloglevélkölcsönál- loniány 15 millióval csökkent. A nyereség az elmúlt évben valamivel kisebb volt, mint az előző éviben és összesen 9,479.000 pengőt tett ki. (Rövid közgazdasági hírek.) Európa idei búza termése 433 millió métermázsa, amint ezt a Nemzetközi Mezőgazdásági Intézést jelenti. — A német transzfermoratórium jumius 30-án jár le és tekintettel a devizahelyzet súlyosságára, a rövidlejáratu tartozások kivételével a transzfermoratóriumot hat hónapra meg fogják hosszabbítani. — A francia bankjegyek aranyfedezete 60 százalék alá esett, amire már egy évitzede nem voLt példa. A jegybank aranykészlete most már csak 55.5 milliárd frank — Junius végén nemzetközi értekezlet lesz Varsóban, amelyet a gyapjuszövetség tant. Az angol megbízottak javasolni fogják a gépek számának korlátozását és a munkaórák csökkentését. — Oroszországban összesen 88.2 millió hektárt vetettek be, az előirt területek 96 százalékát. A paraszt- bitók okon a munka igen nehézkesen halad ée itt a kijelölt területnek csak 46 százalékát vetették be. (Kedvező a répaállomány.) Az esős és hideg időjárás a répának nem kedvezett, die a jobb idő beálltával a répaállomány szépen fejlődik. A cukoripar kísérteti intézete 107 gyár jelentését foglalja össze jelentésében és ezek közül 21 gyár igen jónak, 83 jónak, 6 kielégítőnek minősíti az idei répaállományt. • (Rosszabbodott Ausztria külkereskedelmi forgalma.) Ausztria az év első harmadában 415-8 millió silling értékű árut vitt be, amivel szemben a kivitel értéke 913.8 millió silling volt. A behozatalnál a múlt év hasonló időszakával szemben összeg szerint 35.7 millió silliugés, azaz 9.4 százalékos emelkedés, a kivitelnél pedig 25.4 millió sil- linges csökkenés mutatkozik. (Mátyusföldi termésjelentés.) Tudósítónk jelenti: Mátyusföld legtöbb községének határában elsőosztályu szemes termésre van kilátás, csupán néhány község határában. várható másodosztályú termés. Ennek oka az, hogy. a-sok eső következtében néhány helyen megdőltek a vetések. Úgyszintén kittinő termést ígérnek a kapásnövények. Takarmányban mindenütt elsőosztályu termés volt s a lóheréket. sok helyen már másodszor kaszálják. A szilva, körte és az alma rekordtermést ígér, mig a barack és a cseresznye kilencven százalékát a korai fagyok tönkretették. Ezenkívül jó dinnye- és zölidségtormés mutatkozik. (200 vagon magyar őszibarackot importál Csehszlovákia.) A Magyar-Csehszlovák Áruforgalmi R. T., amely a két ország forgalmának legnagyobb részét ibonyolitja le, a napokban megkapta 100 vagon őszibarack kivitelének az engedélyét- Az igy keletkező kliringelezámolási összeget a csehszlovák fürdőhelyeken időző magyar vendégek rendelkezésére bocsátják. Hasonló alapon egy ugyanilyen mennyiségű második őezibaraokseállitmányt fognak perfektuálni. (A híres kassai kézműipar elsorvadásáról számoltak be a vegyesipartársulat évi közgyűlésén.) Kassai szerkesztőségünk jelenti: A kassai vegyesipartársulat most tartotta meg rendes évi közgyűlését, amelyen Horkay Endre elnök és Budák István aleínök felváltva elnököltek. A terjedelmes évi jelentést szlovák nyelven D,jinay Jenő segédrtitkár, magyar nyelven Ladh Béla titkár olvasta fel. Az fuj ipartörvény életbeléptetése utáni tizenegyedik esztendőben megrendítő szavakkal emlékezik meg a jelentés az egykor híres és nagy közbeosülésnek örvendő kassai kézműipar pusztulásáról, amelyet a gyáripar malomkerekei összemorzsolnak. Az iparosság annyira elszegényedett, lerongyolódott, hogy túlnyomó része ma már kenyérrel sem tudja a családját ellátni. Hiába volt eddig a sok gyűlés, hiába terjesztették fel a memorandumok sokaságát az illetékesekhez, nem siettek' az értékes társadalmi réteg segítségére. Követelik, hogy megfelelő közmunkák kiírásával javítsanak a kisiparosság elviselhetetlen helyzetén. Majd részletesen ismerteti a jelentés a társulat 1935. évi tevékenységét. A pénztári jelentést, a zárszámadást és az ezévi költségvetést többek hozzászólása után a közgyűlés elfogadta. A szokásos rendes évi választást egy később tartandó folytatólagos közgyűlésen fogják megejteni, mivel a multóvi választást az országos hivatal még ezideig nem hagyta jóvá. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd Prága, junius 19. (Pragoradio.) Ma nyitáskor szilárd irányzat kerekedett fölül. A vidékről számos vásárlási megbizás futott be és mérvadó bankoknak az államvédelmi kölcsönről alkotott véleménye arra késztette a kontremint, hogy fedezeti vásárlásokat eszközöljön. A zárlat bizakodó volt. Régi Nordbahn-bonok 60, Berg és Hütten, Sellier 50, Walter 45, Pozsonyi Kábel 25, Prágai Vas 20, Heinrichsthaler 16, Apollo és Ringhoffer 15, Königshofer Cement 13, Po- doli Cement és Nordbahn 10, Kolini Vegyi és Brüxi Szén 9, Hellmann és Nyugatcseh Szén 8, Aussigi Vegyi 7, Alpine 6, Budweisi Sör, Malomipar Rt., Orion, Poldi, Rothau—Neudeck, Schoeller, Aussigi Finomító 5 és Skoda 9 koronával javult. Uj Nordbahn-bonok és Solo 5 koronás veszteséget szenvedtek. A beruházási piac továbbra is szilárd. Az egzótakuliszban Smicho- vi Sör 1000, Első Pilséni Sör 30, Magnesit 25, Cseh Fegyver 15, Solo 10, Valutakölcsönök 1.50, Osztrák CC-járádék 5.50 koronával javultak. BUDAPEST BARÁTSÁGOS Budapest, junius 19. Barátságos alapirányzat mellett élénk volt a forgalom. A külpolitikai helyzetet kedvezően ítélték meg és az érdeklődés Montán-részvények felé fordult. Egy kis ingadozás után zárlatkor szilárd volt az irányzat. A beruházási piacon szintén barátságos irányzat uralkodott. BÉCS SZILÁRD Bécs, junius 19. Kis forgalom mellett általában szilárd volt az irányzat. Zárlat előtt némi letöredezés állott be, de ez nem változtatott sokat az árfolyamszinten. A beruházási piac tartott. BERLIN GYÖNGE Berlin, junius 19. Igen kis üzlet mellett gyönge volt az irányzat, de az árfolyamváltozások nem voltak jelentősek. A közönség nem vett részt az üzletben. Néhány speciális érték javult. A pénzpiac változatlan. ÁRUTŐZSDE üzlettelen. a prágai terménytőzsde Prága, junius 19. (Pragoradio.) A forgalom Igen csendes volt. Az árak nem változtak. A következő árakat jegyezték: Viktória-borsó 230—270, sárgaborsó 175—195, nagyszemii zöldborsó 220—2Ö0, kisszemü 180—200, nagyszemü morva lencse 4Q0H—425, közepes 300— 325, kisszemü 240—275, szlovenszkói fehérbab 135—160, morva fehérbab 190—220, lóbab 140— 150, peluska 180—190, cseh nyári bükköny 165— 175, cseh téli bükköny 240—270, cseh repcemag 235, cseh mustármag 225—275, kék mák 560—600, ezüstszürke 645—670, belföldi lenmag 180—200, ipari lenmag 225—275, kendermag 155—175, cseh kömény 500—525, holland kömény 525—550, vörös lóhere natúr 620—700. fehér lóhere plombáivá 850—975, svéd lóhere 775—950, cseh lucerna 650—750, cseh lucerna plombáivá 850—1000, savanyú laza széna 46—50, édes laza cseh széna 54—55, savanyu préselt cseh széna 47—49, édes préselt cseh széna 55—56, rozscsépszalma 35—36, préselt takarmányszalma (árpa- és zabszalma 31 —33, laza takarmányszalma 29—31, egyéb szalma préselve 28—29, lazán 27—28, búzadara 289— 290, speciális buza-sütőliszt 326—361, búzaliszt 0HH 269—270, búzaliszt 0. 254—255, búzaliszt X. 239—240. búzaliszt 4., 184—185, rozsliszt 0/1. 204— 205, 70 százalékos rozsliszt 194—195, dara 198— 238, burma-rizs 155—163, moulmain-rizs 215—220, rózsa burgonya 40—45, fehér burgonya 30—35, legfinomabb burgonyakeményitő 270—275, boszniai aszalt szilva 70/75. 455, dtto 80/85. 425, dtto 90/100. 390, dtto 110/120. 365, amerikai sertészsír 1020—1030, holland 975—985, hollaUd Hornén 985—995, dán 985—995, délszláv 1025—1035, magyar 1035—1045, vaj íí—Yt kg-os csomagolásban 17—18, 5 kg-os csomagolásban 16—17, 25—50 kg-os hordókban 15—16, cseh és morva főzővaj WA—14A, szlovenszkói főzővaj 12—13, cseh és morva tojás 27—29, szlovenszkói tojás 25—27 korona.-j- Gyönge a prágai cukorpiac. Nyersárujegy- zés Aussig loko és kikötő 47.87—48.12. A prágai értéktőzsdén előfordult kötések junius 18 junius 19 Nyereménykölesön • • 1 96.70 96.70 5%-os beruházási kölcsön . 98.20 98.20 5%-os beruház- köles. 1923 98.20 98.20 Lisztkölcsön . . . • s 97.10 97.10 5%-os Inv. államkölcsön • 97.10 97.10 r%-os államkölcsön 1928 . 90.60 90.60 í%-os Kassa-oderbergl • » 73-25 73.25 4%%-os pótjáradék • • s 75.05 75.05 4.2%-oa pótjáradék 0 • • 70.35 70.35 í%-os pótjáradék • • t 65.85 65.85 JM)%-os pótjáradék • i * 62.62.Hadikölcsönkártalanltás . . 52.90 52.90 t%-os morva őrs*. kölcsön —.— 1%-os háboruelőttl adósság —. 3%-os cseh jelzálogbank . — 1%-os Kassa-oderbergi 1889 JsehszlovFk Nemzeti Bank---.---Nordbahn . . . . • • • 6000.6010.Nordbahn Bonnok • fl » 21Ó0.-2170.2230.Jseh Cukoripar , I B • 711.715.720.718.Schöller . . . , 1 « • 2200.2205.dorvát Cukor . t 9 • » 101.102 Aussiger Finomító fl a * 1050.1055.Kriiik .......................... » fl • 1000.-1005.1005.Prágai Malmok . fl fl » 1155.1160.Kolini MQtrágya , B a a 271.280.Kolim Kávé . • « • a a —.— Kolini 8zes» • • f s • —.--Tejipar ...» a • » ■ —a — AurslgJ Vegyi . , • s « 1135.1142.fciudweiS' Sör . . • « • 2300.Königshofer Cement . . . 1290.1300.CBeh-Morva Kőiben Danek 2360.-2375.2390.-2380.-rünn Gépek . . . • 9 110.110.— Ringhoffer . , • 0 0 845.850.869 865.Nyugatcseh Szén 9 • fl 452.456 460 Alpine . . . , • a a 166.167173.Berg és HQtten * • « • 2525.-2655 2620.-2605.Poldi . . . . a B t 860.858.864.863.Prágai Vas . , « • • # 1172.-1180.1200.Skoda . . . , , s V • 1535.-1547.1563.-1556.Pozsonyi Kábel , • • t 760.765.790.tnwald . . . » • • • —. — Olleschani Papír , • fl • 595.595 598 A prá gai téi ma pénz sde devizája tegna ára pénz gyzése p ám i: Hív. disk. % Alexandria 124 35 125.15* 124.35 125.15* 7% Amsterdam 1637— 1641 — 1637— 1641— n Athén . . . 22.50 22.80* 22.50 22.80* 7 Belgrad . . 55.3865 55.6366* 55.3866 55.6366* 5 Berlin . » , 972.25 974 75 972.25 974.75 4 Brüssel . . 409.40 410.60 , 409.40 410.60 2 Budapest . 707.35 709.35* 707.35 709.35* 4 Buen. Aires 676.— 682.—* 678— 682—* 6 Bukarest . 24.126 24.326* 24.126 24.325* 4V. Danzig . . 455.50 458.50 455.50 459.50* 5 V. Helsingfors 53.55 53.95 63.60 54— 4 Kopenhagen 544.— 547 — 544.— 547.— 3% Kowno . . 407.— 409— 4Ó7— 409— 6 Lissabon . 110.35 111.15 110.35 111.15* 4y, London . . 12170 122.30 121.70 122.30 2 Madrid . . 329.50 330.50* 329.50 331.50 5 Mailand . . 189.60 190.40 189.60 190.40 4% Montreal . 24.14 24.26 24.14 24.26* 81/, New York . 24.19 24.29 24.19 24.29 1V» Oslo ... 611.— 614.— 611— 614— n Paris ... 159.30 159 70 189.80 159.70 6 Riga . . . 782.50 785.50* 782.50 785.50* 5‘A Rio de Jan. 204— 206.—* 204— 206—* Sofia . . . 29.15 29.25* 29.15 29.25* 6 Istanbul . . 19.15 19.25* 19.15 19.25* Stockholm . 626— 629— 626 50 629.50 n Tallinn . . 670— 674.—* 670— 674—* 4 Warschau . 455— 457 — 456— 457— 5 Wien ... 569.15 570.65* 569.15 570.65* n Zürich . . 782.75 784.75 782.75 784.75 2ft A budapesti értéktőzsde árfolyamai: Magyar NeínzeU Bank juniius 18 . 174.junius 19 174 50 Bauxit ... .• 157.25 158.— Magyar Általános Kőszén • . 406.408.25 Salgó ... , • t • fl 84.25 35.Urikány . . . 1 • B B « 73.60 73.75 Magyar Fegyver • • B • B 73.73.Ganz-Danubius , • B B B B 18.50 18.50 Dán" . . s * • B B B fl —.— —.— V agóngyár • ■ , > B B 1 K 20—.— Rima * • ■ s • B B V fl 7440 75.Uf» faipar , , , • B B B ► 20.20.60 Nova . . • * s • B B B I 20.30 20.80 Állam vasút • » , • B B ■ » 30.25 30.Tröszt • • • | 1 B B B 76.50 75 90 Magyar Cukor « • B B B * 170.170.25 Izzólámpa . • • « B • B B — —.— Részvénysör . . ,fl B B 1 B . — .— 170Hungária matrágya • B • ■ v 39.38.75 Szikra • . • , • B B B fl —.— Féltén . • • • t B B • » 145150.— Gumin! . t t • ■ fl • 75.15 71.KOtOtt devizák: junius 19 jumius 18 pénz ám pénz ám Budapest . , 493.497.— 493.— 497.-» Bécs ........... 45 7.— 460.— 457.— 460.— Belgrád . . , , 52.45 52.95 52.45 52.95 Riga •. . 627.633.— 627.— 633.— Talltn . . . 606— 614.— 606.— 014.— Bukarest . . 17.40 17.80 17.40 17.80 Hotel Bristol Scbmid MILANO (a központi pályaudvarral szemben) 1935 októberében újjáalakítva Legnagyobb kényelem — minden szobában telefon — 20 fürdő. Kellemes társalgótermek — fogadószobák — játékszalon Gazdag választékú konyha A tulajdonos személyes vezetése alatt! Csáky Sándor híres szakácskönyve A HUSZADIK SZÁZAD SZAKÁCSMÜVÉSZETE a legközelebbi hetekben 3. javított kiadásban jelenik meg. A szakácsok királya könyvének iddigl kiadásait valósággal szétkapkodták. Terjedelme több, mint 900 oldal. A mostani kiadás árát, tekintettel a jelentékeny példányszámra 95.— Kc-ra (eddigi ára 130.— Ke) mérsékelték. A könyv részletfizetésre is kapható. Megrendelések a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalába, Prága II., Panská 12. III. em. küldendők. Portó 4 Ké, utánvétnél 6 Kő A mai ideges világban is megnyugtatólag hat: a jól szabott ruha, amely a férfiszabók szövetkezetében Losoncon, Vasuti-ucca 8. szám alatt a saját nagy választékú szövetanyagokból készül. Raktáron bel- és külföldi szövetek! I.-rendű szabás, jó gondos kisipari munka. Vászon öltönyök 200 Kc-tól 2-szeri próbával, űó belföldi szövetöltönyök 2Ö0 Ké-tól. Felöltök már 320 kc-tól feljebb rendelhetők. Vidéki rendeléseket soronkivül elintézünk Felelős szerkesztő: Forgách Géza Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: L, Horthy Miklós-ut 21. IV. 3. Telefon 59- 8—98. Szerkesztő: Zólyom! Dezső. — Pozsonyi szerkesztőség és kiadóhivatal: Lőrinc- kapu-ucca 17. IL Telefon 27—87 Szerkesztő: Rehorovszky Jenő. — Ruszinszkói szerkesztőség és kiadóhivatal; Ungvár, Váraija- ucca 7/2. Szerkesztő: Rácz Pál. — Kassai szerkesztőség és kiadóhivatal: Stefánikucca 105. 1. Telefon: 35—29. Szerkesztők : Dr. Sziklay Ferenc és Kelembéri Sándor. — Nyitrai szerkesztőség és kiadóhivatal: Wil- son-ucca 34 L és Methód-tér 3. Szerkesztő: Dallos István. * Kéziratokat nem firzünk meg és nem adunk vissza. — Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. ♦ Hiflapbélyeg használata a prágai postaigazgatóság 56.660 \/Il—1934. sz. rend. engedélyezve. Kiadja: Prága! Magyar Hírlap Lapkiadóvállalat Szövetkezet kori. feL — Nyomatott a Mercy fl. Fia nyomdájában, Prágában. — Nyomásért felelős: Em. Krátky,