Prágai Magyar Hirlap, 1935. november (14. évfolyam, 250-274 / 3802-3826. szám)
1935-11-17 / 263. (3815.) szám
6 ^^gaJVW&ARHTRLag Az „Epizód” című bécsi filmnek világszerte igen nagy sikere van és ebben az az érdekes és figyelemreméltó, hogy ez a siker nem is filmsiker. Ez utóbbi nem lenne igazolható, mert a film bár kedves és ügyes, mégis csak epizód. Paula Wessely kis bécsi iparmüvésznőt alakit benne, akit nem kábít el a gazdag és előkelő barát, hanem ,,a szivére hallgat”, mint azt a régi romantikus időben mondták és feleségül megy egy szegény fiúhoz, mert szereti. Ennyi az egész. Nem sok akkor sem, ha kevésbbé szárazon adjuk elő és Paula Wessely nagy művészete sem tetézi a film értékét. Valóban csak ennyi. Mégis ebben a „csakban” benne foglaltatik a film sikere. Ez a kis epizód meghódította a közönséget, világszemléletté nőtte ki magát, talán csak epizódszerü világszemléletté, de tagadhatatlanul úgy, hogy egy percre elárulta a mai ember vágyát: vágyunk arra az epizódra, amelyben szivünk szavára hallgathatunk, nemcsak akkor, ha szerelemről van szó, de még sokkal inkább akkor, ha a mai élet teljes komplekszumával találjuk magunkat szemben. Ez a kis iparmüvésznő mer. Megteszi, amit nekünk nem szabad, mert ha megtesszük, ferde helyzetekbe kerülünk a gyakorlati életben, amely nem enged meg fényűzést. Hajdan, az epizódok korában a szív szavára hallgatni (hogy ennél az ósdi kifejezésnél megmaradjak) nem ment fény- üzésszámba, mert aki tette, nem volt egyedül és nem ütött el szemmelláthatólag a tömegtől. Ma elüt, ma ujjal mutatnak rá, egyedül marad és ez végzetes veszélyt rejt magában. A kis film világszemléleti attitűdje az, amit sem a szövegkönyv írója, sem a rendező, de még Paula Wessely sem akart, és a film sikere amolyan ráhibázás erre az attitűdre. Tudatosan szembehelyezkedik a tömeggel, csakis epizódban megengedhető daccal teszi, elszántan, hogy jöjjön, aminek jönni kell, de a tömegtörvényszerüségtől el- ütően előbb jöjjön az epizód: az egyéni élet epizódja. Persze előre tudja mindenki, hogy csak epizód maradhat, a mai életirammal nem veheti fel a versenyt, aki dacol vele és mindenki tudja, hogy a bohémélethez is olyan havi összegre van szükség ma, amelyért dolgozni kell. Más szóval, bohémélet lehetetlen. Régebben berlini, párisi, müncheni müvészkolóniák frissen és derűsen éheztek. Tehették, mert a törzskávéház főpincére, ha kellett, évekig, sőt évtizedekig hitelezte az éhezéshez feltétlenül szükséges kávékat, két tojást pohárban, sőt a híresebb bohém-éhezőknek a húsokat és tésztákat is. A háboruelőtti Berlinben évente hetvenezer lakás állt üresen, —■ nem volt fontos, hogy ebben vagy abban a műteremben él-e egy művész, akár egy egész családdal. A művészet, a bohémkedés az éhezéssel együtt valahogyan bele volt kalkulálva az ország költségvetésébe. Ma nincs. Ennek az epizódnak, a főurian jóllakott éhezésnek, a polgári bohémkedésnek egy és mindenkorra vége. Amikor pedig a művészek belátták, hogy elérkezett a komoly bohémélet és még komolyabb éhezés kora, letettek róla, hogy holmi Murget és Puccini róluk mintázzon regényt és operát és most azon vannak, hogy ők Írjanak olyat, ami annyit hoz a konyhára, mint Puccini Bohémélete. A tömeg világszemlélete, amely nem tűr kivételt és csapongó humort, mert csak a létért való küzdelmet és a szervezkedést látja, az egész vonalon győzött. Vele húz most ujjat az Epizód című fim és csodák-csodája: tetszik, mert szembehelyezkedik a tömeg- gondolkodással. Tetszik, mert megvan ben- eie az a bátorság, amely a világból kiveszett és az egyén olyat mer, ami ellen tömeg és szervezkedés hadakozik: a kivételt. Valami idejemúlt, veszélyes, de éppen ezért rokonszenves lelki és szellemi nobilitást látnak benne azok, akik fölött az általános törvényszerűség uralkodik és akik nem merik önmagukat, a saját létüket és egyéniségüket forszírozni, nehogy elbukjanak. Valahol a lelkűk legmélyén persze sejtik, hogy éppen ezért buknak el, akkor leginkább, ha megállják helyüket az életben, hiszen nem ezt a helyet áhítozták és nem ezt az életet akarták. Ha ma egy kis iparmüvésznőnek, aki végleg elszegényedett, előkelő és gazdag barátja akad, aki a pénzéért nem akar semminemű ellenértéket, nem durva és erőszakos és nem használ ki kétségbeesett helyzeteket, a kis iparmüvésznő aligha fog róla csak azért lemondani, hogy egy fiatal szegény fiú felesége lehessen. Mert ha az akar lenni és a gazdag és előkelő barát nem gördít akadályt az útjába, semmi oka sem lesz arra, hogy szentimentális epizódot nagy és nemes cselekedetté fújjon fel. Egyszerűen nem hisszük el neki. A filmnek elhisszük. A szentimentalizmus korában az ilyen epizódra azt mondták, hogy ostoba. Akkor az ibseni „realizmus” Budapest, november 16. (Saját tudósítónktól.) A pesti körúti szálló 312. számú szobájában e napokban sudár termetű, előkelő megjelenésű fiatal leány szállt meg. A körúti szállóban hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy ezé-p nőket lássanak, mert hiszen itt lakik a filmesek jó része, de aa újonnan érkezett vendég mégis általános feltűnést keltett. Mikor aztán kitöltötte a bejelentő lapot, pillanatok alatt szétrepült a hir a hallban ülő kiváncsiak között: — Megjött a Saljapin leánya. Itt van Sál japán Marina. Az érdeklődés és a lelkesedés egészen jogos is volt, hiszen a huszonegy éve6, valódi aranyszőke hajú, csillagkék-szemű leány szebb, mint valaha, pedig valaha szépségkirálynői címet é6 jelleget nyert Parisban. Ő volt pár év előtt „Miss Emigráns Oroszország14. Hétfő délután felkerestem szállodai szobájában Saljapin Marinát, az érdekes életű, vüágot járt , szép leányt egy rövid kis interjúra. Kopogtatásomra egy csengő szoprán és egy mély basszus egyszerre felelt: „Entré!“ A kényelmes szállodai szobában egymással szemben ült a világhírű apa és leánya. Gondoltam: remek, két interjú egy csapásra! De aztán kettőből csak egy maradt, mert Saljapin rövid idő múlva titkárával. Kasuk úrral a belvárosba indult bevásárolni. Pár mondatot azonban igy is sikerült a mestertől kicsalni. — Betegségem után, — felelte a hirtelen feltett kérdésre, — amikor már kissé magamhoz tértem, Andalúziába mentem, ahol kis parkos villám van. Az andaluziai nap és a jó spanyol borok azután kigyógyitottak teljesen. Innen Tirolba mentem, most pedig itt vagyok, innen pedig tovább, pár hónap múlva Kínában leszek, mert hiszen a művész hazája széles e világ ! Ahogy beszél, mosolyog ez a nagyszerű művész. Nem hinné senki, hogy pár hónap előtt még féllábbal a sir szélén állott. Hatalmas fizikuma legyűrte a betegséget és most folytatja ott, ahol elhagyta. Járja a világot. Ninc-s megállás. — No, Mannám, — mondja a művész, — nekem most mennem kell. — És nagy-nagy szeretettel átöleli leányát Az óriás mellett olyan ez a fiatal leány, mint egy kis virágszál a hatalmas tölgy árnyékában. Búcsúzik és már rohanna is, de egy percig még tartóztatom. — Még egy aíáirást kérek, — és nyújtom felé a papirt. — Hát azt lehet. — Elővette töltőtollát, határozott vonásokkal aláírta : e Egyedül maradtam Saljapin Marinával. Kényelmesen elhelyezkedve egymással szemben, intézem hozzá kérdéseimet: — Úgy tudom, Parisban Önt választották meg .Miss Emigráns Oroszországnak41, örült ennek ? — Oh, dehogy. Erről az ügyről beszélni sem szeretek, mert tiltakoztam ellene, de a párisi újságírók ragaszkodtak hozzá, hogy engem válasszanak meg Ott sem voltam, mikor ez történt. Higyje el, sokkal szebb nők vannak Parisban, én egyáltalán nem vagyok szép. (Én a párisi újságíróknak adok igazat: Csak Marina lehetett Miss Oroszország.) — Mikor volt utoljára Oroszországban? És mire emlékszik? ■HBBSEHBaBBBHÍinnBHnHB vök a döntő érv, mert támadta a szentimen- talizmust, ellentéte volt és az ellentéten fordul meg minden. Ma, a realizmus korában, amikor Ibsent azért nem adják sehol, mert nem ellenkezik a korral, sőt nála jóval egyszerűbb és problémanélküli, a szentimentalizmus támad: rátámad a realizmusra, kihívja az ellentétet és ezért van benne olyan lökő erő, amely diadalra viszi a szentimentális kis filmet és világszemléletté fokozza az epizódot. Az egyén és a tömeg áll itten szemben egymással, a gondolkodás és cselekvés kiveszőfélben levő úgynevezett előkelősége, amely nem hagyja magát, amely küzd olyan jogokért, amelyek nem észsze- rüek, szentimentálisak, de erőteljesebbek a •mai realizmusnál, amely behódolásnál nem egyéb. Valljuk be minden teketória nélkül, hogy az életfelfogást és világszemléletet megha— Tizennégy évvel ezelőtt jöttem el és azóta nem voltam otthon. Sóhajt. Szemei elhomályosulnak, majd folytatja : — Azért mindenre nagyon jól emlékszem. Moszkvában születtem, de ott nem sokáig maradtak szüleim. Átköltöztünk Szentpétervárra. Gyermekkorom nagy részét itt töltöttem. Nagyon szerettem pétervári házunkat, a lakás minden egyes bútordarabjára emlékszem. Mikor eljöttünk, még a falakat is megcsókoltam. A nyarat mindig a Kaukázusban töltöttem. Erre Is szívesen emlékezem vissza. A gyönyörű ódon házak, templomok, remekei a reneszánsz művészetnek. — Hazátlannak érzi magát és visszavágyik ? — Imádom a hazámat és nagyon fáj hogy nem élhetek ott, — mondja meghatódva, — azóta járom a világot és hazám helyett hazát keresek. — Mégis, ho] érzi magát a legjobban ? — — Tirolban. Az év egyharmadát ott töltöm. St. Anionban és Kitzbiihelben már mindenki ismer. Tirol egy kicsit kárpótol elvesztett hazámért. — Melyik szerepében szereti legjobban édesapját ? — Természetesen Boris Godunovban és Don Kihot-ban. — És a Faustban ? — Hát ez talán komikusnak hangzik, de még sohasem hallottam, éppen azért jöttem most Pestre, hogy ebben a szerepben végre lássam. Azt hiszem, tetszeni fog Apám, mint Mefiszíó. — Budapest megnyerte tetszését ? — Nagyon tetszik Budapest, egész nap a várost járom gyaiog, még a Várba is gyalog mentem fel. A királyi palota fenségesen szép és a kilátás a Yárkertbő! felejthetetlen. — Talán már gulyást is evett ? — kérdem mosolyogva. — De mennyire, meg csirkepaprikást és tokaji bort ittam hozzá. Utánozhatatlanul kedves, ahogy németül, a paprikást, meg a tokajit kiejti. — Kiket ismer a magyar művészet reprezentánsai közül ? — A nyáron Salzburgban voltam az ünnepi játékokon és oít hallottam Rcssler Endrét, a budapesti Operaház művészét Fidélióban. Gyönyörű tenorja van és nagy sikere volt Salz-" burgban. Sajnos, más magyar művészt nem is-1 merek. De remélem, hogy Bécsben, ahol a tél ] egy részét tölteni akarom, majd megismerem f Anday Piroskát és a többi magyar énekest, fi Sőt, a tél folyamán Pestre is szándékozom még 8 jönni. Tartós vízumot váltottam és így, amikor! akarok, lerándulhatok. Akkor a budapesti Ope-L rabázat is meglátogatom, feltétlenül. — Olvasott már magyar Írótól ? — Oh, igen, de nagyon sajnálom, hogy nem s : tudom eredetiben is elolvasni. Talán ezért még magyarul is megtanulok. — Ez jólesik, ha szándék maradna, akkor is. A beszélgetés további során még megkérdem hogy párisi tartózkodása idején a művészet mely ágával foglalkozott intenzivebben. — Klasszikus táncot tanultam egy híres művésznőtől, sajnos, abba kellett hagynom, mert síelés közben térdben eltört a lábam. Soha többé nem táncolhatok. — Egy ilyen kozmopolita nő élete azt je- 1 lenti-e, hogy a szerelmet teljesen kikapcsolja az 44 életéből ? — Szerelem nélkül nem lehet élni. Az én sze- ], relmem mindenütt kísér. Mindenütt velem van. y És ez a művészet. Legyen az akár színház, ^ akár hangverseny, esetleg egy jó film. e — Még egy kérdést. Együtt utazik édes- p apjával ? • — Sajnos, nem. Én Bécsbe utazom. Apám pe1935 november 17, vasárnap. tározó fogalmak átalakulásával is úgy va* gyünk, mint a művészetek forradalmával! alig múlt el húsz év, a forradalomnak nyoma sincs és minden újra ott tart, ahol an- nakelőtte. Nem változott semmi, egy-egy árnyalat csupán és ez is lényegtelenül. Az Epizód-film poros, régivágásu, szentimentális. Nagyon sokáig nem volt benne részünk, mert senkinek sem volt bátorsága a banalitáshoz. Most jólesik. Örülünk, hogy valaki kimondta helyettünk, amit takargattunk, mert modernek voltunk, szenvtelenek a javából. Itt a kedves Paula Wessely és itt ez a jelentéktelen film, amely olyan, mint egy Anna-bál vagy a herkulesfürdői emlék. Sokat voltunk Ostendében, Nizzában, Paris- plage-on- — most itt van Herkulesfürdő és Anna-bál, lampion és kottilón. És az Epizód-film nagy sikere bizonyítja, hogy alig várjuk már a hölgyválaszt. Asgáthy Erzsébet: $<zá$ulda vonaton. Kattogva zugnak a kerekek az éjben . . , Ram-ta-ta, ram-ta-ta, ra-ta-ta-ta, tam . . . Testvérként visszhangzik szivem a sötétben : Ram-ta-ta, ram-ta-ta, ra-ta-ta-ta, tam . . . Feketén ásít a messzeségek torka S elnyeli mohón ezt a vészes rohanást. Fütty sikolt ! — Állomás! — — — — S újra nekivágunk: Tovább csak ! . . . Tovább csak ! . . . Jöjjön csak a más ! Ram-ta-ta, ram-ta-ta, ra-ta-ta-ta . . . Más ! Száguldva, zihálva feszülünk az éjnek, Részvétlen marad messze mögöttünk a múlt. Sistergő gőzbe fül a kipattanó szikra, Mely egy-egy percre remegve kigyult, Eívész a cél, vagy a vég a sötétben, Csattog a váltó és hajlik a sin. Csitt - csatt !--------és vágtat a vo natunk az éjben, S mint örök vágy, vagy a szüntelen kin, Kerget és hajszol ez a dallamtalan dallam : Ram-ta-ta, ram-ta-ta, ra-ta-ta-ta Tam . . Döngve és zakatolva zihál a szivem, Meddig még, meddig tart e rohanás, e bál ? Jön-e még, lesz-e még. vár-e még a holnap, Élt-e a perc, amelyik mostan tova záll ? — — Tágulva meredek a titkos sötétbe, A vérem vad ritmusa fel-felmuzsikál! — — Futok a síneken. — Futok — jaj, — amíg nem I Rohanó vonatom az éjben megáll. I Rohanó vona-toni az éj-ben . . . meg-áll-------•--------Ram-ta-ta . . . ram-ta-ta ... ra ta-ta-ta . . . Ta m . . . Tam . . . dig Prágán keresztül Berlinbe. Azt sem tudom, mikor fogunk megint találkozni. És most szerepet cserélünk. Ő kérdez: — Nem tart egy kicsit velem ? Megyek megnézni az esti Duna-partot. Azt mondják, gyönyörű a budai oldal, a Gellérthegy esti kivilágításban. — Nagyon szívesen vállalkozom arra, hogy elkísérjem. (Azt hiszem, egy pár pesti fiatalember szintén . örömmel tette volna ezt.) Felvette kék délutáni ruhájára (párisi modell) kék kabátját, fejére egészen eredeti formájú piros kalapot tett piros kötött keztyüt és piros reti- kiilt vett a kezébe. Tgv indultunk neki a pesti estnek. A körúton egymás után gyultak ki a lámpák és a színes transzparensek ... SZENTGYÖRGYI ELVIRA Saljapin és Marina leánya Budapesten Rövid interjú a világhírű énekessel ipimdmw vitégsamlélet Ida: Vleu&auec Dal
