Prágai Magyar Hirlap, 1936. január (15. évfolyam, 1-25 / 3850-3874. szám)
1936-01-12 / 9. (3858.) szám
TtfWCAI-/ V 1AGVAR.-H I KüAg Í9Í0 január i 2, vasárnap* KÜLÖNVÉLEMÉNY Filléres béke Egy dimaparíí kávéház bejáratában találkoztam Pesten a kassai urhölggyel. Én kifelé jöttem, a hölgy befelé tartott. Meglepett, barátságos üdvözlés. — Nem látta a férjemet bent a kávéházban? — kérdezte a hölgy. Megmondtam, hogy nem, azután én kérdeztem: — A filléressel jöttek? — Igen, a filléressel. Elköszöntem és alig százlépésnyire valóban tíaiálfeeziam a férjjel, akivel közölhettem, hogy a felesége a kávéházban várja. Ebédidő vglt, a filléres gyorssal Budapestre ránduló házaspár a dunaparti kávéházban ebédelt, amelynek árai egyáltalán nem filléresek. Viszont a házaspár meg is engedheti magának, ahogy anyagi viszonyaikat ismerem ... Közéj háromszázan érkeztek Kassáról a filléres gyorssal, közűjük elég számosán olyanok, akik szabályos gyorsvonat! árak mellett is kibírnak néhánynapos budapesti kirándulást. És mégis, ezeknek nem jutott volna eszükbe, hogy a Szilvesztert Budapesten töltsék, ha nincs a filléres alkalom, a „takarékossági4* alkalom, holott hát —- valljuk meg —■> az útiköltség fele, amit megtakarítottak, elenyésző része annak a költ-r ségnek, amibe egyheti pesti időzés kerül. Bizonyéra akadtak sokan 8 teljesitőképes emberek között, akik talán tiz év óta nem voltak Pesten és akik talán még tiz évig otthon ültek volna, ha nincs ez a kollektív olcsósági alkalom. Persze, ez az alkalom csak áltatás, ürügy, kölcsönös és közös beugrás, mert aztán Pesten — bármilyen dicsérendő olcsóság is van — alaposan megnőnek a filléres és pengős kiadások Egy kis színház, egy kis kabaré, mulató, borozás, cigányozás, aztán megint színház és színház . . . A filléres gyors olcsósága valójában tehát csak szimbolikus jelentőségű, elindítója a lelki motornak, amely aztán röpít bennünket a magyar élet, a magyar kuliura góca felé. A magyar művészetben, a magyar szórakozásban való felüdülés, a többnapos pihenés a „tűzhely" mellett úgy valósítható meg, hogy egy ötlettel beiktatják a filléres gyorsvonatot. Az egy tétel olcsósága kilendít bennünket a megrögzött takarékosságból, ma, amikor különben oly neher zen szánjuk magunkat utazásra, átmegyünk a határon — mert ez is könnyebbé lett az olcsó akció következtében — és néhány napig üdülünk és szórakozunk régi álmaink és örömeink színhelyén. * Legutóbb Kassáról jövet együtt utaztam egy budapesti vállalati igazgatóval, aki viszont a Tátrában töltötte a karácsonyi ünnepeket. Panaszkodott, hogy az időjárás nem kedvezett, esett az eső, elolvadt a hó és a kirándulók pánikszerűen menekültek. Azok, akik ott maradtak, egész nap a hotelben bridzseztek, ezenkívül Ótátrafüreden életveszélyes tolongást okoztak — a Bafa-üzletben. A budapesti igazgató elbűvölve beszélt a csodálatos olcsóságról és elmondta, hogy a budapestiek mind a két ünnepnapon késő estig megszállva tartották az üzletet és kitombolták vásárlási szenvedélyüket. A tátrai luxusvendég kéjjel és lelkesedéssel beszélt erről az olcsóságról. És valószínű, hogy az elázott Tátrában az olcsó hócipők és sárci- pők mentették meg a hatalmas csúcsok és a gyönyörű vidék becsületét. Az ottmaradtak számára célszerű és érdekes lett a tartózkodás és a karácsonyi, szórakozás tömör emléke lett az átcsempészett hegymászócipő és vastag kötött harisnya. És mialatt most a filléres gyors előnyeiről beszélnek rajongva az azóta már hazatért kassaiak, addig itt Pesten büszkén mutogatják bizalmas embereiknek a hősiesen átcsempészett kalucsni- kat a megtért tátrai vendégek. Az olcsóság rajongó szeretete az, ami egyaránt megbecsültté teszi a filléres gyorsot és a kilencre végződő olcsó árakat. A filléres gyors és az olcsó hócipő valahogy kicsúszik a merev rendszer szigorú kontrollja alatt, átcsúszik a vámsorompó alatt és középponti emléke marad egy jelentős élménynek. Igen, a kivételes olcsóság teszi jelentőssé az élményt, mert itt éppen az olcsóságnak van jelentős szimbolikus értéke, mint egyes fogasaknak a Freud-féle álomfejtésben. Az olcsóságban jegecesedik ki, válik érzékelhetővé sok régi elfojtott vágy, mert az olcsóság által válik elérhetővé a jelen viszonyok között. A szegény ember számára az olcsóság jelenti a kézzelfogható valóságot és mivel napjainkban újból fokozott mértékben divatos a szegénység, a tehetős ember is kéjjel, sőt szive szerint csatlakozik a divathoz. Az olcsóságot a szegény ember számára találták föl, de a gazdag örül neki. A szegény ember csak megveszi és hordja az olcsó holmit, de a gazdag azonfölül dicsekszik is vele. A gazdag ember sikere és dicsősége olcsón vásárolni és ahogy a szegény ember elégtétellel emlegeti a Jobb időkből maradt, kopott, ele jómlnőségü és jószabásu kabátját, ugyanúgy a jómódú ember kéjesen nyújtogatja lábát, amelyen a Tátrából hozott olcsó sárcipő va-^t „Ide nézzetek, tizenkilenc koronába került!44 Az olcsóság lett az életlehetőség, a megvalósulható vágy a jobb élet után, az olcsóság lett az a tengely, amely körül itt-ott már csikordul- va megfordul a határok által kötött élet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: az egyik oldalról a filléres vonat viszi át a határon és mártogatja meg a nemzeti kultúrában a kirándulók százait, a másik oldalon pedig nem a gigantikus vidék, hanem az olcsó áru lelkesíti az ünnepi kirándulókat. Ha az embernek kedve volna az aforizmához, azt mondaná: az olcsóság lopva * jóvá- teazi, amit a politika fennen elront. Milliók vágya lett a? olcsóság, mint a természetes kiegyenlitődés aktuális formája. Ez lett a kifejezési mód, a lelki vágy tudatos nevezője. A filléres utas nem azt mondja, hogy „megyek Pestre egy kis színházat látni", hanem azt: „Megyek Pestre, mert olcsón lehet utazni." A Tátrából hazatérő jómódú Igazgató pedig egy szóval sem említi a Lomnici-csucs szépségét és a havasi levegő gyógyító illatát, hanem összecsapja a kezét és az ég felé kiáltja: „Istenem, tizenkilenc korona!" Hogy tovább illusztráljunk egy lépéssel: a dicséretes, budapesti olcsóság segítette elő legnagyobb mértékben az idegenforgalom megteremtését, ez az olcsóság volt tehát a közvetett oka annak, hogy a magyarságot egyre többe* ismerik meg és egyre többen becsülik. Paradox, pedig talán könnyen kimutatható, hogy közvetve az olcsóság eredményezte, hogy a velszi herceg Budapestre utazott és megszerette a várost, Olyan időket élünké hogy még a herceg is szeret olcsón mulatni Üzleti emberek tudják, hogy ax olcsóság manapság többet ér, mint minden propaganda. Az olcsóság pedig egyre erélyesebben csinálja a maga propagandáját és ha az eddigi tempóban népszerüsödfk, akkor még a politika is kénytelen lesz neki deferájni, Amilyen j© kilátásai vannak az olcsóságnak, még a leghatásosabb békepropaganda válhatik belőle. Ehhez nem kell egyéb, csak igazolni, hogy a. béke 'esőbb, mint a háború. SÁNDOR IMRE, mm ma A szíovensikói magyar néphutiara aj uíjai A foxfrottól az eredeti népszínműig ■ Egy kis magyar gócpont kulturfej!ődé- sének története ■ A magyar nép végre a falu igazi problémáival foglalkozik A helyes irányítás mellett lelkesen tanul a magyar nép — A PMH kiküldött munkatársától Lekenye, január 11. Itt sem állt meg a vasút, pedig jő 700 év előtt már község állott ezen a helyen, Pelsőctől dél-- re, egy jó futamodásnyira és IV. Béla király a Bebek-ősöknek adományozta Lekenyét is a pelsőci birtokkal együtt. Most kis magyar gócpont, a közeli Tibával együtt gyönge félezer lélek, munkás, iparos, földműves vegyesen* Két protestáns testvérfelekezet iskolájába?; nevelik az ifjúságot Schwirián János és Csizy Kálmán tanítók s a két templom közül a reformátusoké Árpádok korából való műemlék, festett, kazettás menyezetével, faragott oszlopaival és kórusával, zömök tornyával és akár ágyúval is dacoló öles falaival zord idők büszke tanúja. Mikor utoljára itt jártam, egy hamisítatlan falusi táncórába tévedtem be zseblámpás botor- kálás után a szurokfekete uccán, — s ott benn a Pelsőcről lehívott „mester" drótseprővel sepert dob és hasonló jók mellett bizony nem a körmagyart tanította, hanem a különböző foxokat. De most, a közelmúlt napokban olyan impozáns tanujelét adta Lekenye élő, alkotó magyarságának, amiről érdemes itt a széles nyilvánosság előtt megemlékeznünk. Az önmagára talált népművészet Nagy esemény színhelye volt a tágas iskolaterem: ennek színpadán mutatták be a fiatal református igazgató-tanitónak: Csizy Kálmánnak háromfölvonásos eredeti népszínművét, amelynek szövegkönyvét, dalait s zenéjét is maga irta, kulisszáit maga festette, a rendezést, betanítást maga végezte s lelkes mükedvelögárdájá- val olyasmit produkált, ami kikivánkozik a le- kenyei keretekből s alighanem ki is jut majd onnan, városi színpadokra. Az előadás estéjén már hat órakor gyülekezett a falvak népe, Rozsnyótól Tornaiján át Rimaszombatig csaknem minden faluból. Valóságos bucsujárás indult a Sajóvölgyén Lekenye felé s nem csoda, ha hét órakor már tenyérnyi üres hely nem maradt a nézőtéren, de még az előszoba is zsúfolásig megtelt s onnan, a nyitott ajtón át, lócára s asztalokra állva nézték végig az előadást a kinnrekedtek. Megható volt egy pelsőci öreg magyar lelkessége, aki zuhogó esőben gyalog tette meg az utat idáig, hogy részese legyen a falu örömünnepének, s mint mondta, soha el nem felejti ezt a szép estét. Itt azután volt „benső kontaktus" színpad és nézőtér között, mint a görög sorstragédiák nyílttéri előadásain. Hiszen a darab részben az is, •— a világháború tragédiáját eleveníti föl s a nézőtéren nem egyszer feltört a megszaggatott sebekből fölsiró zokogás. Szereplők? Olyanok vannak a lekenyeiek között, hogy majdnem az „östehetségek" már-már elcsépelt kifejezése fut a kezem alá, de hiszen Önmagukat adják, — nem játszanak: élnek, visszaélik a már átélt eseményeket. És a komor felhők közül kisüt a nap, előtör az őshumor, kacagás fut végig a sürü sorokon, mert éppen a humorista remekel. Énekhangok? Szoprán? Tenor? Az sem gond Lekenyén, van belője olyan, hogy városhelyen is megirigyelnők. És könnyen, természetesen, magátólértetődőn mozognak a színpadon, mintha mindig azt csinálnák. Anteusi erőt mentenek ebből a kis színpadból — amelyen mi moccanni se tudnánk —. mert az is szü- lőfalujok földjén pihen, annak melegét árasztja. Megtanulják, átveszik és hirdetik az igéket, amelyeket a tehetséges fiatal szerző a szövegükbe szőtt s amelyben életkérdéses faluproblémát világit meg a másszándékuak előtt: a falu éljen önmagának, maradjon önmagához hu, a falu legénye a leánya egymás karján keresse a közös életutat s ne áhítozzék idegen ranglétrák után* Uj.aja „ságerek" a Satuban A bemutató után fölzugott a taps és § függöny elé szólított szerzőt Csizi Béla pelsőci ry. református igazgató-tanitő üdvözölte az egész magyar tanítóság nevében. Az „így is szeretlek!" írója szerényen köszönte meg az ünneplést és legnagyobb örömét talán ma is abban találja, hogy népszínműve kedvesen csengő dalait már faluszerte éneklik* Ez sem újság szá* mára, nótapályázatokon egynéhány dijat nyert már, a Rádió-Újság most is 2000 pályázó közül választotta ki emléklappal kitüntetésre egyik szép dalát. A latukuUura aj, hősi borszaka nyílik... A nagy sikernek erős visszhangja van, az egész együttest hívja Pelsöc, Tornaija, Rozsnyó is. A falukultura uj, hősi korszaka nyílik, a föld visszaadja távolesőbb fiainak azt, amit valaha tőlük kapott, friss erővel, uj színekkel, uj hittel áramlik a fáradt erekbe. Fordított áramlással nem a nagyvárosi színpadokon approbált uj darab hódit fölülről lefelé, a várostól a faluig, hanem a falu törtet föl a maga önerejével, maga értékével a városig. Tiszta, éltető áramlás ez, sok jó fakad belőle, örömmel várjuk. Ilyen talajon a SzMKE alakítása sem járt annyi akadállyal, mint máshol Gömör völgyeiben. Lekenyén az első hivó szóra sűrűn sorakoztak a SzMKE zászló alá, nem riadoztak a tagdíjfizetéstől sem, hatalmas, izmos, széles ökleikben megroppant a parányi szerszám: az irótoll, amint neveiket az alakulási jegyzőkönyvbe Írták s a hetükkel odakötötték a forró magvar lelkűket is az ügyhöz, amelyért munkát vállaltak: a magyar kultúrához. Az Árpád-kori öreg templom zömök tornyára most ráborul a téli éjszaka. Hét századév titkai suhognak körülötte a jeges szélben. De ugyanez a szél fütyöl az egyik lekenyei ház tornácán is, a furcsa oszlopsoron végig, amelynek minden darabja kanellürás, korintusi oszlopfejes cementkolosszus. -— amint kideritettem, a hisnyóvizi vasöntő egyik régi negatívjárói öntötte le magának a porta tulajdonosa. Az Árpádok fafaragványaitól a modern vasbetonig tapintható a falu épitő élete s ha a cementből öntött korintusi oszlop egy nagy tévedés is a fejlődés-parancs fölismerésében, a SzMICE megmagyarázza ezt a tévedést s a falut megtartja önmagának, bájos, fehér, meszelt tornácainak, őszinte, benső melegének. A cement kemény s időálló, de még időállóbb a szív, az otthondiszitő ősi öröm, amelv nemze- dékről-nemzedékre uiiászületik, az uj idők dalát zengi, de mindig a régi, tiszta húrokon. Szinetcadás vagy disznótor? A kulturmunka bizony egy kis lemondással is jár. Mig egyik megbeszélésünk tartott, szipogó kis szöszke lányka kopogtatott be tanító bá- q,siókhoz s előadta, hogy: —- Édesapám kéreti szépen a tanitó urat, hogy ma hat órára tessék hozzánk jönni disznótorba .., A tanitó ur pedig mosolyogva és illő köszönettel lemondta a disznótort, mert 1263 «ok dolgunk volt. A kis követ elbusult arccal távozott s talán ő is ott vigasztalódott meg a falusi népszinmü-premiéren, amikor együtt kacagott, sirt és tapsolt a többiekkel, téli éjszakába merült falvak lelkes magyar népével. Azon az éjszakán úgy látszott, mintha Lekenye csillagokat szórna magából a Sajóvölgy minden tájai felé. Pedig csak az előadásról távozók szekereinek apró fényei voltak. Zseblámpás fölvillanó üvegszemei, csöndesen szívott nipák parazsa, meg talán még föl nem száradt könnyek ragvogása. Ki tudja? Lehet, a gyönyörűséggel telt magyar szivek is világítottak? NYIRESI-TTCHY KÁLMÁN. Német versek HALÁL Mathias Cíaudius — A Halál szobáján tompa csend ül, hogyha rezzen, zaj kél mindenütt, most nagy pörölye magasba lendül és az óra üt. REKKENO NAP — C. F. Meyer — Nyári nap kllobbant, este lön, tompa zajjal hull le evezőm fényes örök, égi silbakok, merre, merre késtek, csillagok? Sápadt élet! Sápadt szírt te fen*! Mit susogsz, nád, busan-szemtélén? Itt az örvény s az ég messze ott mért nem jöttök még ti, csillagék? Édes, édes hang hív és dalol szüntelenül a mély víz alól menj, te rém s habok, ti csillanók mégse, mégse jöttök, csillagok? Végre, végre megtör a homály jaj de vártami gyér fény szálldogál azt se tudtam már, hogy hol vagyok. El ne hagyjatok ti, csillagok. Fordította; KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. Falusi prömier, mely megmozgatja a fél vármegyéi
