Prágai Magyar Hirlap, 1935. október (14. évfolyam, 224-249 / 3776-3801. szám)

1935-10-19 / 240. (3792.) szám

6 Ne hordjon régi papucsot, meri az már úgysem melegít Éppen most, az átmeneti idő­ben van szüksége a legtöbb melegre• Szerezze be ezért meleg házicipőnket, melyet nagy választékban készítet­tünk az On számára. Láto­gasson meg bennünket Vételkötelezettség nélkül is szívesen lölpróbálunk Önnek több párat jgMÍáM Dám Sluzby, Václavské SAKK Aljechin ujabb pontot nyer Amszterdam, október 18. A világbajnoki párharc hetedik játszmájában félbeszakítás­kor Aljechin nyerésre áll. A játszma rend­kívül vad lefolyásai volt. Dr. Euwe képtelen volt Aljechin egészen újszerű, de kockáza­tos megnyitása ellen kellően védekezni. A párharc állása egyelőre 4:2, de Aljechin •ujabb győzelme esetén már 5:2 lesz. — Titokzatos országúti merénylet történt Bátkánál egy rimaszombati iparos ellen. Rima­szombati tudósítónk jelenti: Kandra István ri­maszombati csizmadia kedden este saját kocsi­ján, egyedül indult hazafelé a tornaijai vásár­ból. Amint a bátkai fordulót elhagyta, elaludt a bakon s lovai lassú tempóiban porosakáltak to­vább. Az erdei szakaszhoz érve, ismeretlen tet­tesek botokkal rátáim adtaik 6 az alvó embert többször fejbesujtofcták. A súlyosan sérült csiz­madia lovai megállották a helyszíniem s a vásár­ról szintén hazafelé igyekvő mezőtelkesi gaz­dák a kocsin eszméletlen állapotban találtak rá. A mezőtelikesiek valahogy eszméletre térítet­ték Kandrát. aki azonban legcsekélyebb fel­világosítást sem tudott adni a történteikről s azt állította, hogy a támadás álmában érte. Be­szállították a rimaszombati kórházba. A titok­zatos országúti merénylet ügyében a csendőr- »ég megindította a nyomozást, miután egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy a csizmadia áru­jából, vagy pénzéből hiányzik-e valami. xx A PRAGA uj modelljei. Baby. A Prága Baby az 1934. évi autószalonon modern konstruk­ciója ée feltűnően elegáns karosszériája által a legnagyobb elismerésben részesült s belőle a leg­több eladásra került. A Praga Baby azonban nemcsak belföldön, de külföldön is az elmúlt évekhez hasonlóan átütő sikert aratott. A Praga- Baby mostari modellje 9 centiméterrel széle­sebb, miáltal a kocsi kitűnő kényelmet nyújt. Ezenkívül úgy a motor, mint az egész felszerelés számos újítást tartalmaz. — Lady a neve ama uj modellnek, amely Piccolo néven szép múltra te­kint vissza. A Lady-kocsi igen gazdaságos, négy- hengeres, nagy teljesítőképességű gép, amelynek motorja. 1.45 literes s ez a motor a Piccolo 306-os kocsiknak kitünően bevált. A gép begymászóké- pessége valósággal csodálatraméltó és eme tu­lajdonsága különösen sportszempontból bír nagy fontossággal. Emellett nem lehet figyelmen kivül hagyni a gép elsőrangú rugózását sem. A kocsit uj karosszériába öltöztették, amely hosszabb és szélesebb is a Piccolo-kocsiénál s az üléseken négy személy kényelmesen elfér. — Super Pic-, colo. Uj köntösben került nyilvánosságra. Két­féle karosszériával felszerelve, egyrészt uj, ké­nyelmes, áramvonalas, másrészt igen elegáns, normális karosszériával. A Super Piccolo egyik legkényelmesebb és legelegánsabb gépkocsi. Mo­torja vízhűtéses, négyütemű és négyhengeres. Az egész gépet a legkiválóbb anyagból állítják ki, mely a Praga-autógyár legprecízebb műhelymun­kájának jegyeit viseli magán. — Golden Praga. Hosszú időn át lelkiismeretesen vizsgált nagytel- jesitőképességü, hathengeres, fényűző karosszé­riája uj gépkocsi. Szerkesztésénél a fősojlyt a kényelmi szempontokra, a sima menetre és ru­galmasságra fektették s ezt a célt a legteljesebb mértékben sikerült is elérni. Ez a típus ezintén kétféle karosszériát kap, úgymint egy áramvona­las, vagy egy normális modem karosszériát, ügy a modem, mint az áramvonalas karoeszériájti gépkocsik szerkesztése a kényelem és biztonság szempontjainak szemelőtt tartásával történt. A Gulden Praga 130 km-es óránkénti sebességet i?| elér és a motor teljesítőképessége 90 PS-ig terjed, Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a gyár ezen csodálatraméltó modelljét minden kénye­lemmel szerelte fel « hozzá még rendkívül olcsó áron. 1935 október 19* szonda#. Hassa 87 milliós költségvetése a város parlamentje előtt Tost helyettes polgármester bejelenti a kassai magyar kSzmüvelfidési választmány megalakulását Kasom* október 18. (Kassai szerkesztőségünk­től.) Kassa város kép viselőiéiül ete Maxon Mi­lán polgármester elnökletével csütörtökön dél­után öt órakor kezdte el tárgyalni a város 1936. évi költségvetéséit, melyet Barcs Lajos városi tanácsos terjesztett be. A költségvetés rendes szükséglete á jövő esz­tendőre 50,612.944 koronát tesz ki, melynek fedezetéül 45*424*148 koronát áUitottak be* A rendes költségvetés hiánya tehát 1936-ban 5,188.796 koronát fog kitenni. A rendkívüli költségve­tés szükségleti oldala 36*757.941 koronát* a bevételi oldala pedig 14,491.745 koronát mu­tat föl, a rendkívüli költségvetés hiánya tehát 22*266.196 korona. A városi gazdálkodás összes szükségletét ezek szerűit 87,370.885 koronában, a bevételek összegét 59,915.893 koronában irányozza elő az 1936. esztendei városi költségvetés, melynek teljes hiánya ilyenformán 27*454.992 koronát tesz ki. Ennék a jelentős hiánynak a fedezetére a pol­gármesteri javaslat a rendes költségvetés ol­dalán a 200 százalékos házbér utáni pótadót és 220 százalékos egyéb adók utáni pótadót, tehát a változatlan, tavalyi pótadókulcsot hozta javaslatba. Ezeket a pótadökaí összesen 4,962.175 koronás összegben irányozták elő. Ebhez az összeghez, ugyancsak további fedezet­ként, a 124.710 koronás városi adó- és illeték­hátralékokat és az 578.463 koronás pénztári készletet állítja be a költségvetésbe a polgár- mesteri javaslat. Ezek a fedezet! összegek 476.552 koronával haladják meg a rendes költ­ségvetés hiányát s ezt a többletet a rendkívüli költségvetés hiányának fedezetére viszi át a költségvetési előirányzat. A rendkívüli költség- vetés huszonkét milliós hiányát egyébként köl­csönökből kívánják fedezni. A költségvetés általános vitája Az általános vita első szónokaként dr. Oce- násek főorvos, a csehszlovák többség nemzeti szocialista vezére szólott hozzá a költségvetés­hez. Beszédében követelte, hogy a városházán nagyobb mértékben alkalmazzanak szlovákokat, követelte az uj kassai csehszlovák reálgimná­zium mielőbbi felépítését s ebben az esetben ki­látásba helyezte, hogy a premontrei gimnázium épületét visszaadják a magyar gimnázium ré­szére. Visszautasította a ,,Slovák“ támadását, amely lap az iskolaorvos-választás ismert bo­nyodalmaival kapcsolatosan azzal vádolta meg őt, hogy „elmagyarositjá“ a városi közigazga­tást. (Az év legjobb vicce ! — Szerk.) Kél év aiaft hétmilliós uf adóssás A magyarság pártjai részéről elsőnek Tost László keresztényszocialista helyettes-polgár­mester szólalt fel és beszéde elején összehason­lította a tavalyi és az idei városi költségvetés adatait az 1936. évi költségvetés adataival. A jövő évi költségvetést a legmesszebbmenő taka­rékosság alapján állították össze, de ennek el­lenére jogos aggodalmat kelthet, hogy 1934-ben három- és félmilliót, 1935-ben már négy- és háromnegyed milliót, 1936-ban pe­dig már több mint ötmillió koronát tesz ld a rendes költségvetés hiánya, amely ezek szerint emelkedő tendenciát mutat. Igaz, hogy ezzel szemben évről-évre emelkedik a rendes költségvetés szükséglete is, amely a jövő évben már ötven- és félmillió koronát tesz ki. A szükségletek emelkedésének túlnyomó ré­szét a folyton emelkedő városi adósságok ka­matterhei teszik ld. Viszont tagadhatatlan az is, hogy a város fejlődése is felfelé ívelő tenden­ciát mutat s hogy az állandóan emelkedő költ­ségvetési szükséglet ellenére a jövő esztendő­ben sem kerül sor a pótadókulcs emelésére. A házbéradó utáni pótadó a törvény szerint nem haladhatja meg a 200 százalékot, de a többi adók utáni 220 százalékos pótadókulosot a való­ságban 25 százalékkal emeli az újonnan beveze­tett tüzolitóadó, amely 241.705 korona jövede­lemtöbbletet jelent a városnak. Az emelkedő adóterhek és a rendkívüli költségvetés invesztí­ciós kiadásai, amennyiben sor kerül azok ke­resztülvitelére, hatalmas megterhelést fognak je­lenteni a város adófizető közönségére. — 1933 december 31-én a váróénak összes adóssága 63,751.083 korona és 51 ffllér volt. 1935 de­cember 31-én viszont g város összes adóssága 70,552.481 korona és 85 fillérre fog növekedni. Az emelkedés tehát két év alatt a hétmilliót erősem meghaladja. Meutőkörülményül szolgál­hat. hogy az általános műnk anélkül leég enyhí­tése kény szerit ette bele a város vezetőségét ujabb és ujabb adósságok felvételére. A város rendes évi költségvetése annyira stabil, hogy ahhoz hozzányúlni alig lehet, Segíteni kell a kitiparottágon! — Igen égető kérdésnek látom azt, — foly­tatta Tost helyettes polgármester, — hogy a város törzslakosságát képviselő kisiparos osz­tályon valami módon segíteni kéül. Igaz ugyan, hogy a rendes költségvetés a kisiparosság segélye­zésére 14.000 koronát, a rendkívüli költség- vetés ugyancsak 16.000 koronát vesz fej, de a két összeg együttesen is oly csekély, hogy a minimumot sem üti meg. Indítványozzuk te­hát, hogy ezt az összeget a rendkívüli költségvetés té­teleinél legalább 10.000 koronával emelni keflL A 10.000 koronára fedezetet találunk a rendki- vtiili költségvetésiben. Megalakul Kanén az önálló magyar közművelődési választmány — Az állampolgáré ági nevelést célzó népsze­rű tanfolyamokról szóló 67/1919. sz. törvény és az ezen törvényhez kiadott végrehajtási uta­sítások elrendelik az állampolgársági nevelést célzó tanfolyamok megszervezését és ezt a. já­rási művelődési válasz talány okra bízzák. E tör­vényre hivatkozva bejelentem, hogy Kassán az önálló magyar kisebbségi művelő­dési választmányt meg fogjuk alakítani, mert még abban az esetben Í6, ha az 1930. év­ben végrehajtott népszámlálás adatait vesszük, a hivatalos statisztika szerint Kassának 11.504 kifejezetten magyar anyanyelvű lakója, van s a 33.706/19. számú rendelet ilyen területeken a kisebbségi művelődési választmányok alakítá­sát 'kötelezővé teszi. Ez az alakulás még ebben az esztendőiben meg fog történni, ezért kérem a közgyűlést, hogy a magyar közművelődési választmány részé­re az 1936. évi költségvetésben 6000 koronát biztosítani szíveskedjenek e ennek fedezetét javaslom a színház renoválá­sára előirányzott 50.000 koronás tétel rovására felvenni. A színház renoválását úgyis több év­re irányozták elő s ha nem lesz készen 1936- ban, készem lehet 1937-ben és végeredményben mind a két intézmény a kuilturmunka szolgála­tában áll. — A rendkívüli költségvetés összesítéséből megállapíthatom, hogy a szükségletek fedezé­sére egyéb bevételek ciánén szerepel 14,495.745 korona, ebben az összegben benmfoglailtatik már a kétéstfélmáilliós kölcsön, amelynek adóssági kamatai már az 1936. évi rendes köitségvotés- ben fel vannak véve. Az ujabb kölcsönként fel­tüntetett 21,289.644 koronából pedig 15 millió a gáz­gyár, viliamytelep és vízmüvek részére fel­tétlenül szükséges beruházások fedezésére kell, a további 8 millióból pedig 6 millió a vágóhíd építésére előirányzott összeg, 2 millió a strand­fürdő és ravatalozó építéséhez felhasználandó összeg, az egész 8 millió tehát mind hasznot- hajtó befektetés és a város fejlődésével kapcso­latosan elkerülhetetlen. — Kassa város kulturális fejlődése, a köz- egészségügy oly fontos tényezők, hogy ezirány- ban a költségvetés tárgyalása elé akadályokat gördíteni semmi körülmények között nem aka­runk. És az a körülmény, hogy a képviselőtes­tület elé terjesztett költségvetést a részletes tárgyalás alapjául pártunk elfogadja, még nem jelenti azt, hogy a városi képviselőtestület, je­lenlegi összeállítása és a mai rendszer iránt bi­zalommal viseltetünk. A magyar kisebbség mindig lojálisán teljesítette kötelességeit és mert nagyon sok kívánni valónk van, jogaink kivívásáért a törvényes keretek között tovább­ra is harcaim fogunk. Javítsanak a kassai magyar reálgimnázium lehetetlen helyzetén A magyar nemzeti párt nevében dr. Ungár Jób ügyvéd szólalt fel az általánál vitában és hangsúlyozta, hogy a költségvetés elfogadása mindig a bizalom vagy bizalmatlanság kérdése. A magyar nemzeti párt nem viseltethetik teljes és fenntartás nélküli bizalommal a város veze­tőségével és igazgatási rendszerével szemben, mert hiányzik belőle a? a szellem, amely a vá­ros őslakosságának, annak a rétegnek, melynek bizalmából a párt tagjai ülnek a képviselőtestü­letben, jog06 érdekeit és követeléseit minden vonalon garantálná. Ez az oka annak, hogy az általunk képviselt polgárság jogait, gazdasági és kulturális igényeit, fiatalságunk elhelyezke­dési lehetőségeit csak rendkívül csökkentett mértékben és kivételes esetekben vagyunk ké­pesek érvényre juttatni. Itt van rögtön az egyet­len kassai magyar középiskola: a magyar reál- gimnázium lehetetlen helyzete, amely az állam- fordulat ó'ta tart. Akkor kiszorították modem és megfelelő otthonából és belekényszeritették egy egészen szűk elemi iskolai épületbe, melyet azóta még adaptálni sem próbálták. Ungár felszólalása után a vitát tovább foly­tatták. — Lopni akart a cselédlány látogatója. — Pöstyéni tudósítónk jelenti: Schulz Manó nagytapolcsányi fogorvos ai elmúlt éjjel arra ébredt, hogy rendelőjében világosság van. Az orvos fiát elküldte segítségért és a meg­érkező rendőr segítségével elfogtak az udvar­iban egy fiatal suhancot. A legényt azt val­lotta, hogy az orvosnál szolgáló cselédlányhoz jött látogatóba. Arra a kérdésre, hogy mit keresett az orvosi ^rendelőben, ahol értékes műszerek vannak, nem tudott felvilágosítást adni. Letartóztatták. xx A fényjö arc. A legszebb női arpqt is eb csufitja, ha az orr, vagy a kotnliqk fénylik. Ki­tűnő szolgálatot tesz ilyen esetiben a Sul- famyl kénes-krém, mely megszünteti aa arc zsírosságát. Alkalmazzák éjjelre, vagy pedig nappal púder alá. Kapható minden parfümé­riában, drogériában ás gyógyszertárban, Csehszlovákiai vezérképviselet: P. Eógel, Bratlfilava, Ventnrská IÁ **•) — Az erdő halottja. Rimaszombati tudósítónk jéteuti: Banczik János alsósziklási gazda csü­törtökön tűzifát fuvarozott az erdőből e már hazafelé akart indulni a szállítmánnyal, amikor a tartólánc bekapcsolásakor a szekér vissza­csúszott s keresztülment a kerekek alá került emberen. A helyszínre előhívott dr. Katona hatósági orvos már csak a beállott halált kon­statálhatta. xx A nedves hideg őszi időben könnyen szerezhet náthát, Ezért védje magát a meg­fázás ellen! Rendszeres Alpá-swbprs^z masszázs mellett elkerülheti a veszedelmet. Ezt orvosa is biaonyithatja. — ,»Jobb a fogházban/* Zsolnai tudósítónk jelenti: Malik János rovottmultu rudinszkai le­gény e napokban szabadult a fogházból és másnap rögtön lopást követett el, amelynél rajta­kapták. Malik örömmel vette tudomásul letar­tóztatását és kijelentette, hogy saivesen M visz- sra a fogházba, mert ifly legalább biztosítva yan a téli ellátása. mi^<ai-AŐAGteRHTRLag

Next

/
Oldalképek
Tartalom