Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-31 / 125. (3974.) szám
KIRÁNDULÓK Há'r'oim furlsfa ért a hegy alá. Nem amolyan falunak tartó, városba igyekvő ■szegény .talpas emberek, hanem nekiöltö- ■zöitt hétvégi szórakozók. Nadrág volt a lányon is, az idősebb férfi vállán szép bőr- végű tokban szétszedett horgászóbot ,s a 'hátán megtömött, pántos uj hátizsák. A fiatalabb férfi puskát tartott a vállán, Világító kékcsövü fegyvert. Szaróaslbőr mellénye volt a fiatalnak, a hátán finom zsák és rajta vadonatúj főzőkondér. A lány csupasz karral; fehér arccal, szapora lépegetéssel ment közöttük. A hegy ■itt rászükült a rohanó hegyi folyóra és az országutat majdhogy a vizébe taszította. A 'csobbanó viz hiába igyekezett azon, hogy odébb táguljon, helyet adjon a szorongatott útnak, a másik oldalon is magas sziklák sora szegült ellen a víznek. — Itt leülhetünk és pihenhetünk, —* a i lány már ki is nyújtotta fiuformáju terme-' tét a telt füvön. — Megfőzhetjük a kon- zerveket. A két férfi egymásnak fordult. Az idősebbik az elnyúlt lányra pillantott, kézbej kanyaritötta a hátizsákját és intett a fia-í falnak: — Eregyj, hozz tűzifát. Autó rohant el mellettük az országúton • és sürü felhőbe borította őket. — Itt akartok letelepedni? — mondta a j fiú rekedten. — Inkább egy gyárkémény-1 be mehettünk volna kirándulni. ■— Tanácsoljon jobbat —■ nevetett a' lány. A fiú kelletlenül ment az old ál bokrai közé és kisvártatva fagallyakkal tért visz- sza. Apja a lány mellett térdelve állította össze a főzőbogrács tűzhelyét, kődarabokká! szegélyezett egy gödröt és földhöz hajtott fejjel közelről szemlélte meg a müvet. A lány könnyedén állt a szuszogó, testes ■ember fölött. Távolabbról úgy tűnt fél és a fiú is úgy látta, hogy két erőstalpu cipőjével már rá is lépett a hátára. Az ügyvéd vörös arca lelkesülten fújta a lobbanó füstöt. A lány, vizi tündér a csörrenő folyó partján, ködfelhőbe emelkedve magasból nézte. A fiú dührágta torokkal nadrá- ■gos boszorkánynak mondta magában. A városi rendőr lánya volt. Hárman dolgoztak együtt a tűzzel fáradó ügyvéd irodájában. A fiú, az ügyvéd fia először harccal kezdte a hármas együttlétet, apja késői szerelme és házassági terve elleni árvafiui harccal. Most azonban már ott tartottak, hogy hangjuk, mozdulatuk, tekintetük faggatásaival feleletet követeltek a lánytól: „Melyik hát kettőnk közül?" A fiú a sercenő kövér hegyifüvet taposgatta a talpával, közben megbokrosodott tekintete földön csúszkáló apja széles testére és on-1 nan a fűbe dobott puskára esett. Az ügy-jj véd a tűzgyújtást és az elkövetkezendő * konzervfőzést könnyű, fiatalos modorban ;i igyekezett elkezdeni, miközben széles, pu-i ha arca kínosan izzadott és fújásra csucso- ritott szája izgatottan vonaglott. A lány si- mulékonyan és megnyúlt testtel, de idegenül és ugrásra készen állt, figyelte őket és nem felelt. Az elektromos árammal túlfeszített légkörben várt és azt leste, hogy a két férfi közül melyiket fedezheti fel erősebbnek. Már hetek óta igy állt a két ember között. Ha néha enyhült közöttük a hangulat, újabb áramot töltött belé. Ilyenkor beleszőtte a beszédjébe a sofőrt, Pétert, aki a saját autójával keresi a kenyerét és a lány vőlegényeként néha meg is jelent a háttérben. Itt a fa, — mondta a fiú és apja vérmes kipirultságába nézett. — Te már a tűzzel kínlódsz? Egészen kimeríted magad.-- Nem merítem —- s a szeme környékére gyűlt feketés bőrcsomó megtáncolt a fáradtságtól. — Azt szeretnéd belémma- gyarázni, hogy nem bírom a gyaloglást. A lány kétpengéjü nevetéssel szólt közbe: — Nem baj, ha ki is fáradnak. Szóltam Péternek, ő majd nemsokára erre hajt az autójával és hazavisz minket. — Ide rendelte? — Gondoltam arra, hogy sok lesz elő- szörre ennyi gyaloglás. — Mégis gyalog megyünk haza, -— az ügyvéd makacsul nézte a két fiatalt. -— Nem lesz sok.,. Nékem legalább is nem... Irta: Darkó István ! — Nekem még kevésbbé, — mondta a | fiú. — Úgy kirándulás, ha teljes ki'fára- | dással jár. Egészséges, kimerítő testi 'erőfeszítéssel ... A lány az országukhoz görbült hegyhaj- lás felé mutatott: — Hát akkor azok ott mit mondjanak? Az ügyvéd hunyorogva nézett arrafelé. Az erős napsütés fogyatkozó sárga ömlése a hegyek csúcsai felől egyenesen a szemébe zudult. A messzelátón keresztül aztán nehezen, de meglátta a hegytető felé vonuló emberek görnyedt sorát. — Mit csinálnak azok? J — Nézzük meg őket közelebbről. Hátizsákjaikat, szerszámjaikat bedugták egy bokor tövébe. A flu betakarta rövid zöld esőkabátjával és könnyedén indulták el az utón. Néhány perc alatt megkerülték a sziklát és egy kiszélesedő völgytorokba érkeztek. A völgy túlsó oldalán csigaut vitt fel a jókora domb tetejére. Hosszú sor hegyi nép, cserzett arcú férfiak, daróoba öltözött 'legények, pruszlikos és mezítlábas asszonyok jöttek azon lefelé. Hátukon jókora kosárputtony, fűzfából készült hatalmas hátikosár, néhányukon elnyűtt, foltos katonai hátizsák. A hegy alá érve kapával verték szét a vadpáfrányt, a tövéből a kövér, fekete földet fellapátolták és színükig töltötték vele háti hordozóikat. Görnyed-! fen Indultak vissza a hegynek a földt eh erre!. Bocskoros lábuk csörrenve tapogatta a cserepes palaköveket, arcuk a köldökük táján izzadozott, nem szóltak, némelyikük bagós nyála freccsent s az asszonya köhin- ■tett néhányat. A lány izgalommal, közelről nézegette őket. Csattanó barnaságu fiatal nővel váltott szót közülük. A füzfa'kosarat rásegítette az asszony hátára, izgalom tüzelt ki az arcára és súgva mondta a két férfinak: —' A tetőn laknak. A domb tetején, azt mondja. Ott minden puszta kő, a szél, lehordja az ujjnyi földet. Körben a tetőn kőpalánkot csináltak, azt közbül meghordják földdel. A hátukon viszik fel a tetőre a földet. Beszórják, megkapálják és krumplit termelnek benne. — Megható, — mondta az ügyvéd jó- akaratuan és ijedten nézett maga körül. — Mi mindenre képes a szükség és az emberi akarat!... — Melyiküknek volna kedve utánuk csinálni? — A lány a fiú szemébe kapcsolta a tekintetét. A fiú a sarkával taposta a kövér füvet. Odament az egyik lapátoló emberhez, kivette kezéből az ásót, apja felé szólt: — Ebben is utói akarsz érni minket? Tetézve dobta a kosarat néhány lapát földdel, alája guggolt, tántorogva emelte a Herczeg Ferenc Surányi Miklós Széckenyi-regényéröl A nagy iró ezt a regényt tartja Surányi legkiválóbb munkájának Budapest, május 30. Ismeretes az a nagy és hangos harc, amely Surányi Miklósnak, a mai magyar irodalom egyik legkimagaslóbb egyéniségének „Egyedül vagyunk" cimü Széchenyi-regénye körül dúl. Nemrégiben — husvétkor — maga az illusztris szerző nyilatkozott a Prágai Magyar Hírlapban a regénye s ezzel kapcsolatban a személye körül dúló harcról. Annyi bizonyos, hogy Szegfű Gyula Rákóczi-regé- nyének megjelenése óta egyetlen történelmi könyv sem okozott ekkora vihart. Ebben az érdekes irodalmi vitában most megszólaltatjuk a magyar irodalom ma élő legnagyobb alakját, Herczeg Ferencet, aki hűvösvölgyi otthonában fogadta munkatársunkat. — Surányi Miklós Széchenyi-regényéről akar velem beszélni? — teszi fel a kérdést előző napi telefonbeszélgetésünkre utalva. — Mindenekelőtt meg kell mondanom, hogy Surányit mint regényírót nagyra becsülöm és igen sokat tartok most megjelent uj regényéről is. Szerintem Surányinak ez a legkülönb munkája. Soha még ennyire el nem mélyedt tárgyában, mint ezúttal! Elolvastam a könyvet és azt találom, hogy a regény nagyon érdekes, nagyon színes, teli van frappáns megfigyelésekkel és nagystílű korfestéssel. — És a regénynek az a bizonyos része, kegyelmes uram? ... — Amely Széchenyit mint könnyelmű fiatalembert mutatta be? Ezt is megmagyarázom. Szerintem az írót az a feladat izgatta, hogy egy könnyelmű, felületes, hibákkal és emberi fogyatkozásokkal telt fiatalemberben bemutassa a lángész fokozatos kibontakozását, mig a könnyelmű, mulatós huszárkapitányból a Legnagyobb Magyar lesz! / — Nem találja tulerősnek ezt a beállítást? — Erre is felelék. Megengedem, hogy a regény kezdetén Széchenyi alakját Surányi a kelleténél mélyebben helyezte el, de csak azért, hogy annálI magasabbra emelhesse! Történetiró ezt nem tehetné meg, Surányi azonban regényíró. <— És a család? Mi a véleménye a Szé- chenyi-család álláspontjáról? —’ Csak azt felelhetem rá, hogy megértem és méltányolom a Széchenyi-család érzékenységét, amely család Széchenyi István alakjában nem regényhőst, hanem a Szé- chenyi-nemzetség büszkeségét, örökfényben ragyogó oszlopát látja. Érthető tehát, hogy nem veszik szívesen ennek a ragyogásnak halványulását, ha csak egy röpke pillanatra is. — A költői szabadság mennyiben vonatkozik erre az ügyre? — Erre a kérdésére, hogy ebben a tekintetben mennyi szabadsága van a költőnek és mennyi joga van a családnak, nem áll módomban válaszolni. Ez a kérdés még nincs véglegesen eldöntve és én sem akarom eldönteni. Én a regény elolvasása után azt a benyomást nyertem, hogy Surányi Miklós módszere, ha nagyon emberi alakjában is igyekszik bemutatni Széchenyi Istvánt, semmit sem vont le a Legnagyobb Magyar történelmi nagyságából. Széchenyi alakja ezután is abban a ragyogó fényben fog tündökölni, amely nagy tettei nyomán szövődött köréje. Széchenyi géniuszán nem esett folt. A legnagyobb magyar messzi századokon keresztül, amíg csak magyar fog élni a földön, megmarad a Legnagyobb Magyarnak! És ezt én mondom, — teszi hozzá nagyon határozottan — pedig maga jól tudja, ugy-e, — fordul hozzánk kedvesen —-, hogy milyen nagy tisztelettel és hódolattal viseltettem mindig Széchenyi nagysága iránt! Vége a beszélgetésnek, felállunk, kezet szorítunk és az iró már siet is vissza félbeszakított munkájához az emeleti dolgozó- szobába. Az előcsarnok küszöbén állva, sietve még utánaröpitünk egy kérdést: — Uj regény, színdarab, esetleg film, kegyelmes uram? — Nem mondok semmit. Különben is tegnap erről nem volt szó! Maga csak a Surányi-regényről alkotott véleményemre volt kiváncsi! —- teszi hozzá mosolyogva és fiatalos könyedséggel tűnik el a lépcső kanyarulatában. SZIRMAY-KALOS MARGIT* Küldje gyermekéi a magas Tátrába! Nap, erőtadó üdülés a Tátrai gyermekotthonban Villa Amália, Nov^ Smokovec (Ujtátrafüred). Orvosi felügyelet. Idillikus fekvés. Kérjen prospektust. hátára, erőlködése közepéből a lányra mosolygott és megindult a hegyoldalnak. — Géza, — kiáltotta az apja — tedd le* — Éppen tegnap mondta, hogy válasz- szak maguk körött, —- a lány az ügyvéd mellé lépett és előretolt fejjel közelből súgta feléje. — Azt is mondta, hogy ne hallgassak a fiára. „Fiatal és kezdő." Maga persze a sok pénzére gondolt. Azt hitte arról, hogy eltünteti a közöttünk levő különbségeket ... A fia, nézze, sokkal különb, mint maga és ő sem kell nekem. Egyikük sem kell! ... Pedig, látja, a kosarat is a hátára vette. Meg akarja mutatni, hogy maga milyen ember... Tudja, mi maga? Egy öreg roncs! ... Ma kell eldőlnie annak, hogy melyikükhöz tartozzam! Reggel óta maga is, a fia is ezt sugdossák -a fülembe ... A fiát sem szeretem, magát sem. Együk sem kell! Hát csak gyűlöljék tovább is egymást, de ne miattam! Elszaladt az országút felé. Hátizsákját, kabátját a karjára vette és bevárta a zugó motorral közelgő autót. Fellépett rá, odaült a sokat emlegetett Péter mellé és elrobogott vele. Az ügyvéd megrokkanva bámult utána. Nehezen tartották a lábai, aztán már nem is bírták, hát leült a fűbe. Végighallgatta, mig az autó motorzugása beleveszett a hegyi folyó csörrenő visszhangjaiba Akkor felugrott és a fia után rohant a szerpentinen. A közepén érte utói. Leemelte a hátáról a telt kosarat és a leány után mutatott. Kimerülve indultak át a tetőn, el a földet ültető emberek mellett, vissza a másik oldalon, keresztül a nagy fenyvrten. Egy keveset még beszélgettek a lányról és arról, hogy mekkora gyűlöletet támasztott kettőjük közé. Aztán egyszerre kifogytak a szóból, egymásba karoltak, hallgatva gyalogoltak és megbicsakló fáradságok között befejezték a kirándulást. Tamás Lajos: MÁJUSI VIRÁGÉNEK Főik úszik a fára, Csupa szív a szája, Osupa illat lelke, Száz kacagó levél Szökkenő jókedve. Piros és ibolya, Sárga, ízletes zöld. Csalt a hátát lássam, Meglódult ma a föld És illat-kupákkal Mámorosán köszönt Virágban gázolok, Virágokig érek. Végtelen nagy száron Bólogat a lélek: Nincsen ma csalódás, Csak kelő Ígéret. Én ígérek neked, Te is ígérj nekem. A vetéssel együtt Sarjad ígéretem. Pici, piros magját Veled védelmezem. ígér a tavasz is Hamvasan a nyárnak, ígér a bimbó is kifestett virágnak, Pufók gyerek-felhő Szomjazó pusztának. Ott zsen dűlsz a rögön, Hintázol a fákon. Kövek alatt mozdulsz, A szél az uccákon Szirmaid hordozza Ámuló virágom. %
