Prágai Magyar Hirlap, 1935. június (14. évfolyam, 126-148 / 3678-3700. szám)
1935-06-13 / 135. (3687.) szám
1 1935 fanba 1% caftŐrtSk. U KERT irtat Kosztolányi Dezső Itt a szomszédos béren van egy kis kör- kert, nem nagyobb néhány négyzetméternél, zöld pázsittal, cserjékkel, virágokkal. Múltkor reggel, amikor elhaladok mellette, csodálkozva veszem észre, hogy magas kerítését, mely derékkötésemig ér, munkások bontják le s a sürü mintázatú kovácsolt vasat, mely oly tömör és szilárd, hogy akár betörők és rablógyilkosok ellen is megvédelmezhette volna, szétszedik, összevissza hajlítják, rádobják egy teherkocsira s elszállítják valamilyen telepre, ahol majd bizonyára ócskavasnak adják eL A kert, melyet régóta ismertem s minden áldott nap láttam, egyszerre szabadon áll a verőfényben. Köztünk — a járókelők és a kert közt — nincs többé korlát. Egy levegőt szívunk a füvei, a bokrokkal. Közvetlenül érintkezünk velük. Tűnődöm, miért is vitték el a vaskerítést. De aztán azon tűnődöm, miért is tették oda. Most, hogy leoldották láncait és béklyóit, a kert éppúgy viselkedik, mint azelőtt. Úgy látszik, semmi értelme se volt, hogy növényeit „zárt intézetben" kezeljék. A virágok békésen illatoznak, a tulipán nem ordít vörös, lázitó szókat, a szekfü se okoz botrányt, nem sérti a közszemérmet s a folyondár nem kúszik utánam, hogy hurkot vessen nyakamba, az oroszlánszáj szájkosár nélkül se harap meg, a rózsa pedig kényszerzubbony nélkül se döfi hátamba gyilkos tövisét. Senkit a világon nem bántanak ezek a jámbor élőlények. Valamennyien illedelmesen, jómodoruan tekintenek rám, mint az épelméjüek. Az ismétlődött itt meg, amit egy elme- gyógyász-barátom mesélt el nekem. Réges- régen, amikor mint fiatalember segédorvosként került egy elmekórházba, délben az ápolók mindig lekötöztek egy öreg, magával tehetetlen hatvanöt esztendős nénikét, befogták az orrát s szájába öntötték az ebédjét. Megkérdezte az ápolóktól, miért táplálják mesterségesen az öregasszonyt. Azt felelték neki, hogy már tiz év óta „nem akar enni" s igy kell etetni, rendelet is van fá. Egyszer aztán különös ötlete támadt az én barátomnak. Amint délben az ápolók ismét gúzsba szorították a nénikét s belé akarták csorgatni a tápláló eledeleket, föloldatta kötelékeit, tányért, kanalat, kést, Villát tétetett eléje s a beteg — legnagyobb meglepetésükre <— jó étvággyal fogyasztotta el az ebédet. Evett volna ő szegényke nyilván már évek óta is, csak épp élfelejtettek tudakozódni szándéka felől, csak épp nem hagyták. Az élet tele van ilyen félreértésekkel. Felületesek, gyanakvók vagyunk. Lám, ezt a szerencsétlen kertet is elzárásra, életfogytiglan fegyházra ítélték. Azt hitték, hogy rossz. Holott nem is volt rossz. Most visz- szaadták szabadságát. Igaz, hogy már kerek harminc esztendőt töltött vaskerítés mögött, siralmas rabságban s ennyi idő múltán még a megrögzött gonosztevőket is kiengedik, ha fogságukban egyébként „példás viselkedésükről tettek tanúságot". A kert is „példás viselkedésről tett tanúságot". Ezt senki- se tagadhatja. Különben lehet, hogy az emberek nem is a kertet tartották rossznak, csak önmagukat. Nem a kert ellen védekeztek. Önmaguk ellen védekeztek. Rabló, pusztító ösztöneik ellen oltalmazták a kertet. Harminc esztendővel ezelőtt erre még szükség volt. Akkoriban csakugyan mindenki prédának tekintette az uccakertet, ok nélkül belegázolt gyöpébe. megnyomorította ágait, kitépte virágait, gyakran tövestül is s amit ma nem tehet meg a részeg, kültelki csavargó sem, mert idegrendszere tiltakozik ellene, azt megtette annakidején a jólöltözött, simára fésült gavallér is, aki éjszakánként szabad zsákmányolást, szabad rablást engedélyezett magának a mindenki kertjében, amelyről nem is sejtette, hogy az övé is. Azóta az erkölcsök ebben a tekintetben határozottan szelídültek. Van tehát haladás ? Hogyne volna. Csak nem mértföldlépő csizmában jár. Lassan, csigalépésben megy előre. Minden harminc esztendőben halad egy millimétert. Ezt az egy milliméter haladást mint kézzelfogható valóságot megindultan köszöntöm. Többet jelent ez, mint az, hogy szinfalhasogató, merőben felelőtlen szónokok az emberiség angyali természetéről és tündöklő jövőjéről émelyegnek. Nekem akkor dobban meg a szivem r.rt L'.’om, hogy az újságokat rikkancs nélkül is árusíthatják, mert mindenki a bádogtálcára dobja az árát s most amikor azt látom, hogy az uccai kertekhez immár korlát se kell. Egy ilyen semmiség van olyan esemény a művelődés történetében, mint a Bastille lerombolása. Bevallom, más, nagyra!átó remények is ébredeznek bennem. Nem egészen tartom lehetetlennek, hogy egyszer valamikor majd mindnyájan boldogabbak és szabadabbak leszünk s a szegényeket, a nyomorultakat, az esendőket nem zárjuk többé börtönbe, sem azon a címen, hogy megvédjük őket önmaguktől, se pedig azon a címen, hogy önmagunkat védjük meg tőlük. Ha ez itt harminc év alatt történt meg a kerttel, emez is megtörténhetik háromezer vagy harmincezer év múlva. Akkor talán már nem csak a virágokat nem fogjuk bántalmazni, hanem az embereket sem* MŰSORON KÍVÜL ltjaimárai Sándor KIRAKAT Ma is meggyőződésem, hogy ovtügoonS teletünk sikerrel kecsegtetett volna, ha Saalikayt idő előtt le nem oeuik ják. A vállalkozás egészséges volt alapjaiban, mint minden alapítás, mely Szalkay ikeaenyomát viselte magáin: s ha belőlem hiányzott is a merkantil képesség, annál körültekintőben járt el társam, aki különös súlyt fektetett a hivatalos okmányok eredetiségére és megbízhatóságára. Akármit beszéltek is később, Szallkay mindent annak rendje és módja szerint intézett el; csak a francia hatóságok idegenekkel szemben közismert, mérhetetlen elf ogultságának tudható he, hogy Szal- kayt, igazságtalanul és jogtalanul, üzletünk fennállásának harmadik napján mégis letartóztatták s két hónappal később, mint alkalmatlan idegent, kiutasították a köztársaság területéről. Engem védtek kifogástalan papírjaim, a nemzetközi egyezmények s nem utolsó soriban a távirat, mellyel igazolni tudtam, hogy Szallkay határozott kívánságára érkeztem Párisiből Avóg- nooba s az alapításnak inkább csak mint „csendes társ és alkalmazott" voltam szenvedő részese. Avignont nekem is el kelllett ugyan hagynom, de ez a büntetés nem sújtott különösebben, mert öt nap alatt bőségesen és csömörig jóllaktam az ottani látnivalókkal. Szalkay távirata meglepetésszerűen érintett, akkor már öt esztendeje nem láttam, utoljára Berlinben találkoztunk, ahol olcsó és jutányos meseügynökség tervével járt-kelt a városban; friss és eredeti meséket óhatjott házhozsz állítani kereskedők, gyárosok és bankárok számára, minden este ölalvás előtt, telefonon; egyéni akusztikájú és optimista meséket, teljesen az előfizető meseigényeire szabva, kívánság szerint női, férfi- vagy gyermekhangközvefiféseeft és óhajszerinti befejezéssel. Ez a vállalkozása, mint később meglepetéssel hallottam, kommerciális szempontból kudarccal végződött. Ami engem illett, vakon bíztam Szalkay ötleteiben. Mikor különös táviratát kézhez kaptam, percig sem haboztam s a következő gyorsvonattal Beutaztam Párisiből Avignoniba, abban a biztos és kellemes tudatban, hogy Szalkay megint feltalált valamilyen elsőrangú és lukrativ dolgot, mely mindkettőnk számára gondtalan jólétet és hírnevet biztosit. Szivem mélyén már előre is hálás voltam neki, amiért gondolt reám; s bár nem alakult minden egészen úgy, mint terveztük, ma is szentül vallom, hogy elgondolása zseniális volt é6 a kivitel reális: a vak fátumuák és a franciák sajátos idegengyűlöletének esett vállalkozásunk áldozatul. A pályaudvaron várt s egyenesen a Sidi-Oar- not-uccába cipőit, egy korcsmába, ahol barátságos poharazgatás közben előadta tervét. Az üzletek rosszul mennek, mondotta s előreláthatóan csökken még a jövőben is a piacok felvevőé- képessége. A legnagyobb baj a túltermelés és hitellkrizis. A kereskedő megfullad az áruraktár- ban, melyet nem tud értékesíteni, a pénz mapról- napra értékesebb s az áru minden nappal kevesebbet ér. Olyan üzletet kell tehát létesíteni, melyet nem terhelnek az áru tartozás gondjai. Mi az üzlet? Kínálat és kereslet csereviszonya. ő a maga részéről, csak a teljesen korrekt üzleteket kedveli s nem hajlandó hitelben venni árut, melyről biztosan tudja, hogy nem képes eladni. Olyan Üzletet kell végre teremteni, mely független az áru tartozás terhétől s igy teljesen rizikómentes. A modem kereskedelmi 'lélektan arra tanít, hogy az ára minőségénél sokká® fontosabb a hibátlan, üzletvezetés, jé reklám, pontos kiszolgálás s ami a legfontosabb, hogy az üzletet ne terhelje adósság. Ma csak az ab szik jól, akinek nincsen semmije, mondotta. Olyan, merőben utj, teher- és rizikómentes üzletágat kel tehát teremteni, mely a kor igényeknek megfelelően, pontos ós udvarias kí- szolgáMseal vonzza a közönséget s amellett nem mehet tönkre, mert nem vesz hitelt igénybe. Tőiké hiányában de különben ^ ki wft-j szélyeztetne ma tőkét egy tetettea? — elhatározta egy modem, elegáns, minden tekintetben korszerű üzlethelyiség megnyitását, amelynek legfőbb vonzereje az les®, hogy rém árulnak benne semmi olyat, amit akár használni, akár élvezni lehetne. A terv tagadhatatlanul vonzott és megnyerte tetszésemet. Hiányos, merkantil tapasztalataim dacára is tudtam annyit, hogy azoknak az üzleteknek, ahol árulnak valami hasznosat, szem- méliláthatóah rosszul megy a soruk; első hallásra és futó ezemrevételre is óriási könnyebbségnek tűnt Szalkay tervében a teljes tehermentesség, melyet az árutartozás egyszer és mindenkori kiküszöbölése biztosított. Ha megnézzük egy mostani üzlet mindennapos külső rendjét magyarázta meggyőzően Szalkay — azt látjuk, hogy a vevők jönrek-mennek, fizetnek a kasszánál és kis, ízléses csomagokkal kezükben távoznak. A polcokon dobozok sorakoznak s üvegfal mögött ül a helyiség végében a főnök, számol és telefonál. A kirakat tele van csábitó holmival. Ez nálunk is igy lesz, azzal a különbséggel, hogy aki nálunk vásárol, az jutányos áron még sokkal ízlésesebb csomagot kap, olyan áruval, melynek megszerzése nekünk nem kerül semmibe. Természetesen fontos a finom csomagolás mellett a dús raktár és bő választék. Árulnak majd friss és hervadt lombot, kisebb és nagyobb köveket, tengeri homokot apró, házi csomagolásban, tengervizet és esővizet tizdekás üvegeidben, vad- gesztenyét, madámganéjt, legyeket és minden- remtt pókeledelt, továbbá tárgyakat, melyek átmenetet alkotnak a luxus- és a használati cikkek között, mint.: leszakadt gombot, harisnya- tartó egyik felét, könyv címlapot üveg alatt, te- leirt képeslapot, idegen családi fényképeket, mindenből csak egy darabot s csak olyan állapotban, mely garantálja, hogy semmiféle célra nem lehet használni. Az embereket újra meg lelhet tanítani a tárgyak és az anyag tiszteletére, mondotta Szalkay. Miután minden részletben megegyeztünk, másnap korán reggel élvezetett az újonnan bérelt üzlethelyiségbe, a Mac-Mahon-tér egyik meliékuceáijában s hozzákezdtünk a kirakat berendezéséhez. Az üzlet nem volt nagy, de forgalmas utccá- ra nyílott s szemre egészen olyan volt, mint egy csemege- vagy harisnyakereskedés. A bejárat fölött aranyozott, italie-betüs tábla hirdette a cégtulajdonos nevét: „Louis de Szalkay" s a cég mottóját s jellegét: „Un pen de tout". A hosszú, homályos és bolthajtásos helyiség frissen meszelt falaihoz emeletes polcok támaszkodtak, melyeket még a régi bérlő, egy tehetségtelen és régimódi varrógépkereskedő, hagyott itt. A polcokat Szalkay már érkezésem előtt zsúfolásig megrakta nagyon Ízléses, teljesen üres, halvány-drappezinü karbondob ozok- kal, melyek ilyen cikket hirdettek: ,3- Z- 3. m.“, vagy „Zut, 12, X." Az üzlet dísze az amerikai rendszerű pénztári gép volt, melynek billentyűzetén mesterien játszott Szallkay; mikor mindent szemügyre vettem, igazán nehezen tagadhattam volna meg tőle elismerésemet. Ezután leengedtük a kirakat vasredőnyét s a nap hátralevő részét csekély megszakításokkal, villanyfény mellett, a kirakat berendezésének szenteltük. Tisztában voíHnrlk vélte, hogy újszerű vállalkozásunk áll vagy bukik a kirakat sikerével. Hogy bakik, minden erőfeszítésünk szerint dacára is bukik, még pedig oly hamar és tragikusan, mint ahogy e* bekövetkezett, csökönyös pesszimisták sem jósolhatták volna teljes bizonyossággal. A kirakat közepén szépen megmosott kődarabot tálaltunk fel — egy idom talonul formáit, jókora darab bazaltkövet, nem túlságosan nagyot, vattába ágyalva, hogy ei no törjön, a legnagyobb gondossággal és feltűnően helyezve el. Ettől jobbra és balra üvegtálban tengeri homok és közönséges, építkezéshez [valló, meszes homok sorakoztak. Külön üvegtartáiy kínálta a ,gyermeikjátszó4>omok“-ot, tizdekás csomagolásban. Fekete kartonlapon felragasztott juhar- és akáclevélek nagy választékban borították a kirakat hátfalát, lelőhelyük és Idejük pontos feltüntetésével; árultunk májúéi, augusztusi és októberi falevelet, minden, minőségben és színárnyalatban. Fekete onyx^alapon öt gram kanári-exkrementum húzódott meg, melynek árát Szalkay, véleményem szerint, ars általános kereseti viszonyokhoz és keresethez képest kissé magasra tartotta. Külön keretben kínálkozott eladásra Pi-eare Benőit egyik legrosszabb regényének 165 lapja, kitépve, szamár- fülesen és üveg alatt. De a legnagyobb feltűnést keltette talán, mint ezt másnap, a megnyitást követő órákban, a teljes botrány kitörése előtt alkalmunk volt észlelni, az a görbe réz- darab fekete bársonypámán, mélyről tüzetes analízis során sem tudtuk megállapítani, hogy eredetileg milyen célra szolgált, zongorapedál volt-e, vagy ajtókdires s melynek Szalkay ezt a találó elnevezést adta: „Pour la oompagne". Akadt még sok apró tárgy ezenkívül is kirakatunkban, mert Szalkay már hosszabb ideje foglalkozott a® üzletnyitás gondolatával s meglehetős raktárt gyűjtött össze; a magam részéről csak egy öreg fogkefével járultam hozzá a kirakat berendezéséhez — „Négy hónapja üzemben!" — irta a fogkefe alá Szalkay — s egy garantáltan életlen ceruzafaragóval. Ezenfelül eladásra kínáltunk egy kevéssé használt ötfran- kos bankjegyet is 4.50 frankért, csak péntektől szombatig, amiig a készlet tart. Mint másnap kiderült, ez az utóbbi árucikk okozta vesztünk; a rendőrség, nem találva más ürügyet, „tisztességtelen versenynek" minősítette eljárásunkat s Szalikayt és az üzletet 'becsukták, mert olcsóbban adta a® ötfrankost, mint a Francia Nemzeti Bank. Ilyen erőszakos eljárás láttán nem is vonakodtam sokáig s elkedvetlenedve és csalódott lélekkel, elhagytam Avignont Mindenki biztosítsa választójogát! Felhiivjiuik az őslaikosság figyelmét, hogy a® állandó választói névjegyzéket most állítják össze és junius 15-től június 22-ig közszemlére teszik a házak kapui alatt és a választási irodában, a községekben pedig a községi elöljáróság helyiségében. RemdMvül fontos minden őslakosnak tudnia, hogy csakis ebben az időszakban kérheti a felvételt a választói névjegyzékbe és csakis az szavazhat a legközelebbi választáson, akinek a nevét « választói névjegyzék feltünteti. A felvételim joga van minden csehszlovák állampolgárnak, aki lég1- alább bárom hónap óita tartózkodik a községben!. A legutóbbi választásokon sóik e zer őslakos nem szavazhatott, mert nem nézett utána idejében, hogy neve szerepebe a választói névjegyzékben. Ezek telhát most kérhetik a felvételt a városokban a választási irodában, másutt pedig a községi elöljáróságon. Mindenki vigye magával állam,po4* gánsági vagy illetőségi bizonyítványát és bejelentő lapját ott, ahol bejelentő hivatal van. Fontos, hegy a lakás változást is bejelentsük, azonkívül javiittássuk ki a® esetleg hibásan feltüntetett adatokat (.név, születési óvszam sfb.). Ugyanis sokam azért nem szavazhattak, mert más lakásba költöztek és a választási irodában nem jelentették be ezt, másoknak pedig személyazonosságát vonták kétségbe hibás adataik miatt. Mindenki győződjön tehát meg, hogy feltünteti-e nevét a választói névjegyzék, azok is, akik eddig szavaztak, mert ha kitörlik a választói névjegyzékből, akkor a legközelebbi választáson nem érvényesítheti választójogát Lehetséges, hogy ősszel ismét választások tesznek és ezért is fontos, hogy éljünk reklám ácrós jogunkkal most junius 15-től 28-ig, amikor erre a törvény módot nyújt. Felvilágosítást készséggel ad a keresztén yszo- cialásta párt központja (Pozsony, Vemtuir-uoca 9.), a párt kassai (Fő-ucca 13.) főtitkársága és vidéki szerved. Országos keresztényszocialista párt központja. — Kiránduló csehszlovák ujságirócsoport Kassán. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A pünkösdi ünnepek alatt a Csehszlovák Újságírók Szindikátusának százfbusztagu kiránduló csoportja érkezett Kassára Pidhl szenátornak, a szindikátus elnökének vezetésével. A vendégek az államvasutak három nagy autóbuszán bejárták a várost, megtekintették annak nevezetességeit, majd délben a város ebédet adott tiszteletükre a Schalkház nagytermében. Itt a város nevében Janoud polgármesterhelyettes, a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Uniója nevében pedig Kelembéri Sándor, a keletezloven- szkói kerület elnöke, üdvözölték a vendégeket. Az üdvözlésre Pidhl szenátor válaszolt és kijelentette, hogy a csehszlovák újságírók szívesen állanak mindig a magyar újságírók segítségére, akiiéhez a közös kari érdek fűzi őket. Az ebéd végeztével a vendégek autóbuszokon a szádellői völgy és jászéi premontrei kolostor megtekintésére utnztak, másnap pedig Eperjest, Lőcsét, Késmárkot és Tátralomnicot tekintették traegi, majd visszautaztak Prágába. % r %
