Prágai Magyar Hirlap, 1935. március (14. évfolyam, 51-77 / 3603-3629. szám)
1935-03-29 / 75. (3627.) szám
rP^<SAItA\A<rfeAR»HlMiAR 1935 március 29* péntek* — A keresztényszocialista párt uj szervezete Nyitra vidékén* Nyitráról jelentik: Nyitra környékén is erősödik az országos kereszt én yszo- rialista párt A közelmúltban Üzbégen — a lakosság kívánságára — összejövetel volt, amelyen Petrásek Ágoston tartománygyülési képviselő Cséfalvay Géza körzeti titkár kíséretében vett részt A tartománygyülési képviselő mélyhatásu beszéde után a jelenlévők egyhangú lelkesedéssel kimondották a párt helyi szervezetének megalakulását. Elnök lett Balko József, alelnök Bérecz Orbán, titkár Sutora Pál, pénztáros Horka István, ellenőrök Sunderlik Rudolf és Csentés Vince. — Ugyancsak e napokban sikerült pártértekezlet volt Menyhe és Béd községekben is -— a magyar lakosság áldozatkészségéből emelt kul- turházban — s itt Cséfalvy Géza és Kárpát Ede mondott lelkes hatású beszédet. — Kicserélték dr. Kasztor Ernőt, a pozsonyi néhai „A Reggel" Magyarországon letartóztatott volt főszerkesztőjét A Ceské Slovo jelenti, hogy Magyarország és Csehszlovákia kicserélt egy- egy kémkedésért elitéit foglyot. Magyarország e hir szerint a Kassán nemrégiben 10 évre elitéit Ragyák Kálmánt kapta dr. Kasztor Ernőért, a Reggel volt főszerkesztőjéért, aki — mint ismeretes — a csehszlovák sajtóiroda kiküldött tudósitójaként jelent meg hónapokkal ezelőtt Budapesten, de ott kémkedés gyanúja miatt letartóztatták. A két fogoly kicserélése a lap jelentése szerint tegnap történt meg a csapi határállomáson. — Rákóczi-ünnepély a prágai MAK-ban. A prágai Magyar Akadémikusok Köre március 30-án, szombaton este 8 órai kezdettel Rákóczi-ünnepélyt rendez klubhelyiségében (II., Krakovská 7, 2. udvar). Az ünnepélyre — amelyen a prágai magyar egyetemi ifjúság fog Rákóczi szellemének áldozni — az egyesület szeretettel meghívja a prágai magyarságot. Műsor: 1. Megnyitó, mondja Schleicher Pál. 2. „Rákóczi és kora“ címmel Csontos Bertalan ad elő. 3. A női szavalókórus szaval. 4. Suhayda Mária Liszt „Rákóczi-induló“-ját játsza. 5. „Rákóczi" cimen előad Varga László. 6. Szaló Endre kuruc nótákat énekel Németh Józsefnek és zenekarának kíséretével. xx FLÓRA KÁVÉHÁZ ÉS BOROZÓ, Prága XII., Fochova, a jó társaság találkozóhelye. — Nem szabad a vonaton lefoglalni az üres helyeket. A vasúti szabályzat szerint minden utas podgyászával vagy köpönyóvel biztosíthatja maga számára azt a helyet, amelyet már elfoglalt. Miután azonban az utóbbi időben megtörtént, hogy egyedül utazók hasonló módon maguk számára több helyet is elfoglaltak, az államvasutak igazgatóságai rendeletet adtak ki, hogy az üres helyeket lefoglaló utasok a vonatkísérő személyzet által megbüntethetek. A legkisebb büntetés 5 korona lesz. — Felgyújtotta a saját házát Zsolnai tudósítónk jelenti: A Puhó melletti Vöröskő községben kigyulladt Dohnyánszky gazda háza és a tűz csakhamar átterjedt a szomszédos házakra is. A tűzoltóság nagy erőfeszítéssel eloltotta az egyre veszedelmesebb tüzet A csendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a házat Doh- nyánszkyné gyújtotta fel, hogy a biztosítási összeget megkapja. Az asszonyt letartóztatták. — Tűz pusztított tegnap a közeli Párisháza községben is, itt Savra és Janovics földművesek csürjei égtek le. A helybeli és környékbeli tűzoltóság csakhamar eloltotta a tüzet. A kár jelentékeny és csak kis részben térül meg biztosítás révén. xx A jód nyálkaoldó hatása kiválóan érvényre jut a Cigelka jód-brómos gyógyvíz használatánál. Csökönyös légcsőburutaál intenzív köptető hatást fejt ki, a eíiirii nyálkát elfolyósitja s igy kiürítését előmozdítja Megrendelhető: Cigelka forrásvállalatnál^ Bar- dejov. Négy helyen pusztított tűzvész szerdán éjszaka Fetsőzemplénben Hatvan csatád tett hajtéktatan Szedreskén Ot lakóház égett le Takcsányban ■ Pusztító tűz Szinnán és Fetsőradványban Homonna, március 28. Zemplén északi részében négy községben tűzvész pusztított az elmúlt éjszaka. A szinnai járásban levő Szedreske községben, amelynek egész lakossága négyszáz' lélekből áll, ismeretlen okból kigyulladt egy gazda háza. A tűz rendkívül gyorsasággal terjedt és rövid idő alatt tizenhét lakóház állott lángokban a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel együtt. A szegény lakosság minden terménye és felszerelése elpusztult. A tüzet csak a hajnali órákban sikerült eloltani az egész környékről kivonuló tűzoltóság segítségével. Hatvan család maradt hajléktalanul. A kár igen jelentékeny és csak kis része térül meg biztosítás révén. Majdnem ugyanabban az időben tűz támadt az ugyancsak a szinnai árásban levő Takcsány községben is, ahol öt lakóház pusztult el az összes melléképületekkel és a bennük levő terménnyel és felszereléssel együtt. Szúrna Járási székhelyen is tűz pusztított ezen az éjszakán. Itt Hapuráj Anna háza égett le. Végül a mezőlaborci járásban levő Felsőradvány községben pusztított tűz,, ahol több gazdasági épület égett le. A csendőrség valamennyi tüzeset ügyében megindította a nyomozást. Koncentrációt táborba került a németországi evangélikus ellenzék több papja A „Fekete front** tizennégy tagja a bíróság előtt Berlin, március 28. A berlini népbiróság tanácsa ma vonta felelősségre Ottó Strasser úgynevezett Fekete frontjának tizennégy tagját, akik ellen az a vád, hogy hazaárulásra szövetkeztek és tiltott röpiratokat csempésztek be Németországba. Ugyanekkor tárgyalják a harmincéves Heiny Bühlow ügyét is, akit Ottó Strasser bizalmas hivének ismertek. Bühlowot junius 30. után le is tartóztatták, de azután, hogy becsületszavát adta, hogy megszakít minden kapcsolatot Stras- serékkel, — szabadon engedték. Ennek ellenére többször is összejött volt párthiveivel, sőt egyizben Prágába utazott, ahol Strassernek tendenciózus adatokat bocsátott rendelkezésére a németországi viszonyokra vonatkozóim. A tárgyalásra tíz tanút idéztek meg. A vádlottakat öt neves ügyvéd védi. Frankfurt, március 28. Ruhland-Hirsbon evangélikus lelkészt, Brun- ner-Ramsdadt magántanárt és Wolff-Woer- stadt lelkészt letartóztatták és beszállították a dachaui gyűjtőtáborba. Ugyanekkor még három hajor evangélikus lelkészt vettek őrizetbe, akiknek a sorsáról egyelőre semmit sem lehet tudni, de valószínű, hogy ezeket is Da- chauba viszik* Ez az első eset, amikor evangélikus papokat kopcentrációs táborba csuktak, mióta kitört az egyházi háborúskodás. — Meg akart válni az élettől a budapesti rikkancs-báró felesége* Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon : Különös indokból követett el öngyilkossági kísérletet egy elszegényedett báró felesége. Báró Strahlen- dorf Gyula az utóbbi időkben annyira szűkös viszonyok között élt, hogy újságok és folyóiratok eladásából mint rikkancs kereste mej kenyerét. A báró felesége ma József- köruti lakásán zsilettpengével felvágta az ereit. A bárónét beszállították a Rókus kórházba, sebe azonban nem olyan veszedelmes, úgyhogy bekötözése után haza bocsátották. A báróné öngyilkossági kísérletének saját vallomása szerint az volt az oka, hogy a házmesterné nem respektálta bárónéi mivoltát, állandóan kellemetlenkedett neki és férje foqlalkozása miatt állandóan csúfolta. — Négyszer prolongálta a hamisított váltót — félévi börtön. Nyitrai munkatársunk jelenti: A kerületi bíróság szerdán Ítélkezett Buc János alsóvesztényi molnár felett, aki rokonai nevére 4.000 koronás váltót hamisított, melyet a bank el is fogadott. Négy esetben sikerült prolongálni a hamis váltót, mikor azonban a bank végül is ragaszkodott az összeg kifizetéséhez, kiderült, hogy a váltón lévő aláírások Buc kezétől származnak. Buc a tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem akarta megkárosítani a bankot, de a rossz viszonyok miatt képtelen volt megfizetni adósságát. A birósság hat havi feltételes börtönre Ítélte és kötelezte az okozott hár megtérítésére. — A nagyszőllősi hegyközség tegnap tartotta tisztújító közgyűlését. A megejtett választás eredményeként elnök lett Volenszky Kálmán, alelnökök: Zsurek Ferenc és Weiez Éliás, hegybíró Haknay János. A közgyűlés az elnök indítványára elvileg elfogadta a kölcsönös jégbiztosítás bevezetését. A készülő bor-, adó törvényjavaslatot a hegyközség elfogadhatatlannak tartja, mert ennek törvényre emelkedésével a minőségi bortermelés érzékeny kárt szenvedne. A közgyűlés elhatározta még, hogy elvileg hajlandó belépni a hegyközségek országos szövetségébe, amely Zajic agrárpárti képviselő vezetése alatt áll, de a tényleges belépésre csak akkor kerülhet sor, ha a szőllő* termelők e fontos érdekvédelmi szervezetét mentesitik a pártpolitika befolyásától. — Lakásbetörés Pozsonyban. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Neurath Imre pozsonyi vaskereskedő villájába ismeretlen tettes betört és onnét különböző fehérneműt, ruhaneműt, bélyeggyüjtaményt s numizmatikai gyűjteményt vitt el 10.000 korona értékben. A rendőrség nyomozást indított. — Elítélték az elgázolt autóbusz vezetőjét. Beregszászi tudósítónk jelenti: 1933 őszén a nagyszőllősi vasúti átjárónál a borz6avölgyi keskenyvágányu vasút egyik szerelvénye elütötte a munkácsi futballistákat szállító autóbuszt, amelyet Farik István sofőr vezetett. A Spartakus futballcsapat tagjai k;sebb sérülésekkel tiszták meg az összeütközést. A lefolytatott vizsgálat megállapította a sofőr vigyázatlanságát. Az ügyet tegnapelőtt tárgyalta a beregszászi kerületi bíróság és feltételesen egy havi fogházra Ítélte a, sofőrt. — A világbajnok és a csörgőkígyó. — Londonból jelentik: Sir Makóim Campbell, az angol autósebességi világbajnok, a floridai Daytona Beachban, ahol világrekordot próbált javítani, golfozás közben három láb hos$- szu csörgőkígyót talált labdája mellett. Nóra vesztette el lélekjelenlétét és golfverőjével 1 agyonütötte a veszedelmei állatot. — Fényes nappal fosztotta ki egy nagyszombati üzlet pénztárát egy munkanélküli. Tudósítónk jelenti: Gallovics Ágost 25 esztendős modori munkanélküli néhány nappal ezelőtt Nagyszombatba érkezett, hogy itt kereket után nézzen. A fiatalember tegnap délután órák hosszat ólálkodott Werner Mária Kralovanská-uccai füszerüzlete előtt, majd mikor az asszony egy pillanatra kiment az udvarba, Gallovics gyorsan beosont az üzletbe és kinyitotta a pult pénzesfiókját. A fiókban lévő pénzt magához vette és már menekülni akart, amikor Wernerné anyja észrevette az ablakon keresztül. Az idős asszony elállta a tolvaj útját, de az egy lökéssel kiszabadította magát és elrohant a nádasi vámház irányában. Az asszonyok segélykiáltására üldözőbe vették a menekülő tolvajt és egy Mazur Dezső nevű fiatalember, aki kerékpáron sietett utána, a várostól egy kilométer távolságban be is érte. Lefogta a tolvajt és átadta az odaérkező rendőrnek. Gallovics kihallgatásakor nyomorával védekezett. Kiderült, hogy csupán 15.80 koronát vitt magával. Beszállították a járásbíróság fogházába. — Elvált és újra férjhezment két óra alatt. Rosemary Ames, az ismert amerikai film- szinésanő minden bizonnyal világrekordot állított fel a válás és a gyors uj férjhezraenés terén. Délelőtt 11 órakor megjelent a váló- peari tárgyaláson, 11 éra 6 perckor a biró elválasztotta férjétől, Bertie Meyer londoni színházi, vállalkozótól. Déli 12 órakor házassági engedélyt szerzett J. Abner Stilwell, gazdag amerikai bankár, a filmszinésznő uj vőlegénye. Egy órakor miss Arass és Mr. Stilwell házasságot kötött. Stilwell a harmadik férje a 28 éves sztárnak. — Hatezer koronát raboltak az újlaki fogyasztási szövetkezet pénztárából. Nyitrai munkatársunk jelenti: Kedden éjjel betörték a nyitraujlaki fogyasztási szövetkezetbe, felfeszitették a pénzszekrényt, amelyből hatezer koronát elvittek. A betörésről azonnal értesítették a csendőrséget, valamint a szövetkezet pozsonyi központját és a kiérkezett ellenőr a könyvvizsgálat során megállapította, a hiányt. A-csendőrség letartóztatott egy falubeli legényt, aki egyelőre tagad, de valószínű, hogy a nyomozás rövidesen pozitív eredménnyel fog járni. —- Betörésért félévi bőrtőn. Nyitra! munkatársunk jelenti: Koszor József kisszegi rovott- multu munkás betörés vádja miatt került szerdán a kerületi biróság elé. A betörést Veszély Mihály kisszegi házában követte el a múlt év júliusában. A vádlott kereken tagadta a bűncselekményt, de a terhelő tanúvallomások alapján a biróság bűnösnek minősítette és hat havi börtönbüntetésre ítélte. ' Társadalmi Élet # A Kárpátegyesölet iglól osztálya az ehnul* napokban tartotta meg rendes évi közgyűlését Mar esek Aladár bankigazgató elnökletével. Az iglöi osztály 1882 óta fejt ki eredményes működést és úttörő munkájában Rovohh Márton, Kövi Imre, Fischer Miklós és Eaits Béla vette ki részét, de a jelenlegi vezetőség is mindent elkövet, hegy a sikeres működésben fennakadás ne álljon be. Az évi jelentés szerint a mailt évben tizennyolc társas kirándulást rendeztek 260 résztvevővel Szomorú fejezete a jelentésnek, hogy a Menédékkőn lévő Haits-menházat, amely 1922- ben létesült, a múlt évben bűnös kezek csaknem teljésen lerombolták. A tisztujitás a következő eredménnyel járt: Elnöknek közfelkiáltással ismét Marcsek Aladárt választották meg, aéebnök Óváxy István, titkár Wachdeuteéh Gyula, pénztáros Sánger Olga lett. Megválasztották a tizenöt- tagú választmányt is. # A rappi Katolikus Olvasókör ifjúsága március 24-én és 25-én vallásos estélyt rendezett, amelyen Spillmann József „A gyónási titok áldozata" című ötfelvonásps színmüve került előadásra. A megható előadást mindkét este nagyszámai közönség nézte végig™ A szereplők — Sa- tek József káplánnal élükön, alki egyúttal az előadás rendezője is volt, — igaz érzéssel és kitűnő alakítással játszották szerepeiket. # A Nagyszőllős és környéke első halászegyesülete Dudinszky Lajos görögkatolikus lelkész elnökiébe alatt tegnap tartotta alakuló gyűlését. Az egyesület álelnöke dr. Stoll János bírósági tanácsos, titkára Ludvig jegyzősógi titkár lett egyhangú választás eredményeként. Az egyesület kibérelte halászat céljára a Tiezakírvától He- téhyig terjedő partszakaszt Percnyi Zsigmond nagyszőllősi földbirtokostól. xx Ideges embereknek és lelkibetegeknek az igen enyhén ható, mindig megbízható természetes „Ferenc Józsefi keserüviz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevóve — rendes bélmtiködést, jó emésztést és elegendő étvágy- érzetet teremt. — Sztrájkba léptek a besztercebányai rádióállomás vízvezetéki munkásai* A besztercebányai rádióállomás építési munkálatai serényen folynak. A munkálatokban részt vesz a hranicei Kunz-cég is, mely a rádióleadó vízvezetéki munkálatait végzi. A morvaországi cég az STK értesülése szerint munkásra órabérét 1.80 koronára kívánta leszállítani, mire a munkások sztrájkba léptek. A cég most 2.10 koronás órabért kínál, de ezt az ajánlatot sem tartják a sztrájkolok elfogadhatónak. A sztrájkban ötven munkás vesz részt. xx Autósok! Autóélektro-javításokat legmodernebbül berendezett Boech-mühelyamben legolcsóbban, garancia mellett végzek. Autó- service Spira, Koáice, Flórián-uoca 6. Telefon 20-62. — Ismét letartóztattak Sárosban egy szélhámost Eperjesi tudósítónk jelenti: Csak nemrégiben számoltunk be a két Vanek-testvér szélhámosságairól és most újból hasonló módon működő csalót tett ártalmatlanná a csendőrség. Kosztó István magyarországi katonaszökevény nemrégiben Héthárson tűnt fel, ahol egy magyarországi nagybirtokos fiának adta ki magát és rengeteg adósságot csinált, megismerkedett egy módos gazdálkodó leányával is, akinek kezét megkérte. A jó fellépésű fiatalember szavainak hitelt adtak a leány szülei és beleegyeztek a házasságba. Kosztó már bútort is vásárolt, természetesen hitelbe, mikor a csendőrség, — amely titokban nyomozott a fiatalenjher előélete után, — váratlanul letartóztatta. Kiderüjt, hogy Kosztó Magyarországon is számtalan csalást követett el, amelyek alatt as ottani hatóságok is körözik. 6