Prágai Magyar Hirlap, 1935. február (14. évfolyam, 27-50 / 3579-3602. szám)
1935-02-10 / 35. (3587.) szám
'PRKGAI-MA.GfeARHlRLM* 1935 február 10, vasárnap. BESZÁMOLÓ írja: Sándor Imre PIPA Szerencsére itt vannak- a játékgépek a küzdő emberiség szórakoztatására. Kezdetben csak pénzt lehetett nyerni a játékgépeken. de ma már —- a változott idők szellemének megfelelően — közvetlenül szükségleti cikkeket lehet nyerni. Puderdobozt, ceruzát, tükröt, kölni vizet, cukrot, zsebkést, fésűt, cigarettatárcát, szappanozó pamacsot és pipát. Én pipát nyertem. Remélem, Szlovenszkón is vannak már ilyen játékgépek : üveges szekrény, amelyben csavarral irányítható emelődaru vándorol és kiemeli a kiválasztott szükségleti cikket. Esetleg nem emeli ki. Esetleg mást emel ki. Leggyakrabban csak néhány szemet emeli ki a cukoríalapzatból, amelybe a sok értékes holmi be van ágyazva. Számomra csak ötödszörre emelte ki a pipát, holott én a szappanozó pamacsot vettem célba, mert arra van szükségem. így egyelőre még a régit használom. A pipával ma még nem tudok mit kezdeni, de idővel talán . . . Elhatároztam, hogy pipázni fogok, már meg is vásároltam a dohányt, de kiderült, hogy ehhez a pipa nem elég jó minőségű. Kezdetben csak álltam a gép körül a tolongásban és izgatottan lestem, hogy miket nyernek a szerencsés nyerők. Egy ur puderdobozt, tükröt és kölni vizet nyert egymás után. Egy másik ur már minden pénzét eljátszotta és mindvégig csak cukrot nyert, amit a könnyelmű játékos bent hagyott a fiókban, amelybe az emelődaru beledobálja a nyereménytárgyakat. Egy hölgy két koronát játszott el egymásután eredménytelenül, utána néhány pillanatra üres maradt a terep, nem jelentkezett játékos. Nem tudtam tovább türtőztetni magamat, a játékszenvedély legyőzte bennem a nyilvános szerepléstől való iszonyt, előléptem, izgatottan elhelyeztem a kerek nyílásban az első koronámat és céltalanul kezdtem forgatni a csavart, amely az emelődarut irányítja. A közönség segítségemre sietett és mire a pipát megnyertem, már körülbelül ki is tanultam a biztos nyerés módját. Most már egyenesen rájátszottam a pamacsra és csak kellemetlen véletlennek tudható be, hogy még néhány dobással sem sikerült azt megnyerni. A cukrot én is bent hagytam a fiókban. Egyéni tapasztalataim távolról sem ábrándítottak ki az újfajta gépből, amely pontosan megfelel az autarkia szellemének, ahogy az uj René Clair-filmben látható. De megfelel az ,,Ankurbelung“, a vásárlásra való buzdítás szellemének is. Minden lehető eszközzel vásárlásra kell kényszeríteni a közönséget és én nem is állok ellent ennek a kényszernek. Most például átmeneti kabátra van szükségem a pamacson kívül és örömmel üdvözölném az olyan megoldást, amely izgalmas szerencsejáték keretében juttatna e ruhadarab birtokába. Lehet, hogy a felöltő helyett itt is valami egyebet nyernék, például szmokingot. A szmokingot néha kénytelen volnék felöltem, nagyvilági életet élnék, megváltozna az egész életstílusom. * A pipa is befolyással van életemre, noha nem használom, csak a fiókomban hever. Néha kinyitom a fiókot, meglátom a pipát és felbuzdulok. Valóban pipázni kellene, ha nem is ebből a pipából. Talán érdemes volna egy Dunhill-pipát venni, az ember megtakarítaná az árát a dohányon. Este nem mennék kávéházba, hanem odahazJt ülnék a kályha mellett és pipáznék. És olvasnék. A könyveket, amelyek felgyűltek olvasásra. A pipa nyugalomra int, pipával talán dolgozni is könnyebb. Pipával talán hozzá lehetne fogni a nagy munkához .. . Vasárnap este tiz órakor nyertem a pipát, amikor az üzletek zárva vannak és semmit sem lehet vásárolni. De nyitva lehettek volna az összes pipás-üzletek, akkor sem jutott volna eszembe pipát vásárolni. Talán az az ur sem vásárolta volna meg a puderdobozt, tükröt és kölni vizet, aki ezeket a cikkeket megnyerte. Lehet, hogy elajándékozta a holmikat még aznap este, talán alkalom kínálkozott egy ismeretség folytatására, elmélyítésére. A vállalat, amely ezeket az uj játékgépeket üzembe helyezte, bizonyára tömegesen, kéz alatt szerzi be az olcsó, tetszetős nyereménytárgyakat, üveg és erős villanyfény alá helyezi őket, a közönség jön és bámulja a ragyogó üvegszekrényt. Vasárnap este tiz órakor izgalmas szerencsejáték folyik apró tárgyakért, amiket az ember nem tud mire használni. Felbuzdulást érzek és uj életet fogadok, valahányszor a pipát megpillantom a fiókban és lehet az is, hogy valóban megfogadom a pipa intő szózatát. Szerencsém volt, mikor a pipát megnyertem, öt koronába került, talán nem is ér többet, de mégis, a szerencse ragadta meg a pipát az emelődaru négy karmának segítségével, kiemelte és nekem adta. Közvetlen érintkezésbe jutottam a szerencsével, amely számomra csak ilyen szimbolikus formában jelentkezik, amit hajszolok minden munkában, minden sor leírásával, az uccán járva, öltözködés közben és a kávéházban ülve. A szerencsét hajszolja a dolgozó ember, a szerencsés fordulatot reméli haláláig az egyhangú, változatlan munka közben, a Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosié© Üveg — porcellán — villany csillárok! I Modern képkeretezés, üvegezés iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiira Telefon 2423 Alapítva 1833 Ú ";7biii7mi szerencsét, amelynek dehogyis kell vagyon formájában jelentkeznie, elég, ha pipa alakjában jelentkezik. Itt-ott kell egy kis biztatás, kell, hogy az ember véletlenül találkozzék egy rég*i ismerősével, aki megdicséri a nyakkendőjét, kell, hogy néha pontosan elfogja a villamost, kell, hogy néha szerencsés fordulattal és könnyedséggel oldja meg feladatát és végezze el munkáját. Szörnyen igénytelen az ember a nagy teherhordás közben, elég, ha egy kis biztató pillantást kap. néha a legnevetségesebb formában, néha szimbolikus iránymutatással: csináld csak tovább, menni fog, nem lesz komoly baj. Rám nevet a szerencse, valahányszor kihúzom a fiókot és meglátom a barnára pácolt, olcsó pipát. Nem lesz semmi baj, ne félj, amig engem látsz, az élet tele van ilyen szerencsés fordulatokkal, — mondja a pipa. A játékgép üvegszekrénye tele van ilyen szerencsés fordulatokkal, a játékgép nagy üzlet, állandóan tolonganak az emberek az olcsó csecsebecsék körül, a szerencse szimbólumai körül, itt nem pénzt lehet nyerni, itt közvetlenül szerencsét lehet nyerni. A pénzt az ember kiadja, de a pipát soha. A pipa a szerencsét mutatja. Csak a pipa. Más nem mutatja. A karácsony előtti hetekben nagyon iparkodtam. Leszoktam a dohányzásról és egyéb házi erényekben gyakoroltam magaim. Nyugodtan várhattam tehát a Jézuskát és nem kellett médfelet aggódnom, hogy elkerül engem. Jól számi toltam. A Jézuska egy nagyszerű hangszóróval lepett meg. (A számláról most nem beszélek, mert az januárban érkezett és az uj esztendőre kön y vei tetet t.) Három nap egymás után szakértő szerelők jártak hozzám. Most már zeng, búg s beszél az uj hangszóró. A szobaosillár lámpáját égve hagyom, hogy a hullámhosszakat kikereshessem, de mihelyt belé tudtam kapni egy hangvonu- latiba, akkor zsebkendőt boritok a szememre, hogy fényzavar nélkül élvezzem a beérkező zen gzet eket. Kitűnő gép, nagyszerű hangszóró s most elindulok, hogy a láthatatlan Végtelenségből elfogjam az ezernyi ezer mérföldet milliónyi sebességgel átrepülő zengő szikrákat. Olyan ez a művelet, mit semmi köznapi megszokás nem tud kivet közt etűd csudaijellegéiből, mint a csillagász munkája, ki távcsövével ember- szem láthatatlan csillagok fénynyalábja után indul s leszedi őket az Űrből, melyben az égitestek forognak s száguldanak. Mi rádiósok hangcsillagászok vagyunk s azért örökkön egy nagy Misztikumnak vagyunk részesei. Valahányszor valamely messzi-messzi, idegen országból, idegen tengereken át elindított hangsorozatot eltalálok: olyan az érzésem, mintha a köznapi tapasztalást, hol szürke olt szürke okozatot fiadzik szüntelen s kikerülhetetlenül, tehát ezt az egész kézzelfogható világot, áttörtem volna. Nincs szoba köröttem, sem szék, sem asztal, hanem a Végtelenség az, mely egyenest belenyulik az otthonomba s ott zug, zeng, vagy igét hirdet. Mit nem adtak volna a középkor misztikusai a rádióért, hogy felborítsák vele az emberiség egész világszemléletéi! Milyen szerencséje a földi tudománynak, hogy a rádió-csoda akkor érkezett le hozzánk, mikor a mirákulumok korától messze esett az emberiség;'másként a hirtelen megszólaló rádiótól megőrült volna az egész világ. Csak a csodát lám emberiség hihet el ekkora csodát. 1 Bekapcsolom a villanyihuzalt s elbillentem a hangládának az emeltyűjét. Most kigyult a lámpa s megvilágította az üveglap alatt a pa- pirhengert, mely 0-tól 180-ig mutat rovátkos számokat. Kezem a recés pörgetyühöz nyúl, hogy jobbra-balra perdit&e s most — még egy, két, öt pillanat — most, most megkezdődik a Misztérium. Nem a szoba, nem a látható ember, hanem a láthatatlan mennyég megnyilatkozik és szólni kezd. Nyilvánvaló: sikerült belekapcsolódnom égi zemgzetekbe s elfognom olyanok szavát idegen messzeségből, kiknek sejtése sincs arról, hogy én a világon vagyok s az ő szózatuknak lettem akaratlan részese. Egy darabot küldenek a lelkűkből, tehetségükből valakinek ■+- millió valakinek, — kikről sohasem tudtak s kiket örökre az ismeretlenség köde borit el előlük. íme, lefolyik tengereken s földrészeken által, elképzelhetetlen távolságokon keresztül a lelkek érintkezése. Óriási kisértetjárás, mely rejtelmes suhanásaival megkerüli a földiekét. A lámpa most már teljes fényesség s a halk duruzsolást egyszerre élő hang váltja fel. Most elindulok a misztérium utján s mint a reflektor este a csillagos eget, mint a hajó forgó őr lámpája a feketén hullámzó éji tengert: úgy én pörgetyümmel a megszólaló lelkek birodalmát kutatom végig. Föl-le, előre- hátra, nagy számokról kis hullámhosszra szökve s gyöngítve, erősítve, csökkentve vagy följebbemelve, mind izzóbb izgalommal, mind tüzesebb várakozással keresem, tapogatom, átszáguldom a zengő lelkek légbeli világát. Ez is kutatás? Hogyne, hogyne, de mennyire! Nem levéltárakban turkálok mostan, nem chiffre-könyvből hüvelyezek ki rejtett Írást, nem megakadt történelmi nyomot követek csapáson, nem szó-aulákat állítok össze szorgos türelemmel, hogy az okoskodás tetején elérjem az igazságot. Mindez nagyszerű s bőven, busásan megéri az életet. Nem is az íráshoz fordulok, hol kinyilatkoztatások misztikus utján járdalok a Világ Szive felé. Az a másik tárnautija a boldogságnak s csodálatos mély tavakhoz vezet, melyek mind egymás alatt vannak s amelyek leérnek az élet vizéhez — önmagunkba. Mind e rejtelmes, különös, fölséges utazások jelentik rámnézve a mind erősödő titkos kapcsolatot két nagyhatalommal: az Emberrel és az Örökkévalósággal. Ám itt a hangláda mellett most harmadik utat találtam, melyen áttörtem szobám s szűk valóságom minden határát. A zengő lelkek birodalmaiban keresem azt a nekem küldött szózatot, azt a felém énekelt danát, amely eddig nem tudott megtalálni, ügy keresem! Hogy keresem! Átszáguldok a kigyulladt hullám rovátkákon. Messze van, ki nekem akar szólni? — Újra megkezdem a skálázást. Mely titkos emberhang elég meleg, elég gyors, elég csengő, hogy engem elérjen? — Nem igy! Nem ez! — Messzi tájak, idegen délkörök fagyos némasággal felelnek... — Ott senki sem akar az én lelkemhez szólni... tovább! ... Most már beszéd jön. Először német sport jelentés; fordítok. Olaszul ajánlanak bor- elixirt. Ez Milánó lehet; főmnek. Most angol operett-selypités érkezik, de egy másik állomás állandóan beledörömböl valamely színmüvet, amelyben nem látom a szereplőket s igy nem is érthetem... Gyorsan tovább! Tovább: megint csend s közben alpesi vihar, mit „légköri zavar“-nak neveztek el, pedig bizonyos, hogy szélnek, orkánnak is van joga hozzám szólni, nemcsak a töméntelen jazznek, mely minden kuckóban ólálkodik, hogy beleköthessen az én hangulatomba. Tovább, tovább! Mi lelkek, kik most a világ hangját lessük, mind mind szerte a gömbölyű föld tekén, mind tele vagyunk sebbel s ezért- muzsikát várunk: zsongó dallamot, megható zsolozsmát. Azt, azt adjatok! Szavatok, jelentésiek, kvartyogás- tok helyett inkább elő sip, dob, zene s harsogjon harsona át rajtuhk, egészen keresztül testen-lelken. Ezt epedi minden porcikánk, egyetlen se maradjon muz-sikátlan. A szivek mind meg kívánnak fürödni az éther láthatatlan ^uekéhen, hogy velesirjanak a dallal láthatatlan, mert mi láthatatlanul oly sokai szenvedünk ... Most megakadt a pörgetyü s éles-édes zene jött le az égből. Mind erősebben, mind élesebben, mind mélységesebben érkezett. Nem tudtam megállapítani sem a távolságot, sem a személyt, táblaszám nem felelt semmi kérdésemre. De ő zengett tovább. Megismertem a hangját: Beethoven Kreutzer szonátája jött le a mennyből s megint vissza vágyód ott oda. A hanghullámok úgy terjedtek széjjel, mintha el akartak volna érni minden szivet s elvinni minden kint és gyötrődést Mind. mind mi ismeretlenek vele szenvedtünk a legnagyobb zengő szív éther rezgésé vei. Mind repültünk vele itt s a távolban, déli és északi földiekén. Megszűnt a nyelvek különbsége s egyetlen dallam hangzott a Mindenségből. Mi vele szálltunk mind, mi láthatatlanok. A csillag-űrben zengő kisértet-zongora mélységesen sőhaj'tozta jaijait, s a varázshe- gedü belesirt az egész sz1 ét terjesztett Mindenné ebe ... Egyszerire elnémultak a rejtelmes hurok. Végétért az „Ismeretlen" szonátája. Levettem szememről az árnyvédő kendőt. Facsaró víz volt a könnyeimtől. % »» £ I _ § 7da: Hegedűs- feeáut 4
