Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)
1936-04-12 / 86. (3935.) szám
18 'PRKGAI-MAO-feARHlRLAIÍ 1936 április 12, vasárnap* Pcdi diákok Pzáfyá&eu* Ida: B&csoIstván. Egyedül vagyunk cimü Saséchenyi-regényt megtámadták azért, amiről ugyan Széchenyi István gróffal kapcsolatban sokat beszéltek akkor (száz évvel ezelőtt) és azóta is a történelem és irodalom bennfentesei, de amit a Széehenyi-regény szerzője a lehető legnagyobb gonddal elleplezett és homályban hagyott. A három kötetes regény első kétszáz oldala ugyanis a huszonhárom éves Széchenyi István és sógornője, Széchenyi Pálné, Karolina grófnő szerelméről szól, ami a történetírók körében köztudomású, amiről nemcsak Széchenyi naplói tesznek vallomást száz és száz helyen és ami őt 1820-tól, vagyis Karolina grófnő halálától egész 1860-ig, vagyis Széchenyi István gróf haláláig az önvád és lelkiismeretfurdalás válogatott kínjaival gyötörte, hanem amiről az összes Szécdie- nyi-kutatók, életrajzírók és a korabeli emlékiratok is nyíltan és terjedelmesen beszélnek. Ezt ma már csak a kisgyermek nem tudja, de vannak nagy gyermekek, akik mindenáron le akarják tagadni, vagy ha ez már nem megy, akkor legalább platóivá akarják finomítani. Én nem tartozom a kisgyermekek közé, de odáig sem jutottam még el, hogy! valaki a második gyermekkorban levőnek] tartson. Nem is ezért támadják a könyvet. Támadják azért, mert, mint mondják, Széchenyi István gróf nem szenvedett vérbajban, nem fertőzte meg a sógornőjét és Karolina grófnő nem ennek következtében halt meg huszonötéves korában. Hát hogy őszinte legyek, most már magam sem tudom biztosan, hogy igazuk van-e támadóimnak, amikor Széchenyi István gróf és Széchenyi Pálné grófnő szerelmét plátoinak állítják és tagadják, hogy itt bűnös szerelem, fertőzés és a fertőzés által okozott halálról lehetne szó. Nem tudom. Azt azonban tudom, hogy az Egyedül vagyunk cimü regényben, amelyet Surányi Miklós irt Széchenyiről, a legnagyobb magyarról, vérbaj, fertőzés és fertőzés által okozott halál sehol sem található. Nem tehetek róla, erről könyvemben egyetlen szó sincs és erről az egész kínos ügyről azok kezdtek beszélni, akik könyvemet — Isten tudja, milyen ok és cél szolgálatában — vérben forgó szemmel, a tények iránt való teljes érzéketlenséggel, minden történelmi és irodalmi tudás hijján durván megtámadták. Kritikusok, irodalom- történetírók, történészek, laikus olvasók — pedig jó néhány ezren olvasták már a Szé- chényi-regényt — nem is vették észre, hogy az első kötet végén Karolina halálát mi okozhatta és csak akkor kezdték kutatni az első kétszáz oldal szerelmi történetének hátterét, amikor az ügy etlen, tapintatlan és értelmetlen támadások napvilágot láttak. Ezért nem tartom szükségesnek, hogy védekezzem és ezért látok támadóimban jámbor Don Quijo- teokat, akik szélmalom ellen harcolnak és e közben csakugyan elkövetik azt a kegyelet- sértést, amelytől én könyvemben oly féltő gondossággal óvakodtam. A nőemancipáció Törökországban. A Kelet erkölcsi világának egyik legérdekesebb jelensége a török nő felszabadulása, mely alig egy évtized alatt a több, mint egy évezredre terjedő mohamedán hagyományokat teljesen letörte és ma a szabadság tulhajtásával könnyen a női jogok másik végletébe e&hetik. Egy női szemtanú tapasztalatait az alábbiakban foglalja össze: „A török nő, aki még 10 év előtt a hárembe zártan élt s a házon kívül csak formátlan ruhában és hosszú fátyollal boritva jelenhetett meg, ma a párisi divat szerint öltözve jár az uccán, 6Őt a nyilvános fürdőkben is látható a legmodernebb fürdőruhában. Ott látjuk a politikai gyűléseken, a választási urnáknál, magánüzletekben és hivatalokban. A török nők nemcsak régi ruháikat vetették le, hanem régi szokásaikat is teljesen elfeledték. A gyorsaság, mellyel a változás megtörtént, teljes szakitást idézett elő a régi s újabb nemzedék közt. Minden megváltozott: más a nevelés, a tanítás, az életmód, a világnézet, a vallási felfogás — annyira különböző, hogy a két nemzedék közt alig áll fenn kapcsolat. A nőképzés annyira korlátlanná lett. hogy az újonnan felállított iskolák túlzsúfoltak és két tanuló részére készült padokban rendszerint hárman ülnek. 1914-ben a felsőbb iskoláknak mindössze 76 tanulója volt, 1024-ben 773, 10 évvel később pedig e szám 8000- nél többre rúgott. Az istambuli állami egyetemen a női hallgatók egyenjogúak a férfiakkal. Nyugaton a női jogokért vívott küzdelmekben elsősorban a politikai és gazdasági egyenjogúságra gondoltak. A török nőnél — úgy látszik — legfontosabb szerepe van a divatos ruhának, ez külső jele szabadságának A politikai jogok, amelyekhez a kormány a török nőt juttatta, kevésbé érdeklik, mint a eza- badbemenet a nyilvános szórakozó helyekre: pl mozi, színház, sport, tánc, irodalom és zene. A szabadságmozgalom azonban nem csupán a városra szorítkozik. Szmirna mellett egy faluban nemrég a község fejévé nőt választottak, ami világosan mutatja. hogy az uj berendezkedés a vidéken is mng- h(>nosodott.“ A fentiek Írója nem alaptalanul veti fel a kérdést, vájjon nem fogja-e e túlhajtott reform a nyugati kultúra jótulajdonságaival a nyugati emancipált nőknek bűneit is átültetni a Keletre. Három pesti fiatalemberrel találkoztam Prágáiban. Fiatal szellemi munkások, atki’k mint berlini ösztöndíjasok utaztak át Prágán. Kiszálltak a Wilson-pályaudvaron és meg voltak lepve .. * Micsoda forgalom! Mennyi mozgás, élénkség! —- csodálkoztak. — Becsben minden halott., A nagy város, óriási méreteivel kong az ürességtől, a monarchia dicsőségére felnőtt metropolis-virág lekókkad az összezsugorodott Ausztria nedvtelen szárán. De Prága meglepetés! Nem vártunk sokat — vallják be. — Természetesen ismertük Prága szépségét, történelmi nevezetességeit, de egészen mást kaptunk, mint amit elképzeltünk .. Állunk a délutáni Vencel-tér zsibongásá- ban. A város főütőere hangosan ver. Hömpölyögnek a tömegek. Pesit és Becs után szokatlan sűrűségben autók tolakodnak az úttesten. A modern üvegházakból koradélutáni villanyfények szűrődnek ki: ez Bata központi üzletháza, amott a karzatos JuliS, Prága kávéház-büszkesége, magyarok tanyája ... Gyönyörű, a naptári tavaszt megelőző meleg. Vöröses-sárga napsütés búcsúzik a házaktól. Pesti barátaim örülnek és kijelentik az első óra után, hogy tovább maradnak, mint tervezték. — Aztán néhány nap alatt végignézték Prágát, végig érdeklődéssel, figyelemmel és a kellemes meglepetések sorozatával. Mint műtörténészek átkutatták az óváros sikátorai közé temetett műemlékeit, mint lelkes idegenek Baedecker szerint a múzeumtól a zsidó temetőig mindent bejártak; mindentől független szépérzékük megittasult az alkonyati panorámáktól. A Károly-hid homályosodé sziluettjei mellől néztük a Hrad- zsin rózsaszin-Ula ködbe vesző vonalait, a strachovi apátság finom árnyékát a sárga égen. Vagy a Belvedere mellől figyeltük 'hangtalanul, ahogy késő délután a távolból dübörgő Újváros soktornyu háztenge- rén homályba vesznek az osonó estefelei színek. A csöndes Malá Strana-i uccák után, ahol az aprókockás köveken hallani a lépések koppanását, a barokk paloták, templomok közt a csodálatosan gazdag változatú múltban tett kalandozásokból, minden egyes alkalomkor élmény volt a modern városba való visszatérés. A jelen és a múlt nagyszerű egymásbafonódása — jelentették ki nem egyszer. Fáradtan tértünk vissza a múltban tett sétákról és a jelen örömeinek egyformán hódoltunk a nagyon dicsért és nem ke- vésbbé megszeretett hentesüzletekben, ahol — ez is prágai specialitás —■ sört is lehet inni... Ahogy túl voltunk a város és spe- ciálitásainak témáin, sorra kerültek az emberek is. „Nagyon szimpatikusak a prágaiak" —■ hallottam ugyanazoktól, akik tatalán Budapesten más hatások nyomán, másképp vélekednének. És mikor a nemzetek közti emberibb érintkezés szempontjából megállapítjuk a közvetlen megismerés fontosságát és kifogásoljuk a sajtó elfogult hatásainak veszedelmét, átfut agyamon annak a lehetősége, hogy sok prágai cseh ismerősöm, akik a túlfűtött nacionalista lapok hasábjairól merítik információikat a magyarokról, ugyanerre a beismerésre juthatnának a budapesti Gellérthegyen. És ezeknek a szavaknak kapcsán elkomolyodva, folytattuk a beszélgetést. Megismerni egymást — hangoztatták pesti barátaim, akik úgy szálltak ki Prágában, hogy „útközben" megnézik a város történelmi nevezetességeit és nem iá gondoltak «iránt is odaadóbban érdeklődjenek. Hiszen az emberekkel szemben rendszerint előítéleteink mozgatnak bennünket. Különösen a nemzetek közti érintkezésben. De a három budapesti fiatalember, aki eljött Prágáig, most könyvesbojtok kirakatai előtt ácso- rog és élhatározzák, hogy olvasni fogják Masaryk müveit... Minden érdekli őket, ami Ízelítőt ad a cseh lényegből. Megnézik a „Jánosik" filmet, elmennek E. F. Burián avantgardista szinházába és Voskovecs 6 Werich tipikus prágai zsargonját is végigélvezik, bár nem értenek belőle egy szót sem ... De az egyik még azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy megtanul csehül s eljön hosszabb időre Prágába, hogy tanulmányozza a cseh irodalmat és történelmet. Külön fejezetet jelentett magyar barátaim prágai napjaiban a magyar vonatkozások figyelése. Eddig Prága magyar vo- I natkozásairól nem tudtak sóikkal többet annál, hogy a Hradzsin udvarán áll a Kolozsvári testvérek kitűnő lovasszobor-alko- tása, a Szent György-szobor, az Anjou kor rabeli magyar művészet remeke, előbbi keletű Colleoni híres velencei szobránál; itt oldódik föl először a középkori formák merevsége, hogy a természetesség felé közeledjék ... Prága magyarokra vonatkozó jelentőségét valóban szoborszerben látták, iskolaszaguan és életszerűség nélkül. Mennyire elcsodálkoztak, mikor lépten- nyomon magyar szóba botlottak. A moziban magyarul szólította meg őket egy Prágában szolgáló csallóközi katona, a rikkancs magyarul számolja vissza az aprópénzt, a büffében magyarul kínál egy el- árusitólány és még késő éjjel is, amikor zárórák után ballagtunk hangosan eszmecserélgetve hazafelé, magyarul köszönt ránk egy egész éjjel pyitvatartó uccai kod- bászárus ... És a sok magyar diák a Júliában! Hiszen ez magyar kávéházi — forgatták fejüket, mikor innen is, onnan is magyar szó ütötte meg fülüket. Aztán leszűrtük a konklúziót: érdekes jelenség Prága magyarszinü erecskéje. A Kárpátok alatti és Dunamenti otthonból, a hosszúkás csehszlovák állam törzsén keresztül föláramJik a fejbe — a fővárosba a republikában élő magyarok vérkeringése. A magyarságnak az anyafölddel szoros összefüggésben mozgó élete még sose terjedt el ilyen messzire Középeurópa nyugati területén. * it Pesti diákok Prágában" ötlött föl agyamban egy megírandó cikk címe. S ahogy végiggondoltam a velük együtt töltött napokat, kibontakoztak azok a reflek- sziók, amelyek azt hangoztatták, hogy az emberközelségbe helyezett érintkezésben el lehetne tüntetni azt a feszültséget, ingerültséget és idegenséget, ami a határokkal elválasztott embereket ismeretlenül mozgatja és türelmetlen cselekedetekre, gondolatokra hajszolja. Kibontakozott előttem annak a lehetősége, hogy a csehszlovák és magyar d'iákok, józansággal, bákeszeretettel és kultúrával leküzdve az előitóleteket, Prága és Budapest közt ne csak véletlen útmegszakítások ' alkalmával bukkanjanak egymásra, hanem egymást uticélul kitűzve egymáshoz meg is érkezhessenek. De ezekből a felhőkben járó ábrándozásokból keserűen kellett ráeszmélnem -a földi valóságra: a csehszlovákiai és magyarországi egyetemeken mindenféle ösztöndíjakat írnak ki, de nem olvashatni a két állam kölcsönös ösztöndíj-hirdetményeit. Tudomásom szerint egyedül a diákság önkormányzatához tartozó diákutazási irodák tartanak fönn Magyarország és a csehszlovákiai egyetemek ifjúsága közt némi kapcsolatot. De ezen szervek barátságos érintkezéséből csak ilyen alkalomszerű látogatások születhetnek, amelyek az egyszerű turista- vagy sportnivón mozognak, (ha egy ilyen alkalom hébe-hóba adódott) és nem hatnak el a lélekhez, a kultúrához, azokhoz az alapokhoz, amelyekbe beleágyazható az állandó és jövőt jelentő kölcsönösség, vagy legalább is a tárgyilagos megismerés. Sajnos, a kultúra, amellyel a közeledés, emberi kívánsággal és jószándékkal valósulhatna meg, teljesen háttérbe szorul. Általában először jönnek a politikai problémák, emellett nehezen verekszenek ki maguknak helyet a gazdasági érdekek és csak utolsó sorban veszik észre a sarokban lapuló szellemet... Szegény nemzetközi kulturegyezményekl Nem lehetne a sorrendet az ő érdekükben megfordítani? Miközben a csehszlovák-magyar kultur- kapcsolatokról beszélgetünk, különös figyelmet szentelünk a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdésének. így beszélnek: Most dereng nekünk annak a hanginak a magyarázata, értelme, amüt sokszor olyan idegenül hallgattunk szlovenszkói magyarok szájából. Tényleg más viszonyok más embert formálnak. Ha meg akarjuk érteni az utódállamokban élő magyar testvéreinket és meg akarjuk tartani a közelséget, amit egyedül a megértés teremthet meg, akkor meg kell ismerni egész struktúrájában, részleteiben az államot, a körülményeket, ahol élnek. —- Miközben megegyezünk abban, hogy a cseh-magyar érdeklődés okvetlenül szükséges a határon inneni és túli magyarok érdekében, leszögezzük azt is, hogy ezt a munkát a magyaroknak kell elkezdeni. Mert elsősorban a saját érdekeinkről van szó. A magyarországi magyar a csehek megismerése álbal könnyebben értheti meg egyúttal kisebbségi testvéreinek különleges helyzetét is. * Nekem, kisebbségi embernek, aki szlovák iskolán, cseh egyetemen nevelkedtem és sohasem élveztem az anyanyelvi kultúrának szervezett erejét, amely segít, hozzájuttat vágyaimhoz, irigy szemmel kellett néznem pesti barátaimat. Egynyelvű kultúrájukban zavartalanul fejlődött szellemük s érett korban a hazai intézmények könnyen hozzáférhető lehetőségei ösztön- dijjal jutalmazzák tehetségüket, kedvüket, törekvésüket. Minduntalan szóba kerültek olaszországi élményeik, ahol tavaly voltak. Tavaly Róma, ezidén Berlin, jövőre talán Páris ... Elképzelem prágai diákéveimet, mikor kivetetten, társtalanul lézengtünk az idegen városban, minden energiánkat felőröltük a nyelvi nehézségeken és kiábrándulva érkeztünk meg az egész éjszakai utazás után Szlovenszkó vidéki állomásaira, diplomával zsebünkben, de elégedetlenül, mert majdnem valamennyien ráeszméltünk szellemi életünk hiányosságaira, amit anyanyelvűnktől és 'tulajdon kultúránktól való eltávolodás következményeinek éreztünk. Minekünk nem lebegett szemünk előtt külföldi ösztöndíj, nem is juthatott eszünkbe, hogy ilyesmire gondoljunk. De a legfontosabb ösztöndíjat amugyse folyamodhattuk volna meg: a pesti ösztöndíjat. Magyarnak születetít életünk csak a magyar szellemben nyerhet kiteljesülést. Ezt a szellemet a magyar kultúra ébreszti és teszi teljessé. Csehszlovákiai magyar főiskolásaink közül igen sokan maradnak el igazi szellem-emberi lehetőségeik mögött, mert nem jutnak el a talajhoz, ahol érvényesülhetnének. Némi nosztalgiával néztem három fiatal pesti barátomat, akik egyetemük — Kle- bdsberg kultuszminisztersége alatt megalapozott —■ ösztöndíj-organizációja segítségével külföldön bővítik tudásukat, gazdagítják érzés-világukat, szélesebbé nyitják látókörüket és bevezetik hazájukba az idegen népek, országok életének, szemléletének és kultúrájának termékenyítő ismeretét. Ezzel teljesítik azt a fontos feladatot, amire már Széchenyi István, magyar életünk minden részletére kiterjedő figyelme rámutatott, hogy tudniillik sok olyan magyarra van szükség, akik kívülről lássák Magyarországot. A magyarországi ösztöndíjas fiatal szellemi munkások teljesitik ezt a feladatot. Ha magunkra, csehszlovákiai fiatal magyarokra gondolok, azt jut eszembe, hogy Széchenyi István talán azt tanácsolná nekünk, hogy miután jól megláttátok Magyarországot kívülről, szükség lenne arra, hogy megismerjétek a magyar kultúra országát belülről is. (talán arra, hogy az emberek és a mai élet %
