Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-21 / 141. (3990.) szám
AZ ERSEKUJVARI falaz Darvas János Érsekujvárott ma valósággá válik a másfél évtizedes nagy álom: a legjobbjaink áltál megálmodott és annyira akart magyar egység. Megvalósult a legnagyobb taktika) cél, amit magunk elé tűztünk, amely any- nyira nagy volt, hogy a terv megéréséhe2 csolódni abba a nemzetnevelő és szervező munkába, amelynek célja a magyar népet életképesebbé, ellenállóbbá, józanabbá, műveltebbé, gazdagabbá tenni. Az uj egység igazi egység lesz, amelyet egyetértés szült és egyetértés fog naggyá emelni. A nép_ -J" ___1__ 1 1,1 _ 1_ __.1 1 ni minden irányzat. Érsekujvárott egyaránt erős volt a magyar nemzeti párt és az országos keresztényszocialista párt, de talán sehol nem volt olyan tökéletes egyetértés a két párt között, mint éppeji ebben a városban. A magyar kisebbségi élet realitásainak láttán az érsckujváriak mindig föl tudtak emelkedni a szükebb partikulariz- mus síkjáról az egyetemesebb magyar nemzeti alapra, megtalálták a magasabbrendü közös alapot. Gerinces magyarság és józan mérséklet, rendíthetetlen elvhüség és mások elveinek tiszteletben tartása, magyar lendület és szívós munkabírás, tiirelmesség, reális látás és optimizmus: ez az érsekujváriak szellemisége. Ilyennek kellene lennie minden kisebbségi magyarnak. Ma. amikor harangzúgás és hálaadó istentiszteletek áhítata nyitja meg a magyar egyesülés érsekujvári örömünnepét, minden öntudatos csehszlovákiai magyar szeretettel és.ujjongással tekint Érsekújvár felé és boldog reménykedéssel néz a jobb jövő elé. tizenhét esztendő elteltére volt szükség. És most végre elértük azt a nagy pozitívumot, hogy két politikai pártunk, amely a parlamenti erőviszonyok közt mandátumszám szerint törpepártnak számított, az egyesülés révén középerős parlamenti egységgé lépett elő. Az egyesülés nem jelent közönséges összeadási műveletet. Nem jelenti azt, hogy az uj párt a két eddigi párt erőmennyiségének számtani összegét képviselné, hanem politikai súly tekintetében jóval többet annál. Nemcsak, hogy utolsó szálig megtartja két eddigi pártunk valamennyi hívét, hanem olyan uj híveket is szerez, akik a volt két párthoz nem tartoztak. A kollektivizmus mai korában csak a nagy egységek vonzanak s a tömeglélektannak közismert törvénye, hogy az egyed akkor érzi magát erősnek, ha egy nagy, erős közösséghez tartozónak tudja‘magát. Nos, mától "kezdve megszűnik közöttünk minden partikuláriz- mus s mindannyian kétszer erősebb pártnak a tagjai vagyunk, mint eddig voltunk. Nemcsak az. egyes szavazó fogja büszkeséggel érezni, hogy elvbarátainak tábora.kétszerte hatalmasabb, lett, hanem vezéreink is kétszerte nagyobb politikai tábor nevében fognak beszélni. Kifelé megnövekedik szavuk súlya, befelé kollektív felelősségük. Nem a magyarság egyik pártja nevében, de igazán az egész magyar kisebbség nevében szólalhatnak. Az uj keret azért is több a szokványos pótkeretnél, mert ez lesz kissebbségi politikánk egyetlen hordozója. Politikánk ezért nem lesz többé pártpolitika, hanem mindenkor nemzetpolitika lesz. A pártpolitikában lehetnek improvizációk, a nemzet- politikában nem. A nagyobb egység na^ gyobb felelősségtudatot, nagyobb munkát, sőt egyetlen politikai keretünkről lévén szó —' nagyobb körültekintést kíván meg. Elértük kisebbségi politikánk eddigi legnagyobb célját, de most, a megvalósítás pillanatában le kell szegeznünk, hogy e2 mégis csak részleges cél volt, sőt a nemzetvédelmi munka szempontjából nem is cél, csak eszköz nyelvünk és nemzetiségünk megtartása, a magyarság és velünk szövetséges másajku testvéreink politikai jogainak védelme, kulturális és gazdasági életünk fölvirágoztatása érdekében. Az igazi munka csak most kezdődik. Az egyesülés révén meglevő erőinket a munkaeredmény célszerűségének megfelelően gazdaságosan átcsoportosíthatjuk s differenciálhatjuk. A fölszabaduló erők az eddiginél szélesebb munkafrontot fognak elfoglalni s az egyetemes keret uj munkaerők bekapcsolódását, szóval a nemzeti erők tömörítését teszi majd lehetővé. A nemzeti erők tömörítése ma korparáncs. S ahogy a pártmunka a parti- kularizmus síkjáról az egység révén az egyetemes nemzeti munka színvonalára emelkedik, ugyanúgy a kollektív szellem be kell, hogy hatoljon a kulturális és gazdasági élet mindennapi munkájába is. A2 érsekujvári ünnep a kolfektiv nemzetépitő munka nagy nyitány s kisebbségi életünk reneszánszát vezetheti be, ha a még kívülálló, habozó magyarok is be. fognak kapvédő munka kollektivizmusa eleve kizár minden klikkszellemét. Az uj egység 'Szeretettél fog fogadni soraiban minden magyart és őslakost, akár szellemi, akár fizikai munkást. aki a közösséggel együtt akar dolgozni a közösségért. A közösségért való együttes munka tisztult demokráciája fog uralkodni az uj pártban s ez a tisztult szellemiség biztosítani fogja egyesült pártunk osztályok és rétegek fölötti egyetemességét, kizárólagos kisebbségtörténeti hivatását és elmaradhatatlan sikerét. Érsekujvárott születik meg a magyarság uj egyetemes pártja s valahogy jó jelnek látjuk, hogy éppen Érsekújvár a magyar egység szülővárosa. Érsekújvár szellemisége igen rokon azzal, amit az uj pártkerettől várunk. Érsekújvár Délszlovenszkó fővárosa, a szlovenszkói magyar életnek úgyszólván minden jellemvonását magán viseli. Az alföldies jellegű gazdaváros magyar vezetés alatt áll, a magyarság itt gerincesen ellenzéki, de testvéri egyetértésben él a szlovák elemmel s ellenzéki volta ellenére Holota János vezetése alatt a magyar önkormányzati képességek és a közigazgatási zsenilaitás egyik legszebb példáját szolgáltatja. A város társadalma gazdag réte- geződésü, minden világnézetnek szervezett tábora van s ennek ellenére csak kultur- munka folyik, a városban, de soha kultúrharc. A magyar köz-művelődési egyesület keretében harmonikusan együtt tud dolgozEgy boxmérhözés és különös következményei NégerzeitcSüIési okozott New-Yorkban SckmeHng győzelme Politikai visszahatás iésnstorszáihan Is ■- Hitler, 6M$ és Fricit táviratai »■ hérek ellen anélkül, hogy erre a legeseké lyebb okuk lett volna, mert a mérkőzés < lehető legszabályosabban folyt le. A harle mi kilengések jellemzők az amerikai négerek fehérellenes hangulatára. Az utóbbi hetekben néger és más agitátorok teljesen elvadították a feketéket, Schmeling és a németek ellen uszították őket, azt mondván, hogy a németek ugyanolyanok, mint az olaszok, akik leigázták Abesszíniát. Louis valósággal bálványszámba njent a négerek előtt, fajuk és erejük büszkesége volt, a bokszoló „herosz“-nak nevezték és biztosra vették győzelmét. Annál nagyobb volt az elkeseredés, amikor a remények ellenkezője történt* Csikágóban még az éjszaka folyamán parázs tüntetések folytak, majd Newyorkban is kitört a nyugtalanság és Harlemben veszedelmes méreteket öltött. Hétszáz rendőrt küldtek ki a tüntetők megfékezésére, de a nyugtalanságnak igy sem sikerült véget vetni. A négerek kövekkel betörték a fehérek üzleteit és a fehér negyedekbe akartak vonulni, hogy „megbosszulják" magukat. Egy fehér, aki éppen a földalattira alkart szállni, a négerek közé került s az utóbbiak kiütötték szájából valamennyi fogát. A rendőrség egész éjjel minduntalan kénytelen volt beavatkozni a tüntetésekbe, mert a .négerek hisztérikusan és magukon kívül tör- íek-zuztak mindenfelé. Hajnalban csapat- erősitések érkeztek Harlembe és mozgósították a polgári gárdát is, hogy véget vethessenek a négerek forradalmának. Egy néger elég vakmerő volt és Schrae- lingre fogadott és az egyik harlemi néger vendéglőben hangosan dicsekedett is előrelátásával. A négerek megrohanták és fél- holtra verték, úgy hogy eszméletlen állapotban kórházba kellett szállítani. „Német győzelem*1 München, junius 20. Hitler a következő táviratot intézte Max Schmelinghez: — Fogadja nagyszerű sikeréhez szívélyes szerencsekivánataimat. Hitler Adolf. Schmeling feleségének, a prágai származású Anny Ondrának a következő táviratot küldte a Führer: — Férjének gyönyörű győzelméhez egész szivemből gratulálnom kell. Hitler Adolf. Anny Ondra, aki Berlinben maradt, a távirat után hatalmas rózsacsokrot kapott Hitlertől. Frick belügyminiszter és Göbbels propagandaminiszter is szerencsét-kivánó táviratokat intézett a „legnagyobb német bokszo- lóhoz". Göbbels a következőket táviratoztaj — Győzelme német győzelmet jelent. Nyolc angol csatahajó a FölcJ!cözb*.enseren London, junius 20. A Morningpost értesülése szerint a tizenöt uj angol nagy csatahajó közül nyolc állandóan a Földközi tengeren fog állomásozni. Az angol földközitengeri flottát több kisebb cirkálóval és számos tengeralattjáróval is kiegészítették. Mai számunk a Képes Héttel 24 oldal — líra 2'- Ke 1 XV. évf. 141. (3990) szám • VaSflril SÍP * 1936 junius 21 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, £ SzloVeUSzkÓi ÓS rUSZÍllSzkÓÍ magyarság u I i c e 12, II. emelet. • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • ... A Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. f\ képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. DöUtíJcai T)aT)llama • ® TELEFON: 303-11. • ® Egyes s*ám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.-Ki, ' ^ ^ SÚRQÖNYCIM: HIRLRP, PRflHfl. 1 Newyork, junius 20. A Schmeling—Louis bokszmérkőzés, amely — mint ismeretes — a német bajnok győzelmével végződött, különös politikai következményekkel járt Európában és Amerikában. Az érdeklődés, amely ezt a mérkőzést kisérte, csaknem ugyanolyan volt, mint az, amely tizenöt év előtt a francia Carpentier és az amerikai néger Johnson mérkőzését kisérte. Akkor is európai fehér ember mérkőzött feketebőrü emberrel s a párisi sajtó úgy állította be a küzdelmet, mint a „civilizált finomság küzdelmét a barbár erő ellen". Akkor Francia- ország nagy bánatára Carpentier vesztett, most azonban Schmeling legyőzte néger ellenfelét. Természetes, hogy a birodalomban „az északi fajta" győzelmeként ünnepük Schmeling győzelmét és valóságos állami aktussá változtatják a bajnok ünneplését. Szenunelláthatöan ugyanilyen a hangulat Amerikában is. Amerika közönsége kezdetben a néger pártján volt, de már tegnap óta látni lehetett, hogy a német és a németbarát agitáció eredményt ért el. A mérkőzés alatt teljesen megfordult a kocka, a harmadik körtől kezdve a hatvanezer főnyi közönség végleg Schmeling pártjára állt s amikor a német bajnok győzött, tomboló lelkesedéssel1 ünnepelte talán oly mértékben, mint külföldi sportbajnokot Amerikában még soha nem ünnepeltek. Harlem felbolygatott rendje Louis veresége a négerek között különös forrongást okozott. Alig érkezett el a vereség hire Harlembe,'Newyork néger külvárosába, a feketék máris gyülekezni kezdtek az uccákon és fölháborodva tüntettek a fe-