Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)
1936-04-12 / 86. (3935.) szám
T53Ő április 12, vasárnap. 'PBK<MJV\A.Cifc\R-HlRLAK 17 AZ IGAZSÁG ÉLETÚTJA Irta: Dr. Gürtler Dénes esperes, tartomány gyűlési képviselő A Kereszténység mai nagy ünnepén te jutsz eszembe, édes magyar vérem. Rád gondolok, 8ki-a múltban oly erőshitü harcosa voltál Jézus szellemének. A husvét nagy ünnepén hozzád szeretnék szólni. Az Igazság rögös, tövises, ne- hézjáratu, de .dicsőségteljes útját akarom veled gondolatban átjáratni, hogy a keresztény hitet, reményt és szeretetet elmélyítsem benned. Azzal a lélekkel fordulok hozzád, amelyik egy a tieddel s azzal a szívvel akarlak megsimogatni, amelyik ugyanazt dobogja, amit a tied. Tekints föl az ünnepi fényben ragyogó keresztre s gondolj Arra, Aki rajta függött! A világtól elhagyatott szerény kis istállóban született. Már a kezdet csupa nélkülözés s az ég egyedüli ajándéka a védelmet nyújtó anyai szeretet. A gyermek tehetetlenségének boldog öntudatlanságával csüng anyja keblén. Az anyaság szentsége ez az Igazság fényében. A gyermek Isten gondolata s az anyaság a kiteljesedett valóság. A szegénység fölmagasztalására az ő hajlékában születik, mintegy annak igazolására, hogy ott nélkülözik őt a legjobban. A gyarlóság erőszaka az életere tör. Az Istengyermek azonban a megváltoztathatatlan Igazság földre helyezett eszméjének szimbóluma. Az ember szabad akaratát nem korlátozza, nélkülöz, tűr és szenved, hogy később a megpróbáltatás edző talaján fölserdüljön s kibontakozzon belőle a kereszténység pompás virága, az érett Igazság. Útja nehézjárásu, rögös, tövises, a szenvedés számtalan vérrózsája termett meg rajta s ő mégis tántoríthatatlan szívóssággal halad az Istenakarat megkezdett utján. Tanít, nevel, — simogat és korhol. Az Igazság küzd a gyarlósággal. Küzd az emberért Küzd azért az emberért, aki a hátán a gyarlóság nehéz batyuját cipeli, s aki veszni készül annak nyomasztó súlya alatt. Az emberi lélekben ki- gyujtja a hit vezérlő fényét, hogy a föld vándorának csalóka útvesztőkkel át- meg átszőtt utján a helyes irányt öntudatositsa. A csüggedő beborult egére a remény csillagát tűzi föL A védtelent, az elhagyottat s a szenvedőt meg sze- retetének teljes melegével öleli föl a lélek országának boldogságába. A hit, remény és a szeretet nemes virágai ezek. Az Igazság érző szivének szent háromsága.- Az emberi gyarlóság saját vére népének ostorhegyén csattog: arcul veri, testét tépi s az önzés, hiúság, nagyravágyás hályogától elvakult nyers erőszak keresztre feszíti az igaz embert, az ő saját vérét. Megbocsátó szeretettel tűri ezt is a megkínzott Igazság s az Atya bocsánatát kéri népe számára, mert saját vérében szereti a maga vérét, az embert, a nemzetet, a fajtát. „Én nemzetem, zsidó népem.. “ — mi más, ha nem a fajszeretet mellett tett őszinte, nyílt vallomás. A lelkiismeret azonban még alszik, s nem tudja az ember, hogy mit cselekszik. Az emberi testet vett isteni Igazságnak a halál fagyos leheletében el kell véreznie, hogy a halál dermesztő hidegében a teremtett világ beiszapolt lelki- ismerete fölébredjen. Megtörténik, A lelkiismeret észretér, a gyarlóság tettétől megrettenve föleszmél s bűne öntudatára ébred. A bűnös tudat keservétől vonaglik a világ minden része. A holt anyag, a föld az eszes lény eltévelyedésének mintegy átérzett fájdalmában fölsikolt s megresz- két. A nap elsötétül s igy tiltakozik a megtörtént szörnyűség ellen. Az égboltozaton elterül a sötét felhők gyásza s mélységes fájdalmában ontja a megkönnyebbülés könnyét. Igen, az önmagára döbbent világot e megkönnyebbülés langyos melegsége járja át. Csoda történt. A halálra kiűzött Istenember föltámadt! Az Igazság ereje győzött. Örökéletü isteni volta mellett tette ezzel tanúságot, s megismertette az embert az Isten akarata szerinti küzdelmes, de dicsőséges élettel. A föltámadás az Isten gondolata szerinti küzdelem teljes elégtétele. A húsvéti föltámadás az Igazság dicsőséges győzelme s a gyarlóság szé- gyentdjes tragédiája. Az Igazság életútja volt ez, édes magyar vérem, amely emberi formát öltött, hogy jobban megérthessük. S most a kereszten megnyugtatott s az Igazság szentségével megihletett tekinteteddel tekints önmagadra s az Igazság útját végigjárt és dicsőséges győzelme szent érzelmével megsimogatott lelkeddel gondolj önmagadra, a magyar emberre. Vedd elő lelkiismeretedet s légy őszinte bírája önmagadnak, az embernek, a magyarnak, aki az Isten akaratából vagy e földön a megváltás által öntudatositott Igazság isteni szikrájával a lelkedben. Hogy teljesen hozzád férkőzhessem, egyet- mást még el kell mondanom. Az ember célja tehát az Isten akarata szerint a dicsőséges föltámadás az Igazságban. Jutalma a teljes elégtétel az örök boldogságban. Az egész évezredes emberiségnek szánt életprogram végső állomása ez, amelyben benne van a te röpke földi életed egyéni sorsa is. Az egyéni ember és az emberiség eme kapcsolata szintén az Isten gondolata. Az Igazság diadalra juttatása egyazon köteles- ségü életcélja az egyes embernek épp úgy, mint az egyetemleges embernek, az emberiségnek, Az egyéni ember munkálkodva haladó vallásos életének összetevődéséből adódik a végső nagy győzelem. Földi léted tehát1 előkészület erre a nagy napra, hogy halálod perce a halálban megváltott földi vándorlásod számára az Igazság győzelmének jogigényes boldog pillanatát, avagy a száműzött gyarlóság szégyenletes tragédiájának megismétlődő gyászos valóságát jelentse. Az Isten szeretete veled van, s könnyíteni iparkodik terhes utadon. Már itt a földön meg- izlelteti veled a szenvedésteli élet nyomán fakadó felküzdés nemes kielégülést adó érzelmét és számtalan eset példáján megutáltatja veled a sötétben bujkálva járó gyarlóság silányságát. Teszi mindezt azért, hogy könnyebben választhass a jó és a rossz között. Bölcsesége meg gondoskodott arról, hogy küldetésed leélésére megfelelő társadalmi berendezésed legyen. Nagyobb társadalmi egységek gondolatát oltotta ezért a lelkedbe, hogy a nagy Igazságot az egész emberiség javára a magad jogigénye mellett kiérlelhessed. A család, a nemzet tehát szintén az Isten gondolata, épp úgy, mint az anyaság szentsége, az egyén, az emberiség s az Igazságért való küzdelem. A család több mint az egyén, a nemzet több, mint a család. A szülő áldozatkész odaadással öleli keblére gyermekét s a család gyermekével egyesülten ugyanezt teszi a nemzetéért. Ez a helyes, mert ez az Isten akarata, az ő törvénye* A család s még fokozottabban a nemzet az Igazság érdekében egy magasabbfoku érvénye- sülhetési eshetőségeket adó életegységek. S ha az ember az Isten képére teremtett valóság, úgy a család és a nemzet magasabb hivatottsággal biró alkalom az isteni képmás hü kibont akozha- tására. A megpillantott isteni gondolatok eme mélységes értelmének föltárásával elérkeztem az ember Istenakarat szerinti rendeltetésének teljes közelségébe. Mikor rád, a magyar testvérre gondolok, ezek az isteni gondolatok gyulnak ki a lelkemben s dobbannak föl a szivemben. Az Igazság életutján találtam föl őket s e tudat világosságában magyar fajtám eszméjét tisztán látva, szivem dobogásában az eszme realizálódott valóságának lüktetését érzem. Magyar testvér! Szivem teljes jóindulatával, lelkem érted aggódó féltésével kérdem: Földob- bant-e a te szived is úgy ezekre a szavakra, mint az enyém! Hiszel-e rendületlenül a magyar voltod, a magyar fajtád isteni gondolatában? Az Igazság életutján jársz-e s aszerint éltél-e? Vájjon úgy tettél-vettél-e idáig, hogy úgy a te magyar egyéni, mint magyar nemzettársadalmi életeddel elérhesd ezen isteni gondolatoknak a mértékét? Vedd elő lelkiismeretedet s igazságosan Ítélj magad fölötti Ha ítéleted elmarasztal, gondolj a kereszten megtérő bűnösre, gondolj a halál pillanatára, gondolj Krisztusra s az ő dicsőséges husvétjára. Szedd össze minden erődet, hogy a Husvét örömében mindannyiunknak része | legyen. Krisztus feltámadott! Scbnorr vem Carols féld rajza ta „Biblia képekben” című műből. Mécs László: MÉM JÓ RÜGYEZNI EGYEDÜL! Tavaszi fényár fürdeti a zengő lelkű lombokat. Rügyet kacag erdő, berek. Minden fának más lelke van s igy más-szinü rügyet kacag. Ügyetlenül, rügyetlenül csak a halott ta ténfereg. Minden folyóban rész vagyok, mely forgat élet-turbinát s mióta a tél messze tűnt, minden kis fényben fény vagyok, mely csirát, álmot költöget. Az erdőn járok mostan is s nagyot kurjantok: Rügyezünk!! Tudok rügyezni télen is, de akkor nincs ily mámorom: nem jó rügyezni egyedül! Midőn ezer szív gyászba van, oly furcsán, oly Hdércesen hallatszik, hogyha az Öröm egyetlen szívnek hegedűk Oly jó ujjongni százezer és millió meg millió bokorral, fával: Rügyezünk! Még jobb érezni százezer és millió ember között, bár más a szivünk és eszünk: most mind egyszerre rügyezünk! A rózsa rózsát rügyezik, a kökény kökényszirmokat, a nyírfa nyirfalombokat, a fenyő gyantás álmokat, a szerelemfa csókokat, a görnyedt gondfa gondokat, — de mind egyfélét bontogat! Én, én vagyok a legkülönb, Isten kedvence, mesefa: mert én ember vagyok! Azért rózsák közt rózsát rügyezek, nyírfák közt nyirfalombokat, gondfák közt görnyedt gondokat, dicsőségfák közt dús babért. Egész erdő vagyok magam! Tudok lombozni örömet, pogány homéroszi kacajt, bíbor bűnt, barna bánatot, angyalfehér liliomot, és betlehemi csillagot, ha megszentülés láza hajt. A keresztfáknak erdeje sok ezredévig rügyezett, de csak latrot virágozott, — mig egyszer egy nagypénteken Krisztust virágzott a Kereszt. Lator-virág nyílt rajtam is, de mostan Krisztust lombozok. Nagy ünnep az, ha közösen Krisztust virágzik életünk. Azért fürdesse az eszünk szivünk kegyelmek zápora. Egy nagy Világ-sziv, mint Nap, kommandót zeng: egyszerre mind rügyezzünk a testvérek leszünk! DON QUIJOTEOK HARCA Irta: Surányi Miklós Budapest, április 10. Az ember nagyon hamar hozzászokik a dicsőséghez... Háromnégy hét óta a budapesti és vidéki lapokban csaknem naponta hasábos cikkek jelennek meg az én Széchenyi-regényemről, amelynek cime; Egyedül vagyunk. Ha valamelyik nap nem beszélnek és nem Írnak erről a könyvről, nem támadják és nem védelmezik, már ideges vagyok és attól félek, hogy tökéletesen elfelejtettek. Nincs nagyobb katasztrófa, mintha egy könyv elmerül a közöny vagy lekicsinylés iszapos hullámaiban. A magyar nyelvű könyveknek pedig legtöbbnyire ilyen sorsot adnak az istenek... De neon erről van szó. Három vagy négy ember, akik igen nagy távolságból nézik az irodalmat, szinte érthetetlen szívóssággal üldözik a Széchenyi- regényt, amely szerintük kegyeletsértő, mert olyan intim életadatokat hoz nyilvánosságra a legnagyobb magyarról, amelyek őt az olvasók szemében megkisebbithetik. Alig van valamirevaló iró a világirodalom történetében, akinek egyik vagy másik könyve ellen valamilyen címen hajszát nem indítottak volna jó vagy rosszhiszemű politikusok, moralisták, pedagógusok vagy esztétikusok. Hogy csak egyetlen példát hozzak fel, Széchenyi István gróf Hitel cimü könyve után könyvekben, hírlapokban, vármegyeházi üléseken, hivatalszobákban és szalonokban dühtől rikácsoló konzervatív hangok adtak kifejezést megbotránkozásuknak és hazafias felháborodásuknak. A Hitel íróját elmondták nemzetgyalázónak, kegyeletsértőnek, rágalmazónak, hazugnak, tudatlannak és hazaárulónak. Könyvét sok helyütt elégették, máshol erélyesen követelték az ügyész beavatkozását és voltak, akik örömmel látták volna, ha Széchenyi István grófot, akit néhány esztendő múlva Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak nevezett, mint forradalomra uszító parasztvezért, az alkotmány ellenségét, a társadalmi rend felforgatóját, az ősök meg- gyalázóját — szóval hazaárulót — néhány esztendőre Kufsteinbe küldik és vagyonát elkobozzák. Néhány lustrummal később ugyanezt a Széchenyi István grófot a Kelet népe, a Politikai programtöredékek s az Akadémiai beszédek miatt ismét utolérte a nemzeti közfelháborodás. Most a radikálisok nevezték őt, aulikusnak, bécsi bérencnek, az alkotmány ellenségének, szóval hazaárulónak és Széchenyi István gyenge idegzete nem bírta el ezeket a támadásokat, Pestvármegye ülésén egyszer eszméletlenül esett össze Zay gróf beszéde után és 1S48 szeptember 5-én többszörös öngyilkossági kísérlet után megadta magát sorsának és a döblingi elmegyógyintézetben keresett menhelyet a kívülről és belülről egyformán gyötrő fúriák üldözése elől... De ezt is csak úgy mellékesen, példaképen mondom. A lényeg az, hogy mindig voltak könyvek, amelyeket támadtak olyan részletek miatt, amelyeket a szerző szükségesnek talált, hogy megírjon, amelyek a könyvben olvashatók voltak, igen, amelyek benne voltak a könyvben, csak némelyeknek fájt, vagy némelyek félremagyaráztak, vagy némelyek azokat politikai vagy társadalmi szempontból károsnak ítéltek. De arra kevés példa van az irodalmak történetében, hogy valamely könyvet megtámadtak azért, ami abban nincs. Az