Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)

1936-03-01 / 51. (3900.) szám

Ida: Heubauet

A prágai víllamosvasutak igazgatósága néha gondol a gondjaira bízott gyermekekre, gondol talán arra is, hogy ha már fél évtized óta a világválsággal rágják a felnőtt gyerekek fülét, egy kis cukorkával is illene kedveskedni, hogy megbékítsék őket, Uj játékszer kicsinyeknek s nagyoknak egyaránt kedves: a kicsinyek fontoskodó nagyokká változnak, a nagyok szörnyen örülnek neki, hogy egy percre gyerekek lehetnek és mindenkin segítve van. A villamostársaság pedig haszonnak könyvelheti el az ötletet.

Egyszerű, kolumbusztojásos ötlet: uj villamoskocsit járatnak, szép, hosszú kocsit, amely elüt az eddigiektől, olyan, mint egy jóképű autokar, kacér és igéző, mint egy kisminkelt lány, szinte tudja, hogy az emberek utána fordulnak, amerre elhalad és nem is téved a számitásában. Az emberek megállnak, ha jön, utána szaladnak, hogy még idejében elcsípjék és mint a szép lányt, aki nem engedi meg, hogy elkísérjék, de néhány lépés-hosszra nem szabadulhat, molesztálják és legalább egy állomást utaznak vele. ha erre semmi ok sincs is és az illető rajongó nem is akart villamoson utazni. Este tizenegy óra előtt tódulnak a kávéházak-j ból, mert tizenegy után drágább a villamos, de amióta uj kocsikat indított a villamnstár- saság, azóta Prága közönsége igen könnyelműen egy korona húszat csakúgy a mellényzsebből kivág, hogy az uj kocsiban ülhessen Varietas delectat, kell az uj és ez a2 elv ezúttal is bevált. De mint ahogyan a strandon a sok félmeztelen női szépség vészit a vonzerejéből, mert egymás hatását paralizálják és a tömegcikk elrontja a részlet különben átütő erejét, úgy Prágában is csak egy-két uj kocsi szalad mindössze, nehogy azt gondolják, hogy ez úgy mindennapra való. Szerencse kell hozzá, hogy valaki elcsípje és még nagyobb, hogy olyanhoz jusson, amelyben hely is akad. Mert az uj kocsi pótkocsija kong az ürességtől, oda ugyan nem megy be senki, mig a másik, a fényesen lakkozott zsúfolva van és bizonyítja, hogy az általános pszichológiai törvények ma is érvényben vannak.

A kocsi belseje ragyogó. A menet irányában felállított bőrkarszékekben úgy érzi! magát gyerek és felnőtt gyerek, mintha autóban ülne. A kocsivezető erkölcse is megváltozott, nem lökdös, nem furakodik a tömegen keresztül, hanem fenkölt arckifejezéssel a csukott ajtó mellett egy külön az ő számára fenntartott páholyban foglal helyet és a jegyért eléje kell járulni. így a magasabb célokkal és életstandarddal ő is megnő, a foglalkozás hivatássá teljesül, az ember megnemesedik. Jól svájfolt egyenruháját nem ékteleniti el a nagy táska, amelyből jegyet kell előszednie és pénzt előkotorásznia és amely külsőleg kofává degradálja. Úgy ül a páholyban, mintha egy igen fontos nagygyűlést nyitna meg, tudja, hogy tőle függ minden, a fizető tömegnek hozzá kell jönnie, mert a fel- és leugrálásoknak, a villamosozás csibészi gimnasztikájának egy és mindenkorra befellegzett. Az uj kocsi előkelő dáma, nem holmi uccalány.

A közönség örül, mintha karácsonyfát állna körül és kicsomagolná az ajándékokat. Akik lihegve futottak az uj csoda után, ösz- szeszedik magukat, amikor belépnek, nem úgy, mint a közönséges nyitott villamoskocsiban teszik, ahol belépni nem reveláció. Itt nem talál tárt ajtókra, itt nem mérik olcsón az örömöket, itt egy nyomással a kocsivezető maga nyitja ki a különben csukott ajtót, kettőt egyszerre. Az egyiken kimennek, akik távozni óhajtanak, a másikon bejönnek, akik utazni'fognak és minden a spanyol etikett szerint meggyőző szertartással történik. Már ez egymaga intő példa, a hangtalan előkelőség, amely nem tűr tülekedést, letompitja a szenvedélyt és a jólne- veltség hiányában is álarcot kényszerit a kicsit megszeppent polgár arcára, aki úgy éfzi, hogy ragyogó palotába, főúri házba lépett és csak most látja, hogy hiába fórra- dalmaskodott eddig minden ellen, ami nem az ő világa, van olyan is, ami egy pillanat alatt legyőzi és ellenszenves ellenállását megtöri.

A felnőtt gyerekek finomabban lépkednek, zajtalanul társalognak, nem lökdösődnek, ami különben kedvenc szokásuk a régi villamoskocsiban és szinte óvatosan foglalnak helyet a bőrszékekben. Nem ülnek le, lábukat nem feszítik széjjel, hogy a másik zsugorodjon össze, ha pedig nem tetszik neki, tegyen róla. Nem, itt tartózkodó eleganciával viselkednek és magam láttam, amint az egyik ur egy hölgynek átadta a maga helyét. Határozottan az előkelő környezet hatása. Valami megilletődésféle ragyog az arcokon, ha a kocsi megindul. Minden csendes, mindenki úgy bámulja az ezerszer látott és ezerszer megunt tájat, mintha száguldó gyorsról nézné hegy és tenger váltakozását és azzal a tudattal terpeszkedne az ülésen, hogy huszonnégy óra alatt Parisban vagy Nizzában lesz, ő, a kis szürke hivatalnok most két hétig ott fog élni, ahol a milliomosok. Nagyjából igy fest az uj prágai villamoskocsi közönsége. Nagyon meg vannak elégedve, büszkén sandítanak egymásra, hogy ime, én is, nemcsak te, pajtás! Van, aki zordon arckifejezéssel vizsgálja, hogyan szuperál az uj rendszer és nincsenek-e elkapatva azok, akiknek ez a kénye- lem az igazgatóság jóvoltából osztályrészül jutott. Mert a nagy öröm közepette ne felejtse el a polgár, hogy mindez ajándék és lehetne másképpen is és főleg ne kapassa el magát, ha engedik, hogy jól érezze magát. Az okos és előrelátó ember jól tudja, hogy az ilyen villamoskocsi-kényelemtől könnyen felbillenhet a lelki és erkölcsi egysnsuy, a tökéletlen ember mind többet és többet, újabb és újabb kocsikat követelhetne, és mert az emberi gyarlóságot vágyai vezérlik és ezeknek sólyomszárnya támad, ha saját autót találna követelni és nem adják meg neki, atavisztikusan megbolondul és barikádokat emel, amelyek eltakarítása haszontalan munkafecsérlés.

A legtöbbje azonban nem gondol az ilyen messzemenő következtetésekre. Nyájas emberek, jámbor fajta, .— a villamostársaság igazgatósága jól ismeri a maga utasait. Úgy helyezkednek el, mintha feketekávét szervíroznának nekik a lakájok és a kis terülj-asz- talka teli lenne minden jóval. Néhány állomás után kényelmesen hátradőlnek és az öröm és megelégedés valódi havannájára gyújtanak. Az élvezet teljes lenne, ha az uj kocsi álmát százszázalékosan valósította volna meg tervezője, de mint minden, úgy ez is tökéletlen. A bőrkarszékeken kívül van ugyanis egyszerű fapad is a kocsiban és erre azok ülnek, akiknek nem jut bőrkarszék. Onnan lesik fene agyarkodással,, mikor szabadul egy-egy támlásszék, ami nagy ritkaság. Ott, a pad előtt egymás Iá* bára hágnak, lökdösődnek, vitatkoznak. A bőrkarszékek tulajdonosait sanda, gyűlölet* tel teli pillantások érik, — megindul az osztályharc a villamosban. Van egy első és egy harmadik osztály: bőrülés és fapad: az emberi társadalom szimbóluma. Akiknek bőrülés jutott osztályrészül, nem is látják meg a fapadosok dühödt pillantásait, nem veszik észre, hogy a villamoson vannak. Majd akkor szállnak le és adnak helyet a plebsnek, ha jól esik nekik, ha megérkez* tek a célhoz. Akkor kényelmes, ráérő nyu* galommal távoznak, nekik már elég volt, jöhetnek a többiek. Van olyan is, aki ördögi pszichológiával kísérletez és próbára teszi a legjobb idegszervezetet: Megy a végállomásig és vissza, hogy kiélvezze az uj örömet és hogy másnak ne jusson belőle. Megfigyeltem és megállapítottam, hogy egyetlen kocsiban tizenkét ilyen ember akadt. Egy tucat a tucatlélekből. Ezen csak az fog segíteni, ha az uj kocsi régi lesz, megszokják, mint a mindennapi kenyeret és lesni fogják, hogy a villamostársaság vagy más intézmény mikor talál ki valami újat, játékosat, élvezeteset, amit majszolni lehet, mint a kalácsot, amely nem mindennapi kenyér és re- velációja kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt, mint az uj villamoskocsi.

1936 március T, vasárnap.

A világ legizgalmasabb filmje, amelyben bacilíusok* mikrobák és kristály atomok játsszák a főszerepet

Látogatás a tudósok mozijában, amely premierplanba hozza a mindenség titkai*

Paris, február vége.

Mint a közelmúlt najpokig abban a téves meggyőződésben élteim, hogy a mozi egyetlen célja a szórakoztatás, s hogy a film, mint olyan, kizárólag a különböző Maurioe Che- valierk, Greta Garbók, s Glória Swansonok terrénuma. Most azután olyan tündérjátékokat láttáim a lepedőn, amelyekben — bacillusok, mikrobák és kristályatomok görlcsapata jár páratlanul kecses körtáncokat;

a sztár a szerelmes hangyafi, vagy a hattyú- nyakát nyújtogató babszemcsira; a kábitóan szeszélyes hisztérika a tintahal, és a retten- hetetlen hős a villogó scalpel, mely a remegő hasfelületben biztos eréllyel mártja meg magát. Nem csoda, hogy ezek után kábuló fejjel támolyogtam végig a csendes Rue d’Ulm merengő gesztenyefái során, a latin j

negyed mélyén, a Pantheon mögött, hol az „Association pour la Documentatiou Photo- graphique“ nemzetközi tudós társasága tartotta harmadik nemzetközi kongresszusát.

Három nagyfantáziáju tudós a filmrendező itt, a biológus és polihisztor Jean Painlevé, az orvostanár Cloué dr. és az optikatecihnikus Michel Servan. Már abban is elütnek minden más filmvezértől, hogy nincs köztük sem versengés, sem intrika. Mind a háromnak megvan a maga területe, mind egyforma lelkesüléssel és odaadással szenteli minden gondolatát és egész tudását a közös munkának és annyira egyek, hogy nem egyszer Jean Painlevé rendezi a dr. Cloué felvételeit vagy viszont. Az ő hívásukra a világ minden tájáról összejöttek a tudományos mozi szakemberei, hogy kiki elhozza a maga eredményeit, megbeszéljék terveiket és felfedezéseiket összehasonlítsák egymással.

Valósággal lehetetlen képet adnom szavakkal mindarról a sok csudáról, amit játszi filmről ezek a komoly urak vetítettek vászonra egy sötét, fatáblázatos, hosszú teremben. A „Défoimation du soleil couohant" ciimü szenzációfilm

olyan napnyugtát hozott el Normandiából, aminőt emberi szem nem látott még soha.

Egy napot, mely korong, tüzoszlop, véres háromszög, sugárrohamokat és fényifutásokat elrészletezve s egyenként, amiket a horizont három másodperc alatt lehel ki, miután a nap a tengerbe bukott. Egy utazást tetteim aztán a világűrön át, a Holdba, a Marsba, a távol Tejut végtelen világai közé, valóban úgy, mintha megnyergeltem volna a világokat futó fénysugarakat.

A Djan doktor radioszkopikus filmjén viszont csontvázak mozognak könnyű ködlepel mögött, egy kéz tollat fog, cigarettára gyújt — de ez a kéz a halál csontkeze, amelyen külön ^mozdulnak az összes artikulációk — egy ember jár az utón. Látom a cipőjét, amint a homokra lép, de látóim a lábfeje csontozatát is

A tengerek tragédiái

Azután a világanya, az óceán rejtett mélyeibe ragad a megvilágosodó kép. Le Prieur találmánya lehetővé teszi, hogy 15 percet töltsön az operatőr a tengerfenéken és filmezze a mélység embernem látta népét; a teremtés harmadik napja filimfelvételen 1 A Painlevé autoszkópja megengedi az operatőrnek, hogy magára hagyja a gépet és ne az objektiwel, hanem kizárólag az objektummal törődjön.

A tengerfenék drámái izgalmasabbak minden kitalált történeteknél. A vizibolhák harca, a remeterák bonyolult intrikái, a tintahal regényes vad ász utjai, a tengeri rákok, a krevettek élete, a hyászok a hyppokam- pok kalandjai:

Cinématographique" földrajzi és földtörténeti feivéletei. A lapály laput, a domb domborodik, a szemünk előtt formálódik a Maas és a Memel, az Etsch és a Beit között. Aztán fizika és technika. A körmozgás, hogy mi és hogyan áll elő, a giroszkóp működése és a légfékó...

micsoda gyönyör lesz diáknak lenni a jövő

század iskoláiban,

ahol ilyen lesz az élő tananyag!

Még reklámfilm ek, fényképek — és mégis, mintha a Miekey-Mouse-hoz jártak volna iskolába. Cigaretták balettje — egy pár cipő elmondja egy napja történetét, — rózsák nyílnak, hogy arckrém legyen belőlük, — sütemények és szövetek színes fantáziajátékai. Ha ilyenek lesznek a filmreklámiok a moziban, akkor bízvást becsukhat miiinden mozi- büiffó...

Beszélgetés a tengerfenék filmrendezőiével

... Aztán a 32 éves, göndör-szőke Jean Painlevé komoly arcát nézem és a megdöbbentően mély és világos szürke szemét, és elfelejtem, hogy ez az ember — az elhunyt miniszterelnök fia ... Milyen fiatal és mennyi mindent tanult!

Egymásután végezte el a fizika, kémia,

zoológia, természettan, összehasonlító anatómia főiskolai szakait.

Az első írása a protoplazma celluláris élet- jelenségeiről 1924-ből kelt — mások ilyen korban lírai verseket költenek.

— Mikor elvégeztem az orvosszakot, —* magyarázza. — tele voltam vággyal az élet iránt. Autót tanultam vezetni és repülőgépet kormányozni, mozirendező lettem és azután színész: ez volt az öntudatlan iskola, hegy kellő előképzettséggel álljak neki a tudományos film fejlesztésének.

— Életemnek talán legboldogabb és legizgalmasabb perce volt, mikor először kapcsoltam fejemre a öuvárkorongot és leszálltam saját találmányu gépemmel a vizfenékre. Elgondolhatja, hogy más objektivre volt szükségem, mikor a lencsém minden izoláltság nélkül magában a Vízben dolgozott. Csak gondolja el, micsoda gyönyörű volt, hogy végre sikerült meglepnem a parányokat titkos életükben, a lárvákat és ama furcsa, idegen- szerű állatokat, amik hervadt levélhez hasonlók és úgy is lebberinek föl a széliben. Végig- kutattam Franciaország minden tengerét és számomra a francia köztársaság nem depar- tementok összessége, hanem különböző tengerek népeié... Ezek nekem érdekesebbek.

— A terveim? Egy nagy szenzációfilmen dolgozom. A elme: „Kékszakáll — egv tengeri állat szerelmi élete". Színes filmben készítek elő egy megrázó drámát, annak a elme: „Édesvízi gyilkosok"... És régi álmom: lefényképezni hangos-filmben — a szá'’,hangokat és tüdőhangokat.. *

B. K, 1

tisztán, a cipő mögött; hogy mit mivel az ember minden mozdulatánál. Kísérteties kép, szimbolikus szinte, a rilkei halál, mely ha sírunk, kacag a testünk közepén. — Aztán jönnek a test rejtelmei. Egy ember pohárból vizet iszik.

A vízcsepp útja hirtelen láthatóvá válik, amint végiggördül regényes fantáziatájakon, garaton, légcsövön, bélcsavarulatokon keresztül.

A vászon előttem az ember és én, mint kris- tályüvegikoporsón, keresztüllátok a melle csontifödelén. Látom húzódni, tágulni, verni, vonagilani előttem, premier plan-on az élet királyát, a szivet. — A szülő nő fekszik a kórházi ágyon és dr. Kiviéire, az obstétria boráé aux-i tudós tanára, képen tárja elém a legnagyobb misztériumot, ahogy az emberélet keletkezik. Hol marad a „szerelem titka", meg a „Momte-Christo" rejtélye, e mögött az izgalmas, veri tékf akasztó látomás mögött? Foigok-e még tudni örülni együgyű, kiagyalt mozid araboknak ezután a boszorkányos este után?

egy idegen világ, melynek minden lakója mintha lázas vízió volna ijesztő formáival. A teremtés világának sohasem sejtett megnyilvánulásai.

Egy pók a harmatos fűszálon hálóját szövi, egy halászba 1 a fészkét ralija, világító horgok merülnek fel a víziben és csalják szentünk előtt a biztos halálba zsákmányukat. — Egy 800 méteres filmen tárulnak fel a tojás rejtelmei, hogy mint válik öntudatos lénnyé a tojáshéj leple mögött az élettelen anyag. Egy kollektivista állaim,, sokkat tökéletesebb minden marxi elképzelésnél; az óriásira meg- magyitott hangyaboly: hangyák munkája,

harca, szerelme, kulturélete.

Tani tóf ifinek azután a nimes-i „Office

6

Fitm-ut a világűrben