Prágai Magyar Hirlap, 1935. augusztus (14. évfolyam, 174-199 / 3726-3751. szám)
1935-08-25 / 194. (3746.) szám
1935 augusztus 25, vasárnap. T^<3ű-Mag$^-HTRIiX? Tizenöt évvel ezelőtt kapott Varsó alatt halálos csapást Trockij világforradalmi hadserege A varsói csata tizenötéves évfordulója • Ki nyerte meg a csatát: Weygand vagy Pil* sudski ? ■ Három napig tartott a sorsdöntő ütközet, amely gátat vetett a vörös áradatnak (*) Prága, augusztus 24. Néhány nappal ezelőtt csöndesen, jeltelenül siklottunk át a modern Európa egyik legfontosabb történelmi évfordulóján. Tizenöt éve múlott ugyanis annak, hogy az előrenyomuló vörös hadsereg elérte azt a határvonalat, amely mögött háború és forradalmak megrázkódtatásaiból éppen akkor készült támolyogva és hideglelősen uj életet kezdeni egy agyonsanyargatott polgári világrész. A vörös hadsereg majdnem negyedmillió rosszul felszerelt, de mindenre elszánt, partizánharcokban megedzett katonából állott, mig a vele szemben álló lengyel haderők mindössze százezer katonát számoltak. A lengyel hadsereg felszerelése hiányos volt. katonái pedig sebtében összeterelt, gyengén képzett önkéntesek, akik sokkal több lelkesedéssel, mint puskaporral voltak ellátva. Az oroszok előrenyomulását kitünően működő és főleg nemzetközi szakkatonákból és tisztekből álló tüzérség fedezte. Ha az orosz gőzhengert akkor nem sikerül feltartóztatni, uj mohácsi vészt jegyezhetett volna be lapjaira az európai történelem. A vörös áradat menthetetlenül elöntötte volna Középeurópát, melynek egyes pontjain még mindig füstölögtek a bolseviki zendülés üszkös romjai s kike- rüiheíetlenné vált volna a német birodalom bolsevizálása is, ami pedig Leninék számítása szerint egyet jelentett a világforradalom kezdetével. A lengyel hadsereg kénytelen volt Vilnától egészen Varsóig visszavonulni és ott Pil- sudszki vette át a lengyel hadsereg parancsnokságát. Hozzátartozik az ügyhöz, hogy Magyarország Lengyelországnak segítségére akart sietni és már többizben ajánlott fel fegyvert az oroszok elleni küzdelem céljaira- A varsói ütközet történetírója, Louis Willat külön fejezetet szentel könyvében a magyar fegyverszállitási kísérletek történetének. A magyarok nyolcvan vágón hadianyagot, lőszert, negyvennyolc millió Mauser- és tizenhárom millió Manlicher-töltényt és más értékes hadifelszerelést bocsátottak, összesen harminc millió frank értékben a lengyel hadsereg rendelkezésére. E segítség nélkül, állapítja meg Louis Willat az orosz—lengyel háborúról szóló könyvében. a lengyel hadsereg nem tudott volna Varsó mellett eredményesen szembefordulni az orosz hadsereggel. Kié a dicsőség? A varsói csata változatlanul legnagyobb eseménye nemcsak a modern Lengyelország, hanem a mai Európa történetének. Vannak azonban, különösen lengyel szempontból fájdalmas mozzanatai is. A lengyeleknek ugyanis még ma is elszántan kell viaskodniok • azért, hogy a maguk javára vívják ki a sorsdöntő csata dicsőségét. A francia történetírók véleménye szerint ugyanis a lengyel hadsereg soha nem lett volna képes szembeszállni az oroszokkal, ha nem siet kellő időben Weygand háromszáz kitűnő francia tiszttel a lengyelek segítségére és meg nem ismétli Varsó alatt a világháború egyik legnagyobb ütközetét — a marnei csatát. A varsói ütközet ugyanis francia hadtörténészek szerint pontos mása volt a marnei csatának s Weygandé az érdem, hogy akkor az orosz forradalmi tank megtorpant a lengyel határon s nem gördült rá Európára. Sőt Lenin kénytelen volt belátni, hogy a világforradalmi kísérlet továbbfolytatásával veszélybe sodorhatja Oroszországot s elfordította a szovjet figyelmét Trockij vakmerő forradalmi álmaitól s inkább az orosz szocialista rend megalapozására igyekezett összefogni az erőket. A varsói csatában tehát két évtizedre eldőlt az a kérdés, hogy forradalomba rohan-e a világ, vagy pedig időt nyer a polgárosodásra a forradalmi világrész is ? Nem csoda tehát, ha a franciák erről a dicsőségről nem szívesen mondtak le, már csak azért sem, mert hiszen a francia haderőknek volt felejteni valójuk is az oroszokkal szemben. Az odesszai csata emlékét jóvá kellett tenni s úgy látszott, a varsói diadalmas ütközet alkalmas lesz arra, hogy az odesszai vereség emlékét elfelejtesse Európával. Csakhogy a lengyelek sem szívesen mondtak le a dicsőségről és váltig hangoztatták, hogy a varsói ütközet egyedül Pilsudszki érdeme. Négy évvel ezelőtt jelent meg Lord d’Aber- non könyve háborús emlékeiről és ebben a könyvben néhány érdekes megjegyzés olvasható a varsói csata hőséről. A lord ugyanis az orosz betörés idején a francia- angol katonai bizottság tagja volt Lengyel- országban, tehát tanúvallomását autentikusnak kell elfogadni. A lord véleménye szerint a varsói csata egyike volt a világháború tizennyolc legnagyobb ütközetének és jelentőségben talán csak a marnei csatával hasonlítható össze. Annak ellenére, hogy a lord könyvében őszinte lengyel-barátságról tesz tanúságot, aligha vállalkoznék arra, hogy az objektív igazság rovására merő rokonérzésből tendenciózusan állítson be sorsdöntő tényeket — tehát nem vonható kétségbe, ha ő írja, hogy a nagy csata tervét Pilsudszki készítette el és nem Weygand. Közvetlen Pilsudszki halála után pedig megjelent egy könyv, amely nincs átitatva any- nyira lengyelbarátságtól, mint lord d’Aber- non könyve, sőt nem egy kérdésben élesen kritizálja a lengyel katonai felkészültséget, mégis, kétségbevonhatatlanul leszögezi a tényt, hogy a varsói csatát lengyel tervek alapján vívták meg. Ezt a könyvet Mordacq francia tábornok irta, Clemenceau bizalmi embere és volt munkatársa, akiről feltehető, szívesebben korrigálta volna meg a tényeket úgy, hogy a francia gloire kapjon még egy erős fénysugarat. A csata előestéién Pilsudszki katonai zsenije ebben az ütközetben bontakozik ki legélesebben és meg lehet állapítani, hogy ez a volt „szocialista újságíró", akit soha nem számítottak a hivatásos katonák sorába, a világháború egyik legkiemelkedőbb katonai lángelméje volt s az igazat megvallva, ebben a tizenöt év előtti küzdelemben jutott el Pilsudszki államférfim nagyságának küszöbére is, mert ha nem kerül ilyen élet-halál probléma elé a fiatal Lengyelország, talán, ki tudja, Pilsudszki se jutott volna soha olyan helyzetbe, hogy nemzetének sorsát a legkritikusabb évtizedben kezébe ragadja. Pilsudszki sajátságos módon mindig katonai problémának tekintette a lengyel kérdést és a háború első percétől kezdve az volt minden gondolata, hogyan szervezhetne önálló, erős lengyel hadsereget. Tervének megvalósításához csak akkor láthatott hozzá, amikor 1918-ban, úgyszólván a legutolsó pillanatban, kiszabadult a német fogságból és kezdetét vette a független Lengyelország felépítése. 1919 áprilisában Henry tábornok vezetése alatt francia katonai misszió jött Lengyelországba, hogy a lengyel hadsereg megszervezésében közreműködjön — helyesebben, hogy megszervezze a lengyel hadsereget. A francia katonai missziónak az volt a feladata, hogy vazallus-hadsereget szervezzen a francia érdekek számára e kritikus és veszélyes ponton s hogy felügyeletet gyakoroljon a lengyel haderők fölött. Egy évvel később azonban, amikor az oroszok északról betörtek Lengyelországba és úgyszólván feltartóztatás nélkül elérték a vilnai mocsarakat, Párisból parancs érkezett, hogy az összes francia tisztek hagyják el a lengyel frontot és térjenek vissza haladéktalanul Varsóba. Vese-, hólyag-, epebajosok specifikus gyógyvize a FORRÁS Az orosz hadsereg rövidesen annyira előrenyomult, hogy julius második felében már Varsó falai alá érkeztek a vörös járőrök. Henry lesújtó jelentést küldött Párisba a lengyel haderőkről és sürgős segítséget kért. Franciaország tudta, mi forog kockán, tehát a legkiválóbb katonai szakértőjét, Weygand tábornokot indította útnak, aki julius 25-én meg is érkezett Varsóba ■—■ hogy tanácsokkal lássa el a lengyel hadvezetőséget. De hogy mennyire szkeptikusan Ítélte meg a helyzetet, az is bizonyítja, hogy Pilsudszkinak azt az ajánlatát, hogy ossza meg vele a parancsnokságot, kereken elutasította. A „tanácsadás" is meglehetősen bizonytalan és ingadozó volt, Weygand nem ismerte a terepet és Henrytől rossz információkat kapott. Úgyszólván teljesen sorsára hagyták Pilsud- szkit, aki azonban a majdnem megoldhatatlan katonai feladat előtt nem riadt vissza és a diadalmas francia hadsereg egyik ünnepelt bálványával szemben magára vette a felelősséget egy csatáért, amelyet a franciák reménytelennek tartottak. Piísudski bravúrja Augusztus 5-ről 6-ra virradó éjszaka dolgozta ki az ellentámadás tervét Pilsudszki teljesen egyedül. Mig Weygand azt ajánlotta, hogy a lengyel haderők indítsanak rohamot az orosz hadsereg balszárnyára és igyekezzenek az oroszokat a Visztula és a San közé beszorítani, Pilsudszki elhatározta, hogy a jobb szárnyat támadja meg, átkel a Wiperz-folyón és hátába kerül az ellenségnek. A tervet a franciák megmosolyogták, elavultnak ^ BERLINI GÖRING-STRASSEN nehezen halori»i•• k eiöre a beomlott alagút mentési munkálatai. és irodalmiasnak tartották, melyet Pilsudszki valószínűleg olvasmányai nyomán eszkábált ösz- sze. Tény, hogy a Pilsudszki-terv sokban emlékeztet Napokon egyik ismert hadmozdulaíára, de a francia szakértők ebben az esetben tévedtek és az események a lengyel újságíró elgondolásait igazolták. Pilsudszki tervei döntő győzelmet hoztak a lengyeleknek. Sikerült az orosz hadsereg jobbszárnyát három nap alatt, augusztus 16-tól 19-ig teljesen felgöngyöliteniök és a két orosz hadoszlop között az összeköttetést teljesen elszakítani. A vörös hadsereg fejveszetten menekült Litvánia és Poroszország felé, fegyvereit elszórta és még sebesültek megmentésére se gondolt. • Sokezer foglyot és rengeteg fegyvert zsákmányoltak a lengyelek. Az ütközet után azonnal elterjedt az a hir, hogy Európát megint egyszer megmentette a francia katonai zseni. A katonák becsületére legyen mondva, a legendát soha nem támasztották alá. Maga Weygand az egyik újságírónak arra a kérdésére, hogy a győzelem dicsősége kit illet meg, kereken kijelentette, hogy nem öt, hanem a lengyeleket. ,,— Ez a győzelem száz- százalékos lengyel győzelem volt, mondta Weygand az újságírónak — és kérem Írja meg lapjának, hogy a diadalmas hadműveleteket lengyel tábornokok lengyel terv szerint folytatták le.“ A lengyeleknek nagyon jól esett ez a nyilatkozat, mert Weygand elismerése erkölcsi támaszt adott a lengyel hadsereg számára, de maga a francia közvélemény soha nem akart belenyugodni ebbe a ténybe s legutóbb is, amikor Pilsudszki halála alkalmával a francia lapok egyrésze megemlékezett a nagy lengyel államférfiuról, ha a sorok között is, de felemlegették Weygand varsói győzelmét. A valót azonban Európa higgadtabb és elfogulatlanabb közvéleményének meg kell ismerni, mert történelmi jelentősége van, hiszen ha Pilsudszki számításába akkor hiba csúszik, nemcsak Lenqvel- ország, de egész Európa „varsói vésznek" keresztelte volna el azt a csatát, mely igy raás irányba terelte a történelem erőit és megmentette, ha nem is a végpusztulástól, de egy súlyos megpróbáltatástól — a polgári Európát.
