Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-03 / 251. (3803.) szám

1935 november 3, vasárnap.

| November ^ Vasárnap g

jj iS?i!IÉ!ífflfiliIÉÍ I

Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadó- hivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak.

— Emelik a pótadót Nyitrán. Munkatársunk jelen ti: Jelentettük, hogy Nyílra város 1936. évi költségvetésnek tervezete már elkészült. Megtudtuk, hogy a költségvetés a múltban történt beruházások törlesztésére 1,718.000 koronát irányzott elő, ami a szükségletek 24 százalékának felel meg. A személyi kiadások is szaporodnak s végösszegük meghaladja a két és negyed millió koronát. A gazdasági viszonyok nehezebbéválása folytán az eddigi 250 százalékos községi pótadónak 300 százalékra való fölemelése válik szükségessé, annál is inkább, mert a lakásadót az uj törvény alapján le kell szállítani.. Tervbevették különféle uj városi illetékek fizetését is. A rendes költségvetési hiány igy is 260.000 koronát tesz ki, melynek megtérítését az országos kiegyenlítési alapból kérik. A rendkívüli költségvetés közel 4 millió korona, amelyet a már felvett 1 milliós kölcsönnel cs a várható negyedmilliós állami hozzájárulással akarnak részben fedezni. A hiányt újabb kölcsönökkel akarják előteremteni.

xx Korpás fejbőrnél, zsíros hajnál szuverén hatású a Sulfamyl kénshampoon. mely megszünteti a fejbőr zsírosságát, tisztítja a pórusokat. elősegíti a haj növekedését, ezenkívül fertőtlenítő hatású. Szőke, barna, fekete haj részére kapható minden parfümériában, drogériában és gyógyszertárban Csehszlovákiai vezérképviselet: D. Enge.1, Bratislava., Ventur- s'ká 12. " (10)

— Akasztott ember a gajdeli erdőben. Ny’trai

munkatársunk jelenti: A gajdeli erdő mé’yén néhány munkás tegnap egy akasztott ember hullájára bukkant. Az értesített csendőrség megállani- tctta, hogy a holttest mintegy két hónap óta függött a fán és már erősen oszlásnak indult. Az öngyilkos ruháiban semmiféle igazoló írást nem találtak. Mellette egy kézitáska és egy kerékpár bevert. A nyomozás folyik a halott személyazonosságának megállapítására. f

raaiBSg*ffi8Bium^

„Gyengül az étvágyam" ' panaszolja a 118 éves csallóközi asszony

Látogatás Nagybodahon a köztársaság legöregebb asszonyánál ■ ■ ■ „Már csak ráérek meghatni“

Dimaszerdahely, november 2. (Saját tudósi- tónkt/óL) Megemlékeztünk már arról, hogy Nagyibo’dakon él Csallóköz és valószínűleg az egész köztársaság legöregebb asszonya, a 118 éves özvegy Ladics Jánosáé, szül. Vajas Verőn. Munkatársunk most felkereste a hajlottihátu, de még friss szellemű öregasszonyt, hogy beszámoljon egy szinte valószínűtlen korú ember emlékeiről.

118 évvel ezelőtt, mikor Vajas Verőn született, még I. Ferenc király uralkodott ezen a területen. Meghatóiban léptünk be a dumaparti község alacsony kunyhójába, amelyben még él az öregasszony, aki a Kossuth-bankókat számolgatta már nem egészen gyermekkorában.

A kis házikó, amely egy félsziget-szerű benyúló dombon épült a Duna habjai között, születése óta az öregasszony hajléka.

A domb alján sövénykerités védi a házikót a Duna haragja ellen. A kerítést gondos kezek kóróval is kiibélelték. Egy disznóól és egy tyúkketrec szerénykedik a lakóházon kívül az alig pár négyzetméter területű udvaron. Majdnem derékig le kell hajolni, hogy bejuthassunk a nádfedeles kis hajlékba, amelynek ajtajában villogó szemű fekete macska fogad bennünket.

Délután öt óra volt még, de özvegy Ladics Jánosáé már ágyban feküdt. Illendőségből! fel akart kelni, de persze nem engedtük.

— Korán fekszem, kérem szépen, mert máj- öreg vagyok. Jaj. hát van valaki a világon, aki még én rám is kiváncsi?

Aztán szorgalmasain igyekszik válaszolni minden kérdésre. Arra nem emlékszik, hogy mikor született, de a plébános ur nemrégen nézett utána és akkor megállapította, hogy 118 éves. .•

— Ebben a háziban születtem, azt b'zotosan tudom. Fiatal koromban még jó világ volt. Hét gyermekem volt, köztük volt egy „mafcróc" is. áld a tenger t-ulsó partján élt, de már meghalt. Egy lányom van még, az már több mint 80 éves, fa többi gyermekem mind meghalt.

rn, ~ t p-' f i «*' t n**\ r

— Hát a negyvennyolcas sízaihadsághiaircira emlékszik-e Ladics néni? — kérdezzük a ked- vesikamgu, szives nénikét.

— Hogyne emlékeznék! Jártak itt kurucok, labancok, bizony csuda világ volt itt akkor. A Kössutílubankóra még igen jól emlékszem.

Igen sokszor felzavartak még éjjel is a „vasas-németek", mert Kossuth ^katonákat kerestek. Még a gyerekektől is azt kérdezték, hogy van-e katona a faluban.

Dúltak, raboltak, fosztogattak. Egyszer a kurucok, egyszer a labancok.

Az öreg néni, aki a fogalmak összezavarásával még arohaikusaíbb levegőt teremt maga körül, bizalommal mosolyog akkor is, ha a jelenre kerül a szó.

— Jól megvagyok, hál‘ Istennek, — mondja,. — A jó emberek csak megkönyörüluek rajtáim.

Egészségem van, csak az a bajom, hogy ke- vesedik az étvágyam és nem tudok már olyan jóízűen enni, mint azelőtt.

Füstölt húst már neim ehetek, mert igen nehéz lesz tőle a hasam. Ped'g nagyon szeretem az oldalast. — Szinte csettint hozzá nyelvével.

Siránkozó oérnaszál-vékony hangján sorra olp -műszolja, mi mindent nem ehet már és őszintén megsajnáljuk a ráncosam! nénikét, hogy 118 éves koráiban igy elgyengült az étvágya. Sorsával egyébként meg van elégedve és a mindennapi csekély kenyeret, amire még szüksége van. a falubeliek könyörületeseége nyújtja számára.

— Tessék ki:mi aiz újságba, hogy különösen Világi Ernőék igen áldott jó lelkek, minden nap elmegyek hozzájuk és mindig adnak enni.

— Hát aludni tud-e nénémasszo.ny?

— Mint a tej, hála Istennek, — volt a válasz. — Abban nincs hiba! Ha ilyenkor lefekszem, kakasszóra ébredek.

Mikor megkérdezzük, hogy szeret-e élni ilyen magas korral, nincs-e terhére az öregség, ijedten mondja: ; ? ; _ .. g

— Már csak ráérek még meghalni, mert igen félek a haláltól.

özvegy Ladics Jánosné fürge alacsony asz- ezonyfca, aki hajlott hátával naponta többször is bemegy a faluiba és büszkén mondja, hogy

még soha sem volt beteg és még soha orvosnál nem volt.

Csak az étvágy, az gyengül. Pedig úgy szopat enni

Dr. SZEIFF GÉZA.

Kérdezze meg orvosát!

Feltétlenül ajánlani fogja a

•«Con t ratussi ■»“.*

Bayer Budapest

hörghurut e.- uöhögés esetén, Kapható

a gyónyszeriam , ;m vagy megrendelhető a csehszlovQis iá ; ^képviseletnél:

Dr. Ferenczy gyésjjz^eriár, Mukatevo.

— Elitéltek egy „hangos" elvált férjet. Komáromi tudósítónk jelenti: Obert Sándor gyékényesi szabósegéd feleségétől különváltan élt a bíróság ítélete alapján. Obert nem nyugodott bele a válásba, hanem továbbra is háborgatta feleségét édesapjának, Cagány Adolfnak házában. Egyszer revolverrel ment látogatóba, beverte az ablakot és halállal fenyegetett mindenkit. Obert Sándort feljelentették és magánlaksértés, jogtalan fegyvertartás miatt a bíróság elé került. Obert azzal védekezett, hogy gyermekét akarta meglátogatni és másképpen nem jutott hozzá, csak revolverrel. A bíróság kétheti fogházra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. A családi háborúsággal egyébként már az esküdtbiróság is foglalkozott tavasszal, mert az após el akarta vágni baltával a veje nyakát.

xx Fűtés kávéval! Bizony már idáig jutotI

tunk. A brazíliai gyárak nyers babkávéval fütik a kazánokat, a brazíliai vasutak pedig kávé- brikettel fütik a mozdonyokat. Hogy miért van ez igy, azt mi közönséges halandók nem tudjuk megérteni. Egyet tudunk azonban. Ha a babkávé nekünk túl drága s ha Brazíliában fütenek vele, akkor nekünk valamilyen pótlékot kell keresni, hogy ne nélkülözzük azt a meleg, barna és aróníatikus reggeli italt, amely már annyira a mindennapi kényelemhez és jómódhoz tartozik, hogy nem is tudnánk róla lemondani. Szerencsére a mi gyárainkban hazai rozsból és hazai nemesitett cikóriagyökérből olyan pótszereket, t. i. Perola rozskávét és valódi Franckot készítenek, melyek segítségével reggelire és uzsonnára kiváló izü és arómatikus kávét főzhetünk.

|j

Irtai Szifnyai Zoltán

Az utolsó villamos ment el az orra előtt. Sár-| ga ' lámpaszeme még látszott egy darabig, aztán j kis fénylő gombbá zsugorodott és hirtelen eltűnt ’ a néptelen ucca görbületében. Enyhe tavaszi éj-1 szaka volt s a ligeten át nem is olyan hosszul az ut hazáig. Már megtette máskor is. Most | mégis valami benső ellenkezést kellett leküzde- j nie, amint keresztülvágott az úttesten és elindult f a liget bejárata felé. Eszébe jutott, amire már! többször figyelmeztették, hogy fiatal hölgynek í mégsem tanácsos késő éjszaka magányosan mennie át a néptelen ligeten, melynek sürü bök- ■ rai — nem lehet tudni — bármikor rejtegethet- j nek váratlan veszedelmet. Megtehette volna, \ hogy visszafordul és a barátnőjénél, akitől kevéssel előbb távozott, tölti el ezt az éjszakát. De nem, ő nem fél és különben is amit egyszer elhatározott, azt végre is szokta hajtani.

Rátért a liget széles sétányára és szilárd, félelemnélküli, szinte férfias ütemet vitt a lépteibe. Kissé zavarta az a gondolat, hogy ezekkel a kemény, határozott léptekkel, valahol a tudatnak mélyéből, önmaga felé küld bátorítást és erősítést. Nem a félelemérzést küszöbölte kij magából, hanem csak az idegeit erősitgeti a veszedelem lehetőségével szemben. A hosszú sétány, piramisalaku fák óriásainak sorfala között, méltóságteljes némasággal húzódott előtte. A gyéren elhelyezett villanylámpák fényállomásai néhány lépésnyi sugárban árasztották világosságukat s mögöttük a sötétség alaktalan árnyai gomolyogtak. A szél érintése halk susogásokat és zizzenéseket csalt ki a bokrok lombjaiból, melyek ijesztően hasonlítottak ahhoz a neszhez, amit a lombok közt surranó ember idéz fel maga körül.

Mindez persze csak afféle tévérzés, amit az éjszakai környezet hatása és a magányosság tudata vált ki az emberből. Csak addig tart, mig egy másik hangulat és tudat nyomul a helyébe. Többször megtörtént vele. hogy gondolataiba elmerülve áthaladt az éjszakai ligeten, anélkül, hogy erről tudomást vett volna, mert más képzetek kötötték le a figyelmét. Bosszantó, hogy

most, bármennyire akar, nem tud szabadulni eb- ; bői a gondolatkörből, az önfegyelem parancs- ; szava ellenére is elhúzódik az utmenti árnyaktól jj és minduntalan azon éri magát, hogy emberala- j kok körvonalát sejti távoli árnyékfoltokban. I Nem félek, mondja önmagát csillapítva s ugyan- j akkor kellemetlen érzéssel tölti el a hátralevő j ut tudata, melynek még a negyedét sem tette meg. Nem félek, ismétli, mert ha nem is vagyok j férfi, de ha arra kerül sor, van elég izmom ah- j hoz, hogy védekezzek, de ugyanakkor mégis i arra gondol, hogy mihez kezdjen, ha támadójának fegyver van a kezében. Nem félek és mégis j szinte felijecf a saját lépteitől, melyek tűrhetetlennek látszó zajjal verik fel az éjszaka csönd-1 jét, jelt adnak létezéséről a rosszszándéku embe- 8 reknek, mint az erdőn keresztül törtető vad akaratlanul is a lesbenálló vadásznak.

Elvégre ha nem is fél, mégsem szükséges erőszakosan magára hívnia fel a sötétben bujkáló emberek figyelmét. Hirtelen elhalkitotta a lépteit. Akkor a mély csendben határozott, erélyesen előrenyomuló lépeteket hallott jóval a háta | mögött. Egyszerre a torkában érezte szivének 9 lüktetését. Őt követi valaki! Irtózatos félelem | töltötte el, egy másik ember létezésének az ős-jj vadonból örökölt félelemérzése, egy cseppje az atavisztikus ösztönnek még abból az időből, amikor az idegen és ismeretlen ember egyben ellenség is volt. A megtámadtatás különféle és eddig csak ujságleirásokból átélt képei torlódtak össze, hemzsegtek az agyában. Holnap már az ő magányos éjszakai utjából lesz újságcikk. És ilyenkor sehol egy rendőr. Ó, milyen könyörtelenség az államhatalomtól, hogy nem tartogat védelmet azok számára, akik késő éjszaka magányosan kénytelenek keresztülmenni egy ilyen elhagyott helyen. Aztán pár pillanatra ismét lehűlt forró vére és gondolkodni kezdett. Nem történt semmi, mindössze egy ember halad mögötte, valószínűleg egészen ártatlan ember.

De azért meggyorsította lépteit. Ugyanakkor tisztán hallotta, hogy a mögötte haladó léptek is meggyorsulnak. Helytelen módszer .volt, ismét olyan cselekedet, mellyel a másik előtt elárulta félelemérzését. Azért sem. Újból lassabban ment. A másik is lassított. Lám. Dúdolt és fütyörészni kezdett. Legszivestbben futni szeretne, vadul, lélekszakadva. Reménytelen, az az ember biztosan jobban fut nála. Azért valamivel mégis gyorsított. A másik is. Most már semmit kétség, hogy ő üldözi, méregeti a távolságot, keresi az alkalmas helyet, ahol rátámadhat. Talán, ha beleorditana a fekete csöndbe, hogy segítség, segítség! Ez is hiábavaló lenne, mire előkerülne tálán valaki, tízszer is végezhetne vele. Istenem, miért nincs itt egy ember, egy férfi, akármilyen, de férfi. .. Miért kell nyomorultan elpusztulnia? S a léptek egyre közeledtek. Már egész teste verejtékben fürdőit. Nem bírja tovább, itt mindjárt összeroskad, már azt sem bánja, ha meg kell halnia, csak rettegnie ne kelljen tovább. És akkor a félelem őrületében egy gondolat ötlött az eszébe és megállt. Megvárta, mig üldözője a közelébe ért. Egy pillanatra zsibbadás dermeszt ette meg a testét, amint megpillantotta a félhomályból kibontakozó férfi óriásnak látszó alakját. Most rögtön meg fog halni. Ez maga a hóhér. Aztán, mint az eszét vesztett elitéit a vesztőhelyen a reménykedés utolsó cseppjével, néhány gyors lépést tett feléje, hogy irgalmat kérjen attól, akit a sors a végső leszámolásra küldött.

— Uram, — szólt hozzá a határtalan izgalom és a legbensőségesebb bizalom hangján, amire akkor az élet nagyszerű ösztöne tanitotta meg — én rettenetesen félek ... ne haragudjon, hogy megszólítottam . . . nem merek gyedül menni ebben az elhagyatott parkban. Uram, az Istenre kérem, kisérjen el a lakásomig!

Aztán lélekzetvisszafojtva figyelte a férfi arcát. A szemek, melyek az első pillanatban el- vadultan, sunyitva sütöttek rá, hirtelen meglágyultak. Előbb még orgyilkos szemek voltak s most egy férfié, lovagé, akihez egy gyönge nő fordul védelemért. A rekedt, érdes hang tőle tellő szívélyességgel felelt, hogy nagyon szívesen. Vele bátran jöhet a nagysága, ha ő van mellette, az ördögtől sem kell félnie. És széles törzsén megmozgatta, szinte megmutogatta a félelmetes izmokat. Közben valami csillanó acél- tárgyat süllyesztett a zsebébe, vagy csak a leány felizgatott képzeletének tetszett úgy, hogy csillanó acéltárgy volt.

— Magának olyan bizalmat gerjesztő, jóember-arca van — hízelkedett tovább, amint megindultak egymás mellett.

A férfi zavartan köszörülte meg a torkát:

— Igen, bennem lehet bízni — és kissé távolabb, tisztességtudóan távolabb húzódott a lány mellől, mintha ezzel is bizonyítékát akarná adni az ő megbízhatóságának. Egy-egy utjukba akadó gályát előzékenyen továbblökött, hogy még a cipőjét se sértse fel a leány, aki reá bízta magát. Az meg barátságos mosolyai között éberen figyelt a férfi minden mozdulatára, hogy védekezni, vagy futni tudjon, ha mégis sor kerülne rá.

Aztán végre kiértek a ligetből és néhány lépés után megálltak a leány lakásának kapujánál. A leány gyorsan megnyomta a villamosgombot és hálálkodva nyújtotta a kezét:

— Nagyon, nagyon köszönöm, uram, rettentően rossz érzéstől szabadított meg.

A férfi kezébe vette és pár pillanatra nem bocsátotta el a leány kezét. Mélyen, a leszámolt szándékok távol elvonuló viharának messzi villámfényével nézett a leány szemébe.

Az ismét megszeppent és türelmetlenül várta a házmester lépteinek csosszanását a kapu mélyéből. A férfi irtózatosan nagy tenyerének öblében forgatta, nézegette a mozdulatlanul vergődő kis kezet... Nem az történt vele, amit akart, pedig könnyű préda lett volna .. . Egyetlen biztos ütés a vasököliel és még sikoltani sem lett volna ideje. A leány karján lógó bőrtáskára sandított, aztán ismét a kis kézre nagy tenyerében. Mégis jobb igy, szép kis kéz, finom, úri kéz, kár lett volna érte.

A leány már úgy félt, hogy csaknem odalökte a táskát: ,,Ez a magáé, vigye, csak engem hagyjon élni!" De a férfi hirtelen lehajolt, egész a kezéig és ügyetlen, bátortalan mozdulattal kezet csókolt. Ugyanakkor a kapu mélyéből visz- szafelelt a házmestercsengő és kigyulladt a villany. A férfi elengedte a leány kezét és elugrott mellőle. Pár lépés után megállt.

— De máskor — mondta onnan — ne tessék éjszaka egyedül menni a ligetben. Én mondom, nem ajánlatos.

A zárban megfordult a kulcs, a férfi sarkon- fordult és hosszú léptekkel eltávolodott az éjszaka sötétiébe. A leány egy pillanatig még a küszöbön állt. nézett a távolodó férfi után, aztán mintha csak akkor ébredt volna valami bizonyosság tudatára, mely fenyegetően kisértett mellette hosszú Derceken át, félájultan hullott be a kapun.

12