Prágai Magyar Hirlap, 1935. május (14. évfolyam, 101-125 / 3653-3677. szám)
1935-05-12 / 110. (3662.) szám
1935 május 12, vasárnap* ^BXCTMAfifcARHIRIiSP 17 41-iIi parancsolat s Magyar ember magyar listára szavaz! Maróczy Géza az Aljechin — Euwe világbajnoki párharc előkészületeiről A magyar nagymester lesz a holland bajnok szekundánsa Páratlanul érdekes küzdelmet várhat a sakkvilág Budapest, május eleje. (Budapesti szerkesztőségünktől.) A világlapok húsvéti számai közölték azt, a sakkvilágot különösképen érdeklő hirt, hogy a világszövetség, — amelyben a holland sakkszövetség azon a réven, hogy elnöke, dr. Rueb, egyúttal a világszövetség elnöke is, igen jelentős szerepet játszik, — véglegesen megállapította az Aljechin-Euwe között eldöntésre kerülő világbajnoki párharc terminusát. A hiradás szerint a nagyszerűnek ígérkező küzdelem október elsején kezdődik és az 1935. esztendő hátralevő hónapjaiban fogja majd izgalomban »' a sakkvilágot. A sakkvilágbajnokságért folyó küzdelmek aránylag ritka események, aminek oka nagy részben az, hogy az 1922. évi londoni egyezményben, amelyet az akkor in floribus levő világbajnok, a kubai Capablanca kötött a világ- bajnokságra törekvő riválisaival, Aljechinnel, Rubinsteinnal és Bogoljubowal,. meglehetősen súlyos anyagi feltételekkel bástyázta körül a világbajnokság trónusát. Ez egyezmény szerint a kihívó félnek kell előteremtenie a versenyzők díjazását biztosító 10.000 dollárt és ezt az ösz- szeget előzetesen deponálni kell. Ez a merev pont később épen Capablancáro vált végzetessé, Mert a sakkverseny a maga napról-napra váltakozó ellenfeleivel, kiszámíthatatlan pszichikai és külső velejáróival egészen más valami, mint az ugyanazzal az ellenféllel vívott nehéz játszmasorozat. A világbajnoki mérkőzés kiírása alkalmával felkerestük Maróczy Géza magyar nagymestert, a sakkvilág köztiszteletben álló doyenjét, hogy kikérdezzük őt véleményéről s a párharc előkészületeiről, meg várható kilátásairól. Maróczy nagymestert ugyanis dr. Euwe sze- kun dánsának kérte fel és Maróczy vállalta ezt a szerepet, igy jelen lesz és egyik vezetője lesz az egész párharcnak, melyhez fogható már külső körülményei miatt sincs az egész sakktőrt énelemben. A nagymestert otthonában, az albertfalvai OTI-telep egyik kies villájában találtuk, ahol a nyugalom és pihenés óráit tölti családi körben és kedvenc passziójának, a kertészetnek A. Az elmúlt évtizedben huzamosabb időt töltött a külföldön, sokáig élt Angliában és Hollandiában is, ahol több ifjú tehetséget nevelt nagy sakkozóvá. Közöttük dr. Euwe és Miss Vera Menshik nevei a legismertebbek. Dr. Euwe ma is a tanítvány fiúi hálájával és szere- tetével gondol magyar mentorára és igy is esett a választása reája. Jellemző Maróczy páratlan népszerűségére és sportbeli korrektségének általános elismerésére, hogy Aljechin annyira megbízik ex ő játékvezetésében, hogy a maga részéről nem is nevezett még meg szekundánst, hanem megkérte Maróczyt, hogy mint pártatlan biró mindkét fél érdekeit képviselje. — Miután azonban Euwéhez mégis csak benső szálak fűznek, nagyon szeretném, ha Aljechin részéről is szekundáns jelennék meg a küzdőtéren, — mondja Maróczy. A mérkőzés október elsején kezdődik Hollandiában. Az anyagiakat a holland sakkbarátok adják össze, a kormány pedig, amely Euwe sikerei révén intenziven ápolja a sakk-kulturát és már középiskolai tantárggyá is tette, sorsjáték tartását engedélyezte, hogy a mérkőzés anyagi eszközei idejére együtt legyenek. Az első partikat Hollandiában játszók le, azokban a városokban, amelyek nagyobb áldozatot hoznak. Azután egy óceán járó fedélzetén megindulnak Indiába és a hajón is játszmákat váltanak. Ezeket a hajóstársaság finanszírozza, amelynek nagy reklámot jelent, hogy az ő gőzösének fedélzetén játszódik le a sakktörténelxni jelentőségű esemény. A játszmákról naponta többször rövid hullámon jelentést adnak le az egész világnak, agy hogy a sakkozók nemcsak a mérkőzés állását, hanem a játszmák lefolyását is állandóan követhetik. — Euwe megírta, hogy a nyarat pihenés és testi kondíciójának javítása céljából egy holland tengeri fürdőn akarja tölteni és meghívott engem is. Én azonban ettől a gondolattól eltanó* csoltam — mondja Maróczy. — ő követi majd utasításomat és Hollandia meg Hamburg között többször teszi meg az utat egy-egy sparring partnerrel, Kmochhal és Lilienthallal, hogy hozzászokjék a tengerhez és a tengeren vívandó meccsjátszmák fizikai adottságaihoz, amelyek egészen mások, mint a szárazföldön. A tengeren inkább Aljechin van otthon* aki állandóan járja a világot, ezt az előnyét Euwenefc be kell hoznia. — Természetesen — teszi hozzá — én mint meccsvezető gondosan őrködni fogok azon, hogy a tengeri ut váratlan külső körülményei a mérkőzés realitását ne befolyásolják. Tehát ha vihar van, vagy egyikük, vagy másikuk tengeri betegségben szenved, a játszmát el fogjuk halasztani. Azt csak nyugodt időben lehet lefolytatni. Megtudjuk azt is, hogy a mérkőzés hátralevő játszmáit Indiában játszák le és Aljechin néhány játszmát Alexandriában is el akár helyezni. Ez természetesen újabb akklimatizá/dót kíván meg a résztvevőktől. Végre a mérkőzés kilátásairól kérdezzük meg Maróczyt. Ennyit mond: — Én Euwét Aljechinre sokkal veszélyesebbnek tartom, mint Bogoljubovot. Stílusa veszélyes és kényelmetlen a világbajnokra, mert a legszédületesebb kombinációt birja, tul- kombinálni ,nem lehet és igy nem taktikai eszközökkel, csupán jobb stratégiával verhető meg. Ebben mind a kettő elsőrendű, hogy melyik mégis a jobbik, a mérkőzés mutatja meg Any- nyi bizonyos, hogy páratlanul izgalmas és érdekes harc előtt állunk. aki címének elvesztése után már sehogy sem tudja összehozni a szükséges összeget és igy még nem volt alkalma, hogy revansot kérjen buenos- airesi legyőzőjétől, holott a sakkvilág általános értékelése szerint erre ma is ő a legjogosultabb. A világbajnoki cim eredete a múlt század utolsó éveire nyúlik vissza, amikor a prágai szülőtésü Steinitz Vilmos, aki később amerikai állampolgár lett, egyre- másra nyerte a nemzetközi versenyeket és mindenki elismerte az ő elsőségét. Már akkor elvvé vált, hogy a világbajnoki címet csupán páros harcban lehet megszerezni, amelyben két küzdőfélnek erőviszonyai a váltott sok játszma során teljes mértékben tisztázódnak. 1991-ben döntötte meg Steinitz trónusát dr Lasker Emánuel, aki szinte három teljes évtizeden át tartotta meg címét, amelyet páros harcban Tarrasch-hal, Marshallal, Sch1echterrel szemben sikeresen védelmezett meg. De a Kubában, Laskerre kedvezőtlen külső körülmények között végbement párharcban, Canablanca fiatalsága és kifinomult technikája kerekedett felül és a negyedik vesztett játszma után — közben több döntetlen volt — Lasker feladta a kilátástalan küzdelmet. Az exvilágbajnok egyéniségére jellemző, hogy bár azután is ragyogó tornasiker'”' voltak — elég legújabb moszkvai eredményére rámutatnunk — soha a világbajnoki mérkőzés eszméjével nem foglalkozott. így hátrahagyja a sakkvilágnak a kínzó kérdést, vájjon az öregedő Lasker 1920-tól kezdve nem volt-e egyenlő erejű, vagy még nagyobb Capablancá- nál és Aljechinnel? Három évtizedes királyságok után Capablanca rövid két esztendős uralma következett. Aljechin most már nyolcadik éve birtokosa a Chamríoti-chip of the World címének. Van-e a mostani generációban méltó ellenfele, vagy felbukkant-e már az a fiatal nagymester, aki egykor címétől meg fogja fosztani? — ez a kérdés izgatja a sakkvilágot. A jövőbe látók Flohrban és Botvinikben reménykednek, . _ez a két huszonötéves nagymester most tényle g a legeredményesebb két versenyjátékos. De ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy párharcban méltó ellenfelei lennének már ma is Aljechinnek. A TORONY IRTA: RODA RODA Réges-régen, harminc, harmincöt évvel ezelőtt hadnagy voltam Zágrábban. Hadnagy. Manapság ezt részletezni kell, mert a kortársak már nem sokat tudnak róla. A had- nagyot akkoriban — habár még szinte gyermek volt, — büszkeség és életöröm árasztotta el, felelősségérzet meg nem nagyon bántotta. Az életét úgy vették, mint a fecskék, ide-oda cikkáztak, a szó teljes értelmébe®, — néha fölöslegese® is, a szó teljes értelmébe®. Szükség volt rájuk, meg nem is de egészbe® véve, ezt bátra® állíthatjuk, szeretitreméltéak voltak. Idejük volt bőven. Valahogyan agyo® kellett csapna, igy kitaláltak mindenféléket unalomhó!. Nálunk Zágrábban például fogadásokat kötöttek. Ülünk a kávéházban, kinézünk az ablakon és fogadunk: vájjon Müllemé, aki éppen arrahalad, balra a Nap-uccába fordul-e be (a barátjához; vagy jobbra a Zrinyi-térre (a férjéhez.) Egyiz- be® a beszélgetés elterelődött az asszonyokról lovakra, pajtásokra, emberi sorsokra, a teremtésre, Isten létezésére. RobicLa hadnagy kételkedett — és fogadtak. A fogadásba® a legnagyobb buzgóságot a két Wahl-testvér fejtette ki kétségtelenül. Azt mondják, mikor huszonegy évvel ezelőtt gólyaháton belovagoltak a földi életbe, fogadtak, melyikük érkezik be elsőnek köztük. Ekkor az ifjabb Wahl elvesztette a fogadást; de azóta egyet sem. Ebben az időben történt, hogy jánosházai Rét- falvy főhadnagyot, egy debreceni fiút, a huszár- ságtól próbaképpen a mi ezredünkhöz osztottak be. Mindenki feszült figyelemmel leste, ki tartja majd ezentúl a rekordot a fogadásban. Rétfalvy ugyané® elismerten bajnok volt ezen a torén. A feszültség tetőfokára hágott, mikor Rétfalvy. a parancs közlése után két héttel, személyesen megjelent. Az ifjabb Wahl azonnal lefoglalta a magyart és megmutatta neki a gaonizon nevezetességeit. Sajnos, a székesegyházat éppen átépítették, körüldeszkázták nyakig. A főhadnagy figyelmét felhívtuk a karcsú tornyot körülvevő szép és merész ívelésre. — Szép, mi? — kérdezte Wahl és mosolygott. — Ilyesmi nincs nálatok Debrecenben. Rétfalvy megvetően bigyesz tette bajuszkáját. — Ilyesmi ne volna Debrecenbe®? Hogyan gondolod ezt? — Hát ilyen magas torony! — Tévedés, éppen a má debreceni tornyunk nevezetes a magasságáról, — kiáltott fel Rétfalvy lelkesültem. — Na, na pajtás. Ez az itteni a debreceninél biztosam magasabb néhány manókkal. Milyen magas a tiétek? — Pontosan nem tudnám megmondaná — legalábbis száz méter, sőt még annál i® több. — Mond juk száztíz... — Meg is van annyi. Sőt ha nem tévedek, eléri a 112 métert i®. — Lehetetlen. — Rendben van, 112, — mondta Wahl-. — De a mi dómunk 114 méter. — Lehetetlen. — De bizony, — erőlködött Wahl megmagyarázhatatlan biztonsággal, — fogadjunk, a mi tornyunk 114 méter. — Nem fogadhatok. Kedves pajtásaim még nem tudják, hogy én minden fogadást megnyerek. Régi ezredemben híres voltam erről. Aki velem fogad, máris elveszett. — Hogyan? — Vészit, akarom mondani. Ez természetesen neheztelést von maga után, ezért teljese® leszoktam a fogadásról. — Nos itt az alkalom, — válaszolt erre Wahl — egyszer veszíteni. — Hát jó, ha mindenáron akarod, merő udvariasságból fogadok. De nem sokba —, a saját érdekedben nem eokba. Én t L. meg vagyok róla győződve, hogy tévedsz. — Én meg biztos vagyok benne, nekem van igazam. Legyen húsz üveg... — Csak pezsgőbe ne, — te fogsz veszíteni, fiam. — Legyen asztali bor. — Rendben van. Én azt mondom: a debreceni torony 112 méter é® te azt mondod, az itteni pár méterrel magasabb. Ül a fogadás? — Áll — De előrebocsátom, ha nyerek, ne tegyetek szemrehányást Én mindjárt az elején őszintén megmondom, egészen biztosan tudom, ez a torony alacsonyabb, meg különbem i« mindig megnyerem a fogadásokat j _ Még ma el fog válni, mondta Wahl. Délután elmegyek a városi építészeti osztályba é6 me gkérdezem. — Eszel Wahl kezet adott és él* ment.. . Alig fordult be a sarkom, Rétfalvy kár örvendő nevetésbe tört ki. — Halottad pajtás hallottad? Ez aztán jól beleesett, mint mindenki, aki velem fogadni próbál Nem megmondtam, hogy biztosan tudom. — Honnan tudhattad? — Hát ha az ember egy idegen városba jön, akikor a müveit ember először is elolvassa az útmutatót, nem igaz? — Ezzel egy kis füzetkét bukott elő a zsebéből és megmutatta nekem nyomtatásban: a székesegyház tornyának magassága 111 méter. — De óm ártatlan vagyok az egész ügybem, megmondtam neki előre. Rögtön írnom kell egy kártyát a régi eznedemnek, hogy mindjárt az első napom sikerült szerencsésem megnyernem egy fogad ást. Az étkezőben, a kaszinóban, félrébivtam Wahlt. — Tudom, tudom — védekezett, mielőtt még egy szót szólhattam volna. — Magam láttam Rétfalvyt reggel, mikor az útmutatót tanulmányozta. — Szándékosan mentél lépre? Wahl hadnagy legédesebb mosolyával felelt, egy hivatalos pecséttel ellátott okmányt lobogtatva felém: a városi építészeti osztály hivatalos írását, melyben elismeri, hogy a székesegyház magassága 114 méter. — Ember, hogyan jutottál hozzá? — Ó. egészen egyszerűen. Elmentem a hivatalba, ahol egy szerény írnokon kívül más senkit sem találtam. Megkérdeztem tőle, milyen magas a torony, természetesen azt válaszolta: 111 mé»ter, hisz ezt minden kölyök tudja. Uram, szóltam hozzá, nem adna nekem egy elismervényt 114 méterről. Én t. i. fogadtam valakivel. — A legnagyobb örömmel, hadnagy ur. És az imok kiállította nekem az igazolványt a 114 méterről. — Pompás. — Bizony, pompás lecke Rétfalvynak. Az a fickó beképzeli magának, megnyer minden fogadást, pláne akkor, ha előzőleg kiolvasta valahonnan. Most belépett Rétfalvy. Wahl előrántotta okiratát. Rétfalvy összeráncolta homlokát. — Kino6 eset. — mondta — nagyon kínos. — Tán már elküldted régi ezrcdednek a kártyát? — Sajnos, úgy van. És most borzasztóan szé- gyelem magam, lám egyszer az életben én is vesztettem fogadást. Tudod mit, kedves barátom? Szívesen fizetek negyven üveg bort. ha te meg a fivéred elhallgatjátok, hogy ezt a fogadást elvesztettem. Teljes erővel kapálóztunk a bor megduplázása ellen, tudtuk a mi szénánk sínes teljesen
