Prágai Magyar Hirlap, 1935. szeptember (14. évfolyam, 200-223 / 3752-3775. szám)
1935-09-15 / 212. (3764.) szám
1935 szeptember 15, vasárnap* %^CT-MAGtaBlHIRLSR 17 Mesélnek a szepesi városok. . . Villámripori a lőcsei fehér asszony hites városáról Jelentős erdőbirtoka ellenére is komoly anyagi nehézségekkel küzd Lőcse városa, melynek élén három esztendő óta kormánybiztos áll Lőcse, szeptember közepe. (Kiküldött munkatársunktól.) A néhány kocsiból álló .kis bumlivonat tiz perccel korábban fut be a lőcsei állomásra a menetrendszerű érkezésnél, ami a vicinálisoknál szinte divattá vált vonatkésések idejében bizonyosan egyedülálló. Az alig három-négy utast, aki a városba induló autóbuszra száll, kéregető cigánygyerekek rohanják meg az állomás előtt s egy ur félig szívott szivarját dobja ki tréfából az autóbusz ablakán a cigány- gyerekek elé. Az egyik kis cigány széles örömmel kap a ,,zsákmány" után s a következő pillanatban már nagy füstkarikákat eregetve, integet a távolodó autóbusz utasainak, akik nevetve nézik a szivarozó ciesztendős múltra visszatekintő bank ma is egyike Szlovenszkó legtőkeerősebb pénzintézeteinek s ez a Késmárkon székelő s ugyancsak tőkeerős Szepességi Bankkal együtt nagy szerencsét jelent nemcsak Lőcsére és a Sze- pességre, hanem talán egész kisebbségi életünkre is. A magyar kultúráiét teljesen háttérbe szorult Lőcsén Pompás kis kulturváros volt azelőtt Lőcse, amely főgimnáziumával, egyéb iskoláival és értékes múzeumával mindig előljárt a kulturmunkában. Az idők fordulásával azonban nemcsak a megyeszékhelyt veszítette el, hanem —- az őslakosság nagy fájdalmára —fokozatos megszüntetésre ítélték tavaly óta német gimnáziumát is, melynek jelenleg már csak négy osztálya van. Az érem másik oldala Magyar iskolákról, persze, szó sem lehel Lőcsén, de nagyon gyöngén áll ott a ma* gyár kulturélet ügye is. Jobban mondva I sehogyan sem áll, mert — ahogy mondott ták nekünk, — még a legnagyobb jóaka* rattal sem lehet ma Lőcsén magyar kultur* életről beszélni. Egyedül a magyar közkönyvtár fejt ki intenzív működést és erős látogatottságnak ör* vend. Magyar színjátszás, magyar előadások azonban nincsenek, mindössze a lőcsei ka* szinó rendez évenként egy-két kulturestét, melynek műsorán vannak magyar számok is* Ennyi az egész. Miről beszéljünk még a lőcsei villám* riport keretében? Talán arról a változás* ról, amely a Henlein-párt agitációjának ha* tása alatt a fiatalság egyrésze lelkében megy végbe nemcsak Lőcsén, hanem az egész Szepességen ? Ezzel kapcsolatban arra kell rámutatnunk: mindent meg kell tenni, hogy a most növekvő szepességi német fiatalságot megtarthassuk a szloven* szkói, az őslakos gondolatnak. (k* s ) ■■■II—ni illill i' i ■ III I gánygyereket. Néhány perc és kiszállunk a lőcsei Körtéren, amely — mondhatni — az egész várost jelenti érdekes és értékes történelmi patinájával. Még az az utas is, aki még sohasem járt ebben a jellegzetes szepesi városkában, az első pillanatban megérzi, hogy a régi körféri házakban az elmúlt századok tanúival találta magát szemközt, melyek sokat tudnak mesélni annak, aki érti a beszédüket. Amit építészeti stílusban és ornamentikában termeltek ki az elmúlt századok, azt az érdeklődő mind megtalálhatja a lőcsei Körtéren, amely ilyenformán a szenvedélyes régésznek, a múlt kutatójának különleges, érdekes csemegével szolgál. És aki kellően értékelni is tudja ezt a csemegét, az bizonyára egyetért azzal a felfogással, hogy még szigorúbb törvénnyel kellene védelmezni a múlt e müemlékszámba menő tanúit, hogy a még későbbi utódoknak is mesélhessenek a régi elődök életéről, szokásairól, tetteiről. Ebben a városban él a Szepesség híres festője, rajongója és propagálója: Kőszeghy-Winkler Elemér, aki a mai megnehezült időkben is féltő szeretettel áll őrt a lőcsei műemlékek felett s amig ő a helyén van, addig nem is kell félteni ezt a dombra épített, tiszta, kedves kis várost, hogy elveszti történelmi jellegzetességét, amely ma egyik legfőbb vonzóereje s amely egyre fokozza az idegenforgalmát. A fülig eladósodott Lőcse Mert az alig hétezer lakosú kis szepesi város élete, legalább is a nyári hónapokban, ennek az idegenforgalomnak a jegyében folyik, különben nagyon csöndes lenne a lőcsei fehér asszony híres városa. Mert Lőcsét is a teljes leszegényedés és eladósodás jellemzi, s ezen a téren maga a város jár elől ,,jó példával". A mai életnek ezt a rákfenéjét, az egyre gyötrőbb pénztelenséget, a város érzi itt elsősorban, melynek tizennégyezer katasztrális hold erdőbirtoka van, s ennek ellenére maholnap odajut, hogy nem lesz képes fizetni a tisztviselőit. A jelentékeny erdőbirtok itt is alig hoz ma valami jövedelmet, az állami adóhivatal pedig csak súlyos levonásokkal utalja át a városnak a részére járó adóbevételeket a még mindig jelentős vagyondézsmahátralék miatt. Egyéb jövedelmi forrásai pedig alig vannak ma Lőcsének. Három esztendő óta kormánybiztos áll a város élén s állítólag sikerült leszorítania valamit a tetemes városi adósságokból. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a város visszanyeri autonómiáját, ami a községi választások esedékessége miatt már nem késhetik soká. Lőcse s vele együtt egész Szepesség gazdasági életének van ebben a városban olyan pillére, amilyennel Késmárkon kívül nagyon kevés szlovenszkói város dicsekedhetik. A két, ma is önálló szepességi bank közül Lőcsén székel a Szepesi Hitelbank központja, amely a mai leromlott hitelélethez viszonyítva, jelentős intenzitással vesz részt a Szepesség gazdasági életében. A hatvanhat Az év nagy részét fárasztó munkában tölti a Budapesten mulató velszi herceg Ahol gondterhesnek és szomorúnak ismerik az „elragadó és jókedvű" herceget ■ A trónörökös egyik gépirónőjének meglepő tapasztalatai London, szeptember 14. Budapesten, ahol a velszi herceg’ féléven belül immár másodszor tartózkodik, azt hihetik a békés polgárok, hogy a hercegnek valóban nincs más gondja, mint az, hogy minél kellemesebben töltse el napjait. Szabadsága alatt valóban szívesen és látszólag gondtalanul szórakozik a herceg, de hogy miként él az év legnagyobb részében, arra nézve érdekes felvilágosítást nyújtanak a herceg irodájában alkalmazott egyik gépirónő alábbi feljegyzései: A fiatal leányok álma Minden fiatal angol leány arról álmodik, hogy egyszer megrázhassa a velszi herceg kezét és megkérdezhesse tőle, hogy hogy érzi magát. Nagyon merész fantáziájú fiatal leányok még tovább mennek: szeretnének gépirónők lenni a hercegnél Hogy ezt elérhesse az ember, a szerencsével kell közvetlen sógorságba kerülnie. Angliában ugyanis legalább hatmillió fiatal és szeretetreméltó leány van, a velszi herceg azonban csak negyven hölgyet foglalkoztat. Hatot titkárságában, harmincnégyet pedig az általános irodában. Hogy fiatal hölgyek miként juthatnak be egyébként a herceg irodájába, nem tudom. Valaki mondta nekem, hogy évente körülbelül kilencvenezer nő ajánlkozik. Én nem ajánlkoztam. Az ember nem ajánlkozik sztárnak sem valamelyik hollywoodi filmhez, mert ez céltalan. Anyám egyszer a „Who is who“ cimü almanachban megtalálta egy rokonnak a nevét. Valami régen elhalt nagynéni tizedik ágú unokatestvére volt, de nálunk Angliában sokat adnak a rokonságra. Anyám irt a rokonnak, aki a herceg szolgálatában állott és arra kérte, hogy tegyen valamit érettem. Engem éppen akkoriban küldtek el egy nagy ügyvédi irodából. A levélről csak akkor szereztem tudomást, mikor már elment. Nevettem és azt mondtam: „Éppen én kerülök a velszi herceghez!” Két hónappal későbben rövid levelet kaptam — a herceg környezetében lévő emberek épp olyan szófukarak és szárazak, mint ő maga — hogy jelentkezzem 0. urnái. Az őrült tempó Dobogott a szivem, mikor 0. ur elé kerültem. 0. ur csak biccentett. — Üljön le a géphez. — Leültem. — Készen van? — Igen. Ekkor kezdetét vette a diktálas ... Szent ég... olyan tempóban, amilyenben a Niagara vize zuhog alá tavasszal a sziklákon. Diktálás lélekzetvétel nélkül, angolul, németül, franciául. Végül 0. ur Így szólt: — Jól van. Gyorsabban nem tud irni? Riadtan néztem rá, mire ő — eltalálva gondolataimat — igy folytatta: — Na igen, ön a herceghez akar kerülni. Némány bólintottam. Ilyen pillanatban semmit sem lehet mondani. A barátságos ur igy szólt: — Holnap délután jöjjön el újra. God by! Másnap még egy komoly ur is jelen volt polgári öltözékben Szúrós tekintettel nézett rám, aztán megkérdezte: — Mit tud a tengerészet szervezetéről? Nagyot nyeltem a szokatlan kérdésre. De a két ur oly komolyan nézett rám, hogy elkezdtem dadogni. Szerencsére volt valami sejtelmem a tengerészeiről. Elmondottam apránként, hogy toborzással egészítik ki a legénységet, hogy tagjai huszonöt éves korukban szerződést imák alá., amely szerint tizenkét évi szolgálatra kötelezik J magukat, hogy a szerződés meghosszabbítása után nyugdijjogosultakká válnak, stb. Az urak bólogattak. Ezután tarka változatosságban következtek különböző kérdések az angliai szénás olajbányákról, a flotta állomáshelyeiről, a milícia szervezetéről, majd mikor töhlbé-kevésbbé megfeleltem, tudtomra adták, hogy elmehetek. Odahaza boldogan, csókkal fogadott anyám: — Képzeld, Virginia, felvettek. A herceghez kerülsz. Éppen most telefonált O. ur, hogy jó eredménnyel tetted le a vizsgát. Későbben, sokkal későbben tudtam meg, hogy egészen valós zinütlen protekcióm volt. Egyik kolléganőmet az indiai birodalom szervezetéről kérdezték ki. Ez is hozzátartozik a szolgálathoz. Katonai és közigazgatási ismeretek nélkül nem vesznek fel gópirónőt a herceg irodájába. Születés- és névnap De ez mind csak kezdet volt. Néhány nap múlva ismét meghívást kaptam: ezúttal le kellett tennem az ecküt. Köteleztem magam arra, hogy soha életemben a legcsekélyebbet sem árulom el senkinek sem munkámról, még akkor sem, ha kinpadra feszítenek. Eddig nem feszi tettek a kinpadra. Esküm pedig... mért ne mondhatnám el, hogy egy hét alatt 7656 köszönő levelet Írtam és néha a herceg egy-egy beszédét is leírtam, amely másnap megjelent az újságokban. Tehát letettem az esküt és Írásban is köteleznem kellett magam a hallgatásra. Azután egy másik hallgatag ur elé kerültem, ez elém tolt egy darab papirost és igy szóit: — Kérem, Írja fel, mikor van születés- és névnapja. Aztán egy idősebb hölgy elé jutottam, aki anyás jósággal, de kritikus szemmel nézett végig. — A frizuráját meg kell változtatni, kedvesem ... — De azt hittem ... — Kérem, ne higyjen 6emmit Azok a hölgyek. akik itt dolgoznak, egyforma frizurát hordanak. Pontos utasítást kaptam írásban és — egészen diszkréten — a fodrász címét, aki hajamat a velszi herceg irodájának divatja szerint fésüli meg. Azután egy másik hölgy elé kerültem, aki még kritikusabb szemmel nézett végig és körül is járt. — Hát igen, kedvesem, a ruhák... Most már tudtam, mit kell felelnem, azt mondtam engedelmesen, hogy az előíráshoz tartom magam, A hölgy helyeselt és átadott egy cédulát, amelyen minden rajta volt. Hány centiméter széles lehet a nyakkivágás, hány centiméternyire a bokától kell végződnie a szoknyának, milyen hosszúak legyenek a blúz ujjai, müyen széles a gallér, hány karperecét és milyen karkötőórát kell hordani. Aztán kaptam még egy cédulát, egy nagyon hosszú cédulát. Ezen volt a szolgálati beosztás. Mikor szolgálatba léptem, intézetbeli leánynövendékhez hasonlítottam. Röviddel hivatalbalépésem után volt a nevem- napja. Szokás szerint reggel kilenckor mentem hivatalba. Az íróasztalomon egy csomagot, egy borítékot és egy rozsacsokrot találtam. A csomagban egy igen szép kézitáska volt, a borítékban pedig egy elefántcsontszinü kártya: „A velszi herceg szerencsekivánatait küldi X. Y. kisasz- szonynak a névnapjára..." Ezért kellett belépésemkor pontosan megadni, hogy mikor van születés- és névnapom. Karácsonyra, hiuavétra, újévre minden hölgy ajándékot kap, névjegyet és virágokat. A herceg diktál Mint említettem, a hercegnek hat magántitkára ője van, ezeknek szokott diktálni. Egyszer részben el voltak foglalva, részben betegek voltai és ekkor mi kerültünk sorra. A dolog nem volt olyan egyszerű. A „herceg hölgyei44 mind a harmincnégyen színeket játszottak, mikor valaki jelentette: „Egyik hölgynek át kell menni dik- tandóra44. Egyszer én kerültem sorra. A herceg egy nagy szobában dolgozik, amelyben egy elenyészően kicsiny Íróasztal áll. Illetve, az Íróasztal elég nagy, de a szoba még nagyobb. Besuhantam a szobába és biccentettem a fejemmel, egész egyszerűen. Szolgálatban nem 6zabad udvari 'bókkal meghajolni, nem Í6 szabad azt mondani a hercegnek, hogy „fenség.44 Egyszerűen azt kell neki mondani: „Sir4* (Uram.) Mikor beléptem, a herceg az ablaknál állt. Meg* fordult és biccentett. Aztán csak ennyit mondott: — Készen van? — Yes, Sir! Ekkor zsebretet,te a kezét és gyors tempóban járkálni kezdett. Nagy szobában sokat és gyorsan lehet járni, és a herceg nem volt rest. Eközben folyton beszélt. Beszédet fogalmazott. Legtöbb beszédét maga fogalmazza. És nagyon gyorsan beszél. Borzasztóan kell vigyázni, mert kérdezni, azt igazán nem lehet. És aztán mindenféle eszébe jutott a hercegnek ... és a munka,nélküliség tekintetében, ami legnagyobb sajnálatomra... várjon csak ... jegyezze ... kérdést intézni Laneasbire végett... igen..', és a munkanélküliségről... a munka- nélküliség problémájáról... jegyezze ... megkérdezni a tengerészeti hivatal lordját... és igy tovább. így ment ez két órán keresztül. Akkor röviden: „Köszönöm44. És már kint is voltam. El tudják képzelni, mit jelent az, két óra bosz- szat irni pokoli tempóban és megszakítás nélkül, változtatni a mondatokat és közben jegyzeteket készíteni? Kiszédültem a szobából, — boldog voltam, hogy nem löktem föl semmit. A szomorú herceg így telik a szolgálat. Nap-nap után, hétről- Ihétre. Minden nap tiz órakor a herceg keresztülmegy a szobán és köszön. „Jó napot.44 Aztán nem látjuk egészen egy óráig. Néha megtörténik, hogy három napig sem látjuk. Akkor elutazik és kezet szőrit kétszáz emberrel. És mi dolgozunk és Írunk, amig kisebesedik a kezünk. De a fizetség jó. És úgy bánnak az emberrel, mint valami ladyve.1, és ajándékot Í6 kapunk és — ha a nap elmúlt, az ember bizony pihenésre vágyik. Egyszer beszéltem egy úrral a herceg környezetében, megkérdeztem tőle: „Mondja, miért olyan szomorú és elgondolkozó mindig a herceg? Igaz az, hogy valami titkos bánata van? Az ur csodálkozással nézett rám:- Bánata? Nem tudok róla. De mondok önnek valamit, rniss. Keljen fel minden nap hét órakor, olvasson tiz óráig háromszáz levelet és aktát, fogadjon azután öfcven embert és mindegyikké.! váltson pár barátságos szót. Azután fogjon kezet kétszáz emberrel... Nyelje le az ebédet és aztán menjen el valamilyen estélyre és beszéljen további háromszáz emberrel kellemes dolgokról. Ha pedig végre levetkőzik ég aludni megy, akkor valaki azt mondja: „Holnap nehéz nap lesz, holnap ez, meg ez, meg ez lesz44. És ha akkor még mindig jókedvű tud maradni, ugv ajánlani fogom a királynak, hogy tegye meg önt & velszi hercegnőnek..«
