Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)
1936-03-19 / 66. (3915.) szám
Tervek és elíentervek a konferencián Zűrzavar Londonban A német delegáció két repülőgésen az angol fővárosba utazott ■ Az angolok a francia és a német határ kölcsönös kiürítését javasolták ■■ A franciák az angol javaslat ellen Csütörtökön a tanács kimondja Németország bűnösségéi London, március 18. Miközben a szerdán délután két órakor Berlinből két repülőgépen elindult német delegáció útban van London felé, a helyzet a konferencia városában még mindig tisztázatlan. A német delegátusokat zavar és bizonytalanság fogadta. Egyelőre azt sem tudják, csütörtökön miként kapcsolódnak be a tanácskozásokba. A népszövetségi tanács csütörtökön délelőtt bizonyára meghozza a francia álláspontnak kedvező határozatot és megállapítja, hogy Németország szerződésszegést követett el, de a megállapítást egyelőre semmiféle meg . lás nem követi. Illetékes angol körök azt sem tartják valószínűtlennek, hogy a tisztán formális határozathozatal után a tanácsot elnapolják és csak a hágai döntőbíróság ülése után hívják össze két hét múlva esetleg más helyen, hogy a további lépéseket tisztázza, A locamói A tanácstalan konferencia London, március 18. A locarnői hatalmak a keddről szerdára virradó éjjel' két és félórás ülést tartottak anélkül, hogy megegyezhettek volna. Az ülés közvetlen célja annak a közös tervnek megtalálása volt, amely a locarnői krízisből kivezethetné a hatalmakat. Alapul a francia és az angol javaslat szolgáld. Van Zeeland belga miniszterelnök megkísérelte, hogy a két javaslatot összeegyeztesse és ha sikerült is bizonyos közeledést elérni, a nézetek mégis különfélék maradtak és ma a helyzet Londonban zavarosabb, mint a konferenciázás első napján volt. A francia kormány visz- szautasit-otta az uj Locarno megkötésére irányuló angol javaslatot, amelyről tegnap beszámoltunk. Az angolok a megoldást úgy gondolták el, hogy Németország bűnösségének kimondása után a locarnői szerződés megsértésének problémáját a hágai döntőbíróság elé utasítják s közben, amig a hágai bírák foglalkoznak az ügy jogi hátterével, a locarnői hatalmak hozzálátnak a német javaslatok megtárgyalásához és az uj Locarno megkötéséhez. Az angol javaslat legléhatalmak sem tudnak zöld.a vergődni. A tegnap ismertetett francia terv első részét, amely a hágai döntőbíróság bekapcsolásáról szól, az angolok elfogadták, de olyan javaslattal toldották meg, amelyet a franciák nem fogadhattak el. Az angolok a locamói hatalmak éjszakai ülésén a kétoldali határmenti semleges sáv felállítását követelték, azaz azt, hogy 50—50 kilométerre a franciák és a németek egyformán íegyvertelenitsék a határterületet. Ezt a javaslatot a franciák viszau*- ' ák. Nyilvánvaló, fc; v Londonban két álláspont küzd egymással. A francia, amely előbb követel ítéletet és büntetést s csak azután hajlandó tárgyalni, s az angol, amdy az ítélettel egyidejűleg ' ?.lni akar és büntetni nem óhajt A kompromisszum a két álláspont között még nem született meg, de a tárgyalások elérkeztek a döntő stádiumba. nyegesebb része az, amely az uj katonámén- tes Övezet fölállításáról szól. A német* francia és a német-belga határon mindkét hatalom 50 kilométerre visszavonná csapatait a határtól, azaz a németek, a franciák és a belgák egyformán katonamentes övezetet létesítenének. Az igy keletkezett sávot nemzetközi rendőrség szállná meg, addig, amíg is® lesz uj Locarno A locarnői hatalmak éjjeli konferenciáján oly súlyos ellentétek mutatkoztak, hogy a hatalmak éjfél tájban feladták az uj Locarnó azonnali megteremtésének gondolatát. Keleteurópáról a tárgyalások folyamán egyáltalában nem volt szó. Általános feltűnést keltett, hogy a locarnői hatalmak tárgyalásán egyáltalán nem beszéltek arról a francia kívánságról, amely a rajnavidéki német megsrdlócsapatok azonnali visszahívására vonatkozik. Illetékes angol körök kijelentik, hogy az eljövendő 48 óra alatt eldől a helyzet, A tárgyalások elérkeztek a legkényesebb ponthoz s amig egyrészt lehetséges, hogy uj, tökéletesebb biza hágai bíróság dönt a locarnóí szerződés megsértésének ügyében. Angl'ia szerint a tárgyalások természetesen rendkívül soká húzódhatnának és esetleg évekig eltartanának. A francia sávban levő erődöket a franciák nem volnának kötelesek lerombolni. A franciák az angol javaslatot nem utasították eleve vissza, de magatartásuk inkább elutasító, mint helyeslő. Litvinov Hitler ellen Mint jelentettük, Flandin kedden audiencián jelent meg az angol királynál és közvetítését kérte a konfliktus, gyors elintézése érdekében. A francia külügyminiszter főleg azt kívánta, hogy a tárgyalásokat meggyorsítsák, ezenkívül Anglia' szövetségi hűségére apellált a király előtt. A tanács kedd esti nyilvános ülésén Litvinov rendkívül éles kirohanást tett Németország ellen s. ez a beszéd különösen angol körökben bizonyos visszatetszést keltett, mert Litvinov a fogadatlan prókátor szerepében jelent meg a locarnői hatalmak vitájánál. Litvinov idézte a Mein Kampf azon részeit, amelyek a német expanzióra és hegemóniatörekvésre vonatkoznak és kijelentette. hogy a német birodalom politikája a keleti kis államok ellen irányul. Litvinov nem a német népről beszélt, csak Hitler rezsimét támadta s a német népet ,.biztosította nagyrabecsüléséről". tonsági rendszer születik meg a tárgyalásokon, másrészt az sem valószínűtlen, hogy az eredmény az európai bizonytalanság megnagyobbodása lesz. A hatalmak többek között arról sem tudtak megegyezni, hogy Németországot mikor vonják be a tanácskozásokba. A londoni tanácsülés tartalmának kérdése is fejtörést okoz a delegátusok között. Az angolok azt óhajtják, hogy a tanács továbbra is Londonban maradjon, amig a döntés meg nem születik és a krízist nem sikerül megoldani. Franciaország és állítólag Olaszország képviselői szívesebben vennék, ha a tanácskozás Genfben folytatódna, amint a Trapl távozása (d) Miniszter még aligha távozott oly meglepetésszerü gyorsasággal, mint tegnap Trapl. A dolog érthető. Ma nem oly időket élünk, hogy hosszabb ideig húzódó pénzügyminiszter-válságot engedhessünk meg magunknak. Ha pénzügyminiszter-válság keletkezik, akkor azt teljes kitörése pillanatáig gondosan leplezni kell, de ha egyszer már kitört, akkor villámgyorsan kell elintézni. Ez történt Trapl esetében is. Már jóideje nézeteltérései voltak a kormány- többséggel, de eddig kifelé szilárdnak látszott a pozíciója, most pedig, amikor egészsége megrendült, expressz-gyorsasággal távozott. Távozása olyan gyorsan történt, hogy a kormánynak nem vök ideje utódjáról gondoskodni s csupán a legközelebbi napokban fogják kinevezni az uj pénzügyminisztert. A hivatalos jelentés szerint Trapl megviselt egészségi állapota miatt távozik. El tudjuk hinni. Idegei alaposan őrlődhettek abban a küzdelemben, amelyet ctesztendős miniszterkedése alatt öt kormányban kellett folytatnia a kormány többségi pártok igényeivel szemben a pénzügyi érdekek védelmében. Sokszor voltak nézeteltérései egyes kormánypártokkal, de az egyenes adókról SZóló novellával legutóbb már az egész koalícióval került - ellentétbe. Emlékezetes, Hogy február végén, Hodza párisi útja előtt javaslata a költségvetési bizottságban a bukás szélén állt és Hodzána'k meg kellett jelennie a bizottságban, hogy védőbeszéddel mentse Trapl megrendült pozícióját. Az adónovellát azóta is mintegy 150 módosító tervvel opponálja a kormánytöbbség. Az egyik kormány lapból, a Lidové Novinyból megtudjuk, hogy az adónovella nem volt az egyetlen narancshéj, amely Trapl lemondását okozta. Az a terve sem talált helyeslésre, hogy az önkormányzati testületeknek tavaly megszavazott szanálási segélyekből levonják a kamatleszállítás által létrejövő megtakarításokat. A legutóbbi napokban a korpa olcsóbbátételének fedezete körül is helytelenítette a koalíciós terveket. így aztán érthető, hogy megrendült egészségi állapota mellett Trapl nem folytathatta az idegfeszitő küzdelmet és lemondott. Lemondási szándékát egészségi állapotára hivatkozva már február végén közölte az illetékesekkel, de igyekeztek elodázni a lemondást, amig a kormánytöbbség megállapodik utódjának személyében. A koalíció szokott halogatási módszere miatt azonban az utód kijelölése több mint két hétig nem történt meg S igy Trapl keresztül vágta a gordiusi csomót és kész helyzet elé állította a koalíciót. Minden jel arra mutat, hogy Trapl távozása a pénzügyminisztérium éléről csak személyi változást és nem rendszerváltozást jelent. Mindössze egy szakminiszternek az idegei használódtak el egy ötévi szakadatlan küzdelemben s utána friss idegü szakember fog jönni valószínűleg ugyanazokkal a célokkal és tervekkel. Trapl ötesztendős minisztersége, amelyet öt kormányban viselt egyfolytában, nem volt irigylésre méltó föladat. A legnagyobb munkanélküliség idején jött. Akkoriban látott napvilágot a német-osztrák vámunió terve. Ennek az volt a következménye, hogy a nyugati tőke tartózkodó lett Közép- európával szemben s meghiúsult az a külföldi külcsön. melynek előkészítője még Englis volt. A kiviteli válság összekapcsolódott a munkapiac válságával, a középeurópai autarkia-rendszer lekötötte a devizagazdálkodást. A nemzetgazdaság forgalmának csökkenésével az adóalanyok szegényedése arányában az állami adóbevételek is csökkentek. Ilyen körülmények . között Trapl számára nem volt könnyű és hálás föladat csökkenő bevételek mellett nagyobb kiadásokat födözni és biztosítani a költség- vetési egyensúlyt. Nem is sikerült, mert 1931-től 1934-ig a zárszámadások 4936.7 milliós deficitet mutattak föl, az 1935-ös év eredményével tehát hatmilliárdnyi deficit jellemzi az utolsó öt évet. A deficitekkel természetesen az államadósság is megnöve- kedett. Trapl küzdött a nehézségekkel, ahogy tudott, takarékoskodott, számos régi adót emeltetett, számos újat hozott be s szorgalmazta a többnyire behajthatatlan természetű adóhátralékok szigorú behajtását. Az ő érája Szlovenszkón és Kárpátalján újítást hozott be az adóbehajtás terén: a személymotozással kapcsolatos végrehajtást. Trapl valósította meg a munkakölcsönt, amely belföldi munkaalkalmak növelését célozta, a kivitel föllenditése érdekében megvalósította a devalvációt, a belföldi fizetési eszközök gyarapítására a visszleszámi'toló intézetet. Summa summarum: Trapl öt éve gazdag volt nehézségekben és terhekben. Az adózók az öt év eseményeire és terheire visszaemlékezve némi föllélegzéssel tekintenek a távozó után és érdeklődéssel várják, mit hoz a holnap és az uj utód. Ma: Képes mellékSeí t6 oldal. Ara Ké 1.20 J XV. évf. 66 (3915) szám « Csütörtök • 1936 március 19 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága 11., Panská évre 76, havonta 26 Ke., külföldre: évente 450, ^4 SzloVeUSzkÓÍ 6S MSZÍnSzkÓÍ magyarság ulicel2. II. emelet • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • .... ° Prága IL Panská ulice 12, III. emelet, fl képes melléklettel havonként 2.50 Kc-val több. politikai napilapja •• TELEFON: 30311. «• Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— KI. r SÜRGÖNYCIM HÍRLAP, PRflHR.