Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-28 / 147. (3699.) szám
8 ^wm-Mag^ar-hirlap 1935 június 2S, péntek. ISKOLAI HÍREK A pozsonyi állami kereskedelmi akadémia és á nyilvános kétéves kereskedelmi iskola magyar tannyelvű osztályaiban a behatások az 1935-36. iskolai évre július 1-én reggel 8 órakor lesznek. A felvételi vizsgálatokat az első osztályokba ugyanazon a napon délelőtt 10—12 óra között tartják meg. A beiratkozó tanuló tartozik a behatáskor utolsó iskolai bizonyítványát, születési anyakönyvi kivonatát, valamint csehszlovák állampolgárságát igazoló bizonyítványát átadni. A középiskolákból jövő tanulók kötelesek az utolsó iskolai bizonyítványon az illető intézet elbocsátó záradékát felmutatni. — A kereskedelmi akadémia I. évfolyamába felvételi vizsgálat alapján felvehetők oly tanulók, akik valamely középiskola IV. osztályát valamennyi tantárgyból legalább elégséges eredménnyel, a polgári iskolák továbbképző tanfolyamát legalább jó eredménnyel vagy a polgári iskola II. osztályát a tanítási nyelvből és a számtanból legalább dicséretes, a többi kötelező tantárgyból pedig legalább jó eredménnyel végezték el. A jelentkezők a tanítási nyelvből és a matematikából felvételi vizsgálatot tesznek. A nyilvános kétéves kereskedelmi iskola I. évfolyamába felvételi vizsgálat alapján felvehetők oly tanulók, akik valamely középiskola IV. osztályát vagy a polgári iskolák továbbképző tanfolyamát minden kötelező tantárgyból legalább elégséges eredménnyel, vagy pedig a polgári iskola II. osztályát minden kötelező tantárgyból legalább jó eredménnyel végezték el. A jelentkezők a tanítási nyelvből és a számtanból felvételi vizsgálatot tesznek. A behatáskor fizetendő felvételi és egyéb dijak cimén mindkét tagozatban 55 korona és a félévi tandíj az akadémiai tagozaton 200 korona, a kereskedelmi iskolai tagozaton 100 korona. Egyebekben szívesen ad felvilágosítást a magyar osztályok vezetősége: Pozsony, Apácapálya 13. Beiratások a pozsonyi városi zeneiskolába. A beiratások a pozsonyi városi zeneiskolába pénteken, e hó 28-án kezdődnék és szerdáig, julius 3-áig tartanak naponként d. e. 10-től fél 1 óráig és d. u. 4-től fél 7 óráig az iskola irodájában (Vigadó, 3. emelet). Az igazgatóság ajánlja az összes érdeklődőknek a beiratkozásokat már most eszközölni, mert most még a szabad tanárválasztás lehetősége megvan, mig ősszel a jelentkezők tanárválasztási kívánságai már csak az egyes tanárok szabad idejéhez mérten lesznek még figyelembe vehetők. ^ . PORITA csehszlovák teniszjátékosok és Gabrovitz továbbjutottak W imbíedonban Az „öreg" Borotra csaknem legyőzte Menzelt London, jainluis 27. A harmadik játéknapon folytatták a férfi- és nőiegyes selejtező küzdelmeit. A II. fordulót sikerüli végig lejátszani és a csehszlovák játékosok, valamint a magyar Gabrovitz eddig sikerrel állták meg a nehéz erőpróbát. — A nap szenzációja kétségtelenül a csak edzésből benevezett „veterán" Borotrának pompás játéka volt Menzel Rodericchel szemben. A francia exvilágbajnok korát meghazudtoló módon küzdött és idegíeszita 5 szettes harcban csak az utolsó labdákon múlott, hogy le nem győzte Menzelt. A közönség lelkesen ünnepelte egykori kedvencét. A fontosabb eredmények: Férfiegyes: II. forduló: Perry—Hinne 6:1, 7:5, 6:3. Van Ryn—>Smiith 6:3, 6:0, 6:3. Pallada—Lesnem 3:6, 6:3, 7:5, 6:2. Timmer—Ritclbie 7:5, 5:7, 6:2, 6:3. Menzel—Borotra 5:7, 6:4, 6:2, 2:6, 11:9. Palmieri—-M&lfroy 11:13, 2:6, 6:3, 6:4. Crawtford—Kdrhy 6:1, 6:0, 5:7, 6:2. Hecht—Landry 6:4, 1:6, 6:4, 6:2. Kukuljevics —Lund 6:4, 6:3, 6:4,. Wood—Godsell 6:3, 6:3, 6:2. — A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpan- gás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelvlepedék, kábultság, fülzu- gás, halvány arcszin, migrén, kedvetlenség a természetes „Ferenc József“ keseriiviz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. — A párkányjárási tanitómegye nagy érdeklődés mellett tartotta meg tavaszi közgyűlését Szőgyénben. Biró Béla elnök megnyitója után a fiatal tanitógeneráció tagjai tartottak érdekes előadásokat. Különösen Kónya József kőhíd- gyarmati igazgatótanitó, Bátori Emil szőgyéni tanitó, Horváth Dezső bényi igazgatótanitó előadásai keltettek nagy figyelmet. Medlen István római katolikus esperes-tanfelügyelő meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket. Bellus Gyula pénztári jelentése után különböző indítványokat tárgyaltak le. A gyűlést közös ebéd követte. — Jogerős a gyermekgyilkos dobsinai apa 15 éves fegyházbüntetése. Brünnből jelentik: Novotná Anna dobsinai leány 1931-ben férjhez ment Hudák Simon fuvaroshoz. A házasság szerencsétlen volt, mert Hudák állandóan elitta keresetét s ilyenkor megverte feleségét. Hudák- né ezért hazaköltözött szüleihez s férje többszöri hívására sem volt hajlandó visszatérni. Tavaly Hudák ismét felkereste az asszonyt s minthogy az hajthatatlan maradt, revolverrel többször rálőtt. A golyók nem találtak s a felbőszült ember ekkor kést rántott s feleségén, valamint annak karján levő kis gyermekükön több sebet ejtett. Hudákné felgyógyult, a gyermek azonban belehalt sebeibe. Hudákot az illetékes kerületi bíróság gyilkosság kísérlete és súlyos testisértés miatt tizenötévi fegyházra és 200 korona pénz- büntetésre ítélte. Semmiségi panasz folytán az ügyet tegnap tárgyalta Brünnben a legfelső bíróság. Hudák semmiségi panaszát elutasította. A fegyházbüntetést helybenhagyta, csupán a 200 korona pénzbüntetést mellőzte. Társadalmi Élet # A Galántai Katolikus Kör e napokban műsoros estet rendezett. Letocha József szentezéki tanácsos megnyitó beszédje után Záreczky Jet- ván teológus tartott előadást a katolikus akcióról, majd a Hanza dalegyeeület szereplése következett Szőke Péten karnagy vezényletével. Rácz János, Záreczky István ée Széchenyi Gyula szavaltak, végül vidám bohózat fejezte be a műsort, amelyben Kása Bohlj^sár, Rajt János, Osemez Líjvót, Hantos Lémló ée Rajt János jeleskedtek. A prágai DFC íigacsapaia Kassán Kassa, junius 27. Junius 29-én és 30-án gazdag sportprogramban lesz része a kassai sportszerető publikumnak. — Mint jeleztük junius 29-én Kassán vendégszerepel a jeles tesdhemi német együttes a DSK a KAC komplett együttese ellen. — Másnap vasárnap az európaihirü prágai német team, a DFC látogat el Kassára. A híres prágai csapat ellenfele a KAC, K. Törekvés, CsSK legjobbjaiból összeállított kombinált csapat lesz. — Már hosszabb idő éta nem szerepelt prágai csapat Kassán, így a kiváló DFC kassai vendégszereplését óriási érdeklődés kiséri. A DFC meocs előtt rendezik meg a CsMASZ ifjúsági bajnokság alt. — Bátran elmondhatjuk, hogy régen nem bonyolítottak le a kassai klubok olyan gazdag sportprogramot mint junius 29-én és 30-án. — Reméljük, lf.ogy a rendező klubok nagy áldozatkészségét a kassai és vidéki publikum honorálni fogja azzal, hogy nagy számiban fog a meccseken megjelenni. A Teplitzer FK mégis játszik Komáromban Komárom, junius 27. Tudósítónk jelenti: Szlovenszkó sportköreiben nagy feltűnést kellett 1984 év telén az a szenzációs hír, hogy a KFC centercsatárát Róthot a Teplitzer FK megszöktette. A KFC vezetősége a játékos kiadatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a TFK köteles lesz a legrövidebb időn belül Komáromiban lejátszani egy mérkőzést. A TKF a feltételt elfogadta, de teljesíteni nem akarta. A KFC jogos követeléséinek megvédésére a CsAF-hoz fordult. Hosszas tárgyalások indultak meg a CsAF felszólítására a két egyesület között, de eredményre másfél év után csak most sikerült jutni. A Teplitzer FK értesítette a KFC-t, hogy junius 30-án, vagy pedig julius 2-án hajlandó lejátszani a mérkőzést. — A KFC sajnos junius 30-án az egyik kisegyesültnek adta át a pályát, ezért a mérkőzés lejátszását julius 2- ra tűzte ki. Komáromi sportközönsége nagy érdeklődéssé] várja a cseh ligabajnokság immár világhíres tagjának, a Teplitzer FK-nak vendég- szereplését s valószínű, hogy a hétköznap ellenére is rekordszámban lesz jelen a mérkőzésen. A KFC vezetősége mindent elkövet, hogy az erkölcsi siker érdekében olyan együttessel álljon ki, amely az eddigi kitűnő szereplés értékét ne kisebbítse. Úgy értesülünk, hogy e célból ez alkalommal fog néhány játékost kipróbálni, akikkel az őszi diviziós csapatot meg akarja erősíteni. Első sorban három belső csatárról van szó, de tárgyalások folynak egy kitűnő kapussal is. Ha ezeknek a próbajátéka megvalósul]'., akkor Komáromnak valóban nem mindennapi sporteseményben lesz része a keddi Teplitzer FK—KFC mérkőzésen. * A Teplitzer FK előzőleg Pöstyénbem játszik. A TFK csütörtökön junius 27-én Pös- tyénlben játszik barátságos mérkőzést a FFK diviziós csapata ellen. Gabrovitz—Lysaglit 6:4, 6:3, 6:2. Bouseue—Pun- eec 7:5, 6:8, 6:2, 6:2. Austin,.—flaanes 6:2, 6:0, 6:2. M. Legeay—Le-e 7:5, 6:1, 2:6, 2:6, 64. MoGrnth— Tuckey 6:4, 6:2, 6:4. Makó—Yamgishd 2:6, 2:6, 6:2, 6:2,6:1, 6:2. Caska—Sherwood 1:6, 6:2, 6:2, 8:6. Gramm—Jones 6:2, 6:3, 6:1. A III. fordulóban Menzel1 Palmieri vei, Hecht Grawforddal és Caeka von Crammal mérkőzik. A női egyesben a favoritok mind győztek, nagynevű játékosok közül egyedül a francia Henrotin esett ki az ausztráliai Hartingantól szenvedett veresége után. A cseh Cepková győzött az első fordulóban aiz angol Lumb fölött 6:3, 6:2 arányban, holnap az angol Grumming'ham ellen játszik. A prágai DFC két utolsó romániai mérkőzésén eldöntetlennel volt kénytelen beérni. Kolozsvárott 42 fokos hőségben 2:2-re végzett az Univer- sitateával. Brassóban a városi válogatottal 3:3 volt az eredmény. Meredith, a stockholmi oümpi- ász hőse, a csehszlovák atléták olimpiai edzője Prága, junius 27. A Siavia vezetősége az USA atlétikai uniójának közvetítésével leszerződtette atlétikai edzőnek J. E. Meredithet, a kiváló amerikai futót, aki 1912-ben a stockholmi olimpiá- tszon szenzációs világrekorddal (1:51.9 p.) vonta magára a figyelmet. Meredith az utóbbi években Lawson Robertsonnak, az USA olimpiai edzőjének asszisztenseként működött a Pennsylvania egyetemen. Meredithben, aki julius 1-én száll hajóra, kiváló szakember kezébe kerül a csehszlovák atlétika olimpiai előkészítése. Közel félszáz atléta indul Kassán vasárnap a CsMASz ifjúsági bajnoki versenyén Kassa, junius 27. Kassai sportszerkesztőnk jelenti: Junius 30-án, vasárnap a KAC rendezésében kerül lebenyolitásra a CsMASZ ez évi ifjúsági bajnoki versenye. — A versenyre rekord nevezés érkezett, mert a Pozsonyi PTE 10, a losonci LAFC 6, az ungvári UAC 4, a rendező KAC 12, a KSC 6, a beregszászi BFTC 2 atlétát indít, ilyen nagyszámú ifjúsági atléta eddig még egyetlen bajnoki versenyen sem indult. — A résztvevő atléták már hosszabb idő óta nagy lelkesedéssel készülnek a bajnoki vesrenyre és igy remény van arra, hogy majd minden számban szép eredményeket fognak elérni. A bajnoki verseny pontversenyt is képez, mert a legtöbb pontot elérő klubnak a kiváló pozsonyi sportvezető, Morávek értékes vándordíját alánlott fel, amelynek múlt évi védője a KAC-gárdája volt. Ez éven a vándordíj elnyeréséhez illetve védéshez a legnagyobb esélye a PTE-nek van. A verseny zavartalan lebonyolítása érdekében a KAC mindent megtett. A technikai rész előkészítését Kerekes Szilárd CsMASZ főtitkár nagy szakavatottsággal végzi. Előjelek után ítélve a kassai ifjúsági magyar atlétikai bajnokság minden tekintetben nagy sikerűnek Ígérkezik és megérdemli a sportszerető publikum támogatását. )( A dán—csehszlovák nemzetközi női uszóverseny, mely junius 29—30-án a pöstyéni EVA- sfrandfündő verseny-uszodájában kerül Ite-bonyoli- tá»ra, a következő számokból fog állni: 100 m. gyor&uezás: Inger Oa r Is en—Rag uh iild Hveger (Dánia), Schramek Irma—Kovács Ilonka (csehszl.) 100 m. hátuszás: Töve Nielsen—Gréte Frederik- sen, Freund Trade—Sehirig Elvire. 100 és 200 m. mellúszás: Valboirg Chiisfeneen (tart. Lilli Jacobson), Würfel Liel (Teplitz-Schönau.) — A versenyek befejezéseképpen Inger Kragh dán müugvó- bajnoknő ée Léikért csehszlovák ugróbajnok, aki a napokban Budapesten első lett, exhibitiót fognak be mutatni. )( 1500 korona jutalmat ígért és fizetett a Zsidenice vezetősége csapata minden játékosának a Rapid legyőzéséért, a Mitropa kupában. A Ferencváros ellen állítólag fölemelik győzelem esetére a prémiumot 2000 koronára. Nehéz dolga lesz ezzel a csapattal a Fe renc városnak. Losonci sporthírek A DSV SAAZ LOSONCON Szombaton, 29-én a DSV Saaz csapata Pozsonyban játszik államliga selejtezőt az SK Bra- tislava ellem. A LAFC. vezetősége érintkezésbe lépett Saazzal ée sikerült Paragdnak .a LAFC volt kiváló csatárának jelenlegi együttesét vasárnapra lekötni. A mérkőzés iránt nagy a.z érdeklődés. EZ ÉVBEN IS A LAFC RENDEZI SZLOVENSZKÓ MAGYAR TENISZBAJNOKSÁGAIT A Geszt.. MTSz eredetileg a Tátrában • akarta megrendezni a csehszlovákiai magyar teniszbajnokságokat, de technikai nehézségek miatt elállt tervétől és a LAFC-ot kérte fel a bajnokságok megrendezésére. A LAFC vállalta a rendezést éa igy a bajnokságot immár negyedszer fogja megrendezni. A Szövetség bizalmától áthatva már most megkezdi a szervezést, hogy a bizalmat meghálálja és még az eddigi példás és sikeres rendezéseket is fölülmúlja. A bajnokságok augusztus közepén lesznek. LOSONC GAZDAG NYÁRI FUTBALLPROGRAMJA A LAFC csapata szombaton Rimaszombatban vendégszerepei a RME ellen barátságos mérkőzésen. Vasárnap Tornaiján kellett volna játszani, de a TSC lemondta a mérkőzést és ezért a LAFC a DSV Saazt kötötte le. — Julius 5-én és 6-án Vöröskereszt serle gmér kőzések lesznek a Slávia pályán a Slávia, LAFC.^Füleki TC é6 Apátfalusi SC részvételével. Párositás 5-én: LAFC—Slávia, 6-án győztesek és vesztesek egymás között. Az FTC csak tartalék-csapatot küld, mire valószínűleg a LAFC is csak a B) csapatot szerepelteti. Az FTC ugyanis bejelentette annakidején, hogy nyári serlegért játszik, közben ezt lemondta, de ennek dacára is csak a tartalékokat játszatja. A serleget a Slávia két Ízben nyerte meg. — Július 7-én pedig az I. o. Soroksár proficsapata játszik a LAFC ellen. — 14-én és 28-án a LAFC valószínűleg az FTC-vel játszik barátságos mérkőzést Losoncon és Füleken, mig 14-én Losoncon a Középkerület válogatottja az Északmagyar- ország válogatottját fogadja. Amint látható, a LAFC agilis és áldozatkész vezetősége bomba- programról gondoskodott és e-zt az igyekezetét a közönségnek honorálnia kell annál is inkább, mert ezeken a mérkőzéseken már fognak szerepelni Spitz, Sternberg, Kolhn és Lichtne-r is. — A Kisfalaiéi Vasas SC kiadta a LAFC-nak Soóst, a kiváló fiatal centert. —cg— Nyitrai sporthírek Nyitrai munkatársunk jelenti: Nyitrán szerepel vasárnap a zólyomi TK. Vasárnap Nyitrán vendégszerepei a Zólyomi TK diviziós csapata, mely mint ismertes a diviziós mérkőzések során a nyitrai AC-val vívott sorsdöntő mérkőzést biztosan nyerte meg. A vasárnapi találkozás iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg, annál is inkább, mert az a nyári kupameccsek első fordulójának keretében fog lezajlani. A lengyel Cracovia, az SK Rusj, a Pöstyé- ni FK és a Nyitrai AC vesznek részt a Pri- bina-serlegmérközésen. A julius első hetében megrendezésre kerülő Pribina-serlegtornán hosszas tárgyalások után a következő 3 idegen csapat indulását sikerült biztosítani: a védő lengyel Gracoviát, a szlovenszkói exbaj- nok SK Rusjt és a Pöstyéni FK diviziós együttesét. Negyediknek a rendező Nyitrai AC vesz részt a tornán, amely julius 6-án kezdődik é3s három napig tart. A nyitrai AC előreláthatólag bennmarad a divízióban? Ismeretes, hogy a jóképességü nyitrai AC szerencsétlen körülmények közre- játszása folytán kiesett a divízióból, mire akció indult, mely azt célozta, hogy az egyesület továbbra is a divízióban maradjon a szereplő csapatok létszámának emelése révén. Nyitrán remélik, hogy a nyitrai AC kéirését teljesíteni fogják, annál is inkább, mert a divízióban szereplő egyesületek maguk is kívánják a nyitrai AC tagságát. Az ügyiben pénteken hozzák meg a végleges döntést, mely előreláthatólag kedvező lesz és igy a létszám emelése révéin a nyitrai AC továbbra is részt vehet a diviziós küzdelmekben. A nyitrai csapat főleg az utóbbi időben olyan eredményeket ért el, melyek a divízióban való maradási eshetőséget megerősítik. A csapat barátságos mérkőzéseket játszott a trencséni, komáromi, pöstyéni diviziós csapatokkal, melyeket biztosan győzött te, de ugyancsak megadásra késztette a bécsi Hakoah ligacsapatát is és legutóbb a nagyszombati Rapidot gyűrte le saját otthonában. A pénteki döntés annál is inkább bír nagy fontossággal, mert a divízióból való kiesés létében veszélyezteti a nagyimul tu nyitrai egyesületet. )( Orsi, a Juventus és az olasz válogatott világhírű balszélsöje, aki szabadságát otthonában, Argentínában tölti, most kijelentette, hogy nem tér vissza Olaszországba, mert leszerződött egy argentinjai egyesülethez, játékos és edzőként. )( A magyar vizipoláhajnokság küzdelmei során az FTC meglepetésszerűen legyőzte a III. kerület csapatát 4:2 (2:2) arányban. A válogatottak csődöt mondottak a fiatal FTC játékosaivtLl szerűiben.