Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)

1935-08-25 / 194. (3746.) szám

0 ^RKGAl/V\AfitARHIRLaB BKa'.'iüu;.. ^sim rr Onagysága színpadra lép falára egy országos siker káprázatát. vará­zsolta oda. Becsületes keresztneve Mariska volt, a.z urát1 kérte meg, hogy hivja őt ezután Caesirá-nak. A Borgiák történetének elolvasása után történt ez. Egyenesen a Lucretia nevet akarta fölven­ni, de ettől az utánzattól visszaborzadt, bár a tükör előtt ülve többször elmondta, hogy meny­nyi hasonló vonás van az arcában. A bőre csontsárga volt, haja hollófekete, szája inger­lőén piros. Szeme sötét, nagy és szabályos. Ba­rátnői előtt nem is titkolta, hogy lelki rokon­ságot érez a nevezetes hölggyel. Az ura azt hitte, hogy a Caesira név házi használatra lesz, a beoézésbe gyanútlanul egyezett bele. Nem sejtette, hogy mi alakul ki ebből az irodalmi hajlamból. Mint színházi primhegedüs, már ren­delkezett. néhány sebbel, amelyet becsvágyán ejtettek az évek, ezeket a csapásokat és szórá­sokat mindig elmondta Marieka-Caesirának s a felesége haraggal és gyűlölettel fordult szembe a karmesterekkel, színigazgatókkal és az egész komédiás világgal. Gyűlölte az egész hazug színpadi világot, amelyik annyiszor és olyan mélyen sértegette meg az ő urát, aki nem a süllyesztett zenekarba való volt, hanem hang­versenydobogókra, mert Mariska szemében ez a férfi zseni volt, egy uj Paganini, akit a nyo­morult kenyér és a robot odaláncolta a szín­házi orchester pincéihez. — Eljön a te időd is, Miklóskám. — mondta az urának. — Ne félj, a neved felszárnyal egy­szer, kitörsz abból a karámból. Tűrj még egy kicsit, szivem. Dolgozni addig is muszáj, vál­lald a különórákat, kell a pénz most is, jó fi­nom befőtteket teszek el neked belőle télire. Menj csak el, robotolj, ne félj: nem tart már sokáig. Miklós ment külön korrepetálásokra, Mariska- C-aesira pedig rohant a Mesterhez. Titokban járt. el a Mester sziniiskolájába. ügy képzelte, hogy nagyszerű színésznő lesz s az urát majd ö emeli fel. Vannak még ilyen regényes lázak Budapesten. Önfeláldozó öröméhez szó sem férhetett, korrektsége vitán felül állt. A mester iskolája lent volt a Csikágólan s a sötét tan­intézetben Caesirát. úgy kezelték, mint a tár­saságbeli hölgyet. Az iskola disze volt, a Mes­tert pénzelte s a Mester nem is köszöntötte őt másképpen, mint úgy, hogy „a mi nagy Ígére­tünk". Sűrűn emlegette a növendékek előtt, hogy Caesiráé a jövő. Azt is mondta, hogy „fellépése nagy esemény lesz" s hogy nevére felfigyel majd az egész színpadi irodalom. Az órák alatt megkülönböztetett tisztelete jeléül sokszor átölelte Caesirát és nyilvánosan meg­csókolta, mintegy elragadtatásában. E méte- lyezés hatása alatt született meg Mariska lel­kében a veszélyes forrás, amelyik önteni kezdte magából a csalfa képzeleteket, hogy ő valóban elhivatott s ami benne megmozdult, az szín­tiszta tehetség, Gyűlölete 3, színház iránt az ura elnyomása miatt ugyan mit sem enyhült, de egy uj érzéssel ismerkedett meg: a nyilvános karrier szédületével, amelyet a mester és utána az egész iskola hevesen táplált. Egyenesen be- letanitották abba a. hallucinációba, hogy őt odakint a. taps vihara várja. Az ura egyszer télen fájlalta a gyomrát, be­ment a kamrába és enni akart abból a jó finom befőttből, amelyet az ő robotos különóráiból felesége készített el neki. Elhülve látta, hogy a kamra üres Egyetlen üveg gyümölcsöt se talált. Tudomása szerint több száz üvegnek kellet volna ott sorakoznia. Mariska, aki akkor már Caesira volt, ezt a katasztrófát még leplezni tudta azzal, hogy rossz volt a szalicil s a dunsztolás se sekirült. Ki kellet dobni az egész készletet. Másodszor már nem sikerült a takargatás, az ura zseb­kendőért turkált a fiókban és a keze színpadi kosztümökbe akadt. Caesira vette meg őket, a házi színpadon Desdemonát alakította ben­nük. A megmagyarázás sokáig tartott, Caesira fölfedte az egész ragyogó tervet. A férfi lehaj­totta a fejét. Annyi ereje még volt, hogy kido­bálja a rongyokat a fiókból és számonkérje az elsikkasztott befőttpénzeket, de egy hét múlva beletörődött abba, hogy a felesége tehetség. Puha jellem volt és Caesira szuggesztiv. A je­lenet közben kigyult az asszony, a lakás rideg Ettől kezdve Miklós kötelességének tartotta, hogy a nyilvánosság előtt is felesége jövője mellé álljon és a megszokott kávéházban maga kezdte el terjeszteni a hirt, hogy Caesirával kapcsolatban minő megújhodás vár a 6zinpad- müvészetre. Barátai, a hasonló szürke hegedű­sök és cellásták gratulációkkal árasztották el. A legitimált Caesira viselkedésében csudá­latos változások következtek be. A szerény asszony kivirult. Az első szereptől bizonytalan idő választotta el, a felléptetés ügyében hatan is tárgyaltak különböző színigazgatókkal. A társaság hajnalig rágódott el egy-egy színigaz­gató homályos és bizonytalan válaszán. Cae­sira oda kapcsolta társaságukhoz dr. Gázol Istvánt, a rettegett főrendezőt, aki egyébként magánórákat adott Gaesirának. A főrendező ur hetenként leereszkedett Caesiráék asztalához a kávéházban, egy feketére. Eljövendő dicső­ségét a sajtó utján is ügyesen szervezte s laká­sukra többször meghívta Tőr Mihályt, a kriti­kusok fenegyerekét. Az ura kétszeres erővel dolgozott és havas estéken gyalog kutyagolt a feleségéért, aki a Belvárosban próbált, egy ötödik emeleti műteremlakásban, amelyet a di­vatos iró bérelt s ott fogadta hódolóit. A ro­mokat, amelyeket Caesira készülődései idéztek elő a régi lakásban, különböző tekintélyek ud­varias kijelentéseivel takarták be. Méz Matyi, a nagyszerű kémikus például azt mondta, hogy Caesira mosolya fájdalmas és ellenállha­tatlan. Szerinte ennek a mosolynak fiirgősen nagy színpadot kell adni, ha neki pénze volna, külön kőszinházat építtetne Caesirának. Egy zuglapban cikk jelent meg Caesiráról, a cikk könnyelműen tüneménynek állította őt be. Az ura a cikket arany rámába foglaltatta és elhe­lyezte az íróasztalán. Barátai kieszközölték, hogy Caesirát vendégszereplésre hivja meg egy polgári klub, amelyik kártyajátékból élt és úgy áldozott a művészetekért, hogy ingyen lép­tette fel őket, de a lapoknak jól megfizette a kommünikéket. Caesira az estély előtt egy órá­val szívdobogást kapott, elájult, az urának egy csomó pénzébe került az első kísérlet s mialatt a műsor ment, Caesira otthon lámpalázban fe­küdt, jégtömlők között. Miután másnap kutyabaja sem volt, szenvel­gő arccal jelent meg hívei környezetében. Ideg- összeroppanásról panaszkodott, a lámpalázt le­tagadta és örömmel hallgatta, hogy a szóban- forgó estély milyen szürke volt. a műsor csap­nivaló és a szereplők semmit sem tudtak. Cae­sira az asztalfőn ült, élvezte, hogy dédelgetik. Hallgatta Méz Matyinak azt a javaslatát, hogy fogadja el az egyik vidéki direktor ajánlatát, ez A K0DHA1ÁSZ ALEX iliE^P iy^ÜSY! RE6CNYB 68 alkalmat akarok adni arra, hogy Londonban találkozzunk. Hangsúlyozni kivánom azonban, hogy ha nem csökkenti oktalan kívánságainak mértékét, akkor nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni ezzel a kérésével és utolsó alak len­nék, ha megengedném, hogy ilyen jogosulatlan követelésekkel kizsaroljanak. Kiváló tisztelettel, igaz hive, Matthew Rem- pington.“ — A második levél Southamptonból van kel­tezve s igy szólt: „Uram! Vonatkozással a pár hét előtt irt le­velemben foglaltakra, van szerencsém tudomá­sára hozni, hogy a Csarszkoje Szelő jövő kedden Tilburybe érkezik. Ott partra szállók és az első vonattal Londonba utazom. Ha van rá kedve, várjon meg tizedikén, alkonyattájban, a Fen- church-uccai állomás elsőosztályu várótermében. Valószínű, hogy ilyen hosszú távoliét, után nem fog megismerni — nagyon megváltozott a kül­sőm — éppen ezért jónak látom értesíteni önt, hogy nehéz astrakhan bundát és ugyanolyan sap­kát hordok és erről könnyen felismerhet. Min­denesetre mutatkozzék be és akkor majd szemé­lyesen fogom meghallgatni, hogy mi mondani­valója lehet számomra. A viszontlátásra: Matthew Rempington/' — E levél miatt volt'Creeck annyira izgatott és ez ejtette kétségbe az asszonyt is. A német előadása szerint Creeck olyan dühösen járkált fel és alá a piszkos kis szobában, mint egy vad­állat, dörmögve, értelmetlenül hadarva és hado­nászva. Mr. Creeck folyton szemrehányásokkal illette. Az asszony nem bizott az idegen ember­ben, akinek szintén lehetett a füle mögött, mint az ő urának s attól tartott, hogy a messziről ér­% ke:. Hegen nem riad vissza egy újabb bűncse­lekmény elkövetésétől sem, csakhogy megsza­badulhasson egy veszedelmes és kellemetlen el­lenféltől. Asszonyi önérzetével megérezte, hogy valami tisztességtelen dolog van készülőben s azt is tudta, hogy a zsarolást nagyon szigorúan bünteti a törvény. — A találkozás mindenesetre nagyon ravaszul volt kieszelve és érdekes is lehetett, — ámde ha Rempington minden áron találkozni akar az urával — érvelt az asszony,,— akkor miért nem hivja másnapra a szállodába, ahol meg fog szál- lani? Ezer miért és miképpen ötlött az asszony agyába, de aztán a német — a remélt aranyakat emlegetve — elűzte az asszony rémlátásait. Kész­ségesen odakölcsönözte azt a két fontot, amire Creecknek feltétlenül szüksége volt, hogy vala­mennyire rendbeszedhesse magát, mielőtt a mil­liomos baráttal való találkozásra menne. Fél­órával később Creeck eltávozott hazulról s a felesége meg a német barát ekkor látta őt utol­jára. — Mrs. Creeck türelmetlenül várta az urát egész éjjel, de csak nem jött haza. Másnapra már kétségbeeséssé fokozódott izgalma s lemondóan, reménytelenül kérdezgette a Fenchurch-uccad szomszédoktól, nem látták-e az urát, de senki sem tudott semmit. Végre tizenkettedikén elment a Yardra, részletesen elmondta a történteket. Az ügyet Alfréd Dinningham főfelügyelőnek osztották ki. Alfréd Dinningham első dolga volt, hogy elment a Fun church-uccai lakásba és ház­kutatást tartott. Megtalálta Matthew Remping­ton két levelét. Ott vannak most is az elsár­gult papírok között, a Yard tiszt ’etreméltó irat- gyűjteményében. XXXVI. FEJEZET. t Milliomos a vádlottak padján. — December harmincegyedikén aztán két sze­relő egy használatból kivont bárkán a felismer- hetetlenségig bomlásnak indult hullára talált. A bárka megsérült egy olyan lépcsőzet mellett, amely London keleti részén, a nagy. áruházak alatt vezet a folyóhoz. A hely igen alkalmas az olyan ember számára, aki kénylemesen és a le­leplezés veszélye nélkül akarja átmetszeni áldo­zatának a torkát. A hulla, — amint már mon­dottam — a felismerhetetlenségig oszlásnak in­dult, amikor rátaláltak. Körülbelül tizenegy nap­ja lehetett már ott, de azért pár apróságból, mint például egy ezüstgyürü, nyakkendőtű s más egyebekből meg lehetett állapitani a személy- azonosságát és Mrs. Creeck felismerte ezekben az ura tulajdonát. — Az asszony ugyancsak sokat emlegette Rempingtont, a rendőrség nagy eréllyel vetette magát utána s két napra rá, hogy a hullát felfe­dezték, a szibériai milliomost letartóztatták Ce- cil-szállóbeli, igen elegáns lakosztályában. Sú­lyos gyanú volt ellene. A rendőrség szerint a gyilkosságot csakis Rempington követhette el. Az volt az általános vélemény, hogy meg akart szabadulni egy veszedelmes zsarolótól és ez vitte rá, hogy végezzen vele. Bírósági tárgyalásra került a sor. Ott ült a milliomos a vádlottak padján. A fényképe is megvan a Scotland Yard albumában. Nagyon érdekes arc. Bürke elővett egy fényképet és végigjáratta a társaság kezén. — Ami először föltűnik, az a hűvös, csodál­kozó kifejezés, a szemöldök teljes hiánya és a haj nevetséges és idegenszerü nyirási módja. Majdnem olyan, mintha le lenne borotválva. Tö­kéletesen. Úgy írják le, hogy magas, egyenes tartásu és katonás megjelenésű ember volt, az arca egész bronzszinüre sülve. Nem volt se ba­jusza, se szakálla, a haja is egész franciásra volt lenyirva. Az volt a legjellegzetesebb rajta, hogy szemöldöke, de még szempillája sem volt, s ez okozta azt, hogy olyan kifejezés volt az álcán, mintha örökké csodálkozna. 1935 augusztus 25> vasárnap. a direktor júniusban Soltvadkerten kezdi meg a szezont. — Drágám, iítinden csillag vidéken kezdi meg igazán az életét, érvelt Méz Matyi 6 az asz- ezony szive összeszorult, sírni szeretett volna, látta magát a soltvadkerti színpadon, amelyet a nagy vendéglő fedett helyiségében ácsoltak’ össze, az alja söröshordókból való volt, kulisz- szája az e,perfa lombja. — Ja, — felelte Méz Matyinak, könnyeit visszatartva, — oda nern enged el az uram. — Hát válj el tőle! Kell neked egy ilyen kö­lönc a nyakadon, mint ez a kis muzsikus? Rázd le magadról, ha egyáltalán akarsz valamit. Egyelőre külön költözött az urától, egy ba­rátnője adott neki 6zobát és mint teljesen sza­bad é6 független nő, ma pusztán annak él, hogy legközelebb színpadra lép. Egy éjjeli mulató 'megkínálta vamp-szerződéssel, amelyet felhábo­rodva utasított vissza. Híres mosolya egyre fáj­dalmasabb és egyre kevésbé ellenállhatatlan. De már oly vak és annyira öntelt, hogy ő ezt fordítva érzi. Szállását meg kellett, hogy vál­toztassa, mert a barátnőjének férje van s az asszony nyugtalanságot vett észre a férjén, mióta ő náluk lakik. Megkérte, hogy költözzék el tőlük, kell a szoba, jön a vidékről az édes­anyja. Caesira hálából széltében-hosszában hi- reszteli, hogy az asszony féltékeny volt reá, ezért hagyta ott őket. Egy színházi riporternek oda nyilatkozott, hogy a nyarat Normandiában tölti, miután egy filmgyár Párisba hívta. Szó van arról is, hogy a jövő szezonban a Nemzeti Színház szeretné megnyerni őt magának, de ő még nem döntött, mert esetleg a hollywoodi meghívást fogadja el. Barátai minden egyes újabb ilyen hirt külön megünnepelnek és tár­saságában törvény, hogy ezeket a kombináció­kat mind úgy kell elhinni, ahogy ő mondja. A híreket senki se cáfolja meg, csak maga az élet, de ezzel senki se törődik. A szinpadralépés még mindig ott ragyog a dolgok mögött, mint egy váratlan és csodás le­hetőség. S ha Caesira jövőre kalapszalónt nyit, véletlenül, vagy szeszélyből, ez a bosszús lé­pése már mit se változtat az ő sorsán, amelyik az ő szemében elválaszthatatlanul összenőtt a színpaddal. Mindnyájan tudják, hogy Caesira megbukott, anélkül, hogy fellépett volna, de ezt tapintatból nem közük vele. Caesira is tud­ja, de nem engedi, hogy belenézzenek a belső világába, ahol minden össze van törve. A lát­szatból és a jövőből él. Nem fényesen, de va­lahogy. HnBnBBBBnBBBBanaaiMnMnnB — A tárgyaláson meglepően nyugodt volt, mint az már egy milliomoshoz illik. Kényelme­sen elhelyezkedett egy karosszékben, a vádlot­taknak elkerített helyen és fesztelenül csevegett védőjével, Sir Arthur Ingledow-val, azokban a rövid szünetekben, mig a vádképviselet részéről felsorakoztatott tanukat egyenként beszólitot- ták. Amig a tanuk kihallgatása folyt, nyugod­tan ült a helyén, homlokát a tenyerébe hajtva. — Mrs. Creeck és Mr. Müller megismételte a rendőrségen tett vallomását. Ott ült a szegény asszony valami fátylakkal díszített ruhában, fe­jén sapkával, amelyen valamikor színes rózsák diszlettek, amiknek már csak kopott és kifakult szirmai lógtak rajta, reménytelenül, szemétdomb­ra szántan. Rá se akart nézni a vádlottra és tün­tetőén a bíróság felé fordította a fejét. Talán még mindig nagy odaadással szerette gézengúz férjét, éktelen jegygyűrűt viselt és még a gyű­rűje is fekete fátyollal volt bevonva. Pillanatig sem kételkedett benne, hogy a férje gyilkosa ül a vádlottak padján és ez a tudat megsokszorozta iránta érzett végtelen gyűlöletét. Ami Müllert illeti, ez a kövér, zsíros alak tetszelgett magának abban a fontosnak vélt szerepben, hogy tanú­ként hallgatják ki. Vaskos, gyűrűkkel borított ujjaival fontoskodva markolta meg a két leve­let, amiknek azonosságát ő állapította meg. Ezek lettek volna ugyanis azok az útlevelek, amelyek­kel bevonulhatott volna a gazdagság meseorszá­gába. Nagyképii fontoskodása meglehetősen le­hűlt, amikor Sir Arthur Inglewood kijelentette, hogy semmit sem óhajt kérdezni tőle. Pedig mi­lyen sok feleletet akart volna mondani, amiket már otthon kidolgozott magában arra, hogy mi­ként vádolja meg majd azt az elvetemült millio­most, aki gonoszul és ravasz fondorlattal tőrbe­csalta legkedvesebb barátját, Creecket, s aztán London keleti részén, valamely elhagyott he­lyen kegyetlenül meggyilkolta. A jó Isten tudja, hogy hol. — Ezek után a tárgyaláson egyre fokozódott az izgalom. Müllert elbocsátották és együtt ment el Mrs Creeckel, a mélyen letört özveggyel, kit udvariasan karonfogva vezetett ki a teremből. Folytatása következik. Irta: Pap p Jenó

Next

/
Oldalképek
Tartalom