Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)

1935-11-17 / 263. (3815.) szám

1935 november 17, vasárnap.

'PRXGAI-MagVaiíHÍWiAR

Kassa város

magyar kisebbségi kulíuréleíe

■ Szíklay Ferenc előadása a Kazinczy Társaságban ■

ga iránt való kötelességérzete szunnyad, de még kevésbbé érdekli a csehszlovákiai magyar kisebbség másutt kifejtett és példát mutató erőkifejtése. így esik ki hovatovább Kassa város magyarsága a kisebbségi kul- turélet közösségéből, mert nem érzi meg más, országos jellegű megmozdulásoknak rá I is vonatkozó jelentőségét. így lesz Kassal városa magyar szempontból lassan magába | zárt, betokozódott gócpont, mely ahelye ,jc hogy magából sugározna ki más kisebbségi j testrészeknek éltető erőt, belső bajai követ-J

ni és fejleszteni. A baj ott lappang, hogy ezen egyesületek mint jogi személyek, működési keretek, a bennük kulturmunkát kifejteni hivatott aktív kulturmunkások és receptív kuturtényezők, a közönség közt nincs meg a kölcsönös, tartózkodás nélkül való bizalom és megértés. Hol találjuk meg ennek az okát?

Magukban az egyesületekben nem, hiszen ezek, mint — ismétlem —■ jogi személyek, teljesen törvény szerint működő közületek, melyeknek legális voltát kormányhatósági(E tanulmány bevezető részét mult vasárnapi, november 10-iki számunkban közültük.)

A város felsorolt társadalmi rétegei mint külön-külön közösségek egymástól érzelmi és nivóbeli külömbözőségek folytán is el vannak szigetelve, külön-külön nem képesek hegemóniára jutva, általános érdekű s a város egységes jellegét kidomborító kul- turéletet kifejteni, közös munkára pedig bajosan hozhatók össze, mert az a közös nevező, mely az egységet meghatározhatná, akár Kassa, mint fogalom, akár a magyar kisebbségi gondolat vagy elvesztette, vagy még el nem nyerte méltó jelentőségét.

Jól tudom, hogy ebben nemcsak a kultúra fenntartó eleme, a számban megfogyatkozott, anyagiakban elszegényedett közönség a hibás, de az aktív produktív kulturmun- kások is.

Vegyük ezeket is számon:

Ahogy felsoroltam azokat az intézményeket, melyek az aktív kulturmunkásokat szolgáltatták, azt hiszem, azt is sikerült érzékeltetnem, hogy azok munkássága az élet . minden fázisára kiterjedt s nemcsak számbeli, de szak-beli változatosságot s ezzel sokoldalú, általános érdeklődést tudtak biztosítani.

Ma kikre lehet számítani mint produktív kulturmunkásra? — Azokra, akik a régiek közül itt maradtak — mondjuk meg egyenesen — egy-két nyugdíjazott tanárra. Ezek két kézen összeszámlálhatók, állandót és vissza-visszatérő szereplésüknél fogva legalább is megszokottak, nem vonzó erők, különösen nem azon társadalmi rétegek előtt, melyek idegennek érzik eszmevilágukat.

Az uj aktív kulturmunkások csoportjaj csak most alakul ki. A fiatal generáció kétségtelen itt áll már az előtérben,- lelkes, Képzett, szociálisan gondolkodó, friss, uj eszmékkel áldott, már belenőtt a kisebbségi sorsba, minden figyelemre és pártolásra érdemes, <— de, — Kassán vagyunk! — mely kritikával és bizalmatlansággal fogad minden újságot s még hosszú az idő, amig ez a fiatal, még veretlen sereg meg tudja hódítani a lelkeket.

A két generáció közül kiesett egy, — sőt lehet mondani: két korosztály s ez az ugrás határozottan káros befolyással van a kul- turéletünk folytonosságára. Egy másik tünet a fiatal generáció körében a ,,világnézeti", helyesebben felekezeti rétegeződés, ami — ha kiéleződik —■ a nemzeti, kisebbségi gondolatban egyesülésre utalt magyar társadalomba uj, nemcsak társadalmi, de felekezeti megoszlást is vihet be.

Ilyenné lakúit a történelmi tényezők behatása alatt Kassa városának eredetileg is ,,hideg" kulturtársadalma.

A jelenvaló okok

Nézzük az ezekből folyó, jelenvaló okokat.

Ezek között első helyen áll az egységes kassai, ,,regionális" szellemet kifejlesztő, a természeti adottságok folytán széthúzó társadalmi rétegeződést a kassai kulturmun- kában és kulturmegbecsülésben egymáshoz hangoló sajtó teljes hiánya. Nem szeretném, ha itt félreértenének. ,,Kassán" nemcsak magát a várost értem, a Hradovától a Köztemetőig és a Hustáktól a Tigrisig, de mint centripetális és centrifugális központját egész Keletszlovenszkónak, melytől több százezernyi magyar tömeg vár irányítást, eszmét, kisugárzó útmutatást a kisebbségi élet helyes felfogására, értékelésére, a kisebbségi önvédelemre s a kisebbségi kul- turélet fejlesztésére.

Kassa — lehet mondani —■ az egyetlen város ma Szlovenszkón és Kárpátalján, melynek magyarsága sem a maga emelke- dettebb szellemű, kulturális problémáival, sem ezeknek az általános kisebbségi problémákhoz való viszonyaival egyáltalában nem törődik. Csoda-e, hogy a kassai kultur- életet szeretettel nevelő, a törekvéseket megbecsülő sajtó hiánya folytán az a vezető szerep, melyet Kassa városa a kisebbségi sorsba való fordulás után történelmi hivatásából és szerencsés földrajzi helyzeténél fogva magára vállalt, mára teljesen kiesett a kezéből s az ab ovo is hideg kassai levegő fagypont alá süllyedt. Nemcsak a makeztében — műemlékké merevül.

A jelenvaló okokat tovább vizsgálva me-3 gint Gömöry főtitkár ur egy igaz megállapítására kell rámutatnom: ..Növekszik azoknak a tábora, akik nem mernek résztvennií semmiféle magyar kulturmegmozdulásban".

Kényes ponthoz érkeztem el, talán a legkényesebbhez: a magunk kisebbségi, kassai' nemzettestén végzett könyörtelen viviszek- ció utján a kisebbségi betegségünk alapokához.

És igy ráakadva minden bajunk alapokára, vessük fel talán az alapvető kérdést:

— Kinek van joga ahhoz, hogy a kisebbségi kultúréietben, akár mint produktív munkás, akár mint receptív tényező mint közönség résztvegyen?

A felelet könnyű és kézenfekvő, tekintetbe véve egy szabad demokratikus köztársaság alapelvét, a legteljesebb egyéni szabadságot. A felelet egy lehet:

— Mindenkinek fölíétlen joga van a ki-j sebbségi kulturéletben való részvételhez, aki a kisebbségi nemzettesthez tartozónak! érzi és vallja magát.

Szép, szép ez az alapelv, de hogy fest a helyzet a gyakorlatban?

Kerülni akarok minden félreérthető vagy félremagyarázható megállapítást s ezért Gömöry János szinigazságot tartalmazó megállapítását uj fogalmazásban szeretném megvilágítani.

A kulturéletet csak az e célra életre hivott egyesületek körében lehet megszervez-j

lag jóváhagyott alapszabályaik és szabad működési lehetőségük igazolja.

Nem szeretnék, —- az okokat keresve — senkit sem megvádolni azzal, hegy az állampolgári szabadságnak vagy a legálisan működő egyesületek jogkörének, — talán túlbuzgóságból — olyan magyarázatát adná, hogy a törvényekben, aucotmanylevél- ben elismert, pártfogás alá vett nemzeti kisebbségek öncélú kulturmozgalma az állam érdekeit sérti, tehát az abban való részvételtől tanácsos az államhatalommal közvetlenül vagy közvetve fügő viszonyban álló egyénék visszahúzódása. Az ökot inkább abban látom, hogy ennek a föl nem tételezhető félszeg felfogásnak maga a kisebbségi társadalom ad tápot fölösleges félelemből származó önkéntes visszahúzódásával*,

Úgy érzem, hogy a kisebbségi magyar kulturélet betegségének, — melyet a legel- hanyagoltabbnak látok — legelső orvosságát vagy terápiáját ebben a kölcsönös bizalmatlanságnak a megszüntetésében lehet megtalálni. Mihelyt felfrissül az előadók, a produktív kulturmunkások vezérkara azokkal az állami alkalmazásban levő szakértőkkel és hivatásos pedagógusokkal, akik az erre vonatkozó törvények és törvényerejű rendeletek nem-ismerése folytán nem mertek résztvenni a kisebbségi magyar kulturmunkában, mihelyt ugyanezen hivatalnok- réteg —■ ha legalább mint közönség — erkölcsi támogatásával buzditja, felemeli a — valljuk meg, már-már megfáradt — kulturAnglía te^es felszerelésű mozgó hadikórházat adományozott Abesszíniának. A kórház felszerelését Abesszíniába való szállítása előtt a canterbury hercegérsek megáldotta

7

munkásokat, megindulhat a gyógyulási folyamat.

Ennek a mindenesetre hosszas gyógyulás si folyamatnak eszközét kassai viszonylatban a városi magyar kisebbségi közművelődési választmány megalakításában látom -—• az 1919. évi 67. számú törvény és ennek végrehajtási utasításai, különösen a 28.480/ 1920. számú iskolai és népmüvelésügyi miniszteri .rendelet alapján.

Ezek a művelődési választmányok, melyek Szlovenszkó más vidékein már szép sikerrel működnek, az állami közigazgatás rendszerébe vannak bekapcsolva és bizonyos számbeli föltételek mellett, melyek Kassán is adva vannak, a nemzeti kisebbségek számára önállóan alakíthatók meg. annyira, hogy a kisebbségi választmányok tagja nem is lehet más, mint az illető nemzeti kisebbséghez tartozó egyén. Ezzel igazolható az, hogy maga az államhatalom törvénnyel gondoskodik a nemzeti kisebbségek kulturális fejlődéséről, amiből logikusan következik, hogy az állami alkalmazásban álló, magyar nemzetiségű kulturmunkások minden veszedelem nélkül résztvehetnek a magyar kisebbségi kulturmunkában. De ha ebben mégis fennforogna bármi kétség, ott van az iskolai és népmüvelésügyi miniszter 44.727/19. számú rendelete, mely nemcsak hogy megengedi, de egyenesen kötelezővé teszi az alája rendelt köztisztviselők részvételét ebben a kulturmunkában s hasonló intézkedésre hívja föl a többi minisztériumokat is.

Nézzük már most a művelődési választmányok további összeállítását:

a) A közigazgatási testület (a járási, ib letve városi vyborok) kiküldöttei:

b) minden közép- és polgári iskola tanári testületéinek egy-egy képviselője és az elemi iskolák egy képviselője;

c) a legfontosabb kulturegyesülctek 1—1 kiküldöttje és

d) a népművelés szakemberei, akiket a művelődési választmány kooptálhat.

A törvény, vagyis az államhatalom elismeri tehát a kisebbségi kulturegyesületek teljes egyenjogúságát az állami kulturténye- zőkkel azzal, hogy egy asztal mellé hívja őket a kisebbségi kulturproblémák megbeszélésére. Ezt mondja ki a törvény s e világos állásfoglalás mellett minden más állás- foglalás el kell, hogy némuljon! És ha az egyesületek képviselőikkel benne lehetnek a művelődési választmányban, tehát erről a részről is törvényeseknek és plauzibiliseknek ítéltetnek, annak sem lehet lényegbe vágó akadálya, hogy az államhatalomtól függő kulturmunkások résztvegyenek az egyesületek külön — a művelődési választmányok programján kívül eső — kisebbségi kulturmunkában is.

De tovább megyek. Mivel a művelődési

I választmány „kerékasztalánál" —- ahol tudniillik mindenki egyenlő egymással — találkozhatnak az egymástól társadalmi tagoltságok folytán elszigetelt kulturrétegek, ezek is egymásra találhatnak és kölcsönösen kiI egészíthetik egymás működését.

Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem ezzel a rövid megvilágítással azt, amit szerettem volna, hogy tudniillik egyedül a köz- igazgatás hatáskörébe tartozó művelődési választmányokban kifejthető közös munka, a kulturális tényezők egymásra találása, kölcsönös megismerkedése oszlathatja el azt az eddig tapasztalt bizalmatlanságot és félreértést, mely a kisebbségi kulturmunka egyes faktorai között fennállott. A kérdés sokszálu szövevényéből csak a leglényegesebb pontokra hívtam föl a figyelmet, a művelődési választmány összefogó és kiegyenlítő etikai értelmére, az anyagi vonatkozásokra nem, pedig ma az is fontos, hogy az ilyen kulturmunkának anyagi alapját a közköltségvetések biztosítják s igy a népnevelés, a kulturmunka áldásaiban a legszegényebb néposztály is részesülhet.

Tudom jól, hogy megállapításaim csak elméleti értékűek s beláthatatlan, hogyan alakul ki a gyakorlatban ezen az alapon Kassa város magyar kisebbségi kulturmun- kája és kulturélete. De azt hiszem, igaz ezzel szemben az is, hogy megfelelő diagnózis és elméletileg átgondolt gyógyeljárás nélkül praktikus terápiát megvalósítani nem lehet s a rendszeres gyógyeljárás nélkül nehéz beteget talpra állítani csak kuruzsló tud, a beléhelyezett abszolút bizalom és a beteg önszuggeszciójának a segítségével. Mivel ez a két lelki tényező Kassa magyar társadalmában — amint kifejtettem — nehezen képzelhető el, más megoldás nincs, minthogy azok, akik szeretik a várost s akik éppen olyan aggódva nézik kulturális hanyatlását —- magyar kisebbségi viszonylatban —• összefogjanak, lelkesen, oda- .adóan, áldozatosan .. *